Új Szó, 1964. október (17. évfolyam, 273-303.szám)

1964-10-25 / 297. szám, vasárnap

Äz iskolaügy fejlesztésének feladatai és az ifjúság nevelése az Iskolákban (Folytatás a 7. oldalról.) raányt, amely az életben való további érvényesülésben egyáltalán nem játszik szerepet. Ezután nem egy diák gondolkodik úgy, hogy fölösleges megerőltetnie magá

f tanulmányi sikereinek elérésében A tanulmányi eredmények semmibevevése különböző jogtalan intervenciók előtt nyit utat protekciózásra, „komázásra", s hasonlókra ad alkalmat, ami elferdíti a tanulók fejlődő jellemét. Semmiképpen sem szolgáljuk a fiatalok javát, ha útjukból eltávolítunk minden nehezebb akadályt, ha sok mindent megcsinálunk helyettük — s aztán passzivitásuk és kényelemszeretetük láttán siránkozunk. Nagy hiba, ha például a járási iskolai és egyéb szervek adminisztratív nyomására néhány tanító maga szervezi meg a munkát, amelyet a CSlSZ-funkcionáriusoknak kellene elvégezniök. Azzal mentegetőznek, hogy különben állandóan zaklatnák őket, és nem a CSISZbizottságot vonják felelősségre, hanem az iskola vezetőségét. Semmi értelme sincs annak, hogy különböző akciókat mutassunk ki — s a tévhitnek megfelelően lehetőleg minél többet — anélkül, hogy ezzel együtt a nevelés terén elért konkrét eredményeket is felmutathatnánk. Bizonyára sokkal értékesebb a fiatalok által előkészített és megvalósított tevékenység, ha bármilyen csekély is, mint a „felülről" irányított legmutatósabb akció, amelyről a fiatalok jóformán nem is tudnak. Rendszerint ebben rejlik a CSISZ csekély tekintélyének és hatásának kulcsa. Valamikor régen bíráltuk a fiatalság helytelen viselkedését, igyekezetüket, hogy Idősebb, tapasztalt embereket oktassanak ki. De sok helyütt átestünk a ló másik oldalára. A fiatalságnak meg kell adnunk, — természetesen az elkerülhetetlen ellenőrzés mellett — mindenütt az alkalmat arra, hogy saját problémáit az iskolában, a diáKotthonban, a kollégiumban egyaránt önállóan oldhassa meg. És nemcsak azt. Bátrabban kell a fiatalokat mind a munkahelyeken, mind a társadalmi szervezetekben felelős tisztségekkel megbíznunk, összekapcsolva így az idősebbek megfontoltságát és tapasztalatait a fiatalok lendületével Ezzel függ össze annak szükségessége is, hogy a politikailag legtevékenyebb tanulókat a lehető leghamarabb felvegyük a párt soraiba, s nem várni arra, hogy majdnem elérjék a CSISZ-tagság felső korhatárát. A legjobb, politikailag aktív diákokat az érettségi után már mind tagjelölteket kellene a nyári gyakorlatra küldeni Ügy vélem, hogy ez is egyik útja az iskolai pártszervezetek tevékenysége felélénkítésének. Az . ifjúság ideológiai nevelésében jelentős szerepet játszik a polgári nevelés, amely javulást eredményezett az ifjúság, politikai és világnézeti ne velése terén. Az iskolákban és a járásokban többnyire már egyre nagyobb figyelmet szentelnek az e tárgyra szakképesített, tapasztalt tanítók kiválasztásának, és szép eredményeket értünk el a módszertani segítség terén Is. A közeljövőben már ezt a tantárgyat Is olyan tanítók fogják tanítani, akik a pedagógiai tagozatokon jól felkészültek hivatásukra. Azonban meg kell mondanunk azt is, hogy ma még jelentős az igen fiatal, tapasztalatlan tanítók száma, s aránytalanul elszaporodtak a női tanerők (a kilencéves Iskolák tanítóinak 70—85 százaléka nő). Soknak közülük nincs tapasztalata a közéleti tevékenységet Illetően, sem konkrét elképzelése az egész társadalmat érintő kérdések bonyolultságáról. Ebben a helyzetben egyre fontosabb lesz a fiatal tanítók politikai színvonalának rendszeres emelése és tapasztalataik gyarapítása. Csak ezután tudnak majd megmagyarázni minden kérdést bonyolult összefüggéseiben, úgy irányítani a tanulók gondolkodásmódját, hogy helyesen tudják maguknak megmagyarázni azokat a jelenségeket, amelyekkel találkoznak, s e jelenségekkel szemben felelősségteljesen tudjanak állást foglalni. A polgári nevelés órája semmi esetre sem lehet a tanító monológja, hanem éppen ezen az órán kell a tanulóknál elérni a maximális aktivitást. Nyilván már az első órákon fokozni kell az igényességet, állandóan tartalmasabbá kell tenni az előadásokat — nem kell mindig Ádámtól és Évától kezdeni és örökösen a banális szövegen rágódni, amelyeket a gyermekek gyakran már jó néhány éve ismernek. Annál is inkább, mert az egyívású gyermekek fejében már amúgyis rengeteg kérdés motoszkál, gyakran elhallgatják őket, vagy túl hosszú ideig nem kapják meg rájuk a feleletet — a nevelés rovására. Az alapfokú iskolában helyes, ha egyensúlyban tartjuk a polgári nevelés értelmi és érzelmi hatását. Azonban felhívom a figyelmet Pavlík elv társ (a fryštáki alapfokú iskola tanítója) bírálatára, aki a dél-morvaországi kerületi pártbizottság ideológiai bizottságában bírálta a 9. évfolyam tananyagát, amely szerinte nagyon hézagosan fogja össze az előző években tanult világnézeti ismereteket. A II. ciklus iskoláinak tantervében aztán ezek a hiányosságok annál szembetűnőbbek, — s ezt a viták is megerősítették. Követelmény, hogy a polgári nevelés rendszeres bevezetője legyen a marxizmus—leninizmus alapfogalmainak, amelyek elsősorban az állami- és közéletet, a gazdaságot, a filozófiát, a logikát, az etikát érintik. A minisztériumnak a jövő tanév elejére már bizonyos módosításokat kellene kidolgoznia, az év folyamán pedig kidolgozná az új tanterveket és befejeznék az új tankönyvet. HASSUNK JOBBAN AZ IFJÚSÁGRA A fiatalok profiljának formálásában természetesen nagy része van a családi környezetnek. Azokra a fiatalokra viszont, akik már elvégezték az iskolát, az üzem, a kollektíva, amelyben dolgoznak, van hatással Bizonyos események, amelyek az utóbbi időben különösen a nagyobb városokban fordulnak elő — Itt főként a huligánrendzavarásokra gondolok — nem jelentik a legjobb blzo. , nyítványt sem az első, sem a második csoport számára. Jóllehet nincs sző tömeges jelenségről, mégis megdöbbentő, hogy a letartóztatott rendzavarók között sok az ipari tanuló, akik a beszélgetés során azt állítják, hogy állítólag senki — sem a család, sem az üzem, sem a CSISZ — nem törődik azzal, mit csinálnak szabad idejükben, senki se beszél velük közügyekről, amely téren aztán szinte hihetetlen járatlanságoi tanúsítanak. Nem is szólva az erkölcsi elvekről, amikor példaképeik nem tanítóik, a becsületes emberek soraiból kerülnek ki, hanem mindenféle kétes elemekből. Ismételten hangsúlyoznunk kell, hogy gondoskodásunk az ifjú nemzedékről legalább oly fontos, mint a gazdasági feladatok teljesítése. A lehető legnagyobb erőfeszítésre lesz szükség, hogy megváltoztassuk az üzemek, a párt- és szakszervezetek vezetőinek álláspontját ebben a kér- . mint akadályozni a családot abban, hogy rossz hatással legyen a gyermek fejlődésére. Azoknak a szülőknek, akik csak világra hozzák gyermeküket és nem érzik annak felelősségét, hogy lelkiismeretesen neveljék, természetesen a társadalmi intézményekben teljes mértékben meg kell téríteniük gyermekeik nevelésének költségeit. Természetesen vannak esetek, amikor a szülők nevelői hibái nem a jó akaraton, hanem tudatlanságukon és tapasztalatlanságukon múlnak. Helyénvaló lenne, ha a pedagógusok a társadalmi szervekkel együtt nagyobb gondot fordítanának a szülők nyilvános befolyásolására. A viták során találkoztunk egy megfontolásra érdemes javaslattal, hogy népszerű kézikönyveket adjanak ki a gyermekek családi neveléséről. A könyveket a szülőknek az újszülöttek bejegyzése, vagy a gyermekek iskolába lépése alkalmával adnák át. Értékeljük a karvinái elvtársak kezdeményezését, akik a tavasszal értekezletet tartottak a havlfovi, karvinái, poruba i és tŕineci funkcionáriusok részvételével arról a kérdésről, miképpen használják ki a legjobban a bányásztanulók és általában a fiatal bányászok szabad idejét. Sikerült mozgósitaniok az érdekkörök, sportegyesületek vezetőit, a szocialista munkabrigádok tagjait, az üzemi kludésben, hogy a' CSÍSZ az eddiginél | bokát, a népművelési otthonokat, szájóval hatékonyabban befolyásolja az ifjúság életér A nagy nyilvánosság nak oi-Kölcsi nyomást kell gyakorolnia azokra a szülőkre, akik az utcára bízzák gyermekeik nevelését, semmit sem tudnak életükről, megfontolatla nul nemcsak pénzzel látják el őket, hanem különféle kétes és cinikus „ta náccsal" ls. Későn és jogtalanul üt köznek meg aztán azon, hogy gyer mekeik veszedelmes útra léptek. Jgy aztán nem marad egyéb hátra, rnos önkéntes dolgozót, akik érdeklőés egyebütt az elvtársak már a gya korlatban is foglalkoztak. Azok a fogyatékosságok, amelyek mind ez ideig az alacsonyabb fokú politikai-nevelő munka kísérő jelenségei, később kirívó formában jelentkeznek a főiskolákon is, akkor, mikor a fiatal ember érőfélben van, rendszeresiti az életről szerzett ismereteit, és igyekszik állást foglalni a különböző társadalmi kérdésekkel kapcsolatosan. Itt nyilvánvalóvá válik, vajon a közép- és főiskola jói vagy rosszul teljesítette-e nevelő hivatását. Eddigi tapasztalataink alapján nem nyilatkozhatunk dicsérőleg az iskolák, kivált a főiskolák nevelő munkájáról. Eszem ágában sincs állítani, hogy a diákéletet valamiképpen korlátoznunk kellene, és tisztában vagyok azzal, mi benne az egészséges és helyes. Igaz, számos, a főiskolásokkal folytatott szünidő előtti megbeszélést említhetnénk meg — főként bizonyos egyének rendszeresen ismétlődő szereplését — annak példázására, hogy negatív tendenciák kirívó formában is mutatkoznak ezen a téren. Jellemző rájuk, hogy lebecsülik a kapitalista világ ideológiai hatása és nyomása beáramlásának veszélyét, azt a tényt, hogy itt könnyebben behatolnak hozzánk a burzsoá eszmei hatások, ahelyett, hogy, elvi és megalkuvás nélküli ellenállásba ütköznének. Emellett véget kell vetnünk a fogalomzavarnak egyes iskolák vitái ban. Ennek gyakorta az a látszata, mintha korlátlanul lehetne bárminő esztelenséget is hirdetni, s mintha a párt irányvonala védelmezőinek nem az lenne a kötelességük, hogy az ilyen megnyilatkozásokat megalkuvás nélkül elnyomják, mert állítólag nem akarják „sarokba szorítani s megbénítani az antidogmatizmus egészséges folyamatát." Jól tudjuk, hogy a diákság körében gyakran hangzik el jogos bírálat, s bár élesek, mégis helyesek e nézeteik. Ez azonban nem leplezheti azt, hogy főképp az utóbbi időben főiskoláinkon is különféle kispolgári maradiságnak s marxista-ellenes kirohanásoknak lehettünk tanúi. Nemegyszer rámutattunk vitáinkban a szabadság, az elidegenedés, a párt vezető szerepe, a munkásosztálynak s az értelmiségnek a szocialista társadalomban létrejött kapcsolatai kérdésére. Főképp ezekben az összefüggésekben találkozunk a technokratizmus, a managerizmus, dzsilas-pamflettek különböző új formáival, a burzsoá demokrácia apoteózisével és a filozófiai irracionalizmussal. Bár az említett irányzatok aktív követői rendszerint csupán egyedülálló személyek, gyakran széles körben mérgezik meg a légkört. Mindezek és a további tények is annak a végkövetkeztetésnek a bizonyítékai, hogy a nevelőmunka, tóként pedig a marxizmus—leninizmus oktatása a főiskolákon gyakorta kevéssé hatékony, nem vértezi fel eléggé a fiatalokat az életre, nem ad kezükbe jó iránytűt, amely biztonságosan vezetné őket akkor is, ha különféle társadalmi problémákkal találják magu kat szemben. A marxizmus-leninizmus papírízű oktatása nem állja ki a szembesítést a serdülő ifjúság alapvető élettapasztalataival sem. Számos hallgatónál éppen ellenkezőleg nem kívánatos reakciót s olyan benyomást kelt, hogy más az elmélet és valami egészen más az élet, mintha tulajdonképpen valaki becsapná őket; úgy érzik, hogy az idősebbek nem őszinték hozzzájuk, bizalmatlanokká és szkeptikusokká válnak mindenkivel és mindennel szemben. Látnunk kell, hogy ilyen jelenségekkel találkozhattunk a személyi kultusz következményeinek felszámolásával összefüggésben Is. A fiatalok radikalizmusát, azon tulajdonságaikat, hogy túlozzák, leegyszerűsítsék és dramatizálják a dolgokat, olyan emberek is fel akarták használni, akik kimondottan gyűlölik a párt és a Központi Bizottság politikáját. További helytelen munkát végeztek a kulturális folyóiratokban napvilágot látott ismert és a tavasszal megbírált nézetek is. Őszintén meg kell mondanunk, hogy pártküldetését mind ez Ideig nem teljesíti a marxizmus-leninizmus katedráinak számos dolgozója sem. Munkájuk legfőbb fogyatékosságát abban látjuk, hogy nem eléggé segítik a diákokat, hogy megfelelően tájékozódjanak a bonyolult politikai eseményekben, s aktívan leküzdjék a dést tanúsítanak az ifjúság körében j dj k ' részénél jelentkező bizoF

1 * i to f f ŕ m 11 n l/-,o iľant ° J . folytatott munka iránt. Az Ifjúsággal folytatott iskolán kívüli munkát illetően nem állhatunk meg az ifjúság napközi otthonainál, klubjainál vagy pionírotthonainál. A vita folyamán gyakorta találkoztunk például azzal a javaslattal, hogy próbáljuk ki a nagyobb Ifjúsági érdekköröket, főként a városokban. Ha jól tudom, ilyen tervekkel Mostban nyos eszmei passzivitást és ingadozást. A nevelőhatás megerősítéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy lényegesen támogassuk a katedrákat azon törekvésükben, hogy elvi, pártos módon világítsák meg a legfontosabb bel- és külpolitikai kérdéseket, de ugyanakkor nagyobb súlyt helyezzenek a marxizmus—leninizmus oktatásában arra is, hogy el ne tá volodjanak az iskola szakproblémái tói. A megoldás útját abban látjuk, hogy a közös alapra való helyezkedéssel a marxizmus—leninizmus okta^ tásának további folyamatában a tudományos ágazat metodológiájára és annak társadalmi funkciójára helyezzük a fő súlyt, egyszóval arra, ami segít kialakitani a főiskolások világnézetét és aktívabb módon formálja politikai meggyőződésüket. Ez annyit jelent, hogy például a műszaki főiskolákon megfelelő helyet biztosítsunk a politikai gazdaságtan, az ipari ökonómia, az irányítás elmélete és az ezzel összefüggő tárgyak — mint az ágazati szociológia, a munka pszichológiája stb. — oktatásának. Ily módon fokozatosan le lehetne küzdeni azt a komoly fogyatékosságot, amelyben számos főiskolai végzettségű szakemberünk szenved: hogy tudniillik alig ismeri a népgazdaság és irányításának élő problémáit, nem tud az emberekkel együtt dolgozni és nem képes a munkakollektívák vezetésére. Egyszóval nem rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, amelyek a gyakorlati tapasztalatokkal együtt elengedhetetlen feltételei az abszolvensek érvényesülésének a termelésben és irányításban. Bizonyára komoly hiba, hogy egyes főiskolások menekülni akarnak az emberekkel való munkától a termelésben, s mindenáron az adminisztratívába és kutatómunkába kívánkoznak, gyakorta anélkül, hogy az ehhez szükséges tudással rendelkeznének. Ezeknek a jelenségeknek riadóztatniok kellene nem csupán a marxizmus—leninizmus katedráit, hanem az egész főiskolai pedagógiai kollektívákat, főképpen pedig pártszervezeteinket. Mert ha a szakemberek új nemzedékének politikai neveléséről beszélünk, úgy a kommunista értelmiség legsajátabb vonása, hogy tud az emberek között és az emberekkel dolgozni. Azon intézkedések, amelyek a marxizmus—leninizmus katedráin a politikai-nevelő munka színvonalának kifejezett emelésére irányulnak, megkövetelik e katedrák káderhelyzetének megjavítását, s a tanítók ismereteinek elmélyítését. Ezzel ellentétben áll azonban az a tény, hogy a marxizmus —leninizmus tanítói számára rendezett egyéves tanfolyam, amelyet a pártfőiskola szervezett, a katedrák és fakultások meglepő nemtörődömsége miatt a sürgetések ellenére sem volt teljesen betöltve. Sürgős követelmény a marxizmus— leninizmus tanítóinál a pedagógiai tevékenység rendszeres egybekapcsolása is a párt életével és politikai munkájával, az aktív részvétel a párt ideológiai harcában és a pártszervek határozatainak megvalósításában, mert éppen a politikai tapasztalatok hiánya szokott a téves nézetek forrása lenni. Természetesen magától értetődő, hogy a jövő kommunista nemzedékének forradalmi világnézeti nevelését, e fele lősségteljes ós tiszteletre méltó feladatot nem bízhatjuk olyan emberre, aki nem ért egyet a párt eszméivel és gyakorlati politikájával. Az iskolák hallgatókra gyakorolt politikai-nevelő hatásának hordozója nemcsak a marxizmus—leninizmus oktatása, hanem az egész pedagógiai folyamat. Rendkívül fontos szerepet játszik itt a tanító személyisége, politikai és szakmai felkészültsége, és emberi jelleme. A főiskolai tanító felelős hivatását a diákok körében élvezett tekintélye is fejezze ki; s ez a követelmény tekintettel a főiskolai tanulmányokkal szemben támasztott igények múlhatatlanul szükséges fokozására — egyre sürgetőbb. Tűrhetetlen az a helyzet, hogy számos főiskolás csupán a pedagógiai tevékenység tárgyának tekinti magát, és maga nem fejt ki elegendő aktivitást, hogy szorgalmával és aktív részvételével a tanulmányokban sikeresen elsajátítsa választott szakmáját. Éppen ez az oka annak, hogy a hallgatók nagy százaléka nem fejezi be tanulmányait, nem tudja letenni vizsgáit, vagy átlagon aluli tanulmányi eredményeket ér el. jelentős szerepe van a főiskolás ifjúság politikai életében a Csehszlovák Ifjúsági Szövetségnek. Ismerünk olyan ifjúsági szervezeteket, amelyek olyan hasznos akciókat tudnak rendezni, hogy felkeltik a diákok érdeklődését, reagálni tudnak a kollektívákban felmerült kérdésekre. Teljes elégedettségre azonban egyelőre semmi okunk sincs. Tény, hogy az ifjúsági szervezetek számos vitán kívül maradtak, viszont sok időt és energiát vesztegettek až egységes ifjúsági szervezet ún. jogosultságának kérdésére a főiskolákon. Ennek forrása a helytelen „hivatásrendi" elméleteken kívül még a számos ifjúsági szervezet tevékenységében mutatkozó fogyatékosságok is. Meggyőződésem, hogy rövid időn belül világosan bebizonyulna az ehhez hasonló nézetek tarthatatlansága, ha a CSISZ az eddiginél jóval több nem formális, eleven akciót szervezne, amelyeken többször találkoznának a társadalmi tevékenység legkülönbözőbb területein működő fiatalok — például a diákok és az Ifjúmunkások —, hogy kölcsönösen közelebbről megismerjék egymás érdeklődését és életproblémáit. Ezért azt várjuk, hogy a CSfiSZ Központi Bizottságának a főiskolásokkal foglalkozó teljes ülése, amelyre rövidesen sor kerül, valóban kezdeményező és hatékony intézkedéseket fog tenni, hogy a CSISZ munkája a főiskolákon lényegesen megjavuljon. Ha annak szükségéről beszélünk, hogy megjavítsuk a politikai és nevelőmunkát a főiskolákon, foglalkoznunk kell a CSKP főiskolai bizottságainak tevékenységével is. Nem egész egy esztendei munkájuk alapján megállapíthatjuk, hogy létrehozásuk mindenképpen helyes és elkerülhetetlen volt. A főiskolai bizottságok hozzáláttak a diákok számos sürgető problémájának feldolgozásához és fokozatosan sikerül nekik a pártszervezeteket is ezen problémák megoldására vezetni. Szeretném azonban felhívni a figyelmet egy buktatóra: arra az igyekezetre, hogy mindent egyidejűleg oldjanak meg. Inkább a fő problémákal kellene elsősorban foglalkoznunk s azokat kellene gyökeresen megoldaniuk. Mindenekelőtt azon politikai kérdések rendszeres megvilágításáról van szó, amelyek a diákok vitáinak tárgyai voltak és ma is azok. Ezek a pártfegyelem megszilárdítása, a diákok kötelességtudása a tanulást illetően és a káderkérdések megoldása. A legfontosabb kétségtelenül valamennyi kommunista intenzív ideológiai munkája a diákok körében. Ez megérdemli a teljes támogatást és buzdítást, jóllehet hála a főiskolai pártbizottságoknak, a munka már ígéretesen kezd fejlődni. Az aktív pártos állásfoglalás pozícióiból indított vitákat azonban jóval kezdeményezőbben kell előkészítenünk. Harcot kell hirdetnünk a helytelen nézetek", az opportunizmus és negativizmus ellen, nem pedig utólagosan beavatkoznunk életfejiödésükbe, mint ahogy az gyakorta lenni szokott. A főiskolai pártszervezetek tevékenységét kedvezőtlenül befolyásolja az is, hogy kevés diák tagja a pártnak. A CSKP főiskolai bizottságai most a Központi Bizottság irányelveinek szellemében igyekeznek az alapszervezetekbe több politikailag fejlett és tehetséges hallgatót felvenni. Továbbra is gondot kell fordítani arra, hogy a legjobb diákokat már az első évfolyamban felvegyék a pártszervezetbe és így tanulmányaik folyamán funkcióka; vállalhassanak mind a szervezetek bizottságaiban mind más pártszervekben. Ennyit a főiskolai polilikai-nevelő munkáról. Természetesen több szó esett arról, ami bánt bennünket, mint arról aminek örülhetünk, noha minden iskolában elég örvendeni valóval Is találkozunk. Ki akarok még röviden térni elsősorban a testnevelésre, amely nemcsak a fiúk és lányok fizikai rátermettségének megerősítése szempontjából jelentős, hanem az akarat-, a jellem- és az erkolcsformálás szempontjából is. A külföldi tapasztalatok és hazai kutatásaink eredményei is arról tanúskodnak, hogy a testnevelési órák számának növelése az iskola tanítási folyamatában rendkívül kedvező hatással van a diákok előmenetelére, viselkedésére, egészségére és később munkateljesítményére is. Helyes lesz, ha az Iskola- és Kulturális Ügyek Minisztériuma a testnevelési szövetséggel együttműködve olyan javaslatot készít, amely számol a testnevelési órák számának fokozatos emelésével ' az I. és II. ciklus iskoláiban. Természetesen nagy felelősség hárul a Csehszlovák Testnevelési Szövetségre is, mivel egyelőre, is'kolán kívüli formában az ifjúságnak csak mintegy 40 százaléka folytat testedzést, ami távolról sem kielégítő. Az említett intézkedéseket csupán fokozatosan, a káder- és anyagi feltételekkel összhangban fogjuk tudni foganatosítani. Sok helyen lényeges javulást érhetünk el, ha az ifjúság rendelkezésére bocsátjuk a testnevelési egyesületek berendezéseit, és segítséget nyújtanak azok oktatói is. Ezzel egyidejűleg véget kell vetnünk a játék- és sportterek esztelen felszámolásának. Ez főként Prágára jellemző, ahol 1949 óta vagy 50 játékteret zártak be. Ugyanígy megbocsáthatatlan jelenség a korcsolyák, a sífelszerelések, a jégkorong- és egyéb sportfelszerelések évente megismétlődő hiánya is, amely elsősorban az ifjúságot sújtja. Komoly fogyatékosságokkal küzdünk iskoláinkban az esztétikai nevelés terén is. Csak nehezen bírjuk (Folytatás a 9. oldalon.) Ü] SZO 8 * 1864. október 21 t