Új Szó, 1963. november (16. évfolyam, 301-330.szám)
1963-11-14 / 314. szám, csütörtök
A SlGvnoff nehezen kivivő!! győzelme Slovnaft Bratislava—Tatran Prešov 2:1 (1:0) A Szovjetunióban Bx atomreaktorok fejlesztésével fog lalkozó melekesszi tüdományns kutató intézet dolgozói a távoleső és nehezen hozzáférhető terű letek számára szál lttható atomerőmű vet szerkesztette! és helyeztek próba üzembe. Az erfimíi 75 kW teljesítőké pességű és két 6vlf megszakítás nélkii' üzemeltethető 82 kg tüzelőanyaggal Képünkön: az erő mű turblnakonden zátora. (APN — CTK felv.) OLASZORSZÁGBAN ez év nyolc hónap fa alatt 216 341 közlekedési baleset történt, melyeknél 5765 személy vesztette életét és 143 377-en megsebesültek. WILLIAM WILLIS 73 éves amerikai úszó tutajon tete meg Peru és Nyugat Szamoa közti 7540 mérföldes távolságot Az út 130 napig tartott, a tutaj kormányának megjavítása után folytatja útját Sydneybe. Az idős amerikai azt akarja bebizonyítani, hogy a kalandvágy nem Ismer korhatárt. A PRÁGAI doknmentumfllm-stúdlóban filmet készítenek Zdenek Kopáč rundé zesében Karel Capek életéről és műveiről. A FASISZTAELLENES HARCOSOK SZÖ VETSÉGÉNEK szlovákiai bizottsága, a Szlovák Nemzeti Tanács iskola- és kulturális ügyi szakosztályával karöltve pályázatot hirdet a Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulója alkalmából. A pályázaton a Szlovák Nemzeti Felkelés előkészületéről és harcairól írt megemlékezésekkel lehet részt venni. HAZÁNK FILMSZÍNHÁZAIBAN a harmadik negyedévben is csökkent a nézők száma. Januártól szeptemberig 12 311113 látogatója volt a moziknak, 11 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időben. A filmelőadások száma csak egy százalékkal csökkent. A NEMZETKÖZI VÖRÖSKERESZT megalakításának 100. évfordulója alkalmából rendezett 10 külföldi kiállításon vettek részt csehszlovák gyermekek. Genfben, Lausanneban, Ausztráliában, Belgiumban Bulgáriában, Iránban, Norvégiában, Pakisztánban és az USA-ban mutatták bí a csehszlovák gyermekek rajzalt, faragásalt. linoleummetszetelt. KELLEMETLEN FELEDÉKENYSÉG s— Mondd csak apu ml az a vákuum? >—i Vákuum. Vákuum, Várj csak, Itt van a fejemben, csak nem Jön a nyelvemre. (Wochenpost) Csütörtök, november 14. FILMSZÍNHÁZAK (Bratislavai: HVIEZDA. Három plusz kettő (szovjet) 15.30, 18, 20.30, SLOVAN: Az orosz csoda I—II. rész (NDK) 15.30, 19.30, METROPOL: A prágai tréfacslnálö (szovjet) 15.30, 18, 20.30, POHRANIČNÍK: Emberek és állatok (szovjet J 15.45, 18.15, 20.45, TATRA: Hétköznapok és ünnepnapok (szovjet) 15.45, 18.15, 20.45, PALACE: Pénzt vagy életet (cseh) 22, DUKLA: Egy nyár története (NDK) 18, 20.30, OBZOR: Francianégyes (szlovák) 18, 20.30, MIER: Horgász a pácban (francia) 16.30, 19, DIMITROV: Fogadalom (brazil) 17.30, 20, PARTIZÁN: Az elveszett paradicsom (magyar) 17, 19.30, DRUŽBA: A spessarti fogadó (NSZK) 19, BRIGÁDNIK: A kapitány asztala (angol) 17.30, 20, KULTÚRA ÉS PIHENÉS PARKJA: Pillantás a hídról (francia) 19, MÁJ: A bosszú (spanyoli 18, 20.30, MLADOSŤ: Egy este Jan Werlchhel (cseh) 17.30, 20, ISKRA: Malachlás csodája (NSZK) 17.15, 19.45, ZORA: Advent (cseh) 17.30, 20, POKROK: Egy nyári éj mosolya (svéd) 17.30, 20, DRUŽSTEVNÍK: Lovaglás tigrisen (olasz) 19. FILMSZÍNHÁZAK (KoSIce): SLOVAN Maryša (cseh), OSMEV: Kötélen (cseh) TATRA: Tizenkét szék (kubai), PARTI ZÄN: Szenvedély (olasz). SZÍNHÁZAK (Bratislava: NEMZETI SZlNHÁZ: Francesca da Rlmlnl, Álarcosbál, ValDurgis éj (19), HVIEZDOSBratislava, 5000 nézfi. Játékvezető: KardaS. Góllövők: Bomba (öngól) 27. perc, Dolinský 69. pere, Semlan 74. perc. A Slovnaft csapatában Scherer a balösszekötő posztján kezdett, ahol Idegenül mozgott. A hazaiak támadásai nem voltak eléggé folyamatosak és az átadásokba általában hiba csúszott. A prešov! védelem jól állt a lábán és sok Slovnaft-támadást megakasztott. A vendégek általában biztonsági játékra törekedtek és rövid átadásokkal kísérleteztek. A 3. percben Scherer lövéss szállt kapu mellé. A 13. percben Gavroň nagy helyzetben hibázott. Petroä szabadrúgása a 20. percben messze elkerülte a hazaiak kapuját. A 27. percben egy ártatlannak ígérkező akció során Ondruška középre adta a labdát. Bobok elvétette a beadást. Oly szerencsétlenül ütött a labdába, hogy az Bombán irányt változtatva jutott a prešovi kapuba. PetroS közvetlenül a labda közelében volt, de mégsem próbált beavatkozni. Ebben a játékrészben feltűnt Scherer több hibás labdaátvétele. Jó néhány támadás miatta akadt el. A 38. percben Bomba parádés alakítással, ollózva msnt-ett egy veszélyes helyzetet. A 40. percben Scherer szépen kiugrott, de a prešov! védelem szögletre tisztázott. A 43. percben a lesről Induló Scherer nagy helyzetben kapu mellé lőtt. A második félidőt a prešovlak támadásai vezették be. Előbb R. Pavlovlč, majd Gavroü lövését tette ártalmatlanná Füle, a Slovnaft kapusa. A 9. percben R. Pavlovtí ugyan gólt ért el, de a játékvezető les címén nem adta meg. Scherernek a 18. percben mintegy 20 m-ről leadott nagyszerű szabadrúgáslövését védte Bobok. A 21. percben Kravarik lövését Füle csak szögletre tudta menteni. A 23. perctől kezdve megváltozott a |át ék képe. Medvid helyére Dolinský állt be. A Slovnaft-támadások folyamatosabbak lettek. Scberer visszament eredeti helyére és a Jobbösszekötő posztján sokkal értékesebb lett, mint a számára szokatlan helyen. Dolinský a 23. percben kettőre növelte a hazaiak góljainak számát, majd a 29. percben a második félidőre beállt Semian látványos góllal beállította a mérkőzés végeredményét. A mérkőzés végéig még Bartalskýnak, Scherernek és Ondruškának volt jó helyzete, de Bomba mindig résen volt. A Slovnaft csapatában Wels, Bubernlk, Bartalský és Dolinský látszott átlagon felül. A preSoviak legjobbja! Bomba Kravarik és R. Pavlovié voltak. ZA A LATERNA MAGIKA brüsszeli vendégszereplése során tegnap üdvözölte 50 000 nézőjét. A csehszlovák művészek nagy ] sikerrel szerepelnek Brüsszelben, vendégszereplésüket december l-ig meghosszabbították. JAPÁNBAN újabb szerencsétlenség történt. Lezuhant az 1904-es olimpiai Játékokra az autók számára épített függő híd egy része. A lezuhanó szerkezet egy gépkocsira esett, egy személy meghalt, 12-en megsebesültek. A KARVINAI Május 1. Bánya 3. számú | üzemének gyorsfejtfll az év elejétől | 16 970 méter bányafolyosót hajtottak és ' ezzel teljesítették egész évi tervüket. ] December végéig még 2200 méter folyosót nyitnak terven felül. A TREBISOVI Deva csokoládégyár 380 ; tonna különböző csokoládé és cukorkafajtát szállít karácsonyi piacra. A tr- ; navai Figaro gyárban ls karácsonyra kászülnek. 10 tonna csokoládét már a piacra szállítottak, december középéig még 300 tonna karácsonyi édességet gyártanak. FRANTIŠEK JDSKO mérnők és Vladimír Zeman, a kremnicai ércbánya dolgozói sikeresen oldották meg az arany , kivonását az anőd szennyeződéséből, ' mely a krompachyl üzemben a rézkon-, centrátnmok elektrolízisénél keletkezik. Ez a szennyeződés aranyon kívül ezüstöt és más értékes fémet Is tartalmaz. A SAN FRANCISCOI NEMZETKÖZI FILMFESZTIVÁLON a nagydíjat a Szeretve című lengyel filmnek Ítélték oda. Petr Solan, a Boxer ér a halál című filmje Carl Foreman diját kapta, melylyel a nemzetközi megértéshez hozzájáruló filmeket tüntetik ki. A legjobb filmzenéért odaítélt díjat Is csehszlovák művész, William Bukový zeneszerző kapta a Boxer és a halál című film zenéjéért. MOSZKVÁBAN keddről szerdára virradó éjjel havazott. Az utcákat hóréteg borítja. Skandináviában is elérkezett a tél. Svédország északi területein mínusz 24 fokot mértek. Svédország északi felét hóréteg borítja. Norvégiában és Finnországban is havazott. A MARTINI KOHOÜZEMBEN az ország öntödei szakemberei ennek az Iparnak gépesítéséről tanácskoznak. AZ OLOMOUCI Palcky Egyetemen lengyel, NDK-beli, magyar és csehszlovák történészek részvételével országos értekezlet kezdődött a tájtörténelemről. A PORTUGÁL titkosrendőrség letartőz-; tatta Vasco Ganját, az Ismert filmkritikust. Scherer veszélyesen tört kapura, de Bobok a vendégek kapusa ezúttal résen volt és tisztázott. (Alexi felvétele) INNEN - ONNAN A Jugoszláv nemzetközi asztaliteniszbajnokság után került sor a hivatalos Jugoszlávia—Csehszlovákia válogatott találkozóra. A férfiak küzdelmében a Jugoszlávok győztek 5:1 arányban. A MIko, Stanék, Polakovič összetételű csapat tagjai közíll mindössze Stanök győzött Korpa ellen 2:0 arányban. A nők küzdelméből a csehszlovák csapat került ki győztesen, méghozzá 3:2 arányban. A csehszlovák győzelmeket Lužová, a Lužová—Karlíková páros, valamint A bajnokcsapatok Európa LAV SZlNHÁZ: A revizor (19.30), KIS SZÍNPAD: Furcsa álom (19), ZENEI SZÍNHÁZ: Caruso- énekel (19.30). ÁLLAMI SZlNHÁZ (Košice): MA: Fldelio, HOLNAP: Jő éjszakát, Bettina (19). MAGYAR TERÜLETI SZlNHÁZ: FÜLEKKOVÁCSI: Manón Lescaut, NAGYKAPOS: Holnap folytatjuk (19.30). A TELEVÍZIÓ MŰSORA BRATISLAVA: 8.00: Magasabb elv, cseh filmdráma. 9.45: TV-érdekességek. 16.45: Gyermekműsor. 17.30: Ifjúsági TV Liga. 18.45: Időszerű kérdések. 19.00: TV Híradó. 19.30: Gogol: A revlžor, közvetítés a bratislavai Hviezdoslav Színházból. 22.30: TV Híradó. BUDAPEST: 16.25: Elet és halál között. A molekuláris biológia sikereiről. Az Intervlzió műsora Moszkvából. 17.50: Hírek. 18.00: Beszélgessünk oroszul. Nyelvtanfolyam haladóknak. 18.20: Kicsinyek műsora. 18.50: Házunk tája. Hogyan tegyük el télire a zöldségféléket. 19.05: Telesport. 19.30: TV Híradó. 19.45: Szép almokat, gyerekekl 19.55: Szárazon és vízen, szovjet kisfilm. 20.05: Egyszer fent, egyszer lent, magyarul beszélő francia film. 21.20: Törzsasztal az Újságíró Klubban. 21.50: Hírek. TV Híradó (Ism.). Szlovákiában éjszaka 1—4 fokra csökken a hőmérséklet. Reggel a völgyekben helyenként k^d. Napközben változó felhőzet, néhol eső, a magasabb fekvésű helyeken havazás várható. Legmagasabb nappali hőmérséklet 11—13 fok, északon 8—10 fok. Nyugati szél. Górnik žabrze—Dukla Praha 2:0 (1:0) Dyn. Bukarest—Rcal Madrid 1;3 (f;2) Szpartak Plovdiv—PSV Eidhoven 0:1 (0:0). A szerepük maradnak, a színhely változik A közelmúlt napokban rajtolt nemzetközi asztalitenisz-idény első jelentős állomása a I,jubl|anában lezajlott Jugoszláv bajnokság volt. A zöld asztalok mellett úgyszólván mindenki ott volt, aki ebben a sportágban öreg földrészünkön az élcsoportba tartozik. A fiatalság és a modern, támadó játék osztatlan elismerést aratott. A Jugoszláv Korpa, a svéd Bernhardt, ä szovjet Amelin, akik egyaránt 18 évesek, alaposan megleckéztették Európa legjobbjait. Az elődöntőben Korpa csak ádáz küzdelem után maradt alul 3:2 arányban a későbbi végső győztes Markovlcs ellen. Bernhardt előbb Bercziket győzte le, majd ugyancsak az elődöntőig jutott. Amelin győzelmi listáján többek között a legutóbbi EB második helyezettje, a román Negulescu legyőzése szerepel. Miko hamar búcsút mondott a küzdelmeknek, míg Stanek elég Jól tartotta magát. A magyarok közöl Harcsár szerepelt a legjobban, aki bejutott a legjobb nyolc közé. A nőknél ugyancsak a fiatalok tettek ki magukért. Az Ifjúsági sorban lévő Lužová harmadik lett és legyőzte többek között Lukácsnét, majd a legutóbbi VB második helyezettjét, a román Alexandrut is. Az elődöntőben az ugyancsak ifjúsági korú szovjet Rudnová győzött Lužová ellen. A szintén fiatal, de mégis rutinosabb angol Shannom csupán 3:2-re tudott győzni az élete első Jelentős sikarét elérő szovjet versenyző ellen. Mától kezdve vasárnap késő estig Budapest látja vendégül Európa legjobbjait. Kíváncsian várjuk, Javult-e a né hány nap alatt a sikertelenül szerepelt versenyzők formája, vagy a feltörő üj, izmos tehetségek Sjra bizonyítanak? Egy biztos: befellegzett a csüpán védekező játéknak. Csak' a Jő! előkészített és állandó támadó játék vezethet sikerre. Za. Karlíková szerezték. Meglepetés erejével hat, hogy Lužová 2:1 arányban vesztett Pírcová ellen. November 21-én Prágában újra Játsz szák a CKD Praha—Baník Ostrava liga mérkőzést, amelynek a pályán elért eredményét megsemmisítették. Az olasz és a szovjet labdartigő-vezetők megegyezése értelmében a két or szág válogatottjai ezentúl évente talál koznak, mégpedig felváltva Olaszország ban és a Szovjetunióban. 800 méteres nai síkfutásban 1:50,1 A Djakartában lebonyolításra kerülő GANEFO Játékok során Szín Kim Dan, a Koreai NDK atlétanője a 800 méteres síkfutásban 1:59,1 mp-el elsőként futotta ezt a távot két perc alatt. Eredménye világcsúcsnak nem hitelesíthető, mert a Koreai NDK nem tagja a Nemzetközi Atlétikát Szövetségnek. Röplabda: Férfiak. Kfnal Népköztársaság—Algéria 3:0, Indonézia—Fülöpszigetek 3:0, Koreai NDK—Laosz 3:0, Libanon—Kuba 3:0, Olaszország—Afganisztán 3:1. Nők: Kínai NépköztársaságVietnami Demokratikus Köztársaság 3:0, Szovjetunió—Indonézia 3:1. Megkedvelték Bratislava sakkbajnoksága Az elmúlt hetekben sikerült felújítani a régi hagyományt — mintegy 8 éves szünet után ismét megrendezték Bratislava egyéni sakkbajnokságát. A 12 résztvevős meghívásos versenyen a város minden aktív élsakkozója rajthoz állt és a papírforma alapján várható volt, hogy az első hely kérdése Kozma Gy. és Ujtelky nemzetközi mesterek között dől majd el. De nem így történt: a végig egyenletesen, megbízhatóan játszó Bajcura győzött 8 és fél ponttal Kozma Gy. előtt, akinek nyolc pontja volt. A harmadik helyen e sorok írója kötött ki 7 és fél ponttal, a 4.-5. helyen Ujtelky és Hukel osztozott 6 «s fél ponttal. A további sorrend: 6.-7. Jóna és Hajdúk 5 és fél p., 8. Kozma Ed. 5 p. 9. Nemec, 10. Štefan, 11. Lauda és 32. Novák. A győztes jogot szerzett az országos bajnokság elődöntőjében való részvételre. Reméljük, hogy a jövőben minden esztendőben sor kerül majd a bajnokságra, mely Jótékonyan hat a város sakkéletére. Bemutatunk egy játszmát a versenyről: Vezérlndlal védelem Világos: Delmár Sötét: Dr. Nemec 1. c4 Hf6 2. Hc3 b6 3. üi e6 4 e4 Fd4 5. Fd3 Fb7 8. Vc2 c5 7. d5 (sötét nem kezelte szerencsésen a megnyitást — világos jelentős térelőnyhöz jutott.) 7 ... ed5: 8. ed5: 0—0 9. Hge2 Fc3: + 10. Hc3: (10. Vc:-ra b5! következhetne.) 10 .. . Ee8+ 11. Fe2 (számításba Jött 11. Fe3! is pl. Hg4-re 12. Fh7: + és Fe4l-el.) 11... d6 12. Ff41 Hh5 13. Fe3 Hf6 14. 0-0-01 a6 15. g4 Fc8 16. Bdgl (pontosabb volt 16. Bhgl) 18... b5 17. g5 Hfd7 18. cb5: Va5 (18... ab5:-re 19. Fb5: következik.) 19. a3i ab5: 20. Hb5: Vb6 21. Fd3 Hf8 22. Ff4 Bd8 23. Hc3 Fa6 24. Ff51 (24. Fa6: Ha6: után Hb4l fenyegetne.) 24... Fc4 25. Bell Fb3 26. Vd3 Ba7 (Jobb volt 26... Ha6, mert a most következő fordulatok minden változatban világosra előnyösek.) 27. Vb5l Vb5: 28. Hb5: Ba4 29. Fd6: Fd5: 30. Bhgl Fc6 (fenyegetett Hc3 - sötét nem kerülheti el a minőségvesztést.) 31. Fc7l Fb5: (még a legjobb — 31.. . Be8-ra 32. Be8:+ Fe8: 33. Hd81 nyer.) 32. Fd8-. Hc6 (látszólag sötét kikerült a csávából: a futár ellépésére Hd4 következik és sötét erős támadáshoz Jut, sőt a minőséget is hamarosan visszanyeri...) 33. Ff81! (a meglepetés — világos nem engedi d4-re a huszárt és a futár ütésére 34. gf8:+ majd Be8 mattra vezet!) 33 ... Bf4 34. Fc2 Bf2: 35. Fe5l He6 36. Fg3 Bc2:+ (nem jobb 36... Bf3 sem pl. 37. Fe4 Bb3 38. Fd5 Bd3 39. Fe8: fe6: 40. Be6: stb.) 37. Kc2: Hd4 4 38. Kbl Hf3 39. h4 és sötét feladta. 305. sz. fejtörő D. Lamouroux („Knlghts and Bishops") B B £1 KB WM CÜ i m • sm ww W», É8 B Ew íÉM w • • I ¥m * wM m w m B B H H íHšf ^ H mi 11 WM WM B m • WM ' WM sn WM Pár évvel ezelőtt a rozsnyál tárásban ts a labdarúgás volt a legkedveltebb sportág. Fociztak a srácok, a fiatalok, idősebbek az utcán, fátszótereken, labdarúgó-pályákon, mind Rozsnyón a Járás székhelyén, mind az egyes községekben. Bizony nem volt könnyű megszerettetni egyik vagy másik sportágat. Javulás ezen a téren csak az utóbbi időben állott be, amikor egyre nagyobb tömeg kezdett hódolni a kosárlabdának, röplabdának, asztalitenisznek stb. De nagy lép tekkel haladt előre a kézilabda népszerűsége is. Ebben pedig legnagyobb érdeme a rozsnyói iskolák testnevelő tanárainak van. A CSTSZ rozsnyói Járást bizottságának kézilabda szakosztálya a járási úttörő otthonnal karöltve a Start képessport folyóirat felhívása alapján többfordulós kézilabda-torna megtartását határozta el úttörők számára, járást verseny lesz és a küzdelmeket két csoportban tartják meg ősszel és tavasszal. Az első fordulói már le is bonyolították és ez a következő eredményeket hozta: Revúca—Jeltana 9:2, Rozsnyó—Alsósajó 9:2. Minden dicséretet megérdemelnek a rozsnyóiak kezdeményezésükért, mert biztos, hogy az úttörők közül többen ánnyira megszeretik most fiatal korukban a kézilabdázást, hogy később ts hűek maradnak hozzá Ezenkívül pedig sikerült a fiatalokkal megkedveltetni a rendszeres testnevelést, ami pedig mindnyájunk célja. -NádVilágos Indul és 2 lépésre mattot ad. (2 pont) Ellenőrző Jelzés: Világos: Kd7, Fb6 és g2, He4, gy: c2 (5 bab). Sötét: Kd5, Ff4, gy: e5 és f5 (4 báb). A megfejtés beküldésének batárideje: november 23. Megfejtések az ŰJ Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfejtők között minden héten könyveket sorsolunk kl, továbbá állandó megfejtési létraversenyt vezetünk. A 303. sz. fejtörő (K. Ewald) helyes megfejtése: 1. Ba21l Az e heti nyertesek- A kolárovói 9. éves Iskola sakköre, ul. 1. mája; Kiss László, SPTŠ, Moldava n. B., Košicei járás. Delmár Gábor Meglepetés Prágában A jégkorong liga XIII. fordulójának első mérkőzését Prágában Játszották, ahol a Spartak Sokolovo a ZKL Brno együttese felett nagy meglepetésre 8:2 (4:0, 2:0, 2:2) arányú győzelmet aratott. A bajnokcsapat hihetelenül gyenge teljesítményt nyújtott és a második harmadban már 0:6-ra vesztett. Ebben azonban a Sokol vo kitűnő teliesltményének ls része volt. Az utolsó harmadban azután kiegyensúlyozottabb volt a Játék, amit a gólarány Is visszatükröz. A tegnapi eredmények: Gottwaldov— Kladno 1:8 VŽKG— Chomútov 6:1 Bratislava-Litomérice 4:2 Pardubice-Jihlava 5:5 Észak-Amerika súlyemelő bajnokságán öt győzelmet arattak az USA versenyzői, míg két bajnokságot a kanadaiak szereztek meg. A kimagaslóan legjobb eredményt az amerikai nehézsúlyú Schemanský érte el 518 kg-os teljesítményével. „ŰJ Sző" kiadja Szlovákia Kommunista PártJánaE Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség: Bratislava, Gorkého u. 10. sz. Telefon: 522-39. 512-23, 335-68, — főszerkesztő: 532-20, titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29, gazdaság! ügyek: 506-39. Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkéh- telefon: 503-89 Előfizetési díj havonta 8,— Kís. Terjeszti a Posta Hirlapszolgálata. Az előfizetéssel kapcsolatban felvilágosítást nyújt és előfizetéseket elfogad minden postahivatal és p.ostai kézbesítő. A külföldi megrendeléseket « postí sajtóklvitell szolgálata —• PNS-ústredná expedícia tlače, odd. vývozu tlače, Praha 1., Jlndfišská ÍJ. latéit - K-21*3183Z