Új Szó, 1964. november (17. évfolyam, 304-333.szám)

1964-11-28 / 331. szám, szombat

szív, VESE, KÉZ HELYETT­GÉPEK Dr. William Kolff, a holland származású neves amerikai or­vostudós jelentette ki nemré­giben egy londoni tudományos tanácskozáson: már nincs mesz­sze az idő, amikor a sérült, mű­ködésre képtelen emberi szívet tökéletesen pótolhatjuk mű­anyagból készült, mechanikus szivattyúval — géppel. Nemcsak arra nyílik majd le­hetőség, hogy a hibás szívbillen­tyűt műanyagszerkezettel helyet­tesítsék — ami néhány év óta már egyáltalán nem számít ritka mű­tétnek —, hanem arra is, hogy — ha szükséges — az egész szívet eltávolítsák, s műszívet építsenek be a beteg mellkasába. Az orvos­tudomány és a műszaki tudomá­nyok újabb nagy diadala lesz, ha gép doboghat az emberi szív he­lyén. A súlyos betegek ezrei ment­hetők meg majd akkor. A gépszív megalkotásának ma már csak bizonyos műszaki aka­dályok állják útját. Laboratóriumi körülmények között már 30 óránál is hosszabb ideig sikerült életben tartani kísérleti állatokat úgy, hogy eltávolított szívük helyére sűrített levegővel működtetett mű­szívet építettek be. A műszív tar­tós és biztonságos működését azonban egyelőre akadályozza, hogy az ismert műanyagok a kü­lönleges körülmények között ha­mar kifáradnak. Szétszakad, eltö­rik a műszív. További gondot je-. lent, hogy a műszív csöveiben gyakran vérrögök keletkeznek; el­záródnak az erek, fellép a végze­tes trombózis. Újabban vulkani­zált szilikongumiból készült műszí­vekkel kísérleteznek — sikerrel, s a vér rögösödésének veszélyé­vel is eredményesen veszik fel a harcot, a műszív áramlástanílag kedvező kialakítása útján. Dr. Kolff professzor egyébként egy másik életmentő gép, a mű vese kifejlesztésének egyik úttö­rője. A művesét eredetileg azzal a céllal konstruálták, hogy átse­gítse a beteget a veseműködés elégtelenségének krízisén, ideigle­nesen kivonja a vérből a káros salakanyagokat, de csak arra az időre, amíg a vese újra elláthatja feladatát. A mai művesék azonban már többre is képesek. Csaknem másfélszáz betegről tudunk a vi­lágon, akik kizárólag a művese rendszeres alkalmazásának köszön­hetik életüket. Ezek a betegek he­tenként kétszer felkeresik a kü­lönleges felszerelésű klinikát, ahol 12—16 órás időtartamra rá­kapcsolják őket a művesére, s ily módon kivonják vérükből az anyag­csere égéstermékeit. A rendszeres klinikai kezelés közötti időszakok­ban normálisan végezhetik munká­jukat, állandó jelleggel beépített csatlafcozócsövekkel fő vénáikban 'és artériáikban — művesék nél­kül már régen nem lennének az élők sorában. Most olyan kismé­retű művesék kifejlesztésén fára­doznak, amelyekkel esetleg házi­lag is elvégezhetnék a betegeken a rendszeresen ismétlődő kezelést. Ugyancsak óriási léptekkel ha­ladt előre az utóbbi években a mű­végtagok készítésének tudománya ís. A műkéz nem a végén horoggal ellátott fémszerkezet többé, ha­nem valóban munkavégzésére al­kalmas mesterséges kéz. A Szov­jetunióban kifejlesztett, villanymo­torral mozgatott, s az idegek, iz­mok villamos tevékenysége által vezérelt műkezek a legbonyolul­tabb összetett mozgások elvégzé­sére is alkalmasak. Söt, a leg­újabb műkezek már jelentést is küldenek az agynak tevékenysé­gükről. Ujjaikba olyan villamos érzékelőket építenek, amelyek pontosan kimutatják és jelentik az ujjak tevékenységével kapcsolatos nyomásváltozásokat. Vagyis nem­csak mozog már a műkéz, hanem érez is. Eljön az idő, amikor olyan műkezet lehet majd készíteni, amely csaknem egyenértékű lesz a sérülés, baleset, betegség foly­tán elvesztett „természetes" kéz­zel. New Scientist. 'W "WM •\rvx ih r**, •r m Itt végződik az Orlíki tenger MÁCS JÓZSEF: (Barsi I, felvétele) Entrecenal Casino Deportivo Születésnap, névnap, s a rokonok?, barátok és ismerősök felkeresik egy­mást. Kifejezik jókívánságaikat, gra­tulálnak, koccintanak és hazamennek. Komoly családi esemény alkalmával az édesapák, édesanyák útra kelnek, autóbuszra vagy vonatra szállnak. Prágától Nagylfaposig, Chebtol Loson­cig szinte állandó az ilyen jellegű utazás. Országhatáron belül és kívül szülők ós gyermekek, rokonok, isme­rősök és barátok találkoznak. Ondrusík Mária gyermekét évente nem látogathatja meg. Kuba távoli ország, rejtelmes, titokzatos világ, repülőn is tizennyolc óra idő az út. Gyermekkorában sokat ábrándozott a messzi földrészről, a tengerről, a ten­geren túli országokról, de álmodni sem merte, hogy egyszer majd mint szülő ilyen nagy útra kél, repülőre vagy hajóra . száll. Ötvenedik évében jár, s az öt évtizeden igen kicsinyke területen élte életét. A morvaországi Trnové Poléból származik. Egész fiatalon a brnói Royal kávéházban pénztáros, majd mikor férjhez megy, Bratislavába ke­rül. Két lánygyermeket szül: Ilonát és Olgát. 1947-ig nem dolgozik, fér­je keresetéből él, aztán elválnak. Ál­lást szerez, magának, egy ideig ve­zetőként dolgozik a Zdrojban, s 1958­tól napjainkig pénztáros a Luxor ká­véilázban. . Dióhéjban ennyi az élete és nem is róla akarunk most beszélni, hanem lányairól. Ilona érettségi után a Priemstavnál (helyezkedett el. Elvé­gezte a hároméves felsőipari építé­szeti esti iskolát. Jelenleg rajzoló a Priemstavnál. Közben feleségül ment Ivan Kopecký mérnökhöz. Csendes, zárkózott, a háztartás gondjainak élő lány volt. Nem így Olga. Ligetfalun érettsé­gizett. A film, a színház és a kultu­rális rendezvények érdekelték. Hét­évés korától járt balett-iskolába, eny­nyi időn át szorgalmasan tanulta a klasszikus táncművészetet. Aztán a Csehszlovák Távirati Irodába került távírógép mellé. Két teljes esztendeig rögzítette a világ híreit. Munkatársai vígkedélyű, kedves, bájos kislányként ismerték. Szerették, becsülték. Ter­mészetét illetően más volt mint Ilona: törleszkedőbb, ragaszkodóbb. Édes­anyja ezért többet is költött rá, Nem volt ínyére az otthoni munka, örökké a könyveivel meg a folyóirataival foglalatoskodott. Dr. Raul Mazorra Ondrusík Mária veje. A kuba fiú Havannában elvé­gezte a egyetem orvostudományi ka­rát. Egyéves gyakorlatra ment, majd külföldi út, tapasztalatszerzés követ­kezett. Castro kormánya huszonnégy fiatalembert küldött Csehszlovákiába. Hat közülük Bratislavában élt: három sportorvos ős három hematológus. Itt kell megjegyezni, hogy sportorvo­sok Kubában a forradalom elűtt nem­igen voltak. Raul sportorvos volt. Már-az egye­temen szenvedélyes sportolónak is­merték. Mint futó részt vett a helsin­ki olimpián. Hogyan ismerkedett meg Olgával? A fiatalember csak törte a szlovák nyelvet, a hazai előkészítő nyelvtanfolyam nem sokat ért. De sűrűn látogatta a Hviezdoslav Szín­ház előadásait. Olga is színházrajongó volt. 1960 őszén — ki emlékezne a nap­ra, derűs volt-e avagy borús — a lány egyik színész barátnője, aki már ismerte a kubai fiút, a szünetben be­mutatta Olgát Raulnak. De a találkozás emlékétől nem tu­dott szabadulni. Állandóan Olga sző­ke haját, bájos arcát, megnyerő moi solyát látta maga előtt. Hogyan ta­lálkozhatna vele újra? Nevét és címét sem tudja, s az utca forgatagában nem ismeri fel annyi lány között. Mit tehetett volna mást, a színházhoz járt lesbe, remélve hogy egyszer majd meglátja Olgát. Ott cigarettázott iz­gatottan a színház bejárójában, s meg­mosolyogta saját magát: — Öreg fiú, tűt keresel a széna-, boglyában? Mégis sikerült a találkozás. Meg­pillantotta Olgát, megragadta a kar­ját. Irullak-pirultak és észrevehetőd en mindketten örültek a „véletlen­nek". Azon az estén sokáig sétál-i tak, hosszan beszélgettek mindenről,­ami csak eszükbe jutott. A félvér ku­bai fiatalember — anyja kínai, apja néger — másodszor is randevúra hívta a lányt, s akkor már kitört be­lőle a forró vallomás: . — Én téged, Olga, nagyon szeret­ni... én téged, Olga, feleségül ven­ni... én téged elvinni Kubába! A lány nem akart hinni a fülének. Felelni sem tudott, annyira váratla­nul érte a vallomás. De a randevúk­ba beleegyezett. Egyszer a Mihály­kapu alatt, másszor a Duna partján,­majd a Kultúra és Pihenés Parkjában találkoztak. Kéz a kézben sétáltak, Raulban a szerelem tüze lobogott, Olgában a kétkedés parazsa éledt fel. Valóban el akar vinni Kubába? Dr. Raul Mazorra ellenállhatatlan volt. Hétről hétre elismételte szerel­mi vallomását, és hogy meggyőzze a lányt, arról, hogy komolyan gondolja a dolgot, hazaírt Havannába özvegy édesanyjának. — Édesanyám, megszerettem Cseh­szlovákiában egy lányt, el akaijom venni feleségül! Izgalommal lesték, várták a választ. Mit mond, mit ír a kubai asszony, az édesanya, hogyan néz fia szándéká­ra? A válaszra nem kellett sokáig vár­niuk. A mama felelt, és nagyon oko­san: — Fiam, Raul, nagyon szeretlek, megbízom benned, harminc éves vagy, tudod, mit csinálsz... De mit mondanak majd a kubai lányok? Ma­gad áradoztál róluk, milyen szépek.. Raul azonnali válasza: — Nekem Olga a legszebb. Termé­szetes szépség. Nem cicomázza ma­gát. Teltek-múltak a napok, s kará­csony hetében a lány azzal állt édes­anyja elé: — Anyu, elhívhatnám Rault? Nincs Ismerőse, hadd ünnepeljen velünkl — Hívd — adta beleegyezését anyuka. Karácsony estéjén Raul két barát­jával kopogott be. Alig foglaltak he­lyet a fiúk, Raul máris Olga édes­anyjához fordult: — Mama, jönni mellém.ide... Ondrusík Mária eleget tett kíván­ságának. Raul átölelte a vállát. — Mama, én ma este megkérni... esküvő ... Olgát... Mama, Olga ve­lem Kubába! Az édesanya megértette a fiút, de a szívót mintha vaskapocs szorította volna erre össze. Karácsony estéjén szerte a világon az a szép, a meg­ható, h a a család együtt van, ha a legmeghittebb hozzátartozók társa­ságában pislog a fény, szikrázik a fényszóró, s az ő lányát éppen ezen az estén akarja kiragadni féltő szár­nyai alól ez a barátságos, kedves, de mégis idegen, távoli fiú? Kuba! Havanna! Azóta tud erről az országról vala­mit, amióta népe bátorságával, pél­dátlan hősiességével kivívta a világ elismerését. Valahol azt olvasta Ku­ba lányairól, asszonyairól, hogy szé­pek, sudárak, mint a pálmák. Miért akarja (hát Olgát feleségnek? Raul várta a választ, s ő képtelen volt megszólalni. A szíve nem-et ki­áltott, de a szája néma maradt. Nem akarta elrontani a szépnek ígérkező estét. A két barát beleegyezésnek vélte a hallgatást, és a lánnyal elő­vették a magnót. Kubai szokás sze­rint a leánykérést feljátszották sza­lagra. Az év utolsó hetének elején meg­érkezett Havannából az esküvőbe be­leegyező levél, az év utolsó napján, szilveszter éjszakáján megtartották az eljegyzést. A lakodalmat nyáron tar­tották. Nem volt fényűző, szelíd és családias volt. Szeptember végén utaztak el a vá­rosból. A búcsúzót a Redoutban ren­dezték. Olga boldogan karolt a fér­jébe, az édesanyja szomorúan ma­radt itthon nagyobbik lányával. Ki­sírt szemmel integetett a repülőtérre induló autóbusz uán. Olyan érzés vett erőt rajta, mintha temetőbe kí­sérte volna a lányát. Repülőn is tizennyolc óra azr út. Ég és föld között lebegni, tenger fe­lett úszni ennyi ideig, nem valami megnyugtató érzés. Remegett a ma­ma, napokig nem aludt nyugodtan, vajon szerencsésen megérkeznek-e gyermekei? Csak akkor nyerte vissza jó közérzetét, amikor új címével be­futott Olga levele: — Havanna, 481 Entrecanal Casino Deportivo! A levélből megtudta, hogy Olga és Raul a repülőtéren nagy fogadtatás ban részesültek. Az anyós, a kubai mama azonnal intézkedett, lakásába vitette őket, s ott másodszor is la­kodalmat tartottak. Aztán jöttek a hétköznapok, Olga spanyol nyelvtan­folyamra iratkozott be. És mit mond junk még? Mazorráné asszony azóta két gyermeket szült. Egyik fiú a má­sik lány. Egyik a Raul, másik a Mi­loslava nevet kapta. A férj a sportor­vos-szövetség alelnöke. Egy nemzet­közi értekezletre hirtelen Berlinbe kellett utaznia. Olga és a kis Raul hazaruccanlak a nagymamához. Más alkalommal is jártak már itthon. Raul Tokióba ment, s családját akkor is Bratislavában hagyta. A gyerekek jói viselkedtek, sokat aludtak, tetszett nekik a ,„hűvös nyár". Olga négy éve él Havannában. Ren­desen, folyékonyan beszél spanyolul. Raul sem felejtett el szlovákul. A ki­csik mindkét nyelven gagyognak. Két­szer jártak itthon, Olga tehát nem veszett el örökre, azon a bizonyos őszeleji napon kár volt az édesanyá­nak eltemetnie a lányát. S most az ötvenedik évébe lépő asszony készül látogatóba a gyere­keihez. Fél az úttól, a tengertől, a re­püléstől, de félelmét legyőzi afölötti boldogsága, hogy gyermekeihez, uno­káihoz mehet. És ha az örömbe üröm is vegyül, az csak azért van, mert már most gondol a visszaindulás, a búcsú­zás pillanataira. A Luxor kávétlázban lejegyzett tör­ténethez mit fűzhet még a riporter? Az emberek életútja sokszor az or­szág határain túlra is vezet. A rokon­ság eltéphetetlen szálai befonják a fél világot. Vajon megértjük-e Ondrusík Mária örömét, aki nem győzi mondani, új­ságolni munkatársainak és vendégei­nek: — Kubába utazom rokoni látogatás­ra .,. oda ment férjhez a lányom! 1 A 17. „ELFELEJTETT KÖNYV'1 P. Härtling (Die Weld der Litera* tur) elfelejtett könyvekből összeál­lított sorozatának 17. száma Bože­na Némcová Nagyanyója. A könyv előszavában Härtling ismét felfedezi a cseh írónő egyedülálló báját a világirodalomban. Megkísérelte, hogy „nemzeti eposzt teremtsen — írja —, s ez sikerült ls neki. A Nagy­anyában megteremtette azt az ala­kot, amely nemcsak a csehek, de valamennyi szláv nép számára az élet központi alakját jelképezi: az Anyát. OROSZORSZÁG A HÁBORÚBAN (1941-1945) Egy angol újságíró elfogulatlan műve Alexander Weertli ismert angol újságíró — akinek a szovjet fron­ton írt riportjai cseh kiadásban is megjelentek és annak idején nagy figyelmet keltettek — nemrég Lon­donban Oroszország a háborúban címmel terjedelmes (több mint 1000 oldal) könyvet adott ki, amelyet a kritika nagy lelkesedéssel foga­dott mint az első O'lyan alapos mü­vet, amelyben nagy részletességgel nemcsak a nyugati és a német anya« gokat használják fel, hanem ugyan* olyan mértékben merítenek a szov­jet anyagokból is. A könyv objektív és megfelel a valóságnak, s szerzője olyan stílusban írta, hogy az olvasó nem tudja letenni a kezéből. A DZSESSZ UTCÁJA lett a régi Chicago No-rth Avenue­jéből, ahol a kocsmákban, és a pin­celokálokban a néger és a fehér­bőrű zenészek felújították a század­forduló régi hagyományait. Tökéle­tes egyetértésben játsszák a dzsessz minden fajtáját, a revivaltól a di­xielanden és big beaten keresztül a legmodernebb dzsesszig. A mulató­sor létrejöttét az öreg házak arány­lag alacsony lakbérei tették lehető­vé. Az utca rövidesen a haladó szel­lemű írók, költök, újságírók, szö­vegkönyvírók központjává vált — tekintet nélkül bőrük színére. AZ ÚJ SIXTUSI KÁPOLNA A Via Pontina melletti római film­stúdióban felépült az új sixtusi ká­polna. A nagyméretű építményre a Michelangelóról készülő filmben lesz szükség, amelyet az ismert Kő és fájdalom című könyv alapján Ca­rol Reed angol rendező forgat. Mi­chelangelót a népszerű Charlton Heston amerikai színész alakítja. EGYETLEN MOZIBAN 850 000 NÉZŐ tekintette meg Párizsban Leonard Bernstein musicalját, a West Side Story-t a Champs Elysée Georges nevű filmszínházában. Ez a szám azonban még nem teljes, mert a vi­lágsikert aratott filmet sokan több­ször is megnézik, — eddig a nehe­zen megdönthető rekordot egy fiatal holland lány tartja, aki a filmmusi­calt nem kevesebbszer, mint 109­szer látta. Ezen kívül egy teljes al­bumban őrzi valamennyi szereplő képét s egy másikban az újságok­ból kivágott kritikákat. Úgy látszik, még mindig tartja magát a kino­mániának nevezett betegség, amely fölött a kritikusok és a kommentá­torok már régen meghúzták a lé­lekharangot. JOSEPHINE BAKER ISMÉT RIVALDAFÉNYBEN Ki ne ismerné a híres énekes és táncos kabarécsillagot, Josephine Bakert, akinek fénykora a két világ­háború közötti évekre esett. A má­sodik világháború után is sokat írtak és még többet beszéltek róla. Tíz különböző nemzetiségű és fajú háborús árvát fogadott örökbe és példásan gondoskodik ma is róluk. Eltartásukra és tanulmányaikra ál­dozta minden vagyonát és miattuk kénytelen ismét neki látni a kenyér­keresetnek. Amsterdamban például már szerepelt néhány hangverse­nyen és más országban Is tervez fellépéseket. Azelőtti és mostani műsora között csupán egy különb­ség van: most nem egyedül lép fel, hanem mind a tíz örökbefogadott gyermekévei. Az ő javukat szolgál­ja a hangversenyek anyagi haszn*. ÜJ SZO 6 * 1964, november 28.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom