Új Szó, 1963. augusztus (16. évfolyam, 210-240.szám)

1963-08-17 / 226. szám, szombat

TURCZEL LAJOS i TOZSER ARP A D VERSEI T

őzsér Arpád első önálló verskötetére jó néhány éve várt már az Itteni magyar irodalmi közönség és az olvasók költészetkedvelő része. 1958-ban —, mikor a „fiatalok antológiája", s abban Tőzsér 18 verse is megjelent, — Tőzsérnek volt már annyi versanyaga, hogy egy karcsúbb kötet kitelt volna belőle. Immár közismertté vált kiadópolitikai nehézségek és nehézkességek, valamint a költő katonáskodása által okozott késés következtében az első Tőzsér-kötet (Mogorva csillag) csak most, 1963 derekán kerülhetett a közönség elé. A kötetére való hosszú várakozás alatt a kitűnő kvalitásokkal rendelkező fiatal költő módot talált arra, hogy más oldalról is bemutatkozzék előttünk. Erőteljes és színes riportjain s a Hétben közzétett és termékeny vitát kibontakoztató'szenvedélyes vitacikken kívül több olyan figyelemre méltó recenziója, irodalomkritikai, irodalmi- és kultúrpolitikai írása jelent meg, amelyek érzékeny tollú és határozott ítélőképességű esztétát és publicistát ígérnek: Ha irodalomkritikánk, irodalmi és politikai publicisztikánk aggasztó telitettlenségére gondolunk, akkor jóleső örömmel nyugtázzuk Tőzsérben a meglepően kész fegyverzetben jelentkező kritikus- és publicista-utánpótlást. Örömünket azonban bizonyos mértékben csökkenti egy körülmény. Ez pedig a költő Tőzsér viszonylagos terméketlensége. A mindössze 53 verset (s ebből az antológia 18 versét is) magában foglaló „Mogorva csillag" című kötetben több mint 10 év termése fekszik. E sorok írója a kötet néhány versét (Istennel telt aranyszék, Csendes öröm stb.) már 1952—53-ban, a költő második-harmadikos középiskolás korában olvasta kéziratban. A költő Tőzsérre és a kritikus-publicista Tőzsérre egyaránt szükségünk van. Szeretnénk tehát azt hinni — és úgy érezzük, hogy ez a hitünk nem is egészen alaptalan —, hogv a publicisztikai-kritikai tevékenység nem von el nagyobb alkotói energiákat a költőtől, sőt megtermékenyítőleg, ösztönzőleg hat rá, s költői nyersanyagot, problémákat „old fel" a számára. A „feloldani" szót hangsúlyozott értelemben használtam. Mert alaposan tévedne az, aki a költő Tőzsér viszonylagos terméketlenségét probléma-szegénységgel, gondolati-érzelmi meddőséggel magyarázná. Bábin és Cselényin kívül egyetlen költőnknél sem találunk olyan problématelltettséget, gondolati s érzelmi dússágot, mint Tőzsérnél. „Terméketlenségé"nek oka a lírai élményt hosszan érlelő szigorú igényességében és a költői svádától, verbalizmustól mentes, lényegre törő szűkszavúságában rejlik. A szigorú gondolati és formai ökonómiával felépített Tőzsér-versben ritkán találunk felesleges szót, jelzőt, képet vagy gondolatot. Minden versalkatrésznek és tartozéknak pontos helye, logikai és művészi összefüggése, jelentése és funkciója van. P

ersze ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a Tőzsér-versek valami spekulatív jellegű racionalizmussal és kiszámított, keresett műgonddal jönnének létre. Megszületésükre, kiformálódásukra az a dialektikusan ható kölcsönhatás gyakorol döntő befolyást, amely a költői igényességgel párosult szűkszavúsága és forrongő-lázadó gondolati-érzelmi világa között nyilvánul meg. Nemes Nagy Ágnes szava és kötetcíme — szárazvillám — jut az eszembe. A Tőzsér-vers legtöbbször ilyen szárazvllA komáromi Magyar Területi Színház a közelmúltban mutatta be G. Zapolska: Finom úri ház című darabját: A képen: Lelkes Túlia és Szabó Ilona a darab egyik jelenetében. (Foto: Nagy L.j Iámként, a fegyelem és szenvedély harcából született, lényeggé sűrített közlésként jön létre. A „Mogorva csillag" szerzője született realista költő. Realizmusa azonban nem a fényképező és empirizálő realizmus fajtájából való. Ez a realizmus konok elszántsággal feszegeti a valóságra kövesedett burkot és a „lemálott takaró" alól kíméletlenül önkínző őszinteséggel tárja fel a „nyers valót", a sima felszín alatt vajúdó „kuszált és tépett ideghalmot". Tőzsér fojtott szenvedéllyel terhes nyers realizmusában, aszketikusan kíméletlen igazmondásában és őszinteségében a racionalista tudatosság mellett biológiai determinizmust is érzünk. A kötetben a szuggesztív önjellemző verseken kívül (Férfikor, Lángpiros arccal, Keseredetten, Kárhozat stb.) számtalan olyan önéletrajzi vonatkozást s családtörténeti utalást találunk, amelyekből teljes lírai önéletrajz és családi krónika állitható össze. A családi krónika vérrel fröcskölt lapjai nehéz tragédiákat, „vér-tolulásos szenvedélyedtől hajtott vad virtusokat sejtetnek, bevert koponyájú dédapáról, sohasem mosolygó, sohasem nótázó komor apáról s tragikusan elpusztult testvérekről vallanak. A biológiai determinizmust elsősorban és közvetlenül abban a kihívóan, dacos és szinte a régi vérbosszúk ízeit is őrző szeretetben nyilvánul meg, amely a „Mogorva csillag" hangsúlyozottan intellektuális költőjét a vad patriarkalízmussal jellemzett családi tradícióhoz fűzi: Bátyám, jaj, szép testem vére, sikolt bennem piros bánat, mért lett sorsod a bátraké, mért haltál elém példának. Virág sírodhoz kijöttem pirosra dühödni arcom: bennem éretted a harag életem végéig tartson. (Legény báty ám sírjánál) Mogorva csillag, apám, bocsáss meg, ' bocsásd meg zordon kegyetlenségem, de hogyha téged beszéllek, mondom magam is, a te életed élem Az lettem én is, mogorva csillag, testem parancsol írnom, elégnem, víg ösztönökkel nem szaporodtam. Apám, örököd nehéz, de élem. (Mogorva csillag) A

családi tradícióhoz való konok ragaszkodás, a tragikus és szabálytalan „Tőzsér-sorsok"-tól kialakított érzelmi determináltság természetesen kihat a költő világnézeti arculatára, a világhoz való viszonyulására is. A kötet uralkodó érzelmeiként megnyilvánuló dacnak, az önmagával és a világgal való forrongő-lázadó viaskodásnak jelentős mértékben itt kell keresni a forrásait.. A „Tőzsér-had furcsa népé"nek, az „ősapák hét rossz lelké"-nek kísértő szelleme sokszor az anarchizmusig és a szatanisztikus individualizmusig hevíti a költő keserűen bősz vagy hetykén virtuskodő dacosságát: Léptem bőszen, lángpiros arccal, semmit nem fontolva, vakon, mint ki sarkig rúgja az ajtót, csakhogy nyöghessen szabadon, t Lángpiros arccal) Cslllagsíró ezer angyalok várják, hogy majd angyallá halok Ne sírjatok ezer angyalok, ha halok is, ördöggé halok. (Kárhozat) Az ilyen helyekre gondolva igazat kell adnunk a Kiadó jegyzetének, amely a szlovákiai magyar irodalom „dühöngő fiataljának" nevezi Tőzsért. Hát, igén! Ez a „virágembernek indult", de a gyermekkor tragikus élményei által „tövissé nevelt" s most a világban a helyét, önmagában pedig a hivatását kereső fiatal költő el• keseredetten dühöng önmaga, a világ, a természete és a kételyei ellen, de — amint azt a legjobb versei, főképp az ars poetica-ként írt Férfikor mutatják — dühöngéseit a jóért és szépért áhítozó és harcoló szenvedély fűti, szertelennek tűnő dacoskodásalban pedig sokszor a férfias szeméremmel szégyelt gyengédség bújik meg és az emberiségért s emberségért izzó áldozatos aszkézis ölt testet. A mondottakra az egész Férfikor-t — ezt a dühöngésbe, dacba álcázott küldetés-meghirdetést, vad zenével hangszerelt közösségi himnuszt — idézhetnénk. De még ennél is jellemzőbben, áthatóbban — átvilágítóbban mutatja meg Tőzsér „poézlsének természetét", dühöngő fiatalságának valódin érzelmi emberi hátterét a Fémek ideje címen összeállított új ciklus fájdalmasan szép szerelmes verse, a Hanka. Olyan szerelmes vers ez, amelyben a költő tövistermészetének s „vasnehéz sorsot" jelentő szerelmének remek allegorikus kifejezésén kívül a katonafővel még hangsúlyozottabban átérzett modern életérzés-elem: a:: atomveszély érzése ís kifejeződik, illetve pozitív hitben feloldódik: Smaragd makkosban vadkan csörtet, tapodja rengőn a szűz földet. Nincsen erkölcse, csak vad vére. Nincs könyör benne, — szeresd érte. Amennyit szűköl, annyit tombol, s mindig napfényes rétre gondol. Es ha kijön a rengetegből, kerekre tágult szemmel eldől. Nem tud betelni a csodával, hogy még van rét és van madárdal. S rohanna, futna ő is arra, a felismert, „kell" visszahajtja: Hogy majd örökre elhagyhassa, csörtet vissza a vérbe, gazba. A

z idézett versrészlet utolsó négy sorába egy további, új jelentést gondolva szeretnénk azt hinni, hogy Tőzsér azért csörtet vissza anynyi és annyi versben a komor gyermekkorba és tragédiákkal terhes családi közelmúltba, hogy nehéz emlékeinek kiemelésével végérvényesen visszaválthassa magában a fagyok által elhervasztott „virág emberséget". Szeretnénk azt hinni, hogy költészetében a biológiai determinizmus hatásával, a kihívó daccal, virtuskodással szemben egyre inkább az a tiszta keménységű és az apriorisztikus és fatalista indulatoktól mentes racionalizmus kerül túlsúlyba, amelyet kötetének számos helyén élvezhetünk. Ezt a hitünket a kötet önkritikái és önfegyelmező versein s ilyen jellegű versrészein kívül (A fejem és én, Keseredetten, Tavaszi próba, Fémek ideje stb.) az a könyörtelenül őszinte kritika is megalapozza, amellyel Tőzsér a szívéhez oly közel álló falu maradi világnézeti elemit s az újjal szemben tanúsított elutasító magatartását illeti. (Karácsonyi morzsák, Falunk templomára. Tétlenül-itthon). A „Mogorva csillag" című kötetet — a tíz évi termést egybefoglaló versanyaga és érett művészi értékei ellenére ls — a kialakulás, forrás kötetének tekinthetjük. Ebben a kialakulásban, forrásban, a gyermekkori élményvilág és a^komor családi tradíció az élesztő szerepet játszotta. Vajon, kik voltak azok a költők, költői példák, akik Tőzsér tehetségének erjesztésében szintén közreműködtek? Elsősorban Illyés Gyula, akinek a hatását — epigonizmustól mentesen, a rokon egyéniség spontán asszimilációjának formájában, — lépten-nyomon érezzük. Nemcsak az Ilylyés által meghonosított élet-, jellem- és tájkép mozaikokból összeállított eplgramma-sorozatokban, hanem más versekben Is és a gondolkodásmód és képalkotás konstrukciójában, a népi élet elemelnek, a falusi tájnak és természetnek az fntelektiálissal való frappáns összeolvasztásában. A kötet versanyagának nagyrésze, legalább négyötöde az „illyésl korszak" szülötte. Ennek a korszaknak hatása észrevehetően átnyomult, Illetve visszamaradt az új utakat kereső és új hatásokat (köztük a legújabb szlovák és cseh költészet) tükrűző Fémek ideje ciklusban is. E kis terjedelmű ciklus nagy erejű, de fele részben még heterogén felépítésű és összetételű verseket tartalmaz: egy újabb s magasabb szintű erjedésnek eddig még le nem tisztult, ki nem forrott termékeit. H

ogy aztán ennek a mostani erjedésnek, újabb és korszerűbb kifejezést kereső törekvésnek ml lesz az eredménye, azt majd az előttünk álló évek mutatják meg. Mi mindenesetre annak örülnénk, ha a Fémek ideje ciklussal jelzett új fejlődési szakaszba az előző szakasz alapvető értékei — elsősorban a realista tudatosság, az intelektuális valóságlátás és valóságelemzés teljes erőben átmentődnének. Ügy látjuk, maga a költő Is azt akarja. A Fémek Ideje című vers zárórészében ezt a félreérthetetlenül racionalista-realista perspektívát tűzi maga elé: Hinni szeretném Immár civilben hogy nemcsak voltam katona lettem hogy nem verekszem stratégiám van iránytű örök anarchiámban hogy ez az új kor átszervezi testem s a suhanckor ts csitul már bennem hogy jött egy gazdag elemző korszak s ami volt a sók vad tánca volt csak s országos szeretnék lenni e hitben... Bratislavában az új iskolaév kezdetén két új általános műveltséget nyújtő iskolát adnak át. A Štrkovec II. lakótelepen és a Cáder utcán épülő iskolák mindegyike 24 tantermes. Képünkön a Cáder utcai iskola építése a befejezés előtt. (Pfibyl felv. — CTK) KÖZELEG AZ OSZ Ügy tíz percnyire a repülőtér betonkifutójától egy elhasznált, félreállított Willeme teherautó álldogál. Kereket, mintha gyökeret eresztettek volna, kicsit a sárga földbe nyomódtak, de puhák és kopottak. Ülök a rozoga kocsi tágas kabinjában és az ablakon lefolyó esőcseppeket nézem. Az imént, mikor megeredt az eső, és leállt a széles pirosszínű betonsimító gép, a munkások a közeli barakkba jutottak. En ide jöttem, az öreg Willemehez. Mindig ide járok esős Időben, s ha rövid volt az éjszakám — mint most is — nagyokat alszom a hátsó széles párnás ülésen. A szürkeség a fáradtság és a kisszemű eső egyhangú csendes kopogása lefelé kényszerítik szempllláimat. Léglökéses repülő süvítő búgását hallom, — s egyszerre éber vagyok. Szememet az esős ablakon túl, a ködös távolba erőltetem... De nem látom a gépet. Várok és nézelődöm. Az egyik ülésrészt a fejem alá akarom tenni, megemelem — egy egérkét pillantok meg benne. Szürke szőre selymes, fénylő. Olyan bambán és tapasztalatlanul néz rám, hogy nincs kedvem agyoncsapni. Kirázom az ülésből. A repülőgép még nem mutatkozik. A kormánykerék mögötti ülésen tegnapi újságot pillantok meg. Nézem az apró betűket, s közben elnyom az álom. Később hidegre ébredek. Öszszehúzódva jekszem-fázom. Az autó egyik ablaküvege hiányzik. A rés deszkával és valami bőr f élével van befedve, de csak úgy ügyetlenül: befúj rajta a szél, s bever az eső. A léglökéses gép most tűnik fel a kifutó túlsó végén. Óriási sebességgel rohan a sima betonon, aztán lassan emelkedik a szürke ég felé. Dübörgésétől reszket a levegő. Az öreg Willeme is, mintha összerázkódna... Varjak károgását hallom ... Közeleg az ősz. Most nesztelen, mert nedves és puha a föld, még a távolt erdők harasztja, de ha majd száraz szelek jönnek, hallani lehet a zörgését. Az éjszakák sóhajtása ködös és párás, mint az ember lélegzete a hűvös levegőben. Már álmosak a fák, a mezők, s a föld. — En is álmos vagyok. Odakinn alacsonyan húznak ä szürke formátlan felhók — a repülőtér fáradt és csendes. A sűrű eső végigfolyik az ablaküvegen. SZÖDY VIKTOR Lapunk hasábjain a közelmúltban már foglalkoztunk a köznyelvben előforduló néhány helytelen szóhasználattal. Az alábbiakban — néhány példa alapján — ismét néhány kifejezés helyes és helytelen használatára térünk ki. Az üzembe, a munkahelyre érkezve gyakran hangzik el a kérdés: „Ma hánykor štikáltál?" Ez a szó mély gyökeret vert köznapi beszédünkben. Ritkán halljuk, hogy valaki az „ellenőrző kártyáját" keresi, vagy azt kérdezné, hogy „ma hánykor pecsételtél?". A fejlődő és mindenhez rugalmasan alkalmazkodó nyelv pedig egy másik változatot is ismer: „Ma hat őra kettőt csengettem". Az elmés és közismert „Stikafika" ugyanis pecsételésnél huncutul csenget és az élő nyelv ezt a tulajdonságot is rögzíti. K * Gyakran kísért a „csinálni" Ige helytelen használata is. Színészi körökben, de gyakran másutt is nemegyszer halljuk a kérdést: „Ki csinálta ebben, vagy abban a darabban a főszerepet?". A fő- és a többi szerepet — és ez nem képezheti vita tárgyát — a szerző „csinálta", helyesebben írta. A színész feladata, hogy a szerepet eljátssza. • # « A „stanoviskové zariadenie" azon létesítmények gyűjtőszava, amelyek az építkezés színhelyén átmenetileg épülnek (raktárak, irodahelyiségek) s ezekben szállásolják él a munkásokat Is, Itt vannak továbbá az egészségügyi és kulturális célokat szolgáló helyiségek. Ne is kísérletezzünk a sző lefordításával, mert lehetetlen. A helyes magyar sző erre a fogalomra: a „felvonulási épületek". * • „Hiába, nem tudok védekezni az ellen a gondolat ellen..." halljuk ía fordítás ízű szőlásmondást. „Nemôžem as ubrántf dojmu" — hangzik szlovákul, ám a töprengő ember magyarul így mondja: „Nem tudok szabadulni ettőt a gondolattól..." » « • A „náhradné voľno

"-t sokan önkényesen „pőtszabadság"-nak mondják. Ez látszólag nagyon nem !s tér el a fogalom lényegétől. De csak látszólag. Valójában azonban nem is pótszabadságról van szó. Ež ugyanis a törvényes szabadságot meghaladó szabad időt Jelenti. A közhasználatban új elnevezés született a „náhradné volno"-ra, éspedig a „csúsztatott szabadság". Más változatban, „valaki csúsztat egy napot". * « » Viccnek is beillene az a mondat, melyet a napokban hallottam. „Van itt, kérem, egy ki nem világosult ügy". Az illető szó szerint fordította a „neobjasnená záležitosť-ot. Nem egyszerűbb lett volna azt mondani, hogy: „tisztázatlan ügy"? • « Sok emeletes épületnek a föld felszíne alatt ls vannak „emeletei". Tehát a föld felszíne felett látható emeletek száma nem egyezik az épület „színt" számával. Szlovákul úgy mondják, hogy „12 podlažná budova", ami viszont lehet 10 emeletes is. A „podlažná", „podlažie" szó fordításával ' nehézségeink vannak. Pedig van rá Jő magyar kifejezés: „12 szintes épület". * • «í Három főiskolás beszélget az utcán és az egyik így szól: „Én most bemegyek a fakultára". A magyar nyelvben „bevett" fogalom ez a latin eredetű szó, a magyar beszédbe azonban a latinos végződéshez kapcsoljuk a ragot. „Megyek a fakultásra". Bár a fakultás esetében az egyetem valamely „kará"-ról ls szoktunk beszélni, ezt azonban Inkább a teljes meghatározás esetén használjuk. Például: „Megyek a bölcsészettudományi karra". • • • A „tisztán fiúk voltak ott" kifejezés sem azt akarja mondani, hogy a jelenlevők „tisztátalanok" voltak, inkább a „csak fiúk voltak ott" helytelen meghatározása. * • Az építőiparban sok műszaki dolgozik gépekkel. Ezeket a szlovák nyelv „mechanizátor"-nak mondja. A magyar nyelv ezt „építőgépész"nek nevezi. LOOSZ DEZSŐ ŰJ SZÖ 8 * 196

3' augusztus 17.