Új Szó, 1964. május (17. évfolyam, 121-150.szám)
1964-05-21 / 140. szám, csütörtök
Világ proletárjai, egyesüljetek ! UJSZO SZLOVAKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONTIBJZ0TTSA6ANAK NAPILAPJA Bratislava, 1984. május 21. csütörtök • 30 fillér • XVII. ávf., 140. szám KÖZÖS E R DE K A mezőgazdaság szocialista átszervezésének kezdeti éveiben úgy díjazták a szővetkezeteseket, hogy beírták a munkanapot vagy a munkaórákat, s aztán amennyi jutott, napok vagy órák szerint fizettek Nem csoda, ha ez a díjazási forma a nemrég még egyénileg gazdálkodó földművesekben csökkentette a munka minősége Iránti felelősséget. A tagnak — látszólag — teljesen mindegy volt, menynyit terem a föld, hogyan hízik a süldő, vagy mennyi tejet ad a te5 hén, ő a díjazási formából csak azt láthatta, hogy egyformán fizetik a hanyag és a szorgalmas dolgozókat. Hiba lenne, ha az akkor kialakult helytelen fizetési módszerért a szővetkezeteseket szidnánk Jól tudjuk, hogy a szövetkezeti gazdálkodás 14 éve után a közelmúltban kidolgozott teljesítménynormák sem oldották meg teljes mértékben az Igazságos és célszerű díjazást, hát még akkor, 10—12 évvel ezelőtt, amikor a mai értelemben vett teljesítménynormák még gyerekcipőben sem Jártak! Hány képesített könyvelő vagy közgazdász dolgozott akkor az új termelési formára áttért mezőgazdaságban? Tegyük hozzá, hogy a normázás és díjazás gyermekbetegségei az Ipart sem kerülték el s még ott ls állandó fejlesztésre szorulnak a teljesítménynormák. Ez persze nem Jelenti azt, hogy a mezőgazdaságban a helytelen díjazás következtében kialakult rossz szokásokra ölbe tett kézzel nézzünk Tény, hogy a napszámmal és órabérrel mért mezőgazdasági munkánál könnyebb és egyszerűbb volt a gyommal együtt kivágni a répát vagy a kukoricát Is, mint lehajolni és klhűznl tövétől a gyomot. Mivel a munka díjazásánál a jó munka közvetlen hasznát a dolgozó nem látta (az év végi részesedés még nagyon távoli volt], könnyen kialakulhatott olyan nézet, mindegy, hova vág a kapa. S ami egyszer az emberekben szokássá vált, nehéz azt kiirtani. De azért kl lehet, ha szakavatott kézzel nyúlnak a „fekélyhez" A fogyatékosság eltávolításához az első komolyabb beavatkozás talán az volt, amikor a szövetkezetekben a kapásokat egyéni megművelésre osztották el. Itt már akarva-akaratlanul láthatóvá vált a jól és a hanyagul végzett munka És ne higgyük, hogy a paraszti büszkeség végképp kihalt a föld embereiből De nem ám f Hány zárszámadáson mondták egymás szemébe a tagok, hogy Igen, azért hiányzik 2 vagy 4 korona a munkaegység tervezett értékéből, mert János vagy Péter nem kapálta meg rendesen a cukorrépát, a kukoricát. vagy valamelyik traktoros a fűnek csak egy harmadát kaszálta le Már nemcsak a vezetők. a tagok Is ellenőriztek. Leginkább talán ez az eléggé lényeges minőségi változás eredményezte. hogy a díjazásban ts minőségi változás állt be Nem lehet egyformán kapni kétféle munkáért, más-más termelési eredményért Bonyolultabbá vált a nyilvántartás. a szövetkezetes érdekelt lett a termelésben, javult a munkaerkölcs és természetesen ezt a termelési eredmények is visszatükrözték. Azóta már nagy utat tettünk meg a díjazás fejlesztésében, de a termelésben Is Különösen a termelés növelésért Indított mozgal mak mutatták meg, hogy ezen a téren még nagyok a tartalékaink, ha ezzel párhuzamosan nem feled kezünk meg az anyagi érdekelt ségről. Mert melyik mezőgazdasági dolgozó nem tudta volna azt, hogy többet terem az a hektár, amelyiken nem 20—22 000, hanem 40 000 egyed kukoricát gondoznak Ám ha a díjazást hektár után szá mítják, látszólag az Jár jobban aki kevesebb egyedet hagy meg Könnyebb a kapálás, kevesebb a munka a betakarításnál, a munkaegység meg éppen annyi, mintha kétszerannyi termett volna. Szerencsére egyre kevesebb az olyan szövetkezet, amelyben még ezt a régen Idejétmúlt díjazást alkalmazzák, s egyre több mezőgazdasági üzemben használják fel helyesen és célszerűen a prémium mozgósító erejét. Ez utóbbinak köszönhetjük, hogy a növénytermesztésben, de főképp az állatte nyésztésben kiváló eredmények születtek. Különösen az Idei felvásárlás bizonyítja, mit jelent a termelés növelésében az anyagi érdekeltség, a célszerű prémium Annak ellenére, hogy a takarmányalap hasonló volt, mint egy éve, az árutermelés az Idén megközelítőleg 15—20 százalékkal nagyobb, mint a múlt év hasonló Idő szakában. A növénytermelésben is ott mutatják kl a legjobb termelési eredményeket, ahol éltek a lehetőség' gel, s mind a természetbeni, mind a pénzbeli prémiumot a többtermelés szolgálatába állították. A lelesziek például 1962-ben a természetbeni prémiumnak köszönhették, hogy átlag 60 mázsa szemes kukoricájuk termett hektáronként. Amikor a szövetkezet vezetősége Ismertette a termelés tervét, a tervezett 45 mázsás hektárhozamot sokan kétségbevonták, s azzal érveltek, hogy Ilyen átlagtermést még sohasem ért el a szövetkezet Megváltozott azonban a hangulat, amikor a természetbeni prémium kérdése ls szóba került. Sokat nyom a latban, ha a terven felüli termésnek 10—30 százaléka a termelőé. Hiszen ha a korábbi években átlagosan nem ls érték el a 45 mázsás hektárhozamot, az egyéni megművelésre kiadott egyik-másik parcellán 60—70 mázsa ls termett (hektárhozamra átszámítva). És miért ne lehetne a csúcseredményig növelni az átlagos hozamot? Leleszen lehetett, mert minden tag arra törekedett, hogy minél több egyedet neveljen egy hektáron A szövetkezet vezetősége szerint Leleszen a feltételezett 40 000 helyett megközelítőleg 50—55 000 egyedet termeltek. Ezt másutt ts megtehetik, ha... Érdemes és kell ls erről beszélni, különösen most, amikor nagy feladatok előtt állunk. Szlovákiában a tavalyihoz viszonyítva 18 százalékkal kell növelni a növénytermesztést. Van-e erre lehetőség? Maguk a mezőgazdasági dolgozók tudják a legjobban, hogy ezen a téren még sok a tartalék. Arról Is értesültek, hogy az új teljesftménynorma és a prémium ls érdekeltté teszi őket a termelés növelésében Ám szükséges, hogy a szövetkezet vezetői éppen most ne feledkezzenek meg arról, hogy e hatékony díjazási és prémiumrendszeri mezőgazdasági üzemeinkben fel Is használják a termelés növelésére. Ez a szövetkezetekben egyaránt szolgálja az egyéni és a közös érdeket. A plzeňi V. I. Lenin Művek szakemberei Jan Hajšman Munkaérdem-! renddel kitüntetett vezető szerelő irányításával az ötödik áram-" fejlesztőt szerelik a tušimicei erőműben. (ČTK — J. Šaroch felv.) GYORS MUNKÁVAL elejét vehetjük a veszteségeknek A Kedvező Időjárás Hatására gyorsan fejlődnek az ipari növények. Ez arra késztet, hogy fokozni kell a tavaszi növényápolási munkák ütemét ls. Erről tájékoztatta tegnap az újságírókat Václav Slabý, az Egyesült Cukorgyárak Igazgatója. A körülményekhez képest nem kielégítő cukorrépa egyelésónek üteme, s az eddig kiegyelt 21500 hektár viszonylag kevés. Szem előtt kell tartanunk továbbá, hogy minden nap késéssel 5—6 mázsa veszteséget okozhatunk a termelésben. Emellett az utóbbi Időben elszaporodtak a répabogarak is. Szükségessé vált tehát a cukorrépa vetésterületének vegyszeres permetezése, s megközelítőleg egy hétig nem végezhetjük ezeken a területeken a növényápolási munkákat. Ezért az egyelést még a vegyszeres rovarirtás előtt kell elvégezni, s egyik teendő sem tűr halasztást. A rovarok elleni védelemre elegendő mennyiségű vegyszer áll rendelkezésünkre. Az egyelés azonban csak néhány helyen, többek között a nyugat-szlovákiai kerület egyes szövetkezeteiben halad megfelelő ütemben. A galántal Járás lekéri és damásdi szövetkezetében például már befejezéshez közeledik a cukorrépa egyelése. A közép-szlovákiai kerületben Jő munkáról adhatunk számot a rimaszombati járásból, ahol a gépek mellett kézi erővel is kapálják a cukorrépát. A járás mezőgazdasági üzemeiben úgy döntöttek, hogy a cukorrépát a nagyobb terméshozam érdekében háromszor kapálják. Nem mondhatjuk el ugyanezt az öntözőberendezések kihasználásáról. Habár száraz az időjárás, a 63 öntözőberendezésből csak 40 működik, s mindössze 50 hektárt öntöznek. • t] LENGYEL MOZDONY A lengyel sajtó közli, hogy a Pafawag Üzemben elkészítették egy új lengyel elektromos mozdony prototípusát. A mozdonyt a személy- és teherközlekedésben egyaránt használhatják. Súlya közel 80 tonna és 125 km-es óránkénti sebességet ér el. • SZOCIALISTA SZERZŐDÉSEK — KÖLCSÖNÖS ELÖNYÖK A Salgótarjáni Acélművek és az Özdl Kohászati Művek szerződést kötöttek, amely alapján elmélyítik az együttműködést. A kooperáló vállalatok így kölcsönösen megjavítják az anyagellátást és a minőségi ellenőrzést. Az ózdiak 5000 munkaórát fordítottak arra, hogy megjavítsák a salgótarjáni üzemnek küldött áru minőségét. A salgótarjániak viszont terven felül látták el pótalkatrésszel a testvériíállalatot. Mindkét üzem Így egymillió forintot takarított meg. Szerződésüket a vállalatok most felújították. Az új szerződés érteleiében kölcsönösen segítik egynást üzemzavarok esetén és az mtomatizálás fejlesztésében. • FRISS ZÖLDSÉG BUKARESTNEK Érdekesen szervezték Romániában a városok élelmiszerrel, gyümölccsel és zöldséggel való ellátását. A szövetkezetesítés lehetővé teszi ugyan, hogy a földművesek háztáji gazdaságuk feleslegét egyénileg a piacon eladják, de egyre növekszik a szövetkezeti boltok száma. A szövetkezet, vagy állami gazdaság üzletet nyit a városban és termékeit a földekről közvetlenül ide' szállítja. A „December 30." nevű állami gazdaság teherautói naponta többszőr hoznak árut a gazdaság 20 boltjába, úgyhogy a bukarestiek mindig friss zöldséget kapnak. ÜJ MOTORGYERTYA-GYÄR HAVANNÁBAN Sagua la Grandé kubai városban a napokban helyezték üzembe az új motorgyertya-gyárat. Az üzem berendezését Csehszlovákia szállította és a szerelést is csehszlovák szakértők végezték. A gyár még ez idén 60 000 motorgyertyát készít nagy választékban. Ezzel Kuba 250 ezer deviza dollárt takarít meg. A gyárban 188 alkalmazott dolgozik, köztük számos csehszlovák szakértő. A looszi puccsistók durva provokációié Megtámadták a nemzetközi ellenőrző bizottság lengyel képviselőinek székhelyét • Lengyelország visszahívta laoszi megbizottj'át • Az USA csapatokat irányít Thaiföldre • A Kőedény-síkság nagy része Patet Lao ellenőrzése alá került Varsó (CTK) — A lengyel kormány tárgyalásra Varsóba hívta a laoszi nemzetközi ellenőrző bizottság lengyel képviselőjét, mivel a hatalomra került jobboldali junta provokációi M ár éppen Indulni akartam, amikor Vofnár Károly, a helyi nemzeti bizottság titkára azt mondta: — Este lesz a bemutatkozás, ha az idődből futta... Maradtam. Hét Óra körül kezdett benépesedni az utca. Féligmeddig ünnepélyesen öltözött emberek tartottak az iskola felé, kultúrház híján ttt lesz az Ismerkedés. Mire a vendégek megérkeztek, már zsúfolásig megtelt a terem. A bénylek látni, hallani akarják a felölteket, akikre annak tdefén mafd leadták szavazatukat. Taps és virág fogadta az érkezőket. Haraszti Valériának ts a meghatottságtól volt fátyolos a hangja, amikor a falu népéhez szólt. Am ne siessük el a dolgot. Az olvasó könnyen azt mondhatná, jó, fó, de tulajdonképpen kt az a Haraszti Valéria? Egyszerű, kedves szavú munkásasszony, anya, akt mindennapi munkáján túl gyermekeket nevel, aki a lövőben a Garam mente népét képviselt majd a Nemzetgyűlésben Eljött, hogy személyesen ls megismerkedjék választóival, hogy elbeszélgessenek a máról, a holnapról s a jövőről. Haraszti Valéria keresetlen szavak kai beszélt életéről, munkájáról. Meg látszott rajta, hogy nem igen szokta még meg, hogy tömegek előtt beszéljen Mostanáig nem is volt rá szűk sége Az az érzésem, hogy ez a kedves fiatalasszony nem ls annyira a szavak, mint inkább a tettek embere. Fél évtizede dolgozik a štúrovót keményítőgyárban. Azóta tiszteletre, megbecsülésre tett szert munkatársai körében. Munkacsoportot alakított, amely célul tűzte kt a szocialista munkabrigád cím elnyerését. A brigád élére munkatársat őt állították. Derekasan meqállták a helyüket, egy fél esztendőbe sem telt és máris tulajdonosai lettek a megtisztelő címnek. Munkája volt tehát az az ajánló levél, amelynek alapján a Nemzeti Front választása éppen őreá esett. A másik bemutatkozó Bánszky Zoltán volt. öt már jól ismerték eddig ts a faluban. Az elmúlt választási időszakban ő képviselte a Garam menti falvakat a Szlovák Nemzeti Tanácsban. Most útból ugyanebbe a tisztségbe jelöték. Egyébként muzslal lakos, több mint egy évtizede dolgozik az érsekújvári Csehszlovák Gépkocstforgalmt Vállalatnál. Kiváló esztergályosnak tartják az üzemben. Tagja a szocialista munkabrigádnak. Többszörös újító. Bánszky elvtárs népszerűségét az ts növelte a fahiban, hogy üzemük vállalt védnökséget a bénylek szövetkezete fölött. Es most a találkozón a bénylek ts elismerték; az együttműködés gyümölcsöző volt. Ami kor pedig búcsúzkodásra került srr, a falu lakosai jelöltjüket azzal bo csátották el; úgy intézzék a dolgot, hogy hasonló találkozókra minél gyakrabban sor kerüljön. SZARKA ISTVÁN akadályozzák hivatala teljesítésében. A nemzetközi ellenőrző bizottságot Lengyelország, India és Kanada alakította ki. Az 1954-ben és 1962-ben kötött genfi egyezmények betartását ellenőrzik. A PAP hírügynökség Jelentése szerint május 17-én a katonai junta rendőrségének egy csoportja be akart hatolni a bizottság lengyel küldöttségének vientianei székházába. Mivel ez nem sikerült, bekerítették az épületet és két napon keresztül akadályozták, hogy a lengyel küldöttség tagjai kapcsolatot kössenek a környező világgal. Még a bizottság indiai és kanadai képviselőjét sem engedték az épületbe és az áram és vízszolgálatot ls leállították. A PAP hírügynökség provokációnak minősíti ezt a tettet, mely azt bizonyítja, hogy Souvanna Phouma miniszterelnök tanácstalan a katonai junta tevékenységével szemben. A Trybuna Ludu a laoszi helyzetről írva megemlékezik a laoszi nemzetkö(Folyfatás a 3. oldalon) Üléseznek a KGST-bizottságok (CTK) — A brnól kiállítási palotában tegnap a KGST állandó mezőgazdasági bizottsága gépesítési és villamosítási munkacsoportjának és az állandó gépipari bizottság V. osztályának együttes ülése, amely május 27-ig tart. A Jelenlevők megvitatják a mezőgazdasági gépek és traktorok 1963ban nemzetközi viszonylatban végrehajtott összehasonlításának eredményeit, majd a géppark minőségének tökéletesítésére Irányuló intézkedésekről tárgyalnak,