Új Szó, 1963. október (16. évfolyam, 271-300.szám)
1963-10-20 / 290. szám, vasárnap
Fizessenek az agresszorok Az ENSZ-közgyűlés plénuma meghosszabbította az ENSZ-csapatok kongói jelenlétét • Tovább folyik a vita a népi Kina ENSZ-képviseletéről • A politikai bizottság a nukleáris kísérletek beszüntetéséről tárgyal • A dél-afrikai fajüldöző politika a bírálat pergőtüzében • A gyámsági bizottság a dél-rhodesiai helyzetről Az ENSZ-közgyűlés péntek délutáni ülésén az ENSZ-csapatok )övő év közepéig meghosszabbított kongói „had műveleteinek" anyagi fedezéséről tár gyalt. A határozati javaslatot 76 szavazattal 11 ellenében és 20 küldöttség tartózkodása mellett fogadták el. A szocialista országok ellene szavaztak, számos af" !kal, középkeleti és latin-amerikai küldöttség tartózkodott a szavazástól. A szovjet küldött felszólalásában megindokolta a határozat ellenzését. Kijelentette, hogy az ENSZ kongói „hadműveleteinek" meghosszabbítása semmilyen szempontból nem fogadha'tő el. Ha a rend fenntartására, rendőri ténykedése Irányul, akkor ez belügy, s az alapokmány értelmében nem szabad beavatkozni. Ha pedig a béke megőrzése érdekében történő akcióról van szó, akkor ezt a Biztonsági Tanácsnak kell Javasolnle. A hadműveletek fedezéséről szóló határozat nem lehet kőtelező minden országra: azok az országok fedezzék a költségeket, amelyek agresszív cselekedeteikkel előidézték az tíNSZ beavatkozását. A népi Kína ENSZ-képviseletéről folytatott vitában 16-an szólaltak fel, közülük 11-en támogatták a Kínai Népköztársaság ENSZ-jogainak elismerését, Libéria, Thaiföld, a Középafrikai Köztársaság, Paraguay és Salvador a csangkajseklsta klikket pártfogolta. » B M A politikai bizottság már harmadik napja folytatta a nukleáris kísérletek beszüntetéséről kezdett vitát, /Több küldött aggodalommal nyilatkozott Franciaország magatartásáról, arról, hogy mindmáig IUJ írta alá a moszkvai atomcsendegyezményt, és légköri nukleáris robbantásokra készül. » • « A dél-afrikai fajüldözésről tárgyaló különleges politikai bizottság meghallgatta Abros Reaves volt johannesburgi püspf helyzetismertetését, mely során megdöbbentő tényekre derült fény. A püspök figyelmeztette a nyugati nagyiparosokat, akik szoros kapcsolatokat tartanak fenn a dél-afrikai fajüldöző rendszerrel, ébredjenek rá, hogy Dél-Afrika a forradalom küszöbén áll. w. K »: A gyámság! bizottság 38 afroázsial ország Dél-Rhodéslára vonatkozó határozati Javaslatáról tárgyalt. A határozati Javaslat felszólítja az angol kormányt, amfg általános választójog alapján nem alakul Dél-Rhodesiában többséget képviselő kormány, ne teljesítse a Jelenlegi kisebbségi kormány kérését és ne adja meg a függetlenségét Dél-Rhodésiának. A javaslat 79 szavazattal kettő ellenében, 19 küldöttség tartózkodása mellett elfogadták. Anglia nem vett részt a szavazáson. a ® e A szociális, humanitárius és kulturális bizottság vitájában Helena Leflerová csehszlovák küldött is felszólalt. Bírálta a szociális világhelyzetről előterjesztett lelentést, mely nem tarBonyodalmak a bársonyszék körül London (CTK) — Lord Home megbízott miniszterelnök megbeszélése ket folytatott a lemondó konzervatívpárti kormány több miniszterével, el sősorban Butlerral, Maudlinggal és lord Hailshammel. A Reuter szerint meg akarja nyerni e három politikus támogatását, mert ellenkező eset ben kettészakadhatna a Konzervatív Párt. Butler belépése az új kormányba vitás. Londoni vélemények szerint lord Home jelöléséve! a kormányválság még Inkább kiéleződik. A Daily Mail szerint a megbeszélések egyelőre megállapodás nélkül folytatódnak. A Daily Herald szerint Macmillant hevesen bírálják azért, mert szövetségeseinek kis csoportjával rákényszeritette akaratát a kormányra, a parlamentre és az országra. „Hogyan remélhet! Anglia, hogy a cselszövések után életerős kormány szülessék?" A lap megjegyzi, hogy a Konzervatív Párt egyszerű tagjai Inkább Butlert támogatták. A hírmagyarázók véleménye megegyezik abban, hogy Macmillan azért szemelte ki utódjának Home-ot, mert Butler „túl haladó" politikus hírében áll. A kommentátorok szerint lord Home nemesi nevelése miatt túl messze áll a mindennapi élet problémáitól. talmazza a fejlett európai és amerikai országok szociális helyzetének kellő elemzését, amelyből sok értékes tapasztalatot vonhatnának le. A Jelentés a szocialista országok - társadalmi fejlődésével sem foglalkozik kielégítően. Felszólalása végén Leflerová hangoztatta, hogy a gazdasági és szociális téren kitűzött nagy célok csak akkor érhetők el, ha i béke fennmarad és megsziláidul, enyhülni fog a nemzetközi feszültség és baráti kapcsolatok jönnek létre a világ népei között. Jozef Lenárt miniszterelnök beszédet mondott az NDK rádiójában Berlin (CTKJ Pénteken este az NDK adóállomásai a vasárnapi választások alkalmából Jozef Lenárt csehszlovák miniszterelnök üdvözlő beszédét sugározták. Lenárt elvtárs beszédében megemlítette, hogy tagja volt a CSKP KB küldöttségének, amely a Német Szocialista Egységpárt V. kongresszusán vett részt s ezért az Idei VI. kongreszszus alapján lemérhette mindazon sikereket, amelyeket az NDK népe az utóbbi években elért. Csehszlovákia népe örömmel látja a két állam baráti együttműködését a kultúrában, a turisztikában, de mindenekelőtt a népgazdaság terén. E baráti együttműködés sikerei a szocialista tábor erejét is növelik. Befejezték a Barátság kőolajvezeték lengyelországi szakaszát Varsó (CTK) — A Barátság-kőolajvezeték Szovjetunióból Lengyelországba és az NDK-ba vezető északnyugati ágának építői szombaton ünnepélyes pillanatokat éltek át. A lengyelszovjet határon Glomb lengyel és Gavrllov szovjet hegesztő összehegesztette a kőolajvezeték két szakaszát. Sikeresen befejeződött a vezeték építése lengyel területen. A szovjet kőolaj a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 46. évfordulóján Jut el Lengyelországba. Ülést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Sztrájkok Franciaországban Párizs (CTKJ — A közép-franciaországi Lóira tartományban pénteken több mint 30 ezer fémmunkás szakította félbe munkáját, hogy igy támogassa bérköveteléseit. Számos esetben sikeres volt harcuk, mert több üzem vezetősége emelte a dolgozók bérét. Párizsban szombaton az idős embe-, rek az alacsony nyugdijak miatt tünfettek. Az elektrotechnika! Ipar alkalmazottainak s a bányászoknak bérköveNevek, politikusok, államférfiak Lord Home A Macmillan utódlásáért folyt kulisszák mögötti harc Angliában péntek délután azzal éri véget, hogy II. Erzsébet királynő lord Home-ot bízta meg az új kormány megalakításával. Alexander Frederik Douglas Home ősi skót arisztokrata-család sarja. 1903-ban született. Tanulmányalt Etonban és az Oxfordi Egyetemen végezte történelmi szakon, majd csakhamar politikai pályára lépett.. 1931-ben beválasztották az alsóházba, ahol az 1945—50-es évek kivételével Lanark körzet konzervatívpárti képviselőjeként működött. A második világháború előtt lord Dunglass néven volt Ismeretes. 1951-ben, apja halála után az Earl of Home skót grófi rang 14. hordozójaként foglalta el helyét a Lordok Házában. Lord Dunglasst 1935-ben' Newille Chamberlain, az akkori pénzügyminiszter és későbbi miniszterelnök személyi titkárává nevezték kl. Vele együtt 'vett részt 1938-ban a müncheni értekezleten. 1935-ben lord Dunglass a Konzervatív Párt Központi Bizottságának elnökhelyettese lett. 1945 ben a külügyminisztérium parlamenti képviselőjévé nevezték kl. 1951-től a Skócia ügyeivel megbízott miniszter helyetteseként működött. 1955-tÖl lord Home a Brit Nemzetközösség kapcsolatainak minisztere volt. Ezt a tisztségei megtartotta az 1957 ben megalakult Macmillan-kormányban is. Ugyanebben az évben nevezték ki a Lordok Háza elnökévé Egy ideig az Államtanács elnöke is volt. Az 1960 as évi kormány átcsoportosításakor Macmillan lord Home-ot tette meg Selwyn Lloyd helyeit külügyminiszterré Ebben a tisztségé ben lord Home folytatta a NATO ?zö vétségén alapuló eddigi angol külpo litlkát, s több ízben nyíltan fellépett a szabadságukat nemrég elnyert afrikai államok nemzetköz! befolyása ellen. Nem rejtette véka alá ellenszenvét a szocialista eszmékkel szemben. Sürgette Anglia csatlakozását a Közös Piachoz. A moszkvai atomcsendegyezményt azonban ő Irta alá Anglia nevében, és több ezután tett nyi latkozata a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélésének lehetőségeiről arra enged következtetni, hogy reálisan szemléli a helyzetet és az általa vezetett kormány is realista álláspontot foglal majd el a nemzetközi kérdésekben. Biztató jel az is, hogy elfogadta Dávid csehszlovák külügyminiszter meghívását. Lord Home miniszterelnöki kineve zését Macmillan utolsó győzelmének minősítik. Az ő csoportja győzött a Konzervatív Pártban a többi, hasonló esélyű jelöltet (lord Hailsham, Butler és Maudllng) pártolói felett. Mivel miniszterelnök Angliában csak alsóházi tag lehet, lord Home élni fog az új törvénnyel, mely lehetővé teszi a lordoknak az örökölt rangról való lemondást. Mintegy öt hétbe telik azonban, amíg őt a pótválasztásokon egy választókörzetben alsóházi képviselővé választják. Addig ls az új kormány összeállításával van elfoglalva, mely a jelek szerint nem csekély fejfájást okoz neki. Vetélytársai ugyanis nem hajlandók kormányában miniszteri tisztséget betölteni Pedig Macmillan éppen azért ragaszkodott lord Homehoz, mert szerinte ez a skót arisztokrata „a csoportvtszályok felett áll" és megvan a remény arra, hogy hozzá járul az egység megteremtéséhez a kormánypárt soraiban, mely okvetlenül szükséges, ha győzelemre akarja vinni a Konzervatív Pártot az 1964-es általános választásokon. Hogy melyik párt kerekedik majd felül az általános választásokon, ezt az angol választók döntik majd el. B. E. teléseiről Maurice Bokanowski Iparügyi miniszter tárgyal a szakszervezetek képviselőivel. Franciaországban országszerte előkészületek folynak a vasutasok 24 órás általános sztrájkjára, mely szerdán reggel 4 órakor kezdődik. Pompidou miniszterelnök Jacquet közlekedésügyi miniszterrel tárgyalt, hogyan akadályozhatnák meg a vasutassztrájkot. Párizsban 300 katonai autó bonyolítja le az elővárosok forgalmát. A postahivatalok alkalmazottal is sztrájkkal fenyegetőznek. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága október 18-án kibővített ülést tartott. Az ülésen részt vettek a Központi Bizottság, tagjain ős póttagjain kívül a Központi Revíziós Bizottság, a Központi Ellenőrző Bizottság, a forradalmi munkás-paraszt kormány tagjai, a Magyar Szocialista Munkáspárt megyei bizottságainak első titkárai, a Budapesti Pártbizottság titkárai, a budapesti kerületi pártbizottságok első titkárai, a Szakszervezetek Országos Tanácsának titkárai és a sajtó képviselői. Az ülésen Kádár János elvtárs, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára tájékoztatta a részvevőket néhány időszerű külpolitikai kérdésről. A tájékoztatót a Központi Bizottság egyhangúlag tudomásul vette. Megtárgyalta a Központi Bizottság a Politikai Bizottság előterjesztését és Nyers Rezső elvtársnak, a Központi Bizottság titkárának referátumát az időszerű gazdasági tennivalókról. A Központi Bizottság vita után egyhangú határozatot hozott [CTKJ Oj élet születik a tajga helyén a kotlaszl papírgyár közelében. Korjazsmában a fiatalok legkedveltebb foglalkozása az építés. (Makarov felvétele — Novosztyl) Közös közlemény Tito és Kennedy tárgyalásairól Joszip Broz-Tito Jugoszláv köztársasági elnök csütörtökön befejezte hivatalos washingtoni látogatását. Este a Fehér Házban felkereste Kennedy elnököt. Tárgyalásaikról közös közleményt adtak ki, amely hangoztatja: a látogatás alkalmat nyújtott az eszmecserére mind a nemzetközi helyzet, mind a két ország viszonyának egész sor ké'rdésében. A két államfő egyetértett abban, hogy a moszkvai részleges atomcsendszerződés fontos lépés volt a nemzetközi enyhülés útján. Arra a következtetésre Jutottak, hogy a háború veszélyét tovább lehet csökkenteni, a világbékét meg lehet szilárdítani, ha minden ország segédkezet nyújt ehhez. Tito elnök később újságírókkal közölte, hogy meghívta Kennedyt Jugoszláviába. Kennedy a meghívást elvben elfogadta. Tito csütörtök este éjszakai szállására: a Virginia állambeli Wllliamsburgba repült. •ír Tito elnök náthalázban megbetegedett. Ezért megváltoztatta útitervét és a szombatot nem Kaliforniában, hanem williamsburgl szálláshelyén pihenéssel töltötte. Állapota Javul és az elnök kedden felszólal az ENSZr. ben. Tito elnök pénteken utazik vissn sza Európába. [CTKJ URHO KEKKONEN finn elnSk e napokban közölte, hogy nem tesz eleget Ahtl Karjalainen miniszterelnök koalfclös kormányának, amely lemondását kérte. Ezzel véget ért a kormányválság, amely Finnországban augusztus 30-án kezdődött. AZ ETIÓPIAI KORMÁNY az ENSZ-közgyülés elé terjeszti az Etiópia és Szomália közötti határvita problémáját. A BRAZÍLIAI Sao Paulo állam 60 000 tanítója sztrájkba lépett. A tanítók fizetésemelést követelnek. KOMMENTÁRUNK: Ne legyen faji diktatúra Dél-Rhodesiában Polgárháború vagy igazságos képviseleti rendszer • Milyen lesz a független Dél-Rhodesia jövője? • Az angol kormány dilemmája Az ENSZ-közgyűlés szinte egyértelműen hozott határozata a napokban felszólította Nagy:Britanniát: amíg Dél-Rhodesiában nem alakul az egész népet képviselő, a bennszülöttek jogait tiszteletben tartó kormány, ne adja át a szuverén államot megillető jogokat a dél-rhodesiai fehér kormánynak. Mi lesz Dél-Rhodesia sorsa? Ez a kérdés most nagyon időszerű, mert a nyári Victorla-Falls-1 értekezlet határozata alapján a Közép-afrikai Államszövetség, Rhodesia és Nyaszaföld Szövetsége december 31-ig ténylegesen feloszlik. A megszűnő államszövetség északi részein — Észak-Rhodesiában és Nyaszaföldön az afrikai többséget képviselő kormány van hatalmon, ami biztosíték arra, hogy a függetlenség kivívása után alkotmányos módon oldják meg önálló állami létük problémáit. Más a helyzet Dél-Rhodesiában, ahol tavaly átlátszó választási trükkökkel és erőszakkal az elenyésző fehér kisebbséget fa 3 millió 616 ezer lakos közül csak 250 ezer az európai) képviselő Rhodesiai Front párt ragadta magához a hatalmat. Winston Field miniszterelnök és pártja uralomra jutása ulán kegyetlen hajszát indított a bennszülött vezetők, többek között Joshua Nkomo és pártja, a Zimbabwe Afrikai Népi Unió ellen. Szögesdrót-keritések mögé zárják az afrikai politikusokat, hogy elzárják őket a háborgó néger tömegektől és megbénítsák cselekvőképességüket. Dél-Rhodesia a Dél-afrikai Köztársaság után a dicstelen első he lyen áll a fajüldözésben. A bennszü lőtt lakosság elégedetlensége a pattanásig feszült és fennáll a polgárháború veszélye. A Fleld-kormány elviselhetetlen életkörülményeket teremtett az afrikaiak számára. Egy néger munkás átlag havi bére 7 font, ebből legalább 2 fontot lakbérre költ a városok peremén, mert a belvárosban nem telepedhet le, a közlekedés drága s Így a kereset nagy részét a munkába Járás emészti fel Dolgozni viszont mindenki kénytelen, fogcsikorgatva is vállalják a leglealázóbb feltételeket, mert érvényben van egy törvény a „csavargókról', amely alapján minden olyan afrikait, aki nem tudja Igazolni, hogy alkalmazásban van, bebörtönözhetnek vagy munkatáborba zárhatnak. A termőföldek Igazságtalan birtoklásának megoszlása az afrikai országok közül DélRhodesiában különösen szembetűnő. Dél-Rhodesia népe függetlenséget és önálló állami életet akar, mint bennszülött testvérei. Ám nem minegy, milyen kormány vezetésével vívja ki a függetlenséget. Az angol kormány eddig pártfogolta a fehér fajüldözőket és a négerek egyetlen követelését sem teljesítette, de most a világszervezet erkölcsi nyomására színt kell vallania. A helyzet nagyon bonyolult, ez több tényből ls kitűnik: • Dél-Rhodesiában nőttön nő az afrikai lakosság elégedetlensége, véres polgárháború törhet ki, amit az ENSZ-nek mindenképpen meg kell akadályoznia; • a fajüldöző Field-kormány London unszolására sem akar beleegyezni a bennszülötteknek némi jogokat biztosító alkotmánymódosításba, a látszatközeledésnek még a gondolatát is kereken elutasítja; • Angliát a demokratikus közhangulat — mint az ENSZ-határozat bizonyítja — cselekvésre ösztönzi. Ha erélyesen lép fel Field ellen, a délrhodesiai miniszterelnök beválthatja fenyegetését, hogy a hírhedt Verwoerd rendszerhez, a Dél-afrikai Köztársasághoz csatlakozik. Ez pedig rendkívül veszélyeztetné az angolok befolyását, márpedig nagy angolamerikai monopolista érdekeltségek vannak ebben a gazdag „rézbirodalomban". • Ha London továbbra is hallgat, nemcsak a népek erkölcsi ítélőszéke bélyegezné meg eljárását, hanem az afrikai tagállamok is beválthatnák fenyegetésüket, amivel sakkban tartják Londont: kilépnek a Brit Nemzetközösségből. Macmillan utódjának még sok fejtörést fog okozni a dél-rhodeslal kérdés. A kocka el van vetve. A konzervatív kormánynak lépésénél tekintetbe kell vennie azt ls, hogy ez utóbbi Időben népszerűségnek örvendő és a küszöbönálló választásoktól győzelmet váró Harold Wilson munkáspárti vezető, egy jövőbeni munkáspárti kormány reményteljes miniszterelnöke sokkal reálisabban kezeli a dél-rhodesiai kérdést és rugalmasabb megoldást keres. Függetlenül Anglia neokoloniallsta törekvéseitől és múltbeli állásfoglalásától, a világszervezet határozata félreérthetetlen felszólítás. Mögötte állnak a független afrikai országok tömegei, a demokratikus közvélemény. A függetlenné vált országokkal bővült világszervezet ma már olyan erkölcsi erőt képvisel, hogy reméljük, meg tudja akadályozni a dél-rhodesiai vérontást és a fehér telepesek diktatúráját Az apartheidnek nem szabad megismétlődnie DélRhodesiában! Lőrincz László 1983. október 20. • Qf SZŐ 3