Új Szó, 1963. december (16. évfolyam, 331-358.szám)

1963-12-30 / 358. szám, hétfő

0 A r n y é K ryi e $ si^rplera E

z a kietlen puszta a nép tudatában ősidőktől egybefonódott 6 szerelem gondolatával. Az évszázados üzbég legenda is arról regél, hogy Ferhát óriás-pörölyt kovácsoltatott magának, harcba szállt a sziklákkal és a pusztával, megkísérelte a lehetetlent, hogy vizet vezessen az Éhség-sztyeppébe, s így bizonyítsa be a szépséges Sírinnek olthatatlan szerelmét. De Sírint egy csalárd vitéz félrevezette és Sírin a hazugnak hitt. Ferhát ezért bánatában a magasba lendítette pőrölyét, hogy az visszaesve halálra zúzza az egyetlen embert, aki vizet tudott volna adni a szomjas sžtyeppének. Sírin, amikor rádöbbent végzetes tévedésére, saját kezével vetett véget fiatal életének és szerelme teteme mellé rogyott élettelenül... Az üzbég Rómeó és Júlia tragédiájának legenda szerinti színhelyét szívesen megmutatják a látogatónak — ott van tizenöt kilométerre a SzjrDarján 1945-ben épült Ferhát-vízi erőműtől, amelynek gátja és főcsatornája lényegében az egész éhség-sztyeppei csatornarendszer alapja. A mai Éhség-sztyeppében Igen nehéz átérezni az ősi legenda tragikus romantikáját, hiszen minduntalan helikopter árnyéka suhan el a pusztán, földgyaluk robaja zavarja a merengés percét, s vidám fiatalok nevetése feledteti a tragédiát. Egy új emberrel ismerkedek, az éhség-szteppéi Tyitov-szovhoz komszomol titkárával... S egyszeriben ismét árnyék suhan el a puszta felett ..., de ez nem egy helikopter őrnyéka. Alig észrevehető árnyék ez: egy kissé megkeményedett vonás Járja Szatdullájeva komszomol titkár szája szögletében. Ez akkor ül ki arcára, amikor megkérdik tőle, férjnél van-e vagy sem. A válasz kemény, határozott: „Nem, nem vagyok férjnél". Jájra ugyanis elvált asszony. Kellemetlen a kérdés? Szemmelláthatólag Igen. De miért? Hiszen mindenki megbecsüli, tiszteli, magánügyeit nem hánytorgatják, s mint megtudom, nem is az ő hibájából történhetett a válás, hiszen Jájra nem kicsapongó. Más valami van a dologban. J

ájra életére egy olyan korszak vetett árnyékot, amely jellemzője a többi között éppen az volt, hogy „amikor az erdőt vágják, pattognak a forgácsok", meg „egy ember egyéni boldogsága nem száínft". Jájra ezt nemcsak hirdette, de hitte és vallotta is, s eszerint cselekedett: saját maga áldozta fel szerelmét eszméjének, úgy gondolván, ezzel a többi fiatal példaképévé válik, s így segít a legjobban a közös Szowí ügynek. Férjét, Szását, megnemértőnek, régi vágásúnak, nyárspolgárnak tartva elhagyta, s jelentkezett az Éhség-sztyeppé áttöröl közé. Talán nem ismerte Ferhát és Sírin legendáját? Nem tudta, hogy a szerelem is ösztönözhet nagy tettekre, hogy a nagy mű éppen az emberek boldogságáért épül, s nem azért, hogy tönkre tegye boldogságukat? Egy korszak légköre tükröződött Jájra gon&.J : tt < , , „' ' c J Jr < % > " Ä 1 5ÉÉÜ . ' ->.-. ÉÉ . ÉIÉ ÉH £ !Íj k P K N "ŕ - V*' * ! u - r || mm Imm mmkm mi JÁJRA SZATDULLÁJEVA komszomoltitkár. Ivan Kaszkov felv. dolatvilágában, s így ezek a kérdések fel sem merülhettek benne. De most annál erőteljesebben jutnak az előtérbe. Jájra néz és lát: látja a száz és száz fiátal boldogságát, amelyet azok oly egyszerűen egybe kapcsolnak a nagy mű szolgálatával. Éppen a sztyeppé megművelése az, amely lehetőséget ad ezeknek a fiataloknak az új, szép életre, a tanulásra, eszményeik megvalósítására — egyéni boldogságukra. A valóságban igen jól megfér egymás mellett ez a boldogság az úttörő munkával, nem kell az egyiket feláldozni a másikért és fordítva, sőt — az egyik szinte feltételezi a másikat. Milyen komszomol-titkár lehetsz te Jájra, ha ezt nem érted? Dehogy nem érti Jájra. Már érti, nagyon is Jól. Négyszázötven fiatal tizenhét brigádja óriási eredményt ért el, mindenekelőtt a komszomol-szervezet jó munkája révénl. Már október 19-én teljesítették egész évi tervüket a gyapotfronton, a többi csapattal együtt 10 500 hektár sztyeppét műveltek meg és tizenötezer tonna gyapotot szüreteltek le róla. Az ifjúsági brigádokban mindenki gépész már és mindenki tovább tanul. Üzbég, tádzsik, tatár — de minek soroljam fel mind a tizenkilenc nemzetiséget? — fiatalok kitűnő kollektíváját alkotják ... I

gen, Igen, ez szép. De hogyan értesz az emberhez Jájra? Mindezt emberi és emberséges [hogy úgy mondjuk) politika nélkül képtelenség lett volna elérni. Ha a saját példája szerinti „hősiességre" vezette volna Jájra a szervezetet, született volna egy-két hős, talán. De így egy egész szovhoz emelkedett fel, amire talán a legjobb bizonyíték, hogy a 65 tonnás gyapotszedésl norma helyett a brigádok leggyengébb tagja ls 110 tonnát szedett ez idén. És nem véletlen, hogy éppen ez a komszomol-titkár, a saját boldogságát visszaváró Jájra, lett a fiatalok legféltetteb titkainak őrzője, bizalmasa, barátja és tanácsadója. Jó tanácsadója. Hát a saját életed hogyan alakul Járja? Most boldog vagy? Ö azt vallja, hogy igen, boldog. Arcán ismét árnyék suhan végig, s ebből látom, a múlt árnyékát Jájra szívében még nem tüntette el teljesen a sztyeppét beragyogó napsugár. De rövidesen eltünteti, tudom, mert a sztyeppében a következőt láttam: Messze a még csak most megrohamozott földeken épülnek a vízvezető betoncsatornák. Ezeken mindenféle feliratok díszelegnek. Olyasmik, amiket az emberek hangosan nem mondanak ki, csak ott írják fel, ahol senki meg nem láthatja. Amikor ezt a csatornát építették, nem sejtették, hogy valaki majd erre kószál egyszer a puszta közepén. Így azután elolvashattam a soha nem bíráló Hasszán üzenetét a betongyárnak: „Szégyeljétek magatokat, ez selejt", meg a szerény Rahimov büszke bejelentését: „Ezt Rahimov építette." Itt olvastam a női kézzel felkarcolt betűket: „Mégis szeretlek Szása." VILCSEK GÉZA Egy régi óhaj teljesült MAGYAR NYELVŰ VÁLLALAT! MEZŐGAZDASÁGI TANINTÉZET SZLOVÁKIÁBAN A mezőgazdasági termelés fejlődése szocialista társadalmunk fejlődésének fontos feltétele. Nem kell tehát bizonygatni, hogy mennyire fontos gazdaságosan bánni a termőfölddel, minél több termést kisajtolni a meglevő kevésből. Ehhez azonban nagyon jól kell ismernünk a természet törvényeit, a növény fejlődési folyamatát, a talaj szerkezetét, az állatok fiziológiáját, a nagyüzemi munkamódszereket és munkaszervezést, mert csak ezeknek az ismereteknek a birtokában kényszeríthetjük a természetet, hogy szolgáljon bennünket. Ezt pedig csak rendszeres tanulással érhetjük el. Az SZLKP dunaszerdahelyí járási bizottságán már másfél éve foglalkoztak ezzel a gondolattal. A járás szövetkezeteiben, állami gazdaságaiban és a nagyhizlaldákban sok a középiskolás képzettségű mezőgazdasági szakember, akik idősebb koruk miatt már nem ülhetnek a főiskola padjaiba, hogy tovább képezzék magukat. Akkor született az az ötlet, hogy vállalati mezőgazdasági intézetet létesítsenek. Bizottságot alakítottak, hogy tegye meg a szükséges előkészületeket. Most a szervezési kérdések megoldása és a tananyag összeállítása, s a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskolával való megegyezés után megnyílik az üzemi tanintézet. Több figyelmet az embernek Kik tanulhatnak majd az intézetben? Elsősorban azok a szakemberek, akik már a múltban kiváló eredményeket értek el. Egy konkrét példa: Nagy Sándor, az újmajori nagyhizlalda agronómusa, jó néhány bevált módszerrel gazdagította a takarmánynövények termesztésében használatos eljárásokat. A mezőgazdaság problémáiról beszélgetve akárki nehezen hinné el, hogy csak középiskolai végzettségű emberrel van dolga. Minden szavából munkaszeretet, gazdag ismeret sugárzik, ami arról tanúskodik, hogy érdekli a munkája. November végén megtartották a felvételi vizsgákat. A vizsgák bizonyítják, hogy a jelentkezők szakmai színvonala nagyon jó s csak az iskola férőhelyének korlátozottsága miatt vettek fel a 122 jelentkező közül 81-et. Az intézet távíati tervei A mezőgazdaság és az ipar színvonalának kiegyenlítése nemcsak azon múlik, hogy a mezőgazdaságot teljes mértékben gépesítsük, hanem azon is, hogy a gépi berendezést teljes mértékben kihasználjuk. Lényegében arról van szó, hogy a mezőgazdaságban elérjük az ipar munkatermelékenységének színvonalát. Ezzel kapcsolatban pedig nagy feladat hárul az ökonómiára. Éppen ežt tartották szem előtt a dunaszerdahelyi intézet megalapításával. Az intézet célja felkészíteni a mezőgazdaság dolgozóit arra, hogy alkotó módon oldják meg a mezőgazdasági termelésben felmerülő problémákat, hagy megtanítsa az embereket önállóan gondolkozni és dönteni bizonyos kérdésekben. Ezzel kapcsolatban meg kell említeni, hogy az intézet hallgatói a gyakorlatban tanulmányozzák majd Dél-Szlovákia legfejlettebb mezőgazdasági üzemeinek munkáját. Sokan azt kérdezik, amikor olyan sok a különféle iskola, miért vezetünk be egy új tanulási formát? Tekintettel arra, hogy a főiskolák kapacitása nem elegendő és az élet többi területén már beváltak a különféle tanintézetek, a mezőgazdaságban is szükségszerű a bevezetésük. Az említett intézetnek nem lesznek csupán átmeneti megoldás kísérői, hanem a jövőben is nagy szerepet fognak játszani a szakemberek továbbképzésében, az új munkamódszerek és munkatapasztalatok ismertetésében. Milyen lesz a tanrend? Az első évfolyamban mindkét szak, vagyis a növényi és állattenyésztési közösen folytatja tanulmányait. A második és harmadik évfolyamban azonban már külön szakosítva, főiskolai szinten. A hallgatók minden szombaton fogják látogatni az intézetet, kivéve az Iskolai szünidőt. Az elméleti és gyakorlati oktatáson kívül a hallgatók a szemeszter végén egyhetes gyakorlaton vesznek részt valamelyik kiváló mezőgazdasági üzemben. A tanulmány végén a hallgatók diplommunkát dolgoznak ki a mezőgazdasági üzemekben látott konkrét termelési és szervezési problémákból kiindulva. A hallgatók segítségére lesz az intézet által kiadott tanulmányi útmutató, amelyben feltüntetik a tanulmányi forásokat, könyveket, cikkeket. A tanulmányi költségeket a hallgatót kiküldő üzem fedezi. R. STEJSKAL—

O. HERZOG, a Földművelésügyi Minisztérium dolgozói. lillllil Majdnem negyedmillió ember raboskodott a buchenwaldi szögesdrót mögött A 76-os blokk emberség-vizsgáia öreg antifasiszta harcos, a húszas évek elejétől a német munkásmozgalom tevékeny résztvevője mondta el nekem ezt az egyszerű történetet. A buchenwaldi koncentrációs tábor 76-os barakkjában játszódott le majd húsz esztendeje s azóta is legmelengetőbb emlékeként őrzi. „Nincs szebb és nincs erősebb, mint a proletár nemzetköziség, az emberi szolidaritás" — így kezdte, majd szigorúan a szavam vette: nevét nem említem meg. „Ott nem egyének, hanem a kollektíva vizsgázott" — ez volt az érve és én elfogadom... „1944 szeptemberében voltunk. A láger közepén, közvetlen közelünkben, terült el az úgynevezett Kistábor. Haláltábornak hívtuk. Volt lóistállókban helyezték el az új transz portok ezernyi emberét, mert a nagy tábor már dugig tömve volt. S volt úgy, hogy még itt sem akadt hely. Aki idekerült, csak nagyritkán maradt életben. Kettős drótkerítésén túl az SS-orvosok kísérleti egerek he lyett társainkon próbálták ki kétes értékű orvosságaikat. De előbb ragályos betegségekkel oltották be az „emberanyagot" és ha a kísérletek után az emberek töredéke életben maradt, a fasiszták gondoskodtak ró la, hogy borzalmas titkuk titok ma íradjon. Mi valamivel jobb körülmények között éltünk, bár ez sem volt más, mint tengődés az élet és a halál mezsgyéjén. S egy szeptemberi szörnyű napon szenvedésünket megtetézte az amerikai légíhaderő bombatámadása. A tűz martaléka lett ugyan az őrség néhány épülete és hóhéraink közül ls többen utoljára láthatták az eget, de több mint ezerháromszáz raboskodó háftling is áldozatul esett, nem is beszélve arról, hogy számos barakk elpusztult. A tábor kórháznak csúfolt barakkjából még napok múlva is a krematórium felé szállították az Időközben elhunyt súlyos sebesülteket. Csak egy hasznunk volt ebből a légitámadásból. A táborvezetésből néhányan kezdték megérteni, hogy Napjuk leáldozóban van. Megrendült a a győzelembe vetett hitük és nem csekély benyomást gyakorolt rájuk annak látványa, ahogy az elcsigázott häftlingek a bombazápor után haláltmegvető bátorsággal mentették társaikat az égő romok közül. A bombatámadás után nem sokkal, főleg a legnagyobb vérveszteséget szenvedő politikai foglyok engedményeket kaptak. Itt kell különben megjegyeznem azt is, hogy a politikaiak, különösen a táborélet utolsó éveiben bizonyos fokig önkormányzattal rendelkeztek. A parancsnokság nem avatkozott bele minden ügyükbe, hanem rájuk bízta a táborrend betartását. Számára a legfontosabb az volt, hogy a még élő rabok naponta pontosan és teljes létszámban felsorakozzanak a Appelplatzon. Azon az emlékezetes napon ott álltam a barakk ajtajában. Akkor már nagyon komisz volt az Időjárás is. Szinte szüntelenül esett, hideg volt. Az ajtó előtt néhány kis zsidó- és cigánygyerek siránkozott: „Bácsi, éhes vagyok, kérlek adjál egy darabka kenyeret!" „Bácsi nekem is, itt a számom" — és tetovált meztelen karjukat bizonyításképpen felém nyújtották. Mindig akadt számukra egy kis kenyérhéja és ideszoktak a szegény, éhes teremtések. Akkor futva közeledett Willi. a volt marburgi diák, a Barackülteste: „Mindenki azonnal menjen be a barakkba — kiáltotta felénk — fontos közölnivaló". Az ablakokat gondosan bezártuk és köréje csoportosultunk. Halotti csend lett, csak" kínt üvöltött vadul a szél. Valamennyien ott voltunk. Belgák és hollandok, franciák és osztrákok, Badoglio-olaszok, spanyolok és Ittgoszlávok, románok, csehek és természetesen ml németek isi Normális körülmények között kétszázötvenen fértek barakkunkba. De mikor voltak itt normális körülmények! A háromemeletes fapriccseken összezsúfolva nyomorogtunk. Voľ olyan Is, akinek már csak a hlde° döngölt padló jutott fekhelyül. Ezerkétszázán voltunk! „Elvtársak" — mondta letompított hangon Willi. de azért valaVnennyie" Hallottuk. Talán a koncentrációs tá bor volt ezekben az években az egyedüli hely, ahol elhangozhatott ez a megszólítás. „Elvtársak, hallgassatok ide! A Klstáborban napok óta esőben és latyakban kétszáz orosz fekszik a szabad ég alatt. Nincs takarójuk, sem kabátjuk. Bőrig áztak, átfagytak, így elpusztulnak. Mi lenne, ha ml egy kicsit összehúzódnánk és magunk közé vennénk a bajtársakat? Egy pillanatig néma csend volt a válasz. De aztán szinte bábeli zűrzavar törte meg a hallgatást: „Laissez entrer! Ces pauvres camerades — kiáltották a franciák, „Lasst sie herein, wir ueben solidarität! — szállt a német szó és a többiek sem maradtak el „Engedjük be őket", „Ki van ellene?" — tette fel a kérdést a Blockälteste. Senki sem emelte fel a kezét. „Azonnal jönnek" — szólt Willi és elsietett. A fekhelyek között húzódó hosszanti folyosót szigorúan tilos volt elfoglalni. Ezért a boxokban gyorsan átrendeztük szegényes holminkat, hogy helyet szorítsunk az érkezőknek. Újra csend lett, csak az eső kopogott kitartóan az ablakon. Vártunk ... Lépések közeledtek és nyílt az ajtó, Egymásután léptek be a szovjet foglyok. Sokan közülük rongyokba tekerték lábfejüket. Egyeseken még felismertük az egyenruha foszlányait. Hadifoglyok voltak. Alig esett szó, míg elhelyezkedtek. Meghatott és megdöbbentett minket az, hogy ezeken a fáradságtól és éhségtől elgyötört arcokon — mosoly ült. Aztán egyikünk néhány számunkra érthetetlen orosz szót mondott és halkan felcsendült az ének. A szülőhazáról daloltak: „Siroka sztrana maja rodnaja ..." Először hallottam életemben ezt a szívbemarkolóan szép melódiát és akkor, ott értettem meg teljességében: Ez az ország, amely átvitt értelemben mindanynyiunk hazája, amelynek már a léte is erőt öntött belénk a tőke elleni harc és az ellenállási mozgalom nehéz napjaiban — ez az ország nem pusztulhat ell Nem pusztulhat el, mert népe erős és legyőzhetetlen ... Nemsokára aludni tértünk. Szorosan feküdtünk egymás mellett, ki tudja hány nemzet fia. Nehezen aludtunk el. Ha egyikünk megmoccant, vagy megfordult, a többinek ls alkalmazkodnia kellett. Az éjszaka kellős közepén erős fájdalom hasított a fejembe. Az egyik szovjet bajtárs álmában véletlenül arcon rúgott. Odahúzódott mellém, átölelt és tört németséggel megszólalt: „Jő, öreg apa! Jó, szegény apa!" Nagyon — nagyon öregnek néztem ki akkoriban. Sokkal öregebbnek, mint ma. Hogy jő vagyok-e, azt - • > nem tudom. De abban a 1958-ban készült el a hatalmas buchenwalűi Pillanatban tudtam, hogy emlékmű. Az Ettersberg hegyén intő ujjként szegény — az nem vamagasba szökkenő torony előtt F. Cremer nagy- gyok..." hatású szorocsoportja. (j. Sluka felvételeij GÁLY IVÁN ©.] SZO 4 * 1383. december .