Új Szó, 1963. augusztus (16. évfolyam, 210-240.szám)

1963-08-27 / 236. szám, kedd

A HELYES JUTALMAZÁS jobb munkára serkent —JCuEtwui— RÉSZVÉT Ha egy írás megrendülést kelt és elgondolkoztat — nem kétséges, hogy elérte célját. Igy vagyunk Vladimír Mináč Aki az úton jár című novellájával is*j. Nem áll szándékomban kritikát írni róla, pedig megérdemelné a legkimerítöbb esztétikai elemzést. Dicsérnem kellene szerzője mesterségbeli tudását, a szűkszavú írás formai tökélyét, és ki kellene emelnem, hogy művészi értéke semmivel sem kisebb hasznosságánál, társadalmi hatásánál. Miről is van a novellában sző? Azok kedvéért, akik nem olvasták, dióhéjban elmondom. Valahol egy irtványon, tizenhat kilométerre a várostól torokgyíkban fuldoklik egy kislány. A tapasztalatlan fiatal anya és a segítségül hívott tapasztalt szomszédasszony tanácstalanul nézik vergődését. Gyors orvosi segély, gyógyszer kellene! A munkájából hazaérkező gazda nem bírja nézni a gyerek vergődését, bebugyolálja és éjnek idején útra kell vele, hogy bevigye a kórházba. Bízik a szerencsében, az országúton utazó autósok jószívében. Háromszor is nyílna alkalom, ám a segítség mégis elmarad. Az elcő esetben fekete fuvart visznek, a söfőrnek és a kísérőnek rossz a lelkiismerete, gyötri őket a félelem és ezért nem veszi fel a segélyre szorulót. A másik autóban egy járási előadó utazik, fáradt és rosszkedvű, benne még él némi részvét, ő szívesen segítene, visszafordulna, de a sofőr rideg ember, eszébe sem jut megállni... „Hát aztán? Ha gyerek is volt? Az ő dolga?"... A harmadik kocsiban vidám társaság utazik, zsúfolt az autó, a benne ülők csak konstatálják, hogy alkalmasint kórházba viszi az ember gyerekét — de megállni, nem, erre nincs idő, zavarná a kissé pikáns szórakozást — és senki sem száll ki, hogy átengedje a helyét. Áldozat volna? Dehogy is! Hiszen a kocsi percek múlva visszafordulhatna érte. Végül két kilométerre a várostól egy taxis felszedi az embert, beviszi gyerekestül a kórházba, és ott az orvos már csak a beállott halált konstatálja. — Ha öt perccel előbb jön, megmenthetjük! Ennyi az egész történet. Nemrég Bécsben, hetven éves korában meghalt egy igen népszerű színésznő: Annié Rosar. Emlékére a bécsi televízióban egy játékot mutattak be, amelynek egyetlen szereplője az elhunyt volt. A TV-játék — Tengeri rák a címe — korántsem remekmű, de alkalmat adott a nagy művésznek, hogy egy órán át felejthetetlen játékával lenyűgözze a nézőt. Annié Rosar egy takarítónőt alakít, aki hatvanadik születésnapjára •) Megjelent az, ÜJ Sző 1963. augusztus 3-i számában. jómódban élő fia látogatását várja, de az nem Jün, levelet sem küld. Nem jön el az ünnepi ebédre meghívott egykori szerelme, törvénytelen fiának apja sem, mert nincs egy rendes inge, nadrágja, az egyik barátnő aznap Ital meg az aggok menházában, a másik ugyan eljön, de inkább otthon maradhatott volna. Lopott ezüstevőeszközzel akarja revanzsálnl magát és a felháborodott öregasszony kidobja. A barátnő azzal a fenyegetéssel távozik, hogy megvá* dolja lopással és a rendőrséget küldi az öregasszony nyakára. Azt hinnéd, hogy kétségbeesésében, magányában és félelmében kiveti magát az ablakon a szerencsétlen, elhagyott öregasszony, de nem: az utolsó pillanatban minden jóra fordul, nem foghatja senki rá, hogy tolvaj és állását sem veszti el. A közönybe dermedt polgári világban minden jó, akár a vaníliás cukorral meghintett születésnapi kalács. Akadnak ugyan gonosz lelkek, szívtelen gyerek, rossz barátnó, de a jó isten kéznél van, csak buzgón fohászkodni kell, és a végső pillanatba küldi mentőangyalait. Es mit mond a Minác-novella? Talán azt, hogy rideg és kíméletlen a mi társadalmunk, önző, kegyetlen és részvétet nem ismerő? Aki nem tud olvasni, rosszakaratúan esetleg erre is következtethetne, elkerüli a figyelmét, hogy az író az ellenkezőjét Irta meg — s hogy figyelmeztet: sok a hiba még bennünk, nem irtottuk ki magunkbői a közöny és részvétlenség ördögét! Ha valaki segítségedre szorul, és te nem állsz mellé, pedig megtehetnéd, nem is jelentene különösebb áldozatot, nem mondhatod magad embernek. Olyannak kell lenned, mint a novella taxisa, látván az apa kimondhatatlan fáradtságát és összeroppanását, magához hívja, töltse nála az éjszakát. Vörösmarty Mihály versének két sora jut az eszembe: „MI dolgunk itt a világon? Küzdeni erőnk szerint a legnemesebbekért..." Vannak szavak, amelyeket elkoptattunk, félünk élni velük. Vannak mondások, melyek szinte frázissá váltak, nem szívesen használjuk őket, pedig éppen velük fejezhetjük kl a legtalálóbban a nagy gondolatot és igazságot. Igy vagyunk Vörösmarty két halhatatlan sorával is. Mi dolgod itt a világon, írástudó? Mi volna más, mint a visszahúzónak klpellengétezése, a maradinak leleplezése, az emberi ügyért való harcnak megsegítése, „küzdeni erőnk szerint a legnemesebbekért". A bécsi TV-játék írója nem mert tragédiát mutatni, inkább hazudik, megédesíti a témát, elzsongítja a nézőt. Csal, kendőzi a valóságot. A mi rendünk írástudója szembenéz a valósággal. Vigyázz az emberségedre, ne dobd el magadtól közönyösen, részvét nélkül, mert nincsen nála drágább, nemesebb, mondja a novella. És ez a lényeg, ez dönti el az írás értékét. EGRI VIKTOR '' A MUNKAKEDVNEK és igyekezetnek — akárcsak népgazdaságunk többi ágában — a mezőgazdaságban ls egyik leghatékonyabb serkentője 02 elvégzett munka szerinti igazságos jutalmazás. A mezőgazdasági dolgozók helyes jutalmazását az általános alapelveken kívül Indokolttá teszik a földművelés sajátos, s más termetési ágaktól eltérő feltételei. A mezőgazdasági termelésre döntő hatást gyakorolnak az éghajlati-biológiai viszonyok. A mezőgazdasági dolgozók jutalmazását befolyásolja többek közt az a tény is, hogy a kitűzött feladatokat, például a vetést, a szénabetakarítást a megjelölt agrotechnikai határidőn belül végzik-e el a dolgozók vagy sem, hogy rendszeresen, pontosan, a meghatározott összetételű takarmánnyal etetik-e az állatokat, vagy sem. Igen fontos figyelembe venni ezeket a körülményeket, mert köztudomású, hogy jelentős mértékben kihatnak a termés minőségére egyaránt. Az iparban egy bizonyos terméket többnyire csak a saját felelőtlen munkájával ronthat el a dolgozó, a mezőgazdaságban viszont akkor okoz nagy kárt, ha nem végzi el a munkáját idejében. Ezeknek a sajátosságoknak szükségszerűen hatást kell gyakorolniuk, a mezőgazdasági dolgozók jutalmazására, annál ls inkább, mivel a mezőgazdasági termelés lényegéből, alapfeltételeiből erednek. Ott, ahol nem veszik őket figyelembe, a legjobb esetben is csak egy szinten mozog a termelés, de rendszerint visszaesés mutatkozik. Sajnos, még elég sok olyan szövetkezetünk van, amelyekben a munka jutalmazását úgy végzik, hogy nem veszik figyelembe a mezőgazdasági termelés állandó továbbfejlesztésének szempontjait. Megelégszenek a helytelen általános jutalmazási módszerekkel, vagy — ami talán egy kicsit jobb — csupán a bizonyos munkáért járó jutalom nagyságát határozzák meg, tekintet nélkül annak hatékonyságára. A szocialista jutalmazás alapelve szerint azonban nemcsak a munka mennyiségét kell figyelembe vennünk, hanem a minőségét is. VEGYÜK FONTOLÓRA. Mit használ például az, hogy a jastrabiei EFSZ vezetősége pontosan meghatározta a vetés talajelőkészítésének teljesítménynormáit, hogy a tagok tudják: mennyit kapnak egy ár cukorrépa kiegyeléséért, megkapálásáért, egy liter tej fejéséért, egy kilónyl súlygyarapodásért stb. Tudják, hogy a csoportvezető mennyit számít a teljesített normáért —, tehát arra törekszenek, hogy minél több munkaegységet szerezzenek maguknak. S vajon mi az ilyen módszerek eredménye? A szövetkezet nem érte el a tervezett hektárhozamokat, az állatzi a nemzetközi munkamegosztást, de — és ez a fontos — csak akkor, ha ezt a gazdasági együttműködést az imperialisták nem használhatják fel az illető ország politikai és gazdasági befolyására. A gazdasági függetlenségért folytatott harc feltételezi az eddigi munkamegosztás megváltoztatását, ami abban nyilvánul meg, hogy a fejlődő országok, amelyek főleg nyersanyagtermelésre vannak beállítva, a nyersanyag feldolgozására is képes jelentős iparhoz jussanak. A cikk befejező részében a szerző a békés együttélés kérdésével foglalkozik és rámutat: A nemzetközi feszültség fokozódásával növekszik az imperialisták fegyveres beavatkozásának veszélye is e fejlődő országokban. Ezzel szemben a békés együttélés elveivel összeegyeztethetetlen a más országok ügyeibe való beavatkozás. Az imperialisták kezében a fegyverek akkor is harcolnak a nemzeti felszabadító mozgalom ellen, ha történetesen nem is lőnek belőlük. Ha a békés együttélés elveinek megvalósításával kiütjük az imperialisták kezéből ezeket a fegyvereket, megteremtjük a legjobb feltételeket arra, hogy a fejlődő országok nemzetei minden befolyásolás nélkül érvényesíthessék saját akaratukat. Ebből a szempontból a leszerelés azt jelentené, hogy az imperialista hatalmak már nem alkalmazhatnának fegyveres erőszakot a fejlődő országok befolyásolására, és ezek az országok így megszabadulnának a a zsarolástól, terrortól és fenyegetéstől. Ezért teljesen törvényszerű és logikus, hogy a békemozgalom egyesíti az imperialista elnyomás elleni harcot is. Békés együttél

és a burzsoá ideológia tükrében Az imperialista burzsoázia tudatosítja, hogy a tartós békés együttélés lehetővé teszi a szocialista országokállomány hasznosságát, nem teljesíti az eladási tervet, tehát nem éri el a munkaegység tervezett értékét. Másként járnak el azonban például a kissallól szövetkezeti tagok. A munkaterv szétlrásakor meghatározták, meddig kell elvetni a gabonaféléket, hogy a cukorrépát legkésőbb hét napon belül kl kell egyelniük 20—22 centiméteres tőtávolságra, hogy a takarmányféléket közvetlenül virágzás előtt fogják betakarítani, mert így a leghasznosabb stb. stb. Tudják, hogyha betartják a vetés agrotechnikai határidejét, ha megteremtik a növény fejlődéséhez szükséges kedvező feltételeket, minden bizonnyal jó termést takaríthatnak be. Ezért a jutalmazási alapot két részre osztják. Egyik részből az ún. alapjutalmakat, másik részből — prémium formájában — a határidőre elvégzett és a jó minőségű munkáért járó különjutalmakat fedezik. S az ilyen módszernek ml az eredménye? Az, hogy a szövetkezet hektárhozamait, az állattenyésztésben elért eredményeit már tíz év óta senki sem szárnyalta túl a járásban. Igen ám, de honnét vegyük a premizáláshoz szükséges pénzt? — kérdik erre számos szövetkezetben. A válasz egyszerű. A premizálásra nem kellenek külön jövedelmi források. Csupán ésszerűbben kell elosztani a jutalmazási alapot. Nyolcvan százalékot hagyjunk az alapjutalmazásra és húszat a premizálásra. Igy viszonylag csökken a munkaegység értéke, de növekszik majd azok számára, akik kiérdemelték a prémiumot. Az kap majd többet, aki többet és jobban dolgozott. MILYEN PRÉMIUMRÓL is van szó? Hamarosan Időszerű lesz az ősziek vetése. Ha bevezetjük ezt a premizálási módszert, akkor az ősziek vetésekor például így járhatunk el. Húsz százalék prémiumot ígérünk azoknak a traktorosoknak, akik az agrotechnikai határidőn belül elvégzik a vetést, s így a növény fejlődéséhez kedvező feltételeket biztosítanak. Vagy azoknak a traktorosoknak, akik még virágzás előtt lekaszálják a takarmányt 15 százalék prémiumot juttatunk, majd további 5 százalékot azért, hogy nem hagyták a gabonatermést megázni. A jól szervezett, helyes premizálással elérjük azt, hogy fokozódik a szövetkezeti tagok anyagi érdekeltsége, s igyekeznek majd idejében és jól teljesíteni az időszerű feladatokat. Arról pedig, hogy ez mit jelent, felesleges beszélni. Ugyanilyen serkentő szerepük van a mindmáig sok helyütt elhanyagolt nak és a szocialista forradalmi mozgalomnak erőik nagyszabású gyarapodását és végül az abszolút fölény megszerzését a világ tőkés része felett. A másik oldalon a termonukleáris világháború lehetősége kínálkozik a velejáró óriási károkkal, melyeket a szocialista tábornak okozhat. Ez azonban biztos öngyilkosságot jelent az imperialista támadó számára. Az imperialista körök minden politikai és filozófiai számítása a békés együttélés történeim! szükségessége tényének falába ütközik. Ezzel a gondolattal kezdi jegyzetét Josef Solaŕ a legutóbbi Nová Myslben. A továbbiakban kifejti, hogyan tükröződik ez a kettősség — a békés együttélés szükségszerűségének objektív ténye és az együttélés ellenzőinek szubjektív vágya — a jelenlegi burzsoá ideológiai „termésben". Az egyik oldalon — ma még túlsúlyban — egyre újabb kísérletek látnak napvilágot, amelyek célja „bebizonyítani" az együttélés lehetetlenségét elméletileg és „erkölcsileg" megindokolni az atomháború elkerülhetetlenségét. A másik oldalon azonban olyan próbálkozásoknak is tanúi lehetünk, amelyek igyekeznek a békés együttélést reális távlatként megérteni. A békés együttélés lehetetlenségének bizonygatói a háború fő ideológusai sorába tartoznak. Wetter, Bochenski, Thielicke, Jaspers és mások érvek és adatok helyett leginkább a „szent háború" Irracionális elképzelésével manővereznek a nehezen meghatározható „nyugati civilizáció megvédése" érdekében. Ezt az irányzatot primitív formájában Aurel von Jüchen, nyugatnémet pap így fogalmazta meg: „A bolsevizmus a lelket öli meg, de az atombomba a lelket megóvhatja, csak a testet pusztítja el. Mivel nekünk keresztényeknek megígértetett a megváltás, nem kell iélnünk az atombomba borzalmaitól." Ezzel szemben például W. Banning „Együttélés — a lehetetlen szükséún. célprémiumoknak. Ha közelebbről megvizsgáljuk, hogy minek köszönhetők például a pofanyi szövetKezetben kukoricából elért nagy (morzsoltan átlagban 50 q) hektárhozamok, arra a megállapításra jutunk, hogy a célprémiumoknak. A premizálás módszere Itt még egyszerűbb, mint az előző esetben. Valamennyi szövetkezetünk termelési pénzügyi terv alapján dolgozik, amelyben feltünteti a tervezett hektárhozamot és önköltséget. Semmi sem akadályozhat meg bennünket abban, hogy azt mondjuk a szövetkezeti tagoknak: Ha nem lépitek túl a tervezett önköltséget és mégis túlszárnyaljátok a tervben kitűzött hektárhozamot, a terven felüli mennyiség 25 vagy 30 százaléka a tiétek. Hasonlóképpen járhatunk el a cukorrépa, takarmány, tej, hús stb. termelése esetében. A kívánt eredmény biztosan nem marad el, mint ahogyan nem maradt el ott, ahol már bevezették a premizálásnak ezt a módszerét. A DOLGOZOK több keresetre, jobb életre vonatkozó igyekezete természetes jelenség, s nem kell félnünk a támogatásától. Az ésszerű premizálás növeli a szövetkezeti tagok anyagi érdekeltségét, s így törvényszerűen elősegíti az egyéni és társadalmi érdekek összhangba hozását. A Nový Bohumín-i Morva Vegyipari Üzemben kísérletileg megkezdték az átalakított részlegben a pala gyártását. Elsősorban a gyenge és erős áramú elektrotechnikai berendezések számára gyártanak itt alkatrészeket. Képünkön Vera Žebráková vegyésznő egy különleges palagyártó berendezést kezel. (CTK — V. Švorčík felvétele) gesség" című írásában már hangot ad egyes burzsoá értelmiségi körök azon véleményének, hogy az együttélés lehetősége reális. Banning a kommunizmus nagy ellenzője, de tudatosítja, hogy a háború százszázalékos bizonysággal katasztrófát jelentene a nyugati világ számára. , Ma nem találunk olyan felelős politikust, aki a nép támogatására számítana és ugyanakkor fő céljaként a nukleáris háborút hirdetné. Ez azt bizonyltja, hogy a népek békét akarnak. A tőkés ideológiának ezért ebből a tényből kell kiindulnia. A háború ideológusai ma már nem igyekeznek cáfolni a békés együttélés gondolatának helyességét, hanem azt tűzik zászlajukra, hogy „a békés együttélés jő lenne, csak a kommunistákkal nem lehet megegyezni". Gustáv Wetter filozófus az „Együttélés szovjet értelmezése" című írásában azt próbálja „bebizonyítani", hogy a békés együttélés ellentétben áll a marxizmus—leninizmus egész elméleti rendszerével. Wetter azt állítja, hogy a kommunisták, akik a békés együttélést hangoztatják, vagy leninisták — és akkor a békés együttélés számukra csak taktikai csel —, vagy valóban a békés együttélést akarják, de akkor nem igazi kommunisták. Wetter elmélkedése tipikus példája annak, hogyan lehet visszaélni a marxizmus—leninizmus dogmatikus értelmezésével. Mert éppen a dogmatizmus szavakkal a békés együttélést nem tagadja ugyan, de kifogásai vannak ennek megvalósítása ellen. A dogmatikusok álláspontja váratlan, oldalról érkezett segítséget jelentett az antikommunista propaganda számára. H. Brugmans professzor egyik Írásában például azt állítja, hogy „a békés együttélés politikája a Szovjetunió részéről csupán Ideiglenes taktika, mert az osztályharc szükségszerűen háborúhoz vezet. A kommunistákkal nem lehet megegyezésről tárgyalni". Az osztályharc dogmatikus értelmezéséből a burzsoá Ideológusok a tőkés országok elleni háború kirobbantásának szükségességére következtetnek. Az antikommunista propaganda egyik fő eszmei fegyvere éppen az, hogy a békés együttélést és az osztályharcot egymással szembe állítja. Természetes, hogy a burzsoázia és a proletariátus között nem létezhet békés együttélés abban az értelemben, hogy megszűnnék az osztályharc. Nemzeti és nemzetközi méretekben az osztályharc csak akkor szűnik meg, ha megszűnnek az ellentétes osztályok. Az osztályharc azonban nem jelent termonukleáris világháborút. A kommunista mozgalom nem kendőzi el a békés együttélés és az osztályharc közti összefüggést: A békés együttélés a szocializmus és a kapitalizmus közti békés verseny alapja. Ez pedig a nemzetközi osztályharc különleges formája. A közelmúltban a kommunista mozgalomban hallatszottak olyan hangok, melyek szerint a őékés együttélés megkárosítja a forradalmi harcot. Ez is a fogalmak összetévesztésének a példája. A békés együttélés versenyében nem a hatalmi kérdés dől el, hanem az, hogy melyik társadalmi rendszer progresszív, melyik életképesebb. A békeharc ezért egyúttal a szocializmusért vívott harcot ls jelenti. A kommunista mozgalom stratégiájának és taktikájának mindennemű más magyarázata érveket ad a burzsoá antikommunista propaganda kezébe, olyan érveket, amelyekre várva-vár, hogy bebizonyíthassa: a békepolitika csupán eszköz a „világforradalom" megvalósítására, előkészület a tőkés világ megtámadására. Tudvalevő, hogy a kommunista pártok a tőkés országokban jelentős erőt képviselnek. Akár legálisan, akár Illegálisan dolgoznak is, munkájuk eredménye annál jobb, minél tökéletesebben valósítja meg a szocialista tábor a békés együttélés politikáját. A szocialista országok békepolitikája a tőkés országokban működő kommunista pártok számára lehetővé teszi, hogy erősítsék befolyásukat és egyesítsék a békeharc és a demokratikus követelmények zászlaja alatt a nép legszélesebb rétegeit. A burzsoá ideológusok az együttélést gyakran azzal támadják, hogy kijelentik: a kommunizmus nem ismeri el az együtélést ideológiai téren. Ez tény. De a békés, együttélés politikája nem azért valósul meg, hogy elsimítsa az osztályellentéteket és kibékítse az egymással szembenálló osztályokat. Hanem azért, hogy megakadályozza egy termonukleáris világháború kirobbantását. Hiába is zárkóznánk el az ideológiai összecsapások elöl, amikor maga az élet, az osztályharc mindennapi formái ezt természetszerűleg napirendre hozzák. Az osztályok és ideológiák harca szociális tény, objektív valóság. De ez semmilyen formájában nem veszélyezteti az emberiség létét. És ez a lényeg. Az imperialista ideológusok a szocializmus és a szocialista békepolitika elleni harcukban nem félnek felhasználni a revizionista és dogmatikus fantáziákat is. Ezeket nem támadják s minden igyekezetüket az SZKP XX. kongresszusának irányvonala, a modern lenini irányvonal ellen összpontosítják. Azért van ez igy, mert érzik ennek az irányvonalnak a veszélyét és tudják, hogy a revizionista és dogmatikus elképzelések az ő malmukra hajtják a vizet. A szocialista országok politikája, amely a békés együttélésre Irányul, azt a célt követi, hogy az osztályharc a békés verseny formájában valósuljon meg a munka és a termelés frontján. Ezen a fronton bizonyosodik be a szocialista társadalmi rendszer fölénye, így érjük el a szocialista eszmék világgyőzelmét. (vj 1963. augusztus 27. * ŰJ SZŐ 5