Új Szó, 1964. október (17. évfolyam, 273-303.szám)

1964-10-25 / 297. szám, vasárnap

Äz iskolaügy fejlesztésének feladatai és az ifjúság nevelés (Folytatás a 4. oldalról.) lehetővé tenné az olyan képességek és érdeklődési kör hozzáértőbb felmérését, amely a megfelelő hivatás, vagy továbbtanulási irányzat megválasztása szempontjából döntő fontosságú. Lehetővé tenné főleg a további tanulmányokra, illetve a tanonciskolára vagy a munkaviszonyra jobban előkészítő eltérő tanulási ütem meghatározását. Ezért a jelenlegi káderhelyzetben is feltétlenül szükséges, hogy a kilencedik osztályban csak teljes szakképzettséggel rendelkező tanítók tanítsanak. Ezek az intézkedések komplex módon távolról sem oldják meg az alapiskola célszerű és természetes differenciációjának kérdéseit. Ezt a folyamatot csak a már megkezdett további kutató munka után fejezhetjük be. Nem vagyunk hívei a nem eléggé megfontolt, vagy a gyerekek természetes fejlődését tekintetbe nem vevő korai differenciációnak. Ez viszont nem jelenti, hogy halogatni fogjuk a differenciáció fokozatos alkalmazását a kilencéves alapiskola magasabb fokának többi osztályában, nevezetesen a nyolcadik és a hetedik osztályában. Számos Iskola — például a Rožnov pod Radhoštem-1 iskola — ebben a viszonylatban már nagyon értékes tapasztalatokra tett szert. Az oktatásnak ez a rendezése egyelőre csak az iskoláknak mintegy 50 százalékában érvényesülhet. A többi kilencéves iskolán, ahol nincsenek párhuzamos osztályok, az alapvető út az osztályok keretében megvalósított felső differenciálás lesz. Itt bevezetik a választott tantárgyakat. Ehhez természetesen anyagilag is biztosítani kell a csoportok szerinti tanulást, a tanulók képességeihez és érdeklődési köreihez mérten következetesebben alkalmazva az egyedi eljárást. Mindez feltételezi a megfelelő mennyiségű didaktikus anyagot a tanítók és tanulók számára, amely megfelelően lekötné a tehetséges tanulókat és másrészt mélyrehatóan megmagyarázná a tananyagot a lemaradóknak. Az ilyen anyagok előkészítése jelenleg az Iskola- és Kulturális Ügyek Minisztériumának, valamint alárendelt intézményeinek sürgető feladata. Általában az oktatás célszerű differenciálása fokozatos érvényesítésének egész folyamatát, a minisztériumnak és až egész iskolai igazgatásnak szilárdan a kezében kell tartania, hogy így megakadályozza az ösztönösséget, és idejében megelőzze az esetleges hibákat. Tudatosítjuk, hogy ugyanakkor létre kell hoznunk az anyagi és a káderfeltételeket, fokozatosan kiküszöbölve a számos iskola munkásságát mind ez ideig gátló többi akadályt, amilyen a tanulók osztályonkénti magas létszáma, a meg nem felelő tantermek, a többműszakos oktatás, a tanítók hiányos szakképzettsége stb. A TANONCISKOLÁK JELENTŐS SZEREPE Iskolai rendszerünkben jelentős helyet töltenek be a II. ciklusú iskolák, a szaktanintézetek, tanonciskolák, a szak középiskolák ós az általános középiskolák. Az iskolatípusok küldetésével összhangban újra felül kell vizsgálni a tantervek tartalmát, a kilencéves alapiskolát elvégző fiatalok széthelyezésében eddig érvényesített arányokat, hogy minél jobban megfeleljenek a társadalom szükségleteinek. Ugyanakkor meg kell teremtenünk az ilyen iskolák munkája sokoldalú tökéletesítésének szervezeti, káder- és anyagi feltételeit. Ezeknek az iskoláknak rendszerében rendkívül nagy figyelmet érdemelnek a szaktanintézetek és a tanonciskolák, amelyek az új munkásnemzedéket és a szakképzett mezőgazdasági dolgozókat készítik elő. Ezeken az iskolákon tanul és művelődik a 15—18 év közti fiatalok nagyobb része. Az egyes szakok szerinti oktatás felkészülésének tartalma a 4., illetve az 5. minősítési osztályban megállapított követelményeknek felel meg. Tekintettel a munkások szakképzettségével szemben támasztott növekvő igényekre, bizonyára kívánatos és helyes, hogy minél több fiatal elnyerje a szükséges elméleti tudást és gyakorlati kézügyességet. 1959-ben ezért kitűztük azt az elvet, hogy a gyakorlatban lényegében minden fiatal, aki 15. életévének betöltése után nem folytatja tanulmányait középiskolán, tanoncviszonyban gyarapítsa ismereteit. Jelenleg azonban műszakilag a legigényesebb ágazatokban is, amilyen a gépipar, vagy a vegyipar, számos olyan munka létezik, amelyet az 1—3 minősítési osztályba soroltak be. A munkások több mint egyötöde ilyen munkát végez. A társadalom szükségleteivel és lehetőségeivel összhangban ezért sürgősen meg kell oldanunk a fiatalság felkészítését az ilyen kevésbé igényes munkára. Kétféle megoldás lehetséges: vagy közvetlenül a munkaviszonyban sajátítják el a szükséges ismereteket, vagy tanoncviszonyban, amikor is a tanonc elnyerné ugyan a 3. osztályú szakminősítést, de az ágazat keretében a hivatások egész csoportjára vonatkozóan, nehogy rá legyen utalva egyetlenegy kevés szakképzettséget igénylő munkára. A kevésbé igényes munkát főleg olyan fiatalok végeznék, akik nem végezték el a kilenc osztályt. Nem hunyhatunk szemet azon tény fölött, hogy sok ilyen gyerek képtelen megbirkózni a tanoncviszony magasabbfokú követelményeivel. !gy azután a gyakran gépiesen alkalmazott előírás — hogy az ilyen fiatalt csak akkor vehetik fel a munkahelyre, ha legalább három tanonciskolában elutasították, akkor is csak a polgári bizottság ajánlására — sok szülő és a gyerekek számára is sorozatos kellemetlenséggel, nehézséggel jár, és az élet már régen túlhaladta. E kérdések megvitatása során néha ellenvetés hangzott el, hogy a közvetlenül munkaviszonyba került fiatalok számának növekedése ellentmond a kevésbé szakképzett munka tartós csökkenése irányzatának, s ettől eltekintve ezektől a fiataloktól megvonja a rendszeres iskolai gondoskodás lehetőségét. Ez az érv elfogadható lenne, ha úgy mint eddig, megtűrnénk az ösztönösséget a fiatalok munkahelyre való felvételében, és egyáltalában nem törődnénk további nevelésükkel. Mi azonban természetesen rendet akarunk teremteni a munkaviszonyban álló fiatalok előkészítésében is. Főleg arról van szó, hogy a 15 évesek elhelyezésénél reálisan és kötelezően megszabják az alapiskola végzettjeinek számát, akik hivatásukra munkaviszonyban készülnek fel a minisztériumok, a vállalatok és az üzemek szükségleteinek megfelelően. Nem engedjük meg ennek a tervnek túllépését olyan fiatalok számának csökkenése árán, akiknek társadalmi érdekből kifolyólag szakképzettségre kell szert tenniük. Nyilvánvaló, hogy az üzemeket, az államigazgatást és a társadalmi szervezeteket normákkal kell kötelezni arra, hogy nagyobb gondot fordítsanak az ilyen fiatalokra, lehetővé tegyék számukra az alapműveltségük és a szakképzésük kiegészítését az üzemi munkaiskolákban és más tanfolyamokon. Az ifjúságnak e része előtt sem zárhatjuk le a szakképzettség növeléséhez és az igényesebb munkára való fokozatos átmenethez vezető utat. Különleges figyelmet érdemel a mezőgazdasági ifjúság. Nagyobb gondot kell fordítanunk azokra a fiatal dolgozókra, akik — elég jelentős számban — közvetlenül munkát vállalnak a mezőgazdaságban. A legmegfelelőbbnek tartjuk téli tanfolyamok rendezését számukra a mezőgazdasági tanintézetek mellett. Az ilyen tanfolyamok két évig tartanának, a tanintézet felelne a szakképzett oktatásért, a mezőgazdasági üzem pedig a tanfolyam látogatottságáért. A munkaviszonyban álló ifjúság előkészítése valamennyi normájának következetes betartása feltétlenül megkívánja a tanoncok nevelése fölötti állami felügyelet hatáskörének bővítését ezen a szakaszon ís. Ezzel kapcsolatban fel szeretném hívni a figyelmet a szakképzett és a kevésbé szakképzett munkáért járó elégtelenül megkülönböztetett díjazásból eredő komoly következményekre. Ez ugyanis arra vezet, hogy sok szülő még tehetséges gyerekeit is a kilencéves iskola elvégzése után inkább azonnal munkába adja ahelyett, hogy tovább taníttatná. Az utóbbi időben gyakran bírálják az egyes tanítási ágazatok elméleti anyagának túlzottan terjedelmes voltát. A követelmény az, hogy a tanoncok elméiéti és gyakorlati előkészítésének tartalma és terjedelme az adott szakma igényességéhez igazodjék. Természetesen az általános műveltséget nyújtó tantárgyak többségét, például matematikát, fizikát, kémiát, biológiát a szakoktatás nélkülözhetetlen részének tartjuk, s e tantárgyak tartalmának összhangban kell állniuk a műszaki tantárgyak és az iparos munkára való oktatás követelményeivel. Éppen ebből a szemszögből kell felülvizsgálnunk itt és más tantárgyakban is a tananyag terjedelmét. Néhány igényesebb szakma tantervének jelenlegi tartalma nem biztosltja megfelelő mértékben a fiatal munkás magas színvonalú előkészítését. Az elektrotechnika, a nyomdászat stb. Igényes szakmáira célzok. Itt valószínűleg meg kell hosszabbítanunk a tanulás idejét. Ezzel szemben számos szakmában, a közszükségleti iparban és a közszolgáltatásokban túlméretezett a tananyag, s nem felel meg az adott ágazat szükségleteinek és távlati fejlesztése követelményeinek. Ezekben az esetekben előnyös lesz vagy a tananyag módosítása, vagy a tanulás idejének lerövidítése. Esetleg egyes kevesebb követelménnyel járó szakmában bevezetjük a munkaviszonyban való felkészülést. Az ilyen szempontok szerint végrehajtott következetes ellenőrzés és az annak megfelelő tanmenetrendezés, illetve a tanidö csökkentése minden minisztérium számára egyike a kötelező feladatoknak, amelyekben ezen az ülésükön állapodunk meg. Nemcsak erről van szó. Rendkívül sürgető az a követelmény, hogy a minisztériumok számoljanak le a pártszervek határozatai nem teljesítésének és a tanonctörvény megkerülésének gyakorlatával. A vállalatok gazdasági vezetősége teljes mértékben felel a tanonckérdés irányításáért, az anyagi- és Káderellátottságért, a szakfelkészítés tanmenetének betartásáért. Amennyiben valaki ezután panaszkodni fog a tanoncok elégtelen felkészültségére, és ugyanakkor üzemében megtűri a termelési előkészítés tervének rendszeres megszegését, és az olcsó munkaerőt jelentő tanoncok más munkára való felhasználását, az csak önmagára panaszkodhat. Továbbra is érvényben marad az a jelentős alapelv, hogy a tehetséges tanoncok elnyerhetik a teljes középiskolai végzettséget. Tapasztalatok azt mutatják, hogy ennek legmegfelelőbb módja az egységes tanterv alapján három évig tanoncviszonyban, további két esztendőben az alkalmazotti viszony fenntartása mellett való rendszeres tanulás. Ez a legjobb végzetteknek lehetővé teszi az átmenetet a műszaki főiskolára. Ezzel kapcsolatban nem régen értékes tapasztalatokról számoltak be nekem a jlnonicei Motorlet szaktanintézetében dolgozó elvtársak. A tanonciskolák terén a legsürgetőbb feladat megszüntetni a káder- és az anyagi ellátottság hiányosságait, amelyek gyakran nagyon kedvezőtlenül befolyásolják az eredményeket. A tanoncintézetek dolgozóinak színvonala még mindig nem kielégítő, és arról tanúskodik, hogy az üzemek és a nemzeti bizottságok lebecsülik az iskoláknak ezt a típusát. ítéljék meg: az általános középiskolákon a tanítók 5 százaléka, az ipart iskolákon 12 százalékuk, de a tanonciskolákban 28 százalékuk, sőt a szaktanintézetekben (beleértve a mestereketképző Intézeteket) 41 százalékuk nem rendelkezik megfelelő szakképzettséggel. Örömmel kell fogadnunk a nemrégen jóváhagyott intézkedéseket, amelyek rendezik ezen iskolák tanítóinak fizetését és munkafeltételeit, mégpedig a többi iskolák szakképzett pedagógusai szintjének megfelel Ez a kulcsa a káderhelyzet töké: sítésének, a szakmai és pedagó} felkészültségük növelésének. A noncképzés színvonalát főleg a In évfolyamban, amikor a tanoncok az üzemekben dolgoznak, kedvezően befolyásolhatják a szocialista munkabrigádok. Egyes jó brigádok rendszeres gondot fordítanak a tanoncok felkészítésére, a záróvizsgákra és arra, hogy javuljon előmenetelük a szaktantárgyakban. A CSKP Központi Bizottsága 1957ben határozatot hozott a munkaerőügyi minisztérium megszüntetéséről és kitűzte a tanoncnevelés új szervezeti alapelveit. Elvárta, hogy a vállalatok és az üzemek saját érdekükben a tanoncnevelés számára biztosítják a szükséges helyiségeket, a tanoncműhelyeket ellátják korszerű technikával, szükséges gépekkel és szerszámokkal. Ma azonban meg kell állapítanunk, hogy számos vállalatban 1957 óta rosszabb a tanoncnevelés helyzete. Különösen az építészetben rendkívül kevés a tanoncok száma az elszállásolási lehetőség, és az építkezési vállalatok nem létesítenek szaktanintézeteket. Siránkoznak, hogy kevés a szakképzett dolgozójuk de ugyanakkor sok esetben más célra használják fel a tanoncoknak szánt berendezést. Így például a bratislavai Priemstav a tanoncok internátusában helyezte el a tervezési előkészítés központját. Valamennyi minisztériumtól és kerületi nemzeti bizottságtól megkívánjuk, hogy az 1970-ig szóló országos terv keretében dolgozzák ki a tanoncnevelés anyagi és káderellátottságának tervét, mégpedig úgy, högy az biztosítsa a színvonalas oktatás szükséges feltételeit. Az állami tervben az üzemek építésének fejlesztésére szánt beruházásoknál közvetlenül meg kellene határozni a tanoncképző intézményekre eső részt. Ezen a téren az eddiginél nagyobb mértékben érvényesülni kellene a szakszervezet befolyásának és közvetlen gondoskodásának. A szakszervezet elsőrendű feladataként kezelje a tanonckérdést és a dolgozók szakképzettségének problémáit. Az állami felügyeletnek sokkal bővebb jogkörrel kell rendelkeznie. Letilthatja a helytelen intézkedések megvalósítását, elkerülhetetlen esetekben anyagilag is sújthatja az üzemek vezetőségét a tanoncnevelés elhanyagolásáért. Helyesnek tartom azt a vitában elhangzott javaslatot is, hogy az állami szervek úgy mint azelőtt, vizsgák formájában újból ellenőrizzék a tanoncok felkészülésének színvonalát és újból igazolják a felszabadító levél érvényességét. A felszabadító leveleket helyenkint még mindig nagyon könnyen adják kl nem szakképzett dolgozóknak, néhány esztendős, lényegében szakképzettséget nem igénylő termelési munka és rövid tanfolyam után. MINÉL JOBBAN KÉSZÜLJÖN FEL AZ IFJÚSÁG A FŐISKOLÁRA Most rátérek az általános középiskolák kérdésére. Ezek z iskolák tovább fejlesztik és elmélyítik a fiatalok általános műveltségét és politechnikai felkészülését. í'ő küldetésük, hogy az iskola végzett növendékei a legjobb feltételeket kapják a főiskolai tanulmányokhoz. Ezért nagyrészt éppen itt oldódik meg a nagyobb számú és jól felkészült főiskolai végzettségű szakemberek biztosításának problémája ls. > Az általános középiskolák színvonalát azonban joggal bírálják főként a főiskolák, mert célkitűzése kevéssé igényes, s ezért nem teszi lehetővé, hogy az érettségizetteknél valóban főiskolai oktatási módszereket alkalmazzanak. Ezért a főiskolák kénytelenek tantervükbe az idegen nyelvek, valamint a középiskolai matematikai és fizikai anyag egy részének kötelező tanítását besorolni. Meggyőződésem, hogy például a magasabb matematika alapjai már a középiskolába tartoznak. Az általános középiskola még mindig magán viseli annak az időszaknak igen észrevehető nyomait, amikor elődjét — a 11 éves iskolát — olyan iskolaként fogták fel, amelyen lényegében az egész ifjúság fokozatosan áthalad. Ez következményeiben az általános követelmények leszállítását jelentette. Ezután pedig a nem eléggé világos célkitűzés a 12-éves iskolánál is elaprózta a főiskolai tanulmányokra való előkészítést. A tézisekkel kapcsolatos vitában is egyértelműen hangoztatták e fogyatékosság leküzdésének szükségességét. Véleményünk szerint az iskola küldetésének pontos lerögzítésével most lehetővé tesszük, a szülők és a gyermekek számára, hogy a kilencéves iskola befejezése után könynyebben választhassanak, milyen főiskolán, milyen típusú iskolában akar nak tovább tanulni. Igaz, el kell érnünk azt, hogy az általános középiskolák végzettjei, akik a főiskolákon folytatják tanulmányaikat, az eddiginél lényegesen többen legyenek mint ma, vagyis a középiskolát végzettek felénél. Csök kentenünk kell a szülők gondját abban az esetben is, ha az általános középiskolát végzett tanuló nem foly tatja tanulmányait főiskolán. E fia talokról úgy kell gondoskodnunk, hogy megfontoltabban szervezzünk — általában egyéves — érettségi tan folyamokat a pénzügy, a közlekedés, a közigazgatás stb. számára, esetleg lerövidített tanoncidővel lehetővé tesszük számukra, hogy bizonyos igényesebb szakmákban dolgozhassanak. A főiskolákra jelentkezők számát és főként színvonalukat nem lehet természetesen csak adminisztratív eszközökkel emelni. Ezt csak úgy érhetjük el, ha megjavul a munka már a kilencéves iskolákban, s ha megszigorítjuk a kiválogatást az általános középiskolákban, főként azáltal, hogy a jelentkezők komplex értékelését felvételi vizsgákkal egészítjük ki. Kívánatos továbbá az ís, hogy ezekben az iskolában az eddiginél több fiú tanuljon, elsősorban a műszaki főiskolák szükségletei miatt. Ahhoz, hogy a főiskolákra jobban felkészült diákok kerüljenek, rövid időn belül emelni kell az egész tanítás színvonalát, főként pedig a'természettudományi tantárgyak, az idegen nyelvek, a termelési alapok oktatásának színvonalát. A polgári nevelés tartalmát is igényesebbé kell tenni az általános középiskolákban. A tantervekben azonban a további differenciációt is számításba kell venni, a választható tantárgyak és prakegével. Ugyan. tantárgyának .i hozzá ahhoz, dióban sokoldalúan lőként a műszaki és ternw^eUiHiományí főiskolai tanulmányokra. Mindezen igényes követelményeket nem igen lehet érvényesíteni a mai jelentős mértékben szétforgácsolódott iskolai hálózatnál, amikor ezen iskoláknak csaknem a fele csupán 5, vagy még ennél is kevesebb osztálylyal rendelkezik. A nagyobb iskolák lehetővé teszik a tanítók szakképzettségének lényegesen jobb kihasználását, az oktatás behatóbb tagozódását és az anyagi eszközök gazdaságosabb felliasználását. Ezért helytelen ragaszkodni néhány kevés osztályú iskola indokolatlan fenntartásához, amelyek nem biztosíthatják a fiatalok valóban jó felkészítését a főiskolákra. A végső rendezésnél megfontoltan figyelembe kell venni azt is, hogy az iskola ne legyen messze a tanuló lakóhelyétől, de ugyanakkor színvonala is megfelelő legyen. A tézisekkel kapcsolatos vitában olyan vélemények is elhangzottak, hogy az általános középiskolák tartamát az eddigi három évről négy évre hosszabbítsák meg. E vélemények elsősorban abból a jogos törekvésből indulnak ki, hogy biztosítsuk a fiatalok jobb felkészülését a főiskolai tanulmányokra. Ügy véljük azonban, hogy az oktatás megjavítása a kilencéves iskolákban és valamenynyi fő tantárgynál az általános középiskolákban az igényesebb felvételi kritériumok érvényesítésével együtt kedvező feltételeket teremt ahhoz, hogy az érettségizettek az eddigi hároméves tanulmányi időszak alatt is jól felkészüljenek a főiskolára. Az Iskolaügyi Minisztérium feladata lesz megtenni az összes szükséges szervezési, pedagógiai és káderintézkedést ahhoz, hogy a nagyobb fokú igényesség követelményei már az 1965—1966. tanévtől céltudatosan érvényesülhessenek. A szakközépiskolák fő célja középtechnikai, gazdasági, egészségügyi és más szakkádereket felkészíteni, akik tanulmányaik befejezése után közvetlenül a népgazdaság különféle ágaiban, a kultúra és a szolgáltatások terén fognak dolgozni. Természetesen az Iskolák legjobb végzettjeinek továbbra is lehetővé kell tenni, hogy megfelelő irányú főiskolákon folytathassák tanulmányaikat s erre idejében fel kell készíteni őket. Hogy a szakközépiskolák végzettjeinek színvonala teljesen megfeleljen a növekvő igényeknek a nevelés és az oktatás tartalmát is sokkal rugalmasabban a változó ipari, mezőgazdasági stb. feltételekhez, a tudomány és a technika haladásához kell idomítani. A korszerűsítést természetesen nem értelmezhetjük a szaktantárgyak anyagának ösztönös túltelítéseként. Ezzel kapcsolatban különös figyelmet érdemel a gyakorlati oktatás, amelynek feladata egyrészt az, hogy a tanulók számára lehetővé tegye elméleti ismereteik közvetlen felülvizsgálását félmüszaki és műszaki feltételek között, másrészt ismereteket kell nyújtania a technika, a technológia, a közgazdaság és a munkaszervezés jelenlegi állapotáról is. E célkitűzéseket eddig gyakran nem tartják eléggé szem előtt. A szakoktatás magas színvonalának hangsúlyozott követelményét alátámasztja egyes olyan általános műveltség körébe tartozó tantárgyak jelentősége is, amelyek eddig számos tanulmányi szakasz szempontjából másodrangúaknak vagy jelentékteleneknek tűntek. Ilyen példa a fizika oktatása a mezőgazdasági szakiskolákban vagy pedig a kémia oktatása a gépészeti és építészeti ipariskolákban. A szakközépiskolákban elitéljük a leíró, sablonos oktatást és hangsúlyozzuk azt az elvet, hogy megfelelően széles körű alapvető szakképzettséget kell nyújtaniok, aminek meg kell nyilvánulnia a tanulmányi szakok komplexebb koncepciójában is. A szükséges alapvető szakosítás megőrzése mellett, azonban — például a gépipari szak keretében — vagy az utolsó évfolyamoknak, vagy pedig az érettségi utáni vállalati iskolák különféle formáinak kell szűkebb szakosítást nyújtaniok. Konkrétan ez azt jelenti, hogy célszerűen módosítani kell a szakközépiskolák tanulmányi szakainak mai nomenklatúráját s ezzel egyidejűleg meg kell állapítani a tanulmányi Idő tartamát is, hogy az megfeleljen az egyes tanulmányi Irányok Igényelt tényleges időtartamának. Az igényes és számbelileg legnépesebb gépészeti, vegyészeti, építészeti és villamos szakokon időtartalékot kell keresni a szakmai felkészülés megerősítése cél(Folytatás a 6. oldalon.) 1984. október 25. * tJJ SZÖ 5 \