Új Szó, 1964. január (17. évfolyam, 1-31.szám)

1964-01-11 / 11. szám, szombat

/ LACO NOVOMESKÝ: BÖLCSESSÉG Van olyan bölcsesség: letérdelni a zsinat előtt: bevallani a bíborosoknak a tévtant, a tévelygést, mely elébük hozott, inkább térdrehullni, mint összecsuklani máglya tüzében, inkább elrejteni az igazságot magadban, mélyen, mint kincstartó szelencében aztán újra bevallani: mégis mozog! Nemde, Galilei elvtárs, van ilyen bölcsesség!? Ám, bölcseknél bölcsebb az a gyermek, ki a mesében értelmetlen-bátran, hirtelen olyat kiáltott, hogy ég belerengett: „Meztelen a király, egészen meztelen...!" (Stamodtiaľ, 1963) Sípos Győző fordítása MIROSLAV VÁLEK: • $ TÉL Télen szüzek és fehérek a dolgok. Annyi a hó s a derűs kékség, hogy szinte fáj. Az áradó szurkot lerázta a táj. A vihar kimarja kérgükből a fákat, bensőm nyüszít, mint rettegő állat Éj közeleg, megforgatja, csiszolja a hold üvegét, s reggelre elviszi, homályba tárja. S ez már a sötétkék tél világa. Az én telem fehér, az eltévedt szelek c|ak néha morognak a küszöbön. Telem lám csupa öröm. Dobjuk el a búskomorság nyűtt süvegét, hajadonfővel a dombokra felfutni csodás. Lágyság a párom, szikrázó csillag s tiszta hó-ragyogás. Vannak más telek is, melyek felidézik tested mesés rózsaszín telét. Megízleltem a rózsaszín telet, s a fehér télben már sivár a lét. Mint búvárhajó, kiszököm e telekből. Friss levegőt szívok, vág, mint a kés! Sziklák ropogósát kérem a hegytől, s a barna tél éles hajszálát csuklómra csavarom: virítson tűzpiros, egyszerű ember-vér a havon. Veres János fordítása KÉPESLAP PRÁGÁBÓL Sikeres vendégszereplés A rimaszombati Fáklya Irodalmi színpad ,,Hld" című műsorával a közelmúltban Tornaiján vendégszerepelt. Vidéki együtteseink közül a Fáklya volt az elsA, amely a tornaijai művelődési otthon kitűnően felszerelt nagytermében mintegy 250 főnyi hálás közönség előtt vendégszarepeit. A sikerben — a szerepifikön kívül — nagy része volt Okos lózsernek, a művelődési otthon Igazgatójának, valamint Mács Zoltán rendezőnek és Polyák Aladár járási titkárnak, akik fáradságot nem ismerve készítették elő az elfiadást. ló lenne, ha a példán felbuzdulva a tornaijai kulturális dolgozók Is neklgyűrkőznének végre az irodalmi színpad szervezésének. Hiszen Tornaiján több olyan pedagógus, rendező, zenei szakember ál, akik e törekvésben segítségére lehetnének a művelődési otthon és a CSEMADOK vezetőségének. Szavalókat a mezőgazdasági és a többi iskola diákjai közül lehetne verbuválni. A rimaszombati Fáklya január havában Rozsnyón is bemutatja említett műsorét- Pilisi Irén, Rimaszombat. Vladimír Mofovský: Betyár eposz (gipsz, 1963.) VALAHÁNYSZOR -PRÁGÁBA készülök, mindig amolyan |61eső ünnepi izgalom fog el, mintha valami örvendetes meglepetés várna ott rám. Ártatlan, Játékos várakozás ez, amelyben eddig még nem csalódtam A várossal való találkozás nemcsak azért jelent számomra élményt, mert kóborlásaim során olyan ismerősökkel találkoztam, akiket hosszú évek óta nem láttam, hanem maga Prága — ódon és ú) palotáival, háztömbjeivel, népes, forgalmas, zegzugos utcáival, pompás hídjaival, a meghitt, otthonos Vencel-térrel, sörszagú vendéglőivel — megnyugtatólag, az ünnep varázsos izgalmával hat rám. Egyszóval szeretem Prágát, éppen ezért a varázslatos izgalom már az úton, a vonaton vagy a repülőn kezdődik. Ezúttal a repülőn kezdődött. Az ünnepek előestéjén a délutáni órákban indultam a bratislavai repülőtérről. Lent fagy és homály uralkodott, de fent, a felhők felett, új világ tárult elém. A napsütéses kékes árnyalatú felhők óceánja, a végtelenbe nyúló behavazott szántóföld képében bontakozott ki előttem. Egy ragyogó szemű iskolásfiú ült mellettem, elragadtatott tekintetén látni lehetett, legszívesebben kilépne az ablakon, hogy a meseszép felhőkön Játszadozzék. Mint egy napfényes álom, olyan volt ez a fénytől és fehérségtől szikrázó táj, majd hirtelen lefelé tartott a gép, fejét a sűrű felhőkbe fúrta, a ragyogó kép hirtelen ködbe veszett, hogy néhány perc múlva kikössünk Prága forgalmas repülőterén. A mese azonban folytatódott. Időközben ugyanis megismerkedtem szomszédaimmal, a tízéves kisfiúval meg e mamájával. Az út élménye szólásra bírt bennünket és az autóbuszban már mint régi ismerősök társalogtunk. A gyerek a hírközlés örömével közölte velem, hogy anyja e napokban negyven koronáért egy fütyülő fazekat vásárolt Anyja erre megmagyarázta, Igaz, az új fazék valóban fütyül, jelzi, hogy a tej felforrt és fia tulajdonképpen azért örül a fazéknak, mert ezután már nem kell őrködnie a tűzhely előtt, hogy a te] ki ne fusson... Végül nevetve, nem minden irónia nélkül azt is hozzá tette: — Hiába örködött, & tej többnyire kifutott. A kisfiú erre elpirult, elszontyolodott arcán látni lehetett, kínos neki, hogy anyja egy Idegen előtt ilyen kíméletlenül leplezi le ügyetlenségét. Méltóságát mindenképpen meg akarta védeni és ezért duzzogva ugyan, de Igen talpraesetten így válaszolt: — Igaz anyu, a tej többnyire kifutott, de ha nekem lett volna olyan fütyülöm, mint a fazéknak, akkor én is jelezhettem volna, hogy forr a tej... Így csak kiabálhattam... Az pedig nagy különbség, kiabálni vagy fütyülni... — Persze... persze... — bólintott Jóindulatúan az anyja. AKKOR MAR MÉLYEN BENT JÁRTUNK a városban. Én vidáman elköszöntem új ösmerőseimtől és felszálltam a villamosra. Nem volt könnyű... az ünnepek előtt zsúfoltak itt ls a villamosok. Nagynehezen sikerült kofferemet a pad alá tolni, utána örültem, hogy benn vagyok, állhatok és szoronghatok. Mellettem egy idősebb asszony, mögöttem egy őszhajú bajuszos férfi csomagokkal felszerelve ugyancsak szorongtak. Az ülőhelyek persze foglaltak voltak, előttem két fiatal ült, egy tizenhét esztendős szőke lányka elmerülten regényt olvasott, a másik, egy tizenhat év körüli suhanc kissé lehajtott fővel újságot böngészett. Nekem őszintén szólva ez a helyzet nem tetszett, dehát nem tehettem semmit... végül is vendég voltam és csak annyit tehettem, hogy egy vendég sértett magatartásával szorongtam és hallgattam. Bévülről azonban, várakozó ünnepi izgalmamban reméltem, hogy rövidesen valaki csak beleavatkozik és rendet teremt. E reményemben nem csalódtam. 0j megálló következett, néhányan kiszálltak, de az utasok újabb áradata foglalta el a villamosperon és a fülke réselt. A felszállók közt egy rajongó Ifjú sportoló ls volt. Onnan tudtam, hogy rajongó sportoló, mert jobbjában egy vadonatúj Jégkorongütőt szorongatott. A sportoló jól megtermett legényke volt, tizenhat esztendős lehetett, az ütőt óvatosan a magasba tartva szorult előre, így került a két olvasó fiatal szomszédságába. Az ütőt ekkor leengedte, lábal elé helyezte, majd felismerve a helyzetet, habozás nélkül a rendteremtéshez látott neki. Igen határozottan az újságot böngésző szórakozott társa vállára tette a kezét, majd erélyesen, sportemberhez méltón rászólt: — Te, Ide figyelj, ne művelődj most annyit. Itt áll előtted ez az idős néni csomagokkal a kezében, te meg itt kényelmesen elterpeszkedtél . A SUHANC IJEDTEN FELPATTANT, szégyenlősen zizegett kezében az újság. Kipirult arccal tartott a fülkéből kifelé... őt a tizenhétéves szőke kislány követte, ott szorongott a kocsi perronján, akárcsak mutatóujja a hirtelen bezárt regény lapjai között. Az Idősebbek szó nélkül helyet foglaltak és megkönnyebbült sóhajjal helyezték ölükbe órmotlan csomagjaikat. Mindez nagy ünnepi csend közepette zajlott le ... A sportoló fiatalember is hallgatott, csak akkor szólalt meg, amikor valaki az utasok közül udvariasan megkérdezte, hol vette az ütőt. Én még másnap ls a rendteremtő ütő tulajdonosára gondoltam... ezért csavargásaim közepette bementem a Národní tfldán levő sportáruházba, ahol a fiatalember sportfelszerelését vásárolta. Az áruház zsúfolva volt, szánkót meg sítalpat vásároltak a sorban álló vevők. Az áru percek alatt gazdát cserélt. A jégkorongütők már elfogytak, csak kisebbek, gyerekütök voltak kaphatók, de ezekért ls sorban álltak a jövő jégkorong-sport bajnokielöltjei. Valamenynylen kissé rosszkedvűek voltak, komoran, sőt azt ls mondhatni, hogy megvető mozdulattal fizették kl a tíz koronát a gyerekütőkért. Nagy ütőt akartak, már felnőtthöz méltón akartak játszani, viselkedni. További csavargásaim során azt tapasztaltam, hogy Prágában almát és déligyümölcsöt sorbanállás nélkül lehetett kapni... ugyanakkor azonban termofort még sorbanállással sem lehetett vásárolni. ELUTAZÁSOM ELŐTT UGYANIS egyik ismerősöm arra kért, ha Prágában leszek, vegyek neki egy termofort, mert itt egyetlen drogériában sem kapható. A megbízást szívesen elvállaltam, arra gondoltam, hogy ezt a vásárlást könnyen elintézem. Hát nem Intéztem el. Itt ls, akárcsak Brattslavában, a boltokban udvariasan azt mondták, hogy elfogyott, sőt az egyik drogériában a termofort igen finoman „hiánycikknek" nevezték. Ezen persze kissé meglepődtem, mert azt megértem, ha a borjúhúsa „hiány cikkhez" tartozik, de hogy egy közönséges Ipari gyártmány is ilyen ritka áru legyen, azt nem tudtam. Elégedetlenül, sőt mondhatnám bosszankodva távoztam a botiból már azért is, mert hiszen említettem már, hogy Prágában általában fennkölt ünnepi izgalom tart fogva ... Rövidesen azonban vigasztalódtam, mert igen szép látványban volt részem. Néhány perc múlva ugyanis az Óvárosi térre sodródtam és éppen akkor érkeztem a régi Városháza elé, amikor a toronyóra tizet kongatott. Idegen turistákbóí álló hatalmas tömeg leste a toronynyílásban megjelenő apostolokat. Az udvariasan bólogató apostolokkal egyidőben a városháza kijáratánál egy mosolygó fiatal pár jelent meg a rokonok sorfala között. Rizsszemek zúdultak rájuk, többen kölnivel locsolták őket, kattogtak a fényképezőgépek, egyesek az apostolokat, mások a mosolygó fiatal párt kapták le, a bókolás és a gondtalan mosoly döntő pillanatában. E nagy sürgés-forgás közepette sem az apostolokon, sem a fiatal páron a zavarnak még csak az árnyékát sem lehetett felfedezni. BENNEM ÚJRA HELYREÁLLT a varázslatos ünnepi izgalom. így érkeztem az Övárosi-tér egy mellékutcájába, amelyet Caprovának hívnak. Itt egy boltot fedeztem fel, amely a talált tárgyak gyűjtőhelye. Beléptem, kíváncsi voltam, mit szoktak a prágaiak és a Prágát látogató utasok, vendégek elveszteni. Ketten voltak már a boltban, az egyik elveszett kulcsait kereste, a másik egy félkesztyűt lobogtatott és a párját kereste. A bolt vezetőnője tárgyalt velük. Megmutatta a falon lógó kulcskötegeket, a másik látogat óelé pedig egy dobozt rakott, amely páratlan kesztyűkkel volt tele. Én közben kíváncsian nézelődtem. A polcokon közel száz gazdátlan aktatáskát, rettkült, kis- és nagy koffert láttam. Beljebb pedig könyvek, sálak, zakók, esernyők, női- és férfikalapok, sapkák sorakoztak árván egymás mellett. Az egyik sarokban pedig a háromkerekű biciklik mellett kis ásók, lapátok, autók és rakéták pihentek. EGY ASSZONY LÉPETT EKKOR a helyiségbe. Előadta, hogy tegnapelőtt fekete bőr erszényét vesztette el. A vezetőnő egy doboz erszényt rakott elébe. — Tessék — mondta — ez a decemberi termés — vagy ötven különböző színű erszény hevert a dobozban. Az asszony kutatott köztük, de nem lelt a magáéra. A vezetőnő megnyugtatta. Ha tegnapelőtt vesztette el az erszényét, akkor ma még nem lehet itt, majd udvariasan megkérdezte, hogy mi volt az erszényben. — Ö, semmi különös, — válaszolta — néhány korona volt bennne, egy tisztítóból szelvény, azonkívül két mozijegy a holnapi szilveszteri előadásra. Főképp a mozijegy bánt, mert a tisztitóban már intézkedtem. — Mondja — tettem fel a vezetőnek a kérdést — előfordult már, hogy nagyobb pénzösszeget is elkönyvelhetett a talált tárgyak között? — Hogyne — válaszolta készségesen, — nemrégen háromezer koronát adtunk vissza a tulajdonosának. — Ö, — szólt közbe az asszony, aki elveszett mozijegyei miatt bánkódott — hogy örülhetett az a szegény ember. — Nem volt szegény — válaszolta a vezetőnő, — de igen örült, mint minden dolgozó ember, ha elveszett pénzét megtalálja. — Nos, szerencséje volt — sóhajtott fel újra az asszony — egyszer én is kétszázharminc koronát vesztettem el és egy hétre rá megkaptam. Maga adta vissza. — Az lehet, válaszolta a vezetőnő — én szívesen végzem ezt a szolgálatot s higyje el, együtt örülök a tulajdonossal, aki elveszettnek hitt értékét visszakapja. Ebben a pillanatban a félkesztyű tulajdonosa felkiáltott: — Megvan! — és mint egy zászlót, lobogtatta kesztvűje párját. ÉN UDVARIASAN ELKÖSZÖNTEM és távoztam. Pár perc múlva hallom, hogy valaki utánam kiált. Visszafordulok, a vezetőnő állt a bolt ajtaja előtt és ottfelejtett kesztyűmet lobogtatta előttem. SZABÖ BÉLA A „műfordító" Minden egyes utcasarkon a moziplakátok papírjairól szórja a „műfordítás" gyöngyeit a megnemértő tömegeknek. Az ő ötlete volt, hogy az Ördög cimborája Shaw-darabot a szlovák Pekelnikről Pokoli férfira fordította. A Sevillai borbély sem örült volna, ha megtudja, hogy Érsekújváron Szevillai tanyás címen ment a róla forgatott film. Gajdár filmje a Trubačov oddiel bojuje (Trubacsov őrs) pedig a Trombitások csapata harcol címet kapta... és így tovább. Azoknak, akik e műfordításokat, végzik azt szeretnénk tanácsolni: olvassák a szaklapokat, a filmkritikákat, az irodalom történetet, vagy ha erre nincs idejük, lépjenek néha érintkezésbe az iskola magyarszakos tanáraival. Nyelvbotlásaikat könnyen elkerülhetnék... Kemény József, Érsekújvár 1964. január 11. * ÜJ SZÓ 9