Új Szó, 1964. január (17. évfolyam, 1-31.szám)

1964-01-27 / 27. szám, hétfő

M D A Fiál HÓ Kik nyerték a legtöbb aranyérmet ? M Görögországból hozott olimpiai láng már megérkezett Innsbruckba, ahol " szerdán délelőtt ünnepélyes keretek között megnyitják a IX. téli olimpiát. Ezzel egvidőben ünnepli a sportvilág az első téli olimpiai játékok megren­dezésének 40. évfordulóját. Az elmúlt négy évtized alatt megtartott játékok beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, méltóképpen felnőttek a nyári olimpiák rohamosan fejlődő sportbéli és erkölcsi sikereihez. Az eddigi nyolc téli olimpián 153 versenyszámban — a holtversenyeket is figye­lembe véve — 156 bajnokot avattak. Az első téli olimpián még csak 14 (4 sí, 5 gyorskorcsolya, 3 műkorcsolya, 1 bob és 1 jégkorong) szám szerepelt. Később a műsor fokozatosan bővült: Garmischban 17, St. Moritzban és Oslóban 22, Corti­nában 24, Squaw Valleyben pedig már 27 versenyszámot bonyolítottak le. Az ,,isteni" Sonja három aranya fi U C Kik védik az olimpiai bajnokságot ? Innsbruckban megdől ez a csúcs is, mivel harmincnégy bajnokavatásra ké-í szülnek. Tizennyolc ország akadt eddig, melynek fiait és lányait olimpiai éremmel jutalmazták. A rangsorban — természetesen — az északi országok és az Al­pok birtokosai járnak elől. De jutott olimpiai érem Csehszlovákia és Magyar­ország téli sportolóinak is. A csehszlovákokat Karol Divín és a jégkorongcsapat örvendezte meg eziist-, a síugró Parkeri pedig bronzéremmel, míg a magyarok valamennyi olimpiai helyezésüket a páros műkorcsolyázásban vívták ki. A IX. olimpia előtt ismertetjük az egyes sportágak eddigi erőviszonyait, a történelmi rangsorokat, felsoroljuk a bajnoki címek védőit és a legtöbb arany­érmet szerzett versenyzőket, és a sok sporthős közül újra „bemutatjuk" azokat, akiket még ma iš emlegetnek. A műkorcsolyázás innsbrucki mtisora: Január 29: párosok Február 2: nők Február 6: férfiak Történelmi táblázat: Csehszlovákia — 1 — Hollandia — 1 — Finnország — 1 — Svájc — 1 — (Csehszlovák ezüstérmes: Karol Divín, 1960. Magyar ezüstérmes: A bajnoki címek védői: Davfd Kékessy-Király, 1948. Magyar Jenklns (amerikai), Carol Heiss bronzérmesek: Rotter—Szollás 1932 (amerikai) és Wagner-Paul (ka- és 1936, Nagy-testvérek 1952 és nadai). 1956.) Többszörös olimpiai bajnokok: Sonja Hennie (norvég) 3, Graf­ström (svéd), Scháfer (osztrákj, Egyesült Államok 6 6 7 Button (amerikai) és a Jolly— Ausztria 5 8 4 Brunet francia páros 2—2 győze­Norvégia 3 — — -lemmel. A svéd Gillis Grafström Németország 2 2 — a téli olimpiákon aratott két győ­Kanada 2 13 zelme előtt az antwerpeni nyári Svédország 2 11 olimpia műsorába Iktatott férfi Franciaország 2—2 műkorcsolyázó Olimpiai bajnoksá­Nagy-Brltannla 1 1 2 got is megnyerte, s így tulajdon­Belgium 1—1 képpen ő is három bajnokságot Magyarország — 1 4 szerzett. GAZDAG PAPA — CSODÁS LÁNY. E kettő adta meg Sonja Hennie elhomályosíthatatlan sikereit. A papa, aki jiatal korúban kerékpá­ros-világbajnok volt, a legjobb felkészülési lehetőségeket biztosí­totta lánya számára. Sonja 12 éves volt, amikor Chamonixban már ra­gyogó kürt futott. Páratlan sikersorozata 1927-től 1936-ig tartott. Há­romszor nyerte meg egymás után az olimpiát bajnokságot, megszakítás nélkül tízszer volt világ- és hatszor Európa-bajnoknő. Garmisch­Partenkirchenben volt a legnehezebb dolga. Mindenki tudta, hogy az „isteni" Sonjának ez az utolsó amatőr szereplése. Utána Hollywood, vagyis a film következik. Nagy volt tehát a meglepetés, amikor a kötelező gyakorlatok után nem Sonja, hanem a 15 éves angol Colledge vezetett. Ami erre „kitört", olyat még olimpián aligha láttak. Sonja hisztérikus rohamot kapott. Toporzékolt, patakban folyt a könnye ... Végül, nagy nehezen, a szállodába vitték. Más­nap filmre való mosollyal jelent meg a jégen. Gyönyörűen korcso­lyázott és végül tíz pont előnnyel nyerte meg harmadik olimpiai bajnokságát. Sonja előtt egy magyar származású asszony, Plankné Szabó Herma IAusztria) nyert aranyérmet, utána pedig a kanadai Scott, az angol Altwegg, az amerikai Albrlghl és Heiss álltak a győzelmi emelvény legmagasabb fokán. Most Dljkstra következ­het, hiszen négy évvel ezelőtt már ezüstöt nyert. A FÉRFIAKNÁL először a svéd Grafström a sztár. Laké Placld-ben azután új csillag tűnt fel, aki legyőzte a svédet: Kari Schafer. Amikor olimpiai bajnok lett, nemcsak a műkorcsolyázók, hanem az úszók is ünnepelték őt. Mellúszö volt, a legelső klasszisból I Neve •mégis a műkorcsolyzással forrt össze. Garmischban újra bajnok lett. Tizenkét évvel később — a háború után — az amerikaiak vették át a hegemóniát Button, Alan Jenkins és Dávid Jenklns révén. Az olimpiák történetében egyébként először fordult elő, hogy egy testvérpár egymást váltotta fel a bajnokságban. Dávid Jenkins már Cortinában bronzérmet szerzett három évvel Idősebb, olimpiai és négyszeres világbajnok bátyja mögött. A következő évben azután átvette visszavonult bátyja „örökét", és ettől kezdve megszakítás nélkül védte a világbajnokságot, majd olimpiai győze­lemmel tette fel sikereire a koronát. A szovjet diáklány ... A gyorskorcsolyázónak innsbrucki műsora: Január 30: 500 méter Január 31: 1500 méter Február 1: 1000 méter Február 2: 3000 méter A bajnoki címek védői: Haase (német) 500, Guszeva (szovjet) 1000, Szkoblikova (szovjet) 1500 és 3000 m-en. A történelmi táblázat egyelőre csak a Squaw Valleyben rendezett VIII. téli olimpia helyezéseit mu­tatja, mivel a gyorskorcsolyázó­nők 1960-ban szerepeltek először az olimpián. Szovjetunió 3 2 1 Németország 11 — Lengyelország — 1 1 Finnország _ — 1 Egyesült Államok _ — 1 KET ARANYEREMMEL eddig csak Szkoblikova dicsekedhet. Ami­kor kétszeres olimpiai bajnokká avatták, a cseljablnszkl Pedagógiai Főiskola negyedéves hallgatónűje volt. A szőke diáklány 21 éves korában úgy került ki az olimpiára, hogy szovjet bajnokságot még nem nyert. De világbajnokságot már majdnem . .. Mivel nincs gyen­ge távja, a VB összetett versenyén nagy eséllyel Indult, egy bukás azonban elütötte őt a győzelemtől, még ugyanabban az évben a két olimpiai aranyérem bőven kárpótolta e balszerencséért. ... és a finn veterán Ligyija Szkoblikova A gyorskorcsolyázók innsbrucki műsora: Február 4: 500 méter Február 5: 5 000 méter Február 6: 1 500 méter Február 7: 10 000 méter A bajnoki címek védői: Grlsin (szovjet) 500, Grisln (szovjet) és Aas (norvég) 1500, Silkov (szov­jet) 5000, Johannesen (norvég) 10 000 m-en. Történelmi táblázat az eddigi nyolc téli olimpián nyert arany-, ezüst- és bronzérmekről: Norvégia Szovjetunió Finnország Egyesült Államok Svédország Hollandia Kanada Ausztria 14 12 12 7 2 4 6 6 7 6 5 2 2 2 3 A JÉG NURMIjA — igy nevezeték a húszas évek gyorskorcsolyázó csillagát, Clas Thunberget. A svéd származású jinn nevezését „szép­ség-olimpiára" aligha jogadták volna el, tudását azonban mindenütt megcsodálták. Öt olimpiai aranyérem jegy ezüst- és egy bronz­érem), öt világ- és négy Európa-bajnoki győzelem fűződik nevéhez. Harmincegy éves volt, amikor az l. téli olimpiát rendezték. Itt három bajnokságot nyert. Négy év múlva újabb kettővel gyarapí­totta érmeit. S azután se „ült" babérjain. Még negyven éves fejjel ts versenyzett. A DRAMENNI ESZTERGÁLYOS, Ivar Ballangrud, a norvég gyors­korcsolyázók büszkesége volt. Három olimpián szerepelt. St. Mo­ritzban, 1928-ban szerezte az első és nyolc ( 1) év múlva, 32 éves korában Garmlsch-Partenktrchenben a további három aranyérmét. Csak Laké Piacidban nem sikerült győznie. Itt csak egy ezüstéremig vitte, mert nem volt elég erős könyöke. Márpedig erre ls szükség lett volna a „rudllban", vagyis az egyszerre rajtoló mezőnyben ... Pedig akkor ls ő volt már a világ legjobbja, amit be Is bizonyított: a páros indítással megrendezett VB-n alaposan visszavágott az amerikai olimpiai bajnokoknak. Ballangrud neve egyébként négy­szer szerepel a világ- és Európa-bajnokok listáján. A VILÁG LEGJOBB rövidtávfutó gyorskorcsolyázója címet méltán érdemli ki jevgenyij Grlsin, aki Cortinában és Squaw Valleyben egyaránt megnyerte az 500 és az 1500 m-es- versenyt, s ezzel megkö­zelítette az olimpiák eddigi legeredményesebb gyorskorcsolyázóját, az ötszörös győztes Thunberget. Ötszázon mindkétszer ő érte el a legjobb, sőt a mindenkori legjobb időt, hiszen 1956-ban és 1960-ban is 40,2 mp-es világcsúccsal nyert, 1500-on azonban mindkétszer megosztotta a győzelmi emelvény legmagasabb jokát előbb Mlhajlov, majd Aas „társbajnokkal". Grlsin, akt a legutóbbi olimpia idején 28 éves volt, csak 172 cm magas, de roppant kidolgozott Izomzatú, boltozatos mellkasú legény. A hosszabb távokért nem lelkesedik, de azért így is nyert már EB-t és szerzett helyezést az ugyancsak ösz­szetett versenyü világbajnokságokon. A síkirálynak még életében szobrot emeltek Február 4: biatlon Február 5: 50 km-es sífutás Február 8: 4X10 km-es váltó Február 9: óriás síugrás Az olimpiai bajnokságok védői: Hakon Krusveen (norvég) 15, Slx­ten Jernberg (svéd) 30, Kalevl Hámäiainen (finn) 50 km-en, Georg Thoma (német) északi ösz­szetettben, Helmut Recknagel (né­met) síugrásban, Alatalo -r Män­tyranta — Huhtanen — Hakullnen (Finnország) 4X10 km-es váltó­ban, Klas Lestander (svéd) biat­lonban. Történelmi táblázat: Három ország ,,privilégiuma"? 7 A síversenyzök innsbrucki műsora: Február 1: 10 km-es futás Február 5: 5 km-es futás Február 7: 3X5 km-es váltó ström (Svédország) 3X5 km-es váltóban. Az 5 km-es sífutás Inns­bruckban szerepel először az olimpia műsorán. Történelmi táblázat: A bajnok) címek védői: Marija Szovjetunió Guszakova (szovjet) 10 km-en, Finnország johansson — Strandberg — Ruth- Svédország 2 4 1 2 12 1—2 KÉT ARANYÉRMET még egyetlen sizőnönek sem sikerült nyernie az olimpián. Guszakova azonban most Innsbruckban duplázhatI Négy évvel ezelőtt nagy állóképességének köszönhette győzelmét, mert az utolsó 2 km-en előzte meg riválisait. A leningrádi varrónő azonban már akkor sem volt túl fiatal. De még most, 32 éves korá­ban is a világ egyik legjobbja, ö egyébként már tudni fogja olim­piai helyezését, amikor a férjének, Guszakovnak jog szurkolni, akt az összetettben indul és az 1960-as bronzhoz újabb érmet akar szerezni. I A kitzbüheli villám mesterhármasa A bajnoki címek védfii Jean Vuarner (francia) lesiklásban, Ernst Hinterseer (osztrák) műle­siklásban, Roger Staub (svájci) óríásmülesiklásban. Történelmi táblázat: Ausztria Franciaország Svájc Németország Norvégia Olaszország Japán Svédország 5 3 2 1 1 1 — — — 1 — — — 1 Toni Sailer Az alpesi sízök Innsbrucki műsora: január 30: leslklás Február 2: óriás műlesiklás Február 8: műlesiklás (Az alpesi számok 1936 óta sze­repelnek az olimpia műsorán. Garmischban csak összetett ver­senyt rendeztek, St. Moritzban pe­dig lesiklást, műlestklást és ösz­szetett versenyt. Az utolsó három olimpián a műsor azonos volt az Innsbruckival.) Többszörös olimpiai bajnokok: Sailer (osztrák) 3, Oreiller (fran­cia) 2 győzelemmel. Veikko Hakulinen Norvégia 18 17 14 Svédország 10 11 9 Finnország 9 12 6 Németország 2 — 1 Szovjetunió 1 — 7 Csehszlovákia — — 1 Lengyelország — —. 1 Ausztria — — 1 — 3 1 — 1 5 — — 1 (1924-ben a négy táv győztesein kívül az összetett verseny győzte­se is aranyérmet kapott. (1928-ban a rossz Jég miatt nem rendezték meg a 10 000 m-es versenyt.] 1928­ban 500, 1956-ban és 1960-ban 1500 méteren két olimpiai bajnokot avattak.) Többszörös olimpiai bajnokok: Thunberg (finn) 5, Ballangrud (norvég) 4, Grlsin (szovjet) 4, Andersen (norvég) 3, Shea (ame­rikai) 2, jaffee (amerikaij 2 győ­zelemmel. Az olimpiai bajnokok sorába a fentleken kívül még 15 gyorskorcsolyázó tartozik. A síversenyzök innsbrucki műsora: Január 30: 30 km-es sífutás Január 31: síugrás Február 2: 15 km-es sífutás Február 3: északi összetett A nők alpesi sí-számainak innsbrucki műsora: Február 1: műlesiklás Február 3: óriás műlesiklás Február 6: leslklás A bajnoki címek védfii: Heidi Blebl (német) lesiklásban, Ann Heggtvit (kanadai) műlesiklásban, Yvonne Rüegg (svájci) óríásmü­lesiklásban. Történelmi táblázat: Svájc 4 2 — Többszörös olimpiai bajnokok: Haug (norvég), Gröttumsbraaten (norvég), Hakulinen (finn) 3—3, Birger Ruud (norvég), Landström (svéd), Jernberg (svéd) és Bren­den (norvég) 2—2 győzelemmel. EGY CSEHSZLOVÁK SlUGRÖ, Rudolf Purkert volt az egyetlen, aki a norvég, svéd és jinn versenyzőkön kívül olimpiai érmet nyert klasszikus versenyszámban az első hat fi) téli olimpia során. St. Moritzban, 1928-ban, két norvég — Andersen és Sigmund Ruud — mögött harmadik lett. Az északiak fölénye még mindig tart, de az utolsó két olimptán már német és szovjet győzelmek is akadtak, AZ ELSŐ „SKIKONGE" (slklrály) címet Thorletf Haug norvég erdőmérnök kapta sorozatos Holmenkoll-gySzelmeiért. Haug nem­csak a futásban volt szinte verhetetlen, hanem a legjobb ugrók közé ls tartozott. Már nem volt éppen fiatal, amikor az első téli olimpiát rendezték. Túl volt a harmincon ... „Azt hiszem, hogy most kika­pok" — Jósolta a versenyek előtt, mivel torokgyulladása miatt hosszabb Időt kihagyott. De Jobb versenyző volt, mint Jós. Biztosan nyerte mindkét futószámot és az északi összetett versenyt ls. Ez a hármas sorozat máig ls egyedülállói S ráadásul Haug az ugrásban elért harmadik helyével „toldotta meg" a három aranyérmet. Hálás nemzete még életében szobrot emelt a chamonlxl olimpia hősének Kongsbergben (ugyanakkor az 1924-es nyári olimpia hőse, Paavo NurmI ls szobrot kapott Aboban). Valóságos nemzeti gyászt okozott, amikor — tíz évvel olimpiai győzelmei után — negyvenegy éves korában meghalt. Utóda az ugyancsak erdőmérnök, Johan Gröttums­braaten lett, aki három olimpián gyűjtötte az érmeket: Chamonix­ban 1 ezüst és 2 bronz, St. Moritzban 2 arany, Laké Piacidban 1 arany. A RUUD-CSALÁDBAN négy fiú volt. Ruudék külön ugróstílust teremtettek a kis Kongsbergben, ahol a sisánc kifutója a főtérbe torkollik. Sigmund, a legidősebb Ruud-ftú, 1928-ban ezüstérmet vitt haza az olimpiáról. Négy év múlva Birger, a leghíresebb Ruud kö­vetkezett. Huszonegy éves volt, amikor Laké Piacidben mellére tűz­ték az első aranyérmet, melyhez négy évvel késObb Garmischban újabbat szerzett. Talán folytatta volna győzelmeit, ha 1940-ben és 1944-ben a harcterek helyett a sport küzdőterein találkozik az Ifjúság ... Harminchét éves fejjel elment még az 1948-as olimpiára ts. Második lettI Egy szülövárosabelt ugró, Hugsted győzte csak le, akiről pedig sokan azt hitték, hogy jobb válogatott labdarúgó, mint síugró. Az alacsony termetű, mlndösze 166 cm magas Birger Ruud csodálatos biztonsággal szállt a levegőben, az aerodinamikus stílust S vitte keresztül a legtökéletesebben. Mint minden norvég, kezdet­ben ő is lenézte az alpesi síelést, s hogy bebizonyítsa, mennyire nem „kunszt" a leslklás, elindult ebben a számban is a garmtscht olimpián, ÉS — győzöttI De érmet nem kapott, mert akkor még csak összetett versenyt írtak kt. Márpedig a műlesiklásban kide­rült, hogy ezt még Blrgernek. is többet kellett volna gyakorolnia, — akkor talán nem bukott volna annyiszor. S végül a családi tab­lóhoz még annyit, hogy Ruud fiatalabb öccse, Asbjörn, ls nyert aram/érmet. Igaz, nem az olimpián, hanem „csak" a világbajnok- Egyesült Államok ságon ... Svájc A KITZBÜHELI VILLÁM — e néven emlegette az egész sport­világ Toni Sallert, minden idők legjobb alpesi versenyzőjét. Az osztrákok már az oslói olimpia előtt is sokat vártak tőle, a nép­szerű Toni azonban nem indulhatott. Lábtörést szenvedett 1 Még a kórházban feküdt, amikor makacsul megfogadta: csak azért is a világ legjobbja leszi Cortinában valóban az ő nevétől volt hangos a Dolomitok alja. Mindhárom alpesi számot megnyerte, pedig még nem volt 21 éves sem ... Két év múlva a világbajnokságon a műlesik­lásban legyőzték öt, de a másik két számban és az összetett ver­senyben világbajnok lett. Utána bejelentette, hogy visszavonul, de aligha mondott volna búcsút a versenyzésnek, ha filmszerepet miatt nem kerül összeütközésbe az amatőr szabályokkal. Egyesült Államok Németország Ausztria Kanada Olaszország Szovjetunió Norvégia 3 4 3 3 2 4 1 — Többszörös olimpiai bajnokok: Lawrence (amerikai) és Trude Belser (osztrák) 2—2 győzelem­mel. TIZENEGY alpesi versenyzőnő osztozott az eddigi 13 aranyérmen. Legutóbb a 18 éves bajor Biebl győzelme nagy meglepetést keltett, a 22 éves szőke Heggtvitről viszont azt állapították meg, hogy nála a vér nem válik vízzé (apja Norvégiából került Kanadába és új hazájában nyert síugró bajnokságot), sőt Ilyesmiről beszélhetünk a 22 éves barnahajú, rendkívül temperamentumos svájci gépírónő­vel kapcsolatban is, hiszen nagynénje a harmincas évek közepén kétszer győzött a világbajnokságon. Yvonne Rüeggrűl egyébként elmondhatjuk, hogy a világ legbátrabb műlestklónőí közé tartozik. Túlzott bátorsága miatt ő tartotta a bukás-csúcsot. Squaw Valley­ben azonban biztosan maradt lécein, pedig 1300 m hosszú, 382 m szintkülönbségű volt az 54 kapus nehéz pálya. Bobban az USA, jégkorongban Kanada A bob- és szánversenyek innsbrucki műsora: Február 1: bob — kettes Február 3: szán — férfi és női Február 5: szán — kettes Február 7: bob — négyes Az olimpiai bajnokságok védői: Olaszország kettes, Svájc négyes bobban. Mindkét csapat 1956-ben Cortinában nyert aranyérmet. Squaw Valley-ben bobversenyeket nem rendeztek. A szánversenyek először most szerepelnek az olim­pia műsorán. Történelmi táblázat (7 négyes és 5 kettes bobban, valamint 2 skeletonban elért helyezések alap­ján): Olaszország Németország Nagy-Britannia Belgium 2 — — 2 1 3 1 1 Az Innsbrucki Jégkorong-torna már ma megkezdődik a selejte­zőkkel és február 9-ig állandóan lesznek mérkőzések. Az olimpiai bajnokság védfije: az Egyesült Államok. Történelmi táblázat: Kanada 5 Egyesült Államok 1 Szovjetunió 1 Nagy-Britannia 1 Svédország — Csehszlovákia — Svájc — Németország — 2 1 N. M. „Új Szó" kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség: Bratislava, Gorkého u. 10. sz. Telefon: 522-39,512-23,335-68,— főszerkesztő: 532-184, titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek: 506-39. Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkého 8., telefon: 503-89. Előfizetési díj havonta 8,— K£ s. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és postai kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS — Űstradná expedícia tlače, Bratislava. Gottwaldovo nám. 48/VII. K-21*41074

Next

/
Oldalképek
Tartalom