Új Szó, 1963. október (16. évfolyam, 271-300.szám)

1963-10-06 / 276. szám, vasárnap

IFÓRUMA Michal Štemr: Ah azába vezető út kapuja Irány: Dukla! Kroszno lengyel városka mögött kopár domb tetejéről ódon várrom tekint a lejtőn szétszórt magányos házakra, Odrzykon falura. A Kárpátoknak ezt a dombját Podzamczenek nevezik. A dombtetőn épült várból mindössze néhány faltöredék maradt meg. A várrom bástyájából jó darabon át lehet tekinteni a környéket. A csehszlovák hadtest ide helyezte megfigyelőállomását. 1944. október 8-ának reggelén hat óra és negyven perckor megkezdődtek a nehéztüzérség és a légierők duklai bevetésének előkészületei. Ez a nap és ez az óra kitörölhetetlenül bevésődött a hadtest minden katonájának emlékezetébe. Az ágyúzás több mint két óra hosszat tartott. Ilyen erős ágyúdörgést eddig csak egyetlen egyszer hallottak, mégpedig 1943 novemberében a kijevi támadás előtt. Mint akkor a Dnyepernél, most itt a Duklánál a fergeteges szovjet ágyútüzben a Halál és a Romlás ülte torát Hitler katonái között. A szovjet gyalogság tankfedezettel reggel 9 órakor lendült támadásba és áttörte a németek legerősebb védelmi vonalát. Csak Kroszno városa maradt a hitleristák kezén. A szovjet katonák — közelharcban férfi férfi ellen — lépésről lépésre megkezdték az utcák és a házak tisztogatását. A csehszlovák hadtest egységei a szovjet páncélosok és a lovasgárda egységeivel a szovjet támadó arcvonal tartalékában maradtak. A dombon a sziklák, a fák és a romfalak fedezékéből Odrzykon falu lakosai a katonákkal együtt figyelték a harcot, amely a megfigyelőtoronytól egészen a városig dühöngött. Egy hosszú hajú galambősz öreg paraszt, hogy jobban lásson, felkapaszkodott egy fára. A város felől erőteljes robbanások hallatszottak és tisztán kl lehetett venni a gépfegyverek ropogását. A kék égboltozatra vérvörös pír kúszott — lent a várost birtokába vette a vörös kakas. Az aggastyán reszkető kézzel mutatott a lángba borult városra. „A várúr valaha föld alatti folyosót ásatott, hogy ezen keresztül a városból lányokat hurcoljon a várba. Amikor ezt a féltékeny úrnő megtudta, betemettette a folyosót. Most bizony jó szolgálatot tenne. A lányom meg az unokáim a városban vannak. Maguk meg ezen az úton hátba támadhatnák a németeket — nagy segítség lenne ez ott lenn a szovjet katonáknak." Kroszno felől újabb és újabb robbanások hallatszottak. Az ágyúk, az aknavetők és a bombák füstje vörösfekete ködbe burkolta az égő várost. A szovjet katonák ezrei ott lenn a mi szabadságunkért éppen olyan becsülettel és önfeláldozással állták a sarat, mint amikor a saját szülőföldjük városaiért és falvaiért harcoltak. A szovjet haza már felszabadult. Az ő szüleik, asszonyuk, gyermekeik dolgoznak, a nehéz küzdelmek után millió sebből vérző szovjet földet élesztik. A szovjet katonák a duklai hegyek ostromára indultak, hogy szabaddá tegyék az utat, amely hazánkba vezet. Ezer és ezer szovjet férfi indult harcba, férfiak, akik otthonuk után vágyódnak és békében akarnak élni és dolgozni. Andrej Čík tiszt emlékezik... Mihálynak hívták. Cigány volt. Barna arcából szokatlanul kék szem nézett a világba. Még 18 éves sem volt. Hátizsákja és géppisztolya mellett a hegedűje ls ott lógott a hátán. A fiúk elnevezték „karmesternek". Egyszer elmesélte, hogyan szökött meg otthonról a németek elől. „Az SS-ek az összes falunkbeli cigányt marhavagonokban hurcolták el" — mondta. „Egész nap az útszéli árokban lapultam. Láttam, ahogy az országúton vonszolták őket, ahogy az asszonyokat puskatussal taszigálták és megrugdosták a gyerekeket. Egészen sötétedésig az árokban maradtam megbújva, aztán éjjel uzsgyi neki, egyenesen a határnak." Egységünkben hamarosan az első lövészek közé számított, akár puskáEltüntetik a háború nyomait (ČTK) — Kelet-Szlovákiában, a Duklaszoros közelében az erdészeti gazdaság dolgozói e napokban megvizsgálják az erdőket, s előkészületeket tesznek arra, hogv a legközelebbi napokban eltávolítsák a második világháború maradványait azokon a helyeken, amelyek eddig el voltak zárva a közönség elől. A legveszélyesebb helyek főként a Halál-völgye. valamint Komárnlk pod Duklou kö'nyéke, ahol a legnagyobb harcok diiltak. A Sővár-völgy végén még több mint egy hektárnyi aknamező van. A MedvedM, Kapišov.l és Havranec közötti völgyben a harcok következtében az erdők 25-30 százaléka nagyon megrongálódott. ról, akár géppisztolyról volt szó. Különösen jól tudott gránátot vetni. Egyike volt brigádunk legjobbjainak. Esténként hegedűjével gyakran kiment a sátor elé és az éjszaka csendjében hangszerének húrjain mélabús dallamok keltek szárnyra. Nagyon szép cigánydalokat tudott játszani. Az 534. magassági ponton szintén velünk volt. Állásainkat kitartóan záporozták a német géppuskák, úgyhogy ki se tudtunk bújni sáncaink mögül. Már nem jutott idő arra, hogy segítséget kérjünk a nehéztüzérségtől. összehívtam az őrsök parancsnokait. „Ki rohamozza meg velem a gépfegyvereket?" Elsőnek Mihály cigány jelentkezett. Aztán felfelé kapaszkodtunk a hegyoldalban, a kóta csúcsa felé. Rugalmasan kúszott mellettem a magas fűben. Így jutottunk el egészen a német állásokig. Aztán sokáig feküdtünk mozdulatlanul. Halk vezényszavamra mindnyájan felugrottunk. A németek nemsokára észrevettek bennünket és tüzet nyitottak ránk. Futás közben hallottam, hogy valaki felnyögött mellettem. Mihály volt, vérző kezét emelte a magasba. Hihetetlennek tűnik, de úgy volt, hogy amikor a golyózáporban futva rohamoztunk a német gépfegyverállások ellen, egyszerre csak eszembe öltött, mily gyakran kísérte meneteléseinket Mihály hegedűszóval s hogy most már talán soha többé nem játszhat. Már nem voltunk messze a gépfegyverektől. Mihály vérző kezével fáradhatatlanul szaladt mellettem s mikor odaértünk ép kezében felvillant a bajonett és egy német gépfegyveres hangtalanul zuhant a fűbe. Az 534. k'óta ismét a miénk volt. Az utolsó csata A németek — kihasználva az erdőség természetadta fedezékét — lépésről lépésre hátrálnak a Duklától. Csak néhány kilométerrel odébb harcol a csehszlovák hadtest előhada szemtől szemben a Hitler-katonákkal egy szlovák falucskáért. Nižný Komárnikért. A falu házacskái a völgyben fekszenek, annak az erdős, magas dombnak az aljában, amelyről az ellenség ágyúi és gépfegyverei uralják az egész környéket. Gyilkos tűzharcban indulnak a katonák rohamra a német gépfegyverállások ellen. Az erdős dombhátakon kapaszkodnak felfelé s a domboldal bokrai között kúszva űzik ki a hitleristákat lyukaikból. A csehszlovákok és a 38. szovjet hadtest katonái csak október végén, három hétig tartó nehéz küzdelmek árán mondhatták magukénak a Dukla-szorost. A legyőzött náci katonák azonban a szoros bejáratát még mindig igyekeztek tartani, minden magaslatot erődítménnyé alakítottak át, úgyszólván minden méteren aknát helyeztek el s állásainkat gyakran még éjszaka is megtámadták. Csupán egyetlenegy nap alatt 1400 gránátot és aknát vetettek a csehszlovák katonák állásaiba. Itt használták először a foszforos gránátokat. A földet azonban az őszi esőzések alaposan átitatták vizzel s így az új német fegyver csődöt mondott, a foszforos gránátok nem robbantak. A németek minden igyekezete, hogy a Kárpátokat megtartsák maguknak, teljesen meddő maradt. A csehszlovák egységek és a szovjet ezredek méterről méterre vágták át magukat a szoroson az Ondava folyó völgyébe. Minél mélyebben hatoltak be az ellenség védelmi vonalába, a németek annál szívósabban védekeztek. Hitler főparancsnoksága az európai frontokról szüntelenül küldte a Duklához az újabb és újabb erősítéseket. Végül egy egész hegyivadász hadosztályt is harcba vetett, amelyet nagy gyorsasággal egészen Norvégiából helyezett át. Hitler hadparancsot intézett a német katonákhoz, akik ezt a reménytelen küzdelmet vívták: „Ich befehle den 254. deutschen Divisiorí: Durchhalten am Dukla-pass!" „Durchhalten — Todesurteil! A kitartás — halál!" Így inti a német katonákat egy szovjet röpirat. „Tulajdonképpen miért harcoltok még? Emlékezzetek Kamenec-Podolskra, ahol divíziótok zöme megsemmisült. Emlékezzetek a csatákra, amelyek Brodnál és Szánoktól délre dúltak. E helyeken ezer és ezer német katona hagyta ott a fogát, ezer és ezer német katona vált nyomorékká. Parancsnokaitok ellentámadásba hajszolnak benneteket és teljesíthetetlen parancsokat adnak. Emlékezzetek október 12-ére, amikor Dietz szakaszvezető és őrmester parancsot kapott, hogy szakaszával vegye be a jól megerősített duklai magaslatot. Az egész szakasz, 25 fő, mind egy szálig elesett. A Kárpátokban mindnyájan elpusztultok, ha engedelmeskedtek Hitler parancsainaki" De Hitler katonái csodálatosképpen még mindig jobban rettegték parancsnokaikat, mint az esetleges fogságot. A Svidník városától nem messze eső Hunkovce falu előtti névtelen magaslatért folyó csatában esett el Herbert Zugsführer. Megtalált noteszében ez olvasható: „1944. november 18. Inkább főbe lövöm magam, semmint a bolsevikok fogságába kerüljek. Hosszú idő után ismét benéztem a tükörbe. Alig ismerek magamra: a szemem annyira beesett, hogy már ki sem látszik, az egész arcom csontig lesoványosodott és csupa borosta. Ha így látna a feleségem, Margarete! Mit szólna az ö szépfiújához? Biztos, hogy nem imponálnék neki.. .1" A feljegyzések itt megszakadnak. Herbert már soha többé nem találkozott Margaretével. Örökre a Kárpátokban maradt sok-sok társával együtt, akik jobban féltek a bolsevik fogságtól, mint attól, hogy véget vessenek a gyilkos martalócok rablóháborújának. Csak egészen az ősz utóján, 1944. november 27-én, ádáz harcok árán sikerült a 3. csehszlovák brigádnak felszabadítani Stropkov városát. A brigád katonái végre kivergődtek a kárpáti erdőségekből. Előttük terült el az Ondava széles völgye, Svidníktől egészen Breznicáig. Az őrszemek felderítették, hogy a németek az Ondava nyugati partvonalán megerősített állásokat építettek. A mieink egy folyó menti erdős hegyháton 50 jól álcázott gépfegyver- és aknavetőfészket helyeztek el. Néhány sikertelen kísérlet után, hogy átkeljenek a folyón, a parancsnok beszüntette a támadást. A csehszlovák hadtest az Ondava keleti partján védelmi taktikával folytatta a küzdelmet. A bukovinai Czernovitztől a Kárpátokig, az Ondavától a Dukláig a katonák a hegyóriások sűrűségeinek voltak foglyai. Most a síkságon megkönnyebbülten sóhajtottak fel. Maguk mögött tudták már a felszabadított Dukla-szo rost! Svidníktől nem messze az ország útról girbegurba poros dűlőút ágazik el, amely a sötét erdőkkel benőtt meredek hegyoldalak között kanyargósan futó Kapisovka hegyi patak szűk völgyében " vezet a lengyel Kárpátokban fekvő magas, erdős Hí deg-hegyhez. Még ma, esztendők múltán ls látni a harcok nyomait. Meg pörkölődött házfalak, mély tölcsérek elpusztult páncélkocsik és teherautók roncsai emlékeztetnek a háború pusztítására. A szovjet katonák csak hetekig tartó hősies harcok árán Pisán falutól délre tudták megtörni a néme tek ellenállását s jutottak el a Kapisov falut övező erdők szélére. „A Kapisovka vize vörös volt a vér tői" — beszélik Kapisov és Pisán lakosai. A háború után még sokáig nem halásztak az elátkozott patakban, sokáig senki sem itta vizét s nem mosakodott benne. Az ottaniak számára ez a hely még mindig a „halál völgye". A Svidník felett emelkedő domb erdőkből kibukkanó csúcsán magas fehér márványobeliszk, tetején csillogó fémből készült ötágú csillaggal uralja a környéket. A Bardejov felé vezető országútról fehér homokkal beszórt széles út vezet az obeliszkhez. Széles gránltlépcsők vezetnek fel a simára csiszolt, nagy kőkockákkal kirakott térségre, amelynek közepétől emelkedik az emlékoszlop. Lábánál tarka selyemszalagos koszorúktól, örökzöldtől övezve nyúlik a magasba a fényes bronzkatona. Állt rettenthetetlenül, sziklaszilárdan, hajadonfőtt, mellén a gépfegyverrel, s kezében tartja sapkáját az ötágú csillaggal. Itt, a Dukla-szorosért elesett szovjet katonák emlékművénél soha semmi sem töri meg az áhítatos csendet. A látogatók, akik azért jöttek, hogy megnézzék a falak művészi domborműveit, csak csendesen beszélnek, mintha attól félnének, hogy megzavarják a fehér márvány alatt nyűg vő harcosok álmát. Hétezer szovjet katonát helyeztek Itt örök nyugalomra. A dombormű vek a hitleri betolakodók ellen vívott hősi harcaikról mesélnek. Látjuk a zászlóst kibontott harci lobogójával a rohamra induló gépt'egyveresek élén, látjuk az asszonyokat, férfia kat és gyermekeket, ahogy felszabadítóikat, a szovjet katonákat kenyér rel, sóval és virággal fogadják. Lát juk, ahogy a szovjet katonák Dukla határán megszorítják a csehszlovák katonák feléjük nyújtott baráti jobbját. A művész keze gránitba véste az önfeláldozó és dicsőséges harc képeit, hogy az eljövendő nemzedékek is emlékezzenek. Ei Z Ü L Ő K. IEVELOK Ez nem segítség MINDENNAPOS KÉRDÉS a család és az iskola kapcsolata. E témakör keretében szeretnék néhány tanácsot adni az -;lső osztályos, illetve a jövőre iskolába készülő gyermekek szüleinek, hogy miképp legyenek gyermekeik segítségére. Egy évtizedes pedagógiai gyakorlatom alatt több szülő adta már kezem alá gyermekét, azzal, hogy már ir és olvas. Ha tudatában lenne a szülő, hogy mennyi nehézséget gördít ezzel saját gyermeke és a pedagógus útjába, bizonyára nem kényszerítené gyermekét az írásra iskoláskor előtt. Az ilyen gyermek legtöbbje helytelen görcsös ceruzafogást sajátít el, és csak nagy erőfeszítéssel szoktatható rá a ceruza helyes tartáséra. A másik rossz az, hogy helytelen betűalakot tanul meg és igen nehezen sajátítja azután el az előírt betűformát. A közelmúltban történt meg a következő eset. Az „1" betű írott alakját tanultuk. Az egyik kisfiú teljesen helytelen betűformát Irt és hiába volt minden magyarázat és gyakorlat... Végül sírva fakadt és bevallotta, hogy őt anyuka „így" tanította. Milyen könnyű az olyan gyermeket helyes betűalakra megtanítani, akit nem kényszerítenek szülei nevének leírására stb'. A legtöbb gyermek már 3—4 éves korában szívesen fog kézébe ceruzát és saját elképzelése szerint „firkál-. gat

u, rajzolgat. A szülő már Ilyenkor ügyeljen a helyes ceruzafogásra. Igen elősegíti az íráskészség fejlesztését a függőleges, vízszintes, valamint a hullámvonalak rajzolgatása. A gyermek szívesen rajzolgat köröcskéket, különösen színes Irónnal. Ez mind helyes és szükséges is, de írni semmi esetre se tanítsa gyermekét a szülő. Az Írástanítás a pedagógus feladata. Igen helytelen szokás, ha szülő elsőosztályos gyermeke kezét megfogja a házifeladat elkészítésénél. A gyer-i mek hatéves korban testileg és szellemileg érett arra, hogy a kapott feladatot egyedül végezze. A szülő kötelessége csak az ellenőrzés, esetleg a gyakorlófüzetbe való gyakoroltatás, de a hibát mindig magának a gyermeknek kell észrevennie, sőt kijavítania. A pedagógus gyakorlott szeme úgyis mindig észre veszi a szülői közreműködést. Nagyban segíti a pedagógus munkáját az is, na a szülő a házifüzetbe beírt szótagokat, szavakat el ls olvastatja gyermekével, hiszen az írott betűforma pontos felismerése éppen olyan fontos, mint a nyomtatott szöveg-olvasás. Súlyos hibát követ el az a szüló is, aki előre tanítja gyermekét „számolni". A hatéves kisgyerek öntudatlanul, automatikiíSan darálja a számokat 10-ig, sőt 20-lg, 50-ig is, de a kettő vagy három fogalmát még nem ismeri és sem az ujjacskáln sem más tárgyakon nem tudja megmutatni. Ez az automatikus számolvasás annyira megszokottá válik a gyermek számára, hogy amikor számol, később sem képes leszokni róla, úgy hogy már 5—6 ujjat nyit addig, amíg háromig érkezik számolásban. A számolás gépies betanulása tehát teljesen felesleges és célszerűtlen, mert a számjegy alakjaival együtt a számkép kifejezte mennyiséget is tanulnia kell a gyermeknek. KIALAKÍTHATÓ A SZAMKÉP, a számfogalom már az iskoláskor előtt, játékos formában. Minden gyermeknek van kockája, dominója, vagy színes fűzőgyöngye. Figyelme a számok mennyiségértékére a következőképpen hívható fel: Vegyél fel egy kockát, tegyél hozzá még egyet — menynyi kockád van? — mondjuk a gyereknek, majd megkérdezzük: Több iett-e? Egy másik műveletet így vezetünk le. Vegyél el a három dominóból két dominót. Kevesebb lett-e? Mennyi marad? A határozatlan menynyiségek kialakítására egy példa: Vegyél fel sok babszemet, most csak keveset vegyél fel stb. Az ilyen játékos foglalkozás kialakítja a gyermekben a több, kevesebb, valamint a sok és kevés fogalmát. A gyermek az első osztályban így könnyebben megérti az összeadás és a kivonás fogalmát. Soha ne szá.uítsa ki a szülő a gyermek házifelaciatát. A szülő helyes rávezetéssel segíthet. Meggyőződhet, érti-e, tudja-e a gyermek azt, amivel éppen foglalkozik. Legtöbbször azonban a gyermek házifeladata kivétel nélkül hibátlan, ha pedig iskolai gyakorlatra kerül sor, nagyon sok gyermek tanácstalan, és hibásan oldja meg a feladatot. Itt tükröződik vissza az otthoni munka, illetve a szülő „segítsége". MINDENNEL ROSSZABB azonban az előre olvasás-tanítás. A betű-tanításnak módszere van, amit csak a pedagógus alkalmazhat. Nem azért mert tabu, csupán avégből, hogy a módszer az egész gyermeksereg csoportos munkájával számol. Nem győzzük eléggé hangoztatni, hogy ma már nem a meséből vezetjük le a betűt. Az első osztályos gyermek a képolvasás alapján alkot mondatot, majd felbontja azt szavakra, szótagokra, hangokra, Természetesen, itt nem nyelvtanoskodás, hanem játékos tanítás folyik. A legnagyobb súlyt a helyes, tiszta kiejtésre kell fordítani. A rosszul tanított gyermek a helytelen kiejtés miatt a betűkapcsolásnál a Lola szó helyett így olvas: Löolöa. S erről őt leszoktatni kínosan nehéz. Még abban az esetben sem tanácsos a betűk előre tanítása, ha a szülő tetjesen tisztában van a módszerrel, mert ezután a gyermek unatkozik a tanítási órán és már nem érdekes számára az új megismerése. A szülők látogassák pontosan a szülői értekezletet, ahol megismerkednek a tervvel, az Iskola követelményeivel és tanácsot kapnak a gyermekkel való foglalkozásra. A szülő legyen mindig őszinte a pedagógussal és bátran beszélje meg vele a gyermekkel kapcsolatos problémákat. Az őszinteség kizárásával nem érhető el eredmény. A GYERMEK MÁSODIK OTTHONA az iskola. Szülők ek, pedagógusoknak egyaránt oda kell hatnia, hogy a gyermek szeresse, nagyon szeresse második otthonát, az Iskolát és szeresse új családját az osztályközösséget ls. BÖSZÖRMÉNYI ILONA, Komárom JEVGENYIJ ANYEGIN A bratislavai Opera Idei első bemutatója, Csajkovszkij lírai életképsorozata, az Anyegin volt. Az Anyegin különben állandó repertoár-darabja volt a színháznak, de az időközben rárakódott porréteg indokolttá tette a felújítás gondolatát. Így hát a szombati és vasárnapi bemutatót megtelelő várakozás előzte meg, annál is Inkább, mivel új szereplők bemutatkozására is sor került. Sajnos azonban az eredmény nem egészen fedi a hozzá tűzött reményeket. A szombat esti előadás szereplői a jól bevált régi gárda. Mária Hubová lírai Tatjánája, Nina Hazuchová Olgája, Helena Bartošová Larinája, Bohuš Hanák erőteljes nagyvilági Anyeginje, Andrej Kuchársky Lenszklje, Ondrej Malachovský Greminje, mind Jól Ismert alakítások. A rendezés rovására Írandó azonban, hogy alakításuk, Jellemformálásuk nem lett gazdagabb, nem bővült új színekkel, hanem a megszokott, kitaposott mederben maradt. Általában a szombat esti előadás nélkülözte a bemutató újdonságát és ehelyett kapkodó, • Dániában valóságos országos mozgalom Indult meg a készülő Christine Keeler-film ellen, melyet egy amerikai filmtársaság ott forgat. Az angol erkölcsbotrány hősnője nem játszhatja saját magát a filmen, mert a színházi szakszervezet nem adott rá engedélyt. Anglia stúdiói után így került a produkció Dánlába. A tiltakozásokra a dán belügyminiszter kijelentette, hogy nincs törvényes lehetősége a film betiltására. kialakulatlan, belső feszültség nélküli volt. Vasárnap este részben jobb volt a helyzet, pergj5bb, érettebb előadást láttunk. Cetányová Tatjánája szenvedélyesebb, élettelibb, Hanákkal szeiencsésebb összeállítás lett volna. Juraj Oniščenko az új Anyegin. Hanák után és mellett ezt a szerepet életrekelteni nem csekélység. Oniščenkót — hangorgánuma — egy szerényebb halványabb Anyeginre predesztinálja. Híjával van még a színpadi rutinnak is. Kezdetben elfogultsággal kUzdött és sokat bizonytalankodott. A továbbiakban azonban hangja és játéka szenvedéllyel kezdett megtelni és utolsó jelenete már sejteni engedte az elkövetkezendő érettebb Anyegint. I.enszkijt, beugrásként, az ostravai jifí Zahradniček személyesítette meg, nagyon jól. A diszletmegoldás, melyet vendégként Ján Hanák tervezett, tulajdonképpen a felújítás leglényegesebb pontja, különös újat nem hoz. A díszletmegoldások mellett sajnos a rendezés Is csak egyhelyben topog. A rendező — ugyancsak vendégként — Kornel Hájek volt. A tömegjeleneteket élettelen statikusság jellemezte. A balett, Karol Tóth koreográfiája, Larinék bálján — főleg a táncoló párok jóvoltából — pontatlannak tűnt. A polonéz már lényegesen jobban sikerült. A kórusnak és a zenekarnak voltak jó pillanatai, de általában ez a két fontos komponens nélkülözi a részletesebb és pontosabb kidolgozást. A müvet Ladislav Holoubek vezényli. Nem ártana revidiálnl eddigi felfogását és több színnel, érzéssel gazdagítani produkcióját. Varga József 1883. október 8. * 0j SZÖ 5