Új Szó, 1963. augusztus (16. évfolyam, 210-240.szám)

1963-08-03 / 212. szám, szombat

A brnói gyermekkórus, melynek vezetője dr. František Lýsek karmester, 1929-ig visszamenő hagyományokkal rendelkezik. 1945 óta 423 ny'lvános jellépése volt az együttesnek, 173 ízben szerepelt a rádióban. — Képünkön a brnói gye'mekkórus dr. František Lýsek karnaggyal. (F. Nesvadba — CTK felvétele) Hriszto Trajanov*: PETER B A L G H A*: HlimillllIlIllIlllillllllHIIIIIIÍ l. Veszekedést hallok a konyhából. Anya a nővéremet szidja: tegnap este későn jött haza. Engem egy hete szidott össze. Most már nem tud rám miért kiabálni, jó fiú vagyok. A kedve szerint cselekedtem. Példás, engedelmes fiú vagyok. Ma Éva kap ki. Miért is ne? Hadd hallgasson ő is, a kellemetlenségek ne mindig csak engem érjenek. Káröröm fog el, ha elképzelem, Éva milyen megtörve áll, nem felel, az ember azt hinné, bánkódik. De csak a szemébe kell nézni: javíthatatlan szemtelenség sugárzik belőle. S ez mindig elárulja őt. Flaubert kezd untatni, s akaratom ellenére hallgatózom. Valóban akaratom ellenére? Apa hangját nem hallom. Alighanem megszökött. Mindig elmegy, ha veszekedés van a háznál. Sérti a méltóságát. Akkor Is elment, mikor anya engem szidott. Ebédnél aztán jóváhagyta, amit anya elért nálam. Apa azt képzeli, elég, ha megkeresi a pénzt. Otthon nyugalmat akar, azért nem avatkozik bele semmibe. Anya egyre emelkedettebb hangon beszél. Senki sem ellenkezik vele. Most teljes torokból kiabál — fokozni már nem tudja — állapítom meg elégedetten. Hangja pár pillanat múlva elcsuklik, abbahagyja a kiabálást, lerogy a székre és Idegrohamot kap. Évát nem érdekli ez Idegroham, Itt mindig én lépek közbe Sajnálat fog el. — Ilyen semmirekellőket szültem. És felneveltem őket, nagyon is jól neveltem fel! Ez reám ls vonatkozik. — Azért gürcöltünk apáddal együtt, hogy éjszaka csavarogj és szégyent hozz ránk? Bennünket mindenki tisztességes embereknek is-, mer... Ahá, tehát anyánál a tekintélyről van szó. De minden pillanatban abba kell hagynla. — Fuj, bepiszkítod a nevünket... Remélem, hogy az ablak nyitva van és a szomszédok jól szórakoznak. — így hálálod meg... Nem bírja tüdővel, csend van. Kiszámított pontossággal rájött a roham. Felkelek az ágyból és kitárom az ajtót. Anya erőtlenül ül a szétdobált asztalnál. Intek a nővéremnek: tűnj el! Ügyis elege van már ebből. Éva el is tűnne... Számításom csütörtököt mondott. Anya roszalló pillantást vet rám és újból kitör. — Te ls eljöttél a részedért? Nem volt elég? Öh, anyám hangja kiapadhatatlan. — Abba hagyhatná, meghallják a szomszédok. — Neked van a legkevesebb beszélnivalód. Elég gondot okoztál nekem a szajháddal... Most aztán elég. Csörömpölnek az edények. Az asztalra csaptam. Anya meglepődve néz rám, de nem ellenkezik. Nem szokásom mindennap az asztalra csapkodni. — Milyen szajhával, • ordítom, bár tudom, hogy Jankát gondolja. Hogy merészeli... Milyen szajhával? 2. Gyerekek kergetőznek az utcán. Valamelyik nekem szaladt és elfutott. Nem tudom miért. Nem szidom meg. Miért sértegetnék valakit? Hónom alól hideg veríték csurog. Nincs meleg, májusban még nincs hőség. Valahogyan rossz az előérzetem. Ha kellemetlenül érzem magam, mindig izzadok. Csak minél hamarabb Jankához érjek. Mit érdekel az anyám? * Peter Balgha ftatal szlovák prózaíró, akinek első novelláskötete tavaly jelent meg. A nap reggel végződik Megélek nélküle, ha apa nem is ad pénzt. Majd én megmutatom, sértegetni a ... Előbb, vagy utóbb úgyis feleségül veszem Jankát, miért ne vehetném el azonnal? Mindenkinek joga van a boldogsághoz. Nem? Janikának megmondtam, hogy még nem lehet gyerekünk, kitagadnának otthon. Nem válaszolt. Túl büszke ahhoz, hogy könyörögjön, de rosszul esett neki. Igyekeztem mindent megmagyarázni: talán megértette. Az orvos, akiről anya beszélt, jó. S végeredményben anya nem ls gondolta rosszul... De miért nem szólt Janka egy szót sem? Az az átkozott büszkesége! Csütörtöktől nem láttam. Hamarabb kellett volna utána jönnöm, de nekem is kell valami büszkeséget mutatnom. Ha nem akar orvoshoz menni, hát nem megy. összeházasodunk. Ogy gondoltam, csak akkor esküszünk meg, ha kitanulok, de... Valóban én akartam ezt? Mikor Janka megmondta, hogy gyerekünk lesz, örültem Is, csak anya... Szót fogadtam; nem szeretem a veszekedést és nekünk még lesz gyerekünk. Az utca üres. Csak egy kisfiúval találkoztam, egy korsó sört vitt. Vasárnap délelőtt üresek az utcák, miért csodálkozom? Az újonnan mázolt ház, amelyben Janka lakik, Ízléstelen vörös színével bántja a szemem. Még pénteken utána kellett volna Jönnöm. De nagyon megviselt voltam. Mindentől. Annyira fásult voltam, hogy ma reggel a Salambót olvastam. Ez már disznóság. 3. A csengő szinte sérti a fülem. Várok. Ogy tűnik, hogy régóta várok. Lépteket hallok... Nehéz lépteket. Ez biztosan nem Janka. Miro Brodnyánszký nyit ajtót. Mit csinál itt? Tudomásul kéne végre vennie, hogy Janka engem szeret. Kelleti magát... Nem rossz ember, de nekem ellenszenves. Ha beszélni kezd, csupa összefüggéstelen dolgokat mond, a távlatokról tart előadást. Nem bírom a funkcionárius beszédmodort. Mindent elviselek, csak anya és a funkcionárius beszédét nem. Ha csak rágondolok, felfordul a gyomrom. Valószínű nincs más témája... Ha nőkről beszélne, nevetségessé válna. Várom mikor kezdi el. Szegényke, gyűlölettel néz rám. Megpróbálom kitalálni, mit mond. .Végre megszólal: — Nem mehetsz tovább, Janka alszik! Milyen Joga van ennek?.,, S egyáltalán, minek játszom vele? — Ha akarok, bemegyek! — Nem mész, Janka alszik! A szobából az ő hangját hallom. Valahogy gyengének tűnik. — Kl jött? f Kinyitom az ajtót.

1 Janka ágyban fekszik. Ilyenkor, délelőtt? Mira valami érthetetlent mormol és menni készül. Csakhogy megértette, hogy Itt teljesen felesleges. Valamit még mondani akar, látom rajta. — Fel ne kelj! Kíméld magad! Mit törődik Jankával? Ha itt valakinek törődnie kell vele, hát az én vagyok. 4. Kettesben vagyunk. Janka meg se mozdul. Nagyon sápadt. Pillantása kerüli az enyémet. Miért, mit vétettem ellene? Igaz, hamarább kellett volna jönnöm, de azért nem szabad... — Beteg vagy, megfáztál? — kérdem. — Nem, nem fáztam meg, csak... Egyszeriben eltol magától. — Ne, hagyj! — Miért? — Mi már soha., a j — Még mindig haragszol azért, amit csütörtökön mondtam? — Nem, nem haragszom már. — Akkor miért? — Én már soha többé nem szerethetlek téged. Sohal így nem tréfálhat. — Ha nem akarsz, nem kell orvoshoz menned, Janka. Ha nem akarsz, nem mégy. Én azt gondoltam ... — Nem, már nem kell mennem. Nem megyek orvoshoz. Nem kell! — Tévedtél akkor? Nem lesz..i — Már nem. Kezdem érteni. — Hát te voltál? Bólintott. — Miért nem szóltál? Ez nem lehet... — De lehet, Palkó. Miért is van a világon büszkeség. Minden a büszkeség... Sírni szeretnék, de nem bírok. — Hát ezért? — Ezért. — Nekünk még lesz gyerekünk, Janka. — Neked még lehet, hogy lesz és nekem úgyszintén, de nekünk már sohasem lesz gyerekünk, Palkó. — Szeretlek, janka. Nem hiszed, hogy szeretlek? — Én is szeretlek. Mindez csak azért történt, mert szerettelek. Oda is csak miattad mentem. — Te már nem szeretsz engem! — tört ki belőlem. — Miro kedvesebb neked! — Tán még most is szeretlek. Nem tudom, nem Ismerem ki magam. De igazad van, Miro kedvesebb. Ogy tűnik, mindebből, semmit sem értek, ö pedig folytatja: — Tudod, mikor az orvoshoz mentem, azt gondoltam, ezt meg kell tennem. Csak azután, mikor túlestem rajta, jöttem rá, hogy ennek nem szabad lett volna megtörténnie ... Egész biztos, nem kellett volna megtörténnie. Tudod, az első napokban a gyermekünkért éltem. Most már tudom, hogy mindig érte éltem. Csak mást beszéltem be magamnak, mert Te akartad. , — Ne beszélj így Janka! Az istenért, ne beszélj Így! Csókolgatom a kezeit. Halványak, minden erecske meglátszik rajtá. Nem védekezik, de még csak egy gyenge szorítást sem érzek. Ha egy óvatlan mozdulattal tudtomra adná, hogy egy idő múlva... minden rendbe jön... — Megesküszünk Janka, most, azonnal, mégha ott is kell hagynom az iskolát. Nemet Int. — Nem házasodunk össze, Palkó. Nem tudom neked megmondani miért, de valahányszor találkoznánk, mindig köztünk állna valami. Te Is szenvednél, én is. így nem lehet élni. — Inkább az ő felesége lennél? összerezzent, talán megsértettem. Ha legalább jól megszidna. — Becsapnánk magunkat, és mi ezt nem tudnánk megtenni. Legalábbis nem tudnék neked hazudni, mert szeretlek... Kezdem érteni. Ez a szakítást jelenti. Goromba szavak, veszekedések, hazudozások nélkül. Lehet, hogy majd Mlrőval ... Ki tudja? Nem tudom nélküle elképzelni az életet. Nekem ő volt az első nő, s neki én voltam az első férfi. Gyenge akaratú vagyok. Vége. Miért van vége, mikor csak most kezdtünk élni? Lehetetlen, hogy így végződjék

1... Sírok. Illő hazamenni, megenni a vasárnapi ebédet, amit anya főzött, meghallgatni, hogy nem tisztelem őt és megint későn ültem az asztalhoz. Rendes családban mindig együtt étkeznek ... Ogy viselkedem, mintha mi sem történt volna... És ismét példás, engedelmes fiú leszek ... Fordította: Kopasz Csilla. Legenda az elátkozott szikláról zeretnt jogsi? — Igen, egész életemben szeretni jogiák. — Ügy, ahogyan az Angara szereti a jeniszejt? — Ogy, ahogyan az Angara — felelt D lány. A fiú boldogságtól ragyogva hajolt fölébe, hogy megcsókolja, de a lány ijedten elhúzódott. — Ne, most ne! Előbb menjünk túl az elátkozott sziklán... A fiú a messzeségbe nézett, oda, ahol a felolvadt aranyként csillogó vízben tükröződött a hatalmas fekete szikla. Azután elindultak ketten, a fiú átölelte a lányt, mintha az átoktól védené. Szerettem volna kihallgatni szavaikat, de funaj apó félrehúzott. — Mindenki azt kívánja szerelmesétől, hogy úgy szeresse, ahogyan a Jeniszejt szerette az Angara — mondotta öregesen —, de nem kérdezi, lesz-e elegendő ereje hozzá? — Olyan erős volt Angara szerelme, hogy rá esküsznek a szerelmesek? — kérdeztem Junaj apót. — Hogy erős-e? Szegényes ez a szó az ő szerelméhez képest, fiam! Leültünk egy padra, s néztük a folyói, mely most az ember akaratú' ból összeköti a Bajkált és az új Irkutszki-tengert. — Néhány évvel ezelőtt — kezdte el meséjét az öreg — még nem volt itt tenger, csak tajga. Ezen folydogált keresztül az égi tisztaságú, gyö' nyörűséges Angara, azóta, hogy megszökött apjától, a gazdag Bajkáltöl. Valaha magas, sziklás hegyek fogták körül ezt a dús vízi birodalmat. Nagyon öreg volt Bajkál, de hatalmas erejű. Ha megharagudott, hullámai a hegycsúcsokig emelkedtek, zúgása az óceánig hallatszott. Ha tombolni kezdett, elsötétült az ég és a szél kidöntötte a tajga évszázados cédrusait. Félelmetes haragjától reszketett a föld, és messze futott előle minden élőlény. — Háromszákharminchárom fia volt Bajkálnak és csak egyetlen leánya; Angara. Senki sem 'ismert nála szebbet. Aki elhaladt mellette, megállt, hogy csodálja, s nem ls tudta többé elfelejteni. Angara beragyogta szépségével a tajgát. Este, ha fölé borult az éj, a csillagok és a Hold. fürödtek tiszta vizében. — Így történt, hogy egy este, míg lágy hullámaiban ringtak a csillagok, mesét mondott Angarának az alkonyi szél. Jeniszejről mesélt, a gyönyörű, hatalmas és erős ifjúról, akinek vizei féktelen vadsággal rohannak alá a hegyekből, zúgva-száguldva szelik át az áthatolhatatlan tajgát, s aki északon, a messzi jeges tengerbe önti vizét, mintha abbait kívánná lehűteni Ifjúsága féktelen, lobogó tüzét. — Hallott róla egyszer, hallott róla másodszor Angara, és eszeveszett szerelemre gyulladt iránta. Minden este várta a hírt hozó szelet. Várta, de vigyázott, hogy apja meg ne tudja, mert régen elígérte őt szomszédjának, a gazdag Irkutnak. — A szél pedig Jeniszejnek is mesélt Angaráról, akit ugyancsak megejtett a lány szépségének híre. Egy szép napon sirályai közül keltőt is elküldött' Angarához, s feleségül kérette. A sirályok egész nap Jeniszej szépségéről és férfiasságáról meséltek. Hallgatta Angara és resz' ketett a vágytól, hogy elmenjen hozzá. Éjfélkor, amikor az éjszaka sötétté és áthatolhatatlanná vált, úgy határozott, hogy a sirályokkal jeniszejhez szökik. Utoljára nézett vissza a szülői házra. Látta, hogy apja mély álomba merült. Nehéz szívvel készült a távozásra, de Jeniszejről nem tudott lemondani. Ám a sziklák jól őrizték apja birodalmát. Angarának minden vizét és erejét neki kellett feszítenie a szikláknak. A kövek némán, makacsul ellenálltak. Angara újra és újra nekifeszült, míg harmadszorra a sziklák repedezni kezdtek. Az erős, szép folyó pedig nagy robajjal átszakította a sziklagátat és kedvére zúgott keresztül a tajgán. A nagy robajra felébredt az öreg Bajkál, körülnézett, ki merészeli zavarni nyugalmát ? Fekete holló károgta felette: „Siess, megszökött a lányodl" — Azonnal talpra ugrott az öreg Bajkál. Végigvágott vizein és magasra csapta hullámait, dúlt-fúlt rettenetes haragjában. Rohant zúgva, mögötte a fiat. Meghallotta kiáltásaikat és Angara után vetette magát Irkut is, de a lány már messze járt. — Ott állt az áttört sziklagátnál a hatalmas öreg, és szavában vihar bömbölt: „Lá-á-á-nyom, térj vissza! Térj vissza, ne hagyj el engem!..." De a szerelemre gyulladt leány még csak meg sem fordult. Fáji hallania öreg apjának szívhez szóló kiáltásait, de feniszej iránti szerelme rendíthetetlenül hajtotta előre. „Lá-á-á-nyom!..." — kiáltotta Ismét az öreg Bajkál, de hangját csak a sziklák visszhangozták. Akkor eszeveszett dühében megragadott egy f hatalmas sziklát, magasra emelte és menekülő lánya után dobta. Mielőtt a sirályok figyelmeztető kiáltását meghallotta volna, a szikla eltalálta Angarát, s a leány elterült a sötétzöld tajgán. A hatalmas szikla alatt roskadozva, így könyörgött az apjához: „Apám, megfulladok. Bocsáss meg, ha tudsz és engedj utamrat* „Nem, lányom, nem tudok neked megbocsátani!" — mormogta a kíntól és haragtól reszkető öreg Bajkál és sírva fakadt a sziklákon. „Lásd a könnyeimet, s érezd, milyen nagy az én bánatom." Sírva fakadt bánatában Angara is. Bajkálnak, s az ő engedetlen lányának könnyei bővizű patakba ömlöttek össze. S a könnyek tüzes árja felolvasztotta maga előtt,,a földet, ledöntötte a tajga szikláit és megtisztította az utat az Angara előtt. Így jutott ebjeniszejhez, összefolyt vele és mind a mai napig oly tiszta a vizük, mint a könnycsepp... — ...Látod, fiam, fgy szerette Angara Jeniszejt — mondta Junaj apó, de szavai belevesztek a hajókürt búgásába. Megélénkült a part, jöttek táskákkal, csomagokkal az utasok, s elterelték gondolataimat az öreg Bajkál vízi birodalmáról. De ezentúl úgy néztem az irkutszki víztároló tengerre, mint a legenda folytatására: lám, a mai szovjet emberek az 7 Angarával éreznek együtt, s nem félnek többé az öreg Bajkál erejétől, haragjától. A hatalmas gát, amelyet Irkutszknál felépítettek, arra szolgál, hogy felemelje az Angara sziklák közé, völgybe szorult vizét, átsegítse az apai birodalom határát övező sziklákon. Már csak egyetlen szikla magasodik fölébe: az elátkozott szikla, a Simanszki kő. De az is csak azért, hogy emlékeztesse az öregeket: ne álljanak a fiatalok szerelmének útjába; s hogy intse a fiatalokat: legyenek hűek, mint az Angara. ... Este ismét láttam a fiút és a lányt. A lánnyal együtt szálltunk hajóra, a korlátnál állt, búcsút intett az ő JeniszeJének és csókot küldött feléje. A fiú pedig állt a parton, kezével az Angara felé mutatott... A fta/Ő lassan eltávolodott a parttól. Előttünk szélesen terült el>** a Bajkál, s a messzeségben ott sötétlettek a mongol hegyek. A hullámok egyre erősebben verődtek a kis hajó oldalához. A fedélzeten hűvös lett, azután szél kerekedett és most már hideg volt. Ez volt az első Jele annak, hogy átléptük a gazdag Bajkál hideg és zord vízi birodalmát. BÄN AGNES fordítása * Fiatal bolgár író. ÜJ SZÓ 6 * 1963. augusztus 3,