Új Szó, 1964. június (17. évfolyam, 151-179.szám)

1964-06-13 / 163. szám, szombat

A tisztújítási és választási fortélyok a múltban sok jeles magyar tollforgatót Indítottak versköltésre, komédia- és regényírásra. Átment a köztudatba: a polili ka úri huncutság. Nem véletlenül. Mindenfelé ismeretesek voltak a régi kormányok választási hadjáratai. Az uralmon levők korlátlan lehetőséget nyújtottak a keménykezű főispánok és hetyke főszolgabírák hangulat-, véleményes eredménykiigazító ténykedésének. Agyafúrt és kíméletlen rendszabályokkal gondoskodtak arról, hogy a népképviselet megválasztásába kevés beleszólása lehessen a népnek. A mosoly és a méreg aránya aszerint változott, hogy ki, mikor, mennyire érezte „az úri huncutság" nyomását. Az alábbiakban közlünk néhány szemelvényt Békés István: O j magyar anekdotakincs című válogatásából Akad mosolyogni, s akad mérgelődnivaló ebben a válogatásban, amit a szerző a régi képviselőválasztások tablójáról felszedett. De mi már oly messze jutottunk ezektől a lélektipró mesterkedésektől, hogy a korszakot váltó távolság összemossa a mérgelődést és a mosolyt. Az asszony csak tudja Meszel a falust asszony. Az ura dühösen rászól: — Mit meszelsz, hé? Nem lesz mostanában ünnep. — De követválasztás lesz — feleli • • az asszony. — Hosszú haf, rövid ész. Hiszen még híre sincsen. ~ Mégis többet tud a konty, mint a bajusz. Választás lesz, meglássa f j kend. Ahol van, nézze: köszön már a szolgabíró a parasztnak ... Áron bátya aláírt Tarpán 1935-ben kétszer volt választás A felöltről, akit márciusban a kormány gyakorlatában bevált brutalitás- ————— sal és csalással választottak meg, utóbb kiderült, hogy hamis nevet használó szélhámos. A kormánypárti díszpéldány kénytelen volt mandátumáról lemondani. Kiírták a pótválasztást. Főispán, főszolgabíró, szolgabíró, csendőr, végrehajtó munkához látott. Taposták a népet, meg akarták mulatni, ez olyan kerület, hogy akárki a jelölt — a kormánypárti győz. Ezúttal nem győzött. S ez jó részben F.sze Tamás tarpal kuruc ivadékainak állhatatosságán múlott. Példaképpen hadd álljon itt Fllep Áron bátya esete, amelyen annak Idejében igen nagyon derült a tarpai nép. Filep Áron kemény és ádáz beregi kuruc volt. Régi bikatermészete arról is nevezetes, hogy egy tárgyaláson, ahol a járásbíró alaptalanul és durva hangon hazugsággal vádolta — a hevesedő szóváltás tetején nekiugrott az igazság méltatlan szolgájának, és rövid úton kihajította a tárgyalóteremből. Egyszóval csendőrt próbált legénynek ismerték Filep Áront fiatal korában is. Így a kormánykortesek a pokolba vezető sima utat kínálgatták neki. Elébe tették a Konkoly-Thege ajánlási ívét és barátságosan noszogatták: —« No, Áron bácsi, ehol e a Konkoly méltóságos úr íve, írjék csak alája kegyelmed!... Nem ingyen kívánjuk. Az öreg Áron okoskodott: — Edes fiaim, értem én a szót, már hogyne érteném ... Tudom én a rendet... Aláírok én, szíves örömest aláírok, de tudni szeretném, szerelmes atyámfiai, hogy mit adtok érte ... — Itt egy liter jóféle bor, Áron bátya tessék! — Előre? — óvatoskodik az öreg. — Előre. — Akkor ide vele! Megfogja a flaskát, húz egy nagyot, széttörli a bajszát, azt mondja: — Megeszek egy kis pogácsát, mert megárt. Hátra megy az almáriumhoz, pogácsát vesz elő, majszolja. Kínálni elfelejt. Aztán megint szájához teszi az üveget. Meghúzza. — Egészségetekre. Készpénz mennyi? A kortesek összekacsintanak. — Öt pengő. — Kevés. — Hát legyen tíz — mondják erre —, de akkor aláír kelmed? — Aláírok. Hun a tízes? Nyúl a kortes a bugyellárisba, előkaparja a bankót. Filep Áron átveszt, gondosan kisimogatja, berakja a bukszába. — Hát csákugyan aláírjak ... ? — hunyorít ravaszul. — Alá bizony — mondják amazok. — Megitta a méltóságos úr borát, eltette a pénzét, már hogyne írná alá... Kezébe nyomják a tintaceruzát. — Nyálazza meg, Áron bácsi! Filep Áron tempósan megnyálazza. Tudja ő: úgy érvényes, tintásán. Szépen elhelyezi az ívet, baljával rákönyököl, hogy e\ ne csússzon, jobbjával jól megmarkolja a plajbászt, és akkurátosan odakanyarítja a nevét a Konkoly-Thege íve alá — az asztaldeszkára. — Áron bátya! — hördül fel egyszerre a két kortes. — Mit csinál kelmed? ' — Alája írtam drága mogzatjaim. Alája én, és alája írok nektek ide, ahányszor csak akarjátok. De rája nem írom a becsületes nevemet Konkoly-Thege méltóságos úrnak se egy liter boráért, se tíz pengőjéért, de még a kopasz tokaji szőlőhegyéért, meg az egész vagyonért sem! Most aztán kívül tágasabb édes gyermekeim! Uri huncutság" Gálán táióB a Déli-sarki PINTÉR ISTVÁN AZ 5. CSEHSZLOVÁK EXPEDÍCIÓ TAGJA EGY ÉV

ET TÖLT A NOVOLAZAREVSZKÁJA SARKVIDÉKI KUTATÓÁLLOMÁSON - 14 000 KILOMÉTERRE HAZÁNKTÓL Hát én kutya vagyok? Az 1910. évi általános választásokon került be a parlamentbe Károlyi Mihály, az első magyar köztársaság későbbi elnöke is. Ö mesélte annak idején ezt a választási „idillt", a kortesmunkára uszított közrendészet találó jellemrajzát. Egy kis megyeszékhelyen játszódik le az eset. A választást heves korteskedés előzte meg. A függetlenségi jelöltnek erős tábora volt, a parlamentben nem képviselt munkások és polgári radikálisok ts mellésorakoztak. A főispán erélyes intézkedésre utasította a főkapitányt. Gyűlésbetiltások, kiutasítások, kitoloncolások napirenden voltak. Mindez igen csak kapóra jött a főkapitánynak. Nagy plakátokat nyomatott és teleragasztotta . velük az őszszes kerítéseket. A falragaszokon olvasható „Hirdetmény" zord hangon tudatta a megyeszékhely közönségével, hogy a hatóság a választások tartama alatt a csendet és rendet minden eszközzel meg fogja védeni. Közhírré tétetett továbbá, hogy az utcákon mindennemű csoportosulás szigorúan tilos, a karhatalom szigorú utasításokkal láttatott el, s a rendkívüli időkre való tekintettel már az is csoportosulásnak minősíttetik, ha az utcán kettőnél több ember verődik össze, s ott tárgyal, vitázik, vagy tétlenül ácsorog. S hogy szavának érvényt szerezzen, a főkapitány éjjel-nappal sűrű rendőr- és csendőrjárőrőket cirkáltatott a városka utcáin. A patruloknak nem sok dolguk akadt, mert az emberek napközben csendesen ballagtak dolguk után, alkonyat beálltával meg teljességgel kiürült a város. Csak a rendőrbakancsok és csendőrcsizmák talpa kongott a kockaköveken. A Járőrök únták magukat. Egészen felderült az egyik csendőrtizedes képe, mikor este valamerről végre lépteket hallott. Kimeresztette a szemét és íme: a mellékutcából két „munkáskülsejű egyén" közeledik. A csendőr gyorsan eléjük siet: — Hé, oszolni! Oszolni! — kiált rájuk erélyesen. — Hova a csodába oszolnánk? — kérdi csodálkozva az egyik. — És miért oszolnánk? — morog mérgesen a másik. — Mert tilos minden csoportosulás! — nyilatkoztatja ki a csendőr, s már kapja is lefelé a puskáját. — De hiszen csak kettőnél több ember számít csoportosulásnak — méltatlankodik az egyik munkás és a másik hozzáteszi: — Mi meg csak ketten vagyunk, tizedes úr... Erre a csendőrt elönti a pulykaméreg. '— Hát én kutya vagyok? — bömbölt, és súlyba löki a fegyvert. — Oszoljon a tömeg, de mindjárt, ha kedves az életetek! Szerényen berendezet dolgozószobában ülünk a Szlovák Tudományos Akadémia ógvallai Geofizikai Intézetében: rajzolótábla, könyvespolc, a sarokban vaságy. Az asztalon kiterített térkép. — Tudja hol van Maud királynő földje? — kérdezi a fiatal, szőke mérnök és be sem várva tagadó válaszomat, egy szürke foltra mutat a Déli-sark alatt. — Itt valahol a Novolazarevszkája sarkvidéki kutatóállomás, ahol mint az 5. csehszlovák expedíció tagja fogok egy évig dolgozni. Elsősorban arra voltam kíváncsi, hogyan kapott Pintér István, ez a fiatal, alig 25 éves, Galántán született mérnök ilyen felelős tudományos feladatot? — Némi szerencsém is volt — mondja mosolyogva. — Tanulmányúton voltam a Csehszlovák Tudományos Akadémia prágai Geofizikai Intézetében és ott hívták fel a figyelmemet a 10. szovjet Antarktisz-expedícióra, melynek munkájában már ötödször vesznek részt csehszlovák kutatók is. Jelentkeztem, de csak mint tartalékot vettek számításba, hiszen vannak nálam gyakorlottabb geofizikusok is. De éppen a napokban értesítettek: a kijelölt kutató megbetegedett és én léphetek a helyébe. Bizonyára tekintetbe vették azt is, hogy még nőtlen vagyok, ami ilyen esetben előnyt jelent... Pintér István Bratislavában végezte az egyetemet, majd három évig a Geodéziai Intézetben dolgozott. Tavaly helyezték az ógyallai Geofizikai Állomásra. Hogy milyen munkát végez majd a Déli-sarkon? Az 'ún. nyugodt napév Időszakában folytatja a mágneses tér gyorsvariációinak mérését és az ionoszféra kutatását. Most két hónapig Prágában, a Geofizikai Intézetben fog dolgozni, hogy tökéletesítse ezirányú Ismereteit. Azután megkezdi a nagy út előkészületeit, a szükséges anyag beszerzését, a csomagolást... Mert bár az intézet fedezi a kiadásokat, ő maga, saját belátása szerint állítja össze a tíz nagy hajőláda tartalmát. Októberben utazik Moszkvába, ahol megkapja a különleges sarkkutatóöltözéket. Egy hónappal később fut kl az Ob jégtörő hajó a leningrádi kikötőből az Antarktisz felé... Az út a Szuezi-csatornán át Ausztráliába vezet, majd a Mirnij-állomásra. Onnan pedig „már csak" 3000 kilométerre van a Novolazarevszkája állomás! Az út két hónapig tart, tehát a szovjet, amerikai, nyugatnémet és csehszlovák kutatók a jövő év januárjában érkeznek meg állomáshelyükre. Novolazarevszkája állomás légvonalban 14 500 kilométerre van Prágától, de a levélsürgöny — más postaösszeköttetés nincs, az élelmiszert és más szükséges dolgokat repülőgépről dobják le — 24 óra alatt érkezik hozzájuk. Ezenkívül a prágai rádió egyszer egy hónapban rövidhullámú adást kíild az Antarktiszra — többek között a kutatók hozzátartozóinak magnetofonszalagra vett hangját is Ezt az adást is nehéz azonban fogni, többnyire csak az afrikai adóállomások jönnek be. Egyébként a Novolazarevszkája állomáson aránylag „enyhe" a hőmérséklet: átlagban mínusz 40 fok, míg a Mirnij állomáson, már mínusz 80 fokon isr mértek! Vajon Pintér mérnök „lélekben" felkészült-e a nagy útra? — Igen — hangzott a válasz — már hetek óta figyelemmel kísérek minden Írást, beszámolót, melyet „elődeim": Oldfich Prans, Anton Mrkos, jar. Koči és a többiek készítettek az Antarktiszről. Szeretném az ott töltött egy évet — 1966 januárjában ér véget feladatunk — munkám mellett tanulással tölteni: tökéletesíteni szeretném orosz és angol tudásomat, mert hallottam, hogy az amerikai és szovjet kollégák nyelvtanfolyamot is rendeznek. Könyveket bőven viszek magammal, főleg matematikai szakkönyveket, de azért az'Adykötetet sem felejtem el... Delmár Gábor IPP^IIi Mhr. v.vM 1 ÉÜÍ KtV.kmwmm™ A rajeci Slovena Üzemben bouclé és plüsszSnyegeket gyártanak. E napokban fejezik be a Japán szániára készüld több mint ezer négyzetméter szűnyegszállitinányt. (F. Koczián — CTK felvétele) 19 46 -b3 h) A

KIS fekete Skoda töffögve, nagy porfelhőt verve nekiiramodott az útnak. Befordult a kanyarba, és csakhamar elhagyta a járási székhely utolsó házait ls. Az irgalmatlan júniusi nap sugárkévéje célba vette csillogó bogárhátát, és makacsul üldözte a háború óta elhanya golt, döcögtető országúton. A vezetőn kívül hárman ültek a kocsiban. A hátsó ülésén a kövérkés, petyhüdt arcú Dr. MleC ügyvéd, a Demokrata Párt járási főkorifeusa. Kopasz feje még a kocsi homályában is világított. Az egész ember csupa homlok és intelligencia volt. Kissé ravasz, kényszeredetten jóindulatú mosoly Játszadozott az ajka körül, de síetnét é3 a homlokát gond felhőzte. Félszemmel a mellette ülő útitársára sandított. A szikkadt csontos arc, mélyen ülő, sötét szempár, a légáramlatban piheként mozgó, őszes hajzat Jezsuitára, fanatikus aszkétára emlékeztette őt. Ki tudja, miféle fiit apostola, — gondolta magában kissé rezignáltán az ügyvéd. Törtető kis kommunista. De sose hallottam a nevét. Az Is lehet, hogy emigrációbői tért meg. Akkor ls Ismerném. Minden számottevő ellenfelünket ismerem. Valami senki tanítócska, talán a felkelés idején küzdötte fel magát. Mindegy. Most ő az úr, teljhatalmú járási megbízott. Nem tudni, kétségeit akarta-e kifejezni, vagy egy jő! Irányzott, ügyes vágással politikai ellenfelét megsebezni, hirtelen odafordult szikár útitársához. — Kedves Vozák úr, nem titkolhatom aggodalmaimat. Kemény dió lesz. Azok a vágfalusl magyarok nyakas kommunisták. Huszonnégy óta kommunista bírókat választottak. — Ismeri a választást törvényt. A nem szláv nemzetiségűek nélkül ejtjük meg a szavazást. Egyébként is, a magyarok nem kommunisták, a magyarok egytől egyig fasiszták. Vozák úrnak kellemetlen, károgó hangja volt. A szeme kíméletlen lángot vetett. Bizalmatlanul, furcsa gyanakvással vizsgálta a demokrata ügyvéd arcát, de nem látott rajta semmit, csak a gyöngyöző verítéket. Nem tudta, mire vélni kétes piszkálódását. Utóbb a magyarok pártjára- keí, — gondolta bosszúsan. — Rá kellene pirítani. Kl tudja ... Az ügyvéd nem engedte végiggondolni gyanúját. Gunyoros, udvarias hangja kizökkentette. — Féleknagyon félek kedves Vozák úr, esetleg tettlegességre kerül sor. Azok a vágfalusi magyarok mind ott lesznek a választó helyiségben. — Akkor karhatalommal üzzilk kl őket! — sziszegte dühösen, hogy véget vessen a kellemetlen párbeszédnek. — Ö, szélsőséges eszköz! Ám egyetértek, a törvénynek érvényt kell szerezni ... Megtörölte kopasz, izzadt homlokát. Hangjában alig leplezett Iróniával a vezető mellett üldögélő útitárs felé vágott. — Remélem, Kováč úr, alaposan felkészült feladatára. Ismerteti a törvényt és szükség esetén a kellő erélylijel lép fel. A vezető feje felett, a kocsi homlokzatán elhelyezett kis tükörben leste a Kováčqak nevezett útitárs arcát. Széles, nyugodt, majdnem derűs, parasztos arc nézett vissza rá a tükörből. A pisze orr alatt rövidre vágott, szürke bajusz ágaskodott. A haja is ilyen szürke volt, arcának színe ls, mintha valami súlyos betegség viselte volna meg. Mleő ügyvéd nagyon Jól tudta, hogy nem betegség, hanem a börtön rossz levegője jegyezte meg: Hava és Lipótvár. Ez a szerencsétlen egyebet se tett, csak ült. Ügyetlen kis kommunista. Félig paraszt, félig suszter. Falusi bunkó. Méghozzá vágfalusl. Az ügyvéd jót mulatott magában. Legszívesebben tapsikolt volna örömében, összeverve kövér kis kezének tenyerét. Valóban nagyon mulatságosnak találta, hogy ez a vágfalusi susz ter kénytelen lesz kikergetni a falujf. beli kommunistákat a választóhelvi ségből. Aztán eszébe ötlött, hogy Ko váč mégse vágfalusi, csak beházasodott a községbe valamikor a húszas évek felé, s harmincnyolcban a magyarok családostól kiutasították, mert nem szerzett illetőséget a faluban. Valahol Galgúc táján született. A tényeknek ez a korrekciója kissé lehűtötte ürömét. M

ÉG a magyarok bántak vele a legtiszteségesebben, — gondolta magában. — Csak kiutasították. Szlovák testvérei, jól mégpofozták, kiverték a fogait, megrugdosták és megtaposták a gyomrát. Hát kellett neked plakátokat ragasztani, izgatni, sztrájkot szervezni? Bizony sajnállak, Kováč elvtárs. Az ügyvéd nem vette le szemét a tükörről. Mágikus pontként fogva tartotta figyelmét, de nem látott benne semmit, csak egy acélosan szürke szempárt, egy eltorzított pisze orrt és szürke bajuszt. Kíváncsian leste a választ. Mikor mozdul már a vértelen száj, mikor mozdul a rövidre vágott, ágaskodó bajusz? Az autó motorja most egyenletesen duruzsolt. Árnyékos, porfogó cseresznyefák között suhantak. Az ég alól egy fehér felhővitorla borongva integetett. Talán süket ez a Kováč, vagy csak tett a süketséget? — tűnődött dr. Mlefi. — Persze kellemetlen a megbízatás egy idevaló kommunista számára. Lefegyverezni a volt fegyvertársakat. Még egy ilyen durva, faragatlan ember is érzi a helyzet fonákságát. Lám, ennek a Vozáknak nincsenek kételyei. A magyarok egytől egyig fasiszták! Mondja csak a szemükbe, és pont a vágfalusiaknak. Hlszer szétszedik, szétmarcangolják. E2v zökkenő után a motor berregése nalkult, s a beállott csendben váratlanul meglepetésként érte Kováč válasza. — Ezt a tisztességet átengedem a doktor úrnak. Mégiscsak nagyobb tekintély. Méltóképpen képviselt dr. Benes kormányát. Nekem, a kommunistának el se hiszik, hogy az új törvény megfosztja őket a választójogtól. Az ügyvéd az ajkába harapott. Ni, a kis kopé megokosodott. Nemhiába politizált annyit. Engem akar odanyomni villámhárítónak a csőcselék elé. Titkolt megbecsüléssel még egyszer odapillantott a tükörben mozdulatlanná merevedő "vértelen szájra, az ágaskodó kefebajuszra, de nem ért rá viszszavágnl, mert Vozák elvtárs megrökönyödve reagált a halk párbeszédre. — Hát Önök! Önök még nem állapodtak meg a választási gyűlés programjában? Még azt sem döntötték el, melyikük Ismertesse a választási törvényt! — Megdöbbentő hanyagsági Dr. MleC arcát egy hirtelen támadt ötlet fénye világította meg, szinte újongott. Na, Kováö elvárs, kihúzlak a csávából. örülj, hogy velem a demokrata dr. Mleč-csel kerültél össze. Itt ez a hórihorgas szamár. Ez a bugris tanító, vagy micsoda. Ezt ugratjuk be. Csak szónokoljon, úgyis tele van feltűnési viszketegséggel. Teljes komolysággal, nagyon udvariasan odafordult Vozákhoz: — Ö, dehogyis hanyagság. Mindketten azon tünődünk, hogy talán önt, a kormány teljhatalmú megbízottját illett a nyilvános fellépés joga és tisztsége. Az ön tekintélye és erélyessége a siker biztos záloga. Vozák tekintete egy pillanatra megenyhült. A fejét csóválta, de aztán megszelídülve bólintott: — Egyetértek. ŰJ SZÖ 4 * 1964. június 13.