Új Szó, 1964. szeptember (17. évfolyam, 243-272.szám)

1964-09-30 / 272. szám, szerda

ALUMÍNIUM - Ä TECHNIKA PRIMADONNÁM Közép-Szlovákia büszkesége - az aSumíniumkohó Száz esztendővel ezelőtt az emberek jóformán még azt se tudták, hogy létezik ez a számos kiváló tulajdonságú, a vasnál néhányszorta köny­nyebb, ezüstfehér színű fém, az alumínium. A XX. század beköszöntével azután hirtelen gombamédra kezdték építeni az alumínium-kohókat. Az első világháború utolsó évében — igaz — még csak alig 200 000 tonna volt a világ összetermelése, de 1935 ben ez a mennyiség már félmillió tonnára emelkedett. Az igazán szédületes fejlődés azonban csak a máso­dik világháború után következett be. 1955-ben a világstatisztika szerint 3 millió 200 000 tonnát tett már ki az alumínium termelése. A következő kilenc esztendő alatt — 1963-ig — pedig ez is megkétszereződött. Ez röviden az alumínium „karrierjének" a története. Kész az alumínium-öntecs. Lehet, hogy repülőgép, lehet, hogy gépalkat­rész, vagy talán lakóház lesz belőle. A CSEHSZLOVÁK ALUMÍNIUM TÖRTÉNETÉBŐL világtermelésben. Európai viszonylat ban a mi üzemünk is kiemelkedő tel­jesítményt nyújt. És ha a termelés növekedést vesszük figyelembe, lát­juk, hogy a műanyag és alumínium hovatovább kiszorítja az acélt. Mind az építészétben, mind a gépgyártás­ban, mind pedig a közszükségleti iparban érvényes ez a megállapítás. Aki látta már a brnói Continental szállót, meggyőződhetett róla, meny­nyire sokoldalúan lehet felhasználni ezt a fémet. Alumíniumból vannak itt a külső falak, alumíniumbúi a belső berendezések, a díszítő elemek — egyszóval csaknem minden. Chlcagó ban a közelmúltban alig három hó nap alatt ötvenemeletes toronyházat építettek. Mondják, akik látták, hogy ebben az épületben az utolsó csava­rig minden alumíniumból készült A fém könnyű fajsúlya merész szerke­zetek tervezését teszi lehetővé. A könnyű panelokból szinte gyerek­játék összeállítani a hatalmas és impozáns épületeket. És hogy mit gyártunk ma még ezenkívül alumí­niumból? Azt hiszem, közhely volna, ha megemlíteném, hogy repülőgépet. Azt azonban már kevesebben tudjuk hogy ezen a hagyományos könnyű­fém-produkción kívül alumíniumból készül a vegyi berendezések, a sze mélyhajók, a vasúti személykocsik, a harckocsik és — ne nevessen i sorrenden: a háztartási gépek jelen tős része. Ha a szakemberek a kor­szerű anyagokról beszélnek, a mű­anyag után másodiknak mindig az alumínium következik. Talán elég lesz, ha megemlítem, hogy Angliában napjainkban már negyven üzem ki­lány lévén — hallgattam, mit beszél­nek az öregebbek. Volt, aki azt mondta: „Gyár kellene ide, mert zárólag alumínium lakóházak gyártá­akárhogy is fizetik az embert Kana- sával foglalkozik. Azért van ez így, Az első köztársaság gazdasági föld- dában, azért legjobb lenne csak itt- mert könnyű észrevenni, mekkora le­rajzi tankönyvei az alumíniumról rö- hon dolgozni." Jól megjegyeztem ezt hetőségek rejlenek e téren. A Szov­viden körülbelül csak ennyit írtak: a mondatot, mert tudtam, tapasz- jetunióban megjelenő egyik szaklap­„Hazánk e tekintetben teljes egészé- talt ember, amerikás szlovák mon- ban olvastam, hogy 15 munkás az ben behozatalra szorul." d°» a- ®s képzelje, beteljesedett, amit egyik épülő szibériai városban egy Valóban, Csehszlovákiában egészen ö jósolt. Jó, hogy beteljesedett... 1953-ig egyetlen gramm alumíniumot sem gyártottak. Pedig számottevő gépgyártásunk volt, a csehszlovák repülőgépek már a két világháború között sok szép sikert értek el világ­viszonylatban is. Mi e repülőgépek gyártásához szükséges alumíniumot az utolsó dekáig külföldről hoztuk be. Sőt, annyi saját gyártmányú alu­míniumunk sem volt, hogy abból egy ÉS MIT MOND A MÉRNÖK? A mérnök a Felkelés Idején talán tizenhárom esztendős lehetett, ő már a mi rendszerünkben lett azzá, ami. Aprólékosan ismeri a gyár problé­máit, hiszen közel ezer ember van a gondjaira bízva ós tömérdek érték. Milan Böhm mérnök talán mindent jóravaló lábast készíthettünk volna. tud> ami csa k összefügg az alumí­Egészen a felszabadulásig — ahogy látjuk — a csehszlovák alumíniumnak voltaképpen nem is volt története. A történet 1949-ben kezdődik. Eb­ben az esztendőben a csehszlovák Iparnak egyszerre két baráti ország is felajánlotta a segítségét. A szovjet ipari szakemberek azt mondták: „Sokba kerül Csehszlová­kiának a kész alumínium öntecseknek a Szovjetunióból való szállítása. Miért ne lehetne valahai a Tátra alatt fel­építeni egy korszerű alumínium ko­hót? Hiszen a szovjetek országában van már tapasztalt szakember e téren is elég. Ha kell, azok segítségével könnyen felépítünk Csehszlovákiában egy üzemet..." A magyarok is helyeslően bólin­tottak erre az elgondolásra. Hiszen déli szomszédunk bővelkedig ebben a nyersanyagban. A Bakonyban annyi bauxit van, hogy az fél Európának évszázadokig tudná fedezni az alu­míniumszükségletét. És ami igen fon­tos, könnyen bányászható bauxitja van Magyarországnak. A szót tett követte. 1950-ben — a Szlovák Nemzeti Felkelés 6. évfor­dulóján kezdték meg az építést. És három esztendővel később, 1953. au­gusztus 29-én, a fasizmus elleni fel­kelés kilencedik évfordulóján a žiari olvasztóból kicsurrant az első cseh­szlovák alumínium. Azóta is nap mlnt űgy-e, hét alatt összeszerelt egy 18 emele­tes lakóházat. Véleményem szerint talán éppen az építészetben old meg sok problémát az alumínium. Azért merem ezt kijelenteni, mert tudom, hogy a bauxlt-világkészletek olyan nagymennyiségűén, hogy belátható időn belül szinte kimeríthetetlenek. A mérnök most bocsánatkérően mosolyog. most egész száraz hangnemben beszél tem a žiari üzem munkájáról? Hiá­ba, folyton „kilóg a lóláb", mindjárt meglátszik, hogy technikus vagyok. De azt hiszem, ezek az adatok is tanúsítják, mit adott rendszerünk ezzel a nagyüzem­mel a közép-szlo­vákiai emberek­nek. Elsősorban is munkát, megélhe­tést. De ha orszá­gos viszonylatban értékeljük tevé­kenységünket, ak­kor még örömte­libb dolgokat tu­dunk meg az alu­míniumkohóval kapcsolatban. Hi­szen az Itt termelt félkészárut fel Is kell dolgozni és ez újabb munka­lehetőségeket te­remt. Mit mond­jak mást: az elekt­rotechnikai ipar­nak ml szállítjuk a szükséges félkész­áru nagyobb rész ét. Ebbe a szak­meltek már a Žiar nad Hronom-i ko­hókban. Ezúttal azonban talán ne ezzel érveljünk. Érveljünk inkább az­.zal, amit a nagyüzem dolgozói mon­danak saját munkájukról. A MUNKÁSNÖ VÉLEMÉNYE nap ezer tonnákat termel az üzem, hogy népgazdaságunk e tekintetben A nagyüzem egyik része madártávlatból. is önellátó legyen. Elmondhatnánk most, hogy azóta ni Umtermeléssel ós a fontos fém fel- mába is bevonult már az alumínium, hány ezer tonna ezüstehér fémet ter- használásával. Azt mondják, mindent Nem túlzok, ha azt állítom, hogy az tud e téren és egyes speciális ágaza- emberek százezreinek ad munkát és tokban már nemzetközi elismerést is kenyeret a 2iar nad Hronom-i alu­szerzett. Ismeri a vidék problémáit és iníniumkohó. pontosan, számszerűen is tud bizo- — * — nyítani. Számokkal bizonyítja, ebben Itt vagyunk most a nagyüzem ön­az évszázadban hány ember ment tödéjében. Egy automata berendezés innen külföldre. Ha kellene, a grafi- éppen most villogtatja piros szeme­kont ls össze tudná állítani arról, it, Jelezve, hogy kész a 99,9 száza­Olga Madleüáková az oxidációs hogy növekedett a vidék lákosságá- lékos tisztaságú fém, lehet csapói­részlegben dolgozik. Tanúja volt 1953- nak jövedelme és hogy a kohóüzem ni. Az idős kohász most biztosan nem ban az első csapolásnak. És azóta is révén mekkorát változott itt az ern- gondol arra, hogy húsz esztendővel állandóan az üzemben dolgozik, berek életstílusa. Őt mint szakembert ezelőtt ponto-san ezen a helyen ádáz — Az alumíniumkohóről beszéljek? azonban ma már elsősorban az érdek- harcok dúltak, és hogy ezekben a Hát bizony fiatal lány koromban — li, mit ad az alumíniumkohó az egész harcokban ő Is részt vett. A Szlo­a Fejkelés alatt például - még ál- országnak, meg az, hogyan lehetne vá k Nemzeti Felkelés dicső napjait momban sem gondoltam volna arra, az aIumIniuraot min d sokoldalúbban ^StLJ"™' hogv ezen a helyen ekkora nagyüzem f. IhaA vp l- f 0,„tátott beszél- mIndwln6 1 beszédesebben dokumen­les7 még valamikor Olvan vidékről feltiasznal m- A vel e folytatott beszel tfil j alumíniumkohó ós a hozzá szár ma z o m So i ml n d tgn agy v ol t ««»« l s Jegyezünk fel néhány J onló üzeme k, melyek végső £ o. a munkanélküliség. Hallott már vala- gondolatot. kon mind a Felkelés szülöttjei. Ezek­éikor Kalisterői? Onnan származom. — Tömegét tekintve — és felhasz- nek a gyáraknak a dolgozói ma mun­Anny' voi» ott a partizán 1944-ben, nálhatóságát nem kevésbé — ma az kájukkal írják a haladásért folyó mint rétet <. fűszál. Magam is ott vol- alumínium a fémek között az acél harc történelmét, tam közöttük és — tapasztalatlan ütőn a második helyet foglalja el a IÚTH MIHÁLY MIÉRT KIVETEL? Népi zenekaraink problémáitól BIHARI JÁNOS születésének közelgő kétszázadik évfordulója alkalmából Dunaszerdahelyen és a zeneszerző szülőfalujában, Nagyabonyban rende­zett emlékünnepély, valamint az a bejelentés, hogy a CSEMADOK ezentúl minden évben Bihari-napok címmel Nagyabonyban a csehszlovákiai ma­gyar népi zenekarok fesztiváljának megrendezésére készül — zeneka­rainkra irányította a figyelmet. Mű­kedvelő mozgalmunknak ugyanis ez a leggyengébb oldala. Színjátszó együt­tesünk és tánccsoportunk rengeteg van. Énekkar már csak néhány, ze­nekar még ennél is kevesebb. Helye­sebben zenekaraink is vannak. Nézzük csak meg a szórakozóhelyeket. Estén­ként a legtöbbjükben zenekar játszik. És hány táncmulatságot, zeneestét és más társas összejövetelt rendeznek minden faluban. Ezek egyikéről sem hiányzik a zenekar. Kisebb-nagyobb együttes tehát számos van. Csupán a műkedvelői értelemben vett zenekar kevés. Azok ugyanis, amelyek jelen­leg léteznek és dolgoznak, bármennyi­re is műkedvelők, hivatásos „zené­szeknek" érzik magukat, ami abban nyilvánul meg, hogy szívesen játsza­nak, de csak pénzért. S az, aki csak pénzért hajlandó fellépni, a szó va­lódi értelmében nem műkedvelő. Ezeknél nem a művészet szeretete és pártfogolása, hanem az egyéni érdek az elsődleges. Nekünk pedig olyan együttesekre van szükségünk, mint amilyenek a tánc-, ének- és színját­szó csoportok, amelyek anyagi ellen­szolgáltatás nélkül játszanak, szóra­koztatnak, nevelnek és művelődnek, akiknek örömöt, kielégülést jelent a műkedvelés. Természetes, hogy „profi" zeneka­rokra is szükség van. A vendéglátó­iparban, vagy a táncmulatságokon fel­lépő együttesektől senki sem kíván­hatja, hogy estétől reggelig Ingyen húzzák a talpalávalót. Nekik ez a fog­lalkozásuk, ebből élnek, érthető hét, ha munkájukért fizetést várnak. Ért­hető az is, ha a hivatásos zenekarok nem szívesen lépnek fel műkedvelők bemutatóján. Más a feladatkörük, nem kívánható, hogy akárcsak átmenetileg is összeolvadjanak a műkedvelőkkel. Segíteni segíthetnek, és kell is segi­teniök. Elsősorban tanáccsal, példa­mutatással. A védnök szerepét azon­ban nem vállalhatják, ami rendben is van, ez ellj} n senki .sem tiltakozik. Tarthatatlannak és helytelennek azt tartjuk, mikor a műkedvelők is pro­fiknak képzelik és tartják magukat, s ugyanazt a módszert követik, mint a hivatásos zenekarok. A helyzet kissé megfordított: ahelyett, hogy a hivatá­sos együttesek segítségét gyümölcsöz­tetnék saját munkájukban, maguk akarnak hivatásos együttesekké vál­ni... ELHISSZÜK, hogy a könnyűnek vélt pénzkereset csábító. Megértjük azt is, ha a magukban tehetséget érző em­berek egyre szebbre és többre vágy­nak. A műkedvelésnek azonban nem az az útja, hogy a művészettel verse­nyezzen és a hivatásos együttesek sze­repét töltse be. Mi szüli a visszás helyzetet? A ze­nekarok miért hajlandók csak pén­zért fellépni? Sok a kívánnivaló a magatartásban is. A zenészek több­nek, nagyobbnak érzik magukat, mint a többi együttesek. Ügy vélik, az ő munkájuk különös képességeket igé­nyel, s ha a többieket nem is, őket megilleti a fizetés. Az egyik leglénye­gesebb ok azonban talán az a régen született, ma viszont már igen kor­szerűtlen törvény, amely meghatároz­za a népi zenészek nyilvános szerep­lésének jogi helyzetét. Bár e rendelet értelmében a zenekarok jutalomért csak esetenként szerepelhetnek, a tényleges helyzet az, hogy ingyen csak kivételes alkalmakkor lépnek fel. Amikor szereplésről van szó, a ze­nekarok unos untalan azt hangoztat­ják, hogy nekik a fellépésért fizetés jár, ehhez való Jogukat törvény biz­tosítja. Mégpedig nem is akármilyen fizetést igényelnek. Egy-egy táncmu­latságra például csak tekintélyes ösz­szegért hajlandók elmenni. A mulat­ságok rendezői — mivel ez ilyen összejövetelek mindig jó bevételt eredményeznek — gyakran szó nélkül megadják a kért összeget. A zené­szek azután más alkalmakkor is tart­ják magukat a „szokásokhoz" és megkérik munkájuk busás ellenérté­két. Hogyan fizessen azonban a tánc-, vagy énekcsoport, mikor ingyen lép­nek fel? A zenekarok azonban ezzel mit sem törődnek. Ha a szervezet, vagy intézmény, amelynél a fellépni készülő csoport dolgozik, megfizeti a zenei kíséretet, akkor fellépnek, el­lenkező esetben nem. A zenekarok­nál a legtöbb esetben minden más előbbre való, mlnt a közösségi érdek, egy-egy bemutató sikere. ELŐFORDUL AZ IS, hogy a fellépé­sekért még attól a szervezettől is jutalmat kérnek, amelynek a hangsze­reit használják. Sőt, nemcsak a nyil­vános fellépésekkor támasztanak anyagi követeléseket. Nem hajlandók Ingyen játszani a probákon sem. A CSEMADOK keretében működő ének- és tánccsoportoknak például ez okozza az egyik legnagyobb ne­hézségei. A zenekart nincs miből fi­zetniük, zenekar nélkül viszont nem gyakorolhatnak. A zenekarokat azon­ban nem hajtja sem a becsvágy, sem a segíteni akarás, űk ott játszanak, ahol pénzt kapnak: mulaságokon, es­küvőkön és másutt. Általánosítani természetesen ebben az esetben sem lehet. Vannak kivé­telek, vannak népi zenekarok, ame­lyek önzetlenek, amelyek akkor is fellépnek, ha a szereplés nem jár anyagi előnnyel. Példának a CSEMA­DOK peredi, déméndi, vásárúti és nagyabonyi helyi szervezete mellett működő zenekarokat említjük. Ezek éppúgy, mint a táncosok, vagy a szín­játszók, kedvtelésből, szórakozásból, a művészet iránt érzett szeretetből és tiszteletből játszanak. Tagjai egy meg­becsült kollektívának s azon kívül, hogy szórakoznak és szórakoztatnak, maguk is belső nevelésen esnek át. Szereplésük másképp kamatozik, de ez is ér annyit, mint a lefizetett ko­ronák. Szomorú, hogy a többség más. A kényszerhelyzet megalkuvásra készteti a szervezeteket és az intéz­ményeket. Megtörténik, hogy a zene­karnak akkor ls fizetnek, ha a bemu­tatón nem szednek belépti díjat. A zenekarok ugyanis nyíltan kijelen­tik, hogy Ingyen nem lépnek fel. Kí­séret nélkül viszont mitévő legyen a tánccsoport, vagy a szólóénekes? Használjon magnetofont, vagy lemezt? Megpróbálták, de ezt a műsor síny­lette meg. Az élő zenét semmi sem pótolhatja. A tánc, az ének csak úgy Igazi, az együttes csak úgy teljes, ha nem hiányzik a zenekar. Súlyosbító körülmény, hogy a rossz példa gyorsan terjed. A többi együt­tes, mivel látja a zenészek kivételes helyzetét, egy-egy fellépésért szintén jutalmat kér. Arra hivatkoznak, hogy miért kaphatnak pénzt a zenészek és m tér t nem kaphatnak ők is. Mondjuk azt, hogy igazuk van? Nem mond­hatjuk, ha a látszat nekik is ad iga­zat. Az együttesek jogosan mutatnak rá a ferdeségre. Követelésük azonban helytelen, , Nem az a hiba ugyanis, hogy ők nem kapnak pénzjutalmat. A hiba az, hogy a zenészek kapnak. A műkedvelés nem épül és nem is épülhet anyagi előnyökre. Az anya­giakra való törekvés az együtteseket csak vakvágányra terelné. Nem en­gedhető tehát, hogy e mozgalomban bárki is kivételt jelentsen. MI A MEGOLDÁS? Hogyan lehetne a helyzeten javítani? Mind a szer­vezeteknek, mind az Intézmények­nek többet kellene foglalkozniuk a zenészek nevelésével. Tény ugyan, hogy minden nem építhető csupán az öntudatra. Mégis el kellene érni, hogy a zenészek megértsék: az önzetlen magatartással a közösség, tehát saját érdekeiket is szolgálnák. A szerveze­tek és az Intézmények erkölcsileg, valamint hangszerekkel, műsoranyag­gal és a sikeres fellépéshez szüksé­ges más kellékekkel segíthetnének és kellene, hogy segítsék a zenészeket. A jobb megértés, a szorosabb együtt­működés mindkét fél hasznára válna. Módosítani kellene a népi zenészek jogi helyzetét is. A régi törvény ela­vult és félreértésekre ad alkalmat. Tanácsos lenne az űj helyzetnek megfelelően körvonalazni, hogy a fel­lépésekért mikor és mennyi fizetés jár. Ezzel elejét vennénk annak, hogy a zenekarok visszaéljenek a helyzettel és önkényesen szabják meg a fellépési díjakat. Le kellene szö­gezni azt ls, hogy az anyaglakkal já­ró szerepléseknél azokat a zenésze­ket helyezzék előtérbe, akik valami­lyen intézmény, vagy szervezet mel­lett mint műkedvelők ingyen és rend­szeresen dolgoznak. A népi zenészek munkájára vonat­kozó új irányelvek egyébként már el­készültek és jóváhagyásra várnak. Mi — a helyzet javulásét várva tőlük — jóváhagyásukat és életbeléptetésüket csak sürgethetjük. A ZENEKAROKRA Irányult figyelem a jövőben még nagyobb lesz. Nem utolsósorban azért, mert a Bihari-na­pok címmel jövőre Nagyabonyban megrendezésre kerülő Csehszlovákiai magyar népi zenekarok fesztiválja százakat és százakat tesz érdekeltté. Jó lenne, ha ez az esemény már most jó munkára ösztönözné népi zeneka­rainkat és megváltoztatná magatartá­sukat. A zenészek ne nézzék mindig azt, hogy a fellépés mennyi bevételt jelent. Gondoljanak arra, hogy az er­kölcsi siker is érték, és mivel ez nem vásárolható meg, gyakran többet ér, mlnt a pénz. BALÁZS EfiLA 1984. szeptember 30. * Ű] SZC 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom