Új Szó, 1964. január (17. évfolyam, 1-31.szám)
1964-01-28 / 28. szám, kedd
Világ proletárjai, egyesüljetek! UJSZO SZLOVÁKIA KOMHUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Lapunk 3.-5. oldalán közöljük Michal Sabolčík elvtársnak, az SZLKP KB titkárának beszámolóját Szlovákia népgazdaságfejlesztési tervéről, amelyet az SZLKP KB legutóbbi plenáris ülésén tartott. Bratislava. 1964. január 28. kedd • 30 fillér • XVII. évfolyam 28. szám. Készül az évi munka mérlege Az önköltségcsökkentés eredményei • Nagyobb súlyt helyeznek a termelés technológiájára • Ahol ésszerűen gazdálkodtak a szövetkezetesek, ott pozitív az év végi mérleg • Csökkentik az időjárás befolyását Ezekben a napokban a mezőgazdasági üzemek sok ezer vezetője, szakembere és egyszerű dolgozója hajol a papírok fölé, hogy mérleget készítsenek a múlt évi gazdálkodásról, Ez a sok időt, tudást és fáradságot igénylő munka nem egyforma örömöt okoz valamennyi mezőgazdasági üzemünkben. Ahol jól gazdálkodtak, ahol a korábbi évek tanulságait célszerűen gyümölcsöztették, ott a nehéz munka sem annyira fárasztó, mint ott, ahol nem javulás, hanem több fogyatékosság és viszszaesés mutatkozott a gazdálkodás menetében. Néhány mezőgazdasági üzemünkben már elkészült a mérleg. Ezidáig nagyobbára azokban, amelyekben nyugodt lelkiismerettel elmondhatják, hogy nem kell szégyenkezniük a gazdálkodás miatt. Célszerű befektetés Nemesócsán (komáromi járás) a sok munka mellett sok örömöt is jelentett a mérlegkészítés. A munkának különösen az a része volt örvendetes, amikor a számrengetegből — ahogy mondják — „kiugrott" a tíz korona. Igen, néhány nap múlva a 11 koronás előleghez munkaegységenként 10 koronát oszthatnak. Az 1982-es évhez viszonyítva — bár akkor is elégedetten távoztak a szövetkezetesek a zárszámadásról — jelentős a szövetkezeti tag általános évi jövedelme s 1963-ban elérte a 14 400 koronát. Persze nyolc évvel ezelőtt... Mi eredményezte a gazdálkodás gyors fellendülését? A szövetkezet vezetői szerényen adnak magyarázatot. Talán azért, mert például Halász János elnöknek nem kis része van abban, hogy nemcsak a termelés növekedett és vált rentábilissá, hanem a jövedelem és a tagság munkakedve, munkaerkölcse is sokat Javult. Vagy nézzük a dolog másik oldalát. A szövetkezet vezetői ugyan nem ellenségei a technikának, a mezőgazdasági termelés gépesítésének, ám szigorúan tiltakoznak minden értelmetlen befektetés ellen. Azt mondják, ha már valamiért pénzt adnak ki, annak legyen is értelme. — Inkább arra van szükség — nyilatkozik az elnök, hogy meglevő beruházásainkat a termelési technológia fejlesztésével a lehető legnagyobb mértékben kihasználjuk. Ök ezt tették. Ügy fejlesztették a technikát, hogy az mind a termelés növelésében, mind az önköltség csökkentésében és ezzel a szövetkezet tagsága életszínvonalának emelkedésében is gazdagon gyümölcsözzék. Tizennégy meg öt Ekecsen már elosztották, ami jutott. — Nem sok — mondogatták egyesek, amikor tudomást szereztek róla, hogy a 14 korona előleghez munkaegységenként még 5 koronát fizetnek, Nem sok, pénzben mindössze egy híján húsz korona. Több is lehetett volna. A többség persze reálisan jónak értékeli az eredményt. Számításba veszik a múlt évi szárazságot, mely eléggé megvámolta a termelést. A szövetkezet irodájában pedig már úgy készül az új terv, hogy az idén még a tavalyihoz hasonló száraz esztendő befolyását is csökkentsék. Lényegesen nagyobb területet akarnak öntözni. De nem csupán az öntözéssel akarják növelni a termelést, illetve a Jövedelmet, hanem azzal is, hogy a tavalyi tapasztalatokat felhasználva jobban szervezik meg a gépek munkáját, ezzel csökkentik a termelési költségeket, azaz növelik a jövedelmet. Keleti különlegesség? A bodrogközi szövetkezetek nagyobb része között a munkaegység értéke szempontjából általában nem nagy a különbség, Kistárkány, Zetény, Örös, Polany, Véke, Boly csaknem minden évben többet oszt, mint amennyit tervez. Szóval a termelés több mint rentábilis. Ilyen szempontból különösen Boly halad az élen. A múlt év mérlege Is pozitív. A távolabbi vidékekről odavetődők gyakran megkérdezik, hogy a szövetkezet rentábilis gazdálkodása talán valami keleti különlegesség? Mit szólhatrlak erre a titkok nélkül gazdálkodó bolyi szövetkezetesek? Azt, hogy a közösben is épp olyan gondosan kell gazdálkodni a koronákkal, illetve éppen olyan igyekezettel, szívvel-lélekkel kell végezni minden munkát, mint ahogyan egyéni gazdálkodó korukban tették. És mit bizonyít a megfigyelés? Egyes szövetkezetekben a géppark szomszédságában szinte szemétdombot alkotnak a rossz, vagy egyszerűen kihasználatlan gépek. Náluk? — Nincs sok gépünk, de azokat legalább 90 százalékra kihasználjuk, — mondják. Országos átlagban pedig olyan 40 százalékra. Van tehát különbség, ha különlegességről nincs is szó. Ez a néhány példa is bizonyítja, hogy ahol ésszerűen gazdálkodtak, ott mind a termelési eredmények, mind az anyagiak vonatkozásában pozitív az év végi mérleg. (-ti) Leningrád megünnepelte a győzelem 20. évfordulóját Moszkva (CTK) — Tegnap január 27-én volt 20 éve annak, hogy Leningrád felszabadult a blokád alól. Ez az évforduló nemcsak Leningrád, de az összes szovjet ember ünnepe. A Szovjetunió hőse érdemrenddel, három Lenin-renddel kitüntetett város ünnepélyes köntösben üdvözölte ezt az évfordulót. A behavazott utcákat lámpa-füzérek díszítik, a házakon zászlók lengnek, a történelmi nevezetességű épületek ki vannak világítva. Számos külföldi vendég és sok szovjet város küldöttsége érkezett Leningrádba. Hétfőn délelőtt Leningrád lakosai tisztelettel adóztak a blokád ideje alatt elesettek emlékének. A Piskarevi temetőben megkoszorúzták a sírokat és emlékműveket. Itt nyugszanak azok, akik életüket áldozták e váA bratislavai kikötő Csehszlovákia egyik legfontosabb és legnagyobb folyami kikötője. A fokozódó szállítások s az ezzel kapcsolatos átrakodások megkívánják a kikötő bővítését. A Doprastav dolgozói már meg is kezdték a munkákat. A napokban kikövezik a Duna-partot és új 650 méter hosszú pályát készítenek a mozgó daruk számára. Képünkön Anton Holický (jobboldalt) és Ián Sabatka, Páter Bernád csapatának dolgozói, akik az új darupályát készítik, idei feladataikról beszélgetnek. y ' (CTK - T. Andrejčák felv.) rosért és akik a szörnyű napok alatt éhen haltak. Leningrád körülzárása 900 napig tartott. 1941 szeptember 8-tól 1943 január 27-ig. A várost csak a Ladoga kötötte össze a külvilággal. A városból 600 000 embert telepítettek ki, de több százezren maradtak Leningrádban. A fasiszták lehetetlenné tették a város ellátását és így 632 000 ember halt éhen. A háború maradványai ma már csak a múzeumokban láthatók. A második világháború múzeumát a napokban nyitották meg. Az itt közzétett adatok közismertek, de mégis megrázóak. 300 nap alatt 107 000 bombát dobtak Leningrádra. A város terein és utcáin 150 000 gránát robbant. Ezer gyárépületet pusztítottak el teljesen. 10 ezer házat pusztítottak el vagy rongáltak meg. A szovjet kormány még a háború ideje alatt határozatot fogadott el Leningrád újjáépítéséről. Ma már a város sebei beheggedtek. Oj lakónegyedek, új üzemek épültek. Kasmírban nyugalom van, de a légkör még feszült Delhi (CTK J — Hivatalos jelentések szerint Kasmírban sikerült rendet teremteni. Felszámolták a s^imbaton Srinigarban keletkezett zavargásokat. A jelentések szerint vasárnap csak néhány kisebb incidensre került sor. Delhi hivatalos körök úgy vélik, hogy a kasmíri zavargások szoros összefüggésben állnak a Biztonsági Tanács soronkövetkező ülésével, melyen Pakisztán kérésére a kasmíri helyzetről fognak tárgyalni. Kasmíri hivatalok arról tájékoztatták a központi indiai kormányt, hogy Kasmírban számos pakisztáni ügynök működik, akik az indiai kormány elleni tüntetésekre lázítják a lakosságot. A feszült helyzetet még súlyosbítja az, hogy a kasmíri kormányban és az uralmon lévő Nemzeti Kong" resszus Pártban mély ellentétek keletkeztek az egyes csoportok és képviselők között. Az Indiai központi kormáný és az egyes kasmíri csoportok vezetőinek múlt heti tárgyalásai eredménytelenek voltak. Az Állami Beruházási Építkezési Bizottság, a Közlekedésügyi Minisztérium és a széles nyomtávú vasút építésében együttműködő vállalatok, szervezetek, valamint intézmények képviselői Košicén megvitatták és Jóváhagyták azt az együttes szocialista kötelezettségvállalást, melynek célja az elsőfokú tervek dokumentációjának biztosítása. Képünkön: Klement ŠevCík mérnök, az Állami Közlekedésügyi Tervező Intézet igazgatóhelyettese aláírásával adja hozzájárulását az együttes kötelezettségvállaláshoz. G.Bodnár — CTK felv, I Megalakították a széles nyomtávú vasút építési igazgatóságát letti központi ércrakodóhoz vezető széles nyomtávú vasút építésével öszszefüggő összes beruházások előkészítését és megvalósítását. Az igazgatóság gondoskodik a tervezési alapokról, a megfelelő dokumentáció jóváhagyásáról, felügyeletet gyakorol az építkezés felett, egybehangolja a munkálatokat a vasútvonal valamenynyi öt szakaszán. (ČTK) — A közlekedésügyi miniszter rendelete értelmében Košicén megalakult a széles nyomtávú vasút építésének igazgatósága, mely a Keleti Vasútvonal egységét képezi. Az igazgatóság vezetőjévé Milan Mičko mérnököt nevezték ki. A széles nyomtávú vasút építési igazgatóságának az a feladata, hogy biztosítsa a csehszlovák—szovjet határtól a Kelet-szlovákiai Vasmű mel\mmmm elismerte a Kina Népkdilársaságol A döntés nemtetszést váltott ki az USA-ban Párizs (ČTK) — Franciaország január 27-én elismerte a Kínai Népköztársaságot — jelentette be hivatalosan a francia külügyminisztérium. Hasonló közleményt tett közzé ugyanebben az időben a Kínai Népköztársaság kormánya is Pekingben. A nyilatkozatban ez áll: Franciaország és a Kínai Népköztársaság kormánya kölcsönös megegyezés után úgy döntött, hogy felveszik a diplomáciai kapcsolatokat és a köNyikita Hruscsov fogadta D'Estaingot Kijev (ČTKJ — Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke fogadta Kijevben Giscard D'Estaingot, francia tájékoztatás- és gazdaságügyi minisztert. Nyikita Hruscsov és Giscard D'Estaing szívélyes beszélgetésük során kicserélték nézeteiket a mindkét felet érdeklő kérdésekben. A beszélgetésen jelen volt Maurice Dejean, Franciaország moszkvai nagykövete. vetkező három hónapon belül nagyköveti rangban kinevezik diplomáciai képviselőjüket. Párizs (ČTK) — A francia külügyminisztérium sajtótitkára bejelentette, hogy a francia ügyvivő a napokban Párizsból Pekingbe utazik. Franciaország a második nyugati nagyhatalom, mely elismeri a Kínai Népköztársaságot. Nagy-Britannia 1950. január 1-én ismerte el. Washington (ČTKJ — Az Egyesült Államok külügyminisztériuma „szerencsétlen lépésnek" minősítette Franciaország döntését, hogy elismeri a Kínai Népköztársaságot és megerősítette, hogy az Egyesült Államok továbbra is támogatja a csangkajsekista rendszert. A külügyminisztérium nyilatkozatában ez áll: Az Egyesült Államok sajnálja Franciaország döntését. Üjból megmagyaráztuk a francia kormánynak, miért tartjuk a Kínai Népköztársaság elismerését szerencsétlen lépésnek. Az Egyesült Államok szilárdan kitart a Kínai Köztársaság kormánya, azaz a csangkajsekisták iránti kötelezettségei mellett. Kl JAVÁRA rendeződik a kelet-afrikai helyzet? Nairobi (ČTKJ — A kenyai rádió jelentése szerint a három kelet-afrikai országban, Kenyában, Ugandában és Tanganyikában továbbra is nyugodt a helyzet. Megszűnt az angol csapatok Nagy-Britanniából kenyai angol támaszpontokra való Szállítása. Angol katonai hivatalok bejelentették, hogy Ugandában újabb száz főnyi csapatot helyeztek át állítólag adminisztratív okokból, „hogy együtt legyen az egész zászlóalj". A száz katona eddig a Rhil angol fregatt fedélzetén tartózkodott, mely a keletafrikai part és Zanzibar körül cirkált. Hogy milyen az ugandai kormány véleménye erről az átcsoportosításról, — lényegében az angol csapatok létszámának 500 főre való emeléséről — a jelentések nem beszélnek. A nairobi sajtó szerint a helyzet Kenya tengerparti részén, különösen Malindi és Mombasa városokban feszült. A lapok közlése szerint biztonsági intézkedéseket hoztak. Eddig azonban még nem érkezett jelentés incidensekről. Malindiban és Mombasában számos arab ős Indus él, akik elsősorban kereskedelemmel foglalkoznak. Malindiban már hosszabb ideje viszály van az arab nagybirtokosok és az afrikai kisparasztok között, akik termésük jelentős részét a nagybirtokosoknak kötelesek átadni, bér fejében. Megfigyelők attól tartanak, — mint a Daily Nation írja —, hogy ez a viszály zavargásokat okozhat. A tengerparti területről érkező jelentések szerint az utóbbi napokban emelkedett az élelmiszerek ára, elsősorban a konzervek és rizs ára. Dar-Es-Salaam (ČTK) — Dar-EsSalaam utcáin vasárnap angol katonai járőrök cirkáltak. A Centaur repülőanyahajóról megszakítás nélkül folytatták a fegyverek kirakását. Az angol csapatok feladatukat, hogy „leszereljék" a tanganyikai fegyveres erőket, még nem teljesítették, mivel az első lövész-zászlóalj 300 katonája Busába menekült a túlerő elől és csak 350-en adták meg magukat. A rádió állandóan figyelmezteti a lakosságot, ne nyújtsanak segítséget a szökött katonáknak. A Dar-Es-Salaam és Bagamojo kikötő közti területen helikopterekkel kutatnak a katonák után. Hivatalos jelentések szerint a colitol kaszárnyában lezajlott harcokban három katona vesztette életét, többen megsebesültek. A sebesült katonákat a Centaur hajón ápolják. Amikor Dar-Es-Salaam utcáin feltűntek az angol katonák, az afrikai lakosság „Már megint itt vannak" kiáltással fogadták őket.