Új Szó, 1963. augusztus (16. évfolyam, 210-240.szám)

1963-08-01 / 210. szám, csütörtök

Büszkeségünk a prágai Vár Evenként kétmillió ember, közöttük több százezer külföldi látogatja meg hazánk büszkeségét, a prágai Várat. Félkértük dr. LADISLAV NOVÁKOT, a köztársasági elnök Irodájának vezetőjét, a prágai Vár rendezését Irányító eszmei tanács tagját, válaszoljon a Várban folyó építészen és műemlékvédelmi munkálatokkal kapcsolatos néhány kérdésünkre

t # Mi célbői alakult meg az esz-' mei tanács? — A prágai Vár, állami sérthetetlenségünk és függetlenségünk, nemzeteink egységének Jelképe, hazánk legjelentősebb kulturális-történelmi műemléke. Hogy ezt a felbecsülhetetlen értékű, az ország történelmi a fejlett szocialista társadalom felépítéséig és megmutassuk a kommunizmus alapjai lerakásának távlatait. Nem múzeumot akarunk. A kiállított tárgyak, dokumentumok megismertetik a látogatót nemzeteink fejlődésének legfontosabb állomásaival, a dicső múlttal és a még dicsőbb jeA volt királyi helytartóság épülete, melyet a Gyermekek Házává alakítanak át. (Foto: Prokop PaulJ múltját és évszázados fejlődését híven visszatükröző műemlék épületcsoportot megőrizzük a jelen és megmentsük a Jövő számára, hogy feltárhassuk azt a sok fel nem fedezett és mostanáig rejtve maradt művészettörténeti szépséget és gazdagságot, szilárd alapot kellett teremtenünk az átalakítási, restaurálási és rendezési tervek pontos kidolgozására, az egységes eszmei koncepció érvényesítésére. 1958-ban, Antonín Novotný elvtárs indítványára a CSKP KB akkori politikai irodája úgy döntött: eszmei tanácsot kell létesíteni, melynek tagjait a köztársasági elnök nevezi ki, aki egyúttal elnöke az eszmei tanácsnak. Az eszmei tanács tagjai a politikai vezetők mellett a kulturális és^ tudományos élet, a'^Csehszlovák Tu-" dományos Akadémia, az eszmei szövetségek képviselői. Az eszmei tanács munkája azon az alapelven nyugszik, hogy a prágai Vár rendezése, a múlttői eltérően, nem lehet egyének ügye. Az eszmei tanács javaslatait, terveit kollektíván dolgozza ki és tevékenysége abból az elgondolásból indul ki, hogy a prágai Vár az egész népé. A burzsoá köztársaság idején a Vár «— mint a burzsoá kormány jelképe — és a nép között áthidalhatatlan szakadék tátongott. Most arra törekszünk, hogy megőrizve a Vár kulturális-történelmi jellegét, a műemlék fejezze ki a mát, a szocializmus építését és a kommunizmus nagyszerű távlatait. Szeretnénk, ha a nép a Várat a sajátjának tekintené, hogy még a pihenés, a kikapcsolódás óráiban is érezze: ebben az országban a nép uralkodik, ezt az országot a nép igazgatja. • Hogyan haladnak a prágai Vár rendezésével és átalakításával kapcsolatos munkálatok? — A munkák lefolytatását két szakaszra osztottuk. 1967-ig befejezzük a Vár belterületén lévő történelmi műemlékek, 1972-ig a Várat környező kertek, sétányok rendbehozását és átalakítását. Az első szakaszban három akcióra helyezzük a fő súlyt. Szeptemberben megnyílik a Fekete toronynál lévő volt királyi helytartóság épületében a Csehszlovák Gyermekek Háza. Célunk az, hogy a Vár területén legyen egy olyan hely, ami kizárólag a gyermekeké. Társadalmi központ lesz ez, ahol a Várat egyénenként vagy csoportokban felkereső gyermekek megpihenhetnek, elszórakozhatnak. A legnevesebb képzőművészek dolgoznak a XVI. századból származó becses műemlék átalakításán. Az épület eredeti jellegét, stílusát, tiszteletben tartva a helyiségek korszerűen berendezett zene-, olvasó-, előadó, színháztermekké változnak a műépítészek, restaurátorok, mesteremberek keze alatt. A másik jelentős akció a Csehszlovák Nép Történelme Emléktárának felépítése. A Vár legrégibb műemlék épületeiben, a hires Szent György bazilika melletti kolostorokban nyer elhelyezést. Elképzelésünk az, hogy könnyen áttekinthető és kifejező formában teljes képet adjunk nemzeteink fejlődéséről egészen napjainkig, lennel. Archeológusok, történészek, építőművészek, képzőművészek közös munkájának eredménye lesz ez a maga nemében egyedülálló emléktár, amelyet hazánk felszabadulásának 20. évfordulója alkalmából szeretnénk a nyilvánosságnak átadni. Végül is a volt Lobkovltz palotát a Munka Palotájává alakítjuk át. Valami olyasmit szeretnénk megvalósítania, ami még sehol a világon nem létezik. Be akarjuk mutatni a munka jelentőségét az ember és a társadalom fejlődésében. A munka és az ember közötti viszony kölcsönös hatását, hogyan hat a munka az emberre és az ember a munkára, a termelő eszközök kulturális felhasználására. Tudjuk, hogy elképzelésünk valóra váltása igényes és nehéz feladat. A szövegkönyvön tudományos dolgozók kollektívája, nemzetgazdászok, technikusok és művészek is dolgoznak, mert a munkának minden arculatát ábrázolni akarjuk, hogyan hat például a zenére, képzőművészetre stb. Szeretnénk olyan formát találni, ami egyszerűen és szemléltetően fejezi ki a vezérgondolatot. Számltunk azzal, hogy a Munka Palotája a tudósok, újítók, kutatók, kiváló munkások, kulturális dolgozók találkozó helyévé válik, ahol Időnként az ember és a munka viszonyát elemző tudományos értekezleteket 16 rendeznénk. # A műemlékek védelme érdeké-^ ben milyen munkálatok foly-í nak? — Természetesen a többi műemlék védelmét sem hanyagoljuk el. Folyamatban van a Vitus székesegyház, a Vikarská utca, a II. várudvar és a többi épület rendezése. A régi Várban megszakítás nélkül folynak a munkálatok. Itt látható és tanulmányozható az összes építészeti stílus román, gót, kései gót, reneszánsz, barokk, rokokó, ezért olyan becses, ezért megy ritkaságszámba az egész világon. » Az épületek rekonstrukciója során milyen újabb felfedezésekkel találkozhatunk? — Érdekes jelenségnek vagyunk tanúi az épületek rekonstrukciója során. Régebben az átalakítások nem egységes koncepció alapján történtek és ezért a művészettörténeti kutatások részlegesek, felszínesek maradtak. Most, hogy a munkálatok, mondhatnók az egész fronton egyszerre folynak, sok meglepetés éri az archeológusokat, művészettörténészeket. Váratlan nyomokra, értékes építészeti emlékekre bukkannak. Amikor például a György kolostorokban szondázni kezdtek, a férfi és női kolostor között beékelve felfedezték az eredeti építkezés alapjait, amely 50 centiméterrel elhajlott az eredeti iránytól. Ha nem kezdünk hozzá az építkezésekhez, az elhajlási folyamat folytatódik és komoly károkat okoz. A Csehszlovák Gyermekek Házának átépítésekor lebontottak egy kis házat és régi román fal került napvilágra, aminek létezését nem ls sejtették. Az átépítés arra Is szolgál, hogy megakadályozza a művészettörténeti emlékek megsemmisülését, hogy megmentse az egész Várat a lassú pusztulástól. A várrendezés egységes koncepciójának és irányításának köszönhető az utóbbi évek legnagyobb művészettörténeti eseménye, a Vár régi képtára elveszettnek hitt festményeinek felfedezése. A CSTA Művészettörténeti Intézetének dolgozói a régi katalógusok, irattár anyagának tanulmányozása alapján minden kétséget kizáróan megállapították, hogy az eltűntnek, vagy külföldre hurcoltnak vélt festmények jelentős része Itthon van. Több mint száz festménynek akadtak nyomára, közöttük olyan világhírű mesterek müveit találták meg mint Veronese, Tlntoretto, Tizian, Rubens. Felfedezésük, amely az egész világon szenzációt keltett, óriási jelentőségű. A festményeket alapos vizsgálat alá vették s a külföldi szaktekintélyekkel együttműködve megállapították, hogy eredetiek. A gazdag képgyűjteményt 1964. júniusában kiállítjuk a Lovardában s nemzetközi részvétellel tudományos értekezletet rendezünk. Utána a legértékesebbek, a Vár nyugati szárnyán létesülő állandó képtárba kerülnek. • Sző volt a második szakaszban sorra kerülő építkezésekLátkép a Na Opyši utcára, ahol za és a Munka Palotája lesz. ről. Vannak már erre vonatkozólag is részletes tervek? — A Vár épületeinek rendbehozásánál szigorúan ügyelünk a műemlékjelleg megőrzésére, de némelyiket igyekszünk a jelen ábrázolására felhasználni. A várrendezés második szakaszában tervbe vett, a Vár déli oldalát környező kertek, az északi oldalát határoló úgynevezett szarvasárok átépítése kizárólag a jelen kifejezésének impozáns müve lesz. A korszerű technika eszközeinek alkalmazásával az északi oldalon húzódó szarvasárok felett, a Lőpor hídtól egészen az érseki palotáig különleges acélszerkezetű bejárati hidat építünk. Alatta a vadregényes, természeti szépségekben tobzódó szarvasárok mentén néhány kilométer hosszúságban felépül a szocializmus fasora, melyet jeles képzőművészeink alkotásai díszítenek majd. Azt akarjuk, hogy a nyilvánosság tudomást szerezzen a Vár építészeti és műemlékvédelmi rendezésének és átalakításának tanulmányairól, hoyg lássák menynyi nézet, elgondolás születik, míg kialakul a végleges és egységes koncepció. Augusztusban az Ulászló teremben munkakiállítás nyílik, me lyen bemutatjuk a tanulmányokat, terveket, Jövő tavasszal pedig a Belvedere kastélyban nagyobb szabású kiállítást rendezünk a prágai Vár építészeti fejlődésének történelméről és az átalakítási munkálatok architektonikus és képzőművészeti megoldásainak formáiról, módszereiGyermekek Há- ről. (Foto: F, Illek.) KIS ÉVA DIETER B E I E Ri HAZÄTilR M

iután becserkésztem az Idegen kerteket, hazajöttem. Anyám a konyha ablakában ült, s mereven bámulta a szemközti, hatalmas romhalmazt, amelyen — komor sivárságán kívül — nem volt semmi látnivaló. Nem tudtam megérteni, miért szentel anyám több ftgyelmet ennek a háborús maradványnak, mint nekem. Jóllehet előtte álltam, s kezemben egy szerzett" zöld káposztafejet szorongattam. Anyám gondolatai nagyon messze kalandozhattak. Nekem aztán mindegy: van egy fej káposztám, amt tízpercnyt élvezetet, majd egyórai jóllakottságot jelent. Anyám ugyan mindennap elmondta — amikor gyümölccsel vagy zöldséggel tértem haza —, hogy tolvaj vagyok, hogy rosszat csinálok s hogy szégyelljem magam. Olyankor azt feleltem neki: — Semmiség — s megígértem, hogy ezentúl tisztességes tolvaj leszek, mire kaptam egy pofont... Am a leves csodálatos módon mind a kettőnknek mindig nagyon ízlett. Amikor alaposan jóllaktam, lefeküdtem és szilárdan elhatároztam, hogy komolyan gondolkodom majd azon; mi a Jó s ml a rossz. Rendszerint azonban mindjárt elaludtam. Így éltem tizenegyéves koromban, egy hónappal a háború után. Akkor, azon a napon megéreztem, hogy életem megszokott rendjébe olyasvalami köszönt be, aminek döntő jelentősége lesz. Anyám halkan így szólt: — Holnap megjön apád. A fej káposzta kihullott kezemből. Az „apa" szó agyamba hasított. Öröm volt-e? Melyik gyerek nem szereti apját? A pár nap alatt, amit apám a háború hat évében otthon töltött szabadságon, hősként körülcsodáltam. Félelem volt-e a nagy, erős férfitől, aki tulajdonképpen Idegen volt nekem? Alkalmasint. Ugyanígy j éltem mindentől, amit nem ismertem. Bárhogy igyekeztem ts, nem tudtam visszaemlékezni arra, hogy valaha megvert volna. A káposztaleves nem ízlett... Holnap megjön apám. Apám — édesapa — apuka, e szó minden változatát kipróbáltam nyelvemen. Ízlelgettem őket s egyszeriben Jobban ízlettek nekem, mint a világ összes levesei. Az apa szó sokkal bizalmasabb jellegű volt, semhogy félnt tudtam volna tőle. Anyám nyugodtabbnak, komolyabbnak tűnt, mint bármikor azelőtt. Csodálkoztam. Ne örült volna, ne lett volna boldog? Mondta is nekem, s ez volt az egyetlen eset, amikor apámra célzott: — Végre kemény kézbe kerülsz. En már nem bírok veled. Másnap nem mentem „szajréznl". Semmi esetre sem akartam, hogy most az utolsó pillanatban kapjanak el, amikor apám elé kell mennünk. Az ember, aki a hírt hozta, azt mondta, hogy apám természetesen nem autón érkezik majd. Tehát akkor kerékpáron. S apám máris a háttérbe szorult. Alighanem nekem adja a kerékpárt. Istenem, micsoda boldogság! Két kilométer volt már mögöttünk. Az út két oldalán rétek, mezők húzódtak. Itt kint, a városon kívül, csendes nyugalom honolt. — Anya, mit gondolsz, jó állapotban lesz az a bicikli? — kérdeztem. :— Ki mondta ezt neked? — Hangjából haragot éreztem kicsendülni. — De hisz az az ember mondta, hogy apa hazakarikázik. Anyám megnyugodott. Mosolyogva felelte: — Biztosan jó lesz, fiam. Szedtem egy csokor mezei virágot. Nem akartam üres kézzel fogadni apámat. Anyám panaszkodott, hogy elfáradt, s le szeretne ülnt a bakterház előtti padon. Átléptük a síneket és anyám leült. A bakter kijött a házból és melléje telepedett. — Hát bizony az ember kikívánkozik abból a nyomorult városból — hallottam a hangját. Nem akartam most semmiről sem hallani, aminek semmi köze sincs a mai nagy eseményhez, ezért odaszóltam neki: — Nem sétálni megyünk, hanem apám elébe, aki ma tér haza a fogságból. — Igen? Akkor hát sok szerencsét kívánok maguknak — felelte az ember. — Es azt, hogy egészségesen térjen haza. Észrevettem, hogy anyám elsápad. Halántékán .lüktetett az ér. Ez ember most nagyon megijeszthette. Biztosan arra gondol, hogy apám beteg .., Megdühödtem az öregre. Szegény anyám! Elhatároztam magamban, megtudom, van-e kertje az öregnek. Gyökerestül kitépem mindenét! Az út közepére álltam. Nagyon messze, ahol az út elkanyarodik és a dombok közé vész, emberek tűntek fel. Minél közelebb értek, annál világosabban láttam, hogy valamit húznak maguk után. Szemem hasztalan kutatta a kerékpárost. Anyám görcsösen összekulcsolta ujjait. Zárt ajkai úgy mozogtak, mintha Imádkozna. A közeledőket néztem. Végre két férfit Ismertem fel közöttük. Rövideket léptek, nehezen, fáradtan emelgették lábukat. Targoncát húztak, olyant, amilyent a piaci kofák használnak. Tépett egyenruhát viseltek, amelyet csak a drótok, spárgák tartottak össze rajtuk. Odaértek hozzánk. Megálltak. A targoncán egy pokrócba bugyolált harmadik férfi feküdt. Arcát felém fordította. Bőre szürke volt. Megkérdezte tőlem: — No, fiú, nagyon össze van rombolva a város? — Hangja rekedt volt s félelemmel töltött el. *— Katona volt? — kérdeztem. A szürke bőrű férfi hallgatott. — Az ép apám ma jön haza a fogságból. Talán ismeri ts? — kérdeztem tőle. — Alighanem biciklin érkezik. A férfi így felelt: — Már megjött. Csalódásomban a körmöm kezdtem rágni. Mindez tévedés, gondoltam. 'A félelem és az öröm harcolt bennem. Lehajtottam a fejem és darabokra tépdestem a virágokat. Anyám kiáltása úgy ért, mint az ostorcsapás és félbeszakította gondolataimat. Mindig megfogadtam, hogy soha nem ijedek meg, ha váratlanul ér valami. Rohrstock Andres, a tanítóm verése iránt jóformán érzéketlen voltam. De amit most láttam, szörnyűbb volt a bombázásnál és a verésnél is. Anyám szorosan átölelte a férfit,,akt most már ült. Ügy rémlett, hogy az a kevéske ereje ebben az ölelésben összpontosult. A targoncáról leesett egy batyu. Szemem végigsiklott a férfi keszeg alakján. Csodálkozó tekintetem megállt a combnál. A test itt végződött. A két ember, akt hazahozta apámat, csendesen eltűnt a bakterházban. 'A lábatlan ember anyám leeresztett halát simogatta. Mély gödrökben ülő száraz szemét rámfüggesztette. Gyere ide! — hívott a szeme. Nem mozdultam. Bicikli, hős, szigorúság... Nyomorék, nyomorék... Ezek a gondolatok vadállatként mardosták gyermeki lelkemet. Megkerestem apám fényképét, amelyet a zsebemben rejtegettem. Nem, ez nem lehet ő. De anyámnak csak tudnia kell. Mondogatta is: — Hisz ez a te apád. A virágok kihulltak a kezemből a betonra. Apám elvette tőlem a fényképet és összetépte. Jobblát a vállamra tette: — Segíts le a kocsiról — mondta. Anyám is odalőtt s apám már állt ott mellettem az úton. Olyan kiest volt, mint én. A kezemet kereste. Hallottam szavait, de alig értettem mit beszél: — ... egymáson segítve indulunk neki együtt, az új életnek. •— Láttam rajta, hogy hiszi is, amit mond. Ereztem, mennyire harcol a szeretetemért, bizalmamért. Ügy beszélt velem, mint egy felnőttel. Ezért így feleltem: — Nem tudom, hogyan sikerül majd. Legfeljebb egy helyett két fej káposztát „hozok". Vártam az első korholó szót, de apám csak elnevette magát: — Azt nem csinálod többé. Tanulni fogsz, én meg dolgozom. — Ezentúl nem kell majd azokból a káposztafélékből élnünk, amiket összelopkodsz. Meg tudjuk csinálni? — Meg ám — feleltem. Szégyelltem előbbi gyengeségemet. Szinte belehasított szívembe, s a sebből most csak úgy ömlött a szeretet, amelyet apám iránt éreztem. Némán lehajoltam s felszedtem a virágokat. Apám csak annyit mondott: — Köszönöm. , Fordította: Sárközi Gyula 1963. augusztus 1. * (JJ SZÖ 5