Új Szó, 1964. július (17. évfolyam, 181-211.szám)

1964-07-09 / 188. szám, csütörtök

A modern fii m irányzatairól Definíciók helyett — terepszem/e Most van a film ünnepnapja. Kerületi szákhelyeinken néhol már lezajlottak, másutt most zajlanak le a dolgozók hagyományos filmfesztiváljai. És most van Karlovy Vary-ban is a nemzetközi filmfesztivál. Kulturális életünk e nagy jelentőségű eseménye fokozott mértékben irányítja figyelmünket a filmre, a legnagyobb tömegszórakoztató művészetre. Ebből az alkalomból közöljük a Filmvilág munkatársának 8 modern film irányzatairól szóló cikkét. RÉGÓTA TUDOM, hogy a művészeti jelenségekről a végsőkig egyszerűsítve már szinte alig lehet valamit mondani és csaknem szükségszerűen a banalitások zsákutcájába jutunk. Régóta tudom ezt, most mégis ilyen naiv terepszemlére kényszerített a film művészeti tájakon egy véletlen beszélgetés. Barátom mindenáron meglehetősen körülhatárolt — vagy ahogy ő mondta: „használható" — definíciókat akart tőlem kapni a legközelebbi fogalmakról. Ml a cinéma vérité és a mi a szerzői film? Miben különbözik, melyek a legmarkánsabb jegyeik? A bonyolult dolgok éppen a lényegükből és differenciáltságukból veszítenek a definíciók leegyszerűsítésében; mégis a pillanat szorításában barátomnak a legjobb tudomásom szerint felelnem kellett, és ha többékevésbé adós ls maradtam a meghatározásokkal, a beszélgetés során bizonyos összefüggések kiderültek és a folyamat — legalább előttem — világosabbá vált. Erről szeretnők számot adni. Kétségkívül korunk nagy élménye, hogy a tizenkilencedik századi, aufklärlsta gyökerű, hittel és buzgalommal teli racionalizmus kereteit szétfeszítették a természettudományos felismerések, a társadalmi-politikai események dialektikája, s az ember belső világát analizáló kutatások. Mindebből két alapvető és egymással ellentétes konzekvencia vonható le: az egyik a megrendüléstől, a hirtelen kapott bizonytalanságtól származó Irracionalizmusé, a másik viszont éppen egyfajta „új racionalizmusé", amely tényleges és perspektívákat nyitó eredménynek érzi a korábbi, naivnak bizonyult elképzelésekkel való szakítást. Akárhogyan Is: soha nem volt olyan fontos a valóság, mint éppen akkor, amikor bizonytalanná válása általános élménnyé lett. A kölcsönhatás világos és ragyogóan bizonyltja — mégha olykor negatív vetületekben is —, hogy milyen lényeges az ember és a külvilág egyensúlyt kapcsolata, harmonizálása. A valóság lázas keresése hívta elő a modern művészetek legjellemzőbb vonását, a mániákus hitelesítési szándékot. A hitelesítés lényegében véve két, egymástól csak didaktikus okokból elkülöníthető ágon történik: vagy a tények be való fogódzással, amely már önmagában is legalább a realitás illúzióját adja, vagy az olyan jelenségek számbavételével, amelyeknek világosan adva van a szubjektív fedezete, amelyek a személyes élmények-tapasztalatok kontrolljában nyerik el autentikusságukat. A tények támadhatatlanoknak tűnnek, az én közvetlen megszólalása pedig értelemszerűen a hitelesség varázsát adja. Ezért, hogy az »teő személyben írott elbeszélések, regények száma hihetetlenül megszaporodott; ezért, hogy előretörtek a korábbi akadémikus felfogások szerint dilettáns, többnyire „egykönyves" szerzők, akik Irodalmi konstrukciók helyett tényleges ízeket hoztak; ezért a rendkívüli módon megnövekedett érdeklődés mindenfajta dokumentaritás Iránt. Ha jól meggondoljuk, az én közvetítése ls tulajdonképpen dokumentum-jellegű, csak éppen nem a külvilág, hanem a belső kör dolgairól beszél. A FILMMŰVÉSZET jelenlegi két uralkodó irányzata — a cinéma vé• BENJÁMIN BRITTEN Curdew RLver című operájának ősbemutatóját a kelet-angliai Aldeburgh-fesztivál keretében tartják meg. Az opera egy XV. századbeli japán dráma feldolgozása, a főszerepet Peter Pears énekli. rité és a szerzői film, az egész Rouchtól Antonioniig tartó skála — pontosan rárímel erre a képletre: az előbbi a látható és hallható világot Igyekszik a felvevőgép objektivitásával megörökíteni, az utóbbi pedig a szubjektumon keresztül közelíti meg a világot, arról szól, aminek a hitelét az alkotó személyi fedezete biztosítja. Persze, amikor a hitelesítés két ágáról beszélünk, akkor olyan értelemben természetesen nem két külön ágról van szó, hogy az előhívó ok azonos, az objektív és a szubjektív mechanikus különválasztás pedig már önmagában is hamis. Az objektívnak Jelzett cinéma véritében például nemcsak, hogy eleve adottak a szubjektív dimenziók a tárgyválasztástól a vágásig, de filozófiailag is akár a legvégletesebb szubjektív idealizmusnak is burka lehet; nyilvánvaló a belső világ filmbeli közvetítésének sajátos antagonizmusa is, hiszen az én feltérképezéséhez végsősoron kizárólag csak a valóságos „tereptárgyak" segítségével juthatunk. Mégis, a két vonulat elég markánsan elkülönül. Ha a keresztmetszet helyett a hosszmetszetet próbáljuk vizsgálni, akkor az utolsó húsz esztendő — időben persze még hátrább is mehetnénk, most azonban ne tágítsuk tovább az időhatárokat — teljesen egyértelműen bizonyítja, hogy a filmművészet valóban ennek a két lehetőségnek az útját próbálgatja. A NEOREALIZMUS — amely a fasizmus és a háború szorításából lassan kikecmergő Olaszországban született a humanitás jegyében és a szociális töltésű társadalmi eseményekből, a földfoglalásokból, az államosításokból nyerte kezdeti lendületét — korábban valamiféle realista szintézis lehetőségét hordozta, később azonban, a rendkívüli állapot eredményezte helyzet megszűnésével, az élet normális mederbe terelődésével mindez objektivitássá „csorbult". Igaz, líráját, melegségét úgyszólván még a legszélsőségesebb objektivista pontjain sem veszítette el. Tárgyilagosságában azonban már mindannak a csírái megtalálhatók, ami teljes következetességgel a cinéma véritében bomlott ki. Kétségtelen, hogy a neoralizmus — a mából tekintve — még valamiféle hibrid-jelenség, félút a korábbi gyakorlattól és metodikától a cinéma véritéig vezető ágon. Persze a különbségek hangsúlyozásával akár tagadható ls lenne a két Irányzat közti közvetlen kapcsolat, finom distinkciókkal szellemesen elválaszthatnánk őket — Rosselllnl és Rouch vitájában éppen ezek a nem lényegtelen különbségek ugranak elő, — de olyanfajta nagyvonalú, pusztán a menetrendre ügyelő vázlatban, mint amilyen ez a cikk is, mégis tagadhatatlanul összekapcsolhatók. Ha azt mondjuk, hogy a neorealizmus logikusan konkludált a cinéma véritében, amely az objektivista szemlélet legadekváltabb, legteljesebb, legkidolgozottabb formája, akkor az egyúttal — paradox módon — nem hordoz értékítéletet magában: semmiképpen sem jelenti azt, hogy a neorealizmus legjobb alkotásai bármilyen szempontból ls alacsonyabbrendűek lennének, mint a cinéma vérlté iskoladarabjai. De Santls, Rosselllnl, De Slca filmjeinek humanitását, egyszerű emberségét bizony nem pótolhatja a cinéma vérlté „ez van"-jának ridegsége. Ezt a már már körbe utaló kacskaringót azonban ne vigyük tovább — helyette inkább próbáljuk a másik ág hosszmetszetét nyomon követni. A „sajátos világot" teremtő — vagy ha úgy tetszik: énközpontú — alkotásokat az új hullám vetette a jelen filmművészeti partokra. A szubjektivitás ügyében a Resnais, Truffaut és a többiek kavarta „hullám" pontosan ugyanolyan, végeredményben közbenső állomás, mint amilyen a másik vonulatban a neorealizmus volt: az útjelzők mind-mind a szerzői film felé mutatnak. A személyes élményekből táplálkozó, alkotó fedezettel rendelkező filmek igazi formájukat természetesen azokban a művekben futották ki, a hitelesítés szubjektív módja azokban a legteljesebb, amelyekben leginkább előtolakszik problémáival maga az alkotó. Ilyen értelemben Fellinl „Nyolc és fél"-je a klasszikus példa, amelyben a főhős már összes körülményeiben, egzisztenciájában is vállalta' a szerzőt, a hitelesítésben eljutva egészen a nyilvánvaló kulcs-értékekig. Persze ugyanúgy, mint ahogy a múltszázadbeli racionalizmus felbomlását is jelölhetjük: „szerződésfelmondásnak", szakításnak, de korrekciónak és fejlődésnek is — ugyanígy a szerzői film és cinéma vérité is különféle szemlélet hordozórakétái lehetnek. Ha a hitelesítés nem pusztán csak negatíve tükrözi a valósághoz való kapcsolódás igényét, ha nemcsak a hiányérzet kétségbeesett felkiáltójele, hanem a tényleges megismerést táplálja; ha a szerzői filmekbe olyan tapasztalatok szorulnak, amelyek társadalmi értékűek is egyúttal; ha a cinéma vérité újabb összefüggések feltárásának forrása és nem az önmagukban ugyan hiteles, de eredőlt veszített tény-rögök mániákus halmaza, akkor nyilvánvaló, hogy metodikájukkal a jelenségek — legalább saját érvényességi körükben — megfogalmazhatókká válnak. MÉG VALAMIT: a két ág közös eredete adja az alapját és lehetőségét változásuknak és időnkénti párhuzamosságuknak. A valóság elég gazdag ahhoz, hogy megbírjon mindenféle — művészileg lehetséges — aspektust; akár szürrealista módon is látható és láttatható, ha kiszűrjük idevágó jelenségeit. Bár mindenfajta megközelítés a „szűrés" ellenére — természetesen a legjobb alkotásokban — az egészre is utal áttételesen; mégis, gyakorlatilag Igaz az, hogy a konzekvensen végigvitt aspektus, a stílus összes kellékelnek és játékszabályainak betartása kijelöli annak a körét, hogy segítségével mit és mennyit tudnak a valóságból bemutatni. Csak nagyvonalakban érvényes, de elmondhatjuk, hogy Hollywood annakidején a cselekményesség kedvéért magát a valóságot szorította ki, a franciák sokszor a lélektanért a tényeket, a neorealizmus a tényekért többnyire feláldozta a lélektant, az új hullám a mikrovilágért a legnagyobb és alapvető fontosságú összefüggéseket, a cinéma vérité a közlésért, a regisztrálásért az összefoglaló értelmezést, a művészi szintézist. A filmtörténetet tekintve Itt találjuk a stílusváltozások okát: az alkotókban és a közönségben ugyanis egyegy metódus általánossá-válásával felgyülemlik az igény mindarra, amit az éppen uralkodó stílus nem képes elég árnyaltan megjeleníteni. A NEOREALIZMUST felváltja az új hullám, az egyre gyengébben csapó hullámokat — a művészetek belső, bizonyos értelemben ellentétekben csapó mozgása következtében — a cinéma vérité objektivitása, a tényrögzítést pedig a hozzá tartozó összes kellékekkel, a rafflnált Intellektussal csinált antiinteilektuallzmustól kezdve a laza dialógokon, natúr szereplőkön át egészen a funkcionális fényképezésig — éppen most szorítja ki a dolgok mögöttiségét igénylő értelmezés, a nyíltan vállalt Intellektuallzmus, a képzőművészeti értelemben vett szép fényképezés. Persze ez megint csak sematikusan igaz, mert ugyanakkor — régebben és most is — akadnak szintetizáló törekvések, amelyek annak a jegyében, hogy a valóság differenciáltságát jobban megközelítsék, stilárisan ls értelemszerűen eklekticitásra törekednek. MAAR GYULA A XIV NEMZETKÖZI FILMFESZTIVÁL ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓJA A KARLOVY VARY-I FESZTIVALMOZIBAN. Jovan Dezort —. fgly, Devín és Bombaszög Tavaly október óta új műsorterv szerint sugározza adásait a Csehszlovák Rádió magyar szerkesztősége. Az új műsorterv alapvető gondolata az volt, hogy az adások javarészét szombatra és vasárnapra helyezzék át. A kilenchónapos tapasztalat azt bizonyítja, hogy ez az elhatározás helyes volt. Ma már a 25 órás heti műsorból bőven választhat a hallgató. Mi ezúttal néhány, a közeljövőben közvetítésre kerülő műsorra hívjak fel a rádióhall-! gatók figyelmét. Szombaton, július 11-én 14,10-től szórakoztató zenét hallhatnak a rádió legújabb felvételeiből, 15,50 órától közvetítik Mihajlik-Dold: Ordasok között című regénye rádióváltozatának harmadik részét. A vasárnapi adás reggel 8,00 órakor kezdődik. Elsőként az „Egy hazában" című irodalmi műsorra hívjuk fel hallgatóink figyelmét. Ez a műsor hazánk Irodalmi életéről számol be az irodalomkedvelő közönségnek. A vasárnap délutáni adás közül megemlítjük a 14,30 órakor kezdődő „Ilyenek vagyunk" című összeállítást, amely érdekes és időszerű problémákat vet fel azokról a gyermekekről, akik gyakran meggondolatlanságból vagy kalandvágyból megszöktek hazulról. Az operabarátok részére vasárnap délután 15—16 óráig közvetít a rádifl részleteket halhatatlan mesterek műveiből. A programon Puccini, Dvofák, Liszt és Beethoven művei szerepelnek, Felhívjuk a hallgatók figyelmét a Csehszlovák Rádió magyar szerkeszi tőségének ifjúsági adására is, ameIyet minden hónap második vasárnap délutánján 16—17 óráig közvetítenek „Fényszóró" címmel. A legközelebbi „Fényszóróban" a riporter az üdülő fiatalok közé látogat el, akik a jól végzett munka utáni pihenéssel, szó-! rakozással töltik szabad idejüket. A dzsessz kedvelőiről sem feledkeznek meg. Vasárnap délután 17—18 óráig „Táncrevű" című műsorával rá-< juk gondol a szerkesztőség. A Csehszlovák Rádió magyar szerkesztősége szívesen veszi az adásoké kai kapcsolatos észrevételeket, javaslatokat és kéréseket, — ji -H 1 Vojnov

: Egy plagizátor vallomása Jó anyám mindig azt mondta nekem: „Fiam, nehogy abban a hitben élj, hogy az emberek butábbak nálad". Nemrégiben ismét meggyőződhettem arról, hogy anyámnak milyen Igaza volt. Egyszer betévedtem egy böngészdébe, és egy régi, nagyon-nagyon régi könyvre bukkantam, amelynek Igen figyelemre méltó témája volt. Képzeljék el, egy huszár vidékre kerül és elcsábít egy fiatal parasztlányt. Aztán megbánja tettét és a lányt elveszt feleségül. A könyvet valami gróf Zsengle-Muszin írta, Mikor a könyvet elolvastam, veszedelmes ötletem támadt. Fogtam magam és a könyvet szóról szóra kimásoltam. Persze, a hősöknek modern neveket adtam. Meséje végül ts ez lett: Egy dták a kolhozba megy gyakorlatra és ott elcsábít egy fiatal fejönőt. Végre aztán a főiskola szakszervezeti bizottságának jótékony hatására bűnbánóan feleségül veszi a fejőnőt. Bevittem a kéziratot a szerkesztőségbe. A szerkesztő azt mondta: „Jöjjön be holnap." Bementem. Engem már vártak. A szerkesztő és egy rendőrőrmester., Az őrmester karon ragadott és a kijárat jelt vezetett. A szerkesztő szemrehányóan mondta utánunk nyomulva: „Csak nem gondolta komolyan, hogy ml bui tábbak vagyunk magá-. nál? Hiszen maga szón rúl szóra lemásolta vái rosunk írójának, Futyts-. kínnak regényét, amely két hónappal ezelőtt felent meg a „Cserno-. zem" almanachban! Bí mondja, nem szégyelli magát? .,, Az én szegény fű anyám bizony tudta, hogy mit beszél! Fordította: CSONTOS A Szlovák Nemi zeti Felkelés 20, évfordulóla álkal-. mából nagyszabái sú ünnepségek színhelye volt va-. sárnap a devínt vár környéke. Ké-. pünkön: a Nálep-t ka kapitány katoi nal művészegyüttes két jelenetet mutatott be a váraljai szabadtéri színpai don. V. PftlBYL CTK felvétele Vasárnap, július 5-én rendezte meg a CSEMADOK Gombaszögön az orszá-. gos dal- és táncünnepélyt. Képünkön: a Munkaérdemrenddel kitüntetett brnói Jánošík népművészeit együttes műsora egyik számának szereplőt. M. TULEJA — CTK felvétele. MIT HALLGASSUNK? 19M. július 9, $ gjf SffB f