Új Szó, 1964. január (17. évfolyam, 1-31.szám)

1964-01-18 / 18. szám, szombat

TÖBB MINT HÜSZ ÉVVEL EZEI.ÖTT, amikor Tyorkin először adott élet­lelt magéról — egyszerre milliók szerették meg. A szovjet olvasókat ek­kor frontélményeivel ismertette meg. A közelmúltban — az Izvesztyija ha­sábjain — napvilágot látott A. Tvardovszkíj: Tyorkin a túlvilágon cimü szatirikus, szinte groteszk új poémája, melyből — szeptember 7-i szá­munkban — lapunk is közölt részletet. Már ax első megjelenés idején viták keletkeztek arról, vajon Tyorkin Irodalmi hős-e, vagy a kiváló művész valamelyik élő katonáról mintázta hősének alakját. Az írő és a mű erejére vall, hogy ebben a vitában mind­két félnek igaza volt. S hogy ez az állítás mennyire így igaz, arról az alábbiak is tanúskodhatnak: TALALKOZAS a „túlvilági" Tyorkinnal Cseng a telefon. s— Tyorkin? : i— Igen, személyesen. j! <— Vasziltj? <— Pontosan úgy. <— Tessék, kerüljön beljebb. Alacsony, zömök férfi állít be, huni iClitkás fény ragyog a szemében. Mintha az igazi Tyorkin lépett volna ki a regényből. — Ugyebár harcolt? Persze: 1941-től 1945-ig végig­harcoltam a háborút; meg is sebe­sültem, fulladoztam a jolyóban és majdnem odaégtem a tankban. Ez tnind megtörtént velem, csakhogy nem gyalogos, hanem harckocsizó voltam. Tvardovszkíj kicsit tévedett, de nem nagy baj. Razorennaja falunál az ellenség 19 tüzelöállását semmisítettük meg. A gyalogság átvonult. Páncélvonatunk az erdőbe rejtőzött. Németekre le­sünk, pedig hogy énekelnek a pa­csirták! Tavasz van ... Bombatalálat érte a páncélvonat nyitott kocsiját. A parancsnok és az irányzótüzér elesett. En élek, ha se­besülten ls. Repesz fúródott a lá­bamba. A kórházban rábeszéltem az orvost és megszöktem. Bár mankón, mégis utolértem alakulatomat... Azt mondják, egy könyv jelent meg VASZ1LIJ TYORKIN címmel. Mindenki gratulál: „Vaszja, te hős vagy"... Elolvastam a könyvet. Tetszett. Igazat írt a szerzője. De miért éppen rólam? Honnan tudott meg mindent ki — Kitüntetések? Felterjesztettek a Vörös Csillagra, de úgy látszik, saj- az író? Most aztán az embernek tóhiba csúszott az adományozó le- kell tennie magáért... vélbe, de a dicsérő elismerést meg­kaptam. Előszedi a négyrét hajtott levelet és nézegetjük. A fényképről derék törzsőrmester néz ránk, zubbonyban, félrecsapott sapkával. Valóságos, élő yyorkinl Előrenyomulunk. Magas hegyek, zöld Kárpátok. A német a hegyek­ben rejtőzik, azt hiszi, ott nem csíp­jük el. Pedig mi páncéltörő ágyúkkal füstöljük ki őket... Győzelem! Hazajöttem Mihalevóba, Jaroszlavl vidékére (kár, hogy nem — Mit csinálok most? Moszkva vi- vagyok szmolenszki). Annyit beszél­'áékén Cskalovszkaja állomás köze- nek a könyvről! Mindenki engem lében Szverdlovka tanya szövetkeze- akar hallani. Persze, hogy beszélek, ii boltjának árubeszerzője vagyok. Lám, hová vetette a sors Tyorkintl 6zövetkezeti megbízott. „Lényegében nem fontos, hogy az ember a minisz­tériumban vagy a szövetkezetben tör magasba" hisz van miről. Hát harcoltam, mint a többiek. A könyvben mindent meg­írtak ... Állás után néztem. Vizsgálták ira­taimat: Tyorkin! Csakugyan Tyor­kin? En vagyok, jelentem, valóságos És tovább... ,Hadd halljunk vala- Tyorkin, harcoltam. Színtiszta igazat írt az író, amtt írt, én ts megerősít­hetem. Különben megjártam vele, vi­lágra szóló híremet költötte ... Ma, amikor munkába mentem, ez­zel fogadnak: „Tyorkin, hát te élsz? Hát nem temetett el az íród?" Mon­dom, hol? Belenéztem az újságba. mit, úgy történt-e minden, ahogyan Tvardovszkíj leírja? Beszéljen maga a hős. Tyorkin elővette és elénk tette naplóját. „Háború. A nép háborúja... Be­Vetés Narfominszknál. Indulási pa­rancs. A németek Mityejevo falunál Vannak. Ütközet. Tankom kigyulladt, Igazuk van. Ott áll, hogy „Tyorkin a géppuskás elesett, én még Idejé- a másvilágon". Tüzetesen átolvas­ben kt tudtam ugorni. Az erdő szé- tam: valóban eltemetett az író, de lén a mi gyalogságunk. Kattogtak a nem --egészen: mégis visszahozott a gépfegyverek. A németek egész kö- földre, nem hagyott a túlvilágon... tel vannak. Puskát fogok, elbújok Távirat az Izvesztyija szerkesztő­it fák mögé és tüzelek ... ségéből. Kérnek, látogassak el hozzá­A német szorít. Kivonulunk Narfo- jak. Nem lepődtem meg, már meg­ininszkból. Körös-körül minden Ián- szoktam. Hát persze, Tyorkin mtn­okban áll. Gyújtogatnak az átkozot- denkit érdekel, ak... Itt végeszakad a naplónak. O j megbízatás: lő szer szállítmányt így ismerkedtünk meg Vaszilij kísérek. Alighogy elindultunk, annyi Tyorkinnal. német repülőgép jelent meg, hogy — Tyorkinnal? Tvardovszkíj hősé­az eget ts elsötétítették. Bomba rob­ban. Egymás után kapcsolódnak le a vagonok. Nem várhatunk: közel­ben a német... Páncélvonatra kerülök. Azt mond­! ák, Voronyezsnél aláaknázták a fo­yó hídlát. Tűzszerészek nincsenek, magunk vizsgáljuk meg a hidat. Ak­ttá nincs. A páncélvonat átment.., vei? — kérdik önök. — De hisz ma­ga a szerző ls azt állította, hogy Tyorkin kitalált hős. Lehet, hogy éppen vele találkoz­tunk, az orosz emberek százezrei­nek egyikével, akiknek jellemvoná­sai népszerű irodalmi hősünkben öl­töttek testet, N. GALIMON A „Morava" az őszi Dunán MN mindennapi emberek bizo­nyos nosztalgiával nézzük a Dunán méltóságteljesen úszó hajókat és rendszerint valahogy Így morfondírozunk: „De szép ls a hajós­élet. Minden nap új országokat, sok érdekességet látnak a hajósok. Hát van ennél szebb élet? Most a Dunán elvétve se látni ha­jót. A propeller is kikötött már. Az ember — ha ki is megy a metsző hi­degben a Duna-partra — csak a lom­hán úszó jégtáblákat láthatja az ólom­szürke vízen. Ugyan mit csinálhatnak Ilyenkor a hajósok? Meglátogattuk őket. A Muráö motoros vontatóhajó a dunai flotta többi hajójával, uszályá­val együtt a bratislavai téli kikötő­ben pihen. Ha az ember távolról szemléli, mi történik a csaknem szá­II KIKOTO Az egyik hajós már megreggelizett, hát mesélni kezd ... ... az Al-Dunán jártunk akkor. Va­lahol Mohács környékén lehettünk, mikor egy reggel hirtelen leszállt a köd. Ilyen köd sehol máshol a világon nincs, csak azon a vidéken. Mintha csak a hajósok bosszantására találták minden szőra felfülel, mert minden szóban, mondatban valami érdekes­séget lát. A szárazföldi ember kérdé­seket se igen tud Ilyen szakmabeli dolgokról feltenni, mert — úgy gon­dolja — könnyen nevetségessé vál­hat. Hanem azután — mert a riport­ban egy kis „hivatalos" anyagnak is Illik lenni — mégis csak felteszem ô kérdést: — A vállalatigazgatóságon azt mondták, hogy minden hajón Ilyer.­kor télen folynak a tanfolyamok. A továbbképzés... A főgépész elneveti magát. Aztán végignéz a reggeliző hajósokon, rá­mutat valamennyiükre. — Kérem, éppen most folyik a to­vábbképzés. — Reggeli mellett? — Reggeli mellett isi Tudja, a ha­jós az olyan nép, hogyha, csak teheti, szidja a mesterségét. Ha két hajós beszélgetni kezd, a második mondat­ban már arról van szó, hogy „Emlék­szel rá, mikor ott Galacnál.. ?" meg, „Mikor a Vaskapunál negyvenkilenc­ben elakadtunk". Ez viszont azt bizo­nyítja, hogy akárhogy is szidjuk a mesterséget, a hajóséletet, mégis csak szeretjük, különben nem tudnánk ró­la annyit beszélni. Ha arról esik sző például, hogyan szabadítottunk ki egy uszályt a zátonyról, és ha ezt végighallgatja egy hajósinas, bizo­nyára többet megjegyez belőle, mint­ha valaki a táblánál ülve magyaráz* ná neki ugyanezt. A főgépész az órájára pillant. Vége a reggeli időnek. A Muráň gépházában újra megindul a munka. Belko Karol, a tanonc, most éppen az ezer lóerős Diesel-motor el­osztőfejének a szerkezetét tanulmá­razra apadt Duna-mellékágában, azt volna ki. Éppen egy kanyarban vol- nyozza. Holnap már talán a dugattyúk . .. . . 1. ' _ 1 f í- 1 1 í- _ 1 J _ 1 fnntil jn nnr>» nn X+^A + nlnl* ls gondolhatná, hogy nem történik itt semmi. A parton csak néhányan jár­nak-kelnek, a fedélzeten meg igazán kihaltnak tűnik minden. Benyitok a hajó belsejébe. A gépházban — szépen glédába ál­lítva — elsőnek itt a főmotorok tizen­két hatalmas — egyenként legalább tizenöt literes — dugattyúira leszek figvelmes. Akaratlanul ls á Pionír mo­tunk, én a kormányállásban dolgoz­tam, az elsőkormányos meg lent aludt a kabinjában. Olyan hirtelen jött az egész, hogy kiáltani sem volt időm: „Dobd le a macskát". Mindössze talán egy méter magas volt a ködré­teg, de ez éppen elég volt. A vízből semmit sem láttam. A bólyák mind a ködben voltak. A remorkér után valami hat uszály volt akasztva, jó torkerékpár féldecis pohárnyi dugat- négyszáz tonna teherrel, öreg róka tyújára gondolok. Mondhatom, szép kis összehasonlítás! — Csakhogy a Pionír tulajdonosá­nak a kezében mindössze három ló­erős gép nyugszik, nekem meg cse­kély ezer lőerőről kell ám gondos­kodnom. Meghőköltem. Nem szeretem, ha valaki kihallgatja a félig kimondott szavaimat. Zömök, jó negyvenes férfi néz be a gépház kerek kis ablakán. Gyerekko vagyok, de mire szóhoz jutottam vol­na, nekifutottunk a partnak Éppen egy tehéncsorda kellős közepébe fu­tottam be... Az asztal végén egy legényke ül. ö hegyezi a fülét a legjobban, mert ilyet még nem hallott. — A tehenek közé... f Hiszen nincs a tankönyvekben, hogy Ilyen eset ls előfordulhat... — Tankönyvek, tankönyvek — le­gyintenek az öregebb hajósok. — Az beállítását tanulja, vagy az áttételek szerkezeténél seglť, hogy a gépóriás minden egyes alkatrészével tisztá­ban legyen. Mert — gondolja Karol — lehet, hogy két év múlva, lehet, hogy hetvenéves fejjel nekem is olyan helyzetben kell döntenem, mint amilyenről az előbb Králik bácsi be­szélt. Nem gyerekjáték egy ilyen gép­ről gondoskodni. Én meg így gondolkozom: A gépkocsiban a sebességmérő egy­úttal azt ls megmutatja, hány kilo­méter van már a masina „testében". Akárhogy kerestem is a Muráflon a tachométert, ilyenforma szerkezetet sehol sem találtam. — Most hamarjában meg sem tu­dom mondani, hány kilőmétert tet­tünk meg tavaly. Annyi biztos, hogy, sokat. Kilencszer fordultunk egy esz­tendő alatt — mondja a főgépész. A mi hajónk arról híres, hogy ezt a rí olvasmányaim alapján pontosan a hajósmesterség egy tizedére se ta- hatalmas távolságot egyetlen baleset ilyennek képzeltem el azokat a re­gényhősöket, akiket a regényíró — lehet, hogy csak a nagyobb hatás kedvéért — tengeri-medvéknek neve­zett. — Alojz Králik főgépész vagyok — mondotta. — Ne fogjon velem kezet, csupa olaj a mancsom. Éppen regge­lizni készülünk. — No, akkor éppen jókor Jöttem. Arra vagyok kíváncsi, hogyan pihen­nek Így télvíz idején a hajósok. Mindketten ugyanoda pillantunk. A főgépész ls, meg én ls — az olajos kezekre. Az ebédlőben már asztalnál Ölnek a hajósok. Emerencla néni, a jőétvá­gyú hajósok kedvence, abban gyö­nyörködik, hogy fzlik a fiúknak a nftja meg az embert. — Ronda mesterség a hajósélet — szólal meg a falatozók közül az egyik. — Ronda mesterség — bólintanak rá mindnyájan. — Például — mondja Älojzr Králik, a főgépész —, az sincs benne a tan­könyvekben, hogyan viselkedjék a fő­gépész, ha a Vaskapu felső végénél az egyik hajómotor váratlanul be­döglik. — Be-dög-llk... í A hajósinas szájtátva hallgatja V főgépész szavalt. — Bel Az egész csak néhány per­cig tartott. Sok évvel ezelőtt történt már az eset, de éjszaka néha még most is arról álmodom. Felfelé Jöt­nélkül tette meg. Nem kis dologi Igaz, erős motorja van a Muraönak, de azután az 500—600 tonnányi ra­komány sem csekélység. Különösen, ha alacsony a vízállás. — Melyik a legnehezebb szakasz?' — Természetesen a Vaskapu kör­nyékén kell a legjobbban vigyázni, mert itt egy-egy tévedés végzetes ls lehet. De azért a középső szakasz — a Csallóköz környéke például — szin­tén nem a legkönnyebb része a Du­nának. A Vaskapunál rendkívül sebes folyású a Duna, s ami rosszabb, szik­lás a feneke. Itt a hazai szakaszon azt gondolhatná az ember, semmire sem kell a hajósnak vigyáznia, hi­szen olyan lomhán hömpölyög a víz! Tévedés. Mert Itt meg a zátonyokkal Ä minap az egyik " csallóközi faluban Jártam. Csinos és gazda­godó ez a falu, új, hatal­mas kultúrháza szinte hi­valkodva tekint az ember­ne. Hát még a szépvonalú családi házak, amelyek egész utcasorokat alkot­nak. Az emberek ts barátsá­gosak, bizakodók. Jól fi­zetett tavaly a föld, kuko­ricából olyan gazdag ter­mést arattak, hogy alig bírták betakarítani. Hamar összebarátkoz­tam az egyik fiatalember­rel, a barátság könnyen születik poharazgatás köz­ben. Meginvitált, látogas­sam meg a családját. — Gyere hozzám, nézd meg, hogyan élnek a sze­gény falusiak — mondta és kedveskedve tessékelt ki a kocsmából. Szaporán tapostuk az alkonyodó utca havát. Ba­rátom cigarettára gyújtott s mire elszívta, meg ts ér­keztünk. Szép, manzardos ház előtt álltunk meg. Cirádás vaskapu, gondozott, tágas udvar, terassz-szerü bejá­rat — Jól megy nektek — mondom — mi városiak nem lennénk képesek ilyesmit megteremteni. — De kényelmesebben IDendégség ben bámulnak éltek, kevesebbet dolgoz­tok. — Talán. — Nyűttem magam érte, testvér. A szövetkezetesek megmondanák. Igaz, meg­érte, már az adósságom végén Járok. Benyitottunk a házba. Előszoba, szőnyeg, fonott karosszékek. A falon olcsó reprodukció. Kedves fiatalasszony tes­sékel beljebb, két kislány nyitja ránk kíváncsi pillan­tását. Letelepszünk a konyhá­ban. A fiatalasszony szabadko­zik, hogy csak este fűtenek a szobában. — Annyi baj legyen — nyugtatom meg. Újdonsült barátom jelen­tőségteljes pillantást vált a feleségével. A fiatalasz­szony térűl-fordul, palac­kot, poharakat rak az asz­talra, süteményt, szalonnát, kolbászt, töpörtyűt. — Tessék, láss hozzá — biztat az én falust komám. — Csak ilyen szegényes a vacsora — jegyzi meg a feleség. — Ha üzent volna az uram, csibét vágtam vol­na. reggeli De "van te"ám"mi"ben"7vö" , t ü" k, OgV volt hogy minden baj nél- van sok baj A Duna itt rakja le j ö. nyörködníe Micsoda ételpuszfltás ™ átérünk már a legfelső rész ne- vô ho rdalékot. Állandóan változik a iiyursuuiue. raiosoaa eretpuszmas hezén> m lit 0r a z egy^ nľbtor egysze­• • • rfien bedöglött. ••^••B — Ronda mesterség — dörmögte megint a hallgatag hajós. — Ronda mesterség — bólintanak rá a többiek is. __ A főgépésznek mosolyra szalaä Ä szája. — Hát, ami azt Illeti, hallottam én már ennél kényelmesebb életről ls. De azért akit egyszer megkereszteltek a „Papagály" sziklánál, az sohasem felejti el a hajóséletet. De sokan szid­ják ezt az életet! És sokan Itt ls hagyják a hajózást, de csak Ideig­óráig. Aztán mindegyik visszatér a Dunára, pedig máshol is találna mun­kát. Hajaj, de mennyi munkát talál­na ... Az idegen, ha hajósok közé kerül, Szabadkoznom kell me­gint. Aztán hozzálátunk a Jó falust vacsorához. Köz­ben Iszogatunk és egyre emelkedetebbé válik a han­gulat. A gyerekek hancú­roznak, produkálják magu­kat előttem. Egy órányi idő sem telik el s már egészen befogad­nak a családba. A gyerekek megmutat­ják játékaikat. Meg kell néznem a hajasbabát, a tangóharmonikát, a kézitás­kás gramofont, amit apuka azt bújjátok, a könyvet. Fa Meghökkenve rám. — A könyvszekrény, a könyvek. Nem látok köny­veket. Zavarodottan mosolyog­nak. — A könyvek? — kérde­zi barátom. — A könyvek? Tudod, komám, ml nem na­gyon olvasgatunk. Idő sincs rá, meg aztán nem is nagyon szeretjük a köny­veket. Eléggé rontjuk a sze­münket a televízlóval. — Nekem hiányozna, én nem tudnék meglenni köny­vek nélkül. — Te városi vagy, ti csak folyam medre. Ahol néhány évvel ez­előtt még mélyvíz volt, ott ma már könnyen léket kaphat a hajó. Ez pe­dig nem használna a hajós jő hírne­vének. Ezért kell nekünk minden év telén így „pihennünk", mint ahogy most is pihenünk. A hajós soha sem mondhatja el magáról, hogy 6 már mindent tud. • t redetileg az „Alvó kikötőről" akartam riportot Írni. Mert messziről nézve az ember azt gondolhatná, hogy a téli kikötőben ilyenkor Januárban minden csendes. Ahogy látjuk, a hajósok éppen a Ieg­álmosabb téli napokon készülődnek, hogy a következő évben megint si­kerrel barázdálhassák az öreg Dunát. KÖVECSES MIHÄLY E hozott Magyarországról. A házaspár a szobába In­vitál. — Nézd meg. Nézze meg — mondják szinte egymás szavába vágva. Belépünk a szobába és én nézek, nézegetek. Vas­tag szőnyeg, modern búto­rok, kisasztal, nagyasztal, állólámpa, pohárszekrény, minden Jó, minden szép, a szekrények még őrzik fia­talságuk hamvát. Kíváncsian és ktssé san­dán néznek rám. — Tetszik, hogyne, na­gyon tetszik — mondom sietve, csak... hogy is mondjam ... valami hiány­zik. Igen. Hiányzik. lun keveset találsz, legfel­jebb a könyvtárban. Barátom szaval elkedvte­lenítenek. Magamban töp­rengek és szerfölött bosz­szant, hogy mennyire az élet felületén élnek még ezek az emberek. Itt-ott szépen tollasodnák, épít­keznek, berendezkednek, de a csillogó máz alatt még burjánzik a lelki tunyaság. Ktssé megszomorodva bú­csúzom el újdonsült bará­tomtól s elmenőben még felpillantok a házra, amely most hidegen csillog a holdfényben, hidegen és büszkén. DÉNES GYÖRGY Fatra" motoroshajó gépházában Űj SZÖ 4 * 19B4. Január Ifi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom