Új Szó, 1964. június (17. évfolyam, 151-179.szám)

1964-06-17 / 167. szám, szerda

Szóból ért az ember Az eset, amelyet most szeretnék mondani, még a választást megelőző időszakban Csatán, a lévai járásban történt. Ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy ne vonjuk le belőle a tanulságot. Nem tűnik talán fölösleges szószaporításnak az sem, ha mindjárt elöljáróban megmondom: Csatán történt a dolog, ám hasonló esetek elvétve adódnak más járásokban is. Alapjában véve ezért is tartom szükségesnek nyilvánosan boncolgatni a kérdést: talán mások is tanulnak belőle, azok, akiket „csak" közvetve érint a dolog. ÉS MOST LÁSSUK a tényeket! Talán azzal kezdhetném: a választást megelőzően Csatán is gyűlést hívtak össze, amelyen — egyelőre — közvetve bemutatták a képviselőjelölteket. A falu vezetőinek a véleménye megegyezik abban, hogy igen jól indult a dolog. Nagy volt az érdeklődés, jóformán minden családból részt vett a gyűlésen valaki. Ebből arra lehet következtetni, hogy ma már a csataiaknak sem minden mindegy: jói meg kell ám gondolniuk, kire vagy kikre bízzák a falu sorsának jövőbeni irányítását. Mert nem mindegy ám, kinek a kezében a „gyeplő". Ezt már megtanulták. Sok volt a feleletre váró kérdés. Hogy mi adott erre okot? A helyi nemzeti bizottság képviselőjelöltjeinek névsorában a következő név szerepelt: Michal Adamčok. Ki ismeri a faluban Michal Adamčokot? Igen kevesen! Honnan is ismernék, hisz nem falubeli. Ez volt tehát az első fennakadás a szóban forgó gyűlésen. Közben megtudták azt is, hogy a járás ajánlja: szeretnék, ha a jövőben ő lenne a helyi nemzeti bizottság elnöke. Dehát miért kellett idegenből hozni embert a falu élére? Talán a közel kétezer lakost számláló községben nem akadna erre a tisztségre megfelelő személy? Miért nem jelölik a falujában vagy Hontfüzesgyarmaton, ahol szövetkezeti elnökként kezdte és titkárként végezte, amikor megbetegedett? Mostanáig is idegenből volt titkár Csatán. A falubeliek szerint ez nem a legjobb megoldás, mivel az illető a legjobb akarattal sem tud úgy beleilleszkedni a falu életébe, mint a helybeli, aki közöttük él. Pavol Oravec, a helyi nemzeti bizottság mostani elnöke, ezzel kapcsolatban kijelentette: — A gyűléseket, megbeszéléseket rendszerint az esti órákban tartjuk. Falun ez az idő a legalkalmasabb. A titkár azonban legtöbbször nem maradhatott, mivel ment a vonatja. Az én nézetem is az: mégis csak jobb lett volna helybeli. Különben a járás tudja mit csinál... A nevezetes gyűlésen a választók közül többen is hasonlóan vélekedtek. Akadtak olyanok is, akik egyenesen megmondták: ha így áll a dolog, a régi titkár is maradhatna, azt legalább ismerjük. MIELŐTT TOVÄBB fűznénk a történetet, adjuk át a szót újból Oravecz elvtársnak. — Amikor tudomást szereztünk a járás akaratáról, azt mondtuk: szívesen fogadjuk a káder-kisegítést... Aztán vártunk, gondoltuk, majd csak találnak rá módot, hogy az illető elvtársat megismertessék a falu népével. Hiába vártunk! Be kellett élnünk azzal, amit a járás küldöttje a pártbizottsági tagoknak elmondott a jelöltről. Röviden: a csataiaknak nem tetszett, hogy nem falubeli lesz az elnök, hogy olyan emberre kell majd szavazniuk, akit nem is ismernek, akiről édeskeveset tudnak. És most nézzük az érem másik oldalát. Hasonló eset — hogy valamelyik községbe a járás javasolt elnököt, vagy titkárt, — más járásokban is előfordult. És ha a falu népe jónak találta a javaslatot, a falu kommunistái meggyőződtek arról, hogy az illető elvtárssal csak nyerhetnek, meg is választották. Kétségtelen a lévai járás vezetőinek is meg volt rá az okuk, hogy a csataiaknak Adamčok elvtársat ajánlják. Abból indultak ki, hogy az illető elvtárs tapasztalt funkcionárius, jó szervező, jártas a pártmunkában, a vezetésben, ért a mezőgazdasághoz. Ilyen emberre pedig igen nagy szükség lenne a faluban. Ebből a szemszögből nézve. a dolgokat, Adamčok elvtársnál jobbat keresve sem találtak volna. Ezt az utóbbit nem hallomás, hanem személyes meggyőződésem alapján állítom. Hogy ne mondjak valótlanságot: Adamčok elvtársat közel egy évtizede ismerem. Tudtommal jó elvtárs, olyan, aki élharcosa volt egészen mostanáig a szocialista falu építésének. Nyugodt lelkiismerettel mondhatom, a csataiak csak nyerhettek volna vele. Hol akkor a hiba? — tehetné fel valaki a kérdést. Ott, hogy azt, amit eddig elmondtam, tudták a járáson, tudtam én is, de nem tudták azok, akiket pillanatnyilag a legjobban érdekelt: a csataiak A JÁRÁSIAK OGY GONDOLTÁK: amit mulasztottak, bepótolják majd a szóbanforgó gyűlésen. Ezért ls küldtek két elvtársat a faluba: adjanak magyarázatot a gyűlésen felmerülő kérdésekre, mondják meg az embereknek, miért tartaná jónak a járás, ha Adamčok elvtárs kerülne a helyi nemzeti bizottság élére. A jó szándék azonban még nem minden. Valamilyen oknál fogva szem elől tévesztették, hogy Csatán túlnyomórészt magyarok élnek. A kiküldött elvtársak pedig jóformán egy kukkot sem tudtak magyarul. Ebből lett aztán a keveredés. A gyűlésen az egyik elvtárs szlovákul próbálkozott. A jelenlevők többsége azonban nem értette a szavát. Erre aztán dr. Michal Híc, a másik járási küldött kért szót. Az ő magyar nyelvtudása sem futotta többre három-négy mondatnál. És amit mondott, azt sem úgy mondta, ahogy gondolta. Most utólag már nehéz volna pontosan megismételni a szavait, a lényeg azonban az volt, hogy ez már eldöntött dolog, appellálásnak helye nincs. Lássák be, hogy Csatán nem lehet magyar nemzetiségű elnök. Az esetleges félreértés, vagy félremagyarázás elkerülése végett itt meg kell jegyeznem: A csataiaknak nem ís a jelölt nemzetisége ellen volt kifogásuk. Csupán magáról az emberről, a jelöltről, akire leadják szavazatukat, szerettek volna valamit tudni, és vele személyesen megismerkedni. A meglepő is furcsa válasz után a csataiakban ls elbődült a borjú. Azt mondták: ha így áll a dolog, minek hívták őket. A FALU KOMMUNISTÁI próbálták menteni a helyzetet. Azzal érveltek, hogy Hic elvtárs nem úgy gondolta a dolgot, ahogy mondta. Ű maga is belátta, hogy hibázott, de ez már többé kevésbé „eső után köpönyeg" volt. Az esettel foglalkozott a lévai járási pártbizottság is. Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának küldött levelükben megismételték r .t, amit részben már elmondottunk. Ez ellen nincs is semmi kifogásunk. A járás vezetőit dicséret illeti azért, hogy segítőkezet akartak nyújtani a csataiaknak. Ezentúl azonban egymás után követték el a melléfogásokat. Sem a falu népével, de még a falu kommunistáival sem ismertették meg Adamčok elvtársat. Ez pedig hiba: nagyon is emlékeztet azokra az Időkre, amikor a járás akarata szent és sérthetetlen volt, amikor a meggyőző szót igen gyakran helyettesitette a parancs, a vezető elvtársak akaratának erőszakos rátukmálása az alapszervezetek kommunistáira, illetve a falu népére. Az ilyen módszerek nem egyeztethetők össze a pártélet lenini normáival. A meggyőző felvilágosító munkát ngm helyettesíthetik az adminisztratív rendelkezések. A LEGNAGYOBB HIBÁT azonban mégis ott követték el, hogy a faluba olyan elvtársakat küldtek, akik a már említett oknál fogva nem tudtak szót érteni a falu lakosaival. És ki ezért a felelős? Levelükben erre a kérdésre az elvtársak nem adtak választ. Szerintünk azonban mindenekelőtt azokat terheli a felelősség, akik magyarul nem tudó elvtársakat küldtek a faluba, hogy „keresztül vigyék" a járás akaratát. Talán megfeledkeztek róla az elvtársak, hogy szóból ért az ember. Fölösleges lenne Itt azokra a párthatározatokra hivatkozni, amelyek kimondottan hangsúlyozzák: úgy szóljunk az emberekhez, hogy megértsék. Hiszen a józan ész, a logika is azt diktálja, csak annak a szónak, beszédnek lehet foganatja, látszata, eredménye, amelyet megértenek azok, akikhez intézik. Ezt akarja a párt, ez az ország és valamennyiünk érdeke. Nincs értelme, hogy fölöslegesen, meggondolatlanságból, vagy alapos körültekintő munka híján kellemetlenséget okozzunk másoknak és magunknak is. Ne felejtsük el, hogy a hasonló cselekedetek csak ártanak a párt tekintélyének. Ahelyett, hogy erősítenék a párt és a tömegek kapcsolatát, elégedetlenséget, bizalmatlanságot szülnek. Ez pedig szerintünk nem szolgálja a közös célt, érdeket. SZARKA ISTVÁN iv.'x-w^vr^'x'íw.rrrí-wj taPllifHHlpv B .ÍM Egészséges állomány a jól jövedelmező állattenyésztés alapja. Ez a. szempont vezeti a topolöanyi járás szövetkezeteseinek igyekezetét. Felvételünkön a krásnói EFSZ fejőstehenei a kövér legelőn, a szabad mozgás biztosításával busásan hálálják meg a gondozással járó kiadásokat és a takarmány értékét. Gondozóik nyugodtan olvashatják az újságot, mert villanypásztor őrzi a jószágot. (Szombath felv.) Felszolgálási árpótlék ? Arpőtlék van, felszolgálás nincs — így ís jellemezhetnénk a togyasztási szövetkazetek túlhajtott igyekezetét. Az öt vagy tíz százalékos felszolgálási árpótlék bevezetése — ezt talán mondanunk sem kell — bizonyos feltételektől függ. Az 1964 április elsejétől bevezetett felszolgálási árpfitiékkal elsősorban a vendéglátóipari kiszolgálás kulturáltságát akartuk novalni és nem utolsósorban fokozni a felszolgáló személyzet érdekeltségét az igényes kiszolgálásban. És lám, mi történik a nyitrai járásban: Március utolsó napján még Büfénak nevezték azt, amit egy nappal később már Söntésnek, s e ..pálfordulás" nyomán vígan inkasszálták a felszolgálási árpótlékot, noha. Ismételten hangsúlyozzuk, az elnevezésen kívül semmi sem változott. Az elnavezésen is csupán azért csavartak egyet, hogy az árpótlékhoz némiképp jogot formálhassanak. A nemzeti bizottságokhoz panasz panasz után érkezett, mert senkinek sem ment a fajébe, miért kell a cégér átfestéséért árpótiékot szedni....?! A Járási Népi Ellenőrző Bizottság tagjai azután megállapították, hogy miért. A fogyasztási szövetkezet vezetői persze ma ugyan szánják-bánják amit tettek, csakhogy most már késő. Fölöslegesen sok boszszúságot okoztak ezzel a fogyaszttknak — ezt adták tehát a megjavított kiszolgálás helyett . . .1 A fogyasztási szövetkezetek kerületi szövetsége Limbachon tartott márciusi ülésén merült fel egyébként először az a gondolat, hogy az árpótlékot a büfékben is be kell vezetni, nehogy a kocsmák és büfék között árkülönbség keletkezzen (?). A nyitrai járásban a fogyasztási szövetkezetek vezstőinek ezt az elképzelését a járási nemzeti bizottság illetékes osztálya is támogatta. Szerencsére az önkényeskedásnsk még időben véget vetettek. (lt) Ipolyságon is javában folyik a szövetkezeti lakásépítés. Az épülő két négyemeletes társasházban néhány hónapon belül 35 család jut korszerű, összkomfortos lakáshoz. (Sági Tóth Tibor felvétele) A munkásosztály vezető szerepének néhány kérdéséről FRANTIŠEK BARBÍREK, az SZLKP KB elnökségének tagja, a KB titkára A munkásosztály adottsága, miszerint e leghaladóbb osztálynak a társadalom vezető erejévé kell válnia, nem a természet ajándéka, hanem a tőkés társadalmi rend történelmileg kifejlődött gyümölcse, mert a kapitalista termelés a leghaladóbb termelőeszközök használatával, magas fokú szervezettséggel és a dolgozók fejlett öntudatával függ össze. Hogy i? munkásosztály egyedül alkalmas a dolgozók vezetésére, az először a Szovjetunióban bizonyosodott be, ma pedig már a földkerekség egyharmadának szocialista országai bizonyítják gyakorlatban is az elmélet helyességét. A munkásosztály tevékenysége korunk tőkés országaiban is azt bizonyltja, hogy a tőke elleni harcban, a béke megvédésében, a szociális fejlődésért és a nemeeti önállóSágért folytatott harcban ez az osztály a társadalmi fejlődés legforradalmibb ereje. Beigazolódtak így a marxi—lenini elmélet és gyakorlat történelmi jelentőségű következtetései. Érthető, hogy a munkásosztály harca a hatalom átvétele előtt és után rendkívül bonyolult és sokrétű. Tény az, hogy a szubjektív tevékenység negatív momentumai — melyeket ma mint a személyi kultusz módszereit emlegetjük — a történelmi fejlődésre, a munkásosztály történelmi küldetésének teljesítésére nem hathattak pozitiven. De egyúttal az is tény, iiogy ezek a módszerek sem változtattak azon, hogy a társadalmi fejlődés folyamán — és különösen a szocialista építésben — a munkásosztályé a vezető szerep. Bebizonyosodott, hogy a dogmatizmus alapjában idegen a munkásosztálytól, ellenkezik a munkásosztály jellegével és a társadalomban elfoglalt szerepével. A szocializmushoz vezető utak sokrétűsége éppen azt bizonyítja, hogy a társadalom fejlődése törvényszerűségeinek marxista elmélete mily nagy jelentőségű és milyen különösen fontos a munkásosztály vezető szerepéről szóló tanítás. Éppen ezért a jövőben még elmélyültebben, szélesebb viszonylatokban is tanulmányoznunk kell a munkásosztály vezető szerepének kérdéseit, e vezető szerep formai sokrétűségeit, a megvalósítás lehetőségeit a különböző történelmi helyzetekben. A munkásosztály jelenlegi helyzete és feladatai A szocializmus anyagi-termelés! és ökonómiai bázisa építésével párhuzamosan a lakosság szociális összetételében is lényeges változások állnak be. A kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet korszakában, az osztályharc folyamán, valamint a burzsoázia gazdasági hadállásainak bevétele során megszilárdult a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetsége. A munkásosztály a párt vezetésével ebben "az időszakban segítette a parasztságot, hogy az felszámolhassa az egyéni paraszti felfogást, és létre jöjjenek a szövetkezetesítés feltételei. A munkásosztály és a dolgzó parasztság között kialakult szövetség megteremtésével egyúttal az átmeneti időszak osztályharcának feltételei is kialakultak. Ez egyúttal a forradalom békés továbbfejlesztésének előfeltételeit is jelentette. Az űj, szocialista termelési viszonyok a nép erkülcsi-politikai egysége megteremtésének objektív feltételeit is kialakítják. Nem érdektelen ezzel kapcsolatban megemlíteni, hogy a munkásosztály napjainkig társadalmunk számbelileg is legjelentősebb osztályává fejlődött. Az 19Rl-es népszámlálás azt bizonyítja. hogy az ország lakosságának 56 százaléka a munkásosztályhoz tartozik. De a munkásosztály nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg is nagyot fejlődött. Mert a számbeli fölény, az még nem döntő. A döntő az, hogy a munkásosztály objektíven a társadalom leghaladóbb ereje. Ma a munkásosztály elsőrendű kötelessége, hogy segítse a lakosság minden rétegének nevelését. E folyamat legfontosabb részét az ideológiai nevelés és a munkához való új szocialista viszony kialakítása jelenti, hogy továbbfejlesszük a munkához és a társadalmi termeléshez való kommunista viszonyt. A munkára való neveiéi elsősorban a munkához való szocialista viszony kialakítását tartja szem elútt. A munkafegyelem elmélyítéséhez vezet ez, az élósködés és a felelőtlenség ellen harcolunk e téren. A neveifimunka sikereinek mércéjét a dolgozók munkasikereiben, az aktivitás növekedésében és az emberek egymáshoz való úi viszonyában kell látni, £ppen őzért nagyra becsüljük a dolgozók kezdeményezését és aktivitását, melyek keretében termelési problémákat oldanak meg és a párt politikájával összhangban bátor elképzeléseket dolgoznak ki és váltanak valóra. A politikai nevelőmunkának társadalmunk ökonómiai érdekeiből kell kiindulnia. Ebből logikusan következik, hogy a cél elérése érdekében egyesítenünk kell a személyi, a kollektív és a társadalmi-gazdasági érdekeket, úgy kell azokat befolyásolnunk, hogy a lehető legnagyobb hatékonysággal a fejlődést segítsék. Megfelel ennek a követelménynek a pártnak a társadalmilag racionális anyagi érdekeltség elmélyítésére irányuló igyekezete is. A népgazdaság minden ágazatában fontos tényező ez, mert ilymódon oldfuk meg napjaink problémáit és fontos szerepet kap ez a tényező a jövőben is. Arról van itt szó, hogy a népgazdaság irányításának megjavítása érdekében szükséges intézkedések életbeléptetése nyomán fokozatosan el kell távolltanunk a termelési hiányosságokat, segíteni kell minden kezdeményezést, ami a termelés fellendítését, a munkatermelékenység növelését és az önköltség csökkentését szolgálja. Szfvesen fogadunk minden javaslatot, melynek megvalósítása nyomán új, korszerűbb termékek kerülnek piacra s amely fokozza a dolgozók személyi felelősségérzetét. E téren már el is értük az első eredményeket. Ezt igazolják az idei állami terv teljesítésében elért sikereink. Ez a siker a dolgozók öntudatos kezdeméiurezésének, alkotókészségének a gyümölcse. Különösen példás bányászaink kezdeményezése, akik az év elejétől állandóan túlteljesítik a termelési tervet. Az eredmények ellenére sem lehetünk még elégedettek a népgazdaság minőségbeli fejlesztésével. A társadalmi munkatermelékenység növelésének problémája még a mai napig sem vált a gazdaságfejlesztés központi kérdésévé. Nem sikerült még kellően csökkentenünk < termelési költségeket, nem sikerült megállítanunk a normán felüli készletek növekedését és a gyártmányok minősége terén is még sok a kifogásolni való. A gyártás minőségi szempontjainak vizsgálatánál kiderül, hogy a XII. kongreszszus határozatait éppen ott nem teljesítjük, ahol a termelés intenzifikáclójáról van szó. A társadalmi termelés mai időszaka, amelyre a termelés összpontosítás se, a szakosítás, a gépesítés és az automatizálás a jellemző, magasabb követelményeket, mind igényesebb feladatokat tűz napirendre. A fejlődés a termelési technika, a társadalmi munkatermelékenység alakulásánál, « munkamegosztásban és természetesen a dolgozóknak a munkára való előkészítésében is forradalmi változásokat hoz. A népgazdaság fejlesztésénél törvényszerűen mind jobban előtérbe lép a tudomány és a technika. Ez szükségessé teszt a tudományos és műszaki szakembereknek a termelés dolgozóival való együttműködését. A népgazdaság intenzifikálása mind a termelés szerkezetében, mind a foglalkozási ágak alakulásában jelentős változásokat hoz. Érthető, hogy ezek a változások a munkásosztály művett(Jl 14 * me* június 17.