Új Szó, 1963. december (16. évfolyam, 331-358.szám)
1963-12-28 / 356. szám, szombat
Világ proletárjai, egyesüljetek! Bratislava, 1S63. december 28. szombat • 30 fillér O XVI. évf. 356. szám Jirf Hendrych elvtárs 50 éves A C CKP Központi Bizottságának üdvözlő leve!e r Ev végi beszélgetés Az ország egyik legfontosabb és terjedelmére nézve is legjelentősebb építővállalata — a Kohóépítő Vállalat, több mint 6500 dolgozóval. Ök kapták feladatul a Kelet-Szlovákiai Vasmű jelentős részének felépítését. 1960-tól a kohóépítők hatalmas serege már csaknem milliárdos értéket hozott létre a sacai 700 hektáros területen. Az elmúlt három év alatt többek között hétmillió köbméter ly lajt mozgattak meg, félmillió köbméter betont dolgoztak fc! és 135 kilomé'er „ÜSSZÚ iparvágányt raktak le a vállalat dolgozói a KSZV területén. A ČTK munkatársa felkérte josef Béhunőík mérnököt, a vállalat igazgatóját, nyilatkozzon az építésben elért eddigi sikerekről. „A Kelet-Szlovákiai Vasmű építése köti le termelési kapacitásunk 88 százalékát, mondotta BehunCík mérnök. Az év legnagyobb sikerének tartom, hogy határidőre sikerült üzembe helyezni a vasmű hőtermelő részlegét. Az 1963-as évben csak ezen a részlegen több mint 200 millió koronával építettünk többet a tervezettnél. Más munkaszakaszon azonban — sajnos — nem sikerült teljesíteni a tervet, így csökken a jelentős siker értéke. Egyes építkezéseken 55 millió koronával kisebb értékű munkát tudtak csak elvégezni a tervezettnél. Ezt részben a kooperáló üzemek okozták, amelyek nem szállították le időben a szükséges alkatrészeket. Alapjában véve azonban a vállalat jó munkát végzett az idén és imíStnremtette a jövő évi sikeres teivUiljesítés alapfeltételeit. Annál is inkább szükséges ez, mert az 1964-es évben az ideinél sokkal nagyobb feladatok várnak a Kohóépítő Vállalatra. Pénzértékben kifejezve jövőre 143 millió koronával több építkezési munkát kell dolgozóinknak elvégezniük. Olyan jelentős építkezéseket kell a jövő évben befejezni, mint például a magaskemencék felépítése, a kokszoló üzem létesítése, az acélművek építésének megkezdése stb. Az építkezésen a jövő évi terv sikeres teljesítése, fejezte be nyilatkozatát a vállalat igazgatója, nemcsak a Kohőépítő Vállalat dolgozóitól, hanem szinte az egész ország iparának jó összmunkájától függ. Ä pionírok újévi ünngp§ég$ eSSII Tisztelt Hendrych elvtársi 50. születésnapod alkalmából fogadd forró elvtársi üdvözleteinket és júkívánatainkatl Ez alkalomhói Ismét nagyra érté keljük Csehszlovákia Kommunista Pártja iránti hűségedet s a forradal mi munkásmozgalomban a munkás osztály jogaiért és győzelemre jut Hároméves a dél-vietnami Nemzeti Felszabadítás? Front Hanoi (ČTK) — Nguyen Huu Tho, a dél-vietnami Nemzeti Felszabaditási Front Központi Bizottságának elnöke felhívással fordult a dél-vietnami néphez: mozgósítsa erőit sokoldalú támadásra a bábrendszer ellen. Nguyen Huu Tho, a Nemzeti Felszabadítást Front megalakításának 3. évfordulója tiszteletére tartott nagygyűlésen kijelentette, hogy a szervezet három év alatt jelentős sikereket ért el a demokráciáért, a békés és független Dél-Vietnamért folytatott harcban. A Nemzett Felszabadítás! Front nevében köszönetét fejezte ki a világ nemzeteinek és sok kormánynak a dél-vietnami nép felszabadítás]' harcában nyújtott támogatásért. BékeértekszSet az atom mentes övezetről Stockholm (ČTK) — Dánia, Finnország, Norvégia és Svédország béke szervezetei 1964. március 14—15-én Stockholmban értekezletet rendeznek az északi atommentes övezet kérdé séről. Az értekezleten megvitatják Kekkonen tervét az északi atommen tes övezet kialakítására. Ezzel kap csolatban megvitatják a probléma katonai, jogi, politikai és erkölcsi kérdéseit is. A stockholmi békekon ferenciára szóló meghívást jelentős északi politikai személyiségek fogad ták el. tatásáért végzett áldozatkész munkádat. Nagyra értékeljük a párt központi szerveiben, állami- és közéleti tisztségekben a szocializmus győzelméért és szocialista társadalmunk további felvirágoztatásáért évek hosszú során át kifejtett érdemdús tevékenységedet. ötvenedik születésnapod alkalmából jó egészséget kívánunk és azt, hogy még sok-sok évig dolgozhass pártunk javára s a Csehszlovák Szocialista Köztársaság felvirágoztatása érdekében. CSEHSZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK KÖZPONTI BIZOTTSÁGA A mikor az év elején a vajánl vilIanyerőmű építkezésén jártam, akár csak ma, fehér hótakaró borította a tájat. A csípős északi szél az építkezés egyetlen és fűtött helyiségébe, a fabarakkban elhelyezett irodába kényszerített. Ott tájékoztatott közel tíz hónappal ezelőtt az építkezés menetéről Kuchár főmérnök, mielőtt „terepszemlére" indultunk ... Nagy változás történt itt azóta. Az építkezés „vezérkarának" egykori „központja" eltörpül a széntároló, a szállítóalagút, a szénosztályozó hatalmas kész épületei mellett. Az építővállalat jenlegi vezetőjét, a „Kiváló munkáért" kitüntetésben részesítette Vladimír Holman mérnököt is már nem a fabarakkban, hanem egy emeletes, központi fűtéses épületben találtam. Elismeréssel beszél az építők áldozatkész munkájáról. Annak ellenére, hogy az elmúlt évvel szemben az idén 42 százalékkal nagyobb és igényesebb feladatok áll tak a villanyerőmű építői előtt, de cember 6-ig teljesítették az évi tervet. Az év végéig közel 3 millió korona értékű terven felüli munka elvégzését vállalták... A kellemesen fűtött iroda ablakán át figyeljük Vaján község védtelen, Célban A nyugat-szlovákiai kerületben a dunaszerdahelyi és a topoícanyi járás december 26-án elsőként teljesítette a tejfelvásárlás idei tervét. A két járás földművesei elhatározták, hogy ez év végéig terven felül még mintegy 730 000 liter tejet adnak a közellátásnak. * A Kablo vállalat dolgozói pénteken teljesítették évi tervüket. E sikerhez hozzájárult a vállalat mindhárom üzeme — a bratislavai fő üzem és a Gumon-gyár, valamint a topoícanyi Elektrokarbon. A Kablo dolgozói az év végéig még 6,9 millió korona értékű terméket termelnek terven felül, elsősorban a Szovjetunióba kivitelre kerülő kábelhuzalokat. * A Prága—Libeü-i Cseh Hajógyár dolgozói tegnap adták át a szovjet megrendelőknek a több mint 7 millió korona értékű 13. számú baggert s ezzel teljesítették akciótervüket. Ez a bagger óránként 150 köbméter földet váj ki s a Szovjetunió északi részében igen nehéz talajviszonyok közepette használják majd fel. A libefti hajógyár dolgozói e hatalmas gépet terven felül készítették. •k A trenüíni Merina dolgozói tegnap teljesítették a nyerstermelés évi tervét. Az év végéig még 2 és fél millió korona értékű textilneműt készítenek terven felül. Tegnap üzembe helyezték az üzem villanyerőművét is, amely az év utolsó napjaiban 100 ezer kilowattóra villanyáramot szolgáltat az áramhálózatba. Hruscsov jókíváiiata Cyros Eatonnak Moszkva (ČTKJ — Nyikita Hruscsov jókívánságait fejezte ki Cyrus Eatonnak 80. születésnapja alkalmából. Hruscsov táviratában meggyőződését fejezte ki, hogy az államok békés együttélése és a kapcsolatok sokoldalú fejlesztése, amiért Cyrus Eaton is harcol, megfelel a szovjet és amerikai nép létérdekeinek. A szovjet kormányfő sok sikert és hosszú életet kívánt Cyrus Eatonnak. Eddig a Lakania hajó 95 utasa yesztette életét 31 személy sorsa ismeretlen Lisszabon (ČTKJ — Ä tűzvész áldozatául esett Lakonia görög hajó fedélzetén utazó 1028 személy közül eddig 901-et mentettek meg. A tengerből 96 holttestet húztak ki, 31 személy sorsa ismeretlen. Természetesen kevés remény van megmentésükhöz, de lehetséges, hogy legalább néhányan valamilyen ismeretlen hajó fedélzetére jutottak, amely eddig még nem tájékoztatta erről a Lakonia tulajdonosát. Gordon Walker, az angol Munkáspárt képviselője követelte, indítsanak vizsgálatot, mi okozta a tüzet és mi történt a hajó fedélzetén a tűz keletkezése után. A katasztrófát átélt utasok állítása szerint a hajón nem voltak megfelelő biztonsági berendezések. A hajó görög legénysége sem viselkedett tengerészekhez méltóan. Állítólag elsőkként menekültek a hajóról félig megtelt mentőcsónakokban. Polichronidisz görög tengeri kereskedelemügyi miniszter vizsgálatot Indított a tűzvész okának kivizsgálására. A Lakonia még mindig égő roncsát a Heracles portugál hajó vontatja Gibraltárba. (ČTK J — A pionírok újévi ünnepsége a prágai Várban az idén különösen érdekes és gazdag lesz. Köztársaságunk különböző részeiből mintegy 550 fiú és leány, valamint 160 iskolai tanuló — akik már hetek óta szorgalmasan készülnek műsorszámaikra — vesznek részt e hagyományos ünnepségen. A pionírok ez évi újévi ünnepségének fő műsorát — amelyen a gyermekekkel együtt a Vár Spanyol-termében részt vesznek pártunk és kormányunk képviselői is, a műsnr szerzői — kiváló zeneszerzők, költők és írók „Élő pionírújságnak" nevtzték el. A František Laurin rendezte műsor új dalokat, pantomimjeleneteket, táncokat, tornaszámokat és artistamutatványokat tartalmaz. Az „Élő pionírújság"-ban fellépnek többek között a brnói rádióénekkar tagjai, a prágai Július Fučík Pionírés Ifjúsági Otthon bábjászó körének tagjai és sokan mások. Az élő újság sportrovatát a prágai Testnevelési egységek legjobb tanulói, műtornászok és más fiatal sportolók adják elő. Az idei újévi ünnepségen első ízben mutatnak be olyan műsort is, amelyet felnőttek készítettek a gyermekek számára. A prágai Vár termeiben a gyermekek előtt fellépnek a Semafor tagjai is — Ji?í Šlitr és Jifí Suchý, valamint kiváló csehszlovák sportolók. A gyermekek beszélgetésen vesznek részt a Nemzeti Színház tagjaival, katonai repülőkkel, és az Állatkert dolgozóival. Találkoznak továbbá JiPí Hanzelka világhírű utazóval ls. Mint minden évben, ezután a gyermekek a Spanyol-teremben és a Rudolf-galéria helyiségeiben táncra perdülnek. A talpalávalót a Semafor Ferdinánd Havllk vezette zenekara és a sučanyi pionír fúvószenekar húzza. Brnóból különleges alvázon szállították a bratislavai Slovnaftba a gazés benzintermelő részleg számára készült nagyméretű berendezést. (ČTK — Cich felvétele) Tiszta számlával lankás határa felől betolakodó heves északi szél játékát a frissen hullott porhóval. Az ablakra erősített hőmérő 22 fok hideget mutat. Tekintetem találkozott Holman mérnökével. Kérdezés nélkül megértette, mire gondolok. — Még nem volt ilyen hideg az idén — jegyzi meg. — Ez bizony megnehezíti a munkákat, ... de 2 millió korona értékű, terven felüli teljesítményt így is elérünk... Ez biztos... Nagyon szép eredménynek minősíthető ez annál inkább, ha figyelembe vesszük, milyen nehézségekkel kel lett és kell még ma is megküzde niük a hideg télben az erőmű építői nek. A róluk történt gondoskodás ja vulása folytán megszaporodott szá muk is. Nem probléma többé az épfl lő erőműnél a munkaerőhiány. Vala mikor csak a kő"nvR7ő községekből 'ártak ide dolgozni Ma az o>-s7áP különböző vidékeiről találkozunk szakembe-ekkel. Sokáig mfiprlrtatla" nroblémát jelentett az énf-vpzőspn dnltro7ŐV IfiVfltjVÄ-riísq ŕs Vns'MiiV biztosítása. Jelenleg több mint 200 an laknak megfelelő körülmények között az építkezés területén, csaknem 150-en a közelben és jónéhányan a közeli Nagykaposon, új lakástömbökben. Nem kell már kilométereket sem megtenniük a dolgozóknak, hogy meleg ételhez jussanak. Étkeztetésük kint az építkezésen jól felszerelt üzemi konyhában történik. Természetesen mindez otthonasabbá, vonzóbbá tette ezt a fontos építkezést. Az erőmű építkezésén a nagy hideg ellenére sem állt meg a munka. A baggerek hatalmas „merőkanalai" nyikorogva vájnak utat a fagyos földbe. Ha kisebb teljesítménnyel is, de dolgoznak. Az egyik MC emelődarus baggert az előregyártott elemekből épülő fagvtalanítő-alagút mellett találjuk Nem működik. Kezelője, Jano Vaftko, aki Brezno környékéről iött Ide, bosszankodva Járkál a megkezdett éof.ilet betonoszlopai kö?ött. majd HZ egyik szerelőnek panaszkodik. — Rep"eí ő'a itt fé*len'<-Pí1iink. befaevott — mutat gépére. — Most maguk is •"Ihatnak a szereléssel... Václav illipr. a n"á"ai * n-Rl-ntm vállalat szerelőcsoportjának vezetője ugyan nem örül a munkakiesésnek, de igyekszik biztatni a fiatal baggerkezelőt. — Behozzuk a késést, Jankó... Valamit csinálunk, hogy legyen meleg víz és begyulladjon a motorod. Ha te nem emeled fel a géppel, nem tudjuk összekötni a súlyos betongerendákat... Tehát a váratlanul bekövetkezett fagy is „megálljt" parancsolt. Talán nem került volna erre sor, ha előrelátóbbak az építkezés vezetői, de maga a gépkezelő is... A széntároló mellett a széles nyomtávú sínek beépítésénél munka közben üdvözöltük a Ján Hálás vezette csoportot, amely a napokban nyerte el a szocialista munkabrigád megtisztelő címet. Az ő munkájukat dicséri az a 13 kilométer hosszú vasút, amely a vajáni erőművet a Szovjetunióval már összeköti. Még további 15 kilométeren, egészen a Bánovce nad Ondavou-i állomásig végzik el a széles nyomtávú vasút építését. Onnan szovjet segítséggel épül majd egészen a Kelet-Szlovákiai Vasműig. Az erőmű építői, akik mind az elmúlt mind a folyó évben idő előtt teljesítették a tervfeladatokat — az építkezés vezetői szerint — jól felkészültek az új esztendő első negyedéve feladatainak megva'^sításíra is. Kulik Gellért