Új Szó, 1964. április (17. évfolyam, 91-120.szám)

1964-04-07 / 97. szám, kedd

AZ SZKP HARCA A NEMZETKÖZI KOMMUNISTA MOZGALOM EGYSÍGÍÍRT (Folytatás a 10. oldalrál) fűzte az élet követelményeihez, a széles népi tömegek szükségleteihez és kívánságaihoz. Ilyen történelmi háttérrel különösen látható nemcsak a kínai vezetők szakadár tevékenységének káros volta, hanem egyňttal azon tö rekvéseiknek teljes kilátástalansága Is, hogy letérítsék lenini útjáról és saját elképzeléseiknek rendeljék alá a kommunista világmozgalmat. Nem lenne helyes azonban, ha nem mérnénk fel kellőképpen a KKP Központi Bizottsága frakciós cselekedeteinek veszélyességét. A kínai vezetők mindenféle éretlen és Ingatag elemre támaszkodnak, de olyanokra Is, akiket nem érintett meg az új levegő, amely az utóbbi tíz esztendőben átjárja a kommunista mozgalmat, aki megrekedt a személyi kultusz világában és rabja a személyi kultusz alatt kialakult dogmatlzmusnak és doktriner sematizmusnak. A kínai vezetők frakciós módszereit felkarolják az olyan mindenféle renegátok és elfajzottak, akik bármilyen zászló alatt készek küzdeni a kommunizmus ellen. Ugyanakkor a kínai vezetők nyilvánvalóan kl akarják használni a tőkés államok uralkodó osztályainak népellenes, reakciós politikájával elégedetlen tömegek hangulatát is. Napjainkban, amikor száz- és százmillió ember kapcsolódik be az aktív politikai harcba, köztük olyanok is, akik járatlanok a politikában, nem rendelkeznek elegendő tapasztalattal, akkor a szélsőséges baloldali forradalmi frazeológia, amelybe a kínai vezetők a maguk kalandor elképzeléseit burkolják, bizonyos mértékig meghallgatásra találhat. Különösen vonatkozik ez azokra az országokra, amelyeknek nincs Ipari proletariátusuk, vagy ha igen, akkor csak kis létszámú, és ahol nagy a kispolgári Ideológia hatása, a forradalmi káderek elméleti érettségének színvonala pedig még nem mindig eléggé magas. A kínai vezetők a maguk antilenintsta vonalának és szakadár tevékenységének leplezésére a „jelenkori revizlonizmus" elleni harc zászlaja alatt lépnek fel. Marxista-leninista pártokat „revizionistáknak" bélyegeznek, magukat azonban „Igazi" forradalmároknak tünA szovjet kommunisták éppúgy, mint az egész világ marxista-leninistái is, nem elégedhetnek meg azzal, hogy csak bírálják és politikailag értékelik a Kínai Kommunista Párt vezetőinek helytelen, antilenlnista nézeteit Mindnyájunkban elkerülhetetlenül felmerül a kérdés: hogyan történhetett meg, hogy egy olyan pártnak, mint a forradalmi harc és az új társadalom építése terén nagy tapasztalatokkal rendelkező Kínai Kommunista Pártnak a vezetői a kommunista világmozgalom elleni harc útjára léptek? Kivel is van dolgunk a KKP vezetőinek személyében? Pártunk, az egész nemzetközi munkásmozgalom tapasztalatat azt mutatják, hogy a lenlnizmusnak már többször is meg kellett küzdenie olyan nézetekkel és irányzatokkal, amelyek hasonlóak voltak e kínai vezetők jelenlegi nézeteihez és irányzataihoz. Természetesen ezeknek a nézeteknek mai hirdetői nem csupán megismétlői elődeiknek, hanem a régi eszméket a mai viszonyokhoz és saját igényeikhez is alkalmazzák. V. I. Lenin, mint ismeretes, megállapította, hogy a bolsevizmus főként a jobboldali opportunizmus elleni harcban fejlődött ki, erősödött meg és edződött. „Ez — irta — természetesen a bolsevizmus fő ellensége a munkásmozgalmon belül". Ugyanakkor Lenin hangsúlyozta a bolsevizmus tapasztalata másik oldalának a jelentőségét, amelyről — mint megjegyezte — külföldön még alig tudnak valamit. „A bolsevizmus — Irta »A baloldaliság, a kommunizmus gyermekbetegsége* című munkájában — a kispolgári forradalmiság ellen vívott sok esztendős harcban alakult ki, fejlődött és edződött, s ez a forradalmiság kissé hasonlít az anarchizmushoz, illetve kölcsön vesz tőle valamit, s minden lényeges dologban eltér a következetes proletár osztályharc feltételeitől és követelményeitőr (31. kötet, 15. old. — oroszul.) Jellemző, hogy a kínai vezetők, akik szeretnek minduntalan hivatkozni a múltbeli ideológiai nézeteltérések példáira, szeretnek történelmi párhuzamokat vonni, teljesen agyonhallgatják a bolsevista tapasztalatoknak ezt a vonatkozását. Ez érthető is: Lenin minden egyes szava, amely a kispolgári forradalmiság, vagy mint Lenin gúnyosan mondta, a kispolgári forradalmárkodás képviselői ellen irányul. közvetlenül lesújt a KKP vezetőségének jelenlegi eszmei-politikai koncepcióira ős irányvonalára. A kispolgári forradalmiság sokoldalú jellemzését megtaláljuk V. I. Lenin különböző müveiben, pártunk határozataiban, a Kommunista Internacionálé dokumentumaiban. A kispolgári forradalmiság forrását Lenin a kisbirtokos, a kisvállalkozó sajátos helyzetében látta, aki könnyen áttér „a szélsőséges forradalmiságra, de nem képes következetesen, szervezetten, fegyelmezetten, kitartóan fellépni, hajlamos arra, hogy az egyik szélsőségből a másikba essen". Mindenki tud például a bolsevizmusnak az eszerekkel, azzal a párttal vívott harcáról, amely — mint Lenin megjegyezte — „egyre inkább a kispolgári forradalmiság irányzatának a kifejezője". (31. kötet, 16. old. — oroszul. ) Feltétlenül emlékezni kell most arra, tetlk fel. Arr.a számítanak, hogy ezzel sikerül megtéveszteniük azokat az embereket, akik nem ismerik a nemzetközi kommunista mozgalomnak a jobb- és a „baloldali" opportunizmus ellen vívott harca igazi történetét, és hajlamosak arra, hogy nagyszerű tanaink lényegének elsajátítása helyett csupán a forradalmi harc felszíni sémáit tegyék magukévá. A kommunista mozgalom történetéből jól Ismert tény az, hogy többször ls felelőtlenül reviztonlzmussal vádolták az alkotó marxizmus képviselőit mindenféle dogmatikusok és kispolgári forradalmárok. Így például a Komlnternből kizárt holland „baloldali" kommunista, H. Horter 1920 őszén nyílt levelet intézett V. I. Leninhez, válaszul „A baloldallság — a kommunizmus gyermekbetegsége" című könyvére. Ezt írta: „ön és a Harmadik Internacionálé most úgy jár el, mint annakidején a szociáldemokraták... A munkásmozgalom fejlődésének megfelelően Nyugat-Európában két irányzat van jelen: a radikális és az opportunista, ön pedig, Lenin elvtárs, az opportunista irányzatot követi... ön marxista vezetőből opportunista vezetővé válik." Vajon ma sokan emlékeznek-e ezekre a világtörténelem legnagyobb forradalmára ellen Intézett szánalmas kirohanásokra? A kínai Szakadárok fogásai nem téveszthetik meg a világ marxista-leninistáit. A világ marxista—leninista pártjainak abszolút többsége nyíltan elítélte a KKP Központi Bizottsága vezetőinek antilenlnlsta kalandor Irányvonalát. A kommunista vílágmozgalom legtekintélyesebb vezetői számos dokumentumban, megnyilatkozásban a pártsajtóval együtt mélyrehatóan bírálják a kínai vezetők helytelen vonalát, frakciós, szakadár tevékenységét. Mindez azt jelenti, hogy a kommunista vílágmozgalom egészben véve az egyedül helyes marxista-leninista alapokon áll. Pártunk, amelyet Lenin nevelt, a többi testvérpárttal együtt továbbra ls következetesen harcol minden Jobbról vagy „balról" jövő opportunista cselekedet ellen, az összes testvérpártok sorainak összefogásáért, a forradalmi világmozgalom valamennyi alakulatának egységéért, a legyőzhetetlen marxista-leninista tanítás tisztaságáért. hogy az eszerek tagadták a munkásosztály vezető szerepét és azt bizonygatták, hogy a parasztmozgalom az igazán szocialista mozgalom. Időről időre, különösen a történelem nagy fordulatainál, jelentkeztek kispolgári ingadozások a proletár pártok soraiban Is. Lenin többször is rámutatott arra, hogy a proletariá tus nincs bebiztosítva a kispolgári ideológia és a kispolgári előítéletek behatolása ellen. A kispolgári forradalmárok legjobbjai beolvadnak a proletár pártok soraiba, átnevelődnek, komolyan tanulmányozzák a marxizmust, s végül igazi forradalmárokká válnak. Másoknak nem sikerül, mások nem képesek átvenni a proletár párttól semmit, „kivéve néhány betanult szólamot, bemagolt .világos' jelszót..." (16. kötet 44—45. old. — oroszul.) Pártunknak mindenekelőtt a hatalom átvétele után, a szovjet állam építésének első éveiben kellet harcot folytatnia a „balos" kispolgári Ingadozások ellen. Ismeretes, hogy V. I. Lenin milyen engesztelhetetlen harcot vívott „a baloldali kommunistákkal", „a munkásellenzékkel", a trockizmussal, „a szélsőséges baloldaliakkal" az akkor még fiatal kommunista mozgalomban. Emlékeztetek a „baloldali kommunistákkal a bresztí béke megkötésének idején vívott harcra, amikor ezek megpróbálták kierősza kolnl „a forradalmi háború" kalandor, a Szovjet Köztársaság számára végzetes taktikáját. Lenin úgy vélte, hogy a hangzatos forradalmj frázisok ellenére Is „a baloldali kommunisták" nézeteinek lényege a kilátástalan pesszimizmus, a legtel|esebb kétségbeesés lelkiállapotának felel meg. (27. kötet, 51. old. — oroszul.) Ami pedig azt az objektív szerepet illeti, amelyet „a baloldali kommunisták" játszottak az adott pillanatban, Lenin hozzájuk fordulva kereken megmondotta: „Önök objektív szerepüknél fogva az imperialista provokáció eszközéül szolgálnak Az Önök szubjektív .pszihoIógiája' pedig a felbőszült kispolgár pszihológiája, aki hetvenkedik és kérkedik, de pontosan tudja, hogy a proletárnak van Igaza ..." (27. kötet, 297. old. — oroszul.) A nemzetközi kommunista mozgalomban jelenleg kialakult helyzettel kapcsolatban külön kell beszélni arról az éles harcról, amelyet pártunk a trockizmussal folytatott. A trockizmus világosan kifejezett kispolgári elhajlás volt. A bolsevizmusnál még „baloldallbb", más „forradalmibb" irányzat hamis zászlaja alatt lépett fel. Trocklj és elvbarátai, akik a világforradalom „őszinte" bajnokainak nyilvánították magukat, valójában a leninizmus ellen harcoltak. A trockizmus egyúttal megtestesítette a bolsevik pártosságnak, a párt sorai összefogottságának tagadását ls. A trockizmus „lelkét" a frakciózás alkotta. A trockisták nemcsak a Komintern kebelében kialakult frakciós csoportokkal szövetkeztek, hanem olyan szervezetekkel, csoportokkal és egyes személyekkel is, amelyek, Illetve akik sohasem tartoztak valamely kommunista párthoz. Szövetkeztek továbbá a kommunista pártok soraiból kizárt ellenséges érzületű személyekkel és árulókkal Is. Kell-e emlékeztetni ezekre a tényekre? Kell, elvtársak, azért, hogy levonhassuk a leninizmus ellen a múltban folytatott harc tanulsá gait. Vajon a kínai teoretikusok jelenlegi koncep ciól nem emlékeztetnek-e bennünket a leni nlzmus által régen szétvert kispolgári áram latok számos eszméjére? Csak kispolgári „ult ra"-forradalmár tekintheti a különböző társa dalmi rendszerű államok békés együttélésének politikáját az imperializmus elleni harcról való „lemondásnak" a forradalom „tagadásának". Csak kispolgári „ultra" forradalmár üdvözölheti örömmel azt a tételt, amely szerint „a forradalmi háború utolsó, döntő eszköz" a két társadalmi rendszer ellentéteinek megszűnte tésére Csak kispolgári „szuper" forradalmár követelheti, hogy „azonnal" és „mindenütt" kezdjék meg a forradalmat, tekintet nélkül a kialakult konkrét körülményekre és erővlszo nyokra. Csak Ilyenek szállhatnak síkra a forradalom békés útjának felhasználása ellen, mert számukra a „forradalmiság" egyetlen Ismérve: a fegyveres erőszak alkalmazása, tekintet nélkül arra, hogy megkövetelik-e azt a körülmények, vagy sem. Ennélfogva teljesen érthető, hogy Ilyen útra lépve a kínai vezetők törvényszerűen eljutottak most már oda, hogy sok eszméjüket és koncepciójukat a trockizmus Ideológiai pogygyászából kölcsönzik kl, miként a trocklzmustól örökölték a marxista-leninista pártok ellen folytatott harc frakciós, szakadár módszereit ls. Igen, elvtársak, nyíltan meg kell mondani: a Kínai Kommunista Párt vezetőinek elméleti és politikai nézetei összességükben sokban felelevenítik a trockizmust, amelyet a nemzetközi forradalmi mozgalom már régen elvetett. Milyenek valójában a kínai vezetők nézetei a háború és a béke kérdéseiben? E nézetek tulajdonképpen az új viszonyok között megismétlik ezt a trockista jelszót: „Se békét, se háborútl" Vagy vegyük a KKP Központi Bizottsága vezetőinek a kapitalizmussal való gazdasági versennyel szemben történt állásfoglalását. Vajon új a kérdés ilyen beállítása? Nem, ezzel megismételték Trockij régi tételét, amelynek értelmében szó sem lehet békés gazdasági építésről, hanem át kell térni a „forradalmi háború" taktikájára, fegyverrel a kézben kell „lökést adni" a világforradalomnak. Mint ismeretes, ebben rejlett a „permanens forradalom" trockista elméletének valódi értelme. Ebben a kérdésben a trockizmus elleni harc történelmi jelentőségű volt. Kimenetelétől függött a világ első szocialista országának sorsa, az egész forradalmi világmozgalom sorsa. Mi lett volna, ha pártunk elfogadla volna a trockista irányvonalat? Fegyvertelenül került volna szembe a vilá&imperlalizmussal, könnyű zsákmánya lett volna annak egy fegyveres támadás esetén. A kínai vezetők lényegében véve most vitát erőszakolnak ugyanerről a kérdésről: a „forradalmi" kalandok útján haladjunk-e, vagy pedig azt a lenini Irányvonalat kövessük, amelynek értelmében erősíteni kell a szocialista világrendszer gazdasági és politikai hatalmát, ki kell bontakoztatni a forradalmi mozgalmat a tőkés országokban és a népek nemzeti felsza baditó harcát, s ennek során teljes mértékben figyelembe kell venni Leninnek azt az útmutatását, amely szerint a forradalom minden országban a belső osztályellentétek kiéleződésének az eredménye. Nem kevésbé szembetűnő a trockizmussal való rokonság azokban a kínai tézisekben, amelyek a szocialista országok „burzsoá elfajulásának" veszélyéről szólnak. Ezekre a koholmányokra ml azt válaszolhatjuk, hogy ezek nem új dolgok, pártunk már hallott ezeKről. Az új viszonyok között mindez annak a trockista rágalomnak a megismétlése, amely szerint a Szovjetunió „termidori állammá fajult el". Vajon nem ismerjük-e fel a trockizmus jellemvonásait azokban a kínai elgondolásokban, amelyek túlbecsülik az erőszak, a kényszerítés szerepét a forradalomban és a szocialista építésben? Vessük össze a KKP vezetőinek Idevágó nézeteit, a mai trockizmus „eszméivel" Azt hiszik talán, hogy az a kínai elmélet, amely szerint Azsla, Afrika és Latin-Amerika a „világforradalom viharainak fő övezete" eredeti alkotás? Nem, ez jóformán szó szerint megismétli a trockizmus egyik alaptételét Az úgy nevezett IV (trockista) Internacionálé határozataiban olvashatjuk: „... Annak következtében, hogy az 1919/1923. év! és az 1943/1948. évi nagy forradalmi hullám és az 1934/1937. évi gyengébb hullám egymás után vereséget szenvedett, a világforradalom fő központja átmenetileg a gyarmati világba tevődött át." Lám, itt van a kínai vezetők politikai bölcsességének forrásai A ma élő trockisták irományaiban más „ultra"-forradalml frázisokat is találhatunk, amelyek jóformán betű szerint megisméllődnek a kínai sajtó hasábjain és úgynevezett „fórra dalmi elvekkánt" szerepelnek. A különbözö társadalmi rendszerű államok békés együttélé se — hirdetik a trockista fullajtárok — „nemcsak lehetetlen, hanem káros ls minden ország munkásosztályéra nézve", mert „a kapitalizmus állásainak erősödését és a szocializmus állásainak gyengülését" eredményezi. Igazi forradalmárnak — jelentik kl fennhéjázóan a trockisták — „csak azt lehet tekinteni..., aki félelem nélkül hajlandó szembenézni a kapitalizmus által előkészített atomháború következményeivel", és így tovább, és így tovább. Csodálkozhatunk-e ezek után, hogy a mai trockizmus vezetői a Kínai Kommunista Párt vezetőihez fordulva így szólnak hozzájuk (így tett tavaly júliusban Losadas, a trockizmus egyik latin amerikai vezére): „Kínai Elvtársak! Önök nem állithai'ák hogy azok a kérdések, amelyeket forradalmi következtetésekként felveinek, csakis az Önök elméleti és politikai munkájának eredménye Ezek — a IV. Internacionálé következtetései". Nem véletlen, hogy a kínai vezetők lelenlegl politikai Irányvonalához a trockisták nyíltan olyan reményeket fűznek hogy ennek révén megélénkül régen ellaposodott mozgalmuk. „A Kínai Kommunista Párt politikai álláspontja — hangzik a trockista internacionálé hatodik kongresszusának úgynevezett »kiáitványa« — megmutatja, milyen óriási lehetőségek nyílnak a trockizmus tevékenysége számára. A múltban sohasem voltak még Ilyen lehetőségek". A kínai vezetők úgy tesznek, mintha ezt nem is vennék észre Űgylátszik, így vélekednek: „A jelenlegi trockizmus kevésbé ismert áramlat, fel lehet használni annak eszmélt és »klnai látszotot lehet kölcsönözni azoknak*". Ámde a szög kibújik a zsákból. Bármennyire el akarták hallgatni a kínai vezetők eszméik igazi forrását, nem tudják leplezni, hogy nézeteik megegyeznek a régi és a mai trockisták nézeteivel. A kinal vezetők a trockistákhoz hasonlóan — a kommunista mozgalomban a frakciók és a csoportok szabadságát kövelelik, a trockistákhoz hasonló módszerekkel aláaknázó tevékenységet folytatnak a kommunista mozgalomban. Vajon azokban a dühös személyeskedő támadásokban, amelyeket a klnal prof>aganda intéz az SZKP, a francia, az olasz, az amerikai, az indiai, stb kommunista pártok vezetői ellen. nem ismerjük-e fel a trockisták „kezenyomát", akik arról ábrándoztak, hogyan lehetne minél jobban megrágalmazni a munkásosztály népszerű vezéreit. A jelenlegi trockisták leplezetlen örömmel szemlélik a KKP vezetőinek ezt az eljárását. A trockista „Iniernacionálé" egyesített titkársága tavaly július végén Párizsban nyilatkozatot adott ki, s ebben biztosította a kínai vezetőket, hogy „támogatja őket", az SZKP, az Indiai, az amerikai, a francia, az olasz és más kommunista pártbk elleni harcában. A trockista „internacionálé" végrehajtó bizottsága 1963 nyarán tartott ülésén külön határozatban „történelmi feladatnak" jelölte meg „a kínalakhoz való csatlakozást, valamint a negyedik Internacionálé és a kínai elvtársak egységfrontjának megteremtéséért indítandó küzdelmet". Ezek a tények önmagukért beszélnek. Az SZKP és a kommunista világmozgalom elleni harc logikája következtében a KKP vezetői egyre Inkább egy sorba kerülnek a marxizmus-leninizmus legádázabb ellenségével, a trockizmussal. Meg kell mondani, hogy a kínai vezetők annak Idején mögúk Is látták a Kínai Kommunista Pártra nehezedő kispolgári nyomás veszélyét. „Pártunkat — mondotta például Mao Ce-tung — hemcsak kívülről veszi körül ez a széles társadalmi réteg, hanem a párton belül ls hatalmas többséget alkotnak azok, akik a kispolgárokból kerültek kl... A kispolgári Ideológia minden árnyalatában gyakran viszszatükröződik pártunkban" (Mao Ce-tung Művei, IV. kötet, 386—387. oldal, oroszul.) A kispolgári Ideológia — mondottta Mao Ce-tung másutt — a Kínai Kommunista Pártban kifejezésre jut „hol balra, hol jobbra Ingadozásban, a baloldali forradalmi frázisok és jelszavak elfogadására Irányuló hajlamban, a szektás elzárkózásban és a kalandorkodásban". Helyesen Írták akkoriban a kínai vezetőkl Most azonban már nem beszélnek a kispolgári elfajulás veszélyéről Vajon azért nem beszélnek e, mert a kispolgári Ideológia felülkerekedett az ő nézeteikben, politikai irányvonalukban, munkamódszerükben is? Különben egy olyan országban, mint Kína, ugyanúgy, mint a cári Oroszországban is, a lakosság nem proletár rétegeinek hatalmas túlsúlya következtében a kommunistáknak különösen ébereknek kell lenniük azzal kapcsolatban, hogy a kispolgári nézetek és hagyományok behatolhatnak a munkásosztály soraiba. Pártunk, Lenin vezetésével meg tudott birkózni ezzel a feladattal. Első lépéseitől kezdve a nagyiparral összefüggő, a proletárosztályharc Iskoláját kijárt harcos munkásosztály pártja volt. Ezzel kapcsolatban elvi jelentőségű volt az, hogy Lenin, a bolsevikok az egész nemzetközi proletármozgalom tapasztalataira támaszkodtak, szilárdan követték Marx és Engels tudományos szocializmusának elveit és eszményeit. A Kinal Kommunista Párt vezetőiből a lelek szerint hiányzik a marxista—leninista edzettség ahhoz, hogy szilárdan ellen tudjanak állni a kispolgári ösztönösség támadásának, meg tudják védelmezni a proletárszocializmus vonalát. Csak ezzel magyarázhatjuk azt a tényt, hogy a kispolgári ideológia nyomta rá bélyegét bel- és külpolitikájukra egyaránt. Nem kívánnánk foglalkozni a KKP vezetőinek belpolitikájával. Minthogy azonban a kínai vezetőknek a nemzetköz! porondon követett kalandor irányvonala összefügg belpolitikai téren elkövetett hibáikkal, erről ls beszélni kell. Minden, ország marxista-leninistái tudják már, milyen eredménnyel járt a „nagy ugrás" és a népi kommunák politikája. Lehetetlen nem látni e politikában olyan balos kísérletet, amely a társadalmi fejlődés elengedhetetlenül szükséges szakaszalnak átugrására Irányult. Pártunk mindig kellően méltányolta azokat a tapasztalatokat, amelyeket a kínai kommunisták szereztek a forradalom győzelme után a demokratikus és szocialista átalakítások végrehajtásában. A Kínai Kommunista Párt az 1949-től 1957-ig terjedő Időszakban realitások(Folytatás a 12. oldalon) VII. A kispolgári, a nacionalista, az űjtrcckssta elhajlás veszélyességéről 1964. április 7. * ŰJ SZÖ 11