Új Szó, 1964. július (17. évfolyam, 181-211.szám)

1964-07-11 / 191. szám, szombat

Gordo capitano Novák Jenő barátomra emlékezem, akt a Szlovák Nemzeti Felkelés ismert részvevője volt. Novák partizánkapitány hányatott életében sok érdekes mozzanat volt. A legválságosabb pillanatokban sem csüggedt és szívvellélekkel szabadságharcos volt Mint minden évben, így a felkelés idei évfordulójának küszöbén is, húsz s egy néhány év távlatából felködlik előttem tömzsi, daliásnak éppen nem mondható alakja és örökké mosolygó arca. L Jenőkével — így nevezetük — 1934ben Ismerkedtem meg Karlovy Varyban, a Csehszlovák Államvasutak idegenforgalmi osztályán tolmács! minőségben működött. Már előzőleg is bejárta a fél világot, országokat, embereket ismert meg, s látta azok nyomorát. Kitűnő intendáns Novák azonban tettekre vágyott. Alig kapott szárnyra a polgárháború híre, máris Párizsba repült, onnan pedig Ibériába. Ott az inte"brigádisták soraiban küzdő nemzetek fiai nagyra becsülték nyelvtudásáért a „gordo capitanot", vagyis a kövér kapitányt. Nyelvismeretein kívül leleményességgel is megáldotta a természet, mert a legválságosabb helyzetben is sikerült élelmet szereznie alakulata számára. Madrid közelében könnyen, de az aragőni arcvonalon súlyosan megsebesült. Az Ebro folyó menti ütközetek után kitüntették. Mire jó a hegedűtok? Franco uralomra jutása után Novákot Franciaországban internálták, ahol a második világháború kitörésének hírére önként beállt a franciaországi csehszlovák katonai egységbe. Franciaország lerohanása után sokan Angliába mentek, de Novák Marseillebe menekült, ahol folytatta illegális tevékenységét. Francia nyelvtudásának köszönhette, hogy a Gestapo vérebeinek nem volt gyanús, mert franciának tartották. A párt Párizsba, majd Bratislavába szólította. Itt csakhamar bekapcsolódott a föld alatti mozgalomba. Idegen nyelveket tanított, majd a késő esti órákban cigányprímásnak álcázva, röplapokat csempészett hegedűtokjában. A pártvezetőség hívására Novák Jenő már 1942-ben a Kis-Kárpátok erdőségeibe vonult tizenhét partizántársával. De Jaroslav Hlinénský nevű vezetőjük,, a valóságban nétnet besúgó, rendőrkézre juttatta a csoportot, így járta meg Novák Bratislava és Nyitra börtöneit. Két évi raboskodás után 1944-ben a seredi koncentrációs táborba szállították. Itt a fiatalságot titokban fegyvei'forgatásra oktatta. A Szlovák Nemzeti Felkelés hírére támadt zűrzavarban sikerült neki is kereket oldania. Felcsap partizánnak Gyalogszerrel, ezer veszéllyel dacolva átvágta magát a német záróövezeten, hogy elérje Banská Bystricát, a felkelés gócpontját. Megszervezte az önkéntes újoncok alakulatait, s utána a tüzérséghez osztották be, amely Bafovanynál vereséget szenvedett a túlerőben levő és korszerűen felszerelt német-náci szoldateszkától. Nováknak újból a hegyekbe kellett menekülnie. 1944 októberében jelentkezett a partizánok törzskaránál, amelyben akkoriban Sverma és Slánsky kommunista képviselők, a politbürő tagjai tevékenykedtek. Sverma még Spanyolországból ismerte Jenő barátját, akit saját kérelmére a jánosik-brigádhoz osztott be. Ennek 200 főnyi alakulata csakhamar megütközött a németekkel, de kénytelen volt ötöstízes csoportokra oszolni, hogy mozgékonyabb legyen. Eredményes akciók Novák jenő egy ilyen kilenc partizánból és egy lányból álló csoporttal Indult útnak a Rima völgye felé. Egyetlen könnyű gépfegyver és néhány puska volt egész felszerelésük. Útközben összetalálkoztak Borisz Gorbunov szovjet hadnaggyal, egy szökött hadifogollyal. Az ő vezetése alatt befészkelték magukat Tisovec hegyeinek egyik szurdokába, ahonnan számtalan gyors támadást indítottak német utánpótlási alakulatok és náci küldöncök ellen. Nemsokára kisebb fegyverraktár birtokába jutottak. Robbanószer segítségével tehergépkocsit semmisítettek meg és hét német tábori pilótát ugrattak ki belőle, hidakat röpítettek levegőbe, majd Novák terve alapján felrobbantották a tisovec! vasércművek sodrony-kötélpálya berendezését, amivel a háború végéig megbénították a hadifontosságú termelést. Kozlov őrnagy, a szovjet partizánok törzskarának parancsnoka, tudomást szerzett ezekről az ügyes rajtaütésekről. A vashegyi bányászok Novák őrizetére bízták a bányaüzem egész pénztárkészletét, mert féltek attól, hogy a kóborgó bandák kifosztják a pénztárt. A bányászok kifizetésekor a pénz egy fillérig a helyén volt. Novákék most már Tisovectől Rimaszombatig a magyar h'at'ár mentén, Rőcén át Murányig terjesztették ki hadműveleti területüket. Számuk kétszázra emelkedett Megtisztították a környéket a rablásra és f Dsztogatásra vágták a németek telefonhuzalait és rágták a németek telefonhuzalait és lehallgatták készülő terveiket. A mindenre elszánt emberek csoportjától már annyira tartottak az állig felfegyverzett német csapattestek, hogy Klatt hitlerista tábornok 1944 karácsonyán szégyenszemre kétnapos fegyverszünetet kért. Kitörés a gyűrűből 1945 januárjában egyórás kemény harcot vívtak a partizánok a német túlerővel, amelyben az ottani polgári lakosság tevékenyen támogatta a szlovák hazafiakat. A partizánegység rádióleadója, melyet ízakovlcs szovjet partizántiszt kezelt, egy napon hirtelen elhallgatott. Ugyanakkor távoli ágyúdörgés hallatszott, amely egyre közeledett. A kis csoport a két arcvonal közé került. Lőszerük fogytán volt, meg kellett kísérelni a lehetetlent: az áttörést, január 18-ának éjjelén kétszáz ember libasorban közelítette meg hegyi ösvényeken a német állásokat Hrušov magasságában. Reggel fél hatkor megtámadták a fasiszta előőrsöket, majd hurrá kiáltással az aknavetőre és gépfegyverfészkekre vetették magukat. Találkozás Malinovszkij marsallal Nyolcvanhét hitlerista teteme maradt a küzdőtéren, de egy lányt és hét partizánt elhurcoltak a fasiszták. Négyet kivégeztek, a többiek megélték a felszabadulást. A német arcvonalon viszont három kilométer széles rés támadt a beözönlő szovjet csapatok előtt. Malinovszkij marsall vezérkari szállására, Uzovkába hívta meg Novak kapitányt, ahol személyesen fejezte ki neki elismerését. A több vitézségi éremmel kitünte tett Novák kapitányt a köztársasági elnök őrségének parancsnokává nevezték ki Košicén és ő kísérte Hana Benešovát, a köztársasági elnök fele ségét. Később még egyszer visszatért Nyugat-Csehországba, pályafutásának tulajdonképpeni kiindulópontjára, ahol Marianské Lázné-ben az Állami Gyógyfürdő igazgatójának tisztségét töltötte be. De a tengernyi szenvedésen és nélkülözésen átesett szervezet nem győzte már sokáig a megfeszített munkát. Novák Jenő, akin két háború folyamán, úgyszólván nem fogott golyó, 1951-ben egy prágai sza natórium hófehér ágyán hunyta le szemét. A vashegyiek szeretett parti zánparancsnokukat saját halottjuknak tekintették. Földi maradványait hazavitték és ott temették el. Szép emlékmű alatt alussza örök álmát. Grek Imre KJEM VÉLETLEN, hogy a két magyar szabadságharcos Marseillet kereste fel. Ez a város mindig a haladás bástyája volt. A nagy francia forradalom kritikus napjaiban, pontosan 1792. Július 30-án a marseilleiek elindultak a forradalmi Párizs megsegítésére. Vérlázító csatadaluk, a Marseillaise, melynek szövegét és dallamát C. J. Rouget de l'lsle francia katonatiszt szerezte, nemcsak a köztársasági Franciaországnak lett a himnusza, hanem minden forradalmár evangéliumává vált, mindaddig, amíg helyét az Internacionálé, nem foglalta el. A marseilleiek nehezen viselték a hitleri megszállást. Az ellenállási mozgalom itt nagyon erős volt. A kikötőnegyedben egymás után tűntek el az SS-tisztek, robbantak fel a német tartályhajók, süllyedtek el a partmenti monitorok ... A német fasiszták erre véres bosszút esküdtek. Nem elégedtek meg a túszok tömeges kivégzésével, asszonyokat és gyermekeket gyilkoltak s végül a levegőbe röpítették az egész kikötőnegyedet. Ha már Marseilleben voltain, nem mulaszthattam el az alkalmat és kirándultam Gróf Monte Christo szigetére, a Chateau d'lfre. Kis motoros bárkán alig húsz percig tartott az út. Nemsokára már ott álltam a középkori börtönerőd kapuja előtt. A Chateau ďlfet I. Ferenc francia király alapította 1524-ben. Az erőd részben a kikötő bejáratát védte, részben pedig a királyság politikai ellenfeleit nyelte el — mint az a mesebeli gonosz óriás — nemegyszer örök időkre. A XVI. és XVII. században a szigetbörtönben és a marseillei gályákon, 3500 hugenotta (protestáns) sínylődött. Itt élt és állítólag itt is halt meg a vasáriarcos ember (l'Homme au Masque Ferre), XIV. Lajosnak, a Napkirálynak öccse, aki nemcsak hasonmása volt a királynak, hanem, ahogy a legenda állítja, sokkal tehetségesebb volt nála, s ezért kellett d'If szigetén elpusztulnia. Nem élt és nem is raboskodott itt azonban soha E Dantas, alias Gróf Monte Christo, Alexander Dumas pére regényhőse. Adósságai miatt viszont foglya volt az erődnek átmenetileg gróf Mirabeau. És itt kínozták, majd 1871. november 30-án itt végezték ki Gaston Gremleuxot, a marseillei kommiinardok vezérét. Ma az egykori börtönerőd a romantikát kedvelő turisták kirándulóhelye. Belépődíjjal, pompás levelezőlapokkal és ízléstelen emléktárgyakkal. Már rég nem védi a kikötő bejáratát. Ezt a feladatot a sziget mögött, a tenger vizéből kinyúló iker-sziget, illetve szikláinak tövében meghúzódó hadihajók, no meg a parti ütegek látják el. A Cathédrale de la Maior harangjai már a delet jelzik, amikor a bárkából kiszállok. Kegyetlenül tűz a nap, de az élet lüktetése, a munka üteme nem lassul. Általában üres szóbeszédnek bizonyult az az állítás, hogy a délvidéki emberek lusták, nem szeretnek dolgozni. Aki Marseilleben járt, az az ellenkezőjéről győződhetett meg, akárcsak jómagam is. A szállodánktól nem messze egy utcai, keréken járó büfére figyeltem fel. Egy házaspár volt a tulajdonosa. A férfi virslit, szalámit, sült húst árult, a másik ablaknál a felesége kínálta a Coca-Colát, a sört, narancsszörpöt, ásványvizet... Reggel nyolc óra lehetett, amikor a halpiacról hazatérve egy Coca-Colát vettem az asszonytól. Aztán egész nap barangoltam, s lehetett vagy esti tizenegy óra, amikor fáradtan, szomjasan ban dukoltam a szálloda felé. A házaspár még mindig a büfében volt, s kedves mosollyal nyújtotta át a jéghideg narancsszörpöt. Ehhez talán nem kell semmiféle kommentárt hozzáfűznöm Ám vannak bőven olyanok is, akik könnyűszerrel akarják mindennapi kenyerüket és abszintjüket megkeresni. Ezek bűvészmutatványokkal szórakoztatják a járókelőket, kakasviadalokat rendeznek a járdán, vagy a testüket bocsátják áruba. AZ UTOLSÖ este igen érdekes ese ménynek voltam a tanúja. A Rue Petit Saint Jean valamelyik csapszékében az utcalányok véresre karmoltak egy rendőrt. Néhány percen belül már rohamosztag fogta körül az utcát, Aztán tucatnyi szitkozódó utcalányt taszigáltak maguk előtt gumibotok segítségével a rendőrök — a legkö zelebbi őrszobára. Négylábú segítőtársaik, a hatalmas rendőrkutyák pe dig, félelmetes morgással kísérték a furcsa menetet. Ezekben a percekben alig hittem el, hogy Marseille, illetve Casis, a kikötőtől alig 20 kilo méterre fekvő városka, a Coté d'Azur kapuja, s hogy tulajdonképpen itt kezdődik a francia Riviéra. BARSI IMRE Tette dicséri az embert Kabátfalvi beszélgetés a világszínvonalról Ez már a Földközi tenger. Középen Gróf Monto Christo szigete. Ha a mesevilág ezerszép köntösébe akarnám öltöztetni mondanivalómat, így kezdhetném a szót: hol volt, hol nem volt... Az öreg Dunán innen, a sebes folyású Nyitra partján van egy város. Innen indult el tarisznyával jelszerszámozva mesterséget, nyelvet tanulni egy suttyó legényke. Mivel azonban való igaz történetet mesélek el, tartom magam a jó magyar stólásmondáshoz: nevezzük nevén a gyermeket. Tegyük hát, nem bánom! K

ÖZEL másfél évtizedre vessük vissza az emlékezés hálóját. Augusztusvégi reggel. Napfürdőzik az érsekújvári állomás kormos épülete. A kőszén és az olajfüst jellegzetes szagától terhes a levegő. A peronon vonatra váró emberek sokasága. Közöttük egy jókora bőrönd szomszédságában fekete szemű legényke: Szabó László. Árvába szól a jegye. A váraljai jónevű mezőgazdasági középiskolába indul mesterséget tanulni. És, hogy könnyebb legyen számára is az egy hazában élés, szlovák szóra is fogja magát. Egymás után röppentek el az esztendők. A legénykéből okieves zootechnikus lett. A nyelvet is tökéletesen elsajátította. Így aztán semmi akadálya sem volt, hogy a késmárki járásban próbálkozzon az élettel. Ott meg egykettőre „felszippantotta" a járás. Csináltak belőle körzeti zootechnlkust. Kezdetben meg ls fért a beosztásával. Aztán ahogy teltek a hetek, szokatlan érzés kerítette hatalmába. Ügy érezte: megcsalták, meglopták. Az iskola után másképpen képzelte el az életet. A körzeti zootechnikuskodás nem rossz foglalkozás, csakhát... Jobb szeretett volna mégis valami mást, valamelyik szövetkezet házatáján megmutatni, miért ette esztendőkön keresztül az iskola kenyerét. Igazi baromfitenyésztő akart lenni. Ez a mesterség, ez a cél állt legközelebb hozzá. „Civilben" szenvedélyes galambtenyésztő volt. Az iskolában a hasznosabb háziszárnyasokkal is szívesen foglalkozott. Tanítómestere, egy neves baromfitenyésztő, állandóan biztatta: ez neked való mesterség, Laci fiam. Látom, van hozzá vonzalmad, meg tehetséged is. Ilyen gondolatok közepette vette hírét: lent a Nyitra menti városban valami történik. Szövetkezet alakul: Csaknem fél évtizedet töltött a hazi szövetkezetben. Szép pénzeket árultak ki a vágócsirkéből, meg a tenyészkakasokból. Közben ő is a többi hasonló korú fiatalember sorsá

ra jutott: megnősült. Eddig soha nem ismert gondok szakadtak a nyakába. Valamennyi közül a lakás volt a legégetőbb. ígéret, biztatás azonban sehonnan. A család pedig szaporodott.. Ez volt az egyetlen oka annak, hogy amikor a Komáromi Állami Gazdaság martosújfalusi részlegén felkínáltak neki egy lakást, megvált a szövetkezettől. Mellékesen szólva a latban az is sokat nyomott, hogy Itt ls baromfitelepre került... I/OMÁROMTÖL másfél klluméterre fekszik az említett gazdaság. Valamikor Martosújtelep volt a neve, ma Nová Osadának hívják, de ha Kabátfalva után érdeklődsz, akkor is Ideirányítanak. Az utóbbi név azonban csak „úgy" maradt rá a településre. Tréfacsináló emberek ruházták fel vele. Hogy miért? Ne firiassuk. Elégedjünk meg annyival: esztendőkkel ezelőtt ide hurcolkodott a Szabó család. Az állami gazdaság igazgatóságán pedig — és fokozatosan más hivatalos helyeken is — egyre többször szóba került a gazdaság neve. 1960—61-ben már azt rebesgették: ezek a Szabóék „megbabonázták" a szárnyas jószágot. Szinte parancsszóra tojnak a tyúkok. Pedig hát nem történt semmi csoda, csupán annyi, hogy Szabó László olyan törzsállományt tenyésztett ki, amelynek utódai átlagosan 180 tojást „adtak" egy esztendőben. Nem kicsiség ez ott, ahol 20 000 tojót tartottak számon. Míg a baromfitelepet járjuk, egykét elejtett szó is elég ahhoz, hogy megtudjam: a gazdaságban Jóformán a 29 esztendős Szabó László is „öregnek" számít. Sok a fiatal és valamennyien mesterei a szakmának. Ezt többek között az is bizonyítja, hogy ma már szocialista munkabrigádnak mondhatják magukat. A brigád vezetője Szabó László, aki nemcsak kiváló szakember, hanem jóbarát, jó elvtárs is. Két esztendővel ezelőtt lépett a pártba, amikor már tettek, eredmények álltak mögötte. Történt azóta egyéb is. Megszaporodott a család. Ma már három szép kislány édesapja. És ami talán mindennél legfontosabb, megszerette a pusztát. Igazi otthonra talált a füzesek, gyorsnövésű topolyafák árnyékában, a lassan folydogáló Vág szomszédságában. S

ORBA járjuk a tyúkólakat. Megcsodálom a 4—5 kilós kakasokat. Ö egyre csak magyaráz. És ahogyan ejti a szavakat, az emberben akarata ellenére ls az az érzés alakul ki: ez az ember nemcsak mestere, de szerelmese is a szakmának. Mielőtt tovább kerekítenénk a mondanivalót, valljuk be: nem közönséges baromfitelepen járunk. Ezt sok minden elárulja. Többek között, hogy, a tyúkok, kakasok számozottak, valamennyinek „törzslapja" van az irw dában, sőt a tojások is számot kapnak* Szabó Lászlóéknak — abban a nagy, sikerben, amelyet a Komáromi Álla-, mi Gazdaság a baromfihús termelésében elért — fontos szerep jutott. A« ő feladatuk volt és maradt kitenyészteni és továbbszaparítani olyan törzs* állományt, amely tulajdonságánál fogva olcsóbbá, gazdaságosabbá teszi a baromfihús — közelebbről meghatározva — a vágócsirke tenyésztését. Tehát nem a mindennapi értelemben vett baromfitenyésztéssel találkozunk Itt. Ez a feladat bizonyos fokig rokonságban áll a tudományos munkával is. A végső cél a „brojlerok" kitenyésztése. Olyan csirkefajtáké, amelyek gyorsan híznak. Viszonylag kevés takarmány sok húst eredményez. E téren máris rendkívül jó eredriiényeket értek eľ. A baromfihúst az országos átlagnál jóval olcsóbban termelik. Szabó László szerint általában 1 kg hús előállítása 4—5 kg takarmányt igényel. Náluk alig hármat. A brojlerok 72 nap alatt elérik az 1,20 kgos átlagsúlyt. (Egyébként a nálunk szokásos baromfitenyésztésnél a 72 napos csirkék jó, ha 60—70 dekát nyomnak.) Mivel a csirkehús kilóját 12—13 koronáért termelik és 19-ért adják el, egy kiló hús 6—7 korona nyereséget hoz. És ha még azt is tudjuk, hogy az idén 25 vagon körül adnak el pecsenyecsirkét, nem is olyan nehéz kiszámítani, mennyit jövedelmez a baromfitenyésztés. — A mi viszonyaink között már az említett sikerek is számottevők — mondja Szabó László. — Én azonban a külföldön elért eredményeket is figyelemmel kísérem. — És? — Hogy őszinte legyek, még korai volna föltenni a babért. Talpalhatunk eleget, ha meg akarjuk közelíteni a világszínvonalat. Nagyot szív a cigarettájából, majd folytatja: — Két év múlva már legalább 60 vagon brojlert szeretnénk piacra .dob- . ni. Véleményem szerint ez könnyen lehetséges. A dolognak azonban van egy másik oldala is: mennyiért termeljük, mibe kerül a hús kiló ja. Ugyancsak birizgált a kíváncsiság. Szerettem volna megkérdezni: hogyan képzeli tovább. De mintha kitalálta volna gondolatomat, így folytatta: — A hatvan vagonnyi hús kitetme-: lésén túl célul tűztük, hogy a termelési költséget is csökkentjük. Ha sikerül a hízási időt lecsökkenteni két nappal, és a brojlerok nem egv kiló húsz, hanem egy kiló nyolcvan dekát nyomnak és az egy kiló hús termeléséhez szükséges takarmányadagokat három kiló alá szorítjuk, én leszek a legboldogabb ember. —- Lehetséges ez? — A lehetőségek adva vannak. Eat már előttünk többen bebizonyították. Én abból indulok ki, amit másoknak lehet, miért ne lehetne nekünk is. E1-. végre minket sem a gólya költött. Már búcsúzni szeretnék, de ő még marasztal: — Ügy érzem, ezen a „pusztán" megtaláltam azt, amit kerestem. Annak idején az iskolában is valahogy így képzeltem el az életet. Nincs attól nagyobb öröm, mintha látszatja van az ember munkájának. Mit tagadjam, a gazdaságban megbecsülnek, az igazgatóságon is olyan emberek kezében van a gyeplő, akik hívei az újnak, akik nem sajnálják a fáradságot a jó ügyért. Azért is mondtam olyan biztosan, hogy a világszínvonal elérése nagyon is reális, megközelíthető, elérhető cél. A lombsátrak alatt szerénykedő iroda előtt kötöttünk csomót a meglehetősen hosszúra nyúlt beszélgetés farkára. Jegyzetfüzetem egyik sarkába odafirkantottam: tette dicséri az embert. Vagy talán nincs így? Szarka István Jövő heti számunkban kezdjük ALFONZ BEDNÁR, szlovák író Szomszédok című elbeszélésének folytatásos közlését. Az érdekes történet a Szlovák Nemzeti Felkelés résztvevőinek áldozatos, hősi harcét 'ábrázolja. , 1864. július W, * ÖJ SZŐ S