Új Szó, 1964. november (17. évfolyam, 304-333.szám)
1964-11-16 / 319. szám, hétfő
4 A penzai Himmas Művek óriási berendezéseket gyárt a szovjet vegyipar számára. Egyes munkadarabok 10, 20, sőt 50 tonnát is nyomnak. A képen: Egy kőolajipari vákuumszűrő megmunkálása, (CTK felv.) A moszkvai Pravda a szovjet mezőgazdaság helyzetéről A moszkvai Pravda vezércikkében foglalkozik a szovjet mezőgazdaság helyzetével. A cikk elemzi az idei mezőgazdasági év jelentős sikereit. Megállapítja, hogy e sikerek jóval nagyobbak is lehettek volna, ezt azonban gátolta az alacsony termelési vés húst és tejet ad el. A takarmányproblémát nem lehet úgy megoldani, ha csupán egy növényfajtát termesztenek. Minden övezetben ki kell válogatni azokat a megfelelő növényfajtákat, amelyek a legnagyobb termést hozzák, a legjobban alkalmazkodnak kultúra, a nép tapasztalatának és a az adott viszonyokhoz, tudósok tanácsainak lebecsülése, a A legnagyobb sikereket ott érik el, szokás hatalma, a gazdasági szervezési és agrotechnikai kérdések megoldásában tanúsított sablonosság. Nagy kárt okozott a mezőgazdaság felülről való tervezésének hibás gyakorlata. „Nemcsak szavakban, hanem a gyakorlatban is több jogot kell adni a kolhozoknak és a szovhozoknak a társadalmi termelés tervezésénél és megszervezésénél" — írja a Pravda. A lap ezután azzal foglalkozik, hogy haladéktalanul meg kell oldani az állattenyésztés fellendítését és a takarn\ánybázis megszilárdítását. Az ország több vidéke már évek óta nem telfolytatja a Pravda vezércikke ahol helyesen szervezik meg a munkát, csorbítatlanul betartják az anyagi érdekeltség lenini elvét. Aki többet dolgozik, több terméket ad, gondoskodik a termékek kiváló minőségéről, annak többet is kell kapnia — írja Pravda. A lap végül megállapítja, hogy a parasztság anyagi jóléte teljes mértékben a közös gazdálkodás fejlettségi színvonalától függ. Ugyanakkor azonban a dolgozók szükségletének kielégítése szempontjából nem lehet figyelmen kívül hagyni a kolhoztagok, jesíti az állatállomány növelésének, | a szovhozmunkások és alkalmazottak produktivitása fokozásának tervét, ke- ! háztáji gazdaságának jelentőségét. Bű nös terveket szövögetnek Befejeződtek McNcsmara és von Hassel tárgyalásai Washington (ČTK) — McNamara amerikai hadügyminiszter és von Hassel bonni hadügyminiszter tárgyalásainak befejező részében közleményt adtak ki, amely szerint az Amerikai Egyesült Államok és a Német Szövetségi Köztársaság elhatározta a NATO sokoldalú atomerejének megteremtését, mihelyt e kérdésben megkapják az angol javaslatokat. A közlemény szerint a két miniszter értekezése a legénység kérdésére, a szükséges katonai technika, a kiSASZTRI: India Nefiru politikáját folytatja Delhi (ČTK) — Sasztrl Indiai miniszterelnök egy Nehru emlékére rendezett népgyűlésen elhangzott beszédében kijelentette, hogy India kormánya folytatja Nehru politikáját, amelynek lényege a demokrácia. Sasztri méltatta Nehru nagy érdemeit India nemzeti felszabadító harcában. Beszámolt India gazdasági sikereiről és hangsúlyozta, India nagy nemzetközi tekintélyét. A miniszterelnök kiemelte a tervezés jelentőségét a nemzetgazdaság fejlesztésében. Élesen bírálta azokat az Indiai politikai csoportokat, amelyek szorgalmazzák India saját atombomba-gyártását. Az indiai miniszterelnök említést tett India legégetőbb kérdéséről, az élelmezés helyzetéről, és Ismertette azokat az intézkedéseket, amelyek e probléma megoldására irányulnak. Előadássorozat D. Nehru életművéről Dzsavaharlal Nehru, az Indiai Köztársaság első központi miniszterelnöke, most töltené be születésének 75. évfordulóját. Ebből az alkalomból Prágában a Nemzetközi Kapcsolatok Társasága mellett működő CsehszlovákIndiai Bizottság és a Csehszlovák Orientalista Társaság előadássorozatot rendez Nehru életművéről. Az első előadásra pénteken, november 13-án került sor. Dr. Miroslav Krasa, a csehszlovák—indiai bizottság elnöke, Nehru és Csehszlovákia címmel tartott előadást, faroslav PrúSa akadémikus, az Akadémia Orientalista Intézetének elnöke, és J. E. Mohán Prakasa Mathura, az Indiai Köztársaság prágai nagykövete is rövid beszédet tartott. ism J képzés és a finanszírozás problémáira szorítkozott. További tanácskozásra Washington és Bonn között egy hét múlva kerül sor, amikor Schröder bonni külügyminiszter az Egyesült Államokba látogat. Von Hassel és McNamara több, a hadianyag beszerzésére vonatkozó egyezményt Irt alá. A két miniszter megelégedését fejezte ki afelett, hogy sikeresen haladnak annak a programnak a teljesítésében, amely szerint az Egyesült Államok irányítható lövedékekkel felszerelt három korszerű torpedorombolót épít a Német Szövetségi Köztársaság számára. Walker megkezdte bonni •ô Bonn (ČTK) — Gordon Walker angol külügyminiszter tegnap délelőtt megkezdte tárgyalásait dr. Gerhard Schröder nyugatnémet külügyminiszterrel. A tárgyalások előterében a nyugati szövetség és a sokoldalú atomhaderő kérdése áll. Ezek az új angol munkáskormány első miniszteri megbeszélései Nyugat-Németországgal. A multilaterális atomhaderő nem változtathatja meg az erőviszonyt (Folytatás az 1. oldalról) ellenőrzését" nem bízzák nem atomhatalmakra, melyeknek szintén vállal niuk kell, hogy „nem fognak atomfegyvert gyártani és semmiképpen sem szerzik meg ellenőrzésüket". Az el nem kötelezett országok állam- és kormányfőinek kairói értekezlete nemrégen azzal a felhívással fordult a nagyhatalmakhoz, hogy „tartózkodjanak olyan politikától, amely elősegítené az atom- és hasonló fegyverek terjedését a jelenleg nukleáris fegyverekkel nem rendelkező országok között." Nyíltan meg kell mondani, hogy a NATO multilaterális atomhaderejének terve akadályt gördítene Ilyen megállapodás útjába. A NATO sokoldalú atomhaderejének létrehozása és az atomfegyverek nem terjesztése ugyanis két teljesen összeegyeztethetetlen dolog. Nem titok, hogy a kormányok többsége nyíltan elutasítja a NATO multilateráiis atomhaderejének létrehozását, vagy aggódik miatta. A terv hívei még a NATO-n belül is szemmellátható kisebbségben vannak. A multilaterális terv megvalósítását tulajdonképpen csak az Egyesült Államok és a Német Szövetségi Köztársaság követeli, ugyanakkor szándékait az egész NATO terveként tünteti fel, az atomháborús előkészületek kiterjesztését pedig a NATO állítólagos védel mi céljait szolgáló intézkedésekként magyarázza. Ám Nyugaton is erősödik az a meggyőződés, hogy a NATO multilaterális vagy multinacionális atomhaderejének létrehozása nem magyarázható a jelenlegi nemzetközi helyzettel, s ez egyáltalán nem foközná a nyugat-európai országok haderejét. Wilson angol miniszterelnök szerint a NATO sokoldalú atomhadereje „hadászati esztelenség és egyáltalán nem erősíti a Nyugatot". Az utóbbi időben francia államférfiak nemegyszer hangoztatták, hogy kategorikusan ellenzik a NATO sokoldalú atomhaderejét, melynek létrehozása — szerintük — Franciaország ellen is irányul. A NATO atomflottájának létrehozása nem változtathatná meg az erők világviszonyát, s ha valaki NyugatNémetországban másként gondolja, a jovo evi csehszlovák—jugoszláv árucsere-egyezményt Belgrád (ČTK) — Tegnap Belgrádban jegyzőkönyvet írtak alá a jövő évi csehszlovák—jugoszláv árucseréről folytatott tárgyalásokról. A jegyzőkönyvet csehszlovák részről František MareS külkereskedelmi miniszterhelyettes, jugoszláv részről T, Glisics külkereskedelmi államtitkár-helyettes Irta alá. A kölcsönös árucsere jövőre 22 százalékkal nagyobbodik. A tárgyalások során a turistaforgalom várható növekedéséről is szó esett. Egyidejűleg eszmecserét folytattak egy 1966—1970. évi hosszú érvényű szerződés megkötéséről, melyet legkésőbb 1965 közepéig akarnak aláírni. ARTURO ILLIA argentin elnök elfogadta Ben Bella algériai elnök meghívását, és hivatalos látogatást tesz Algériában. Ben Bella ugyancsak meghívta Eduardo Frelt, az új chilei elnököt is. (ČTK) — Washingtonnak nem tetszik a multilaterális terv halogatása Washington (ČTK) — Minden jel arra mutat, hogy Washington kénytelen kelletlen törődött bele a NATO multilaterális atomhadereje tervének elodázásába, és lemondott a gyors siker elérésébe vetett reményéről. Ez tűnik ki Roscoe Drummondnak, a Washington Post vasárnapi számában közölt kommentárjából. Az amerikai sajtó előző cikkeitől eltérően, amelyek dlcsérően nyilatkoztak Johnson elnök szándékáról, hogy közvetlenül a választás után Nyugat-Európába látogat, vagy tanácskozásra küldi Hubert Humphrey alelnököt, az álláspont hirtelen 180 fokos fordulatot mutat. Ennek több oka vart. Drummond azokat elsősorban a franciáknak az Egyesült Államokkal, Nyugat-Németországgal és Nagy-Britanniával szemben, a Közös Piac, a NATO és a multilaterális fegyveres erők kérdésében elfoglalt álláspontjában látja, Drummond megjegyzi, hogy De Gaulle gáncsoskodása távolról sem az egyedüli, a multilaterális fegyveres erő megteremtésére irányuló amerikai terv Bonnon kívül a NATO-ban senkit sem lelkesít. akkor ábrándokat kerget. Az európai és a világbéke azért forog veszélyben, mert a NATO sokoldalú atomhadereje mechanizmusának segítségével a nyugatnémet revansista és militarista körök is hozzáférnének az atomfegyverhez, ezek a körök pedig az atomfegyver megszerzéséhez fűzik a második világháború eredményeinek megmásítására szőtt terveiket. Áz erő viszonyok nem változnának, de fokozódnék a nemzetközi feszültség és a kalandor-, militarista elemek provokációjának veszélye. Ez a kérdés lényege. A multilaterális atomhaderő hívei azzal az állítással próbálják igazolni terveiket, hogy az a sokoldalú atomhaderő állítólag nem a nukleáris fegyverek terjesztésére szolgálna. Ez ugyanaz, mintha azt állítanánk: a nukleáris fegyverek nem terjesztése további terjesztéssel érhető el. Az Egyesült Államokban bizonyos körök azt a látszatot akarják kelteni, mintha a multilaterális tervet a nyugat-európai országok atomvágya szülte volna. A NATO 15 tagállama közül azonban csak hét értett egyet azzal, hogy próbaként személyzetet kiild a „Rickets" (volt „Biddle") „multilaterális" hajóra, amiből az tűnik ki, hogy a nyugat-európai NATOországok többsége, vagy tartózkodóan, vagy negatívan viszonyul az ilyen tervekhez. A valóságban csak Nyugat-Németország szorgalmazza kezdettől fogva a multilaterális gondolat megvalósítását. A Német Szövetségi Köztársaság már lépéseket tesz az utolsó katonai korlátozások visszautasítására. Bonni hivatalos személyiségek hangoztatják, hogy a hitleri Németország összeomlásakor, 1945-ben Nyugat-Németországra rótt kötelezettségek állítólag hatálytalanokká váltak, és „az NSZK belügyeibe való beavatkozásnak" minősítik azt a nyilatkozatot, amelyet a békeszerető államok a Bundeswehrnek a nukleáris rakétafegyver megszerzésére irányuló törvénytelen kísérleteiről adtak ki. A nyugatnémet lakosság, éppen úgy, mint Anglia, az Egyesült Államok és más NATO-országok lakossága, békét akar. Két világháborút, két nemzeti katasztrófát élt át, s nem akar egy harmadikat is előidézni, de az NSZK revansista körei — népük érdekeivel ellentétben — lépésről lépésre újabb kalandok előkészítésébe rántják az országot. A szovjet kormány már nemegyszer figyelmeztetett a NATO multilaterális vagy multinacionális atomhadereje tervének veszélyességére. E tervek megvalósulásának esetleges következményeiért — természetesen — minden felelősség a kezdeményezőkre hárul. Azok az országok sem mentesülnek a felelősség alól, amelyek a multilaterális vagy multinacionális tervekhez hasonló lépéseket támogatnak vagy ilyenekre ösztönöznek. A szovjet vezető körök kijelentik, hogy a Szovjetunió a jövőben is figyelemmel kíséri e veszélyes terveket és szükség esetén szövetségeseivel együtt levonja a kellő következtetéseket: megteszi a szükséges intézkedéseket a saját, valamint barátai és szövetségesei biztonságának szavatolására. Átalakították az iraki kormányt További reformok várhatók A bagdadi rádió szerint Taher Jahia iraki miniszterelnök szombaton benyújtotta kormányának lemondását, majd Aref elnök megbízására új, 22 tagú kormányt alakított. A leglényegesebb változás a belügyminiszter posztján történt: Rasid Moszleh helyét Abdul Hamid vette át, aki az előző kormányban a külügyminiszteri tisztet töltötte be. Külügyminiszter Nadzsi Taleb lett. Mindkét új minisztert Nasszer hívei közé sorolják. Egy éven belül ez a harmadik kormány Irakban. Aref elnök a legszűkebb kormányprogramként a következő öt pontot jelölte meg: ® egy éven belül parlamenti választások lesznek; © meggyorsítják az ország északi része, a kurd vidék gazdasági helyreállítását és a vitás kérdéseket a nemzeti egység érdekében oldják meg: • a kormánnyal együtt felelős tanács-adó testületet alakítanak; Q erősítik a hadsereget, de biztosítják, hogy ne avatkozzék a politikába; © életbe léptetik az Irak és EAK között október 16-án kötött szerződést. ABBUD ELNÖK LEMONDOTT A szudáni KP leleplezi a hadseregben levő ellenforradalmárokat PEIDATLAN CINIZMUS Az amerikaiak terrorakciói Dél-Vietnamban Saigon (ČTK) — Az amerikai egységek a dél-vietnami bábkormánnyal egyetértve az árvíz okozta súlyos helyzetet terrorakciók elkövetésére használják fel a polgári lakossággal szemben. Az amerikai repülőgépek „kommunista partizánok" elleni harc címen berepüléseket végeznek a magasan fekvő helyekre ,ahova a lakosság az árvíz elől menekült. Az amerikaiak elsüllyesztették a menekülteket, az élelmiszert és gyógyszert szállító csónakokat. Az amerikaiak saigoni hivatalos körei is beismerik a terrorakciókat. Fraleigh, az amerikai hatóságok egyik vezető képviselője az újságírók előtt kijelentette: az árvlzveszedelmet olyan előnynek tekintjük, amelyet ki kell használnunk. Az AFP az Al Ahram című kairól újság jelentése alapján a Szudáni Kommunista Párt Khartúmban közzétett nyilatkozatát ismerteti. Eszerint a szudáni hadseregben összeesküvést szőnek az október 21-1 forradalom vívmányai ellen. A párt közleménye rámutat, hogy a demokratikus érzelmű katonatisztek csoportja ismét követelte 24 katonatiszt leváltását. Ez utóbbiak ugyanis hívei a forradalom során feloszlatott katonai főtanács nemrégiben letartóztatott és az ország nyugati részébe száműzött tagjainak. A londoni Times — az AP jelentése szerint — vezércikkben hangsúlyozza, hogy a kommunista párt Szudán történetében első ízben „nyílt és jelentős szerepet játszik" az ország életében. A jól megszervezett kommunista párt erős támasszal rendelkezik fülipiü! TITO jugoszláv elnök vadászkastélyában fogadta William Fulbrigth amerikai szenátort, az Egyesült Államok szenátusa külügyi bizottságának elnökét. A Tanjug jugoszláv hírügynökség a két államférfi értekezését tárgyilagosnak és nyíltnak nevezte. (ČTK) HATVAN nagy amerikai társaság üzletemberei tegnap ötnapi látogatásra Moszkvába érkeztek. Az amerikai szakemberek a Szovjetunió Külkereskedelmi Minisztériumának, az Állami Tudományos Kutatási Együttműködési Bizottságnak és a szovjet iparvállalatok vezetőivel tárgyalnak. (CTK) BUKARESTBEN a Szovjet—Román Társaság megalakulásának 20. évfordulóján ünnepi gyűlést rendeztek, amelyen Iorgu Iordan akadémikus hangsúlyozta, hogy a társaság 20 éves működése során nagyban hozzájárult a Szovjetunió népszerűsítéséhez,- valamint a két ország népei barátságának megszilárdításához. ALEXANDRU BILADEANU, a Román Népköztársaság minisztertanácsának elnökhelyettese repülőgépen Párizsba utazott, hogy Franciaország vezea szakszervezetekben és a munkásság körében — írja a lap. Ugyancsak az Al Ahram közli, hogy a Szudáni Nemzett Front — a jelenleg hatalmat gyakorló kormánykoalíció — Abbud köztársasági elnök leváltását követelte. A fővárosban több tanácskozás zajlott le ebben az ügyben. A nemzeti front — a kairól újság jelentése szerint — háromtagú elnöki tanács megalakítását ajánlja a köztársasági elnöki jogkör gyakorlására. Abbud elnök vasárnap bejelentette, hogy lemond elnöki és főparancsnoki tisztéről. Az elnöki jogkört ideiglenesen a kormány vette át. A kormány Mohammed Ahmed Khavad tábornokot nevezte ki a szudáni hadsereg új főparancsnokává. Egyidejűleg öttagú honvédelmi tanács alakult. írniii nimi tőivel a két országot érdeklő gazdasági kérdésekről tárgyaljon. (CTK) RICHARD NIXON, az Egyesült Államok volt alelnöke több napi látogatásra Japánban, Tajvanra és Hongkongba utazott. Elutazása előtt kijelentette, hogy útja kizárólag üzleti jellegű. (CTK) JOMO KENYATTA, Kenya miniszterelnöke táviratot intézett Kaszavubu kongói elnökhöz és Gbenyahoz, a hazafias erők stanleyvlllei kormányának elnökéhez, és felszólította őket, vessenek véget az ellenségeskedésnek. iCTKj JOHNSON, az Egyesült Államok elnöke elfogadta Walter Heller gazdasági főtanácsos lemondását, és helyébe Gardner Ackleyt, a főtanácsos volt helyettesét nevezte kl. Heller, aki az elnök „agytrösztjének" már Kennedy elnöksége alatt 1961-ben tagja volt, ez Idén bejelentette, hogy az elnökválasztás után lemond funkciójáról. (CTK) AZ UNESCO jövőre Párizsba összehívja a világ neves tudósalt, hogy a föld mesterséges bolygóinak telekomunikácios célokra való felhasználási lehetőségeit tanulmányozzák. iCTK)' 1964. november Ifi. £ ŰJ SZÖ 3