Új Szó, 1964. január (17. évfolyam, 1-31.szám)

1964-01-01 / 01. szám, újév

Nem járt erre véletlenül Bradbury űr? •SHH A mecsetek mecsetjét — amely közvetlenül a kelmefestők és a sár­kányeregető virgonc nagypapák rétje mögött áll — feltétlenül meg kell nézni, bár a turisták kötelező mars­rutájának egyik állomásaként ls sze­repel. Valóban lenyűgöző, elegáns épület. Fergusson Irta róla, egyike azoknak a kevés mecseteknek, amelyet az épí­tész úgy tervezett, hogy külsejével is gyönyörködtessen. Ha a látogató már megelégelte a szemét legeltetni a két karcsú minareten, amilyenek­kel állítólag még a híres ágrai me­cset sem dicsekedhet, ne késleked­jék megtekinteni a próféta nyomát, amelyet kőlenyomatban hagyott ma­ga után és rőt szakállát, amelyet tíz, vagy még több rúpia ellenében üvegfedelű ezüstszekrénykében mu­togatnak. Persze a legmegkapóbb az udvarra vezető bolthajtás a csillár­ral (úgy hallottuk, cseh üveg), ame­lyet fantasztikus sztalaktitok, gazda­gon redőzött kárpitok és fátylak ke­reteznek — itt majdnem úgy érzi magát az ember, mint a domicai bar­langban. S mindez a pompa építész nélkül, sőt ennek akarata ellenére született: ugyanis a vadméhek mű­ve. Szinte megható, hogy ezek a szor­gos kis lények milyen jól élnek a próféta védőszárnyai alatt. A legrosszabb — közölte velünk az egyik kísérő — ezúttal mindössze egy rúpia ellenében —, hogy nem juthatunk a mézhez. Igen magasan van. Tavaly valaki bambuszlétrán próbált hozzáférni, de lezuhant és agyonütötte magát. Azóta elment tő­le az étvágyunk ... ÍRTÁK: ZIKMUND * HANZELKA w Ha már csak egyetlen említésre méltó épület megtekintésére futná az Időből, úgy az a Dzsantar Mantar legyen. Valljuk be, maga a név is rendkívül csábító, csengése mintha valami titokzatosat rejtegetne, mint... mint mondjuk a rejtélyesen hangzó mantra, mantra, mantra szó — amo­lyan egyedem begyedem, tengertánc indiai kiadásban. Ezt a valamit II. Dzsaj Szingh dzsaj­púri maharadzsa építtette 1725 körül. Nem véletlenül Irtuk hogy „valamit", — mert ugyan minek ls nevezhetnénk azt a Jelentéktelen, pálmákkal övezett falrészletet a Parllament Streeten, nem messze a Connaught Place-töl. A láto­gató tájékozatlanságát ugyan megkísér­lik eloszlatni azok a kis füzetek, ame­lyeket a gyerekek kínálgatnak a kapu­ban. Ezekben szó esik a gnómenekröl (ahal ez az a mágikus szó, amelyek segltsévei a morzetanulásnál az „o"-be­tűt jegyeztük meg: ö gnómónl — három hosszú), a délkörökrűl, befogókról és átfogókról, tetőpontokról és hasonlók­ról, de a falon túli fantasztikus épít­mények értelmére mégsem vet szikrányi fényt sem. Mindenesetre a dzsajpúri ma­haradzsa lángeszű férfiú lehetett, ha imigyen jó kétszáz esztendővel meg­előzte a fantasztikus regények szerzőit. Hacsak Ray Bradbury úr nem éppen itt vette a mintát fantasztikus elbeszélései­nek csodavárosaihoz. Fogadjunk, hogy járt Dzsantar Mantarban és ihletet me­rített a hatalmas, magasba nyúló, ka­nafászszerűen csikós hengerekből, vagy az égbe emelkedő lépcsőkből, amelyek váratlanul meredek falban folytatódnak (csak tériszonyban szenvedő embereket ne eresszenek fel rájukl). Vagy talán a gigantikus kutak ihlették meg, ame­lyek a föld mélye helyett a magasba törnek és nincs bennük egy csepp víz sem; vagy valamilyen űrbeli katlanhoz tartozó abroncsfa formájú rostok, ame­lyeksn száz ember ls elférne. Esetleg a kőből faragott gömb- és kör­szeletek hatottak rá, amelyeknek kö­zeiben a fel-felbukkannó turbános vagy svájcisapkás látogató úgy fest, mint törpe az óriások mellett; vagy azok a fantazmagóriák inspirálták, amelyek tá­volról kettősen körvonalazott hársleve­lekre emlékeztetnek s amikor az ember közelebb megy, észreveszi, hogy a két körvonal közötti lépcsőn emberek jár­nak és egy óriási Iogariéc deciméteres vonalait bámulják ... De hogy most már mindenki előtt vi­lágos legyen: mindez a „valami" együtt­véve csillagvizsgáló. A maharadzsa hasonlóképpen építte­tett csillagvizsgálót még Dzsajpúrban, Udzsdzsalnban és Varanászlban. Való­színűleg ellenőrizni akarta, hogy a csil­lagok az egyik helyen ls ugyanazt mondják-e, mint a másikon. Az egyik ilyen égi instrumentumról (a Napórák hercegének nevezte el) leolvasható a pontos napidő mind a négy világtájon, azaz mutatja az indiai, a zürichi, a csen­des-óceáni szigetvilág és természetesen a londoni, illetve a greenwichi időt. Nekünk az egészből az indiai nagy­mamák tetszettek legjobban, akik piros ponttal a homlokukon, fehér szárijuk­ban a gnómónok és Brandbury úr fan­tasztikus elbeszéléseinek űrbeli katlan­rostjai között bújócskát játszottak. És fogócskáztak. Boldog indiai öregkor — legalább is a maharadzsák csillagvizsgálójában. Arról, hogy a Conaught teret va­lamilyen angol vagy ír főnemesről nevezték el, hogy kör alakú, hogy sok ott az üzlet és az újságárusok a cseh „Nevotravuj"-jal köszönnek, bizonyára tudomást szereztek már más útleírásokból. Itt felhívták a figyelmünket egy kis nyomorékra, akinek hároméves korában szülei kificamították mind­két lábát, hogy eredményesebben koldulhasson és eltarthassa az egész családot. Ugyanitt — és a Connaught teret gyűrűként körülölelő utcában — több könyvkereskedés van, amelyek­nek kirakatában a szépséget és új ismereteket szomjúhozó embert kínzó csalétkek vonzzák: csodaszép színes nyomású kiadványok a világ minden tájáról, minden nemzet irodalmának gyöngyszemel — de azok az árak! Ne is beszéljünk róla! A tértől néhány méterre déli Irány­ban, a Dzsanpáthem és a Parliament Street szögében, egy üres telekkel szemben alacsony, raktárhoz vagy egy volt textilipari kézműves mű­helyhez hasonló épület áll, homlokza­tán ékesen szóló felirattal: Kltab Ma­hal, azaz Könyvpalota. Különböző kormánykiadványok kaphatók itt, például a Kliadzsiráhról szóló ide­genforgalmi prospektustól kezdve az indiai ötéves tervet népszerűsítő vas­kos kötetig (éppen azon a napon, amikor erre járunk, jelent meg a reggeli Times of Indiá-ban egy ka­rikatúra, amelyen a Szónokot a hall­gatóság hahotázása közben figyel­meztetik, hogy a 5-years plan helyett ne mondjon 5-years plot-ot, mert öt éves tervről (plan) és nem öt éves összeesküvésről (plot) kell beszél­nie!). Amíg mi a polcokon térképe­ket keresve matattunk, a szomszédos rekeszek előtt egy töpörödött szakál­las öreg szikh, pápaszemmel az or­rán, sandítva méregette az elárusí­tókat. Végül mégis csak rászánta ma­gát, hogy odalépjen az egyikhez és nagy óvatosan a fülébe súgott vala­mit. Lám, lám, hogy a kormány bolt­jában, a Könyvpalotában is akadnak pornográf jellegű képecskék? Kíván­csian lestük a pápaszemest, s ami­kor már elmerült érdeklődéssel sila­bizálta a fedőlapot, a válla fölött mi is belekukucskáltunk. „Hogyan kezeljük a közepes nagy­ságú varrógépeket?" Hindosztáni nyelven volt írva, s a cím alatt olvasható az apróbetűs angol fordítás. A kis öreg elárulta nekünk, Lud­hijánban szabóműhelye van s ezért a könyvecskéért kerek hat óra hosz­szat utazott autóbusszal. „Ugye kérem, ilyen értékes gép, kár lenne, ha valami baja esnék .. Tulajdonképpen a csodával határos, hogy egy milliós város miként tudja nél­külözni a villamosokat. Éppen akkor, amikor már szedelőzködtünk Delhiből, vonták be az utolsó villamoskocsikat. A jó ég tudja, mi lett azoknak a bár­káknak a sorsa. Valószínűleg a kiérde­mesült pályaőrök lakásául fognak szol­gálni . . . De éppen olyan csodálatos az is, hogy a delhítík megvannak autóbuszok és tro­libuszok nélkül. Mert az a néhány au­tóbusz, ami itt szaladgál, Igazán nem Jöhet tekintetbe a tömegszállítás terén. Az indusok nyilván individualisták. In­kább tangón (kétkerekű, lóvontatta jár­mű), bricskán közlekednek, s ha siet­nek, robogós vagy motorkerékpáros riksán, akinek pedig telik, taxin. Az igazi tömegjármű, de emellett teljesen egyéni közlekedési eszköz a kerékpár­A bajk, vagy szajkl — ahogy itt mond­ják. Aki néhány pillanatra megáll azon a kis körtéren, amelybe a Prlthvirádzs, az Aurangséb, a Yorki, a Mánzlngh, a Sáhd/-ahán, a Humájun utak és még a Prifhvirázs fasor ls tarkallik, azzal forogni kezd a világ a sok kerékpár láttán. Minden irányból végelláthatat­lan sorokban húznak az úttesteken, ki méltóságteljesen, ki fontoskodva tapossa a pedált. A térre érve aztán szédítően cikkáznak keresztül-kasul, mert azok, akik a Szafdarzsang repülőtér mögötti Szarodzsinl Nagar telepről vették az irányt, adószedők és vámhivatalnokok, a Harding-híd mögötti Central Revenue Building-be, az „adószentély"-be igye­keznek és át keli magukat vágniuk azoknak a sűrű, mozgó falán, akik már ugyancsak jónéhány kilométert tudnak maguk mögött mert a Ládzspat Nagartől nyomják a pedált, ahol egész napjukat a Rádzspáth végi minisztériumok aktái között töltötték. Ezen a vonalon kari­kázik még az előkelőség is, mintegy négyszázan Nizamuddinból, akik a Bank of Parlamentce-be áramlanak, s ha át akarnak jutni a York téren, tetszik-nem tetszik, belekerülnek a hét torkolatű kis körtér forgatagába. Határozottan Impozáns látványt nyúj­tanak ezek a szinte méltóságteljes csendben vonuló hosszú, tömött kerék­pár-sorok. Özönlenek, egyre csak özön­lenek, feltartóztathatatlanul, mint a lá­va, és még az itt-ott felhangzó csörre­nés sem képes megtörni a töméntelen gumiabroncs egybefolyó, surrogó zaját. Szigorúan párosan, vagy hármasban, vagy négyesben kerekeznek, és állan­dóan egymást keresztezve váltogatják a helyüket, új és új alakzatokba tömö­rülve, aszerint, kinek kivel akad ha­laszthatatlan közlendője. A motorosok eddig még nem találtak megfelelő elnevezést a kerékpárosok számára. Egyelőre az utca rémei,, álom­szuszékok, lajhárok, locsogók néven „tisztelik" őket. A közlekedési szabályzat azonban va­lahogy mégis nekik kedvez. Ha valahol megesik a baj és kerékpárost ütöttek el, vagy döntöttek fel, a rendőrség min­dig a motoros jármű vezetőjét nyilvá­nítja bűnösnek. A rendőrök csak akkor Jönnek zavarba, ha a kerékpáros ön­hibájából esik le s a közelben nem volt egyetlen gépkocsi sem. — Ezt a figyelmetlenséget — mondo­gatják Ilyenkor — csak a fáradtság okozhatta. Vagy a hőség. — Vagy &z éhség... Egyszer, távirat feladása közben, alaposan kibabrált velünk az idő. Hirtelen olyan felhőszakadás zúdult a nyakunkba, hogy a postán reked­tünk. Persze, éppen most nem volt nálunk semmi, amivel agyonüthettük volna az időt, sem újság, sem könyv, szóval semmi. Az ember nem is hin­né, hogy ilyen helyzetben mennyire kapóra jön egy telefonkönyv. És a delhi telefonkönyv... az valóságos csemegel Fel szeretné hívni az igazságügyi minisztert? Vagy a hadügyminisztert? Hol parancsolja — hivatalában vagy a lakásán? Tessék kérem, igen itt: halványkék papíron az összes minisz­tériumok, szépen ábécé-sorrendben, gondosan rendszerezve. Elöl a mi­niszter, utána a helyettesek, titkárok, főtitkárok, altitkárok, a titkárok he­lyettesei, osztályvezetők, címeikkel, rangjaikkal, vezetékneveikkel s többi neveik rövidítésével. A hivatal szá­ma, a lakás száma — lehet válasz­tani. A telefonkönyv ugyanilyen gon­dos aprólékossággal tünteti fel a kép­viselőket (ezeket rózsaszín papíron), a Nép Házának és az Államok Taná­csának tagjait, mindegyikük neve után ott a teljes lakcím és házszám. A „közönséges" képviselőket antikvá­val szedték, azoknak, akik miniszte­ri, vagy helyettesi tisztséget is be­töltenek, kurzív-szedés dukál... Az pedig, hogy egy-egy név két helyütt Is szerepel, nem olyan nagy baj, aránylag elég kevés a miniszter... A zöld színű oldalakon nyomtatott „fejezet" már terjedelmesebb: itt kaptak helyet a bankok, szállodák, gyógyszertárak, ügyvédek, klubok, szén- és borkereskedők (az utóbbiak szám szerint csupán nyolcan, lévén szesztilalom, alkoholt tartalmazó ita­lokat csak orvosi előírásra, azaz re­ceptre lehet kapni, vagy külföldi út­levélre), tanácsadók és nyugdíjadók ügyében (hatvanhatan — a jó ta­nács aranyat ér!), kórházak, köny­vesboltok (nyolcvannyolc — a kul­túra szénája igazán rendben van, ha tekintetbe vesszük, hogy egy borke­reskedésre tizenegy könyvkereskedés esik), biztosító társaságok, kerékpár­kereskedők (kilencvenhárom — íme az individuális jellegű tömegközle­kedés kulcsa) és végül — huszon­négy sűrűn nyomtatott oszlopban: medical practitioners, azaz az or­vostudomány gyakorlói. S mert ez a gyűjtőnév, illetve meg­jelölés a felfedezés újdonságával ha­tott, érdeklődni kezdtünk a részletek iránt. Négy csoportba sorolták őket: A korszerű orvostudomány gyakor­lói. Az indiai orvoslás gyakorlói (az ún. védik). Homőopaták (nem tévesztendők össze a homoszexuálisokkal!), azaz hasonszenvi gyógymóddal gyógyítók: tehát a tüdőgyulladást forró boroga­tással, a meghűlést jeges borogatás­sal kezelik. Hakimok. Közben elállt az esö, s így már csak annyit Jegyezhettünk fel, hogy az üdvözlő táviratok 12. blankettáját a következő szöveggel adják fel: „Fo­gadja őszinte szerencsekívánatainkať választási győzelme alkalmából", a 16. számú blanketta tartalma pedig: „Az ég csatornái ontsák bőséges ál­dásukat az ifjú párra". 1 JOSITARO HIRANA Neves japán jogász a Japán Békevédők Bizottságának §= elnöke. • Először is arról szeretnék beszélni, mit kellene tennünk jö­vőre Japánban a béke megszilár­dításáért. Január 1-töl 500, az év derekától pedig 600 Titan Mlnute­man és másfajta rakétát szándé­koznak elhelyezni Nyugat-Német­országban. Erről tárgyalt nemré­gen a NATO-tanács, amely atom­tengeralattjáró flotta felállításáról is döntött. Ez nagyon felháborítja a japán békevédöket. Ugyanolyan jelenségeket észlelünk Nyugat­Európában, mint a Távol-Keleten. Az Egyesült Államok Csendes­óceáni alomflottájának a Hawaii­szigeteken székelő főparancsnoka kijelentette, hogy 1964-ben kibő­vítik a flottát és egyes hajóköte­lékeket japán kikötőkbe vezényel­nek, hogy blokoljálc a szocialista országokat. 1964-től azt várom, hogy a japán békevédők szembeszállnak a reak­ciós erőkkel, amelyek arra törekednek, hogy Japán az Egyesült Államok nukleáris tengeralattjáró-támaszpontja legyen. A japán békevédők harca — tekintettel a NATO-tanács döntésére — világ­jelentőségű lesz. • Másodszor az új évben elszántan fogunk törekedni a dél­vietnami háború befejezésére. Közös felelősséget érzünk ezért a szennyes háborúért, mert az amerikaiak japánt és okinavai támasz­pontjaikról küldenek csapatokat a dél-vietnami hazafiak ellen, innen szállítják a lőszert, és a többi hadianyagot. Azonnal be kell szün­tetni a kegyetlen hadviselési módszereket: a föld mérgezését, mely­nek következményeként mérges gyümölcs, mérges rizs terem. A tör­ténelem legbarbárabb harci módszere az, amit az amerikaiak Dél­Vietnamban müveinek. December 20-án volt a dél-vietnami Felszabadítási Arcvonal megalakulásának 3. évfordulója. Ez a szerv ma az ország területé­nek háromnegyedét ellenőrzi, melyen a lakosságnak több mint a fele él. Ily módon kialakult a békés, független és semleges Vietnam megteremtésének alapja, mely a jövőben kétségtelenül erősödni fog. A dél-vietnami helyzet alalatlása szorosan összefügg a dél-koreai és a japáni fejleményekkel. Hisszük és reméljük, hogy a japán békevédők jövőre kikényszerítik a japán és Dél-Korea szövetségének kialakításáról folytatott tárgyalások félbeszakítását és megakadá­lyozzák a nemzetközi együttműködést egy új agresszív tömb, a NATO létrehozásában. További küzdelem vár ránk a japán alkotmány reakciós módosí­tásának megakadályozásáért. A kormány már az idén érvénytelení­teni akarta a 9. cikkelyt, amely megtiltja, hogy Japán hadsereggel rendelkezzék és háborút viselhessen. Ám a békemozgalom olyan erős volt, hogy megakadályozta a kormány szándékát. Nemcsak a japán népnek, hanem a világ népeinek ts felelősek vagyunk a békés alkot­mány megvédéséért. HANA LÉVI-HAS Z Izraeli nyelvtanárnő, az Antifasiszta Harcosok Szövetsé­gének aktív tagja, a bergen-belseni koncentrációs tábor volt foglya, akinek naplóját több nyelven <iadták. MIT VÁROK 1964­Bertold Brecht egyik versében írja, hogy a fasizmus méhe termé­keny még — és valóban, a legutóbbi hónapok eseményei Brecht szavait igazolják: a reakció komoly veszélyek előidézésére képes. Mégis azt remélem, hogy a különféle társadalmi rendszerű országok­ban élő emberek békeakarata elég erős lesz ahhoz, hogy a jövő évben további, a moszkvai atomcsendegyezményhez hasonló meg­egyezéseket harcoljanak ki. Ez az egyik dolog, amit az 1964. évtől várok. A másik dolog: Minden becsületes ember számára — s a fasiszta­ellenes harcosok számára különösen — fájó, nyugtalanító az a tu­dat, hogy földünkön — a gyarmati országokban és számos tőkés államban — még igen sok ember él elnyomatásban, viseli a fajt megkülönböztetés, elszigeteltség béklyóit. Remélem, a Jövő évben ezt is felszámolják. Remélem, hogy a nemzetközi helyzet kedvező fejlődése előnyösen befolyásolja hazám, Izrael fejlődését ts, s javulást és haladást hoz a lövő évben, amit a világ többi békeszerető népének is kívánok. Hotelszobánk ablakából figyeltük őket. Az egyik parti a toldaléképület alapjait ásta, a másik halomba hordta az agya­gos földet. Szakajtóban, a fejük tete­jén. Indiai szokás szerint. A távolság alig száz méternyi. Könnyed lassúság­gal, óvatosan rakosgatták a lábukat, de sohasem tették meg az egész utat az ásástól a földrakásig, hanem három szakaszban, staféta-szerűen szállították a kiásott földet. Az első az ásástól ad­dig lépkedett, amíg csak két lépés vá­lasztotta el a következőtől. Ekkor mind­ketten megálltak, a másik letette szakaj­tóját a földre, az első társa fejére he­lyezte a telit, felvette az üreset s mind­ketten — hátra arci Pontosan ugyanígy folyt le a második és harmadik talál­kozása s nyilván csak a harmadik volt logosult a szakajtó tartalmát a földku­pacra borítani. Valamilyen trükköt szimatoltunk s nyomban papírt meg ceruzát ragad­tunk. Hátha valamilyen Indiai hókusz­pókusz, varázseszkö? a munkatermelé­kenység növelésére. KI tudja, talán nálunk ls be lehetne vezetni?l így ni. Az „A" pont az ásatás, a ,,B" pont az a hely, ahol az első és második találkozik, a „C" a második és harmadik béke-találkozója, a „D" a földkupac. S most vizsgáljuk meg kö­zelebbről: a „B" és „C" pontok mozog­nak, mert egyszer sem történik meg, hogy az első számú munkás ugyanazon a helyen találkozzék a második számú munkással, és a harmadik számú szin­tén nem méri pontosan szakaszát. Tehát számításba kell vennünk a fordulók kü­lönbözőségét. Az első fordulólt B 1-gyel, B 2-vel, B 3-mal jelöljük, a másodikét C 1-gyel, C 2-vel, C 3-mal. Még szeren­cse, hogy legalább az ásás helye és a földhányás nem változtatja helyét. B 1 C 1 B 2 B 3 C 2 C 3 flogy-hogy? Az első számú férfi má­sodik útján csak ilyen rövid távolságot tett meg s hagyta, hogy a szomszédja olyan messzire gyalogoljon? S a követ­kező „stafétánál" miért tette meg a leghosszabb szakaszt a harmadik? Egyi­kük csali De melyikük? Vajon az jár-e jobban, aki (készakarva) lassan jár és Így kényszeríti társát, hogy több lépést tegyen a teherért? Vagy az jár jobban, aki a teli szakajtóval szaporábban mo­zog, előbb szabadul meg tőle s az üressel már kényelmesen teszi meg a visszautat? Mi történne, ha Jó tanáccsal szolgálnánk és felvilágosítanánk őket. hogy a csalások elkerülése végett a legcélszerűbb, ha egyenként teszik meg az egész utat, teli szakajtóval oda s az üressel vissza. Így: Ily módon mindegyikük a maga útját járná, s az, aki nem akar megszakadni a munkában, a műszak alatt úgyis egy­néhány szakajtóval kevesebbet cipelhet, mint az, aki becsületesen végzi a dol­gát. Az egész hókusz-pókusz fináléja na­gyon lesújtó volt. Lényegében körülbelül így festett: Gyűrd össze az ábrákkal, számításokkal teli papírost, mert a ku­tyának sem kell. örülünk, hogy nem tudjuk, ml az a normaóra. Az akkordról sem szóltak nekünk egy szót sem. Amennyit hordok, annyit hordok. Min­denki annyit, amennyit bír. Ha túlgyor­san viszem a terhet, nem lesz mit csi­nálnunk. Ha az ásástól a földkupacig kellene cipelnünk a szakajtót, akkor nagyon ls kimerülnénk. Azonkívül ügyel­nünk kellene, nehogy összeütközzünk. És különben is, ml társaságban szere­tünk dolgozni, örülünk, ha barátaink­kal találkozunk, a viszontlátásnál egy­két szó mindig gazdát cserélhet. Egy kicsit kifújja magát az ember. Megállj csak, észrevetted-e egyáltalán, mit ebé­dolünk? Gyere, egyél abból az egy ma­réknyi rizsből és abból a pár bogyóból. No lám, és most próbáld meg, hányszor fennéd meg az utat egy műszak alatt... 1964. január 1. * ŰJ SZO 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom