Új Szó, 1963. augusztus (16. évfolyam, 210-240.szám)

1963-08-27 / 236. szám, kedd

Utazás közben, ha már meguntunk gyönyörködni a mellettünk elsuhanó táj szépségeiben, néhanéha a vasútállomásokon veszteglő teherkocsikra is vetünk egyegy pillantást. Érdekli az embert, mi minden „folyik" át az országok ütőerein — a vasútakon —, érdekel bennünket, mit szállítanak a kékhadsereg katonái. Aztán meg rendszerint azt is megnézzük, milyen „nemzetiségű" kocsi szállítja a furcsaformájú gépalkatrészeket, a vasércet, vagy a nehéz traktorokat. Mert a CSD jelzésű kocsik mellett más nagybetűs feliratú teherkocsikkal is találkozunk elég gyakran. Gyarapszik hazánk külkereskedelme, jegyezzük meg magunkban ilyenkor. Az egyszerű halandó a kocsikra vetett pillantáskor a kocsik hovatartozását illetően, csak annyit tud esetleg, hogy a BDŽ jelzés a bolgár vasútak rövidítése, a PKP pedig a lengyeleké. Es ilyenkor rendszerint nem is gondolunk arra, hogy minden egyes idegen kocsi „átutazása" mennyi gondot okoz vasutasainknak. Mert közös ugyan a célja a szocialista országok népgazdaságainak de minden egyes állam azért még önállóan számolja el a vasúti szállítás költségeit — éppúgy, mint bármely más termelő tevékenységgel összefüggő munkát. És rengeteg probléma merül fel ezzel kapcsolatban. Nemzetközi együttműködés o vasúti mmm Kialakítjuk a közös teherkocsiállományt • Hogy kevesebb legyen az üresjárat • Megszületik a szocialista országok unifikált kocsitípusa • Valamennyi tagállam nyer ezzel az intézkedéssel • Az átrakodó-állomásokon is sokat segít az együttműködés Mi volt eddig a helyzet? Bratislavában — a Vasútigazgatóságon — a KGST-nek épen egy idevágó határozatáról vitatkoznak a szakemberek. Mindegyik előtt grafikonok, szakkönyvek, folyóiratok, szakdolgozatok tucatjai, amiből könynyen észreveheti az ember, hogy nem apróságokról folyik itt a sző. — Csak az év egyetlen hónapja alatt, — magyaráz az egyik előadó — több mint 35 ezer idegen kocsi futott át az ország határállomásain. És ebbe még nem is számítottuk bele a Szovjetunióból érkezett szerelvényeket. A határállomásokon naponta százával jönnek be hazánkba az idegen kocsik. A nemzetközi egyezmények értelmében az átutazó kocsik a teher lerakása után a legrövidebb időn belül, a kocsinak közbeeső országban való felhasználása nélkül, üresen kell visszaérkeznie a határállomásra, hogy ott átadhassuk az illető államvasutak képviselőjének. Ez így elég egyszerűnek tűnik. De közben, ahogy valamennyien tudjuk, mondta a vasúti szakember, minden egyes kocsiról egész aktacsomag készül, mert ittléte minden mozzanatáról jelentés számol be. Ez azonban, ahogy később megtudtam, még nem minden. Mert normák szabályozzák azt is, mennyi idő alatt kell a külföldi kocsit visszaszállítanunk. Ezt a normát, persze, vasutasaink gyakran nem tudják betartani, így a papírháború itt újabb teret kap, mert a fekbérekhez újabb és újabb jegyzőkönyvek járulnak. De a hiábavaló kiadások mellé még a kocsi elégtelen kihasználásából eredő kár is hozzájárul, hiszen hosszú az út például az NDK Keleti-tengeri partjaitól a bolgár Fekete-tengerig. Az előírások miatt sokszor bizony ezt az Irdatlan távolságot ls üresen teszik meg a hazatérő kocsik. És — ezt talán felesleges is hangsúlyozni — a közbeeső országok amúgy is jelentős mértékben igénybevett vasútjait még jobban megterhelik ezzel. Kiszámították például; hogy havonta 500—350 szerelvényt tennének ki az 500—600 kilométert, üresen futó kocsik. Ez pedig már jelentős tényező egy ország vasúti forgalmában. Amikor a mellényt újra kell gombolni Valamelyik régi politikus azt mondta, hogy „ha rájövünk hogy a mellényünket rosszul gomboltuk be, ki kell a ruhadarabot gombolni és újra — jobban — begombolni." A vasutasok a külföldi — átfutó — kocsik használatával kapcsolatban hasonló helyzetben voltak. A csehszlovákok tudták például, hogy a néhány évtizeddel ezelőtt készült előírások nem felelnek meg a ma adta követelményeknek, a románok is csak a fejüket csóválták, mikor üresen útnak indítottak hazafelé egyegy német kocsikból álló szerelvényt és a többi szocialista ország vasutasai is látták, hogy valamit tenni kell ezen a téren, mert milliós károkat jelentenek az üresen futó kocsik a szocialista országok népgazdaságainak. Még tavaly nyáron megszületett Varsóban egy egyezmény, amely szerint rövid időn belül ki kell dolgozni a szocialista országok közös teherkocsi gazdálkodási irányelveit. Ez év júliusában a tagállamok küldöttei ki is dolgozták az irányelveket, amelyek szarint a jövőben az európai szocialista országok megteremtik a közös teherkocsi állományt. A tervek és a tárgyalások előrehaladottsága arra enged következtetni, hogy a jövő év elején már érvénybe is lép az egyezmény. A meg nem felelő előírásokat tehát nemzetközi szinten hozzáidomították az élet adta követelményekhez. Százezer teherkocsi közös irányítása Kezdetben „mindössze" 100 ezer vasúti teherkocsit Irányítanak át a tagállamok a közös „kommandó" alá. Minden állam külkereskedelmi vasúti forgalmához arányos mennyiségű teherkocsival járul hozzá a gondolat valóra váltásához. A szakemberek számítása szerint azonban rövid néhány év alatt megkétszereződik a központilag irányított kocsik száma. Ez azonban — természetesen — nem ls lesz olyan egyszerű dolog, mert a szocialista országok vasútjain a legkülönfélébb kocsitipusok futnak. A KGST-nek ezen a téren ls sok megoldanivalója van még. A Tanács elhatározta, hogy a tagállamok vagongyárai a jövőben főleg egységes kocsitípusok gyártására irányítják majd figyelmüket; ezzel is jelentősen hozzájárulnak a vasúti forgalom színvonalának emeléséhez. A tervek szerint a közös irányítás alá rendelt kocsipark kizárólag a tagállamok közötti áruforgalom lebonyolítását fogja szolgálni. Belföldi szállításra ezek a kocsik csak rendkívüli esetekben lesznek használhatók. Ez az intézkedés főleg a rakfelület jobb kihasználását eredményezi majd, de emellett még más előnyel is lesznek ennek a munkamódszernek. Nem futnak a jövőben a kocsik százai üresen, a tagállamok komplikált elszámolási gyakorlatát is lényegesen leegyszerűsítik ezzel és a valutagazdálkodásban ís pozitív tényezőként hat majd ez az Intézkedés. Mit nyer ezzel köztársaságunk? Az utóbbi években a hazánk területére érkező idegen kocsikért fekbérként nehéz milliókat fizettünk ki a szomszédos országoknak. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy 1959től napjainkig az így kifizetett öszszeg több mint kétszeresére emelkedett. Ezt főleg az idegen kocsik itt-tartózkodási ideje növekedésének „köszönhetjük". A lassú átrakodás, a vasútak túlterheltsége és más tényezők következtében az idegen kocsik átlagos itt-tartózkodásl ideje az 1959-es évi 3,67 napról 1962-ben 5,38 napra emelkedett. E tekintetben hazánk vasutat, sajnos, az összes szocialista ország államvasutai között a kétes értékű első helyet foglalják el. Ez azonban nemcsak vasutasaink hiányos munkájának a következménye. Hazánk földrajzi fekvése is ludas ebben, hiszen egyetlen baráti állam területén se fut át ennyi idegen kocsi, mint a Csehszlovák szocialista köztársaságon. Ennek bizonyítására elég, ha rátekintünk Európa térképére. Hazánk központi fekvésére a múltban nem voltak tekintettel az eddig érvényben levő nemzetközi vasúti előírások és díjszabások. Sokszor voltunk kénytelenek szélmalomharcot folytatni az előírások megváltoztatásáért, de szakembereink fáradozása a legtöbbször hiábavaló volt. A lövőben hazánk e különleges helyzetére ls gondolnak a KGST szakemberei. A jövő évtől kezdve a négy szomszédos szocialista ország vasúti forgalmának központjaként — irányítójaként — szereplünk majd, ami teljesen érthető és ésszerű ís, hiszen nem kevesebb mint 23 határszéli átjáróállomás van hazánk területén. A vasúti teherszállítás koordinálása a KGST keretében további fontos lépést jelent a szocialista országok népgazdaságának megszilárdításában. Bratislavában — a Keleti Vasúti Szakasz dolgozói már most készülnek az ezzel összefüggő nagy feladatok valóra váltására. (TM) (A Közlekedésügyi Minisztérium statisztikai adatai alapján.) Hírnevükhöz méltón A losonci járás kicsi, de eredményekben gazdag üzemelnek egyike a Kokavai Lenfeldolgozó Vállalat. Az üzem dolgozóinak eredményességét mindennél beszédesebben bizonyítja az a tény, hogy elnyerték a CSKP XII. kongresszusi üzeme büszke elmet. A címet tervfeladataik rendszeres teljesítésével és a termelt áru kiváló minőségével érdemelték ki. Üj idény előtt áll az üzem. A legközelebbi napokban megkezdik az új lentermés felvásárlását és raktározását. Hogyan készültek fel az üzem dolgozói az új feladatokra? Erre a kérdésre Albert Gyula elvtárs, az üzem igazgatója válaszolt. — Mindig azt tartottuk, hogy az alapos felkészülés fél siker — mondotta az igazgató. — Megszerveztük a felvásárlást. Pedig ez nem kis feladat, hiszen a legközelebbi időszakban 30 600 mázsa lent kell átvennünk a termelőktől. Az első _ szállítmány már meg is érkezett, a Ceské Brezovó-i szövetkezetesek voltak a legügyesebbek. A továbbiakban arról beszélgettünk, milyen vállalásokkal indult az üzem a második félévbe. A vállalások értéke eléri a 120 ezer koronát. Ez év végéig 14 ezer kilogramm árut adnak át terven felül a testvérüzemeknek további feldolgozásra. — A vállalások létrejötte főleg az üzemben dolgozó szocialista munkabrigádoknak köszönhető — mondja az igazgató. — Mindkét kollektívát nő vezeti. Az egyiket, amelyik a CSKP XII. kongresszusa brigádja címet viseli, Viera Gibalová irányítja, a másikat pedig Helena Bienková. Mindkét brigád külön vállalásokkal indult a második félévbe. A vállalások teljesítését rendszeresen ellenőrizzük. Különösen nagy gondot fordítunk az önköltség csökkentésére. Ezt a prémiumrendszer szélesebb körű alkalmazásával kívánjuk elérni. Hírnevükhöz méltóan, a Jövőben Is eredményesek akarnak lenni a kokavai lenfeldolgozó üzem dolgozói. Felkészültségük ezt bizonyítja. Agőcs Vilmos Siker koronázta a Chemkostav dolgozóinak munkáját, akik a vojanyi hőerőmű építését végzik. Sikerült felszámolniuk idei tervadősságukat — befejezték az erőmű széngazdálkodási részlegének, valamint Čierna nad Tisou-bfii Vojanyba vezető szélesnyomtávú vasút első szakaszának építését. Felvételünkön: A földmunkálatok során kiváló eredményeket elérő járművezetők egy csoportja — névszerint Emii Mazár, )án Kukurčin és Ján HanCuda bágrista — Melichar Zabenskývel, a fő gépesitővel vitatja meg napi feladatait. (M. Tuleja — CTK — felv.) ma ssm Helyzetjelentés az eszmei harc frontjáról A

kommunista és a burzsoá ideológia harca egyre újabb formákat ölt. Mind a nemzeti felszabadító mozgalmak, mind az épülő szocializmus és kommunizmus, mind a békés együttélés egyre nagyobb térhódítása új ismereteket hoz, új tapasztalatokkal gazdagítja ideológiai küzdelmünket. Az alábbiakban bepillantást nyújtunk a Nová Mysl 8. számába. Olyan cikkeket közöl, melyek a jelenkor ideológiai küzdelmeinek helyzetét tükrözik. Két ezzel kapcsolatos cikket ismertetünk. A kommunizmus és a nemzeti felszabadító mozgalom Evžen paloncy a Nová Mysl vezércikkét a nemzeti felszabadító mozgalom kérdéseinek szenteli. A bevezetőben leszögezi: Az imperialisták állandóan új formákat keresnek, hogy megtartsák befolyásukat a fejlődő országokban. Ezt különféle „segélyekkel", gazasági nyomással, az úgynevezett „békehadtestek" kiküldésével, vagy katonai missziók útján, esetleg közvetlenül az ellenforradalom exportjával valósítják meg. Az ilyen imperialista befolyás ellen a sikeres harc ma elképzelhetetlen a szocialista országokkal, mindenekelőtt a Szovjetunióval folytatott együttműködés nélkül. Az imperialisták tudatában vannak annak, hogy a fejlődő országok további sorsa szempontjából mily nagy szerepet játszanak a szocialista államok, és mily nagy rokonszenvet szereztek a szocializmus eszméi a gyarmati és a függő országokban. Ugyanakkor tudatosítják, hogy az imperializmus Ázsia, Afrika és Latin-Amerika országaiban már annyira lejáratta magát, hogy a nemzetek e világrészekn MIRŐL IR NOVÁ MYSI ben a kapitalizmus fogalma alatt a gyarmatosítást értik. Az imperialisták ezért mindent elkövetnek, hogy a fejlődő országok népei előtt befeketítsék a szocialista államokat, lekicsinyeljék jelentőségüket és eltérítsék őket a szocialista világrendszerrel folytatott együttműködéstől. Ennek a törekvésnek a malmára hajtják a vizet az olyan veszélyes nézetek, amilyeneket Kína Kommunista Pártjának vezetői hangoztatnak. E téves nézetek hirdetői azt állítják, hogy „a döntő és legforradalmibb mozgalom a nemzeti felszabadító mozgalom, a szocialista országok pedig inkább azzal törődnek, hogyan erősítsék meg saját erejüket." E nézetek szerint „bizonyos értelemben a nemzetközi proletár forradalom ügye e területek népe forradalmi harcának eredményétől függ." Az egyetértés az Ilyen nézetekkel a burzsoá ideológusok állításának elfogadását jelentené, akik szerint az emberiség haladásának döntő tényezője nem a társadalmi rendszer, hanem a gazdasági fejlettség foka. Az emberi haladás döntő erői tehát nem a szocializmus és a kommunizmus országai, hanem csakis a „szegény nemzetek". Nem akarjuk lebecsülni a nemzeti felszabadító mozgalom óriási jelentőségét, sem azoknak a csapásoknak nagyságát, amelyeket ez a mozgalom az Imperializmusra mért és ma is mér. Az emberi haladás vezető és döntő erejének meghatározása azonban nem ftigg, szubjektív kívánságoktól, hanem a világban uralkodó erőviszonyoktól, a valóságos nemzetközi helyzettől. A jelen időszakban a szocialista országok fejlett ipari államokká változnak és belátható időn belül a világgazdaság élére kerülnek. Ez teremti meg a fejlődő és a függetlenségükért küzdő országok segítésének egyedüli és legjobb feltételeit. Ezért határozottan el kell utasítani minden olyan állítást, hogy a szocialista országok azért, mert iparilag fejlettek, kevésbé „forradalmiak" és mint ilyenek képtelenek megérteni a gazdaságilag fejletlen országok problémáit. A Szovjetunió és a többi szocialista ország a nemzeti felszabadító mozgalom támogatásét politikája egyik alapvető részének tekinti, és határozottan fellép minden olyan törekvés ellen, amelynek következménye a fejlődő államok és a szocialista országok közötti baráti viszony romlása lehetne. Az ezt tagadó nézetek terjesztőinek jogosan válaszolja az SZKP KB nyílt levele: „E nézetek célja a nemzeti felszabadító mozgalom elszigetelése a nemzetközi munkásosztálytól és a szocialista világrendszertől." Az imperializmus elleni harc formáiról szólva E. Paloncy megállapítja, hogy a fegyveres harc fontos formája. a küzdelemnek, de nem tekinthető az egyetlen helyes módszernek. Azokban az országokban, amelyek már elérték függetlenségüket (s ez a többség) az imperializmus elleni harc legfontosabb eszköze: széles imperialistaellenes front kialakítása minden olyan osztály és réteg közreműködésével, amelynek érdeke az imperialista befolyás felszámolása. A fegyveres harc, ha nincsenek meg számára az objektív feltételek — mind belföldi, mind külpolitikai viszonylatban — gyakran nemcsak a követelmények elérését teszi lehetetlenné, hanem elszigeteli, sőt el is nyomhatja a forradalmi erőket. Az egységes imperialistaellenes front kialakításával kapcsolatban a szerző felveti a kommunista pártok viszonyát a nemzeti burzsoáziához. A kommunista pártok a fejlődő országokban olyan politikát folytatnak, hogy támogatják a burzsoá kormányok intézkedéseit, amíg ezek az intézkedések nem irányulnak a nép ellen és nem vezetnek az imperializmussal való szövetkezéshez. A nemzeti burzsoázia ez idáig jelentős mértékben befolyásolja a dolgozók nagy részét, mert a dolgozók hiszik, hogy azok, — tehát a nemzeti burzsoázia tagjai,— akik vele együtt harcoltak a gyarmatosítók ellen, a dolgozók követeléseit ls kielégítik majd. A Szovjetunió és a többi szocialista ország abból indul ki, hogy a külpolitikában a fejlődő országok aktív semlegességi politikát folytathatnak, s a békeerők oldalán az Imperializmus elleni frontban állhatnak. El kell vetnünk azokat a nézeteket, melyek szerint a nemzeti burzsoázia képviselői „az imperializmus ügynökei". Ha a kommunisták e burzsoázia ellen fordulnának, lehetőséget adnának az imperializmus és a belső reakció számára az összpontosított támadásra. Az imperializmus beavatkozásának egyik formája a nacionalista irányzatok támogatása. Ez abban nyilvánul meg, hogy a „nemzeti egység" jelszavával a belső reakció segítségével igyekszik elkenni az osztályok létezésének tényét és az egyre növekvő osztályellentéteket. Az ilyen „nemzeti egységpolitika" megfelel a nemzeti burzsoáziának ís és a reakciós erőknek is. A nacionalizmus azonban az antikommunizmus táptalaja. Nem véletlen, hogy például a Swatandra nevű reakciós indiai párt éppen akkor erősítette meg pozícióit, amikor Indiában a nacionalista hangulat kerekedett felül. S nem véletlen az sem, hogy az iraki kormány, amely brutális antikommunista politikát folytat, soviniszta támadásokat kezdett az Irakban élő kurdok ellen, ami végül is gyalázatos irtóhadjárattá fajult. A nacionalizmus csak addig tölt be pozitív szerepet, amíg egyesíti az imperialista- és gyarmatosítás-ellenes erőket az idegen kizsákmányolók elleni harcban. Míg az állami függetlenségért folytatott harc idején az elnyomott nemzeteknél a fő jelszó a gyarmati iga lerázása volt, addig ma egyre világosabban a gazdasági függetlenség kérdése kerül előtérbe. A nemzeti önrendelkezésüket elért országokban ugyanis az imperializmusnak éppen gazdasági téren a legerősebb a helyzete. A gazdasági függetlenségért folytatott küzdelem mindenekelőtt az idegen monopóliumok kiváltságos helyzetének és befolyásának felszámolását jelenti. Ezek a monopóliumok ugyanis akadályozzák a sokoldalú gazdasági fejlődést, és szeretnék, ha továbbra is a fejlett tőkés államok nyersanyagfüggvénye maradna az illető felszabadult ország. Az imperialistáknak ebbe a törekvésébe beleszól a Szovjetunió és a többi szocialista ország, amely gazdasági segítségét főleg a fejlődő országok hazai iparának támogatásával és fejlesztésével valósítja meg. Az idegen monopóliumok befolyásának megszüntetése azonban nem jelenti azt, hogy meg kellene szüntetni minden kereskedelmi kapcsolatot az iparilag fejlett országokkal. Éppen ellenkezőleg. Az egészséges fejlődés feltételeŰJ SZÖ 4 * 196

3- augusztus 27.