Új Szó, 1964. augusztus (17. évfolyam, 212-242.szám)

1964-08-08 / 219. szám, szombat

V. Scserbakov: A SZOVJETUNIÓ HATÁRVIZEIN Gondolatok egy verseskötet olvasása közben Gyurcsó István: Nyugtalar U J költészetünk úttörő nemze­dékének rokonszenves mun­kásköltője, Gyurcsó István már a harmadik verseskötetét helyezte a szlovákiai magyar olvasó asztalára. Második és harmadik verseskötete között egy olyan riportgyűjteményt is kiadott, [Hegyeken — völgyeken, 1961}, amely a riporter bemutatásán kívül, illetve azzal együtt a költő műhelyébe is érdekes bepillantást nyújtott. Kiderült, hogy a második kötet (Termő jdőben 1960) verseinek jelentős része a riportutakon szerzett élményekből született, és — ami a kölcsönhatásra, kölcsönösségre még jellemzőbb — a riportélményeknek versekké formálódása már a ripor­tok írásakor megkezdődött. A költői alkatot bizonyító riport­könyv csak megerősítette azt véle­ményt, amelyet a kritikus a második verseskötet alapján már kialakított és vallott: „A Termő időben költőjé­re legtalálóbban a költő — publicis­ta és költő-riporter elnevezést hasz­nálhatnánk: a publicistára jellemző élénk érdeklődéssel reagál életünk közérdekű kérdéseire, — és az épü­lő szocializmusról riporteri közvetlen­séggel meglátott pillanatképeket és életmozzanatokat közvetít." Most a harmadik kötetnek, a Nyug­talan ének-nek megjelentése után úgy tűnik, mintha Gyurcsó kritikusa megállapításainak végérvényességét kétségbe vonná és a költő-riporterként való beskatulyázás ellen különvéle­ményt jelentene be. Az új kötet ugyanis most már nem annyira a külső életről hírt adó poéta-riportert prezentálja, mint inkább a befelé for­duló, az önmagával számot vető köl­tőt, s az élet futását visszatartani akaró s az elérkezett őszből a nyár­ra nyugtalanul visszatekintő férfit mutatja be: „Szaporodnak a napok körülöttünk, elfogy mellőlünk a nyári szép idő." „Állj meg, idő, állj meg! Ne siess, ne fuss el!" „Ne fárassz el, idő, őszitő szép idő!" „Mint őszi dér zörgő kis ágakon, szívemre hulltál, fégezüst idő." Ezeknek a jellemző soroknak egy-; részét a címadó versből idéztük, lát-, hatjuk tehát, hogy milyen nyugta^ lanságról van szó az új kötet versei­ben. A délelőn túljutott ember az ősz előtt megtorpan, megretten, de aztán az ősz szépségeiben és gyümölcsei-, ben elgyönyörködve a változhatatlan-, ba sztoikusan belenyugszik: Ilyenkor ősszel a zöld burokból is kifeslik, lám, az érett dió. Kiforr a must is. A szőlővirág édes gyümölcsét ilyenkor szedik. A lomb lehull, a virág gyümölcsérték. Oldfad borrá a nyár forró kötését. Amint látjuk, a költő belenyugvása nem jelent passzív lemodást, rezig­nációt. Sztoícizmusában az ősz akti-; vitásának és termékenységének vá-: gya a nyugtalanság visszamaradt ele­meként hat. A költő nyugtalansága arra irányul, hogy az elérkezett ősz az ő számára se legyen meddő: Allf meg, idő, állj meg! Ne siess, ne fuss el, elmondhassam én is a nótás sereggel a magam énekét. Aztán nem bánom, de vigyél magaddal, s akár Jókedveddel, akár haragoddal, csak biztass dalolni. Az új kötet őszi hangulatú szerel-, mes verseiben is a nyugtalanságnak és sztocizmusnak küzdelmét látjuk. A költő szívét „pirosra veri a nyugta­lanság", ha arra gondol, hogy a nyár által izzóvá érlelt érzés tüze elham­vadhat, s a szerelem az ősz fáradt hétköznapjai között fásult megszokás­sá válhat: Megszokják egymást, a tárgyak, színek, a fény az árnyékot, partot a vizek, lomb a virágot, fatörzs az ágat, madár a fészket, fészket az ágak.., Csak a tűz, a víz: itt nincs fegyelem. Ne szokf meg engem, légy tüzem, vizem! \ ének, Bratislava, 1964 A küzdelmes útjára visszatekintő költő szeretettel és nosztalgiával idő­zik a gyermekkor felidézett emlékei és élményei között is: Jó így őszülőn tavasz idején vitorlázni az emlékek vizén. Az emlékező verseknek és a Pász-. torének öt hangra című vers-kompo^ zíciónak az olvasásakor a Toldi kezr dő soraira kell gondolnunk. A szülő­földnek és gyermekkornak a képel úgy gyúlnak fel az emlékező költő lelkében, mint a pásztortüzek. S a pásztortűz lángjaitól a dombok és er­dők közé bújt kis falu különös fényt' kap, s a riporter-költő által bejárt tájakon, a „Nagykapostól Chebig íve­lő országnak" a térképén közpoti hellyé, fókusszá válik: Vádolhatnak: aprócska táj! Költő, témád ennyi! Találj többet — mondják. — Nagy távlatot, nyiss a világra ablakot! — Vallom: ez is Európa! E domb, ez ts tartozéka. ... Csak véle enyém a távol! Nélküle milyen hazáról valljak és tegyek hű hitet? Rakd meg, csősz, rakd azt a tüzet! Az Idézett versrészlet jól mutatja, hogy a szülőföld költői felnagyítása nem a világtól elvonuló regionaliz­musnak jegyében történik. A kis fa^ lu, ahonnan a költő az emberségét -kapta, az ország és világ többi kis faluját, s az emberlakta helyek kis embereink gondját-örömét jelenti, A Nyugtalan ének költője továbbra ís ezeknek a földönjáró kisemberek­nek földönjáró költője akar maradni, és befelé fordulása s önmagával való őszi számvetése után közéjük akar visszatérni: Inkább sebezzék kövek a lábam lent, ott fönt nem akad, nincsen hű rokonom. Rideg csillagok, csábító közelség, csalóka fény az, s oly messze van, messze. Ti. kövek, bokrok, fű, fa, vas, víz, utak szívem az embert csak itt lent keresse Magamat is, lám, köztetek találom, itt fut össze minden embert lábnyom. Ezt a társadalmi elkötelezettséget kifejező versrészietet úgy is felfog­hatnánk, mint a hagyományos köl­tészet és a lírai realizmus melletti hitvallást, arspoetikus kiállást. Ilyen tisztán művészeti hitvallás, kinyilat­koztatás azonban Gyurcsónál felesler ges lenne. Az új kötet egésze anélr kül is bizonyítja, hogv Gyurcsó tradi­cionalizmusa és lírai realizmusa al­kati és tapasztalati adottságokban gyökerezik, s ennélfogva folytonossá­ga a befelé fordulás időszakában is töretlen maradt. Ebből a tényből ma­gától értetődően következik az is, hogy a költő gondolkodási módjában és művészi eszközkészletében sem állt be jelentősebb változás; képanya­ga észrevehetően frissült és bővült, de lényegében a régi maradt. Az új kötetben bőven megtalálha­tók a Gyurcsóra jellemző típus-hibák is, például a funkciótlan szóismétlé­sek vagy a saját hangból furcsán ki­ütköző utánérzések stb. (Az utánér-^ zések meglepően nagy száma feltehe­tően a befelé fordulás következtében és hatására állt elő.) (J a a kötet olvasása közben klr n alakult benyomásainkat össze^ gezni akarjuk, akkor röviden a kö­vetkezőket mondhatjuk: Gyurcsó 'új verseskötete a mondanivaló terén újat és érdekeset hozott; a lírai realizmus adottsági költőjének a közelítő ősz­Szel való nyugtalan egyezkedése s a munkás és termékeny öregség gon-. dolatával való megbékélése megka­pott és meghatott bennünket. Ez a meghatottság a költő makacsul visz­szatérö hibáivar szemben ls elnézővé tett. Az elnézés azonban nem jelen^ ti a hibákból való feloldozást. Ez a feladat elsősorban a költő önerejé-. re, s önerejének termékenyen önkri-: tlkus felmérésére vár. TURCZEL LAJOS Szovjet viták a modern regényről a fenti tények „sorsszerű elkerülhe­tetlenségét". Emiatt napjaink szovjet írói áthidalhatatlan távolságba kerül­tek Proust, Joyce és Kafka szemléle­tétől. A NOVIJ MIR cikkírója érdekesen világítja meg, hogy szó esett ugyan a viták során Tolsztojról és Doszto­jevszkijről, de ebből az alkalomból még a szovjet képviselők sem anali­zálták elég mélyrehatóan működésü­ket. A modern szovjet irodalomtudo­mány az utóbbi időben ugyanis egy­re részletesebben foglalkozik azzal, hogy Tolsztoj és Dosztojevszkij milyen kimagasló szerepet játszott a regény továbbfejlesztésében, milyen új mód­szerekkel segítette elő a regény gaz­dagodását, továbbá mennyire új szí­neket adott ennek a műfajnak intel­lektuális és filozofikus motívumok alkalmazásával, az ember lelki éle­tének megvilágításával, a külső kö­rülmények és a tudatalatti hatások kapcsolatainak feltárásával. Napjaink szovjet irodalomtudomá­nya, amely Dosztojevszkij értékeit iS: megfelelő helyre törekszik állítani, Ismételten hangoztatta, és a leningrá­di megbeszélések során is kifejtette azt a nézetét, hogy Tolsztoj mindig átfogóbban, Dosztojevszkij pedig többnyire mélyrehatóbban mutatta meg az életet, mint Proust, Joyce ós Kafka. Tolsztoj és Dosztojevszkij ál­talában nem szaggatta ki a regényhő­söket a társadalmi kapcsolatokból, le­hetőleg szociális viszonyok, kölcsön­hatások, ellentétek szövevényében mutatta meg őket. AZ ÜJ REGÉNY vitájában a nyugati felszólalók keveset beszéltek a lenin­grádi tanácskozások során Gorkijról, Romáin Rallandról és Martin du Gard­rób Sokkal többet érdemelt volna Thomas Mann ís, akit a szovjet szel­lemi életben egy idő óta az eddigi­nél nagyobb hangsúllyal említenek, hiszen a szovjet irodalomtudomány rendkívül nagyra értékeli, hogy Tho­mas Mann egy pillanatig sem szűnt meg hinni az ember magas rendű hi­vatásában. A Sowjet-Literatur megállapítja, hogy a modern regény útjait kereső leningrádi írói megbeszélések kol­lektív dokumentumában, az írók együttes kiáltványában kifejeződött az a kívánság: minden írónak úgy kell dolgoznia, hogy elősegítse az ember­hez méltó életet. Ezt viszont csak akkor lehet elérni, ha az írók vállal­ják a harcot ezért a célért. Ám szem­tanúi lehetünk annak, hogy Alain Rob­be-Gi'illet ós társai, akik irtóznak a politikától, és az antipolitika hívei­nek vallják magukat, nem a lenin­grádi kollektív dokumentum szelle­mének útját járják, hanem polítika­ellenességükkel kapitulálnak a fasisz­ták előtt. A SZOVJET FOLYÓIRAT szerkesz­tőségi cikke Alain Robbe-Grillet ese­tével foglalkozva — felteszi Herzen szarkasztikus kérdését: lehet-e vala­ki annyira szerző, hogy közben el­felejtsen ember lenni? SOS ENDRE A bratislavai Egyetemi Könyvtár tulajdonában sok felbecsülhetetlen értékű kézirat és a nyomdászat ősko­rából származó mű van. Képünkön: Dr. Imrich Kotvan és Eta Spisková felülvizsgálják a rendkívül értékes kézirat-példányokat. (CTK felv.) KULTURÁLIS HÍREK • Megnyitották Japán első körpa­norámás moziját. Tokióban, az olim­piai stadion közelében. A mozi be­rendezését a Szovjetunió szállította és a megnyitón a Vízen és víz alatt című szovjet filmet vetítették. • Alberto Moravia volt a múlt év­ben a legtöbb megfilmesített regény szerzője. Az idén is készül Moravia­film: Randevú a tengeren című kis­regényéből írnak forgatókönyvet. A film rendezője Marco Vicario, a szereplői: Rosana Podesta és Phlilipe Leroy. • New Yorkban megnyitották a vi­lág legnagyobb — 2300 négyzetméter alapterületű — képcsarnokát, a Wa­shington Spuare Galleryt. Az új ki­állítóterem üzleti vállalkozás, a mo­dern művészet jól eladható képeit állítják majd ott ki. • Daniel Defoe, a Robinson Crusoe Írójának Moll Flanders című regé­nyéből filmet készítenek Hollywood­ban, a Paramount filmgyárban. Ren­dezője Terence Young, a film fősze­replője Kim Novak. B Jean Coctean Szent szörnyete­gek című művének televíziófilm vál­tozatát forgatják Genfben. A filmet októberben Cocteau halálának évfor­dulóján mutatják be. • A nyár folyamán több román képzőművészeti kiállítás nyílik kül­földön. Al. Ciucurencu és Vida Géza Prágában, Brädut, Covaliu és Ion Vlad Athénban, Corneliu Baba pedig Berlinben állit ki. • Ausztriában filmet készítenek Wolfgang Amadeus Mozart életéről Mozart levelei címmel. Mozart alak­ját Maximilian Scheli játssza. A SOWJET-ILITERATUR, a német nyelven megjelentő moszkvai világ­irodalmi folyóirat, szerkesztőségi cikkben foglalkozik a tavalyi lenin­grádi nemzetközi írói tanácskozásnak a modern regény körül lezajlott vi­tájával, amely ma is tovább gyűrű­zik. Szerkesztőségi cikket, szerző aláírása nélküli írást, tehát olyan megnyilatkozást, amely az egész szer­kesztőség véleményét nyilvánítja, a Sowjet-Literatur csak ritka esetben közöl. „A regóny éve" folytatódik: ez a címe a cikknek. Arról szól, hogy tavaly, a leningrádi nemzetközi vita idején, a különböző országok külön­böző felfogású írói, kritikusai és iro­dalomtörténészei egytől-egyig „a re­gény évé"-ről, az új regény kialakítá­sának sürgető aktualitásáról beszél­tek, de a disputa az idén sem ért vé­get, sőt, ha lehet, még szenvedélye­sebbé, szélesebb körűvé vált. A Sowjet-Literatur megállapítja, hogy Keleten és Nyugaton egyaránt az a felfogás: a regény talán még sohasem volt annyira a kor vezető műfaja, mint napjainkban, s éppen ezért az egyetemes kultúra érdekében is elő kell mozdítani a regény meg­újhodását. Ennél a pontnál a lenin­grádi tanácskozások során sem volt és ma sincs nézeteltérés. A vélemény­különbség ott mutatkozik, hogy mi­lyen Irányban történjék a regény továbbfejlesztése, átalakítása, meg­újítása. A szocialista írók és kritiku­sok — állapítja meg Ivan Anyiszlmov, a moszkvai Gorkij Világirodalmi In­tézet Igazgatója, aki • Leningrádi dia­lógus a jelenkori regényről címmel Irt cikket az Inosztrannája Literatúra ha­sábjain — olyan regény megteremté­sét kívánják, amely nemcsak a regény átalakulásáról tanúskodik, hanem ar­ról is, hogy napjaink regénye fokozot­tabban vállalja a társadalom meg­változtatására irányuló munkát. Az új regénynek részt kell vennie a va­lóság átalakításában, új emberi és szociális értékek megalkotásában, te­hát — a szó legigazabb értelmében — konstruktívnak kell lennie. Ugyan­akkor azt láthatjuk, hogy a kapita­lista országok nem szocialista írói ál­talában csak töredékekben akarják vagy tudják ábrázolni a szociális ösz­szefüggéseket, és akarva-akaratlanul csak az ottani szellemi széthullásról számolnak be. Egyfelől tehát a szo­cialista regény további tökéletesíté­sének követelői az emberi harmónia regényének megvalósítását tűzték kí célul, és természetesen az emberi harmónia társadalmának kivívásáért harcolnak is, másfelől a kapitalista világban a palgári íróktól nem kerül­nek elénk másféle művek, mint a lelki szétszaggatottság, a diszharmó­nia alkotásai. EZEKRŐL A KÉRDÉSEKRŐL vitatkoz­tak 1963-ban a leningrádi írói találko­zó különböző világszemléletű írói, és ahogy Mikola Bazsan ukrán író A dialógus tovább tart címmel kifejti a Literaturnaja Gazetában: akkor is szükségesek az ilyen disputák, ha a különböző társadalmi rendszerek kul­turális életének legtöbb szempontját lehetetlen összeegyeztetni. A gondo­latébresztő, eszmetermelő, a kultúrát gazdagító viták még ilyen körülmé­nyek között is hasznosak. Tamara Balasova, a Voproszi Ilte­raturiban főleg az ún. „új regény" képviselőinek francia iskolájával po­lemizál. Véleménykülönbségek az „új regény" körül című cikkében rámu­tat arra, hogy helyesnek kell minő­síteni azt a törekvést, amely a min­dennapi élet és a mindennapi emberek irodalmát akarja megteremteni, de az „új regény" ezt „klinikai esetek" elő­térbe helyezésével, vagy formaliszti­kus megoldások kihangsúlyozásával rontja el. A „klinikai esetek" semmi­képp sem alkalmasak az eszmei tar­talom ós a forma harmonikus össze­olvadására. Az „új regény" legtöbb alkotásában a gondolat egyszerűen kapitulál. Tamara Balasova úgy véli, hogy az utóbbi időben csak Michel Bútor regényel kivételek a különben félresiklott irodalmi iskola eredmé­nyei között. A Novij Mirben Tamara Motiljova foglalkozik Vita a regény körül cím­mel Proust, Joyce és Kafka alkotá­sainak kritikai analízisével, amit el­sősorban az tesz szükségessé, hogy a Nyugaton újabban ezt a három írót tekintik a mai regóny úttörőinek. Ta­mara Motiljova elismeri, hogy „a há­rom nagy mester" mindegyikének műveiben megtalálhatók a realizmus­nak és a kor bizonyos kritikájának elemei. Proust ls, Joyce is, Kafka is bemutatta több alkalommal az em­ber elszakadását a társadalmi kötött­ségektől, a társadalom széthul­lását az imperializmus korában. Idáig rendben volna minden, de azu­tán nincsen rendben semmi, hiszen az előbb említett három író elfogadta Ül SZŐ 10 * 1964. augusztus 8.

Next

/
Oldalképek
Tartalom