Új Szó, 1963. november (16. évfolyam, 301-330.szám)

1963-11-26 / 326. szám, kedd

Riport 1964-ből Ha a tollforgató ember a jövő társadalmának ábrázolására adja fejét, rendszerint a XXI. századdal kezdi. De olyan fantasztikus riportot ls olvastam már, amelyik a XXXV. század életét, társadalmi helyzetét ecsetelte. Ezért ki vagyok téve annak, hogy a fantasztikus riportok kedvelőinek már a cím láttán elmegy a kedvük az 1964-ból váló tudósítás elolvasásától. Pedig — például a Kelet-Szlováklat Vasműben — már jövőre ts történnek egészen érdekes dolgok. Képzeltük csak el például, hogy a kelet-szlovákiai napilapban valamikor röviddel Újév után ilyen apróhirdetés lát majd napvilágot: „Szenes vagonok kiürítésére fiatal lányokat keres a Kelet-Szlovákiai Vasmű igazgatósága. Érettségizettek előnyben Fizetés az állami bérkatalógus szerint." A košicei utcákon az újságosbódék előtt, akinek szemébe ötlik majd a hirdetés, bizonyára így vélekedik: „Megtébolyodott a lapszerkesztő? Itt bizonyára valami tévedésről, nyomdahibáról van szó." De aki nagyobb megértéssel viseltetik a technika csodát iránt, lehet, hogy csak vállat von és azt mondja: „Látod, ma már semmi se lehetetlen." Es olyan ember ls lesz — valószíleg azok között, akik a vasmű széntelepét építették — aki, mert tudja, miről van szó, összehasonlítást végez. Es például erre gondol: Azoknak az új típusú teherkocsiknak a kiürítése — ha szénnel megpakkolják őket — egy embernek — lapáttal — két napig is megtartana. A baggerok három óra alatt ürítettek ki egyegy ilyen vasúti kocsit. Es kérem, felépítettük a vagonbillent öt, a lap hirdetése nyomán majd Jelentkezik két-három fiatal lány, lehet, hogy olyan vékonydongájúak, hogy az ember meg se merné őket amúgy Istenigazában szorítani, és ők húsz másodperc alatt kiürítik az óriásvagonokat. Óránként pedig — mert a kocsik szétkapcsolásával és tolatásával is telik az idő — 25—30 vasúti kocsit ürítenek ki a „szenelő" lányok. „Szenelők". Akt járt már valamikor egy régebbi típusú kikötőben,' vagy vasútállomáson, tudja, mit értenek ez alatt az emberek. Es arról „híres" ez a hivatás, hogy itt igen korán megöregszik az ember. A jövő év elején KoSicén a vasműben megjelenik majd néhány lány. Előbb áttanulmányozzák a vagonbíllentő elektromos áramköreit, Vladimír Ruíiőka, a chrudtmi Transporta üzem főszerelője irányításával kipróbálják a berendezést, aztán — talán már februárban — önálló munkába kezdenek. Nap mint nap vonatszámra Érkezik majd ide a donyect és az ostravai szén. Es amíg húszig számolsz, a lányok — az üvegfalú fülkéből — egy-két gombnyomással kiürítik a vagonokat. 1964. A Kelet-Szlovákiai Vasműben ebben az évben úf, — kizárólag nőt — foglalkozási ág született. A szenes vagonok kiürítése. Hófehér kabátban. A lányok úgy öltöznek majd, mtntha laboratóriumban dolgoznának. Es az egészben az a „legfantasztikusabb", hogy mindez nem a fantázia szüleménye, mint általában a jövő riportjaiban az lenni szokott. Ez az utolsó betűig valóság. Az egész ország örült nemrég a Kelet-Szlovákiai Vasmű építői sikerének. Néhány héttel ezelőtt üzembe helyezték a gigantikus méretű, országos, sőt nemzetközi jelentőségű Ipari létesítmény hőfejlesztő üzemét. így amellett, hogy Sacán soha nem látott ütemben folyik az építés, a csőgyártó üzem, az ideiglenes hídgyár és több, régebben üzembe helyezett részleg már termel is. Aki az ilyen alkalmakkor a kezdet kezdetére emlékezik vissza, amikor a Sacai sík területen még csak itt-ott bukkant fel egy-egy bagger, akaratlanul is a tisztelet érzésével gondol a vasmű építőire. A tél kezdete előtt kemény vizsga előtt áll megint a nagy építkezés valamennyi dolgozója. Be kell bizonyítaniuk, hogy az idén semmilyen körülmények között nem ismétlődik meg a tavalyi állapot; hanem a téli hónapokban is teljesíti majd feladatait a kelet-szlovákiai óriás épltőgárdája. A gyártásvezető

ľ három kívánsága: Szakemberek, SZAKEMBEREK, SZAKEMBEREK Jaroslav Baloun mérnök a XX. század gyermeke. Nehezen tételezhető fel egy mérnökemberről — különösen őróla —, hogy hisz a csodákban. Saját bevallása szerint is könnyen pórul járna, ha nem szigorúan a tények erejére támaszkodna. Beszélgetésünkkor ennek ellenére elsőnek mégis egy kicsit olyan mesebelinek tünő kérdést tettünk fel a KeletSzlovákiai Vasmű legfontosabb építőcsoportja — a Kohóépítő Vállalat gyá r tá sveze t ő jéne k: Ha létezne, Balonn elvtárs, egy tündér, aki teljesíteni tudná az ember három kívánságát, ön —a vállalat gyártásvezetője — hogyan formálná— üntené szavakba — a kívánságokat? Egyszer volt egy hadvezér, eki amikor megkérdezték tőle, mi szükséges ahhoz, hogy háborút nyerjen, így válaszolt: „A háborúhoz három dolog kell. Először: pénz, másodszor: pénz, harmadszor: pénz." Itt nálunk Sacán igen békés építőmunka folyik, rá se gondolunk a háborúra. Pénzünk is van elég. A költségvetésben előirányzott összeget sokszor fel se tudjuk használni. Miért nem tudjuk felhasználni? Ez már összefügg az én három kívánságommal. Én Montecuccoli híres mondását — bocsánat, hogy egy kicsit elferdítem — így módosítom: A Vasmű építéséhez három dolog szükséges: Szakemberek, szakemberek, szakemberek. Méghozzá nem ls kevés szakemberre lenne most már szükségünk. Ha ma ezer kőműves, ács, tetőfedő, gépszerelő, lakatos jelentkezne, mind felvennénk. És ha másnap újabb ezer jelentkezne, azoknak is ezernyi tennivalóluk akadna itt. Napjainkban a legnagyobb gondunk a szakemberhiány. Meg akarod valósítani a kétműszakos termelést? Nem lehet, jelentik a munkaerőnyilvántartóból, hiszen az első műszakot se tudjuk teljes egészében bebiztosítani. A Vasmű építkezésein hallottak hogy a hőfejlesztő építésénél egy időben már reménytelen „esetnek" tartották a kormány által kitűzött határidő betartását. Végül azután — ahogy a sajtó is közölte — mégis sikerült a kitűzött napon energiát termelni a fontos berendezésben. Csak nem valami csoda történt? Nem, csoda nem történt... Nem tündérek siettek segítségünkre. Az emberek ellenben máshogy dolgoztak, mint régebben. Hiába, még mindenkit érdekel, hogy fizetéskor mennyi pénzt tesz a borítékjába. Hivatalosan ezt anyagi ösztönzésnek nevezik. Sokat beszélnek róla, de annál kevésbé használják ki a gyakorlatban. Mi kihasználtuk. Minden különösebb frázis nélkül megmondtuk az embereknek, hogy a 2 millió 800 ezer korona prémiumalapból 300 ezer koronát a hőfejlesztő építői kapnak, ha sikerül behozni a lemaradást. Közben azt is megmondtuk a dolgozóknak, melyik részleg elkészítéséért mennyi célprémium üti a markukat. Azt mondták a munkások, „Ez tiszta beszéd... Ha a vállalat betartja szavát, ml Időre elkészítjük a hőfejlesztőt. Ha kell, tizenhat órát is dolgozunk naponta." A tanulság: Hasznos dolog, ha a vállalat vezetősége a dolgozóknak pontosan megmondja, mit akar és hogy bizonyos teljesítménynél milyen keresetre számíthat a munkás. Eddig egy kicsit idealisták voltunk. A pénzről minőig mintha szégyelltünk volna beszélni. Pedig az anyagi érdekeltség ma még Igen fontos tényező. Az eddigi munkásgárda tehát, ha kell, kiváló eredmények elérésére is képes. A munkaerőhullámzással kapcsolatban nincs gondja a vállalatnak? Nincs. Különösen az építőipari munkások díjazásával kapcsolatos tavalyi párthatározat óta javult sokat a helyzet. A távolsági pótlékot például napi 17 koronára emeltük. A normák rendezése Is sokat segített, különösen a munka minősége javításánál. Ez mind azt eredményezte, hogy ma már aránylag ritkán találkozunk az úgynevezett „téli madarakkal", akik ősszel idejönnek hozzánk, valahogy áttelelnek, tavasszal pedig búcsút Intenek a Vasműnek. Tapasztalataink szerint a jó, értelmes, komoly szakemberek ha egyszer már itt kezdtek el dolgozni nehezen válnak meg a Vasműtől. Mert a kereseti lehetőségek Itt kiválóak. 1900— 2600 koronát keresnek nálunk a kőművesek, ácsok és más szakmunkások. Azért beszélek koronákban, mert régi tapasztalat, hogy a mondott szóból ért az ember. A beruházási építkezésekkel kapcsolatos legutóbbi párthatározat megvalósításánál a Kohóépítő Vállalatnál milyen konkrét intézkedések jönnek számításba? Legelsősorban meg kell szüntetni — az itteni viszonylatban is — az erők szétforgácsolását. Mindig a döntő munkaszakaszra kell a jövőben összpontosítani a munkaerők zömét. Meg kell említeni, hogy a hőfejlesztő időbeni elkészítésénél ez a tényező is döntő befolyással volt a munka sikerére. Másik fontos feladatunk a normák rendezésével van kapcsolatban. És — nem utolsó sorban — meg kell szüntetnünk, hogy a Kohóépítő Vállalat irányításában akárki beleszólhasson. Megtörtént ugyanis a múltban, hogy három-négy szervezet ls „irányította" a vállalat munkáját. Következetesen meg kell valósítanunk Itt a centralizációt. A Kohőépítő Vállalat gyártásvezetője mesebelinek tűnő három kívánságának teljesítése emberekre vár. Kell az országnak és a szomszédos szocialista országnak az acél, kellenek gépeinkbe az alkatrészek. Minden vállalat segítse hát szakemberekkel az ország legfontosabb építkezésének sikeres tervteljesítését. Sokat beszélünk mostanában az építőmunka döntő szakaszalnak előnyben részesítéséről. Hát van ennél döntőbb munkaszakasz ma az országban? Nyolcan a hídgyáriräl Pompás, rendezett kfilalakjával a hídgyár mintegy előhírnöke a majdani teljesen elkészült vasműnek. A hatalmas acélkonstrukcióknak ez a vasmű „térfogatához" viszonyított szerény méretű szülőotthona már most ízelítőt ad a jövőből, arról, hogyan fest majd a gigászi mű. A Ilidgyár épületeit kövezett utak kötik egybe, a közbeeső területen még most is zöldell a selymes, rOvldrs nyírt pázsit, s az épületek magukon viselik a korszerű gyár minden jellegzetességét. A berendezés ls a legmodernebb. Nagy kapacitású fűró-, hajlító-, maró-, vfigó- stb. gépek tucatjai segítik itt a munkájukban egyre igényesebb embereket. Igen, egyre igényesebbeket, mert bár a modern gyár korsze rű munkaleltételeket biztosít számunkra, egyikük sem vallja azt, hogy megállj, ez már a beteljesülés! Ilyesmit sem fik, s természetesen általában a műszaki élet sem ismer. De a hídgyár dolgozóinak éppen az a különös érdeme, hogy a műszaki továbbfejlesztésről, annak lehetőségeiről még az ilyen minden tekintetben modern munkakörnyezetben sem feledkeznek meg. r Varga József szocialista munkabrigádjáról azt mondták a hídgyár vezetői, hogy ez a nyolc amber az utóbbi Időben alig akad olyan „vetélytársra", amelyik a nyomába szegődhetne. S ennek az élbrigádnak éppen az biztosítja a kiváltságos helyzetet, hogy a színvonalas munkaleltételeket egyre színvonalasabbakra igyekszik változtatni. Az előkészítő részleg, ahol a Varga-brigád dolgozik, lényegében egy hatalmas, üres gyárcsarnok. A fal mentén húzódik egy-egy gépsor, s a küzépterületet különböző hosszúságú és vastagságú acélrudak, acélgerendák körülbelül térdig érfi végtelen halmaza takarja. A több mint tízméternyi magas részlegben, szinte csekélységnek tűnik ez a „berendezés". De a csoportvezető még nagyobb meglepetést okozott következő megjegyzésével: — Most sok az anyag, alig tndnnk megmozdulni! De látná, mi van itt a hónapok első felében. Kiürül a részleg, mintha kisöpörték volna. Aztán elmagyarázza, hogy ez a „hideg-meleg" helyzet csupán a rendszertelen anyagellátásnak köszönhető. A hónap első tizenöt napjában általában alig akad tennivaló, de azután már az volna a jó, ha kettfi helyett legalább tíz kezük volna. Ilyenkor aztán nagy szolgálatot tesz találékonyságuk, melynek révén meggyorsítják a munkafolyamatot, a lehető legjobban kihasználják a munkaidőt, s okos anyaggazdálkodással jelentős mennyiségű acélt takarítanak meg. Ebben az évben például már több mint harminc tonna acélt mentettek meg a gyárnak olyasféleképpen, hogy a hulladéknak szánt rúdvégekbfil „könyököket" készítettek. A munkaütem fokozására jellemző, hogy amíg az év első havában ezerkétszáz tonna fémanyagot készítettek elö szerelésre, ma mfir ezerhétszáz tonnát formálnak meg. A munkafolyamat sok-sok kisebb-nagyobb ésszerűsítéséből, módosításából, tökéletesítéséből adódott ez az eredmény. A brigád nem átall „apró-cseprő" újításokkal is bajlódni, mert tapasztalatból Ismeri már a szólásmondás Igazát, hogy sok kicsi sokra megy. £• tulajdonképpen — amint hallottuk és észleltük — ez a brigád egyik legjellegzetesebb tulajdonsága. Jó tulajdonság ez, s ezért egy kívánságban csatlakozunk a hídgyár vezetőihez, akik a Varga-brigádról mondott karakterisztika végén emfgyen sóhajtottak fel: „Bárcsak az egész gyár kölcsönvehetná Vargáék erényeit!" A holnapra készülnek Rendszerint beigazolódik az az állítás, hogy minden kezdet nehéz. A vasmű központi mechanikus műhelyeiben sem történt ez másképp. Mert bár a kezdet itt még voltaképpen el sem kezdődött, vagy pontosabban be sem fejeződött (ki tudná ezt megállapítani?), s máris rengeteg probléma vetődött fel, sok a megoldatlan, tisztázatlan kérdés, de — ami viszont igen-igen bíztató — nagy a tenniakarás ls. Am ahhoz, hogy csupán képzeletben ls azonnal mérlegelni tudjuk a karbantartó terület (a vasmű egyes üzemegységeit területeknek nevezik, pl. acélgyártó, szállító, kokszoló, energetikai stb. terület) gondjait, bajait, el kell mondanunk, hogy a vasmű egyik legnagyobb „részlegéről" van szó, amelynek most még csak egyetlen csarnoka készült el, de ennek az egy csarnoknak Is negyvenezer négyzetméter a belterülete. Körülbelül hatszáz háromszobás lakás férne el benne. Dolgozóinak száma pillanatnyilag nem éri el az ötszázat, de rövid néhány esztendő múlva már meghaladja a hétezret is. Küldetés és szándék A termelő vállalatokban, üzemekben általában úgy tekintenek a karbantartó részlegekre, mint valamilyen mellékes vagy másodlagos „intézményre" A vasműben viszont már ma tudják, hogy a karbantartó terület a „vasmű-gépezetének" egyik legnagyobb, legfontosabb alkatrésze lesz. Érthető ls, hiszen vegyük csak fontolóra: a vasmű korszerű berendezése általában a technológiai folyamat „gombnyomással" történő Irányítására szűkíti majd le az ember részvételét a termelésben. Üzemzavar esetén pedig egy gépkezelő nem boldogulhatna az irányítása alatt álló bonyolult, hatalmas berendezéssel. A hiba eltávolítása tehát a karbantartók feladata lesz. Ebből pedig az következik, hogy a vasmű berendezését a karbantartóknak kell majd Ismerniük a legjobban, hogy a karbantartónak nagy tudású, tapasztalt, jól képzett szakembernek kell lennie. Ez az alap feltétel, az alfa és az omegal A terület vezetőségének bizony nagyon meggyűlt a baja a karbantartó szakemberek nevelésével, előkészítésével. Az oktatás megszervezése elsősorban a terület pártbizottságát állítja komoly feladatok elé. Nemcsak a jövendő karbantartók kiválasztásáról kell gondoskodnia, hanem arról is, hogy a kiszemelt dolgozók valóban azt tanulják, amire szerződést kötöttek. A területnek napjainkban ezerháromszáz dolgozója tanul szakmái az ország különféle vállalataiban. Előre meghatározzák, kl milyen mesterséget sajátítson el, azonban az okta tó üzemek gyakran nem tartják be a szerződést. A snlnal Vihorlát üzem ben például a daruszerelést, a daru javítást kellett volna a košicei dolgo zóknak megtanulniuk. Ehelyett azon ban az említett üzem vezetősége megmunkáló gépek javítására alkalmazta őket. A két mesterség közötti különbséget felesleges magyarázni. A pártbizottság azonban követeli az ilyen önkényesség azonnali megszüntetését, s állandóan szem előtt tartja, hogy Koälcére olyan szakemberek kerüljenek vissza, akik képesek lesznek majd eleget tenni a terület küldetésének. A karbantartó terület ugyanis nemcsak a kisebb és a generáljavításokat fogja elvégezni, hanem pótalkatrészekben is önellátóvá teszi a vasművet. A kincskeresők kiűzetése Azonban ahhoz, hogy valaki jó karbantartó legyen, nem elég a bőséges szaktudás. A karbantartó munkaidejét Igen gyakran nem lehet műszakokban mérni, mert ha például egy hengersor csütörtököt mond, akkor az üzemzavar megszüntetésén fáradozó emberek nem ismernek sem éjjelt, sem nappalt, hanem addig dolgoznak, amíg a hibát eltávolítják, vagy ameddig erejükből futja. S ehhez kell a szaktudáson túli többlet, amit áldozatkészségnek szoktunk nevezni. A pártbizottság éberen figyeli: va jon nem hiányzik-e ez az áldozatkészség a terület dolgozóiból. S bizony akadnak olyanok, akiknek nem sajátja ez a jőtulajdonság. Az Ilyeneket a terület dolgozói maguk közt kincskeresőknek nevezik, s nem nyugszanak addig, amíg vagy új embert nem faragnak belőlük, vagy végső esetben nyitott ajtót nem mutatnak nekik. E tekintetben az aránylag máris jól szervezett aktív pártcsoportok és részlegszervezetek a legtevékenyebbek. A terület kommunistái tudják, ha már most, az üzemeltetés legelején szemet hunynak a kifogásolható jelenségek fölött, később nehezen tehetik majd jóvá a mulasztottakat. A pártbizottság természetesen azt is tisztán látja, hogy végeredményben nemcsak az áldozatkészség a fontos. Mert ugyancsak kevés köszönet van abban, ha a karbantartó éjt nappallá tesz a hiba kiküszöbölésére, de ugyanakkor fegyelmezetlen, a munkát csak „összecsapja", egyszóval felületesen, hanyagul dolgozik. A karbantartó terület dolgozói pillanatnyilag nem végeznek javításokat, hanem segítenek a szerelőknek, alkatrészeket, acélszerkezeteket és nagy átmérőjű csőveket gyártanak. Ez kedvező alkalom arra, hogy próbára tegyék a dolgozók munkafegyelmét. A vezetőség természetesen él ls a lehetőséggel. Egyre szigorúbban megköveteli a törvényes munkaidő kihasználását, a technológiai előírások pontos betartását, a minőségi követelmények maradéktalan teljesítését, tehát összegezve: a becsületes munkát. Ennek eredményei máris megmutatkoznak. A terület — most túlnyomórészt, mint termelőegység — rendszeresen teljesíti tervfeladatait, s behozza még azt a több milliós lemaradást is, amit az év elejei hézagos anyagellátás okozott. Nincs hadsereg vezérkar nélkül Különös nehézségekbe ütközik a pártbizottságnak az a szándéka, hogy a pártszervezeteket nagy fokú akcióKészségre mozgósítsa A tagság Jelentős része ugyanis állandóan „vándorol". Alig szerződtetnek egy-egy dolgozót a területre, s máris szakoktatásra küldik. A pártszervezetek ún. magva azonban bár állandósult, s így mégis rendszeres munkát végezhetnek. A terület kommunistáinak az akcióterv teljesítéséért kifejtett hatásos, a vártnál is jobb eredményeket hozó mozgalma be ls bizonyította a szervezet erejét, tettrekészségét. A pártbizottság azonban — Július Muskalay elnök véleménye szerint — most következetes szervező és nevelőmunkával el akarja érni, hogy a kommunisták minden munkahelyen állandóan érvényesítsék a párt vezető szerepét. A szervezet vezetői — igen helyesen — a pártcsoportok és alapszervezetek szüntelen aktivitásában, minden kommunista személyes példaadásában látják a soron levő komoly feladatok valóra váltásának legfőbb zálogát. Ezért honosították meg, s fejlesztik tovább a „minden kommunistának egy konkrét feladatot" mozgalmat, amely lehetővé teszi, hogy munkára serkentsék a szervezet eddig passzív tagjait. Ha terveiket sikerül valóra váltaniuk, kétségkívül bátran nézhetnek a holnapi teendők elé. (Az oldal szövegét Szabó Géza és Tóth Mihály írták.) 1963. november 28. * (Jj SZÖ 5