Új Szó, 1964. június (17. évfolyam, 151-179.szám)
1964-06-17 / 167. szám, szerda
Az atompajzs-javaslat a 18-hatalmi leszerelési bizottság ülésén Genf (CTK) — A 18-hatalmi leszerelési bizottság tegnap délelőtt az általános és teljes leszereléssel kapcsolatos kérdésekről tárgyalt. A vitában Olaszország, Nagy-Britannia, a Szovjetunió, Kanada, Csehszlovákia, Mexikó és Burma küldöttei vesznek részt A küldöttek elsősorban a szovjet atompajzs-javaslattal foglalkoznak. Valerian Zorln, a szovjet küldöttség vezetője a 18-hatalmi leszerelési bizottság június 9-i ülésén is megismételte, hogy a szovjet kormány most is hajlandó hozzájárulni a kedvezőbb légkör megteremtéséhez. Ennek érdekében egyetért a nyugati hatalmak javaslatával, mely szerint külön munkabizottságot kell létesíteni, ha a 18-hatalmi leszerelési bizottság további tárgyalásai alapjául fogadja el az „atompajzs-javaslatot". Kurka, a csehszlovák küldöttség vezetője kijelentette: a csehszlovák küldöttség már több ízben hangoztatta, hogy az általános és teljes leszerelést tarija a tartós világbéke zálogának. Ma megvan a lehetőség arra, hogy egyezményt kössenek az általános és teljes leszerelésről. A csehszlovák küldött hangsúlyozta, számos küldöttség fellépése megerősítette, hogy a szovjet javaslat elfogadása kivezetné a zsákutcából a 18-hatalmi leszerelési bizottság tárgyalását. Genfben megkezdődött a 48. nemzetközi munkaértekezlet Genf (CTK) — 1919-ben jött létre a Nemzetközi Munkaszervezet. Arra a kérdésre, alkalmazkodhat-e ez a szervezet a mai világ követelményei hez, a 48. nemzetközi munkaértekezletnek kellene választ adnia. Az idén már 45 éves szervezet programja s korszerűsítése körüli vita tavaly kezdődött. A Nemzetközi Munkaszervezet egyik — ma már nehezen érthető — Jellegzetessége, hogy a teljes ülés, tehát valamennyi tagállam képviselőinek ülése — nem tölti be a legfelsőbb szerv szerepét, mint ahogyan a XX. század második felében mindenki feltételezné. A legfelsőbb szerv, az igazgatótanács, amelynek például arra is joga van, hogy megállapítsa, milyen kérdéseket iktasson a konferencia tárgysorozatába. Az igazgatótanács választja meg a Nemzetközi Munkaszervezet főigazgatóját és dönt számos elvi kérdésben Is. Az Igazgatótanács összetétele ellentmond a demokrácia követelményeinek. Ezt bizonyltja többek között, hogy az igazgatótanácsban a munkásság képviselőit megillető 12 hely közül egy sincs fenntartva a több mint 120 millió szakszervezeti tagot képviselő Szakszervezeti Világszövetség számára. Az igazgatótanácsnak 48 tagja van, és ebből 24 különböző kormányok képviselője. Ismét jellemző, hogy e 24 tag közül csupán három képviseli a szocialista országokat, illetve a Szovjetuniót, Lengyelországot és Bulgáriát. Nyilvánvaló, hogy ha a Nemzetközi Munkaszervezet lépést akar tartani a fejlődéssel, gyökeres változásokat kell végrehajtania elsősorban a demokratizálás érdekében és olyan programmal kell jönnie, amely figyelembe venné a világszerte időszerű szociális problémákat. JAGAN TILTAKOZIK Az angolok terrorja csak fokozza a nyugtalanságot Georgetown (CTK) — Cheddi Jagan, Brit Guayana miniszterelnöke üzenetet küldött U Thant E^ISZ főtitkárnak, melyben a Népi Haladó Párt négy képviselője és a miniszterelnök-helyettes letartóztatása ellen tiltakozik. Jagan kijelentette, hogy az alkotmány mér •-teljesén 'étvány-telenés ezt a tényt, a gyarmatügyi minisztérium nem tagadhatja le. Az USA rövid lejáratú hitelt nyújt Romániának Washington (CTK) — Johnson elnök az amerikai szenátus és a képviselőház elnökségének küldött levelében bejelentette hogy az amerikai behozatali a kiviteli bank rövid lejáratú hitelt nyújt az Egyesült Államok és Románia kereskedelmi kapcsolatai költségeinek fedezésére. Az amerikai kormány eddig csak gabonára nyújtott hitelt, a jövőben azonban bármilyen gyártmányra és szolgáltatásra is hitelezik. A román és amerikai kormányküldöttség nemrégi washingtoni tárgyalásán a két ország közti kereskedelmi kapcsolatok kibővítésében egyeztek meg. "y annak pillanatok, amikor meg^ bénul egy ország élete. Ez történt Indiában Nehru halálakor. Túl hirtelen jött a csapás, s azonnal meg sem lehet érteni: itt egy korszak zárult le. Milliók és milliók félve, aggódva várják, vajon mi lesz ezután, hogyan alakul India jövője bölcs vezetője nélkül. Senki sem pótolhatatlan, még a legnagyobb személyiség sem. De India Nehru nélkül — legalábbis a jelen pillanatban és talán hosszabb időre — gondokkal küzdő ország. A nép nem heveri ki egyhamar e megrázkódtatást. Ritka eset, hogy a tömegek egy politikust ennyire kedveljenek és tiszteljenek. Nem „állampolitika" műve volt e szeretet. Senki sem követelte, vagy parancsolta meg a népnek, hogy Nehrut szeresse. Utcát, üzemet, várost nem neveztek el róla s Nehru-szobrot hiába is keresnénk bárhol is az országban. Hiába igyekezett a reakció megtépázni e szeretetet. E férfiú becsületessége és nyíltszívűsége, jőkedélye és mély emberiessége, mellyel még az utolsó kulit is testvérként kezelte, lerombolt minden akadályt. Gandhi volt a szent, az aszkéta, a különleges módszerű felszabadítási harc mágusa, aki előtt a tömegek térdre borultak. De Nehru ebből a világból való volt, harcostárs, testvér és tanácsadó egy személyben. Szerette a gyermekeket és az állatokat, a fényt és a vidámságot. A szellem és megértés szelid óriásaként haladt át az Indiai színen, mely most nélküle üres lett. Nyilvánvaló, hogy az angol kormány tervszerű akciókat valósít meg kormánya megdöntésére, jelentette ki jagan. Rámutatott arra, hogy eddig csak a Népi Haladó Párt és az ellenzéki Népi Nemzeti Kongresszus vezetőit tartóztatták le, míg az Egyesült Erő félfasiszta párt egyetlen tagját sem vették őrizetbe. Jagan bejelentette, ha nem bocsátják szabadon a letartóztatottakat, az országban fokozódik a nyugtalanság A rendőrség képviselője azonnal kijelentette. ha jagan Intézkedést hoz az ellenállásra, azonnal letartóztatják. összetéve 35 személyt tartóztattak le (majdnem kizárólag a Népi Haladó Párt funkcionáriusait), akiket a mazaruni angol börtönben tartják fogva. A Biztonsági Tanács folytatja a vitát a dél-afrikai fajüldözésről New York (CTK) — Minden -tárgyilagos megfigyelő tudja, hogy a dél-afrikai helyzet veszélyezteti a békét és biztonságot, jelentette ki a Biztonsági Tanács ülésén Assouan Usher, az Elefántcsontpart Köztársa ság képviselője. Verwoerd kormánya a hitleristák politikáját folytatja Lázasan fegyverkeznek. Az utóbbi négy év alatt a fegyvergyártás 80 százalékkal emelkedett. A nácizmus dél-afrikai követői a nyugati államokban szövetségesekre találtak. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország rakétákat, tengeralattjárókat, tankokat és korszerű fegyvereket szállít a fajüldözőknek és ezenkívül gazdasági segítséget nyújt nekik. Az amerikai és angol társaságok milliókat keresnek Dél-Afrikában és kormányaik ezért nem hajlandók csatlakozni a Dél-afrikai Köztársaság elleni megtorló intézkedésekhez. Azzal, hogy támogatják a dél-afrikai fajüldözőket, fe lelösséget vállalnak a köztársaságban uralkodó helyzetért. Algéria az utolsó francia csapatok távozását ünnepli Algír (CTK) — Az algériai sajtó az első oldalakon foglalkozik az Algériában tartózkodó utolsó francia csapatok eltávozásával. Az Alger Republicain első oldalán közli az algíri admiralitás épületének képét, mely felett újból algériai zászló leng. A lap megemlíti, hogy június 15 jelentős nap az algériai állam történetében. Tüntetés Washingtonban a polgári jogok jóváhagyása mellett Washington (CTK) — Hétfőn különvonaton és autóbuszokon több mint 1000 ember érkezett Washingtonba hogy a polgárjogokról szóló törvény gyors jóváhagyásáért tüntessen. Az amerikai fajgyűlölők ugyanis már 15 hete gátolják a kongresszusban a törvényjavaslat jóváhagyását A tüntetők — túlnyomórészt négerek, de számos fehér bőrű ls — Washington emlékműve előtt találkoztak, ahol két - csoportra oszlottak Az egyik csoport a Lincoln emlékműhöz ment, a másik pedig a kongresszus tagjait kereste fel, hogy felszólítsa őket a törvény jóváhagyá sára. AZ NDK parlamenti küldöttsége nyolcnapos látogatásra az Egyesült Arab Köztársaságba érkezett. (CTK) Papandreu és Inönü elfogadta Johnson elnök meghívását Athén (CTK) — Papandreu görög miniszterelnök elfogadta Johnson elnök meghívását és Washingtonba látogat, ahol a ciprusi kérdésről fog tárgyalni. Johnson meghívta Inönü török miniszterelnököt is. Ez arra val. hogy az amerikai elnök kísérletet tesz a két NATO állam között keletkezett válság további kiéleződésének megakadályozására. Ankara (CTK) — Inönü török miniszterelnök kijelentette, hogy a kormány ciprusi politikájának jóváhagyását bizalmi kérdésnek tekinti. A parlament zárt ajtók mögött tanácskozott. Ogy vélik, hogy Inönü Johnson elnök üzenetével foglalkozott. A LEM P IV. kongresszusának második napja Varsó (CTK) — A Lengyel Egyesült Munkáspárt IV. kongresszusának második napján — kedden", június 16 án — megkezdődött a LEMP KB te vékenységéről, s az 1966—1970 kö zötti ötéves tervidőszak irányelveirő. előadott beszámoló megvitatása A délelőtti ülésen tíz küldött szó iáit fel általában különböző gazda sági kérdésekhez. Edward Gierek, a katowicei párt bizottság első titkára többek között arra figyelmeztette a kongresszusi, hogy ma már feltétlenül szükséges az együttműködő vállalatok közös tanácsainak létrehozása, hogy fölösleges huzavona nélkül tárgyalhasson a kölcsönös szállítások időpontjairól, az áru minőségéről stb. Hasonló szerveknek kellene operatívan eldönteni a már elavult típusú gépek gyártásának megszüntetését, s a legkorszerűbb gépek sorozatgyártásának megkezdését. NYIKOLAJ PODGORNIJ FELSZÓLALÁSA A Lengyel Egyesült Munkáspárt és a lengyel nép sikerei nemcsak Lengyelországot, de az egész szocialista tábort megerősítik, jelentette ki a LEMP IV. kongresszusa ülésén tartott üdvözlő beszédében Nyikolaj Podgornij, a szovjet küldöttség vezetője. Podgornlj nagyra értékelte a lengyel nép elért eredményeit az elmúlt 20 év alatt. A továbbiakban a szovjet nép sikereivel foglalkozott. Kijelentette, hogy az SZKP ',enin tanításával összhangban a kommunizmus anyagi-műszaki alapjának és a dolgozók életszínvonalának emelésére fektette a fő hangsúlyt. A. MIKOJAN, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettese fogadta a Moszkvában tartózkodó mexikói vállalkozók küldöttségét. (CTK) A BAUXHALL MOTOR társaság, mely a General Motors amerikai konszern angliai fiókvállalata, bejelentette, hogy ezer tehergépkocsit és autóbuszalvázat ad el Indonéziának. (CTK) A ROMÄN NÉPKÖZTÁRSASÁG Államtanácsának határozata alapján 2500 személy közkegyelemben részesült. Valamennyien az állam biztonsága ellen elkövetett bűntettekért kerültek börtönbe. Románia felszabadulásának 20. évfordulójára már nem lesz a Román Népkôľtársaságban egyetlen politikai fogoly sem. (ČTK1 ENTRE RIOS argentftn tartományban 20 000 malommunkás hathetes sztrájkja sikeresen véget ért. A munkaadók kénytelenek voltak újból alkalmazni az elbocsátott 22 szakszervezeti vezetőt." (CTK) FRANCIA GAZDASÁGI küldöttség érkezett Belgrádba, ahol jugoszláv szakemberekkel a két ország műszaki és gazdasági együttműködéséről tárgyal. (CTK) MARTIN LUTHER KINGET, az Ismert amerikai néger vezetői az yalei egyetem tiszteletbeli doktorává avatták a jogtalanság ellen folytatott küzdelemben elért érdemekért. (CTK) JUGOSZLÁVIÁBAN, Horvátország területén nagy kőolajlelőhelyre bukkantak. Feltételezhető, hogy a kőolaj kitermelését 1966-ban megkezdik. (CTK) NELSON ROCKEFELLER kijelentet te, hogy nem jelölteti magát az elnöki hivatalra és támogatja Scranton pennsylvániai kormányzó jelölését. A kommunista társadalom építésa megteremti a jelen Időszak alapvető problémái megoldásának kedvező feltételeit valamennyi nemzet érdekében. 1965 márciusában lesz a Norvég Kommunista Párt kongresszusa Oslo (CTK) - A Norvég Kommunista Párt Központi Bizottsága június 13—14-én ülésezett. Az ülésen E. Lodvlien, a párt elnöke elnökölt. Szervezési kérdéseken kívül a pártsajtónak nyújtott segítségről tárgyaltak. A Központi Bizottság úgy döntött, hogy 1965. március 26—28-ára összehívják a párt XI. kongresszusát. A Központi Bizottság a nemzetközi kommunista mozgalom helyzetéről ls tárgyalt. Beszámolót ebben a kérdésben J. Vogt tartott. A Központi Bizottság megbízta titkárságát, hogy továbbra is Igyekezetet fejtsen kl a nemzetközi kommunista mozgalom egységéért a párt értekezletén és a Központi Bizottság által elfogadott nyilatkozatokkal összhangban. Szufanuvong a három politikai irányzat képviselőinek tárgyalását sürgeti Khankhay (CTK) — A Patet Lad rádióállomás jelentése szerint Szufanuvong herceg, a Laoszi Hazafias,, Front elnöke üzenetet küldött Souvanna Phouma miniszterelnöknek, melyben a három laoszi politikai csoport képviselőinek mielőbbi összehívását javasolja. Ezen a találkozón az ország jelenlegi helyzetéről tárgyalnának és egy egységes laoszi küldöttséget neveznének ki, mely részt venne az esetleges Laoszról tárgyaló genfi értekezleten. Szufanuvong herceg véleménye szerint csakis a 14 állam genfi értekezletének van joga a laoszi kérdés megtárgyalására ós megoldására. • • . A kambodzsai sajtóiroda közzétette a kambodzsai kormány nyilatkozatát a laoszi helyzetről A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy csakis a 14 ország értekezlete vezethet a laoszi helyzet békés megoldásához. HARRY SICHROVSKÝ KOMMENTARJA INDIA NEHRU NÉLKÜL A m az élet folytatódik. Egy búslakodó nép nem haladhat előre. Bíznia keli a jövőben és harci elszántságáról ls tanúságot tenni. Most mindenekelőtt arról kell dönteni, mi történlék Nehru hagyatékával? Bonyolult, teljesítésre váró feladatokat és nehéz, megoldatlan problémákat hagyott maga után Ünnepélyes fogadalmak hangzottak el Nehru politikájának folytatásáról, de ez nem elegendő Tetteken múlik most elsősorban, nem szavakon. Egy helyben topogni ott, ahol Nehru művét abbahagyta, egy lépést hátra jelentene. Nehru nyomdokaiba lépni, végrendeletét teljesíteni annyit jelent, mint folytatni a harcot milliók nyomora és a monopóliumok követelőzése ellen, az el nem kötelezettségért és semlegességért, ellenállni a nyugati hatalmak katonai tömbökbe csalogatásának. Valóra váltani Nehru álmait, merész célkitűzéseit, melyeket ő már teljesíteni nem tudott. Akadnak talán olyanok is, akik — Nehru örökébe lépésének elmén — hibáit és fogyatékosságait emlegetik. Ezt az utat választja minden bizonnyal a reakció, legalábbis addig, amíg nem merészel nyíltan ellenállni. Nehru az év elején elszenvedett szélhűdése után szerencsére már történtek bizonyos intézkedések arra nézve, hogy ne legyen fennakadás a kormány vezetésében. Legutóbbi érdemes tetteinek egyike az volt, hogy Desait és Patilt, a reakció vezetőit 1963 őszén menesztette a kormányból és így útját állta a jobbszárny veszélyes előretörésének. Ugyanolyan bölcs dolog volt Lel Bahadur Sasztri visszahívása a kabinetbe. Nehru megbetegedése után sem adta ki kezéből a kormány vezetését, s talán nem Is látta utódját. Sasztriban. De elég előrelátó volt ahhoz, hogy felismerje: csakis egy Sasztri-jellemű ember akadályozhatja meg legalább egy időre a kongresszuspárt széthullását, vagy azt, hogy reakciós államcsínyre kerüljön sor. Így még Morardzsi Desai is csakhamar belátta, nincs értelme annak, hogy jelöltesse magát a miniszterelnöki funkcióba. S asztri székfoglaló beszédében kijelentette, hogy kormánypolitikájának célja a szocializmus, s eltökélt szándéka teljesíteni azt, amivel Nehru megbízta. Ezt követően egy sajtóértekezleten az el nem kötelezettség és a leszerelés hívének vallotta magát és síkraszállt a Laoszegyezményt aláíró államok értekezlete mellett. A további fejlődést Hletően még korai lenne jóslásokba bocsátkozni. Annyit azonban már meg lehet állapítani: a reakció elmulasztotta a számára alkalmas első pillanatot. A soviniszta és reakciós csoportok és pártok támogatta katonai államcsíny veszélye mindenesetre fennállt. Ezt az akciót a reakció talán csak azért nem készítette idejében elő, mert Nehru betegségéből kiláboiva jobban érezte magát, mint valaha. Egyesek viszont azt állítják, hogy a reakció visszariadt a gondolattól, hogy a tömegek gyásza kegyetlen gyűlölet formájában fordulhatna ellenük. A nép joggal látta volna a puccsistákban Nehru emlékének meggyalázóit Tehát Nehru demokráciája az országban egyelőre erősnek és tartósnak bizonyult. Jóval kisebb mértékben vonatkozik ez azonban a Kongresszuspártra. A Dzsaipurban és Buvanesvarban tartott legutóbbi üléseken már megnyilvánult az erők megoszlása. Az Idő más a múlté, amikor a nemzeti kongresszus egyöntetű mozgalom volt, melyben a különféle osztályok és erők egy Irányban hatottak. Van most egy bal-, egy jobbszárny és egy centrum, s az egyes csoportok között különböző árnyalatok. Nyilvánvaló, hogy a jobbszárny felhasználja majd a hosszabb ideig tartó vákumot arra, hogy a pártot mindjobban befolyása alá kerítse és rákényszerítse az államosítás leépítésére, a bel- gs külföldi tőkének tett engedményekre, a tömbön kívüliségtől való eltérésre, valamint a Nyugathoz való közeledésre. Ugyanúgy nincs kizárva, hogy a Krisna Menőn vezette balszárny a Kongresszuspártot igyekszik majd egy szocializmus-szerű fejlődés útjára téríteni, persze Nehru hibáinak és gyengéinek mellőzésével. Elterjedt nézet Delhiben, hogy Menőn lett volna minden bizonnyal Nehru utóda, ha nem lett volna kínai—indiai határkonfliktus, mely lehetővé tette a reakciónak Krisna Menőn politikájának diszkreditálását. \ jövőben sok függ majd a haladó, demokratikus tömegmozgalom erejétől és egybeforrottságától. Valóban kár (és végzetes ls lehet), hogy éppen most, ebben a sorsdöntő történelmi pillanatban a kommunista párton belüli, Kína támogatta szakadár tevékenység gyengíti a mozgalmat. A kínai vezetőknek nehéz lesz felelniük a történelem előtt politikájuk következményeiért. Indiában azt beszélik, hogy a „vörös ékszert" (Dzsavahar Lal) a „vörös hős" (Lal Bahadur) követte (Sasztri felvett név — hindu nyelven tanítót jelent). Majd elválik, mennyiben bizonyul Sasztri „vörösnek" és ki számára „hősnek". Elgondolkoztató csupán, hogy Sasztri belügyminiszteri ténykedésének Idején 1961-től 1963-ig a kommunisták ezrei kerül'tek börtönbe. Az új miniszterelnöknek nincs meg Nehru előrelátása és széles látóköre. Indiából soha kl nem mozdult, tehát nem ismeri a világot. Híven ragaszkodik a szűkkeblű hindu hagyományokhoz. Nehru ezzel szemben világi ember volt, aki nem zárkózott el semmiféle új eszme elől. A közeljövőben elválik, menynyiben hat majd ez a személyes háttér az új miniszterelnök politikai döntéseire. 1984. június 17. * (Jj SZŐ 3