Új Szó, 1964. október (17. évfolyam, 273-303.szám)

1964-10-28 / 300. szám, szerda

REGITARTOZAS VISSZAEMLÉKEZÉS A HARMINC ÉV ELŐTT HAZÁNKBAN JÁRT SZOVJET SPORTOLÓK BEBORTÖNZÉSÉRE Az idősebb nemzedéken kívül kevesen hinnék el, hogy harminc évvel ezelőtt azért csuktak börtönbe külföldi vendégsportolókat, mert városnézés közben csendben hazájuk dalait dúdolgatták. Pedig megtörtént... A München előtti burzsoá köztársaság fennállásának éppen 16 évfordulóján, 1934 október 28án, Kosicén börtönbe zárták az ott szereplő szovjet sportolókat. Világra szóló szégyene lett ez a burzsoá köztársaságnak, mert ehhez hasonló esetre még nem volt példa az államok közötti sportkapcsolatok történetében. Üt hónappal azután került erre sor, hogy a köztársaság burzsoá kormánya — az utolsók között — végre jogilag elismerte a Szovjetuniót, és felvette velo a diplomáciai kapcsolatokat. Meg kell jegyeznünk, bogy abban az időben Németországban már Hitler uralkodott, s mind fenyegetőbbé vált a fasizmus veszélye. Ekkor a csehszlovák kormány már a diplomáciai kapcsolatok felvételét szorgalmazta, amit Csehszlovákia Kommunista Pártjának harcos követelése ellenére mindeddig elodázott. A diplomáciai kapcsolatok felvételére a burzsoá kormányt a fasizmustól való félelem és a köztársaság sorsáért aggódó nagy tömegek nyomása késztette. Boldogan lélegzettek fel erre a köztársaság igazi hazafiai, elsősorban a kommunisták, és az egész munkásosztály, mert ebben az első komoly lépést látták a Szovjetunióhoz való közeledés felé. Ez a CSKP közel két évtizedes harcának jelentős eredményeként könyvelhető el, azzal együtt, hogy ezt követően már 1935-ben — amikor már mind nyilvánvalóbbak lettek Hitler agressziós tervei — a köztársaság szövetségi szerződést kötött a Szovjetunióval. E tényeknek a hatása alatt ma még határozottabban el kell ítélnünk a köztársaság burzsoáziáját a szovjet sportolókkal szemben tanúsított barbár eljárásáért. De hála dolgozó népünk győzelmes harcának, ez ma már a múlté, és a harminc év távlatából erre mint nagyon szégyenteljes epizódra emlékezünk A Szovjetunióval létrejött új kapcsolatok hatása alatt a kommunista párt oldalán álló forradalmi testnevelő szövetség, a Federatív Proletár Testnevelés (Federatívna Proletárska Telovýchova —FPT) központi vezetése szovjet sportolókat hívott meg. tgy jöttek 1934 október vége fe- . lé hazánkba a szovjet labdarúgók és kiváló szovjet atléták, s néhány csehországi városban (Prágában, Brnóban és Ústí nad Labemban) összemérték erejüket a proletár sportolókkal. Az FPT košicei 54. kerületének meghívására az FPT központja a szovjet atlétákat Košicére küldte, s azok ott a kerületi tornaünnepség keretében az atlétikai számokban kiváló eredménnyel szerepeltek. Október 26-án' este érkeztek meg Košicére, s ott az állomás előtti téren a torna- és sportünnepségen részt vevő sportolókon kívül többezres tömeg fogadta őket. A košicei rendőrség — atnely hírhedtté vált a kommunista párt és a baloldali szervezetek, valamint azok tagjainak üldözése miatt — nem engedélyezett semmiféle hivatalos fogadtatást. De elegendő volt, hogy elhangozzék az egyik vezető elvtárs részéről a „Zdravsztvujtye tovariscsi" köszöntés, és a többezres tömeg „Éljen a Szovjetunió!" jelszóval válaszolt. A Kazinczy utcai Munkásotthonig, — amely 300 méternyire esik az állomástól — gyalog tettük meg az utat többezer dolgozó kíséretében, Közben ez a jelszó visszhangzott mindenfelől. A hivatalos üdvözlés a Munkásotthon nagytermében folyt le. Ez kb. csak 200—250 embert fogadott be. A tömeg ezért az udvaron és az utcán maradt. Az üdvözlő szavakat mindenki kitörő lelkesedéssel fogadta, és Így az egész fogadtatásból a Szovjetunió melletti hatalmas tüntetés lett. ínnnen a szovjet sportolókat szállásukra ugyancsak nagy tömeg kísérte. A rendőrséget vérig bőszítette, hogy a köztársaság megalakulása évfordulójának hivatalos ünnepségeivel a szovjet sportolók košicei látogatása éppen egybeesett. Ez szerintük annak a veszélyét rejtette magában, hogy az ünnepség fénypontja nem a hivatalos parádé, hanem a proletár sportolók torna- és sportünnepsége lesz. Ez be ls következelt. . Másnap. 27-én (anoudt szociáldemokrata alpolgármester fogadta a szovjet sportolókat, akik kötelességüknek tartották, hogy tisztelgő látogatást tegyenek a város vezetőségénél. Ezen a napon délután zajlott le a polgári sportklub pályáján az atlétikai versennyel egybekötött tornaünnepség, amelyen ezres tömegek vettek részt. A szovjet atléták — mind a nők, mind a férfiak — kiváló sikerrel szerepeltek, s már akkor tanújelét adták a szovjet sport nagyarányú előretörésének. Másnap, 28-án délelőtt janoudt alpolgármester meghívására részt vettek a köztársaság megalakulásának évfordulójára rendezett katonai parádén. Mindenütt, ahol csak megjelentek, az emberek figyelme a szovjet elvtársak felé irányult. Olyan rokonszenvre tettek szert, hogy a polgári sportklubok vezetői hivatalosan meghívták őket a 28-ai délutáni hagyományos Szlovákiai Nemzetközi Maratón megtekintésére, akik a meghívást nagy örömmel fogadták. A rendezőség autót ls bocsátott rendelkezésükre, hogy a verseny útvonalán láthassák a már nemzetközileg Ismert verseny kimenetelét. Itt találkoztak az egyik-ismert finn maratonfutóval, s nemcsak köszöntötték, de buzdították is. A sportpályán lelkesen üdvözölték a győztest, és a többi célba jutott futót. Itt a különböző országok és különböző sportklubok sportolóival való barátkozás szemtanúi voltunk Ez mindannyiunkban felejthetetlen emléket hagyott. Ez a szovjet sportolókkal való találkozás is hozzájárult ahhoz, hogy a proletár sportegyesület tagjai a polgári sportklubok sportolóihoz közelebb kerültek. Akkoriban ez nagy jelentőségű tényezőnek számított a fasiszta veszély elleni egységfront és népfront kialakításában. A maratoni verseny után a szovjet sportolók a proletár sportolók meghívására a Téglagyár körüli proletárnegyedbe látogattak el, ahol sportolóink jelentős része lakott. Betértünk velük egyes elvtársak lakására is. Meglátták a nyomortanyákat, amelyekkel a burzsoázia nemigen büszkélkedhetett. Ezzel a városnézéssel betelt a hírhedt szovjetellenes košicei rendőrség gyűlöletének pohara. Visszatérőben a város központjába, a proletár forradalmi dalokat dúdoló szovjet sportolók és kísérőik, a proletár sportolók az est szürkületében a Kinizsi .utcában egyszerre csak azon vették észre magukat, hogy az arra haladó teherkocsiból fekete alakok ugrálnak le, és durván, gumibotokkal kl akarják ragadni a tömegből a szovjet sportolókat. Eszeveszetten ordították: „V mene zákona vás zatýkám!" „A törvény nevében letartóztatom!" MI sem természetesebb, mint hogy a szovjet sportolókat a kísérő elvtársak testükkel védték a rendörök gumibotütései elöl. A támadóknak csak újabb rendörcsapat segítségével sikerült a szovjet sportolókat s az őket kísérő Való, Ménesy, Pajor, Drotzár, Firnstál elvtársakat és engem is bekeríteniük és a nagyszámú rendőrpribék gyűrűjében a letartóztatás színhelyéhez közellevő rendőrigazgatóságra bekísérniük. A košicei dolgozók tudomást szerezve a szovjet sportolók letartóztatásáról, másnap a városban tüntettek a rendőri terror ellen. A szovjet sportolókkal letartóztatott elvtársakhoz a börtönbe a tüntetésből kifolyólag újabb letartóztatottak kerültek. Egyedül Való képviselő elvtársat engedték szabadon még aznap este, mert őt képviselői Immunitás védte. A letartóztatott elvtársakat kétheti börtönbüntetésre Ítélték. Egyedül én, a főszervezők egyike, kaptam még ehhez ráadásul félévi börtönbüntetést. Az eset visszhangjaként még inkább fokozódott a dolgozók soraiban a Szovjetunió iránti rokonszenv, további ifjak jelentkeztek a proletár sportolók soraiba. Így kellett megismerkedniük a szovjet atlétáknak: Lulko, Kozlov síkfutóknak, Domin súlylökőnek, Ozolin rúdugrónak és a Znamenszkij távfutó fivéreknek, valamint Zina Boriszova súlylökőnek és Šamanova síkfutónak vezetőjükkel, Zeman elvtárssal együtt az országszerte hírhedt košicei börtönnel is. Ezzel megismerkedtek az országot akkoriban még hatalmában tartó burzsoázia „vendégszeretetével". Az első izelítő volt az abból, milyen „őszinJén" gondolta a csehszlovák burzsoázia a Szovjetunióhoz való közeledést. A történelmi események további fejlődése teljes mivoltában mutatta be a népnek a köztársaság burzsoáziáját, amely hazáját eladta a hitleri fasizmusnak és a Szovjetunió felajánlott katonai segítségét nem vette igénybe, hanem kereken elutasította. Ezekután érthető, ha a csehszlovák burzsoázia a szovjet sportolókat nem a baráti közeledés szellemében, hanem az osztályellenség gyűlöletével fogadta, s ez egész magatartásában vissza is tükröződött. Ennek legdurvább megnyilvánulása az volt, hogy a csehszlovák hatóságok a szovjet sportolókat a bebörtönzésük utáni harmadik napon az ország területéről bűnözőként kitiltva, a német határon a fasiszta államhatalmi szerveknek adták át, hogy Németországon keresztül szállítsák őket haza, a Szovjetunióba. Ezek — ugyanúgy, mint a csehszlovák burzsoá rendőrség — szigorú rendőri felügyelettel kitoloncolták őket Németországból. A felszabadulás és a hatalom átvétele után nekünk jutott osztályrészül, hogy elégtételt adjunk és ezzel jóvá tegyük a burzsoáziának a szovjet sportolókon ejtett akkori súlyos sérelmét. Örömmel tettünk ennek eleget. Érvénytelenítettük az országunkból való örök időre szóló kitiltást, és meghívtuk vendégségbe az annak idején bebörtönzött szovjet elvtársakat. Az újabb találkozásra 1961. május 27-én Prágában került sor. Az örömteljes, valóban baráti és elvtársi találkozásnak azonban volt egy árnyoldala ls. A találkozón nem lehettek jelen a Znamenszkij testvérek, azaz sem Georgij sem Szeiafin, mert a Nagy Honvédelmi Háborúban életüket áldozták hazájukért. Részünkről nem vehettek részt: a prágai Franto Zabloudil, az országos tornavezető, aki a szovjet sportolók kísérője volt Košlcén, továbbá az atlétikai versenyen a szovjet atlétákkal versenyző Ménesy István, Pajor József és Firnstál József elvtársak, mivel a kommunista párt eszméiért a fasiszta megszállás alatt mind a négyen hosi halált haltak. Megemlékeztünk róluk azzal a fogadalommal, hogy harcos forradalmi emléküket felejthetetlenül őrizni fogjuk, és átadjuk az ifjú nemzedéknek. Hadd lássa, hogy a proletár sportolók — a párt katonái a sport és testnevelés mellett, ha kellett életüket is áldozták a dolgozó nép ügyéért, a szocializmus győzelméért. A burzsoá köztársaságban, a proletár testnevelő szervezetekben való egyszerű tagság is üldözéssel járt. Mégis nagyszámú proletár sportolót tömörítetlek magukba, s ezek önkéntes, önfeláldozó és fegyelmezett tevékenysége ma is például szolgálhat. Ezzel a megemlékezéssel régi tartozásomat róttam le. DÉNES FERENC Jluíidta A mai szlovák grafika mestere Ahányszor felkerestem Vincent Hložníkot, mindig munkában találtam. Lelklismeretfurdalást éreztem, hogy az ellopott perceket, a beszélgetéssel eltöltött időt az alkotó munkából csíptük el. De a mester mindig szívesen beszél alkotó terveiről, a művészetről és az emberekről. Műtermében minden a gazdag művészi pályáról, szokatlan energiájú alkotó egyéniségéről tanúskodik. Különféle kifejezési eszközökkel más-más időben született rajzok, metszetek bizonyítják a művészi útkeresés, formai kísérletek gazdagságát, a tartalmi mondanivaló sokoldalúságát. Már 1942-ben Bratislavában megrendezett első kiállításával magára vonta a figyelmet. Fiatalon felfigyeli a társadalmi igazságtalanságokra és műveiben feltűntek a szociális motívumok. Érdeklődésének központjában mindig az ember, a háború idején az egész emberiségért érzett felelősség állt. Elítéli a háborút, amely az emberség, az élei legkegyetlenebb ellensége. A művészben felgyülemlett háborús élmények, az érett művészi hitvallás, nagyszerű sorozatokban csapódott le. 1951-ben elkészült a Partizánok-sorozat és még ugyanabban az évben a tíz litográfiái lapból álló Az ember. A következő évben A háború fametszetben és A fasizmus litográfiái ciklus-ban elítéli a világégés kimondhatatlan borzalmait. A következő években egy hatalmas sorozatban A felkelésben állít halhatatlan emléket (58 litográfiái lap) szabadságáért fegyvert ragadó népének. Alkotómunkájának ezt a korszakát a Felszabadulás sorozattal zárja le. Hložník ezekben a grafikai sorozatokban nemcsak a háború, a fasizmus kegyetlenségeit leplezte le, hanem megrázó erővel az emberség diadalát hirdette. Régebben a művész szemére vetették kritikusai, hogy ciklusai kilátástalanságot, tragikus kiúttalanságot árasztanak. Ez azonban túlzás. A háború a legrosszabb dolog a világon és Hložník ilyennek ábrázolta. A jövőbe vetett bizalmának, a győzelemnek a hordozói éppen a kegyetlenségben megkínzott emberek. Hložník korának művésze és érzékenyen reagál az emberiséget érdeklő problémákra. A háború és a béke kérdése őt is nyugtalanítja és ezért megalkotja A háború agóniája sorozatot (1958). De a társadalmi problémák ábrázolása sem hiányzik műveiből (A Csehszlovák Szocialista Köztársaság Alkotmánya című sorozat.) Más tájak, emberek is megragadták képzeletét és a Mexikói motívumok és több más sorozat színesebbé, változatosabbá tette alkotásait. Az ember szinte elfelejt kérdezni, amikor Hložník mester szép szabatos, kerek mondatokban áradó szavait hallgatja. Szinte minden szavából kicsendül a művészet tisztelete és mély szeretete, noha gondosan kerüli a nagy szavakat. Talán csak egyetlen esetben nem fukarkodik a dicséretekkel és ritka jelzőkkel, amikor gyermekeiről és unokájáról beszél. Bizonyára ezért is tudja olyan szívvel és közvetlen fantáziával illusztrálni a gyermekkönyveket. Andersen meséli, Az ezeregy éjszaka legszebb meséi, Guliver és számos más könyv tanúskudik Hložník sokoldalúságáról. Azonban a gyerekkönyv-illusztrációkon kívül is erős szálak fűzik az ifjúsághoz. A képzőművészeti főiskolán mint kiváló pedagógus a fiatal szlovákiai művésznemzedék neveléséből is jelentős részt vállal. Nem egy tehetséges fiatal grafikusunk dicséri benne mesterét és példaképét. Vincent Hložnik 45 éves, a férfikor derekán, aránylag fiatalon gazdag művészi pálya áll mögötte. Metszeteit számon tartják még Latin-Amerika híres grafikusai is és nevét ismerik határainkon túl. Mosolyogva mesélte el, hogy kairói kiállítása Idején komoly gondot okozott a rendezőségnek. Sajnálkozva bevallották neki, hogy bizony néhány metszete eltűnt, mit tegyenek, Hložnik mester tréfásan megnyugtatta őket, ha annyira tetszett a rajz, maradjon emlékül Egyiptomban. Nehéz és kitartó munka gyümölcse, amíg egy művész eljut addig, hogy nevét megtanulják más világrészek is. Hložníknak ez sikerült. Nem divatos fogásokkal, feltűnési kísérletekkel érte el, hanem következetes, szívós munkával. Egyik alkalommal elárulta, hogy naponta nyolc órát dolgozik metszetein, litográfiái lapjain. Az alkotás tüze hajtja, mint minden nagy művészt. Kívánjuk, hogy e tűz még sokáig lobogjon benne. SZŰCS VIOLA Haydn: TEREMTES A szovjet sportolók a košicei proletár tornászokkal. Október utolsó bérleti estjén hangversenytermünk nagyszabású zene! esemény színhelye volt. A Szlovák Fiharmónia Ladislav Slovák karmesteri pálcája alatt és a Filharmónia énekkarának közreműködésével Haydn Teremtés című oratóriumát adta elő. Theodor Fontana, költő és kritikus mondta egyik írásában: „Tehetség? Gyerekeknek való játékszer! Adottságok? Kinek ne volna! Csak a komolyság teszi a férfit és a szorgalom a zsenit!" Ez a gondolat Haydn irányelve is lehetett volna. Zenei lángesze mellett komolysággal és szorgalommal küzdötte fel magát szegény sorsból világhírű mesterré és belső fejlődésének útját is ezek az erények kísérték fel a zeneiség legtisztább magaslataira. A nagy Haydn-oratórium a világ teremtésének hat napját énekli meg. „Mit jelent a teremtés magasztosmisztikus vallási képzete a mélységesen, minden skrupulus nélkül, szinte alázatosan vallásos katolikus Haydn számára?" — teszi fel az érdekes kérdést Haydn egyik életrajzírója és a választ is azonnal megadja rá: „Bármily meglepő, elsősorban idillt, sőt mesét! Dogmatikus, teológiai jalképességnek nyoma sincs. Ez a mii a természet költeménye, a teremtményeket énekli meg inkább, nem a Tereintot, vagy a megalkotás csoda-folyamatát. Az élő környezet, az embert körülvevő világ ezernyi szépségét dalolja friss elragadtatással. Gyermekes, Játékos kedvvel, hangfestő effektusokkal érzékit meg apró képeket, a madarakról szóló áriában például a Haydnzene egyik legboldogabb lírikus képét formálja... S azután kiderül, hogy mindez valóban mégiscsak környezet és háttér volt, az egész hang, alapvető derűjét megőrizve, valami meghitt, bensőséges ünnepélyességgel telik meg, amikor megjelenik a hatodik nap teremtménye: az első ember." „A bátor szív és értelem, a szépség és az őserő, ím, minden testet öltve áll az ember, a férfi a természet felett!" — Haydn mély életbölcsességgel formálta az ember új képét, mert értelmi és érzelmi életének, sőt természetábrázolásának középpontjában is az ember és a mélységes humánum érzése állt. A hallgató nem tudja, mit csodáljon jobban: a monumentalitás és a gyöngéd bensőség páratlan keverékét, a naiv természetábrázolás üde báját vagy a mű filozófiai mélységeit, érett, kikristályosodott zeneiségét, amelynek minden kérkedő, harsogó pátosz lényegileg idegen, vagy „Haydn papa" élő természetességét, hangfestő képeinek ellenállhatatlan .kedvességét és humorát. Minél nagyobb a feladat, amelyre Haydn vállalkozik, annál egyszerűbbé, áhítatosabbá válik zenei beszéde. Ladislav Slovák nagy áttekintéssel fogta össze a hatalmas apparátust, vezénylete őszinte helytállás volt a művészet tüskés porondján. A Szlovák Filharmónia sem nyújtott rutimmuzsikálást, filharmonikusaink átérzett hivatástudattal játszottak. Nagy elismerés illeti a Szlovák Filharmónia énekkarát. Tömör hangzással, leheletkönnyű planókkal és „egységes érzéssel" szólaltatták meg a gyönyörű kórustéteieket. Karnagyuk, Ján Mária Dobrodinsky ezúttal is kiváló munkát végzett. A vokális triót két külföldi vendég és egy hazai művész adta elő. (E'lisabcth Rose, szoprán, Berlin, Kazimierz Pusteiak, tenor, Varsó, és Ondrej Malaahovský, basszus, a Szlovák Nemzeti Színház szólistája.) A három énekművész az előadás méltó közreműködője volt. Ezúttal elsősorban Andrej Malachovskýról kell szólnunk. Sűrű, kifejező erejű orgánuma Rafael arkangyal és később Ádám szerepében szépen érvényesült. Különösen Ádám basszusszerepét énekelte érzékeny muzikalitással. Lengyel vendégünk Urlel szólamában intelligens énekesnek bizonyult, érces, hajlékony tenorjának hatóerejét bizonyos belső adottságok is támogatják. Elisabeth Rose (Gabriel arkangyal és Éva szerepében) csak fokozatosan engedett fel. Szopránjának csillogó folyását az első részben néha könnyű íátyol homályosította el, ami csak később ritkult, oldódott és ezzel párhuzamosan előadása is mind Jobban átmelegedett. Ádám és Éva duettjei az előadás kiemelkedő perceit jelentették, a művésznő is Éva szerepében találta meg a szív őszinte hangjait. Haydn öregkori remekművének előadása a közönség körében élénk visszhangra talált. HAVAS MARTA 1964. október 29. * (j

:J SZÖ 28