Új Szó, 1964. február (17. évfolyam, 32-60.szám)
1964-02-02 / 33. szám, vasárnap
Világ proletárjai, egyesüljetek! UJSZO SZLOVAKIA KOHHUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Bratislava, 1964. február 2. vasárnap • 30 fillér • XVII. évf. 33. szára. Zárszámadás idején A szövetkezetek évzáró taggyű- pos elemzésre. Pedig enélkül nem lését, a zárszámadást ma már számíthatunk mezőgazdasági terméltán nevezzük parasztünnep- melésünk gyors fejlesztésére, nek. S mint minden nagyobb ün- Talán soha nem esett annyi nepet, ezt is megelőzi az ünnepi szó a mezőgazdaságról, mint az előkészületek lázas tevékenysége, utóbbi években. A termelés növeMit sem von le az ünnep nagysá- lése népgazdasági ügy, életszínvogából, hogy itt nem a néhány nálunk emelésének szoros tartozévendéget váró háziasszonyokra ka. Éppen ezért ezekben a napoknehezedik az előkészületek súlya, ban a termelési igazgatóságok dolhanem az egész tagsággal talál- gozóinak fő figyelmüket arra kell kozó szövekezeti vezetőségre, irányítaniuk, hogy szövetkezeSőt, ez a tény még csak növeli teinkben az idei feladatokhoz Illő a zárszámadás ünnepi jellegét. alapossággal készítsék el a múlt Nem lesz ünneprontás azonban, évi gazdálkodás mérlegét. Az idei, ha most, az évzáró taggyűlések még nagyobb feladatok teljesítéküszöbén arról is beszélünk, hogy séhez arra van szükség, hogy mintulajdonképpen miért is van szük- den tartalékot kihasználjanak, ség a gazdálkodás alapos elemzé- Az ő feladatkörükbe tartozik az sére, s miért éppen a zárszám- is, hogy a szövetkezeteseknek seadás napján. Először ls, év köz- gítséget nyújtsanak a jövedelem ben ugyan gyakran kerülnek szó- célszerű elosztásakor. Még mindig ba kisebb-nagyobb problémák, ám elég gyakori, különösen a gyena gazdálkodás végleges képét gébb szövetkezeteknél, hogy a vemégis csak a zárszámadási mérleg zetőség mindent elkövet a munkamutatja ki teljes egészében. Má- egység értékének erőszakos növesodszor: a gazdálkodás összesített lésére. Mindenféle hitelekkel, az eredményének részekre bontása alapok feltöltésének mellőzésével, és tudományos elemzése adhat fe- vagy egyéb káros következményű leletet arra, mit tettek jól, hol intézkedéssel próbálják helyrepovannak még fogyatékosságok, tar- főzni azokat a fogyatékosságokat, talékok, egyszóval.: hogyan növel- melyek a múlt évben akadályozhetik tovább a mezőgazdasági ter- ták az eredményes gazdálkodást, melést, hogyan fokozhatják a ter- Ez a vezetők részéről népszerumelés gazdaságosságát. nek vélt politika mindig megboszNem véletlen, hogy az utóbbi szulja magát mert egy^t el »i,h.n o íörr+KKK kendőzi a dolgokat, másreszt mar eleve nem teremtheti meg az idei év eredményes gazdálkodásának alapját. Néhány szövetkezetünkben már elkészült a gazdálkodás mérlege. A kedvezőtlen múlt év ellenére jó években a legtöbb szövetkezetben egész napos gyűlésen tárgyalják meg az évvégi mérleget, s a következő évi tervet. Ha a vezetőség olyan alaposan készítette el a mérleget, hogy az módot ad a termékeny vita kibontakozására, akkor az az egy nap még rövidnek néhány szövetkezetben a vártnál is bizonyul. Ehhez persze arra van i s í obban zárták az éve t- Klsm u" szükség, hogy a beszámolók ne ty 9001 1 például a munkaegyseg csak globálisan nyújtsanak képet tervezett értékén kívül 26 000 koaz előző évi gazdálkodásról, ha- rónát oszthatnak. A saroi es az alnem az egyes termelési ágak, az sószeli szövetkezetesek is elegeegyes csoportok, sőt egyének detten várják a zárszámadás napmunkáját részletesen elemezve ls. l át- A polanyi szövetkezetben peMert például mennyit érthet ab- dig a tervezett munkaegység érből Nagy János, vagy Kiss Péter tékén felül 2,50 korona többletet állatgondozó, ha a főkönyvelő mutat a mérleg. Hozzátehetjük, álvagy az ökonómus legalább egy talában azok a szövetkezetek erfél óráig dobálódzik a milliókkal, ték el a legjobb gazdásági eredhogy aktíva ide, passzíva oda. ményeket, amelyek szilárd alapot Még a beavatottak sem képesek teremtettek a tervteljesítésre aza számhalmaz felolvasására fi- zal, hogy a korábbi évek folyamán gyelni, - ezt a főkönyvelők is éppen a jól előkészített és megjól tudják. Mégis nagyon sok eset- szervezett évzárógyűléseken, a taben így csinálják, mert így egy- pasztalatok felhasználásával es a szerűbb, könnyebb. Pedig nekik a tagság kezdeményezésének kibonszáinok sok mindent elárulnak, takoztatásával feltártak a termeAzt is például, hogy az egyik te- lésnövelés tartalékait. hónistállóban 8-literes tejátlag ___________ mellett 1,65 koronába került a tej literje, a másikban ugyanolyan takarmányt etettek, mégis alig 5 literes átlag mutatkozik, s egy liter tej termelési költsége a két koronát is meghaladja. Ha ilyesmit vet fel a beszámoló, akkor ehhez már a Nagy Jánosoknak és Kiss Pétereknek is lesz hozzászólásuk. Kell, hogy nekik is legyen mondanivalójuk. Hiszen munkaszakaszuk problémáit ők ismerik legjobban, ők tudják legbátrabban egymás szemébe mondani a fogyatékosságot, a hanyag munkát. S nekik a legkevésbé sem kell attól félniük, hogy a főkönyvelő, vagy az elnök kihúzza alóluk a fejőszéket. Igen, a szövetkezet vezetői gyakran azért nem részletezik a beszámolókban a személyi felelősséget, mert ugyebár ne szólj szám, nem fáj fejem. Meg aztán az évzáró taggyűlésnek kellő megokolással akkor is joga van visszahívni funkciójából valamelyik vezetőt, ha a választási határidő még nem járt le. Ha tehát valahol a vezetők hanyagsága miatt következtek be a bajok - gazdálkodásban, akkor kevés a remény az alaSikeres és egyre szélesebb körű együttműködés Közlemény a csehszlovák—szovjet kormányközi gazdasági és tudományo s-műszaki együttműködési bizottság első üléséről A csehszlovák—szovjet kormányközi gazdasági és tudományosműszaki együttműködési bizottság Prágában 1964. j'anuár 23.— 31-e között tartotta első ülését. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság küldöttségét O. Siműnek minisztertelnök-helyettes, a bizottság csehszlovák csoportjának elnöke vezette. Az ülésen folytatott tárgyalásokon részt vettek: O. Černík, miniszterelnök-helyettes, az Állami Tervbizottság elnöke, a bizottság csehszlovák elnökhelyettese, J. Peši nehézgépipari miniszter, K. Poláček általános gépipari miniszter, F. Hamouz, külkereskedelmi miniszter, J. Krejčí kohóiparés ércbányaügyi miniszter, J. Púčik, vegyipari miniszter, B. Machaőová-Dostálová közszükségleti Ipari miniszter, dr. F. Vlasák miniszter, a Tudomány és Technika Fejlesztését Egybehangoló Állami Bizottság elnöke, valamint a bizottság további tagjai és számos szakértő. Egyes kérdések megvitatásakor jelen volt A. Indra közlekedésügyi miniszter is. A Szovjet Szocialista Köztársaság Szövetségének küldöttét M. A. Leszecsko, a Szovjetunió Minisztertanácsának alelnöke, a bizottság szovjet csoportjának elnöke vezeti. A tárgyalásokon a Szovjetunió képviseletében részt vettek: V. D. Lebegyev miniszter, a Szovjetunió Népgazdasági Tanácsának elnökhelyettese, a bizottság szovjet elnökhelyettese, A. V. Korobov miniszter, a Goszplan elnökének helyettese, A. V. Topcsijev, miniszter a Goszplan nehéz-, energetikai és közlekedéstechnikai gépipari állambizottságának elnöke, V. J. Bojko miniszter, a Goszplan vas- és színesfém kohászati ál(Folytatás a 2. oldalon J FOGADAS A PRAGAI VARBAN (ČTK) — Antonín Novotný, köztár- csoportjának elnöke, V. D. Lebegyev saságunk elnöke, a CSKP KB első tit- miniszter, a Szovjetunió Népgazdasági kára tegnap J. Lenárt miniszterelnök, Tanácsa elnökének helyettese, A. V, 0. Simünek és O. Černík miniszterei- Korobov miniszter, a Goszplan elnőknök-helyettesek jelenlétében fogadta helyettese és M. V. Zimjanyin, a Szova csehszlovák—szovjet kormányközi jetunió prágai rendkívüli és meghatalgazdasági és tudományos-műszaki mázott nagykövete. együttműködési bizottság szovjet tagjait, akik Prágában részt vettek a bizottság első ülésén. A fogadáson jelen volt M. A. Leszecsko, a Szovjetunió MinlsztertanáA hosszan tartó baráti beszélgetés folyamán a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Szovjetunió gazdasági együttműködésének jelenlegi helyzetével s további kibontakoztatácsának alelnöke, a bizottság szovjet sának lehetőségével foglalkoztak. Februárban összeül Prágában a szocialista munkabrigádok országos konferenciája A KSZT és a CS/SZ KB felhívása A Központi Szakszervezeti Tanács és a CSISZ KB 1964. február 21-től február 23-ig — dolgozó népünknek a reakció felett aratott győzelme 16. évfordulója előestéjén — összehívja Prágában a szocialista munkabrigádok országos konferenciáját. Az elmúlt napokban tartották meg és 1964. május l-re vállalták, hogy köztársaságunk minden járásában a szocialista munkabrigádok konferenciáit, amelyeken élenjáró dolgozóink Az ostravai üzemek ifjúsági kollektímegvitatták termelésünk sürgős feladatait és problémáit, a dolgozók kezdeményezésének fejlesztését, a ezzel biztosítjuk szocialista társadolmunk további fellendülésének zavartalanságát. Az országos konferencia előtti Időszak kiváló alkalom a dolgozók kezdeményezésének fellendítésére az állami terv teljesítése érdekében. Sok függ a szocialista munkabrigádoktól, mennyire képesek felvenni a harcot érdekében a gyártmányok minőségé- Lyľn'mS'f'eTnek javítását, a selejt csökkentését, vonaI elerese6r t- Hogyan tudják teitovábbi többszázezer tonna szenet fejtenek az országnak terven felül. vái az első negyedévi terv teljesítése munkaversenyek szervezési kérdéseit, valamint a gazdaságosság és a gyárvalamlnt a munkához való szocialista tási fegyelem megerősítését határozviszony megszilárdulását. A konferenciák küldöttei elhatáták el. A Žiar nad Hronom-i kohászok rozták, hogy a szocialista munkabri- Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfor gádok munkájukkal veszik ki részű ket az ipari és mezőgazdasági terme számolni a felelőtlenséget és a hanyagságot, mennyire tudják megoldani a termelés sürgős feladatait. A Központi Szakszervezeti Tanács és a CSISZ KB meggyőződése, hogy a szakszervezetek és a CSISZ szervei lés fokozására irányuló intézkedések biztosításából. dulójának tiszteletére felajánlották, mindent megtesznek annak érdekéhogy emelik a munka termelékeny- be n, hogy a szocialista munkabrigáségét és csökkentik az önköltséget. do k országos konferenciájának előAz idei év nagy Jelentőségű eszten- készítési időszaka jelentősen befolyáNagy önfeláldozásról, kitartásról és dő népgazdaságunk további fejlődése solja népünk alkotóereje további szempontjából. Ebben az évben fontos fellendülését, annak érdekében, hogy gazdasági kérdések megoldása előtt az 1964. évi tervet teljesítsük és ezállunk, a negatív jelenségek ellen to- zel megerősítsük szocialista társadala társadalom igényeinek megértéséről tanúskodik a szénbányászatban dolgozók kiváló eredménye. Sikeresen teljesítették az 1963. évi tervet vábbra is folytatjuk a küzdelmet és munk anyagi és műszaki bázisát. Versenyfutás a világűrben Negyvenméteres léggömb-hold ragyog az égen • Közvetlen rádióösszeköttetés a Szovjetunió és az Egyesült Államok között? • Kíváncsian várjuk a Hold új fényképeit • Kozmikus szondapár vizsgálja a Föld sugárzási övezeteit Az elmúlt napokban egymást követték a hírek a kozmosz megismerésére kibocsátott mesterséges égitestekről. ]anuár 26-án arról olvashattunk, hogy a kaliforniai Vandenberg-légitámaszpontról fellőtték a „Thor-Agena b" hordozórakétát. Fejrészében összehajtott felfújható ballont vitt magával, ameiy 1280 km-es magasságban elvált a különleges tartálytól és önműködően felfúvódott. Az Echo 2. nevet viselő felfújható mesterséges hold egyik célja rádióösszeköttetés létesítése az Egyesült Államok és a Szovjetunió között. A kővetkező kozmikus események- körüli útjára röpítették azt a szovjet ről csaknem egyidejűleg értesültünk, kozmikus rendszert, amely két tudoAz egyik szerint január 30-án egyet- mányos állomásból, az Elektron 1. és len hordozórakéta segítségével föld- az Elektron 2. mesterséges holdból áll. A Cap Kennedy kísérleti telepről ugyancsak január 30-án lőtték ki az „Atlas-Agena" kombinált rakétát, amely 365 kg súlyú Ranger 6. mesterséges holdat röpítette a világűrbe. A televíziós fényképező kamerákkal felbocsátott különféle mesterséges holdaktól. Az Echo 2. szintén gömbalakú. A hírek szerint 9 mikron (mikron — a milliméter ezredrésze) vastagságú két alumíniumfólia réteg között elhelyezkedő felfújható műanyaghártyából áll; az alumíniumbevonat vastagsága 4,67 mikron. Valamivei alacsonyabban kering a Föld körül, mint az Echo 1., átmérője viszont kb. 40 méter. Az amerikaiak az „Echo" (visszhang) elnevezésű terv keretében 1959 októbere óta több sikertelen kísérletet végeztek az új, „Delta" hordozórakétákkal nagyobb méretű tükröző felület feljuttatására egy-kétezer kilométer magasságig. Fő célkitűzésük az volt, hogy a Földről a világűr felé tartó rádióhullámok egy része megés műszerekkel felszerelt mesterséges !°ľ>. ô n- visszaverődjön a megfelelően u trlrnl17ntt tllL-Unvn fnliilnlnnl d nnAWni hold a számítások szerint 66 órás repülés után február 2-án csapódik a Hold felszínére. Az ECHO 2. Ma, amikor már úgyszólván megszokott dologgá vált a mesterséges kozmikus testek kibocsátása, elsősorban az érdekel bennünket, milyen konkrét feladatokat teljesítenek, mivel járulnak hozzá a világűr megismeréséhez és meghódításához, illetve mi a gyakorlati jelentőségük. Ebből a m i próbáknál 20 tonnányi gázra volt szempontból az Echo 2. — bár óriási szükség a gömb felfújásához, fenn magasságban kering a Föld körül — viszont a röppályán, az ott uralkodó elsősorban „földi" célokat szolgál. k ís légnyomáson ugyanehhez néhány Passzív híradástechnikai mesterséges kilogrammnyi levegő és vízgőz is eleholdról van szó, napelemekkel mű- gendő. Minthogy a friss alumlniumréködtetett két adókészüléke csak tele- t e8 kitűnő tükröző felület, a Nap kiképzett tükröző felületről s ezáltal távoli állomások között is ultrarövidhullámú rádió-, illetve televízió öszszeköttetést lehessen létesíteni. Az USA keleti és nyugati partján (Kaliforniában, illetve New Jersey-ben) kísérleti állomásokat létesítettek, amelyek az Echo 1. segítségével válthattak üzeneteket. A hatalmas, 9 emelet magasságú alumínium bevonatú mesterséges hold plasztikrétegének vastagsága alig századmilliméter volt. A laboratóriumetriai adatokat sugároz. Elődje, az 1960. augusztus 12-én felröpített 30 méter átmérőjű, 62 kg súlyú Echo 1. léggömb-hold volt, amely 1530 km magasságban rátért pályájáA prešovi 2. számú lakónegyedben összesen 9 ilyen magas épület emel- ra és önműködően kitágult. Ez az tudósok is részt vesznek. Az amerikedik majd, mint amilyen képünkön látható. E lakónegyed gyors felépíté- amerikai kísérlet annak idején új- k ai szakemberek szempontjából az sében elsősorban Štefan Ovak szerelő csapata és Július Kaőeöák vakoló szerű és érdekes volt, mert különbö- lesz a legfontosabb kísérlet, amikor (R, Berenhaut felvétele) zött az akkoriban már sorozatosan (Folytatás a 2. oldalon) által megvilágított léggömb-hold fényes csillagként ragyog az éjszakai égen. Az Echo 2. nyilván hasonló szerkezetű. A távközlési kísérletben szovjet csapata vesz részt.