Új Szó, 1963. szeptember (16. évfolyam, 241-270.szám)

1963-09-05 / 245. szám, csütörtök

Mérlegen az üzemi klubok munkája MIODRAG BORISALJEVIC: 4 A szakszervezeti évzáró taggyűlések előkészítésének időszakában az üzemi klubok és a szakszervezeti kultúrházak is számba veszik, vajon eredményeik megfelelnek-e a társadalmi követelményeknek. A szakszervezeti kulturális intézmények — megállapíthatjuk — év­ről évre jelentősebb szerepet játszanak a dolgozók eszmei nevelésé­ben és iskolán kívüli művelődésében. Az üzemi klubok hatásköre — azokban a városokban és községekben, ahol az üzemi klub az egyet­len klubtípusú népművelési intézmény, — egyre tágul, úgyhogy foko­zatosan a z egész lakosságra kiterjed. AZ IDÉN AZ ÜZEMI KLUBOK .év­záró konferenciájának előkészítése idején az a fontos, hogy tovább mé­lyüljön az üzemi klubok kapcsolata az üzem életével. A KSZT elnökségé­nek határozata ugyanis a követke­zeket tűzte az üzemi bizottságok elé: »,Az üzemi klubok évzáró konferen­ciájának előkészítését úgy kell Irá­nyítani, hogy a klubok segítséget nyújtsanak a fennálló gazdasági ne­hézségek leküzdésében, a dolgozók munkatörekvéseinek fejlesztésében és a szocialista munkaviszony, vala­mint a szocialista tulajdonhoz való viszony elmélyítésében. A kulturális Intézmények tevékenységét aszerint kell értékelni, milyen részük van a termelési feladatok teljesítésében." Ezenkívül természetesen sok más feladat is vár az üzemi klubokra. Ezek közé tartozik, hogy minél több fiatalt nyerjenek meg a kulturális intézményekbe, ezt pedig csak úgy érhetik el, ha a tevékenységek új formált fogják érvényesíteni. Ilyenek a fiatalok klubjai, az irodalmi szín­pad, a zenei színház, a képzőművé­szeti klub, beszélgetések, társasuta­zások, tanulmányutak stb. Hiszen az üzemi klub nem állhat csak egy jól szereplő együttesből. Ott ugyanis, ahol törődtek azzal, hogy kielégít­hessék a többirányú érdeklődést, ott nincs probléma a dolgozók és a fia­talok megnyerésével. A munka Irá­nyítása viszont megköveteli, hogy az üzemi klub szorosan együttműködjék a CSISZ, a CSSZBSZ és az Ismeret­terjesztő Társaság szerveivel. Egynémely üzemi klub rendkívül Jó eredményeket ért el a tudomá­nyos-népművelő és műszaki-gazda­sági propaganda terén, de nagy több­ségben ez a tevékenység még nem felel meg az üzem és a társadalom szükségleteinek. Még kevés helyen szervezik az üzemi klubban a népi akadémiák, nyelvtanfolyamok, külö­nösen az orosz népi nyelvtanfolyam ciklikus formáit és általában kevés figyelmet szentelnek az időszerű kér­déseknek. Pedig az üzemi klub nem teljesítheti jól az eszmei-nevelő mun­kából eredő feladatait, ha nem rea­-gál azonnal a politikai, gazdasági és kulturális eseményekre, nem magya­rázza meg az aktuális problémákat, Korábban már beszámoltunk a budapesti Operettszínház nagysikerű bratislavai vendégszerepléséről. A vendégszereplés során a Városi Nemze­ti Bizottság iskolai és kulturális szakosztálya fogadta a magyar művésze­ket. Képünkön: Štefan Hajdin a szakbizottság elnöke Bratislava aranyérmét ajándékozza Honthy Hanna, Kossuth-díjas művésznőnek, aki tevékenysé­gét annak idején Bratislavában kezdte. (L. Roller felvétele] A^ erdők kastélya Bizony, ilyen kas­tély is van.. Selmecbá­nyától alig hat kilomé­ternyire Antol falucska közepén- díszeleg s bát­ran nevezhetnénk „az idő kastélyának" is. A különös stílusban épült kastély minden téglája az örök útitárs­ra, a múló időre figyel­mezteti a nézőt. Négy szárnya a tavaszt, a nyarat, az őszt és a te­let juttatja eszünkbe. A hét napjait a hét bel­ső árkád szimbolizálja. Az, esztendő 12 hónap­ját 12 kémény jelképe­zi. S hogy az év 365 napjára is emlékezhes­sék a halandó, 365 ab­lakszem csodálgatja a változó időt. És ván mit csodálni. Néhány évtizede eb­ben a kastélyban is na­gyot változott az élet. A négylovas hintók he­lyett csillogó autóbusz­óriások gyülekeznek nyaranta a vén épület előtt. Az orgiákban ki­fáradt nagyurak affek­táló raccsolása helyett vidám pionírok és jó­kedvű kirándulók kaca­gása tölti be a komor termeket. És a gőgös házigazda, az egykori bolgár cár helyett, ma bizony már csak egy kopottas ruhájú kedves erdész fogadja a kas­télyba áradó vendége­ket. De hadd beszéljek ar­ról is, miért nevezem „erdők kastélyának" az egykori bolgár cár régi vadászkastélyát. Semmi egyébért, mint­hogy itt ismerhetjük meg Szlovákia erdőren­getegeinek csodaszép világát. Az Erdészeti és Vadászati Múzeum szé­kel ugyanis ma Itt s ennek az intézménynek hatalmas gyűjteménye kelti a vadon illúzióját. A kastély termeiben minden szlovákiai erdei állat, vad, pillangó és bogár megtalálható. Ezenkívül érdekes va­dászfegyverek, régi és mai erdei szerszámok, különös növésű, fák, évszázados képek és írásos maradványok, továbbá az erdőnevelés sokféle érdekessége ej­ti ámulatba a látogatót. Az egyik teremben több mint nyolcvan kü­lönféle vadászfegyver sorakozik. Az íjjtól és az elöltöltő puskától egészen a legkorszerűbb látcsöves fegyverig minden lövőszerszám megtalálható itt. Érdekesek a kitömött óriási medvék, farka­sok, méteres szárnyú sasok és egyéb raga­dozók! Az a vaddisznó például, amelynek for­dítva, befelé nőtt az agyara. Nem is beszél­ve azokról a csodálatos színekben pompázó lep­kékről és bogarakról, amelyek még tűkre szurkálva is meseszép látványt nyújtanak. Le­nyűgözlek a különleges erdei fák is. Végül néhány szót magáról a kastély je­lenlegi „gazdájáról". Arról a még ma is er­dészruhában járó nyug­díjas erdészről, aki alig egy éve büszkélkedhe­tlk a múzeumigazgató címmel. Ján SÍávik, igen egy­szemű ember. Lelkesebb igazgatót nemigen ta­lálhattak volna. Nincs olyan nyaralóhely vagy pionírtábor ezen a vidé­ken, amelyiket szemé­lyesen fel ne keresne. Addig agitálja az ottani vezetőket, amíg el nem hozzák az üdülőket az antoll „erdők kastélyá­ba". Ennek a buzgalom­nak köszönhető aztán, hogy bár a múzeum kedvezőtlen helyen fek­szik (hat kilométerre van a városkától!), SÍá­vik elvtárs a látogatási tervet mégis magasan teljesíti. Erre az esztendőre tízezer látogatót irá­nyoztak elő, s már a harmadik negyedév első hónapjában jóvfcl töb­bet tett ki a múzeum­ban megforduló Idege­nek száma. Pedig a ČEDOK eddig még nem is tartotta számon Ban- ská Štiavnica környé­kének ezt a látnivaló­ját. Annak ellenére, hogy minden kirándu­ló örömmel látogatna arrajártakor ebbe a kü­lönösen érdekes és gaz­dag múzeumba. Neumann János ha az emberek a klubban nem be­szélhetnek és nem tanulhatnak arról, ami őket érdekli. Éppen ezért helyes, ha a klubok a propaganda olyan formált veszik be a tervbe, mint a kérdés-felelet estek, tematikus viták, élőújságok stb. AZ ELMŰLT ÉVBEN megtartott konferenciákon joggal mutattak rá, hogy az üzemi klubok nem foglal­koznak eleget a továbbtanuló dolgo­zókkal. Talán ennek köszönhető, hogy az Idén már több klub nyújtott segítséget a továbbtanuló- dolgo-: zóknak, előkészítő tanfolyamokat, kiegészítő előadásokat szerveztek, konzultációs központokat rendeztek be, ahol kézikönyvtár is állt az ér­dtklődők rendelkezésére. Az üzemi klubok a munkatörek­vés fejlesztését, a szocialista munka­viszony kialakítását, az új életstílus meghonosodását más formában ls be­folyásolhatja, hiszen a hatékony esz­közök széles skálája áll rendelkezé­sére A népművészeti alkotás például amatőrfilmekkel, fényképekkel, pla­kátokkal és a kis agitációs művész­csoportok műsorával támogathatja a klub agitációs és propaganda munká­ját. A klub a jól megválogatott mű­vészi alkotásokkal, filmekkel, szín­darabokkal és irodalommal befolyá­solhatja az emberek gondolkodását, érzelmeit és akaratát. S ezek a for­mák végülis kedvezően kihatnak a gazdasági területre is. Az üzemi klub tevékenységének irányításában legfontosabb a klub évi munkaterve, melyet az évzáró konferencia elé terjeszt. E tervet az üzem, a tanoncintézet, a város, a védnökségl község és iskola helyze­tének alapos elemzése után az üzem­mel és társadalmi szervezetekkel együttműködve kell összeállítani. A klub munkája szempontjából nem az a döntő, hogy ki rendezi az egyes akciókat, hanem ezen akciók száma, céltudatos megválogatása, eszmei és szakmai színvonala, valamint gondos előkészítése. Már a munkaterv meg­mutatja, hogy a klub szem előtt tart­ja-e az üzem szükségletelt. Az üzemi klub" munkájának meg­javítása és elmélyítése a szervezés­ben és az aktívával való munkában is új formákat követel. A klub akti-' vájának bővülésével az alkalmazot­tak közül egyre többen végeznek társadalmi munkát — s már ez ma­ga is nevelőeszköz. Az eredmények attól is függnek, hogyan válogatják kí és hogyan Irányítják ezt az aktí­vát. Ezért az.évzáró konferencia elő­készítésének fontos része, és az új bizottrtg megválaszílsában is szere­pet játszik — az oktatási terv. TERMÉSZETESEN NEM ÉRTÉKEL­HETJÜK az üzemi klub évi munkáját análkül, hogy n e mérnénk fel az üzemi bizottság Irányító tevékenysé­gét. A legtöbb esetben éppen az üze­mi bizottság Igénytelensége a klub munkájával kapcsolatban okozza, hogy a klub nem serkenti kellően a dolgozókat a terv- és a kötelezett­ségvállalások teljesítésére. Ügy vél­jük nem lenne a dolog kárára, ha a klub tevékenységével a szakszerveze­ti üzemi bizottság és a CSISZ üzemi bizottság közös ülésén foglalkozna. Az üzemi klub évi tervében kitű­zött feladatok és azok teljesítése a funkcionárius aktíva színvonalától függ. Ezért az évzáró konferenciák előkészítésénél a szakszervezeti üze­mi bizottságok szenteljenek nagy fi­gyelmet a funkcionáriusok és akti­visták kiválasztására. Olyan embere­ket nyerjenek meg e tevékenységnek, akik érdeklődnek e munka iránt és szakmai Ismeretekkel rendelkeznek, vf.gy legalább ls hajlandók ezeket az ismereteket elsajátítani, s személyi tulajdonságaik folytán a dolgozók kö­rében tekintélynek örvendenek. AZ ÜZEMI KLUB VEZETŐSÉGÉBE a tömegszervezetek is javasolhatják tagjaikat, akik a klubban eddig si­keresen tevékenykedtek. Amennyiben a városban az üzemi klub az fegyet­len kulturális intézmény, a nemzeti bizottság is javasolhatja jelöltjét. Az a lényeg, hogy valamennyien össze­fogjanak az üzemi klub működésé­nek megjavítása érdekében. — ska — Renato Guttuso Dante-illusztrációi Renato Guttuso négy esztendeje dolgozik az Isteni színjáték Illusztrá­cióin. Az olasz lapok híradása szerint, a világhírű festő nemrég befejezte munkáját: száz színes Illusztrációt készített Dante művéhez. Az olasz la­pok elismeréssel írnak Guttuso új Dante-tllusztráclójáról. Maga a mű­vész így jellemezte alkotásait: „Múnkám közben arra törekedtem hogy az Isteni színjáték eseményeit és a szereplő személyeket a mai szenvedélyek tükrében szemléljem, hiszen Dante is a maga korának szemszögéből tekintett reájuk." KUBIK FOLYÁS IRÁNT SOK A VAD az innenső parton. Indulhatnék arra is, vagy átkelhetnék csónakon a tágas baranyai erdőkbe: odaát, a magános réti tavakban vadkacsa tanyázik s verőfényes téli napokon, kedvező szél­járás esetén, bóbiskoló vadmacskára bukkanhat a vadász a holt ágak menti megdőlt sásban. De hogy kilépek a vityillómból, puskával vállamon, rend­szerint északnak veszem az irányt reggelenként, az erdő jelé, ahonnan tompa hangok hallatszanak mostanában a készülő halastó jelöl. Ott nincs vad, mert az nem hisz az embernek, ha ásót-lapátot lát a kezében. S engem csak vonz oda valami mégis, szinte rejtelmes vonzalommal, de hogy mi — magam sem tudom, de le is tettem arról, hogy magyarázatát leljem. Dércsípte szederindák közt török utat s rövidesen kijutok az irtásra, ahol kubikosok hordják a földet a gáttest egy-egy tagjára, kisebb cso­portokban. Más-más vidékről vetődtek ide ezek az emberek, amint kor­déikkal, bozontos, sovány lovaikkal keresztül-kasul járják az országot, kereset után nézvén, ahol nagyobb jöldmunkálatokról hallanak. E komor, hallgatag emberek kimérten viszonozzák köszönésemet, sely­mes pillantást vetnek rám oldalvást, amint valamelyik vágásban letelep­szem a pisla tűz mellé s közelükben, élesztgetem a hunyó parazsat s el­elnézem őket munka közben. Egyik-másik oda is jön hozzám, rágyújt a tűzről, megmelegíti kimarjult tenyerét s már indul is a kordéja után sietve; gumibocskorában szortyog a ragacsos réti sár. Eleinte szinte szorgalmaztam az alkalfnat, hogy beszédbe ereszkedhessem velük, de jobbadán csak kurtán, bizalmatlanul, tartózkodón- válaszolgattak. Az egyiket, aki dalmátul nógatja a lovát, megkérdem, hova való. Parazsat vesz a tenyerébe, rágyújt, s közben egy dalmát falu nevét említi. Élénken kapok szóba s elmondom, hogy tizennyolc karácsonyán épp az ő vidékéről való fiúkkal verekedtem az olasz csapatokkal, amelyek zeneszóval indul­tak volt, hogy elfoglalják a nemrég jelszabadult Dalmáciát. Csak legyint egyet s már fut is a kordé után. Elnémulok és nézek utána döbbenten, }iirtelen támadt ürességgel a lelkemben. Közelükben és mégis idegenül, szinte nyugtalanítóan távol vagyok tő­lük: mintha láthatatlan függöny ereszkedett volna közénk. Szemükben amolyan mihaszna ember lehetek csupán, aki bundában őgyeleg itt az erdőn, tétlenül, amíg ők könnyű, elnyűtt gúnyában dolgoznak a hidegben. Tartásukban persze nyoma sincs se rosszindulatnak, se gyűlöletnek. Annál több bennem a szomorúság, hogy ezek a szorgos emberek nem tartanak többé magukénak... s éi% ilyenkor tétován, szorongással a szívemben felállók a tűz mellől és eltűnök szótlanul az erdőbe. Egyik szeles, téli napon ki sem megyek az erdőbe. Chamson könyvét olvasom, meleg kályha mellett, a Hó és virágot. A meg-megújuló szél kordék zaját tépi foszlányokban ablakomba az erdő felől s amint a nyi­korgásra fülelek, alkalmasint e sorok tévednek szemem elé: „... Művész az, aki szükségszerűen szebbé akarja tenni a világot..." majd kissé odébb: „... De vannak, akik rosszban törik a fejüket, a mennyországról, tavaszról és rózsákról beszélnek... Es erről lehet felismerni a galádsá­gokat. .V Eltűnődöm és nézek kifelé, a ritka pelyhekben kavargó hóesésbe. Az ablakom előtt egyszer csak rémült kiáltást hallok, a feleségem hangját: — „Vízbe fúlnak a lovakl" Kirohanok s látom, két sárga topogdál riadtan prüszköl, kapálódzik a közeli öbölben az iszapban. Fagyok jöttén, felső folyásán apadóban a Duna. A visszahúzódó víz iszapot hagyott a sekélyesben s a zátonyszerű iszapot vékony jégkéreggel vonta be az éjszakai fagy. Ez tévesztette meg a lovakat: lementek a vízre és gyanútlanul léptek a látszatra szilárd talajra. Beljebb a mind vékonyabb és vékonyabb jégkéreg beszakadt alat­tuk. Most riadtan tapossák, hőkölve hátrálnak, tehetetlenül forgolódnak, de csak mélyebbre süppeszti őket a jegetört. iszap: már marjukig ér a za­varos vízi A partról nem közelíthetem meg őket, csónakba szállok hát, odaevezek s elkapom a gyeplőjét az egyiknek, majd a másiknak s úgy biztatgatom a mélyebb víz, az öböl homokos partja felé a két sárgát. De hasztalan: minden moccanás csak mélyébbre süppeszti őket a ragacsos sárba. Még közelebb megyek s elkapom üz egyik sörényét. A sáťgá erre átnyújtja nnakát a peremén s be akar lépni a csónakba, s majd hogy fel nem borít csónakostul. f| > Látom, egyedül nem boldogulok velük, segítségért kiáltók arra tölcsér­zett tenyérbe, ahonnan emberi hangok rémlenek felém: — Hé, emberek! Hé, kubikosok!! — ordítom torkom szakadtából TÍ veszélyben a lovak! Vízbe fúlnak! Csend. Majd hang töri meg az erdő magányát: — Miféle lovak?! Partra szállok, s magasabbról kiáltok vissza: — A maguké! Segítség! Gyorsan! — De kié, a krisztusát azoknak a lovaknak?! — harsan vissza a dühös­hang azonnnyomban. — A maguké! A maguké! Két sárga!... Szerszámostul! kiáltom rekedten. Egy távoli hang, hallom, odaszól valakinek: — Alighanem azé a szlavóniaié, aki betegen fekszik a barakkban! :— Es hangok támadnak innen is, onnan is az erdőn: — Megyünk, megyünk tnár! Agropogás, majd csörtető léptek s vagy húsz ember bukkan elő az erdőből a partra. Amint megpillantják a lovakat. — már csak a fejük van kint a vízből — két suhanc, ügyet se vetve harsány figyelmeztetésemre, egyenesen megered, a két sárga felé, de csakhamar kötözködésig süpped az iszapba. Gyér hahota kél, s aztán kart karba fűzve partra húzzák a suhancokat. Valaki észbekap: —. Gallyal! Gallyat alájuk! Tépjük, Qibáljuk is szaporán a fűzest és nyalábszám hordjuk, szórjuk az iszapba. En meg baltáért kiáltok az asszonyoknak, s vágjuk ls hamar a jókora törzseket — támfának, emelőnek a lovak alá. S elindul a két suhanc ismét •— láncba font karok mentén — az egyik sárga felé. De süppedezik, merül a gally alattuk, s amint vele merülnek ők is, sikongnak, vacogva a hideg víztől. Vállig vízben elérik aztán a lovat, megjogják két felől a sörényét, mi meg a süppeteg gallyon tiblábolva lánčoljuk odáig a karunkat, hogy szárazra vonjuk őket. De a sárga meg se moccan: leragadt a feneketlen Iszapban. Topogdálunk csuromvizesen a parton, s tehetetlenül nézzük, hogy a borzongó jószág szemtükrén hályogot lehel a hideg. Már megadták magukat a sorsnak; még egy-két perc és'eldőlnek, alámerülnek ment­hetetlenül. Ekkor szemem a vastag láncra téved, melyen a halászcsónakok telelnek. — Ide azt a láncotI Derekukra kötjük — kiáltom —, s úgu húzzuk kl őket. Öten-lxatan is szegődnek nyomomba s hozzuk a leoldott láncot. Egyik végét ráhurkoljuk egy fűzfatönkre, a másikkal meg már kúszik is két idősebb kubikos a lovak felé. Már nykigakig járnak a vízben. Amint oda­érnek, üggyel-bajjal áthúzzák az egyik szügye alatt és marjára csomózzák, mi meg nekifeszülünk, ember ember mellett, s vontatni kezdjük óvatosan. A ló eldől és alámerül s ekkor felharsan a hórukk! és teljes erőből neki­rugaszkodunk. Iszapos buborék buggyan, magasba csap, majd oldalára dőlten felmerül s meglendül a part felé a sárga. Nyomban a másikért, a bevált módon, és partra siklatjuk azt is. Aztán avart markol szaporán minden kéz, és egymást érve dörzsöljük, csutakoljuk a didergő két jószágot mindaddig, amíg lábra nem kapnak éssszép csendesen legelészni nem kezdik a bokrok őszt levelét. KÉSŐBB, HOGY A KUBIKOSOK vizesen és dideregvq kezet nyújtanak, s keményen megmarkolják az enyémet, s viháncolva, szökdécselve tűnnek el a téli erdőbe: meleg járja át a szívemet: nem haszontalanul múlt el fölöttem a nap. DUDÁS KÁLMÁN fordítása • Mlodrag Borisavljevic, a mai jugoszláv irodalom neves egyénisége. 1963. szeptember 5. * (Jj SZÖ 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom