Új Szó, 1963. augusztus (16. évfolyam, 210-240.szám)

1963-08-03 / 212. szám, szombat

GYAR SZÜLETIK Árnyékban 30 fok, de itt a szeredi nikkelgyár épületei között talán még nagyobb a hőség, az új üzemnek ép­pen csakhogy az épületei állnak, fák, virágágyak még nem enyhítik a fa­lakra s a kopár udvarra zúduló rek­kenő meleget. Az igazgatóhelyettes főmérnök Má­té Béla technikust adja mellém, aki végigvezet az üzemen, hogy megmu­tassa, megmagyarázza mindazt, ami külső ember számára érdekes lehet. Mielőtt elindulnánk, a főmérnök fi­gyelmeztet: — Gyakran keres fel bennünket a sajtó, film televízió, de — ne vegye rossz néven — eleget bosszankodunk, mert felületességből, vagy nem is tudom minek nevezzem, sokszor egé­szen tévesen tájékoztatják a lakossá­got, Megígérem, hogy ami engem illet, nem csorbítom az írott szó hitelét, hiszen nem szakcikket szándékozom írni, s Pedlik mérnök, államdíjjal ju­talmazott új technológiai eljárását sem óhajtom részletezni, csupán az ország egyik új büszkeségének, az Európában páratlan nikkelkohónak a születéséről, első lépéseiről akarok beszámolni. A MÉRNÖK Nagy Gábor, a kísérleti osztály ve­zetője, az új gyár legrégibb emberei közé tartozik. 0 már akkor is az üzemben dolgozott, amikor annak még csupán az alapjait ásták. Hogyan? — mereszti szemét az ol­vasó, de megnyugtatom, így Igaz, az ellentmondás csupán látszólagos. Néhány századmagával a Vítkovi­ce! Klement Gottwald kohómű mellett felépített kísérleti üzemben dolgo­zott, ahol elsajátították a nikkelgyár­tás technológiáját és mindent, ami az új, felépítendő hatalmas gyár üzemben tartásához szükséges. A tan­folyamok Időtartama szükség szerint két év és hat hónap között mozgott. Akkor még azt sem tudták, hogy a tulajdonképpeni nikkelgyárat hol fog­ják felépíteni. A kísérleti üzem elektrolízis-részlegét viszont a Ban­ská Bystrlca-1 Fémművekhez csatol­ták, ahol azelőtt rezet, most pedig mangánt gyártanak. Különálló kísér­leti üzemekre gazdaságossági szem­pontból volt szükség, mert az emlí­tett két más-más profilú üzem saját költségvetésén belül nagyrészt bizto­sítani tudta a kísérleti üzemek fenn­tartását. — A nagyközönség a nikkelt rend­szerint mint csillogó bevonatot Isme­ri a különböző használati és dísztár­gyakon. Ha ezzel a nikkel betöltenó teljes szerepét, aligha emelkedett volna népgazdaságunkban Ilyen ma­gas rangra a nikkelgyártás. — A fényes bevonatok készítésére (t nikkel alig 6—8 százalékát hasz­nálják fel — tájékoztat Nagy Gábor s ebben már a rozsdamentes ét­ikészletek gyártása is benne van. A nikkel jelentősége abban áll, hogy hő- és korrózióálló gépi berendezé­sek készítésére kiválóan alkalmas. Másrészt a nikkelére feldolgozásakor nyerjük még az Ipari szempontból ugyancsak nagy fontosságú kobaltot, ennek felhasználása azonban már nem a mi feladatunk. — Nagyon kevés nővel találkoztam az üzemben. Azt jelenti ez, hogy a nikkelkohászat „kizárólagosan férfi szakma"? — érdeklődöm. Nagy mérnök mosolyog. — Inkátíb talán azt, hogy három műszakban dolgozunk, mert a folya­matos gyártást nem lehet megszakí­tani. Nőknek, különösen fiatal anyák­nak ezt nehéz megoldani s nem ls kívánatos. Az adminisztrációban és olyan helyeken, ahol nincs három műszak, szívesen alkalmazunk nőket Is. A kis kitérő után megint új ipar­águnkra, a nikkelgyártásra fordul a szó. Szeretném tudni, hogy a nik­kel kivonása után a hátramaradt ér­cet fel lehet-e és hogyan lehet fel­használni? Nagy Gábor erről is fel­világosít. — A kilúgozott érc Ejpovlcéba ke­rül, ahol tovább dolgozzák és vas­koncentrátot állítanak elő belőle. A vaskoncentrát 90 százalék vasat tartalmaz. Üzemünk, amelyet 1960­ban kezdtek építeni, még ma sincs teljesen befejezett állapotban és csak alig néhány hete kezdte meg a tulaj­donképpeni termelést, hathatós támo­gatást kap abban a párthatározatban, amely sürgeti, hogy az üzemek rej­tett tartalékai feltárásával járuljanak hozzá az ez évi terv teljesítéséhez és ezenfelül még egymilliárd korona ér­tékű terméket állítsanak elő, amit a féligkész, vagy a még nem teljes ka­pacitással dolgozó üzemek teljes láb­raállítására fordítanának. — Nagyon fontos ugyanis, hogy lehetőleg függetlenné váljunk a ka­pitalista piactól. Eddig Kanadából kaptuk a nikkelt, mert csak Ka­nada, Kuba és Katanga gyárt tiszta nik­kelt, egyéb országok csupán ferro­feikkel gyártására szorítkoznak. Néz­Az ércredukáló épülete ze Itt ezeket a környező épületeket. Már előre úgy tervezték meg, hogy a teljes kapacitás után 3—4 évvel könnyűszerrel kétszeresére bővíthes­sék, aminek eredményeként az egész szocialista tábor nikkelszükségletét ki tudnánk elégíteni. Ez a KGST egyik távlati terve. A MUNKÁS Hatalmas lúgozó katlanokkal fel­szerelt hosszú csarnokon kísér végig, ahol alig látunk embert. Ez a mun­kafolyamat már a legkorszerűbben automatizált gépekkel megy végbe. Az elektrolízis részlegében van Sušia kohász munkahelye. Idevezet, hogy elbeszélgessünk. Ű is az első gárdá­hoz tartozik. — Az emberek, azelőtt jó magam ís — mondja — a nikkelt el sem tud­tuk másképp képzelni, csak ezüstö­sen csillogó fém formájában. Pedig ha megfigyelte a sínek mentén azo­kat a barnás, rozsdaszínű kőhalmo­kat, nagy meg apróbb köveket egé­szen a törmelékes kavicsig, az a tu­lajdonképpeni nikkel, őseredetl álla­potában. Nem, a laikus szemét valóban nem vonják magukra ezek a halmok, ha csak azért nem, hogy magéban azt gondolja: errefelé is elkelne már egy kis rendcsinálás. Tartályokban rézgállczöld színű, tapintásra szappanszerű anyag fek­szik. Kezembe veszek egy rögöcskét, és morzsolom. — Ez ml? — Ez — emel kl egy marékkal Sušia Is — nikkel. A gyártási folya­mat egyik fázisában. Sokféle arca van ennek a fémnek„.míg végül meg­kapja végső formáját. Átsétálunk egy másik helyiségbe, ahol a nikkel az elektorlízls után — ami különválasztja a többi anyagtól — megfémesedik. Ezután már csak formába sajtolják és ezzel az itteni munka befejezést nyer. — Nálunk mindenkinek alaposan kell értenie a dolgát, nem olyan ér­telemben csupán, hogy amit csinál, azt Jól csinálja, hanem tudnia kell azt is, hogy miért kell éppen azt és úgy csinálnia, ahogy csinálja, érte­nie kell az összefüggéseket is — mondja Sušia elvtárs. — A félüzemi kísérleteknél Vítkovlcén hasonló be­rendezéseken dolgoztunk, tanultunk, s ezeket, mivel ott most már nincs rájuk szükség, szeretnénk megkapni. Ide be a gyárba csak az kerülhetett át, aki ott sikeresen elvégezte a tan­folyamot és letette a vizsgát. De még ez sem volt elég, Itt újból vizsgázni kellett. Még- azoknak ls vizsgázniuk kell bizonyos szakképzettségből, akik a termeket takarítják. A környékbeli falvak lakói közül verbuválódott a munkásság zöme. Ezek nagy része már azelőtt ls gyá­rakban dolgozott, de rendszerint sok­kal messzebb fekvő gyárakban és most örülnek, hogy közel kerültek az otthonukhoz. A kereseti lehetőség is van legalább olyan Jó, mint bárhol másutt, s a tanfolyamok, a kiképzés, — ahol elméletet ls tanítottak — nagyban hozzájárul azoknak az embe­reknek szélesebb, átfogóbb látóköré­hez, akiknek érdeklődési területét azelőtt falujuk határmezsgyéje szab­ta meg. ÜJ üzemnél azonban mindig van­nak nehézségek. A gyártási techno­lógia még „nem futotta be magát", nem gördül olajozott síneken. A gyár vezetőségének és a munkásságnak ez még éppen elég gondot ad. MÉG VALAKI akit az itt egymást váltogató újság­írók nem szoktak meglátogatni. Az üzemi orvos neve beszélgetéseink közben kétszer is felmerült és mind a két ízben kihangsúlyozott elisme­rés kísérte. Felkerestem a rendelőben dr. Eu­gen Holubot, aki három egészségügyi nővér segítségével látja el feladatát a Nikkelgyárban. Ahogy betegeit vizsgálja, kérdezi, panaszaikat 'meghallgatja, mindjárt értem, miért kedvelik. Modora, gon­dossága mindenkit meggyőz, hogy egészségét jó kezekre bízta. Érdek­lődöm, a környékről származik-e? A felelet meglep. — Csehországi vagyok, az egyete­met Prágában végeztem. Apám, aki katona volt, az első köztársaság ide­jén Szlovákiában teljesített szolgála­tot, úgyhogy Ifjúkorom nagy részét itt töltöttem, harminckilencben kel­lett elhagynunk ezt a területet. Ta­nulmányaim elvégzése után. évfolya­munkból négy friss-sütetű orvosnak Szlovákiába kellett mennie. Valahogy nehezen ment az önkéntes jelentke­zés. Ügy éreztem, mint tanulmányi csoportvezetőnek nekem kell példát szolgáltatnom, de amúgy Is szívesen jöttem, hiszen úgy éreztem, nem me­gyek idegenbe, — hát jelentkeztem. 1955-ben a kórházból, ahol dolgoz­tam, a Duna áradásától veszélyezte­tett határvidékre kértem magam or­vosi szolgálattételre. így kerültem Bodokra, ahol olyan Jó barátokra tet­tem szert, úgy megkedveltük egymást az ottani emberekkel, hogy azóta Is minden évben szabadságom egy ré­szét közöttük töltöm. Afelől érdeklődöm, várható-e ezen a munkahelyen bizonyos speciális be­tegségek kifejlődése, vagy az azokra való hajlam. Könyveket, angol nyelvű folyóiratokat tesz elém. — Kanadában, Angliában a nikkel­kohászat régi iparág, az orvostudo­mánynak módjában volt foglalkozni az Itt előforduló betegségek okainak kutatásával. Az ő eredményeiket aka­rom hasznosítani. Bizonyos fajta bőr­megbetegedés veszélye fennáll azok­nál, akik hosszabb ideje nikkellel dolgoznak. Ezt úgy igyekszünk kikü­szöbölni, hogy minden egyes alkal­mazottunkat a felvételnél vizsgálat­nak vetünk alá, ,érzékeny-e a nik­kelre? Ha igen, alkalmazásáról szó sem lehet. Némely munkahelyen a tüdő és orr megbetegedései is elő­fordulhatnak, de ezeket állandó el­lenőrzés mellett még szinte megjele­nésük előtt észlelni tudjuk s intéz­kedünk. Aztán ne feledjük el, hogy a mat modernebb technológia mellett ezek a kellemetlen tünetek Inkább már csak a múlt kísértetei, hiszen szellőző, elszívó- és egyéb egészség­ügyi berendezéseink megvédik az egészséget. Ezeknek a tanulmányok­nak az anyagát még akkor gyűjtöt­ték, mikor a dolgozók egészségének védelme távolról sem állt olyan ma­gas fokon, mint ma nálunk. — A betegek véleményét már hal­lottam _ orvosukról, szeretném tudni azt is,' az orvos elégedett-e betegei­vel? Dr. Holub elrakja a folyóiratokat és meggyőződéssel feleli: — Derék embereknek ismertem meg a gyár dolgozóit. Nem volt dol­gom lógósokkal. Ha előfordult, hogy valaki kissé túlzottabb jelentőséget tulajdonított betegségének, mint ami­lyen valóban volt, megértette, hogy nem kíméletlenségből „írom ki" gyó­gyultnak, hanem valóban az. Ez rö­videsen mindig be is bizonyosodott. Én is 1960 óta, a gyár létezése óta állok a posztomon, s ez az idő meg­győzött róla, hogy szép jövője van a gyárnak s az embereknek egyaránt. • Ez a derűs, bizakodó hangulat jel­lemző mindazokra, akikkel hosszab­ban beszéltem. Amint a vonatból visz­szapillantok a Nikkelkohónak, az izzó kék égbe fúródó hatalmas kéménye, azt hirdeti, gazdagabb lett az ország gazdagabbak lettünk. ORDŰDY KATALIN Sbejtäw- eg,(f ájítáó. kSnixí Körülbelül hányra ls érkezünk ha­za? Fogalmam sincs, mert sötét van, nem tudok tájékozódni, de úgy vélem, van még legalább nyolcvan kilométernyi utunk. Szörnyű. A ko­csi másfél órája fut és én másfél órája meg sem szólaltam. Mit gon­dol majd rólam a sofőr? Meg kelt lene mondanom neki, hogy rettene­tesen fáradt vagyok, nincs kedvem beszélgetni. Nehogy azt higyje, ha­ragszom valamiért. Ugyan miért is haragudnék erre a jó emberre, er­re a becsületes Soma kartársra, aki­vel oly szívesen szoktam elbeszél­geni szolgálati útjaim alkalmával mindenfél^ családi problémákról, az Időjárásról, a termésről, a televízió műsoráról, meg sokminden másról. De ma nincs kedvem, egyszerűen — nem akaródzik megszólalni. De vájjon tényleg csak nem akaródzik? Hazudnék, ha ilyen egy­szerűen vázolnám a tényt. En ma tulajdonképpen talán félek meg­szólalni, beszélgetni. Bánt a lelki­ismeret ... Azazhogy pardont Ez ellen tiltakozom. Az én lelkiismere­tem tiszta. En mindent, mindent meg akartam mondani azon az igaz­gatósági értekezleten, de azután mégis meggondoltam. Mit ártsam én ilyen dolgokba magam? Miért ke­rüljek pont én személyi és szol­gálati konfliktusba egy olyan nagy emberrel, mint a tröszt igazgatója, az utálatos Csökevényl Vince...? Csak nyugalom, nyugalom! Még jó, hogy a gondolatokat nem hallani. Mert egyébként igazam van. Csöke­vényl Vince agyafúrt spekuláns, erről már mindnyájan egynéhány­szor meggyőződtünk. Ma ts meggyő­ződhettünk róla. Kizálólag az ő mes­terkedésének köszönhető, hogy Mi­hók Laci újítását elutasították. En szamár! Most az bosszant, hogy másfél órája nem beszélgetek a kocsivezetővel és közben megfe­ledkezem Mihók Laciról, arról a kedves, régi jó barátról, aki ma ismét átvirraszt egy hosszú éjsza­kát... Es hány hosszú éjszakát kellett átvirrasztani Mihók Lacinak, míg újítását részletesen kidolgozta, míg pontosan kiszámította az újítás ál­tal megtakarítandó összegeket, míg összeállította a legapróbb részletek­be menő dokumentációs tervezetet, satöbbi, satöbbi... En még ugyan nem nyújtottam be a vállalatnál sem­miféle újítást, de van fantáziám, el tudom képzelni, mennyi munkát ad egy Ilyen... izé... Ezt mind meg akartam mondani az igazgatósági értekezleten, fogom volt mindent­megmondani, amit tudok és érzek, hiszen igazgatóhelyettes funkciót töltök be. Éppen ezért meg kellett nyíltan, mindenki előtt mondanom, hogy Schamerli Gustáv úgynevezett újítását hozzá sem lehet hasonlí­tani a Mihók Laciéhoz. Most biz­ísten, bánt a lelkiismeret. No, csak nyugt, öreg fiú, nyugi! Bántó lelki­ismeretemen kívül ugyanis van még négy apró gyermekem is. Ezért ré­szemre egyáltalán nem volna aján­latos ellenséges viszonyba kerülni Schamerli Gustávval, mert Schamer­li Gusztáv kartárs Csökevényt Vince sógora. Mindig tudja, mikor, milyen helyzetben hogyan kell viselkedni a felettesekkel szemben. Ez az igaz­ság. Ezt ís meg kellett volna mon­danom az értekezleten. Nyíltan, férfiasan, hiszen elvégre ezt min­denki tudja. Azt mondták volna, végre, egy nyílt, őszinte hang. Azt mondták volna, hogy igaz ember vagyok... No jó, jó. Könnyű azt mondani — ember. Dehiszen nem vagyok-e én ember? Iganis, jó ember vagyok. En nem akarok senkinek ártani. Es ugyan nem én voltam-e az, akt an­nak idején Mihók Lacit beprotezsál­tam az üzembe? Igaz ugyan, hogy csak segédtechnikust beosztást tud­tam részére biztosítani, de mégis beprotezsáltam szegényt, mert tud­tam, hogy... Tulajdonképpen mit ts tudtam? Az égvilágon semmit sem tudtam. Nem tudtam, nem is sejtettem, hogy Mihók Laciban ek­kora tehetség, ekkora ambíciók rej­tőznek. Hogyan sejthettem volna akkor, hogy Laci, az én kedves, jó barátom, iskolatársam egyszer­csak hipp-hopp, előlép egy ilyen Igazán nagyszerű, reális újítással, mely népgazdaságunknak évente legalább másfél millió korona meg­takarítást hoz? Ez már az újítási javaslat első olvasásánál világossá vált minden átlagos szakember előtt. Mindenki világosan láthatta, hogy ha azt a Mihók Laci szerkezetét egyelőre csak két kazánnál alkal­maznánk, akkor is már egy kerek milliót takaríthatnánk meg évente, csak a fűtőanyagon. Igen, mindenki értette, de mindenki hallgatott. Ogy van, nem csak én hallgattam, de mások is. A legelismertebb szakem­berek is hallgattak. De mit lehetett tenni, ha Csökevényi Vince, a nagy ember, már a javaslat első olvasását kézlegyintéssel félbeszakította és azt a csípős megjegyzést tette, hogy a vállalatnak nincs fölösleges pén­ze mindenféle dilettáns újítási kí­sérletek finanszírozására, különösen akkor, ha már egy Idevonatkozó reális újítással rendelkezünk. Ez alatt a reális újítás alatt termé­szetesen Schamerli Gusztávot értet­te. Meg kell pukkadni! Hogy az egy reális újítás. Ördögöt! Hiszen Ko­vács gyártásvezetővel együtt leg­alább tízszer szCtmoluk át az egé­szet és mi volt az eredmény? Fá­ból vaskarika! Selejt az egész Scha­merll-féle újítás. Hozzá nem lehet hasonlítani a Mihók Laciéhoz... No igen, de miért nem szólalt fel az értekezleten maga Kovács, a gyártásvezető? Tudom jól, miért. Egyszerűen azért, mert Schamerli Gusztáv lányának teszi a szépet, te­hát máris a Csökevényi-dinasztla tagjának képzeli magát. De hagyjuk már az egészet. Pletykálok itt saját magammal, mint egy vénasszony. Mit ártom magam egyáltalán a má­sok dolgába? Elsősorban azért kel­lett volna harcolnom, hogy Mihók Laci ésszerű, fölöttébb hasznos, pon­tos számításokkal alátámasztott, lelkiismeretesen kidolgozott újítása érvényesüljön. De nem tettem meg és Lacinak ezért biztosan meg lesz rólam a véleménye. Laci megint átvirraszt egypár hosszú éjszakát. Ö, szegény jó Lacikám ... ... Hogy mondja, kedves Soma kartárs? Hazaérkeztünk? Nagysze­rű? Háltstennek! Talán egész éle­temben nem voltam olyan kimerült, mint ma. No, jó éjt, kedves Soma kartárs. Es ne haragudjék, hogy egész úton hallgattam ... • • « Otthon fáradtan bedőlt ágyába és reggelig az igazak álmát aludta... VLADIMÍR KALYTCUK Az elmúlt hét tikkasz­tó délutánján Duna­.szerdahely egyetlen presszójába betért egy negyven év körüli úri­ember, két meghatároz­hatatlan korú hölggyel. A vendégek elegán­sak voltak. Olga, a csinos fel­szolgáló megállt aszta­luk mellett. Parancsol­nak ...? — Milyen kávéjuk van? ... csicseregte az agylk hölgy, akinek mellén kisebb „cintá­nyér" lógott. A felszolgálőnő tud­tára adta a vendégek­nek, hogy igen Jó za­matú feketekávéjuk van és szolgálatkészen várt a rendelésre. A válogatók — Hogy Jó zamatú a kávéjuk? ... édes — búgta a másik hölgy. — MI azonban arra va­gyunk kíváncsiak, hogy milyen eredetű — foly­tatta kényeskedve. — Az én Tiborom — s rá­mutatott a férfira — csak eredeti brazilt iszik ... Adél portu­gált, én meg indo­nézt ... A felszólaló arca egy pillanatra elkomoro­dott, aztán mosolyogva válaszolt: — Természetes, hogy mindenféle kávénk van. Nálunk minden van, kérem. Parancsol­nak? • — Ö, igen — vála­szolt egyszerre a két hölgy. Olga elllbegett, pontosan kimérte a do­bozból a kávét (termé­szetesen egyfajta kávé­ból), nyakon öntötte forró vízzel és elegáns mozdulattal felszolgál­ta. A vendégek nagy szakértelemmel kever­gették ... kóstolgat­ták... Végül a férfi megszólalt: — Tűrhető. — Lehetne Jobb ls —i volt rá a válasz. — Hét Igen — mond­'a a férfi és apró kor­tyokban inni kezdte a „finom brazil" kávét. M. F. HETVENNÉGY ÉVES korában el­hunyt Nylkola] Aszejev, a legidősebb szovjet Írónemzedék kiváló képvi­selője. • NEGYVENNYOLC kiváló angol és amerikai drámaíró megtiltotta da­rabjaik bemutatását a Dél-Afrikai Köztársaság minden olyan színházá­ban, ahol a nézők között faji meg­különböztetést tesznek. • AZ IDEI CANNESI fesztiválon az ifjúsági filmek diját a portugál Ernesto de Souza nyerte el. Hazaté­résekor a portugál hatóságok letar­tóztatták, egy másik haladó filmmű­vésszel Arnoldo Abolmmal együtt. A francia filmszakma neves képvise­lői táviratban tiltakoztak portugál kollégáik üldözése ellen. ÜJ SZÍNTÁRSULATOT alakított Lu­chino Viscontl több társával együtt. Az együttes neve Gruppo dl Teatro Libere di Roma. 1963. augusztus 3. * ÜJ SZÖ 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom