Új Szó, 1964. április (17. évfolyam, 91-120.szám)

1964-04-07 / 97. szám, kedd

AZ SZKP HARCA A NEMZETKÖZI KOMMUNISTA MOZGALOM EGYSÉGÉÉRT (Folytatás a 11. oldalról) kai számoló irányvonalat követett, felhasználta a többi szocialista ország tapasztalatait, és ezek támogatására támaszkodott. Ennek alapján nagy sikereket ért el országa gazdasági, társadalmi és politikai fejlesztésében. A szovjet emberek őszintén örültek a sikereknek. Csakhogy 1958-ban váratlanul felülvizsgálták ezt az irányvonalat, és helyébe „a három vörös zászló: a fő irányvonal, a nagy ugrás és a népi kommunák" irányzatát tették. A kfnai vezetők elhatározták, hogy néhány év alatt teljesítik azokat a feladatokat, amelyeknek megoldására 1956-ban még 3 ötéves tervet, és még ennél is többet szántak. Elhatározták, hogy öt év alatt (1958-tól 1962-ig) az ipar össztermelését 6,5szeresére növelik (az átlagos évi növekedési ütem 45 százalék!), a mezőgazdaság össztermelését pedig 2,5-szeresére (átlagos évi növekedési ütem 20 százalék!). Ezek a tervek minden gazdasági megalapozás nélkül készültek, anélkül, hogy figyelembe vették volna az ország tényleges lehetőségeit. A falun létesített népi kommunák elé azt a feladatot tűzték, hogy 3—4 vagy 5—6 év alatt biztosítsák az „ugrást a kommunizmusba". E kísérletek eredménye közismert. A Kínai Népköztársaság gazdasága több évre visszaesett. A „három vörös zászló" irányzata következtében az egész népgazdaság súlyosan szétzilálódott, erősen lelassult az iparosítás üteme. Mindez kihatott a nép anyagi helyzetére is. Mi erről természetesen nem azért beszélünk, hogy kárörvendezzünk a kínai kommunisták balsikerei fölött. Miként őket, bennünket is sajnálattal töltenek el a testvéri kínai nép nehézségei. Ha mégis beszélünk ezekről a tényekről, ennek egyetlen oka az, hogy megmutassuk, hová vezet, ha valaki eltér a szocializmus építésének kipróbált lenini elveitől. A kínai vezetők Jelenlegi álláspontjának forrását elemezve, lehetetlen nem látni azt ls, hogy a KKP vezetőinek külpolitikai tevékenységében egyre fokozódó erővel nyilvánulnak meg a nacionalista nagyhatalmi^ törekvések. A történelemben nemegyszer fordult elő, hogy a rikoltozó „forradalmárkodás" karöltve járt a legvéresszájúbb nacionalizmussal. Lenin többször is rámutatott arra, hogy azok a társadalmi és gazdasági körülmények, amelyek a kistulajdonost létrehozzák, arra vezetnek, hogy „a legmélyebben beidegződött kispolgári előítéletek, nevezetesen a nemzeti önzésből és a nemzeti korlátoltságból fakadó előítéletek különösen erőseknek és szívósaknak bizonyulnak". (Lenin Művei 31. kötet, 145. old., Szikra, 1951.) A tények' azt mutatják, hogy a nacionalizmus mindjobban felülkerekedik a kínai vezetők egész politikájában, cselekedeteik mozgató rúgójává válik Megmutatkozott ez már a „nagy Ugrás" időszakában, mert hiszen a „nagy ugrást" szemlátomást azért eszelték ki, hogy „egy ugrással'" megpróbálják megelőzni az összes szocialista országokat és elfoglalni az uralkodó helyzetet a szocialista világrendszerben. A továbbiakban ez az Irányzat még jobban megerősödtt. Kifejezésre jutott ez a kínai kormány olyan akcióiban, mint a nacionalista szenvedélyek mesterséges felszítása a határkérdések körül, a KKP vezetőinek a karibi válság idején tanúsított magatartása, a kínai kormánynak a nukleáris kérdésben elfoglalt álláspontja. Ezek, és más tények leleplezik, milyen szakadék tátong a kínai vezetők szavai és tettei között. Egyre világosabbá válik, hogy a „baloldali" frázisokat és recepteket elsősorban exportra szánták, rá akarják kényszeríteni más országok kommunista pártjaira. Maguk viszont a Kínai Kommunista Párt vezetői, amikor a nemzetközi színtéren tett gyakorlati lépésekről van szó, egyáltalán nem az imperializmus elleni forradalmi harc álláspontja alapján járnak el. Rendkívüli megütközést kelt az a tény ls, hogy a kínai propaganda az imperializmus elleni harcct az Egyesült Államok elleni harcra korlátozza, figyelmen kívül hagyja az Egyesült Államok japán, nyugatnémet és francia Imperialista szövetségeseit. Vajon nem azt jelenti ez, hogy a kínai vezetők partnereket keresnek maguknak az említett országok monopolista kCrciben az úgynevezett „jelenkori revizionizmus" elleni harchoz? Nagy gyanakvást kelt a kínai vezetőknek úgynevezett, „közbenső övezet" elmélete, amely Nyugat-Németországot, Angliát, Franciaországot és Japánt az amerikai imperializmus uszályában haladó országoknak tekinti, s ezzel rózsaszínű képet fest az angol, a francia, a Japán és különösen a nyugatnémet Imperialistákról, elkendőzi ezek agresszivitását és azt a veszélyt, amely részükről a szocialista országok népeit, a nemzeti felszabadító mozgalmat, az egyetemes békét fenyegeti. Az 1960 ban kiadott moszkvai nyilatkozat hangsúlyozza, milyen különleges veszély fenyegeti a béke ügyét a nyugatnémet Imperializmus részéről, és feladatul tűzi a kommunista pártok elé, hogy fokozzák a harcot a nyugatnémet Imperializmus agresszív törekvései ellen. A szovjet nép saját tapasztalataiból tudja, mennyire veszélyes ez az imperialista ragadozó. A Német Szövetségi Köztársaság imperializmusa már régen nem az amerikai imperializmus egyszerű csatlósa. A nyugatnémet Imperializmus hatalmas gazdasági potenciálra támaszkodva, amely lényegesen felülmúlja az egész hitleri Németország potenciálját, nagy katonai erőt hozott létre, és mindinkább hangadóvá válik a NATO-ban. Nem kis veszélyt jelent Anglia, Franciaország és Japán imperializmusa sem. Látható ez a legutóbbi ciprusi, kelet-afrikai, gaboni, dél kelet-ázsiai eseményekből. Az angol és a francia imperializmus afelé tart, hogy az említett területeken fegyveres erővel fojtsa el a nemzeti felszabadító mozgalmat. Az SZKP abból indul ki, hogy az amerikai irr.prializmus a legnagyobb nemzetközi kizsákmányoló és csendőr ugyan, de az ellene irányuló határozott harccal párhuzamosan az antiimperialista erőknek feladatul kell maguk elé tűzniük az angol, a francia, a nyugatnémet, a japán imperializmus agressziős erői elleni harcot is. A „közbenső övezet" kínai elmélete objektíven nézve tisztára mossa az angol, a francia, a nyugatnémet és a japán imperialistákat és kedvező ezek számára. Meg kell mondanunk, hogy az imperialista hatalmak uralkodó körei „rátapintottak" a kínai politika titkára. Megértették, hogy a kínai vezetők „forradalmi" frázisai egyáltalán nem az Imperializmus ellen irányulnak. E frázisok valódi rendeltetése az, hogy leplezzék az SZKP és a kommunista világmozgalom elleni elkeseredett harcot, de semmivel sem veszélyeztetik az imperialistákat. Innen az a fordulat, amely mostanában B vezető tőkés államok Kína iránti politikájában kialakult. Ne is titkoljuk: mi, mint a világ minden marxista-leninistája, amikor figyeljük a kínai vezetőségnek ezeket a manővereit, joggal aggódunk, vajon milyen veszélyes útra viszik a kínai vezetők nagy országukat. Nehogy az legyen az eredmény, hogy a kínai vezetők, akik heytelen, antileninista útjukon haladnak, gyakorlatilag az imperializmus reakciós, harcias elemeihez csatlakozzanak, amint ez már egyszer előfordult, mégpedig akkor, amikor a Kínai Népköztársaság kormánya megtagadta a a moszkvai atomcsendszerződés aláírását. A KKP vezetői nacionalista irányvonalának semmi köze a testvéri kínai nép valódi nemzeti érdekeihez. Elsősorban a szocialista országok népei lehetnek Kína népeinek őszinte szövetségesei. Kína népeinek létérdeke a szocialista világrendszer megszilárdítása, a tartós szövetség az összes antiimperialista erőkkel. Ez a záloga annak, hogy a népi Kína gyorsan haladhasson a szocializmus útján. A KKP Központi Bizottságának mai állásfoglalását a bel- és külpolitikában egyaránt lehetetlen megérteni, ha nem vesszük szemügyre, milyen légkör alakult ki a Kínai Kommunista Pártban és az országban a személyi kultusz elterjesztésének eredményeképpen. Lehetetlen elhallgatni azt a tényt, hogy Mao Cetung személyi kultusza egyre károsabban hat a Kínai Kommunista Párt tevékenységére. A kínai propaganda már sok éve kitartóan sugallja boldog-boldogtalannak, hogy Mao Cetung eszméi képezik „a marxizmus-leninizmus legmagasabb megtestesülését", korunk pedig „Mao Ce-tung kora" . Amikor a kínai propaganda azt állítja, hogy korunk történelmi feladatainak általánosítása teljes egészében az egyetlen Mao Ce-tung vállaira nehezedett, úgy állítja be a dolgot, mintha Mao Ce-tung eszmevilága lenne korunk marxizmusa—leninizmusa, „a szocialista forradalom, a szocializmus és a kommunizmus építésének tudományos elmélete". Ma már teljesen világos, hogy a KKP vezetősége Mao Ce-tung személyi kultuszát az egész kommunista világmozgalomra akarja kiterjeszteni, hogy a KKP vezetője — mint annak idején Sztálin — istenként magasodjék minden marxista—leninista párt fölé, saját kényére-kedvére döntse el politikájuk és tevékenységük valamennyi kérdését. A személyi kultusz ideológiája és gyakorlata sokban megmagyarázza, miért támadtak a kínai vezetőknek hegemonista elgondolásaik. A történelem azonban nem ismétlődik meg. S az, ami először tragédia volt, másodszor csak bohózat lehet. A KKP vezetőinek tudniuk kellene, hogy a kommunista mozgalom sohasem tűri meg a marxizmus—leninizmustól idegen személvi kultusz viszonyainak megismétlődését, mert a múltban túlságosan drága árat fizetett ezért. A kommunista mozgalom összeegyeztethetetlen a személyi kultusszal. Az SZKP XX. kongresszusa örökre végzett pártunkban ezzel a marxizmus—leninizmustól idegen Jelenséggel, s megteremtette annak minden feltételét, hogy a személyi kultusz Időszakára jellemző viszonyok soha ne ismétlődhessenek meg A párt teljesen helyreállította a párt- és állami élet lenini elveit, helyreállította és tovább fejlesztette a szocialista demokrácia elveit. Az SZKP XX. kongresszusának irányvonala teljes támogatásra talált a moszkvai értekezletek nyilatkozataiban. Ezért érthető, hogy aki elítéli a személyi kultusz Ideológiája elleni harcot, az eltér a kommunista mozgalom kölcsönösen egyeztetett Irányvonalától, tudatosan hibás útra taszítja a mozgalmat, olyan útra, amely Idegen a marxizmus-leninizmustól, a szocialista rendszer természetétől. Márpedig éppen így cselekszenek a kínai vezetők. Nyíltan vállalták a Sztálin kultusz védelmezőinek szerepét, kijelentették, hogy aki ez ellen harcol, az „meg akarja dönteni a marxizmus—leninizmust", „gyalázza a proletárdiktatúrát". Pedig hát éppen a személyi kultusz ferdíti el a proletárdiktatúra legfontosabb vonatkozásalt, hiszen a proletárdiktatúra a demokrácia legmagasabb formája: demokrácia a dolgozók számára. Lenin Idejében biztosították a pártás állam! élet, a szocialista törvényesség de mokratikus elveinek szigorú tiszteletben tartá sát. Lenin pártszerű módszerekkel, a párttagok tömegeire támaszkodva harcolt a pártellenes csoportok és irányzatok ellen. Sztálin személyi kultuszának időszakában más módszer kerekedett felül: a fizikai leszámolás azokkal a pártemberekkel, akiket Sztálin meggyanúsított hogy nem értenek egyet nézeteivei. A párt, az állam kipróbált ás hű kádereire éppen akkor zúdult a legnagyobb erővel az üldözés és az önkény, amikor az ellenzékkel folytatott harc már elmúlt, amikor megvalósult a szocializmus győzelme. Sztálin a proletárdiktatúra kardját — amely az ellenség ellen rendeltetett — a kommunista párt és a szocialista állam káderei ellen fordította. De — úgy látszik — a kínai vezetőknek Sztálin tevékenységéből éppen ez a mozzanat volt ínyükre. Ezért azonosítják helytelen vezetési módszereit a proletariátus diktatúrájával. Noha mindenfelé ismertté vált sok-sok olyan tény, amely bemutatja Sztálin hatalmi visszaéléseit a személyi kultusz időszakában, noha Sztálin sok fontos kérdésben eltért Lenin hagyatékától, a kínai vezetők Sztálint magas polcra emelik és a lenini mö „nagy folytatója" gyanánt állítják be. A személyi kultusz Időszakában eluralkodott tömeges megtorlásokról a kínai vezetők úgy beszélnek és írnak, mintha csupán aprócska „túlkapásokról" lenne sző. A kínai vezetőknek ez a vonalvezetése semmi Jót sem Ígér a népnek. Ebben nem a marxisták, nem a leninisták Ideológiája és erkölcse nyilvánul meg, hanem olyan emberoké, akik az erőszak, az elnyomás módszereire építik számításaikat. Kérdezzék csak meg a kínai vezetők a szovjet kommunistákat, a munkásokat, a parasztokat, az értelmiségieket, akik saját bőrükön érezték a személvi kultusz súlyos következményeit, hogyan vélekednek a Sztálin-féle ferdítések és hibák igazolásának kísérleteiről, a személyi kultusz viszonyait helyreállítani kívánó törekvésekről. Csak egyetlen választ kapnának: ez többé nem fordulhat elő! Pártunk szétzúzta Molotov, Kaganovics, Malenkov pártellenes csoportját. Ez a csoport nem utolsósorban azért helyezkedett szembe a személyi kultusz felszámolásával, mert egyes tagjai személyesen is felelősek az ártatlan embereket ért tömeges Tiegtorlásokért még abból az időből, amikor Sztálinnal együtt az ország vezetői között voltak. Már sok tényt Ismerünk arról, hogyan bánt el Sztálin és a később leleplezett pártellenes csoport több tagja a kommunista párt és a szovjet állam ismert személyiségeivel. De ez még nem minden. Mint kiderült, Molotov Sztálinnal együtt szentesítette, hogv halálra ítéljék e vezető személyiségek feleségét ls. Szentesítette az úgynevezett „4. számú listát a nép ellenségeink feleségeiről", amelyen V. A. Dibenko—Szegyankina, J. Sz. Koszior, A. I. Csubar, J. J. Ejhe Rubcova és több más asszony neve olvasható. Molotov sok más esetben igyekezett „pápább lenni a páDánál". Az egyik okmányban, amelyben eredetileg a kivégzett pártvezetők feleségeit hosszabb börtönbüntetésre ítélték (nagy csoport volt), Molotov a listán szereplő egyik név mellé ezt Irta oda: „VMN", azaz „a legsúlyosabb büntetést". Vajon a kínai vezetők nem azt szorgalmazzák-e, hogy ezek az embertelen viszonyok térjenek vissza? Vajon nem éppen ezért rokonszenveznek-e azokkal az emberekkel, akiket kivetettünk pártunk soraiból? A személyi kultusz kérdésében a kínai véi zetők nemcsak a nemzetközi kommunista mozgalom tételeiről és következtetéseiről mondtak le, hanem saját korábbi kijelentéseiket is megtagadták. Mindenki tudja, hogy 1956 ban és 1957 ben Mao Ce-tung és Liu Sao-csi beszédeiben, a proletárdiktatúra történelmi tapasztalatairól szóló cikkekben (amelyeket a KKP politikai bizottsága jóváhagyott), nagyra értékelték az SZKP-nak a személyi kultusz következményeinek felszámolására irányuló tevékenységét, Mao Ce-tung a kommunista és munkáspártok 1957. évi értekezletén kijelentette: „A Szovjetunióban a Sztálin halála óta eltelt 4—5 esztendő alatt jelentősen megjavult a helyzet mind a bel-, mind a külpolitika területén. Ez arról tanúskodik, hogy a Hruscsov elvtárs képviselte vnnal helyesebb, s hibát követ el, aki szót emel e vonal ellen." Annak idején a kínai vezetők helyesen állították, hogy az SZKP XX. kongresszusának vonala ellen „csak az egész világ reakciósai" emelhetnek szót. Ma a kínai vezetők, politikai számításaikból kiindulva, védelmükbe vették a személy! kultuszt. Mindenekelőtt azért vették védelmükbe Sztálin ferdítéseit és hibáit, mert ők maguk Mao Ce-tung kultuszát plántálják el. A KKP vezetői jelenlegi politikai vonalának példáján a kommunista világmozgalom, a vlVlág öntudatos munkásai még egyszer meggyőződhetnek arról, hogy mennyire vétkes volt és maradt a személyi kultusz gyakorlata, mekkora kárt okoz a népek érdekeinek, az imperializmus ellen és a szocializmusért folyó nagy küzdelemnek. A kommunista mozgalom zsákutcába jutna, és súlyos kárt szenvedne a szocializmus, a kommunizmus ügye, ha eluralkodnék a személyi kultusz Ideológiája. Ily módon a KKP vezetősége mai antileninista, szakadár irányvonalának vizsgálata a következő tanulságot sugallja: A kommunista világmozgalom előtt reális veszélyként áll egy olyan kispolgári, nacionalista elhajlás, amely „baloldali" frázisokkal takarózik Ennek az elhajlásnak a veszélye annál nagyobb, mert olyan párt vezetőivel van dolgunk, amely hatalmon van, nagy államapparátussal és az ideológiai tömegpropaganda eszközeivel rendelkezik. Az SZKP — akárcsak a többi marxista—leninista párt — kétségkívül kénytelen odahatni, hogy a lehető legnagyobb mértékben csökkentse azt a kárt, amelyet ennek a kispolgári elhajlásnak a hatása okozhat a kommunista világmozgalomnak. VIII. A kommunista világmozgalom marxi—lenini elveken alapuló egységéért! Elvtársak! Pártunk teljes joggal kijelentheti: mindent megtettünk és megteszünk, ami rajtunk múlik, hogy áthidaljuk a nézeteltéréseket, helyreállítsuk a KKP és az SZKP együttműködését, megszilárdítsuk a KNK és a Szovjetunió barátságát, megerősítsük a kommunista világmozgalom egységét. Noha a KKP vezetői megengedhetetlen vitamódszereket alkalmaznak, nyílt harcot folytatnak az SZKP és a többi testvérpárt ellen, pártunk a legnagyobb kitartást, a legnagyobb felelősséget, a legnagyobb gondoskodást tanúsította a kommunisták sorainak egysége érdekében. Az elmúlt években az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány — N. Sz. Hruscsov elvtárs kezdeményezésére — nem kevés gyakorlati lépést tett, hogy egybeforrasszuk pártjainkat, megőrizzük és fokozzuk a Kínai Népköztársasággal o politikai, gazdasági, tudományos, műszaki és kulturális együttműködést. S ha ezek a lépések nem jártak eredménnyel, ebben csak a kínai, vezetők a vétkesek. Amikor a kínai vezetők megkezdték nyílt fellépésüket pártunk ellen, az SZKP Központi Bizottsága néhányszor levélben fordult a KKP Központi Bizottságához és rámutatott, a szocializmus, a kommunizmus alapvető érdekel megkövetelik, hogy pártjaink a fennálló nézeteltérések ellenére — mint eddig ls — továbbra is közös politikát folytassanak valamennyi elvi kérdésben. Javasoltuk, hagyjuk abba a nézeteltéréseket okozó kérdésekről a felesleges vitát, mondjunk le a nyilvános beszédekről, amelyek csak elmélyíthetik a nézeteltéréseket. E levelekben konkrét Javaslatokat tettünk a külpolitikai cselekvés egybehangolására, a kölcsönös politikai tájékoztatás fokozására, a nemzetközi demokratikus szervezetekben folyó akcióink egyeztetésére stb. st.b. Hruscsov elvtárs 1962 októberében fogadta a távozó moszkvai kínai nagykövetet és kérte, mondja meg a kínai vezetőknek, hogy azt alánljuk: „dobjunk félre minden vitát és nézeteltérést, ne firtassuk, kinek van Igaza és kl a hibás, ne vájkáljunk a múltban, hanem nyissunk tiszta lapot kapcsolatainkban. Még később, amikor a kínai sajtó már egész cikksorozatban durván támadta az SZKP-t és a többi testvérpártot, Hruscsov elvtárs 1963 januárjában az új kínai nagykövettel beszélgetve kijelentette: „Szeretnénk viszszatérnl korábbi testvéri kapcsolatainkhoz és készek vagyunk mindent megtenni evégett". De valahányszor, amikor pártunk Központi Bizottsága jóakaratáról tett tanúbizonyságot, a KKP vezetői — válaszul — szántszándékkal megtettek mindent, hogy tovább élezzék a nézeteltéréseket, újabb és újabb kirohanásokat Intéztek az SZKP, a szovjet kormány, a kommunista világmozgalom közös irányvonala ellen. Az SZKP ős annak lenini vonala elleni harcukban a kínai vezetők elsősorban Nyiklta Szergejevics Hruscsovra összpontosítják a tüzet. Természetesen látniuk kell, hogy Nyiklta Szergejevics áll ama nagy Jelentőségű folyamatok élén, amelyek hazánkban és pártunkban a XX. kongresszus után Indultak meg, és ma Is biztosítják a szovjet emberek sikeres haladását a kommunizmus felé. Hát ezért szeretnének aknamunkájuk során éket verni Hruscsov elvtárs és a Központi Bizottság közé, szembeállítani Központi Bizottságunkat a párttal és a szovjet néppel. De ez a szennyes elgondolás kalandor Jellegű és reménytelen, teljes és csúfos kudarcra van kárhoztatva. A kínai vezetők — és nemcsak ők — Jól jegyezzék meg maguknak, hogy a ml Központi Bizottságunk, élén Nyikita Szergejevics Hruscsovval, a hű leninistával, egységesebb és egy. őntetűbb, mint bármikor a múltban. Hruscsov elvtárs, akinek energiája ízlnte kimeríthetetlen, akit Igazi bolsevik szenvedély és elvhűség jellemez, pártunk és népünk elismert vezetője Kifejezi a szovjet emberek legbensőbb gondolatalt és érzelmeit. Pártunk lenini irányvonalét lehetetlen elválasztani a Központi Bizottságtól, Nyikita Szergejevics Hruscsovtól. Ez az Irányvonal példátlan magasságba emelte hazánk tekintélyét a nemzetközi porondon, növelte hitelét a világ dolgozóinak szemében. Ezt a lenini irányvonalat osztatlanul támogatja hazánk minden kommunistája, egész népe. Pártunk sohasem félt és ma sem fél az eszmei harctól. De úgy véli, hogy az Ideológiai nézeteltéréseket a lenini elvek alapján kell megoldani, s magát a polémia fejlesztését alá kell rendelni a munkásosztály érdekelnek. Az SZKP Központi Bizottsága világosan látta annak veszélyét, hogy a kínai vezetők nyílt (Folytatás az 13. oldalon) fi] SZÓ 12 * 1964. április 7.