Új Szó, 1964. május (17. évfolyam, 121-150.szám)

1964-05-21 / 140. szám, csütörtök

Pavel Pilát elvtárs 70 éves Kitüntetések" végleg elhárult o zeravsani veszély Alexander Dubček, a CSKP KB el­nökségének tagja, az SZLKP KB első ttikára tegnap átadta az SZLKP Köz­ponti Bizottsága üdvözlő levelét Pa­vel Piláfnak, a CSKP érdemes tagjá­nak, a Köztársasági Érdemrend tulaj­donosának, aki most tölti be 70. élet­évét. Az SZLKP KB üdvözlő levelében nagyra értékeli Pavel Pilát sokéves részvételét a párt és a munkásosztály harcaiban, a kapitalista elnyomás és a fasizmus ellen, valamint a dologzők jobb életéért folytatott küzdelemben! Pavel Pilát 1923 óta tagja a CSKP­nak, s a vörös szakszervezetekben ls dolgozott. A burzsoá köztársaság ide­jén sztrájkok és tüntetések szervezé­séért, s az SZLKP illegális munkájá­ban, valamint a fasizmus elleni harc­ban való részvételéért többször bör­tönbe vetették. Dr. h. c. Alexander Horák, a Bá­kevédők Szlovákiai Bizottságának el­nöke Pavel Piláfnak átadta az elnök­ség üdvözlő levelét, amely értékeli a békemozgalomban végzett fáradhatat­lan tevékenységét. Köztársaságunk elnöke Munkaér­demrenddel tüntette kl Jan E. Koula mérnököt kiváló pedagógiai és építő­művészen tevékenységéért. Az érdemrendet tegnap délelőtt dr. Cestmlr Clsaf Iskola- és kulturá­lisügyi miniszter nyújtotta át a ki­tüntetettnek a prágai Kolovrat-palo­tában. v s :«r A köztársasági elnök Karol Buflč­nak, az Egyesült Erősáramú Elektro­technikai Üzem igazgatójának 50. születésnapja alkalmából „Az építés­ben szerzett érdemekért" kitüntetést adományozta. (CTK) Megjutalmazzák a legjobbakat A CSKP KB dolgozóinak Ülést tartott a községfejlesztési kormánybizottság küldöttsége SZÓfiátla UtaZOtt Hazánk lakosai az első negyedév folyamán csaknem 10 millió óra tár­sadalmi munkát végeztek a városok és faivak fejlesztése érdekében, egy­negyedével többet, mint tavaly az el­ső három hónapban. Az eredménye­ket tekintve a szlovákiai kerületek példamutató munkát végeztek. A községfejlesztési kormánybizott­ság titkársága tegnapi ülésén a la­kosság társadalmi munkájának idő­szerű feladatairól tárgyalt. Többek közt rámutatott, hogy a város- és községfejlesztési mozgalomnak gon­dot kell fordítania a főútvonalak mel­lett fekvő erdők tisztaságára, a tu­ristaközpontok, a fürdő- és üdülőhe­lyek környezetének szépítésére és tisztántartására. A községfejlesztési kormánybizott­ság a Z-akcióban elért idei legjobb eredményekért megjutalmazza a há­rom legjobb kerületet, továbbá 5 já­rást, 11 várost és községet, valamint több kollektívát és egyént. A legtöbb órát ledolgozó brigádosok bronz-, ezüst- és aranyjelvényt kapnak. Szlovákiában díszjelvénnyel, okle­véllel és tárgyi ajándékokkal jutal­mazzák azokat a legjobb kerületeket, járásokat, kollektívákat, és egyéneket, amelyek, 111. akik a legjobb eredmé­nyeket érik el a Szlovák Nemzeti Fel­kelés 20. évfordulójának tiszteletére folyó kötelezettségvállalási mozga­lomban. + A Központi Szakszervezeti Tanács tegnap kiadott nyilatkozatában támo­gatja a spanyol dolgozók harcát, akik béreik emeléséért, élet- és munkafel­tételeik megjavításáért, alapvető szak­szervezeti és demokratikus jogaik biz­tosításáért sztrájkolnak. Emil Kunz, a prágai Mezőgazda­sági Főiskola prorektora, a CSTA le­velező tagja tegnap a Karolinum nagy­termében ünnepi ülésen František Lom tanárnak a gazdasági tudomá­nyok doktori oklevelét, tizenhét szak­dolgozónak pedig a gazdasági és me­zőgazdasági-erdészeti tudományok kandidátusi oklevelét adta át. ~k A Szlovák Szakszervezeti Tanács elnöksége tegnapi ülésén a Csehszlo­vák Tudományos Műszaki Társaság szlovákiai tanácsának és a bratislavai Technika Házának tevékenységéről szóló beszámolót tárgyalta meg. Meg­állapította, hogy a tudomány és a technika fejlesztési tervének teljesí­tése során emelkedik a- Csehszlovák Tudományos Műszaki Társaság és a Technika Háza munkájának színvona­la. •k Tegnap Prágából Bratislavába ér­kezett Sonja Karass neves kaliforniai békemozgalmi és szakszervezeti dol­gozó. Karass asszony a Csehszlovák Nőbizottság meghívására érkezett hazánkba Hágából, ahol a NATO tag­államai nőküldöttségeinek tagjaként tiltakozott e szervezet háborús cél­kitűzései ellen. •k A Csehszlovák-Szovjet Baráti Szö­vetség küldöttsége — 14 napos szov­jetunióbeli látogatás után — tegnap visszatért Prágába. A küldöttség Jozef Valónak, a Nemzetgyűlés alelnöké­nek, a CSSZBSZ Szlovákiai Bizottsága elnökének vezetésével Moszkvában, Leningrádban, Kijevben, Harkovban és másutt részt vett a hazánk felszaba­dulása 19. évfordulója alkalmából Rendezett ünnepségeken, (CTK) Tegnap a kora reggeli órák­ban Szófiába utazott a CSKP KB dol­gozóinak küldöttsége, amelyet Jan Sí­rnék elvtárs, a CSKP KB ideológiai osztálya vezetőjének helyettese vezet. A ruzynéi repülőtéren a küldöttség tagjaitól Jaroslav Hes elvtárs, a CSKP KB ideológia! osztályának vezetője búcsúzott. Jelen voltak a Bolgár Nép­köztársaság prágai nagykövetségének képviselői is. Választási gyűlés a Kelet-szlovákiai Vasműben A Kelet-szlovákiai Vasmű építői és dolgozói tegnap üdvözölték körükben Michal Sabolčík elvtársat, az SZLKP, KB titkárát, akit a Košlce-nyugat vá­lasztókerületben képviselőnek jelöltek a Nemzetgyűlésbe és a Szlovák Nem­zeti Tanácsba. Michal Sabolčík elvtárs délelőtt megtekintette a nagy kohászati üzem építkezését és egyes részleteit. Dél­után gyűlésen mutatkozott be válasz­tóinak. Beszédében főként népgazda­ságunk és a nemzetközi munkameg­osztás problémáival, a nők foglalkoz­tatottságának kérdéseível, a košicei új lakótelepek fejlesztésével és más kérdésekkel foglalkozott. Sabolčík elvtárs a választők számos kérdésére válaszolt, (CTK) Ruth Seydewitz német írónő Moszkva (CTK) — Szerdán Moszk­vában sajtóértekezletet rendeztek a zeravsani óriási földcsuszamlásról, amely az elmúlt hetekben a szovjet és a világsajtó érdeklődésének homlok­terében állott. A sajtóértekezleten a a mentési munkálatok menetéről Jev­genyij Fjodorov, a munkálatok részt­vevője számolt be. Fjodorov közölte, hogy április 24­én 13 órakor történt a nagy földcsu­szamlás, amely során a Zeravsan fo­lyóba 20 millió köbméter kőzet zu­hant. A földtömeg elzárta nemcsak a folyómedret, hanem az egész völ­gyet. A földcsuszamlást közvetlenül egy gyenge földrengés okozta, ame­lyet a katasztrófa előtt 20 perccel megállapítottak. A földtömeg a folyó medrében elérte a 70 m-es magassá­got. Néhány napon belül a helyszí­nen megjelentek a szakértők. Kiszá­mították, hogy a csatornát május 11-ig el kell készíteni, különben a víz át­folyik a gáton. Megtették a szüksé­ges Intézkedéseket és néhány falu­ból és városból kitelepítették a la­kosságot. A mentőmunkálatokban több mint 2000 kolhozparaszt, néhány száz utász, számos buldozer-kezelő, hidro­lógus és más szakértő vett részt. Egy kilométer hosszú csatornát kel­lett vágni, helyenként 30 méter mé­lyet. A munkát erős robbanóanyaggal végezték és a fellazított földet bul­dózerek és kotrógépek helyezték át. Ily módon néhány ezer köbméter föl­det takarítottak el. A tó közben 7 km hosszúra és 300 m szélesre nőtt. Több tucat millió köbméter víz halmozódott Itt fel. Május 6-án épült fel a csatorna, és megkezdődött a mesterséges tó lecsapolása. A lefolyás azonban kisebb volt, mint az esőzé­sektől megduzzadt folyó vízbősége. Csak május 8-ról 9-re virradó éjszaka sikerült kibővíteni a csatornát, s ak­kor már 780 köbméter víz zúdult a tó­ból másodpercenként. Ettől a pilla­nattól a tó szintje csökkenni kezdett. Ma már a helyszínen csak egy kis tavat találhatnánk. A lefolyó víz eleinte nagy kőtömböket ls elmozdí­tott. Ezek tönkre tettek egy hidat. Más kár nem keletkezett. A természeti katasztrófa színhelyén több szakértő maradt, akik javasla­tot dolgoznak ki, mi történjék a nagy földtömeggel: Erősítsék-e meg ezt a természetes gátat és használják víz­tárolónak, vagy fokozatosan távolít­sák-e el. Tiltakozás az USA újabb Kuba-ellenes lépése ellen Havanna (CTK) — A kubai kül­ügyminisztérium jegyzékben tiltako­zott az Egyesült Államok kormányá­nak döntése ellen, mely szerint kor­látozzák a gyógyszerek és élelmisze­rek szállítását Kubára. Az amerikai kereskedelemügyi minisztérium hatá­rozata alapján betiltották a gyógysze­rek és orvosságok szállítását. Egyes esetekben a kereskedelemügyi minisz­térium külön engedélyt adhat az Ilyen árufajták szállítására. A kubai Jegyzék hangsúlyozza, hogy az Ilyen döntés­nek sem erkölcsi, sem politikai Jogo­Tanácskoznak A tornaijai talajjavító vállalat egyik részlegének gépei nem kevesebb, mint 143 hektár területet csapolnak le a Balog völgyében az uzapanyiti határban. Képünkön Reis jános E—352-es baggeré,vei a főkanálist vájja. Tóth D. felvétele •k A Prágai Tavasz nemzetközi ze­nefesztivál alkalmából a prágai Len­gyel Kulturális Központban árusítás­sal egybekötött kiállítás nyílt meg „Lengyel zeneművek és hanglemezek" címmel. A kiállítás elsősorban a mai lengyel zeneszerzők műveit Ismerteti. •k A bolgár egészségügyi küldött­ség csehszlovákiai látogatása végén tegnap az Egészségügyi Minisztérium­ban aláírták az 1964-re szóló cseh­szlovák—bolgár egészségügyi együtt­működés tervét. •k Josef Odvárka tüzelőanyagügyl miniszter vezetésével hazánk vezető szénipari dolgozóinak kilenctagú kül­döttsége kéthetes tanulmányi látoga­tásra a Szovjetunióba utazott. •k A Közlekedésügyi Minisztérium figyelmezteti az utazóközönséget,, hogy a Prága—Ceská Tfebová vona­lon korlátozott a személyforgalom. A Kolín—ZáboFÍ nad Labem szaka­szon javítási munkák folynak, ame­lyek pénteken, május 22-én az esti órákban fejeződnek be. A 7.-8. szá­mú gyorsvonatok május 22-én kerülő­vel Havlíčkúv Brodon át közlekednek. •k Hétféle sterilizált húskonzervet ad piacra a legközelebbi napokban a modficei Dél-morvaországi Fruta Konzervgyár. * A Szlovák írók Szövetsége má­jus 21-én 19 órai kezdettel a Cseh­szlovák—Szovjet Barátság Házának mozitermében emlékestet rendez Pe­ter Jilemnický nemzeti művész halá­lának 15. évfordulója alkalmából. + Az Állami Szociális Biztosító Hi­vatal [Štátni úľad sociálnlho zabezpe­čení) Praha-Smíchov, Krížová 25. címre írjanak azok a nyugdíjasok, akik Olaszországban voltak alkalma­zásban. Közöljék pontos címüket, szü­letési adatalkat, továbbá mikor és ki­nél dolgoztak Olaszországban, hol és milyen munkát végeztek, kaptak-e eddig Olaszországból járadékot és tu­domásuk szerint hol voltak Olaszor­szágban nyugdíjbiztosításra bejelent­ve. Az elhunyt nyugdíjas özvegye ls beküldheti a jelentkezést, '(CTK) — Bratislavában a Csehszlo­vák—Szovjet Barátság Házában teg­nap Ruth Seydewitz német írónő a történelemben egyedülálló képzőmű­vészeti alkotások rablásáról beszélt. A második világháború alatt a hitle­risták több mint 20 000 képzőművésze­ti alkotást raboltak az eürópai nem­zeti képtárakból. Linzben akarták lé­tesíteni a világ legnagyobb képtárát. Az elrabolt alkotások között szere­pelt Leonardo da Vinci egyik híres festménye ís. Az elrabolt alkotások legnagyobb részét a második világhá­ború után a Salzburg melletti sóbá­nyákban találták meg és visszaadták' az illetékes nemzeti képtáraknak. A fasiszták a művész! alkotások el­rablásával is el akarták fojtani a szláv és más nemzetek kulturális ön­tudatát, A Fasisztaellenes Harcosok Szövetségének felhívása (CTK) — A Fasisztaellenes Harcosok Szövetsége a múlt év végén felszólítot­ta mindazokat a csehszlovák állampolgá­rokat, akiken a hitleri fasiszták kon­centrációs táboraiban orvosi kísérleteket hajtottak végre, hogy legkésőbb 1963 végéig Jelentkezzenek. Mindazoknak, akik jelentkeztek, űrlapot küldött a kár­térítési igény bejelentésére. Sokan mind­eddig nem küldték vissza az űrlapokat. A Fasisztaellenes Harcosok Szövetsége ezért felhívja őket, hogy legkésőbb má­jus végéig küldjék vissza a kitöltött űr­lapokat. Egyidejűleg felhívja mindazokat a csehszlovák állampolgárokat, akiken fa­siszta orvosok kísérleteket hajtottak vég­re, de ezt eddig nem közölték a szövet­séggel, hogy minél előbb kérjenek űrla­pot kártérítési igénytik bejelentésére, 111. írjanak a kővetkező címre: Sekreta­riát ústredného výboru sväzu protifa­šistických bojovníkov, Praha., Legero­va 22. Űrlapot legkésőbb ez év május 31-lg lehet kérni. A Fasisztaellenes Harcosok Szövetségének titkársága az említett idő­pont után nem küld írlapot. A rende­sen kitöltött és a szükséges iratokkal alátámasztott űrlapokat legkésőbb 1964. június 30-lg kell beküldeni. A PORTUGÁL kormány Schulz dan­dártábornokot küldte Portugál Gui­neába, ahol a kormányzói hivatalt és egyúttal a Guineában állomásozó por­tugál fegyveres erők főparancsnok! tisztségét tölti be. Az előző kormány­zó és főparancsnok leváltását a nem­zeti felszabadító mozgalom elleni harc sikertelenségével magyarázzák. (CTK J a 18-hatalmi bizottság nyugati képviselői London (CTK) — Az Egyesült Álla­mok, Nagy-Britannia, Olaszország és Kanada képviselő! a 18-hatalmi le­szerelési bizottságban május 27-én és 28-án Washingtonban tárgyalnak a le­szerelésről folytatott eddigi tárgyalás eredményeiről. A genfi tárgyalásokat április végén szakították félbe és jú­niusban folytatják. A jugoszláv küldöttség befejezte látogatását az NDK-ban Berlin (CTK) — A jugoszláv parla­menti küldöttség befejezte NDK-beli látogatását. Berlinben közös nyilat­kozatot tettek közzé, amely hangsú­lyozza, hogy a tanácskozások az őszin­te barátság és megértés légkörében zajlottak le, teljes volt a nézetegység a békeharc, a békés egymás mellett élés és a szocialista építés kérdésé­ben. Magyar berendezések szovjet laboratóriumokba, Budapest (CTK) — A budapesti nemzetközi vásáron a Szovjetunió és Magyarország jelentős kereskedelmi egyezményt kötött. A Masinpriborin­torg szovjet külkereskedelmi vállalat 5,5 millió rubel értékű mérőberende­zést és másfajta készüléket rendel a Metrimpex magyar külkereskedelmi vállalattól 248 vegyészeti laborató­rium számára. A magyar üzemek 118 laboratórium berendezését még ez év­ben elszállítják, a további 130-at a jövő évben. Hassel újból atomfegyvereket követel Hamburg (CTK) — Hassel bonni hadügyminiszter a nyugatnémet tele­vízióban újból atomfegyvereket köve­telt a Bundeswehr számára. Követelé­sét a Kelet felöl fenyegető állítólagos veszéllyel indokolta. Kijelentette: „Véleményünk szerint a NATO-nak be kell biztosítani, hogy ellen tudjon áll­ni az esetleges Keletről jövő támadás­nak. Ehhez a hagyományos fegyvere­ken kívül atomfegyverekre is szüksé­günk van." Érlel, a nyugatnémet Szo­ciáldemokrata Párt alelnöke is támo­gatta Hassel követelését. Dr. Thomas Dehler, a szövetségi or­szággyűlés alelnöke Hassel kijelenté­sével kapcsolatban közölte: szovjet­unióbeli körútja során olyan benyo­mást szerzett, hogy a szovjet vezető személyiségek és a szovjet nép békét akar. sultsága nincs. Mint ismeretes a leg­utóbbi határozat előtt az Egyesült Államok csupán gyógyszereket és élelmiszert szállított Kubába. A szovjet műszaki csapatok félmillió aknát szedtek fel Algériában Moszkva (CTK) — „Ha újból rám esik a választás, örömmel megyek mégegyszer Algériába" — jelentette ki Jurij Galkin ezredes, aki 1963 óta Algériában dolgozott az aknamezők ártalmatlanná tételénél. Munka köz­ben tavaly súlyosan megsérült. Az algériai kormány segítségért fo­lyamodott a szovjet kormányhoz az algériai—tuniszi és algériai—marok­kói határon lévő 1800 km hosszúságú és több km szélességű aknamezők felszedésénél. „Tudtuk, hogy veszélyes munka vár ránk, de azzal is tisztában voltunk, hogy munkánk a testvéri algériai nép javára válik" — mondotta Galkin ez­redes. 1963 óta a szovjet katonák fél­millió aknát tettek ártalmatlanná 250 km hosszúságú területen. Sok al­gériai és szovjet katona hősies mun­kájáért kitüntetést kapott. Többen meg is sebesültek és mint tudjuk, Nyikolaj Pjaszkovszkij életét vesz­. te. Mindenekelőtt az üzlet London (CTK) — William Black, a „Leyland" angol társaság elnöke a vállalat Kubára Irányuló autóbusz­szállítmányaival kapcsolatban nyilat­kozott az amerikai kormány törekvé­seiről. Kijelentette, hogy az ameri­kaiaknak semmi joguk a felháboro­dásra, mert a „Leyland" társaság Ku­bára már 15 éve szállít autóbuszokat, „Éppen ellenkezőleg, a mi társasá­gunknak van joga a felháborodásra, mert az amerikaiak aljas módon ki­szorítottak bennünket a pakisztáni piacról. Pakisztánnak kölcsönt nyúj­tottak, de azzal a feltétellel, hogy csak tőlük vásárol árut. Ettől kezdve pa­kisztáni piacaink eltűntek, mint a ta­valyi hó." Nyugat-Németország a módosított Mansholt-tervet is elvetette Brüsszel (CTK) — A Közös Piac mezőgazdasági minisztereinek brüsz­szell ülésén Nyugat-Németország a módosított Mansholt tervet is vissza­utasította a gabonaneműek árának egységesítéséről a Közös Piac kere­tén belül. A nyugatnémet mezőgazdaságügyl miniszter nyilván a jövő évi parla­menti választások miatt vetette el a kompromisszumos javaslatot, míg a többi tagállam jóváhagyta. A gabonaneműek közös áráról jú­lius 2-án Brüsszelben tárgyalnak új­ból a Közös Piac mezőgazdaságügyl miniszterei. SZALAL jemeni elnök tegnap egy­hetes látogatásra a Román Népköztár­saságba érkezett. A vendégeket Gheorghiu-Dej, az Államtanács elnö­ke, I. G. Maurer, a Minisztertanács elnöke és más vezető személyiségek fogadták. (CTK) PARAGUAYBAN kormányellenes ösz­szeesküvést lepleztek le, jelentette be Edgár Insfran paraguayi belügymi­niszter. Számos személyt letartóztat­tak. (CTK) • i . J ľ ÜJ SZÖ 2 * 1984. május 21. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom