Új Szó, 1964. április (17. évfolyam, 91-120.szám)

1964-04-17 / 107. szám, péntek

Amit az agitációs központban tudtam meg Doksy, a Mácha-tó partján épült észak-csehországi kisváros hazánk egyik legkedveltebb nyaralója. Ám, hogy egyesek átadhassák magukat a megérdemelt élvezeteknek, gondtalan szórakozásnak, az mások lelkiisme­retes, önfeláldozó munkáját feltétele­zi. Tudják azt a városi nemzeti bizott­ság dolgozói, ehhez tartják magukat a városi választási bizottság tagjai is. Az agitációs központnak a vá­lasztásokat megelőző kampány idő­szakában sok látogatója akad. Van, aki utasításért jár Ide, mások az ed­digi képviselők munkájának méltatá­sára, eredményeik értékelésére kíván­csiak. Mert az idő eléggé előreha­ladott. A Nemzeti Front képviselői már megtették javaslataikat azokra a dolgozókra, akiket legnagyobb bi­zalmukkal kívánnak kitüntetni. — A városi nemzeti bizottság 33 körzetében 52 jelöltet tartunk nyil­ván — tájékoztat Stanislav Beneš elvtárs, a párt helyi bizottságának éppen itt időző elnöke. Ezek közül választja ki a jövő vasárnapra ösz­szehívott népgyűlés azokat, akiknek eddigi munkásságából, egész életéből arra következtethetnek, hogy nem él­nek vissza választóik bizalmával. A Nemzeti Front képviselőinek emel­lett arra is gondjuk volt, hogy a népi szervekben ezentúl nagyobb mértékben szerepeljenek a többet kezdeményező nők és a lelkes fiata­lok. Azt sem hagyhatták figyelmen kívül, hogy a régi, bevált képviselők értékes tapasztalatait továbbra is legcélszerűbben, a legnagyobb mér­tékben kihasználják. Kik a jelöltek? A Nemzetgyűlésbe Vilém Nový elvtársat, a prágai Párt­főiskola rektorát javasolják, aki hosszú éves közéleti tevékenysége alapján mindenképpen biztosítékot nyújt arra, hogy továbbra is lelki­ismeretes szószólója lesz a nép érde­keinek — mondja a közben megjelent Josef Jíra elvtárs, a városi nemzeti bizottság elnöke. A nemzeti és választási bizottság dolgozói még nem ismerik. Még csak az életrajzát tartalmazó közléseket tanulmányozták át, melyekből arra következtetnek, hogy a sok megpró­báltatást átélt jelölt a javasolt tiszt­ség betöltésére alkalmas és a hozzá­fűzött reményeket beváltja. A kerületi nemzeti bizottságba két jelöltet javasolnak. Az egyik Marié Brychová, az EFSZ tagja, a másik Jaromír Rajtora, a párt décíni já­rási bizottságának Munkaérdemrend­del kitüntetett dolgozója. Nemhiába mondják, hogy az alma nem esik messze a fájától — folytat­ja a példázgatást az elnök. Marié fia: Venca Brych, a szövetkezet te­vékeny fiatal zootechnikusa sok min­denben az anyjára ütött. Ezért is ja­vasolják a városi nemzeti bizottságba képviselőnek. A város és a szövet­kezet közötti szoros kapcsolat, a kö­zös érdekek megkívánják a Vencáé­hoz hasonló erélyes kezet, egyenes jellemet. — A többiekre sem panaszkodha­tunk, jó munkát végeznek az EFSZ­ben — térnek át a mezőgazdaság problémáira a funkcionáriusok. — Nemcsak a járás, de az egész kerület legjobb szövetkezete a mienk. — És ha már itt tartunk, azt sem hallgathatjuk el, — mondja Beneš elvtárs — hogy mint minden eszten­dőben, az idén is beneveztünk az „Észak-csehországi kerület példás vá­rosáért" folyó versenybe. Minden re­ményünk megvan, hogy rövidesen meg is kapjuk a polgáraink önfelál­dozó munkáját méltányoló kitüntető címet. A funkcionáriusok egymás szavába vágva, egymáát ellenőrizve és kiegé­szítve sorolják fel a befejezett és a tervbe vett munkákat. Miután elkészült a vasúti híd és a tavon keresztül is hidat emeltek, megkezdték a város csatornázási munkálatait'. A vízvezetékhálózat ki­építésére is felkészültek már. Az új önkiszolgáló élelmiszerbolt üzembe helyezését és a Kovomatnak korszerű üzlethelyiségbe történt áthelyezését a mészárszék épületének tatarozása követte. A nyaralók kényelméről sem feled­keztek meg. Kimegyünk a strandra, ahol önkiszolgáló étterem és vado­natúj öltözők, kabinok várják az üdülőket. — Befogadóképessége nem elégíti ki az igényeket. Kiterjesztése és kiszélesítése eredményeként 15 000 férőhely áll majd a vendégek ren­delkezésére — újságolják, majd el­mondják, hogy a szenei strand öltö­zői az itteniek dokumentációja alap­ján készülnek. Az új benzinkutat és a két kor­szerű moziépületet — az egyik Doksyban, a másik a várossal szinte egybeépített Splavyban — a törzs­vendégek meglepetésére szánták. Persze a közutak megjavításáról is gondoskodás történt már. A két funkcionárius egybehang­zóan vallja: — A fontos, hogy képviselőink ne csak elnyerjék, de kiérdemeljék bi­zalmukat, s emellett az is elenged­hetetlen követelmény, hogy ők is bi­zalommal számíthassanak ránk, vá­lasztóikra, akiktől elvárhatják, hogy felelősségteljes munkájukban nem hagyják cserben. KARDOS MARTA ISMÉT JELÖLVE Szilvásapáti alig fi ötszáz lakosú kis község a košice | : járásban. Csupái | néhány kilométe' | nyire fekszik a ke | rület székhelyétől I A községben élő gyermekek, diá kok és felnőttet' ' még nem is olyai : régen Irigykedve tekintettek a közeli szomszédos tal­vak felé, ahol bizony sokkal kedve­zőbb és jobb feltételek között hódol­hatott a fiatalság a testnevelésnek. Bánkódott is emiatt a község apraja­nagyja, sokat gondolkodtak és ta­nácskoztak azon, hogyan lehetne ki­utat találni a fonák helyzetből. — A faluszépítő akció keretén be­lül nagy lehetőségeink vannak és ki­zárólag rajtunk múlik, hogy rövide­sen saját sportpályánkon kergethet­jük majd a futballabdát és télen a korongot, mondogatta gyakran Kuta András HNB titkár, aki gyermekkora Megkötötték a védnökség! szerződést A Kuntapolcai Szlovák Magnezit­művek az elmúlt napokban véd­nökség! szerződést kötöttek a he lyi szövetkezettel. A szerződés szerint az üzem dolgozói nagyobb aktivitást fejtenek ki a szövetke­zet megsegítése érdekében, mintáz elmúlt években. Az tizem vezető­sége lehetővé teszi továbbá, hogy a mezőgazdasági csúcsmunkák idején több lakatosa részt vegyen a szövetkezet gépjavításában. Az üzem szocialista munkabrigádjai, melyek a felszabadulási elmért is versenyeznek, felajánlást tettek, hogy a második negyedévben 384 brigádórát dolgoznak le. a közös földjein. Drenko László, Kuntapolca óta mindig szívén viselte szülőfa­lujának soprtéletét. Nem véletlen te­hát, hogy már több, mint egy évtized­del ezelőtt végérvényesen eljegyezte magát a testneveléssel. Azóta a CSTSZ kelet-szlovákiai kerületi bizottságá­nak dolgozója, évek óta a Nemzet­közi Békemaraton szervező bizottsá­gának titkára és Szilvásapátiban a Haladás sportkör választmányának legtevékenyebb tagja. Elképzeléseit és tanácsát tettek követték. Közös akarattal és munkával rövid időn belül elkészült a községben a szép futballpálya, kézilabdapálya, jégkorongpálya, a sportkörben lefek­tették alapját az asztalitenisz és ke­rékpár szakosztálynak, a közeli tava­kon pedig úszótanfolyamokat ren­deztek. A községben feléledt a sport­élet, akárcsak varázsveszővel suhin­tottak volna egyet... A sportlétesítmények fejlesztésének kiértékelésekor pedig a kerület leg­jobbjai között emlegették a szilvás­apáti sportolókat. Kuta Andrásról mindenütt elisme­réssel és megbecsüléssel beszélnek. Kedvelik a Békemaraton résztvevői, akik évről-évre visszatérnek hazánk­ba, a közkedvelt japán bajnok Nakao Takayuka még ma is levelez távoli barátjával. Szeretik a kelet-szlovákiai sportolók, akik sokáig nem felejtik el, mennyire gondosan látta el meg­bízatását, amikor a Szovjetunióban, Magyarországon és Lengyelországban ő vezette a kerület legjobb sportolói­nak csoportját. Tudják róla, hogy ak­kor van elemében, akkor érzi igazán jól magát, amikor egy cél érdekében, egy kitűzött feladat megvalósításán dolgozhat. Az aktív sportolók és szurkolók népes tábora, tehát megelégedéssel vette tudomásul, hogy a Nemzeti Front ismét HNB képviselőnek jelölte Kuta Andrást. Tänzer Ivá n TÁVLAT A VASÚTON Villamosvontatás — magasabb színvonal • Üj fővonal a láthatáron • Gócpontok, rendező­és teherpályák korszerűsítése —m Nem füstöl a kémény... és száguld a mozdony. (J. Kočiš — CTK — f elv. j Az utóbbi években a vasút nem elégíti kl a népgazdaság szállítási igényeit. Az adott lehetőség és a szükséglet közötti ellentét olyan hely­zeteket teremt, melyek az egész nép­gazdaság fejlődését fékezik. Az, hogy a vasút nem teljesíti alapvető fel­adatait, részben abból ered, hogy az irányítás nincs a szükséges színvo­nalon, s lazul a fegyelem. Tény azon­ban az is, hogy a vasút műszaki szín­vonala messze a szállítással szembea támasztott igények mögött maradt. A kérdéssel behatóan foglalkozott már a párt XII. kongresszusa és a határozatok értelmében a lehető leg­rövidebb időn belül ki kell küszö­bölni a szükséglet és az adott lehető­ségek közötti ellentéteket. A vasútra ebből a következő feladatok hárul­nak: A villamosítás és az ezzel ösz­szefüggő kábelezés, a Diesel-vontatás kiépítése, a karbantartás megjavítása, a csomópontok kiépítése, a vonalak átbocsájtó-képességének növelése, az utazás kulturáltságának megjavítása, a vagonrendezési munkák gépesítése és automatizálása, új relés és egyéb biztosító berendezések bevezetése stb. Egy kis összehasonlítás A villamos energia a haladás jel­képe. Nem véletlen tehát, hogy a vasutak villamosítása egyre inkább előtérbe kerül nemcsak nálunk, ha­nem világviszonylatban ís. Az utóbbi években Csehszlovákiában ls meg­kezdődött a vasút villamosítása és en­nek eredményeként az országot ke­resztülszelő fővonalon elektromos vontatás van. Mintegy 860 kilométe­res vonalat villamosítottunk s ez vas­úthálózatunknak 6,4 százalékát teszi ki. Ezzel szemben a vasúti szállítás 40 százalékát az említett kétvágányú fővonalon bonyolítjuk le. A fővonal villamosítása lényegesen növeite a személy és tehervonatok sebességét, számát és súlyát — más szóval a vasíit teljesítőképességét. Ha ugyan­is összehasonlítjuk a fővonal gőz- és villamos vontatását azt látjuk, hogy a tehervonatok jelenleg mintegy 400 tonnával több terhet szállítanak. Az elektromos vontatás nagyobb sebes­séget és ugyanakkor nagyobb vonó­erőt jelent. A villanymozdony vonó­ereje lényegesen nagyobb, mint a gőzmozdonyé. Világviszonylatban már építettek 11000 lóerős villany­mozdonyt, de gőzmozdonyt csupán 5000 lóerőset sikerült építeni az Ame­rikai Egyesült Államokban és 3000 ló­erőset Európában. Tény az is, hogy villamosított fővonalunk jelenleg túl­terhelt. A vasútfejlesztési terv ezért gondol e kérdés megoldására is. Vasúthálózatunk villamosításának jelenlegi szintjével — a legújabb sta tisztikai adatok szerint — világvi szonylatban a 17. helyet foglaljuk el. Az összehasonlítás kedvéért meg­említhetjük: az első helyet Svájc (vasúti hálózatának 99 százaléka vil lamosítottj, a 2. helyet Svédország foglalja el. A szocialista országok kö­zül a Szovjetunió a 11. helyet (vasúti hálózatának 14 százaléka — 16 000 km villamosított — s teljes áruforgal­mának 70 százalékát elektromos és Diesel-vontatással bonyolítja lej, Len­gyelország a 21., Magyarország a 22. helyet foglalja el. Az Amerikai Egye­sült Államok vasúthálózatának 1,1 százaléka villamosított — 3200 km s ezzel világviszonylatban a 29. he­lyet foglalja el. Korszerűbbet — kisebb beruházással A népgazdaság egyre nagyobb Igé­nyeket támaszt a vasúttal szemben. Ez sürgeti a villamosítást, bár nagy beruházási költségeket igényel. Az eddigi tapasztalatok szerint a villa­mos vontatásnál azonban csökkennek az üzemeltetési költségek. Nálunk a már villamosított fővonalon 1000 brtkm-en 7,90 koronára csökkent az üzemeltetési költség, míg a gőzvon­tatásnál ez 23 koronát tett ki. így a beruházás két éven belül lényegében megtérült. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy az említett szakaszon egyenáramot alkalmazunk és ez sok­kal nagyobb beruházásokat követelt, mint a váltóáramú vontatás kiépíté­se. A KGST-országokban ezért egysé­ges rendszerre térnek át: az egyfázi­sú váltóáramot alkalmazzák majd (25 kV, 50 Hz). Ugyanis a váltó­áram mutatkozik a ieggazdaságosabb­nak. A beruházások szempontjából a váltóáram előnyösebb, mint az egyen­áram, mert például egy kilométeren 3,5 tonna színesfémet, 7 tonna acélt és az építőanyagnak közel 50 száza­lékát lehet megtakarítani; Az üzemel­tetési költségek pedig mintegy 9—11 százalékkal kisebbek, mint az egyen­áramnál. A tervek szerint az aj vona­lakat a Szovjetunióban és nálunk is váltóáramra építik. Érdemes megem­líteni, hogy a KGST keretében Cseh­szlovákiát bízták meg valamennyi személy és két teherszállító villany­mozdony típusának fejlesztésével és gyártásával. Egy évtized múltán Ha a vasutak villamosításának táv­lati terve megvalósul, feltételezhető, hogy vasutaink alaphálózata 10—15 éven belül villamosítva lesz. A het­venes évek körül befejezik a Bfec­lav — Štúrovo, Nové Zámky — Ko márno, Nové Zámky — Zvolen, Vrút­ky — Banská Bystrica — Zvolen — Fifakovo — Plešivec — Košice vona­lak villamosítását. Ugyanakkor meg­kezdődik a Bratislava — Púchov, Leo­poldov — Galanta, Diviaky — Krem­nica — Hronská Dúbrava vonalak elektrifiikálása is. Befejezésükre azon­ban csak a hetvenes évek után kerül sor. Az említett vonalakon váltóára­mot alkalmazunk. Diesel-vontatás lesz azokon a vonalakon, amelyeken ke­vesebb az áruszállítás, főleg a ren­dező és teherpályákon. A villamosí­tással párhuzamosan elvégzik a kábe­lezést is, ami azt jelenti, hogy lénye­gesen megjavul a híradástechnikai bázis. A déli fővonal kiépítése Igen fontos a vonalak átbocsátó­képességének növelése. Ez a villamos vontatásánál 2,5-szer nagyobb, mint a gőzvontatásnál. Jelenleg már elértük az átbocsátóképesség felső határát. A szállítás megjavítása tehát a kor­szerű vontatás és az automatikus be­rendezések bevezetésétől függ. A sze­relvények súlynövelésével — amit fő­leg a mozdonyok vonóerejének növe­lésével érünk majd el — a mellék­vonalak, elágazások kiépítésével, de főleg az országot keresztülszelő új fő vasútvonal kiépítésével a vasút lénye­gesen nagyobb feladatok teljesítésért" lesz képes. A távlati terv a következő fővonal kiépítésével számít: KOŠICE — PLEŠIVEC — FIĽAKOVO — LUČE­NEC — MODRÝ KAMEŇ — ŠAHV — ČATA — STREKOV — NOVE ZÁMKY — GALANTA — TRNAVA — KÜTY — BRECLAV — JIHLAVA — BEROUN — CHOMÚTOV. A déli fővonal kiépíté­sével lényegesen tehermentesül az északi fővonal, ugyanakkor újabb te­rületeket kapcsolnak a vasúti háló­zatba. (Például teljesen új vonal épül: Lučenec — Modrý Kameň — Šahy — Čata — Strekov között. (Sor kerül ezenkívül a Kúty — Trnava — Sered — Nové Zámky — Zvolen, Zvolen — Margecany, Fiľakovo — Turňa nad Bodvou stb. vonalak rekonstruálására is. A tervek szerint 1970-ig kb. 1000 kilométer vasútvonal villamosítására kerül sor. A vasutak villamosítása természete­sen nemcsak a vonalak és vezetékek építését jelenti. Ezzel egyidőben gon­doskodni kell a csomópontok, depók, rendező- és teherpályák kiépítéséről, a meglevők korszerűsítéséről. Jelen­leg például az a helyzet, hogy nincs egy megfelelő kocsidepó sem, a va­gonok javítása a szabad ég alatt fo­lyik. A korszerű vontatás kiépítése­kor ezekre a kérdésekre is gondol­nak, számítva azzal, hogy az egész vasútfejlesztés igényes feladatok elé állítja a tervezőket, építőket egyaránt. A gőzvontatás a múlté lesz A tervek szerint 1970-ig több állo­más építését, s korszerűsítését feje­zik be. Ezek között említhetjük a štúrovói, Nové Zámky-i, bratislavai, košicei, Čierna nad Tisou-i stb. állo­másokat. Későbbi időpontban megkez­dődik a zvolení és a leopoldovi ájlo­más további bővítése is. Mint látjuk, a következő évtizedben sor kerül a vasutak komplex rekonstrukciójára — természetesen az elektromos és a Diesel vontatás nyújtotta lehetőségek felhasználásával. A következő évti­zedben nálunk is megszűnik a gőz­vontatás. A vasúti szállítás műszaki korszerűsítésével együtt megváltozik a vonatforgalom lebonyolításának módszere, a kocsiáramlás szabályo­zása, az ál'omások munkájának tech­nológiája stb. Mindez elősegíti, hogy megjavulnak a vasút munkájának gazdasági és minőségi mutatói. KEREKES ISTVÁN 1984. április 17. * (jj SZÖ 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom