Új Szó, 1964. január (17. évfolyam, 1-31.szám)

1964-01-01 / 01. szám, újév

MIT VAROK 1964ÜJ SZÖ 6 * 1964. január 1. I. M. GARBA-JAHUMPA Földművelésügyi miniszter, a Gambiai Békevédő Bizottság elnöke, Gambia Kongresszusi Pártjának elnöke. Az általános és teljes leszerelés és a béke jegyében lezajlott nagy horderejű moszkvai világkongresszusról hazatérve az elmúlt évben ml is megalapítottuk a Békevédők Bizottságát. Elnökévé engem választottak meg. Kis nemzet vagyunk, de annál nagyobb ellenségei a háborúnak, a gyarmati elnyomásnak. Minden vágyunk a tartós béke megőrzése'. Ezt azzal bizonyítjuk, hogy dolgozóink különböző haladó szervezetekbe tömörülve egyetlen lehetőséget sem mulasztanak el, hogy kiálljanak jogaikért Megértettük, tudjuk, hogy függetlenségünk elnyerésének, a gyarmati iga lerázásának záloga csakis a béke lehet. Politikai harcunk egyik eredménye a katonai támaszpontok megszüntetése volt. A küzdelem azonban még nem ért véget, és nem is érhet mindaddig, amíg célkitűzéseinket el nem érjük. Ezeknek a jegyében küzdünk a többi afrikai néppel szolidárisán a Szahara sivatagban atomfegyverekkel folytatott jogtalan és barbár kísérletek ellen. Harcunkhoz az erőt a szocialista tábor államainak világító példája nyújtja, mely megerősít bennünket a tudatban, hogy nem vagyunk egyedül. A néhány héttel ezelőtt megtartott varsót értekezleten hazámat Is felvették a többi 35 állammal együtt a Béke Világtanács tagállamai sorába. Ez a megtiszteltetés is hozzájárul ahhoz, hogy az új évben még kitartóbban és bátrabban követeljük függetlenségünk kikiáltását, melyért oly régóta küzdünk és megvalósítását az angol kormány ez év júliusára ígérte. A függetlenség kivívása után sem hagyjuk abba a harcot, mely tulajdonképpen csak akkor kezdődik. Mert bár kis állam vagyunk, a többi nemzettel együtt mi Is becsülettel hozzá akarunk járulni a világbéke védelméhez. LEON LEVY A Dél-Afrikai Szakszervezeti Szövetség elnöke, akit a fajüldöző kormány 1956-ban eltiltott a politikai tevékenységtől és bebörtönzött. 1963-ban sikerült Angliába menekülnie, ahol folytatja a harcot Dél-Afrika felszabadításáért. A

GYÄR, az ezerhangú óriás most csendes, néma, akár a környező hóborította rónaság. A hatalmas épületek, szerelőcsarnokok fázósan nézegetik magukat a Duna jeges vizében. A kapun százával özönlenek ki a munkások. Búcsúzkodnak az ismerősök, kezet ráznak a munkatársak. Csak a gyár egyenruhás vigyázó! maradnak. És még valaki. Egy lány: Szalay Vilma, akire mi várunk. Telefonon próbálunk érintkezésbe Jutni a kivitelező osztállyal. A drót végén kedves női hang Jelentkezik. Igen ő az: Szalay Vilma. Ö az egyediili, aki nem siet haza, akinek nem szól a sziréna, akit nem izgat a közelgő karácsony, ö Javasolta, hogy látogassuk meg munkahelyén. Várjunk rá a portán, leugrik értünk. Keskeny betonlépcsőn „kapaszkodunk" fel Vilma munkahelyére. Ahogyan mondani szokták, a hatalmas épület szinte kong az ürességtől. Rajtunk kívül már csak a takarítónőnek akad itt keresnivalója. A nagyméretű irodahelyiségben műszaki rajztáblák sorfala között Jutunk el Vilma íróasztalához. A kissé kopottas asztalon tankönyvek, füzetek hevernek. Vilma a szék karjára teríti vastag, kötött szvetterét, amelyet csak úgy magára kapott, amikor értünk jött a portára. Tekintetében nyoma sincs a kíváncsiságnak. Egyszerű, közvetlen szavakkal adja tudtunkra, hogy szűkében áll az idővel, meg hogy napszállta előtt aligha vetődik haza. A tanulásra az üres irodánál Jobb helyet keresve sem találna. Tanulni pedig kell: muszáj! Küszöbön a félévi vizsgák. A műszaki rajzokat, számításokat is be kell nyújtania. A Műszaki Főiskolán nem ismernek tréfát... A hamvasszőke, kék szemű Vilma gépészmérnöknek készül. A Műszaki Főiskola gépészeti karának harmadéves hallgatója. A mindennapi munka mellett tanul. Nem tagadja, igen nehéz így megbirkózni a követelményekkel. De — mintha kerülni akarná a félreértést — nyomban hozzáteszi: megszoktam már, hogy az élet nagyon is szűkmarkú, mindennek megköveteli az árát. A mérnöki oklevelet nem adják ingyen. Küzdelem, kitartás, lemondás, áldozathozatal és nem utolsósorban szorgalom az ára. Pillanatokig az asztal lapjára szegezi tekintetét, majd így folytatja: — Mehettem volna bentlakó tanulónak is. Számomra Jobb és sokkal kényelmesebb lett volna. De hogy hagyjam itt édesapámat? Egy híján nyolcvan esztendős. Beteg ember. Az élet alaposan megviselte az idegeit. Gondolatvilágában is nyomot hagyott a múlt... Nagyon szerette a családját. De amióta édesanyámat... Még beszélni sem Jő erről... Máig sem tudja feledni azt a szörnyű éjszakát. És ha most itthagynám? Nem volna, aki egy pohár vizet adjon neki... Nem, nem tehettem ... A FENY ELŰZI AZ ÁRNYÉKOT Nyomasztó csend. Vilma olvasott a tekintetünkből. Íróasztala fiókjából kicsi, zsebben hordozható fényképalbumot vett elő. Kissé megviselt képet tett az asztalra. A kép fiatal, mosolygó asszonyt ábrázol. Mintha csak Vilmát látnám. A szem, az arc, az orr, a száj... Nincs sok idő a hasonlítgatásra. Vilma szavai Irányt szabnak a figyelemnek. — ö az... Az édesanyám. Tizenkilenc esztendővel ezelőtt rabolták el tőlünk... a gyilkosok. Ezerkilencszáznegyvennégy karácsony estéjén történt. Szalay József kéményseprő otthonában is ünnepre készültek. Egyszerű, falra akasztott fenyőgally helyettesitette a karácsonyfát. Akkor még a „Rozálián", Komárom legszegényebb negyedében laktak. Egyetlen szobácskában húzta meg magát a család. ARÁCSONY volt, a béke ünnepe. Ezen a napon anyu is hazajött. A hatesztendős kis Vilmácska szinte egész nap rajta csüngött. Hetekig nem látta. Édesapjától hallotta; anyunak bujkálnia kell. Rossz emberek keresik, hogy örökre elszakítsák aputól, Vilmácskától. Ezen a napon azonban mégis csak hazajött. Szerettei iránti vonzalma legyőzte rettegését. Szalay József egész nap ki sem tette otthonról a lábát. Figyelő tekintete állandóan az utcát kémlelte. Zsebében kézigránát lapult. Ha mégis Jönnének ... Együtt haljanak meg. Korán leszállt az alkony. Szalayné a szegényes fenyőágat „öltöztetK' ° > CL. Ž SRN SS § I s s P o o U t/3 < Q N < U O u a s H s w ä* M >H C/5 <N te". Apa valahová „eltűnt otthonról. Az asszony hirtelen megrezzent. Kemény lépteket hallott az udvaron. Még volt annyi ideje, hogy kislányát „átugrassza" a szomszédba. Szíve a torkában dobogott. A kitáruló ajtóban két karszalagos suhanc jelent meg. A „szabolcsiak" voltak. Szálasi hóhérjai, akiket Szabolcs megyéből küldtek Komáromba: gyilkolni. Szalaynét a Deák Ferencutcai Selye-házba kísértek. Itt tanyáztak a véreskezű nyilas hóhérok. A borzalmak háza volt, ez, ahonnan nem volt visszatérés. Fagyos szél nyargalászott a város sötét utcáin. A sötét ég felé meredő templom toronyórája elütötte az éjfélt, amikor megnyílt a Selye-ház kapuja. Fegyveres őrök kíséretében egy csoport megkínzott asszony és gyerek elindult a Vág—Duna felé. Közöttük volt Szalayné, a kéményseprő felesége is. A folyónak azt a részét, ahová áldozataikat terelték a hóhérok, vastag jégpáncél borította. Kemény volt a jég, szikrázott a fejszecsapások alatt. Szalayné másodmagával vágta a léket, másodmagával ásta valamenynyiük sírját. Amikor előbukkant a jeges hullám, a hóhérok valamenynyiüket meztelenre vetkőztették. Szalayné dobta magát elsőnek a bugyborékoló jeges hullámokba. Ű volt az első, s utána a többiek... Ez történt tizenkilenc esztendővel ezelőtt karácsony éjszakáján ott, ahol a Vág összeölelkezik a Dunával. Miért kellett meghalnia Szalaynénak? Azért, mert Vilma édesanyjának nem „árja" vér csörgedezett az ereiben? Azért, hogy soha nem tűrte szó nélkül a nyomort? Igen, ezért! A rablógyilkos talán még számíthatott volna kegyelemre, de ha valaki „lázító" és méghozzá zsidó, nem várhatott könyörületet. Vilmácska egyedül maradt édesapjával. Három testvérkéjét még édesanyja halála előtt áldozatul követelte a nyomor. Kettecskén maradtak. Vilmácska derék, dolgos lánnyá cseperedett. Édesapja azonban fokozatosan összeroppant a gondok súlya alatt. Tekintetéből soha nem tűnt el a feneketlen bánat. ötvenháromban fordulat állt be Vilmácska életében. Édesapja teljesen munkaképtelenné vált. A régi ház is összeomlással fenyegetett. Kenyérkereső nem volt. így került az alig tizenöt esztendős Vilma a hajógyárba. Az üzemtől lakást kaptak: volt már kereset is. És most, hogy itt ülünk a műszaki rajztáblák társaságában, így emlékezik ezekre a napokra. — Gyerekfejjel a gyárat csak kényszermegoldásnak tartottam. Tanítónő akartam lenni... Tiszta szép arcán halvány mosoly sjihan. — A fél esztendőből — ennyi időre szerződtem először — tíz esztendő lett. Megszerettem a gyárat. Nem tudtam tőle szabadulni... Nem is akartam. Második otthonra találtam ezek között a derék emberek között. Kicsit hosszúra nyúlt a műszak utáni beszélgetés. Vilma vizsgára készül! Szedelőzködünk hát. Nem marasztal. Kár is lenne. Jól tudjuk, hogy a Műszaki Főiskolán ilyenkor, vizsgák idején nem ismernek tréfát... /^SENDES a gyár, néptelen az ^ udvar. Csak az egyenruhás őrök tekintete vigyáz és a műszaki rajztáblák társaságában egy kedves, szőke lány tanul, készül az életre. Beck Pál levele nyomán Irta: SZARKA ISTVÁN Az elmúlt 12 hónapban Verwoerd miniszterelnök minden erővel arra törekedett, hogy teljesen elhallgattassa az ellenzéket, és Igyekezett elhitetni a világgal, hogy teljes békesség és nyugalom honol az országban. Különösen azokra akart hatni külföldön, akiknek már kínossá vált az ENSZ-ben a dél-afrikai kormány támogatása. A kormány politikája elleni harcra buzdító 5000 embert tartóztattak le az országban. Számos tehetséges és tapasztalt újságírót, szakszervezeti tagot és politikai vezetőt száműztek, megfosztottak munkájától, vagy másképp tették lehetetlenné. De ez csak növelte a feszültséget és az ellenállás nőttön-nőtt. Az Umkonto We Sizwe, a felszabadító mozgalom harci szervezete a kormány erőszakos intézkedéseire az állami intézmények szabotáldsával válaszolt és propaganda-anyagot terjesztett a nép körében. A kormányellenes hangulat csúcspontra hágott a kötelező személyilap törvény szigorú alkalmazása és a további apartheid rendeletek kiadása után. A kormány ezek után már nem állíthatta, hogy sikerült a „néhány veszedelmes kommunista° ellenállását elfojtania. Egyre több nyilvános gyűlés betiltására kényszerült és bűnnek minősítette még a politikai foglyok elítélése elleni tiltakozást is. Transvaalban, ahol dr. Verwoerd megkísérelte a teljes faji elkülönítést, a jelkeléstől való félelméből nem szüntethette meg a már három éve tartó rendkívüli állapotot. Most a transvaali lakosság a „választásokon° is bebizonyította, hogy elvett az apartheidot. A kormány ideges, mert bármikor kirobbanhat a nép heves összecsapása az államhatalommal. Az új év első felében a világ még gyakrabban értesül majd a délafrikai erőszakosságokról, mert az államhatalom kegyetlenkedéseire az Umkonto We Sizwe ugyanolyan határozott ellenakciókkal fog válaszolni. Nagy hatású lehetne egy nemzetközi döntőbírósági határozat, amely elítélné a dél-afrikai kormánypolitikát, a Biztonsági Tanácsnak már komolyan fontolóra kellene vennie az ENSZ beavatkozását, vagy a gazdasági megtorlások foganatosítását. Az áprilisra tervezett szankciókat tárgyaló londoni konferencia ebben valószínűleg nagy segítséget nyújt majd. Kétségelenül nagy csapás lesz a Dél-afrikai Köztársaság keres• kedelmére, ha Észak-Rhodesia önkormányzatot kap és ott egy további apartheid-ellenes központ létesülhet. Az 1964-es év minden bizonnyal döntő lesz a Dél-afrikai Köztársaság számára, s ha nem Is buktatja meg a fajüldöző kormányt, alapjaiban megrendíti. K. Cích — CTK felvétele