Új Szó, 1964. november (17. évfolyam, 304-333.szám)

1964-11-21 / 324. szám, szombat

SZÁZ PROBLÉMA VÁROSA AZ OJ SZÓ SZÁMÁRA IRTA: LUCJAN WLODKOW5KI Ä LENGYEL TEXTILIPAR KÖZPONTJÁNAK HÉTKÖZNAPJAI L engyelország szíve az a vá­ró*, amelyet még nemrég a kémények egész erdeje vett körül, s amelynek címerében egy csónak ékeskedik evezővel. A rosszmájúak ezt a várost nagy fa­lunak nevezik. S csakugyan, az első benyomás nem a legvonzóbb. A világon semmi sem jelzi, liogy a lengyel szövőipar központjába érkeztünk. Száznegyvennégy évvel ezelőtt még sötét, vail erdők borították e helyet, amelyet számos patak és folyócska szelt keresztül-kasul. Éppen ez a vízbőség döntötte cl a vadon jövőjét. Megvetették itt a textilipar alapjait. A 793 főt számláló falut csakhamar nagyvá­rosként emlegették és rövid idö múltán Innen exportálták a textil­árut Oroszországba és a Távol­Keletre. Mint eső után a gombák, úgy nőttek ki s földből a szövő­dék, fonódák a kelmefestő míihe Ivek. Szaporodtak a házak. A gyá­rosok maguknak palotákat, a 1 munkásoknak vörös téglafalú ka­szárnyákat építettek. Hogy a vá­rost tervszerűen is lehetne építe­ni, az senkinek sem jutott az eszébe. Csak úgy ,,magától" tere bélyesedett. Egyszeribe — váratlanul — a könnyűipar központja lett. A ké­mények százai okádták a füstiit és a port. A vigasztalanul sivár téglaházak körül 3 tollasodó szö­vőinesterek faházakat építettek. Ez a csúnya és üssze-vissza épí­tett város, — (amelynek még csa­tornázása sem volt. nemhogy üz­lethálózata) — rosszul kövezett szSk utcáival épségben vészelte át a háborút, és — mint az egész ország — a szocialista építés út­jára lépett. 9 A LAKOSSÁGNAK TÖBB MINT A FELE MUNKÁS Lodzsnak ma 734 ezer lakosa van, a munkások száma ebből 370 LOIJZS ÚJ VAROSNEGYEDE (A. Nowosieíski — AR-Press felvétele) ezer. A textiliparban 119,8 ezer, a ruhagyártó iparban 12,7 ezer és a bőriparban 3,8 ezer ember dol­gozik. Tehát továbbra is a textil­ipar az egyeduralkodó. A felsza­badulás óta eltelt húsz esztendő alatt lassan megváltozott a város ipari arculata. Határában éplilt szupermodern gyárban transzfor­mátorokat és ELTA jelzésű trak­ciós aparatúrákat gyártanak. A gyár nemcsak a hazai piacot lát­ja el, gyártmányait afrikai és ázsiai országokba is szállítja. Az „Eítá"-n kívül még a tex­tilipari gépeket gyártó „Wiiama", a selyentszövőgépeket gyártó ,.Ma­jed" és a csiszológépeket, élelmi­szeripari komplett gépsorokat gyártó J. Strzelczyk Müvek kép­viselik a nehézipart. Maga a város is megváltozott az eltelt 20 év alatt. Mindenekelőtt megszépült. Megritkult a kémény­rengeteg. Sokat lebontottak, és az üzemeket a Lenin Fűtőerőmű há­lózatára kapcsolták. Tehát keve sebb a por, a füst, a korom. Ám­bár a kevesebb még mindig nem jelenti a keveset. Lodzs még ma is Európa legporosabb városa, és így egyáltalán nem segít a város szívében épült házak újra- és új­rafestése — hamarosan szürkék lesznek megint. Lodzs díszei a külvárosok. 9 ITT A KÜLVÁROSOK A LEGSZEBBEK Doly, Kurak, Dabrowa. Zubardž, Rokicie — így hívják ezeket az újonnan épült városnegyedeket. Ám a város közepén is épülnek új házak, többnyire korszerű torony­házak. Az új városnegyedek házai tobzódnak a színekben — így hosszabb ideig maradnak tiszták. Az új épületek teljesen korsze­rűek. architektúrájuk inkább nyu­godt, mentes a különcködő, ki­rívó, meglepő megoldásoktól. Eb­beu az évben 11 ezer szobát épí­tenek ipari módszerekkel — azaz előraf yárlotl elemekkel. A slatisztika szerint Lodzsban a háború előtt egy lakásra 2,45 személy jutott, 1950-ben 1,93 és 1963-ban már csak 1,63. Ez a szám még mindig túl magas, an­nak ellenére is, hogy az 1945— 1963 közötti években a városban több mint 121 500 lakás épült. Ebben az évben a lodzsiaknak löbb mint 19 ezer lakást adnak át. Vajon incgoldódik-e ezzel a lakáskérdés? Még nem. A terve­zők szüntelenül kutatják a mód­ját, miként építhetnének még több lakást. Lodzsban még mindig sok jó, napos, világos lakásra van szükség, habár a nyirkos alagso­rokban vagy fülledt padlásszobák­han lakó dolgozók többsége már új otthonra talált. Lodzs Barátainak Köre minden évben egyszer érdekes városnéző körutal rendez — fiákkerekkel. A közlekedés egyébként szintén a város számos megoldatlan problé­mai közé tartozik. Mint már emlí­tettük. a város tervezetlcniil, ..magától" épült fel. még akkor, amikor a közlekedést lovakkal bo­nyolították le. Két gyáros lovas­kocsija könnyen kitérhetett egy­más útjából. De Lodzsban ma már sem gyárosokat, sem lovaskocsi­kat nem találunk. Ezzel szemben egyre több az autó, a robogó, a motorkerékpár. Egy lodzsi isme­rősöm panaszkodott, hogy a ro­bogóval hosszabb idő alatt jut el a munkahelyére, mint gyalog. Lodzsban nagy a zsúfoltság. Persze, igyekeznek rajta segíteni. Az új negyedeket már széles, egyenes utak szelik át. Beljebb, ahol lehet, lebontják a régi háza­kat, és széles keresztutakat építe­nek. A főutcán — a Piotrkovskán — milícia minden szombaton le­zárja a gépkocsiforgalmat, s az utat kizárólag a gyalogosoknak engedi át. Itt ugyanis olyan szűk az útca, hogy a szombati bevásár­ló, vagy sétáló tömeg között igazán nem férhetnének el a jár­müvek. 9 HÉT ÚJ FŐISKOLA Lengyelországban furcsa város­rak tartják Lodzsot. Különösen a szociológusokat érdekl!. A háború előtt egyetlen főiskola sem volt a városban, ma mér hét van. Töb­bek között műszaki főiskola, egyetem, orvosi akadémia és Len­gyelország egyetlen filmfőiskolá­ja. A városban három filmstúdió működik: az egyikben játékfilme­ket, a másikban ismeretterjesztő filmeket forgatnak, a harmadik­ban pedig rövidfilmeket. Lodzs négy színháza közül az Cj Szín­ház országszerte híres érdekes rendezéseiről. A kulturális élet még mindig a belvárosban össz­pontosul. Annak ellenérc, hogy valóban sok minden megváltozott, a hagyományok még mindig elég szilárdan tartják magukat. Külön­ben a lodzsi művészegyütteseket az ország határain túl is ismerik. Még mindig problémát okoz az értékes kultúra, a jó szórakozás megkedveltetése a külvárosi ifjú­sággal, amely esténként még min­dig az utcasarkokon vagy a sör­mérések előtt ácsorog. A társa­dalmi és az ifjúsági szervezetek több-kevesebb sikerrel keresik a probléma megoldásának kulcsát. A lod7siak ragaszkodnak váro­sukhoz, szeretik, és törődnek ve­le. A Zubardž nevü új városne­gyedet szinte elborítják a rózsák, amelyeket az itt lakók ültettek. És ilyen tarka vagy zöld foltot sokat találhatunk a városban. Mindez a lakosság közös munká­jának eredménye. A város korán tér nyugovóra. A késői villamosok csak néhány moziból, vagy szórakozóhelyről hazatérőt szállítanak, és az éjsza­ka nyugalmát csak itt-ott zavarja meg az éjjeli műszakkal dolgozó gyárak zaja. Reggel viszont annál tömöttebbek a villamosok, ame­lyek az első műszakos lodzsi tex­til- és vasmunkásokat fuvarozzák, munkába. írass?* fi z Adenből Dhalába vezető or­szágút nem is mondható út­nak. Csak hasonlít rá. Viszont ez az egyetlen egy útfélé, amely a jemeni határ felé átszeli Dél-Ará­biát. Ezért az angol csapatok fő célja, hogy mindenáron biztosít­sák a szabad közlekedést ezen az egyetlen egy úton. Az angolok olyan hadműveletbe kezdenek, amelytől nagy áttö­rést remélnek. Az ellenség ott rejtőzik az országút északi része fölött meredező megközelíthetet­len sziklák között. A britek a „Radfan vörös farkasainak" neve­zik az irgalmat nem ismerő láza­dókat. Az éjjeli összecsapásra ké­szülő angol katonák jól tudják, hogy a ..Radfan-farkasok" kitűnő mesterlövészek, jó fegyvereik van­nak. és nagyszerűen értenek az álcázás művészetéhez. TÁMADÁS A SZIKLÁK EL LEK A hadművelet célja: két szikla­csúcs megrohanása, — persze mindkét sziklacsúcsra kötélen kell eljutni. Egyik szírt ugrőhíd lenne a másik meghódítására. Ha a roham sikerrel jár, az angolok hadállásokat foglalnak el, ahon­nan egyrészt a Dhanaba-medencét, másrészt az Időnkint kiszáradó Tajm folyó népesen lakott völgyét is ellenőrizhetik. Hegyi harcokra kiképzett mintegy 500 válogatott ejtőernyőst és tengerészgyalogost szemeltek ki. Alkonyatkor elindult a 45. ten­gerész-gyalogezred két százada és a 3. ejtőernyős zászlóalj egy szá­zada Thumairtől északkeletre. Az egyes századok a „röntgen", a „yankee" és a bravo" fedőnevet kapták; az utóbbit az ejtőernyős század kapta. A dombot, mely mögött meghúzódtak, „coca-colá­nak" nevezték el. A katonák csak töltényt, minimális mennyiségű élelmiszert és fejenként három üveg vizet visznek magukkal. Hallgatagon a kiszáradt folyó medrét követve bandukolnak a két csúcs felé. Estére elérik a Dhanaba-medencét. Rövid pihenőt tartanak, megkóstolják a bárány­sültet, elfogyasztanak néhány szem őszibarackot, aztán három csoportra oszolva újból megindul­nak. A „yankee" század az első csúcs ellen vonul, de ott legna­gyobb meglepelésükre — nem üt­köznek ellenállásba. Cgy látszik, a lázadók megneszelték a táma­dást, és jóval előtte elillantak. A „röntgen" század megkerüli az első csúcsot, és a második északi nyúlványa felé nyomul. Ugyanak­kor a „brávók" a Tajm ködös völ­gyét szállják meg, hogy majd délről rohamozzák, és bekerítsék a második csúcsot. Alig virrad fel az első hajnal­sugár, déli irányból, a folyómeder felől ágyúlövés és gépfegyverro­pogás hallatszik. Két perc múlva a csúcsot elérő „röntgen" csoport ts tűz alá kerül. Kitör a harc. A „röntgen" csoportnak sike­rül a „farkasokat" megelőzni, el­foglalni a hadállásokat. A folyó népesen lakott völgyében óvato­san előrenyomuló ejtőernyősök azonban elkéstek. A virradat Al­Caquil falu (fedőnevén „Pega­zus") mellett éri őket. Néhány száz méterre a céltól, a második csúcs déli szakadékától a lázadók tüzeléssel foagdják őket, és megakadályozzák előnyomulásukat. A lázadók most két irányból tüzelnek. Alulról felfelé, vagyis a második csúcs alatti hadállá­saikból, a „röntgen" csoportra, és felülről lefelé a környéken szét­szórt ejtőernyősökre. A „röntgen" csoport tűzzel válaszol, és kedve­ző hadállásaiból végül is megtisz­títja a csúcsot a „vörös farkasok­tól". Tűzirányt változtat, hogy se­gítsen a szorongatott ejtőernyő­söknek, ám túl nagy a távolság ahhoz, hogy komoly pusztítást végezzenek a „farkasok" soraiban. A kelepcébe esett ejtőernyősök bőszen, de eredménytelenül lövöl­döznek. Az első csúcsrúl a „yan­kee" csoport aknavetőtüzet nyit, hogy támogassa az ostromoltakat. - A Bo^szCr MMMMMM A sziklák közé befészkelődött lázadók gyilkos pergőtüzet zúdíta­nak a támadókra. Fegyverzetük géppisztoly és gépfegyver. Az ej­tőernyősök nehezen találnak fe­dezéket. Egymás után hullanak. Futnak vagy lapulnak, mindegy — a golyők mindenütt megtalálják őket. Egyikük megsebesül. Egy kapitány előbújik a fedezékből, hogy morfiumot adjon neki, de őt meg halántékán találja a golyó, s menten összerogy. A britek tüzérségi támogatást kérnek. Százhúsz ejtőernyős — nem várva, hogy mindnyájukat le­mészárolják, — végső elhatározá­sában szuronyrohamra indul. „Pe­gazus" falut rohamozzák. E bátor hadmozdulatot — melynek lénye­ge a „vörös farkasok" meglepe­tésszerű lerohanása volt. — siker koronázta. Rövid tűzharc után reggel 9 óra körül elfoglalják „Pegazus" falut. Délután félhat körül egy har­madik század és lökhajtásos re­pülőgépek segítségével a Tajm völgye fölött is biztosítják a brit uralmat. Helikopter érkezik, hogy ciszállítsa a halottakat és a sebe­sülteket. Rövid pihenő. — Már amilyen pihenő a tűző napsütés­ben lehetséges. Árnyék sehol sincs, s a nappali hőmérséklet eléri a 130 Fahrenheit-fokot. Nem­sokára meg kell szervezniük a vé­delmet, mert a „vörös farkasok" nem sokáig váratnak magukra, csakhamar lecsapnak, hogy bosz­szút álljanak. A „VÖRÖS FARKA­SOK" JORDÁN BONFANTE ARÁBIAI ÜTIJEGYZETE ÄTGEr. JfANKEE" PÜtóilS ELLEN K0N6Ö CSILLAGA NYIKOLAJ HOHLOV KONGÓI RIPORTJA KA Ü ÍTTTTHH M N sHl A z első bányát, mely nagy mennyiségben ontotta a rézércet, Etoile du Con­go-nak, Kongó csillagának ne­vezték el. Elisabethville-től több kilométerre fekszik. Ami­kor a kíséretemben levő belga mérnöktől érdeklődtem, honnan ered a bánya elnevezése, tré­fásan válaszolt: — Nincs összefüggésben a kommunizmussal. A réz fogságában Ha a bányát a szomszédos dombról nézzük, valóban csil­lagalakúnak tűnik. Lehet, hogy a bánya elnevezése egykori gaz­dáinak aranylázas álmát fejez­te ki. Az Étoile du Congo most sa­játos temető, s képet ad az Union Mindére első lépéseiről. Akkoriban kezdetleges eszkö­zökkel folyt a bányaművelés. A falvakból összeterelt parasz­tok ágyékkötőt öltöttek, és ka­pával, lapáttal, puszta kézzel távolították el a kőzetet, s ka­parták ki a gazdag ércet. A ma­lária tömegével szedte áldoza­tait: a statisztika szerint a fal­vakban kiválogatott atlétaterme, tű legények átlag életkora nem haladta meg a 21. évet. „Go­nosz erő rejtőzik a rézben" — ez a babonás hiedelem uralko­dik még ma is a falvakban. A „Kongó Csillag"-ít elöntöt. te a víz. A hajnali és az alkonya­ti napsugár fényében csodála­tos színek jelennek meg a víz tükrén. Az Union Miniére birodalma Halotti csend. A víz mindent ellepett. A sárga, fehér és lila virágú akácfák ágai mintha gyászéneket suttognának az el­esettekről. A víz alatti biroda­lomban mozdulatlanul hevernek a csillék, a kapák, a lapátok, a sínek, a gaztettek nyomai is elmosódtak. Az Union Miniére azonban tovább virul és fejlő­dik. Pilléreit semmilyen ese­mény nem tudja megingatni. Kongóból megfutamodtak a bel­ga tisztek, tanácsadók, tisztvi­selők. A társaság igazgatói, mérnökei azonban ott marad­tak, s a munkások tovább ro­botolnak. A bányabirodalom át­vészelte a nehéz időket. Birto­kai több száz négyzetkilométe­ren terülnek el; 25 ezer mun­kást foglalkoztat, családjaikkal együtt százezer ember sorsát irányítja. A réz-kobalt birodalom három fő területből áll: nyugati, déli és központi bányavidékből. Ezt a gazdasági egységet vasút- és úthálózat köti össze, ehhez tar toznák még olyan hatalmas iparközpontok, mint fadotville. Kolwezi, Kambove és Luilu. Lui­luban réz- és ' kobaltkombinát működik, mely már most Katan­ga évi réztermelésének harma­dát adja: százezer tonna rezet és négyezer tonna kobaltot szállít. Elisabethville közelében — Lumumbasiban csilletologató munkásokat pillantottam meg a gyárudvaron. A kész terméket targoncán tolják, és puszta kéz­zel rakják vagonokba. — Látja, itt nincs korszerű technika, de mint mindenütt, itt is bevezettük a munkások modern életbiztosítását. Nyug­díjat folyósítunk, támogatjuk a családokat — dicsekedett az egyik részlegvezető. Ne le­gyünk naivak: lehetetlen, hogy egy ilyen évi több százmillió dollár jövedelmű nagyvállalat ne alkalmazkodjék a korszel­lemhez, és ne vessen oda né­hány garast az elaggott munká­soknak. A bányászok, a napszámosok és a tisztviselők általában a társaság pénzén emelt barak­kokban laknak. A házak körül kis kertet létesíthetnek — megterem a kukorica, a zöldség és a maniókagyökér, A kon­góiakat csak addig tűrik meg, amíg fel nem bontják szerző désüket. Nyugdíjat pedig a tár­saságnál végzett legalább 25 évi szolgálat után folyósítanak. Szomorú színjáték Nyugaton általában félmezte­len, kifestett, amulettekkel te­leaggatott, íjjal és mérgezett nyílheggyel felfegyverzett vad­embereknek képzelik a katan­gaiakat. Az amerikai, francia, angol és belga lapok szívesen közölnek riportokat és fényké­peket katangai törzsfőnökökről. Mi történik a katangai fal­vakban? Ezt csak a várostól jó messzire tudhatjuk meg. Kan­golele faluban nem találtunk Kangolele urat, a falu elöljáró­ját (nem tudjuk: a falutól kap­ta-e nevét, vagy a falut nevezték el rólaj. Beszédbe elegyed­tünk két helybelivel. Egyikük, /ean cigarettázás közben el­mondja, hogy 42 évvel ezelőtt ebben a faluban született. Any­jával, feleségével és gyerme­keivel együtt öten' vannak. Ku­koricát és maniókát termeszte­nek, ez a család fő elesége. A faluból sokan világgá men­tek, hogy megélhetési lehetősé­get találjanak. Iskola, üzlet nincs a faluban. Újságok nem járnak, a rádió sem jutott el ide. Érdeklődöm, hogyan sze­reznek tudomást a politikai eseményekről? — A közelben katolikus misz­szió van. Az arra járó muzugok I fehér emberek I elmondják, mi történik Elisabethville-ben. Az agyagviskóktői pár száz méternyire megállunk egy pásztorkalyiba mellett. — Apáink és dédapáink pénzt csináltak itt... Igen, Katangában most is őr­zik azokat a vastag rézkeresz­teket, amelyek valaha a pénz szerepét töltötték be... Egy kecske például 2—3 keresztbe került, egy tyúk ára 1 kereszt volt, a tehéné tíznél is több. Rézkereszttel ment a vőlegény leánykérőbe. Ez a pénz azért is népszerű volt, mert az ellen­séges törzsek fegyverként is felhasználták. Alapos ütéssel nagyvadat is elejthettek vele. Bantu filozófia Marcel Pascal atya, a Kolwe­zi környéki katolikus missziók vezetője beszélgetésünk során gyakran emlegette Kangolelét. — Az igazi afrikai, a busman a cserjék, a szavannák és a dzsungelek lakója. Határozottan állíthatom, liogy ha egy afrikai elhagyja faluját, elveszett em­ber. A városban elveszíti vele született pozitív tulajdonságait, az európai civilizáció fonáksá­gai megmételyezik... Mintha már olvastam volna erről... Hol is? Igen Placido Temple katolikus író könyvé­ben, a Bantuk filozófiájában. Sajnos, a kongói valóság nem egy esetben azt bizonyítja, hogy a bevándorolt európaiak jobban ellátják munkájukat, mint az afrikaiak, ám a kon­góiak nagyon is távol állnak a. katolikus papok által jellem­zett gondolatvilágtól. Ananis Gohi, a Kongói Nem­zeti Mozgalom tartományi szer­vezetének elnöke, aki büszkén lumumbistának vallja magát, nagyot nevetett az ügynevezett bantu filozófián. — Nincs különálló bantu fi­lozófia. Mint minden népnek, az afrikaiaknak ls vannak sajá­tos vonásai. Legalább annyira becsüljük a szabadságot és füg­getlenséget, mint mások, s mi is önálló útra akarunk térni. Az biztos, hogy Európától na­gyon elmaradtunk, de most már senkinek sem sikerül vissza­kényszeríteni bennünket a dzsungelekbe. Ha már sajátos filozófiáról beszélnek, akkor ez egyszerű: Afrika az afrikaiaké, Kongó a kongóiakéi Ezt a fi­lozófiát még a legelhagyatot­tabb vidékeken is megértik. UM. november 21. (j| SZÖ Í

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom