Új Szó, 1963. november (16. évfolyam, 301-330.szám)

1963-11-14 / 314. szám, csütörtök

A népművelési törvény a gyakorlatban BÁRMENNYIRE IS ELCSÉPELTNEK hangzik, újra és újra ismételni kell: a szocializmus és a kommunizmus széles látókörű, nagy szakképzettségű, művelt embereket Igényel. Másként lehetetlen egy minden eddiginél jobb és Igazságosabb társadalmat felépíteni. Az új technika, az automatizálás és azok a bonyolult munkafolyamatok, amelyekkel lépten-nyomon találkozunk müveit, szakképzett emberek nélkül semmit sem érnek. S ha így van ma, fokozott mértékben így lesz a jövőben. A művelt emberek azonban nem születnek. Művelt emberekké csak az állandó és rendszeres tanulás, az életünk minden terére kiterjedő népművelési munka révén válhatunk. A népművelés ma országos ügy, a tanulás pedig társadalmi szükséglet. Örömmel hangsúlyozhatjuk ezt is, hogy ez a munka nem idényjellegű, nem ötletszerű és nem tessék-lássék megoldásokon alapul. A népművelést és általában a kulturális munkát nálunk törvény biztosítja. Ez az Igen jelentős okmány, melyet a Nemzetgyűlés 1959-ben hagyott jóvá, a maga nemében egyedülálló. A világon ugyanis ez az első népművelési törvény. A négy éve életbe lépett rendelkezés egyértelműen kimondja: a népművelés népünk életszükséglete, fejlődésének alapja, a dolgozók önkéntes és kezdeményező tevékenysége. Legnagyobb jelentősége tulajdonképpen az: tisztázta a népművelés jogi helyzetét, szervezési kérdéseit, és megoldotta a kulturális intézmények gazdálkodási módját. Végsősoron azt eredményezi, hogy a népművelés nálunk ma már nem csupán egyes intézmények korlátozott feladatköre, hanem a nemzeti bizottságok, a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom, a CSISZ, a CSEMADOK és a Nemzeti Front többi Sjzervezetén kívül a művelődési otthonok, az üzemi és szövetkezeti klubok, valamint más intézmények törvényszabta, igen fontos, tervszerűen irányított hivatása. A népművelési törvény nagy dolog. Kár, hogy aránylag keveset beszélünk róla. Életbelépésének évfordulója alkalmából azt vizsgáltuk meg, hogyan érvényesül e törvény a gyakorlatban. Fontosnak tartottuk ezt azért is, mert pártunk XII. kongresszusa is leszögezte: a marxista-leninista világnézet szellemében biztosítsuk a nép műveltségének, ideológiai és kulturális színvonalának ez emelkedését. A népművelési törvény és a párt határozata kiegészítik egymást: amilyen mértékben megvalósul a pártnak a nevelésre vonatkozó határozata, olyan mértékben valósul meg a népművelési törvény. És megfordítva: a népművelést törvény gyakorlati megvalósításával a párt határozatai teljesülnek. A DOLOG TERMÉSZETESEN nem Ilyen egyszerű. A törvény sok mindenre kiterjed. Következetes megvalósítása körülményesebb, mint hin- j nők. Annál Is Inkább, mert a rende- ; letet nem követték nyomban végrehajtó előírások, keveset foglalkoztunk az intézkedés lényegével, nem mutattuk meg, miképpen lehet és kell a népművelési törvényt a gyakorlatban alkalmazni. Sokan megfeledkeztek róla és életbe lépését követő néhány hónapra rá már nem ls gondoltak arra, hogy van egy alapnormánk, amely meghatározza a politikai és kulturális nevelőmunkát. A helyzeten a népművelési törvény végrehajtó előírásait tartalmazó — tavaly megjelent — kiadvány segített. S a népművelési törvény gyakorlati megvalósítását segítették eló többek között a kulturális és a népművelési intézmények építésével és üzemeltetésével, a kulturális munka egységes tervével, valamint a népművelési dolgozók továbbképzése egységes rendszerének életbe léptetésével kapcsolatos — szintén a közelmúltban megjelent — irányelvek. Ma a társadalmi és tömegszervezetek, valamint a tudományos és kulturális intézmények a népművelésre vonatkozó törvényen kívül megfelelő végrehajtó intézkedésekkel és módszertani utasításokkal is rendelkeznek. Most már csak a helyi nemzet! bizottságoktól, az iskola és kulturális ügyi szakosztályoktól és általában a népművelés dolgozóitól függ, milyen mértékben használják és érvényesítik a kiadott előírásokat, hogyan teljesítik a népművelési törvényt A tapasztalat azt mutatja, hogy a népművelés vonalán — egyik helyen a szakszervezet, a művelődési otthonok, vagy a szövetkezeti klubok, másik helyen a CSISZ, a CSEMADOK, vagy a CSSZBSZ munkájának tulajdonítva — máris rendkívül szép eredmények születtek. Dunaszerdahelyen például a szakszervezet és a művelődési otthon, Komáromban a CSISZ és a CSSZBSZ, Rozsnyón, Érsekújváron a CSEMADOK, Szilicén, Szôgyénben a szövetkezeti klub ér el kimagasló eredményeket. S a példákat tovább sorolhatnók. Egyik helyen a népművészet, másikon a népnevelés sikeres. Néhol talán nem is gondolnak a törvényre, az irányelveket mégis következetesen teljesítik. S az eredmények akármilyen módon születnek, mindenképpen dicsérendők. Természetesen jobb, ha a sikereket a törvény tudatos betartásával érik el. SZÉPEK TEHÁT A NÉPMŰVELÉSBEN elért eredményeink. Ennek ellenére a népművelést törvény gyakorlati megvalósításával kapcsolatban még mindig sok a teendő. Különösen az ellenőrzésre, az egységes tervezésre és Irányításra vonatkozó irányelveket kellene jobban betartani. A helyzet ugyanis az: ma már nincs baj a jogi helyzettel, a szervezéssel, valamint a gazdálkodás módjával. A népművelési törvénynek ezt az igen fontos részét úgyszólván mindenütt maradéktalanul betartják. Nem mondható azonban ugyanez az ellenőrzésről, az egységes tervezésről, irányításról és általában az együttműködésről. Sok helyen még ma ls külön-külön kulturális „fellegvár" a könyvtár, a művelődési otthon, az üzemi és szövetkezeti klub, vagy valamelyik társadalmi és tömegszervezet. Ahelyett, hogy egymást kölcsönösen segítve összedolgoznának, és egyeztetnék tervüket, „önállóan", néha egymás tudta nélkül, talán egymás ellenére dolgoznak, szervezik a különféle összejöveteleket, bemutatókat. A tagoltság pedig megosztja a közönség érdeklődését, gyengíti az erőt. A külön-külön dolgozó együttesek például csak kínlódnak, szereplőhiánnyal és más problémával küzdenek. Ha viszont összefognának és minden téren együttműködnének, erős, a szereplőhíányt és a többi problémát könnyen leküzdő együtteseket képezhetnének. ÖSSZEFOGÁS, EGYÜTTMŰKÖDÉS. Röviden e két szóban sűríthetnénk a további teendőket. Az összefogás és az együttműködés, valamint a helyi nemzeti bizottságok kifogástalan ellenőrző és irányító munkája biztosíthatja a legjobban, hogy a népművelési törvény maradéktalanul érvényesüljön mindenütt. BALÁZS BÉLA Cseh és szlovák könyvek külföldi sikere Chittaprasád (indiai grafikus): Család (linóleummetszet) Az utóbbi Időben egyre többet írunk és vitázunik irodalmunk értékeiről és hiányosságairól. Irodalmunk külföldi visszhangja hozzájárulhat e probléma mélyebb megismeréséhez. A DILIA vállalat dolgozói évről évre több szerződést kötnek irodalmi alkotásaink külföldi kiadására. Míg 1960-ban 246 szerződést kötöttek, 1962-ben már 321-et. Ez azt jelenti, hogy szerte a világon nagy az érdeklődés könyveink, szépirodalmunk és tudományos irodalmunk iránt. De ezt az érdeklődést fokoznunk kell. És ehhez leginkább íróink járulhatnak hozzá új alkotásaik értékével. Különhangsúly van az újon, mivel nem küldhetjük külföldre csupán klasszikusainkat, vagy olyan szerzőink alkotásait, akiknek művet országunk határain kívül már többször megjelentek. A külfödl kiadóvállalatok leginkább új, eddig ismeretlen írók müvei Iránt érdeklődnek. Irodalmi életünkről a Dilia által kiadott angol, francia, német nyelven megjelenő könyvismertető tájékoztat. Természetes, örülünk annak, ha Fučík Üzenet az élőknek című műve számunkra ismeretlen nyelven jelenik meg, vagy ha Karel Capek alkotásait újabb kiadásban adják ki. Ugyanúgy örülünk, ha Jaroslav Hašek világszerte ismert, több millió példányban kiadott műve újabb százezres példányban jelenik meg. Így sorolhatnánk fel nemzeti művészeinket, Peter Jilemnickýt, Vladislav Vančurát, Ivan Olbrachtot, Mari© Pujmanovát, Jarmila Glazarovát, Márie Majerovát, Karel Novýt stb., akiknek művei jól Ismertek külföldön, elsősorban a népi demokratikus országokban és a Szovjetunióban. Külföldön majdnem minden évben kiadják K. J. Beneä regényeit, Norbert Frýd műveit, s a lengyel olvasók nemcsak Schultz Kő és fájdalom című regényének ú|abb kiadását, de Neff, Weiss stb. müveinek kiadását ls követelik. Külföldön nagy visszhangja van Ján Otčenášek Rómeó, Júlia és a sötétség című novellájának, mely 1962-ben Budapesten, Szófiában, Koppenhágában, Bukarestben, Oslóban, Athénben, Rigában és Helsinkiben Jelent meg. Mň^Ckónak a Halál neve Engelchen című regénye ls nagy sikert aratott. A Szovjetunióban egy év alatt háromszor adták ki. És biztos, hogy az olvasók érdeklődése eredményezi azt, hogy felfedezték Jašík és Javorov nálunk szinte ismeretlen nevű szerzők művelt, melyekre az Oktjahr című szovjet lap hívta fel a figyelmet. Irodalmunk igazi sikerét jelenti az is, hogy külföldön elismeréssel nyilatkoztak Jarmila Blašková Nylon holdjáról, Josef Nesvadba Einstein agyáról és Tarzan haláláról, valamint Arnošt Lustig Éj és remény című regényéről, mely szinte egyszerre jelent meg Angliában és az Egyesült Államokban. A Das Junge Európa Világantológiába!! Ivan Klima és Vladimír Pŕlbský alkotásai szerepelnek. Jan Prooházka Zöld látóhatár című novellája Kijevben és Budapesten jelent meg, s rövidesen egy párizsi könyvkiadó ls kiadja. Jaroslav Putik Lelkiismeret című művét megismerte Moszkva és Budapest, Vladimír MináC regényét pedig Budapest és Bukarest. Nem akarjuk felsorolni azt a több mint 300 könyvet, mely 1992-ben külföldön megjelent, csak fel akarjuk hívni a figyelmet arra, milyen a hazai cseh és szlovák Irodalom külföldi visszhangja, kik azok a szerzők, akik külföldön is sikert aratnak. Igazán csak az íróktól függ, milyen képet alkotnak a külföldi olvasók a csehszlovákiai Irodalomról. BEDŔICH SLAVlK Szobrászat és humanizmus Érdekes művészeti mozgalom indult meg Franciaországban. Jelentős francia szobrászok és műkritikusok, többségükben a Sálon de la jeune sculpture (A fiatal szobrászat szalonja) elnevezésű művészeti csoport vezetőségi tagjai, átfogó és kétévenként megismétlődő nemzetközi btennálét akarnak szervezni, hogy a Nyugaton immár szervezetten üldözött és elnyomott haladö képzőművészetnek széleskörű fórumot biztosítsanak. Az első biennalét 19B4-re tervezik Párizsban, a Rodin Múzeum termeiben. A kiállítás jelszava: Szobrászat és humanizmus. A szervező bizottság élén Volti francia szobrász áll, aki a világ legjelentősebb haladó szobrászaihoz küldött felhívásában azoknak a művészeknek az össze fogását sürgeti, akik hisznek a „művészet emberi küldetéséiben. Dideron párizsi szobrász a következő ket mondotta egy újságírónak a felhívással kapcsolatban: „A formalizmus elnyeléssel fenyeget minket. Létszükségletünk, hogy visszatérjünk az élethez, ez élő szobrászathoz". A párizsi Árts című művészeti lap a következőképpen kommentálta a francia szobrászok érdekes kezdeményezését: „Ai igazi művészet úttörői elhatározták, hogy újból az ember örök és megingathatatlan formáját — amely mindenkor nagy alkotásokra ösztönözte klasszikus művészeinket — helyezi vissza a szobrászművészek érdeklődésének előterébe. Ez a mozgalom hozzá fog járulni ahhoz, hogy feloldja fiatal, vívódó, művészi kiutat kereső szobrászainkat a reájuk nehezedő félelem és kétségbeesés alól. Évszázadunk tapasztalataiból azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az Igazi művészetet csak az ember szolgálatába állíthatjuk, mert egyedül csak az lehet bírája, modellje és mestere a művészetnek". I. Sz. SZERGEJ VORONYIN: Mese a szerelemről Hárman voltunk barátok: Larka, Kolobov, Kosztya Morozov és én. Ha meg kellene állapítanom, hogy hármunk közül ki volt a legjobb képű, nem lenne nehéz dolgom. Mi Larkával nyomába sem léphettünk Morozovnak. Igazi férfiszépség volt. Fejjel magasabb nálunk, jő testtartásit, kék szemű és magabiztos, mint egy sportmester. Larka Kolobov viszont nem volt jóképű, csak jószívű. Szokás szerlnt meghúzódott a háttérben, bármikor készen arra, hogy mások segítségére siessen. Ami engem Illet, én ts elszürkültem Kosztya mellett a lányok szemében, az esélyem azonban nagyobb volt Larkáénál. Barátságunkat nem zavarta semmi. Hanem egyszer, ahogy az már lenni szokott, megismerkedtünk egy lánnyal. Poltna volt a neve. Előtte ts ismertünk lányokat, de azokat össze sem lehetett hasonlítani Pollnával. Ez olyan lett volna, mintha a daliás Kosztyát hasonlítottuk volna az alacsony Larkához. Poltna abba a tánciskolába került, ahová mi már harmadtk éve jártunk. Mennyire igaz, hogy a szépséget lehetetlen szavakkal kifejezni. A szépség előtt minden nyomorúságosnak tűnik. Még az olyan öntudatos fiú ts, mint Kosztya, szavát vesztette, ha Poltna mosolyogva huncutkásan ránézett. Hogy történt, hogy nem, Pollna beköltözött a szívembe. Egymást kergették akkor fejemben a gondolatok. Róla, mindig csak róla ábrándoztam. 0, mindig csak ő járt az eszemben. Fennkölt hangulatban, szerelmes szívvel róttam az utcákat és állandóan rá gondoltam: lélekben játszottam, nevetgéltem, csevegtem vele. A valóságban persze nem mertem szólni sem hozzzá. Csak az esztergapadtól nézegettem a sarokba, ahol dolgozott. A barátnőjéhez jártam, aki meglehetősen csúnya volt. Vele bármiről remekül tudtam beszélgetni. Nem kellett a szomszédba mennem sem szavakért, sem tréfáért. A csúnya barátnő jól érezte magát. En is elégedett voltam, hogy Pollnában felkelthettem az érdeklődést magam Iránt. Nálunk a klubban éppen színdarabot játszottak. Természetesen a nézőtéren nem ültem együtt Polinával. ö az ablaknál ült, én a falnál. Nem emlékszem, mi játszódott le a színpadon. Nem ls érdekelt. Türelmetlenül vártam az alkalmat, hogy Polinára nézhessek. Alig kezdődött meg a szünet, felugrottam a helyemről és a szememmel megkerestem Polinát. Abban a pillanatban emelkedett fel ő ts, s rám nézett. A szünetben aztán, amíg el nem oltották a villanyt, hosszan néztük egymást. A következő szünetben ugyanúgy viselkedtünk. Semmi sem lett volna egyszerűbb, mint odamenni hozzá — de nekem így is jó volt. Igazában nem ts tudom, hogy az én nagy szerelmemet észrevette-e Kosztya. A forró pillanatokban Larkára sem gondoltam. Nyugodtan ellophatták volna mellőlem. Azt sem tudom már, hogyan történhetett, de Polinát hozzám osztották be tanulónak. Majd meghaltam a boldogságtól, amikor megtudtam. Nos, hát Pollna hozzám került. Nagy örömöben az esztergát a legnagyobb sebességre kapcsoltam, a kés alatt sikoltott a réz, a forgácsok szétrepültek a műhelyben — mintha fecskendőből ömlött volna... Csoda, hogy a szívem nem hasadt meg örömömben. „Pollna itt van! Mellettem van!" Szégyelltem ránézni, rendszerint lehajtottam a fejem az esztergapad fölött. — Várom, hogy mikor magyarázol már meg végre valamit — mondta. Kész pokol volt számomra szót váltani vele. Ámbár másról nem, csak a munkáról beszéltem neki. Figyelmesen meghallgatott, nem vette le rólam nagy, sötétbarna szemét, amelynek mélyén arany cslllagocskák tündököltek. Ezek a cslllagocskák teljesen megbénították a nyelvem. Órákon át el tudtam nézni szótlanul a kezét, ahogy dolgozik. Műszak után mindig elsőnek szaladtam ki a műhelyből és kint vártam rá, hogy távolból kísérhessem. De rosszul végződött minden. Egy napon tudomásomra jutott, hogy Kosztyával jár. Észre ts vettem, hogy közömbösen néz rám. Rájöttem, hogy elpártolt tőlem a szerelem. Nagyon nehéz volt a szívem. Kosztyát látnt sem bírtam. Egyre csak azon . Járt az eszem, hogy Polinát hogyan téríthetném vissza hozzám. Többféle tervet kigondoltam — a szökést is beleértve. De mint mindig, most sem ju-. tottam tovább a szándéknál. A valóságban semmire sem szántam el magam. Minél sűrűbben öntöttem kt lelkemet Larka elött, akt szintén szerette őt, amint erről később megbizonyosodtam, de még gondolatban sem mert harcolni a szerelméért. Így telt el egy év. Befejeztem tanulmányaimat. Vakáció következett. E s amikor értesültem róla, hogy Kosztya összeházasodott Pollnával, egészen megsemmisültem. Kitört a háború Finnországgal. Az első önkéntesekkel mentem a frontra, egy sí-zászlóaljban. Kegyetlen körülmények közt folyt a harc. Sokan emlékeznek még az akkori hidegekre, a gyümölcsfák kifagytak, a sebesültek három perc alatt megfagytak a hóban. A front megérlelt. Sok mindent megértettem. A szívem azonban éppen olyan foglalt volt, mint régen. De az érzések mintha már csak messziről melegítettek volna a fiatalság kedves fényével. A háborúból való visszatérésem után más üzembe kerültem és gyorsan megtudtam, hogy Kosztya elhagyta Polinát. Később Larka Kolohov mesélte, hogy találkozik néha Pollnával, s úgy szereti öt, mint régen. Es még eltelt tizenöt év. Aztán megint találkoztam vele. Csakhogy előttem már nem az az asszony állt, aki éveken át a szívemben élt, hanem egészen más, idősebb, aki legalább annyit próbált az életben, mint én, ha nem többet. Nevetett, örült, hogy találkoztunk. A szemébe néztem. Ugyanolyan nagy, sötétbarna szemei voltak, de már nem tündököltek benne a cslllagocskák, a szája sem volt telt, át meg át volt szőve apró vonalakkal, s az arcot az elmúlt sok-sok év fátyola takarta. Mégis Polina volt. Egyáltalán nem törődtünk a járókelőkkel, idős létünkre ts úgy viselkedtünk, mint a zöldfülűek, kéz a kézben sétáltunk, és mindent elmondtunk egymásnak, amit valamikor magunkban tartottunk, s amiről akkor kellett volna beszélni, nem most. Visszaemlékeztünk a klubban eltöltött estére, amikor fürgén felugrottam a helyemről, hogy láthassam, életem legdrágább napjaira, amikor lehajtott fejjel hallgatta a tanácsaimat... Bevallotta, hogy tudott mindenről. Szeretett engem, nem felejtett el, nagyon sajnálta, hogy minden úgy végződött köztünk. Elfogulatlanul beszélgettünk, és mintha az eltelt évek arra ösztönöztek volna, hogy semmit ne titkoljunk el. Kosztyát nem szerette. Csak azért kezdett kl vele, hogy ezzel felvillanyozzon, bátorságra késztessen. Es minden másképp történt... Larka Kolohov ts szerette őt. Annyira szerette, hogy vele Igazán boldog lehetett volna. Nagyon Jó szíve volt. Feledtetni tudott engem ls, bár egész ídö alatt abban a hiszemben élt, hogy egyszer még találkozunk. Es találkoztunk. Sok volt a keserűség az életben. Átszenvedte az ostromot, elvesztette egész családját, Larka, a kedves jó barát elpusztult a háborúban. Hőst halált halt. No, de hagyjuk ezt, ne tépjük fel a régi sebeket. — El kell egyszer jönnöd hozzám — mondta, és egy darabka papirosra felírta a elmét. Es most nála vagyok. Odakint zuhog, az utcai lámpák fényében Jól látnt az eső ferde függönyét. Belekapaszkodik a szél és cibálja, miközben az esőcseppek csodálatos módon záporoznak az aszfaltra. Késő este van. A szoba meghitt, barátságos, nincs benne semmi felesleges, csak a legszükségesebb tárgyak, asztal, szekrény, ágy, heverő, fotel és néhány szék. Rakott a kályhára. — Hát akkor te nem nősültél meg? — kérdezi tőlem Polina. — Nem, nem nősültem meg. Mellettem ül a heverőn. Most már nyugodtabban beszélgetünk, nagy szüneteket tartunk, mint a nagyon közelállók. Azelőtt is közel álltunk egymáshoz, csak valahogy mindig közbejött valami. Most viszont már semmi sem jöhet közbe. Mégis, valamilyen egészen különös érzés arra késztet, hogy ránézzek az órámra és mozduljak. — Ugyan, hová mennél ilyen lehetetlen időben? — tekint le az utcára. — Esik! Valóban, miért ls mennék el? Hiszen Itthon vagyok. Minden, amiről any nyit álmodoztam, végre teljesült. A szívemet azonban szomorúság tölti el. Miért ts alakult így? M tért nem tudtuk elrendezni az életünket úgy, ahogy akartuk? A szerelem miért nem győzte le a félénkségemet? S az ő szeszélye miért győzte le a szerelmét? Miért pazaroltuk el könnyelműen a boldogságunkat? Szörnyen sajnálom magamat ts, Polinát is, és hogy azt a fénylő kis sarkot a szívemben, amely melegített s az emberekbe vetett bizalmamban megerősített, megőrizhessem — távozom. (M. I. ford.) 1983. november 14. * ÜJ SZÖ 5