Új Szó, 1963. július (16. évfolyam, 179-209.szám)
1963-07-16 / 194. szám, kedd
Döntő fontosságú FORDULÓ KÖVETKEZIK Csak a Slovan Bratislava játszik itthon a Rappan Kupa ötödik fordulójában A Nyári Nemzetközi Labdarúgó Bajnokság (Rappan Kupa) selejtezd mérkőzéseiből még két forduló van hátra. A csehszlovák csapatok eddig aránylag Júl szerepelnek, hiszen a Slovnaft Bratislava és az SONP Kladno csoportja első, a Slovan Bratislava és a Jednota Trenčín pedig csoportja második helyén áll. Mindebből azonban mégsem lehet arra következtetni, hogy teljes sikert aratunk a Rappan Kupában. A mezőnyök ugyanis meglehetősen kiegyensúlyozottak, amit az is bizonyít, hogy a kelet-eurúpai csoportokban már egyetlen veretlen egyilttes sincsen. A négy csehszlovák csapat közül általában a Slovnaft esélyét ítélik legkedvezőbbnek. A Slovnaft még a Velezs Mosztar, a Slovan Bratislava a Ruch Chorzów, a Jednota Trenčín pedig a Polonia Bytom együttesét látja majd vendégül, ezzel szemben a kladnAiak mindkét hátralevő mérkőzésüket idegenben játsszák. Sportágról — sportágra Kikapott a wimbledoni győztes • Válek győzött Moszkvában Hongkong angol koronagyarmaton január úta egy csepp eső sem esett. Jelenleg már csak néhány napra elegendő esővíz van azokban a tartályokban, amelyek ivö- és egyéb célú vízzel látják el a gyarmat 3, S millió lakosát. A hatóságok most csak minden negyedik nap és csupán 3 órán át osztanak kl vizet, amit kihasználnak az ivóvízzel Üzérkedők, akik minden képzeletet felülmúló árakért adnak el vizet. A lakosság túlnyomó része azonban szegény s így csupán a hivatalos vizjuttatásra van utalva. Képünkön: Sorbaállás vízért Hongkongban. (CTK felvétele J « • • NAGYSZABÁSÚ cukorcsempészést lepleztek le Olaszországban. A cukrot liszt közé keverve csempészték be és vegyileg tisztítva hozták forga- I lomba. Az olasz kincstár évi 1760 j millió Ura adó- és vámveszteséget szenvedett. GÖRÖGORSZÁG északnyugati részében, Janina város környékén e napokban földrengés volt, amely néhány községbein jelentős anyagi ká- ! rokat okozott. Eddigi hírek szerint j senki sem sebesült meg. FRANCIA régészek szerint a XI. századból származó strassbourgi híres székesegyházat nemcsak atmoszférikus befolyások rongálják, hanem a szuperszonikus lökhajtásos repülőgépek okozta erős léglökések ls. A KILENCEDIK avarkori temetőre bukkantak Magyarországon Tiszavasváriban. A sírokból ezüst fülbevalók, csatok és vaskarikák kerültek elő. A SZOVJETUNIÓBAN a szverdlovszki kohóművek dolgozói e napokban ünneplik meg munkahelyük fennállásának 30. évfordulóját. A kohómű nagyolvasztóiban olvasztják a Szovjetunió nyersvas-készletének 75 százalékát. A csupán tavaly épült négy nagyolvasztó teljesítőképessége 22szer nagyobb, mint a cári Oroszország valamennyi — 58 — nagyolvasztójának volt. JINDRICH POLÁK rendező „Ikária X B 1" című alkotása és a „La jetée" című francia film a tudományos fantasztikus filmek trieszti fesztiválján július 14-én egyUtt nyerte meg az „Arany űrhajó" dijat A DÉL-FRANCIAORSZÁGI gyümölcstermesztők az országútak mentén e héten ingyen osztanak szét őszibarackot és ajándékukhoz röplapokat csatolnak, amelyekben követelményeikről tájékoztatják a lakosságot. Tekintettel a nagy gyümölcstermésre azt követelik, hogy a kormány szüntesse meg a külföldi gyümölcs behozatalát. EDDIG 50 holttestet találtak meg a mentőcsoportok a La Plata torkolatának közelében, ahol a Ciudad de Asuncion nevű hajó e napokban elsüllyedt. JÁVA keSeti részében, Szurabaja közelében, szombaton kisiklott egy vonat. A baleset következtében 20 ember éleitét vesztette és 40 megsebesült. AZ ÉSZAKI SARKKÖR közelében a norvég tengerparton magyar barlangkutatók kezdik el kutatómunkájukat ez év augusztusában. A kutatók a Smartise-gleccser barlangjait vizsgálják át. NAGY borostyánkő-lelőhelyet fedeztek fel a Litván SZSZK-ban. A lelőhely egy évszázadra elegendő nyersanyagot rejt. Helyreigazítás A lapunk tegnapi számának első oldalán közölt öthasábos kép aláírása téves volt. Ez a kép a Kelet-Szlovákiai Vasmű új Podhradová lakótelepét ábrázolta. Itt eddig majdnem 900 lakást adtak át rendeltetésének és a jövő év végéig további 900 lakásegység épül fel. Kérjük olvasóink szives elnézését. eredményt kell elérniük, mint a Crvena Zvezdának, ha vissza akarják venni az első helyet. A D-CSOPORTBAN Odra Opole—Hajdúk Szpiit 1:0, SONP Kladno—Motor Zwickau 2:1 eredményeket hozott a negyedik forduló. Ebben a csoportban Kladno és Opole 5—5, Szpiit 4, Zwickau pedig 2 ponttal rendelkezik. Vasárnap a kladnólak Szplltben mérkőznek, Az Odra Opole pedig Zwickauban Játszik. Minden bizonnyal Jeientősen megváltozik majd a táblázat sorrendjei Kladno csak bravúr révén tarthatja meg első helyét. A RAPPAN KUPA további eredményei: Djurgarden—Eindhoven 0:1, Neumünster —Rapid Wien 1:0, Vienna—Göteborg 1:0, Rotterdam—München 1:2, PIrmasens— Enschede 8:0, Űrgryto—Wiener AC 3:0, Schwechat—Tasmania Berlin 1:1. AZ A-CSOPORTBAN vasárnap ezt a két mérkőzést játszották: Zaglebie Sosnow.iec —Slovnaft Bratislava 1:0, Velezs Mosztar —Motor Jena 1:0. Sosnowiecben 20 ezer nézője volt a mérkőzéseknek. Az egyetlen gólt tizenegyesből érte el a hazai csapat. A csoport állása: Slovnaft és Velezs Mosztar 5—5, Sosnowiec 4, Jena 2 pont. E hét végén az ötödik fordulóban Motor Jena—Slovnaft és Velezs Mosztar— Zaglebie Sosnowiec mérkőzésekre kerül sor. Ha Slovnaft legalább döntetlent ér el Jenában, akkor reménye lehet az első hely megszerzésére, mert az utolsó fordulóban Itthon játszik a Velezs Mosztar ellen. A B-CSOPORTBAN a negyedik forduló ezeket az eredményeket hozta: Slovan Bratislava—OFK Belgrád 4:0, Ruch Chorzow—Empor Rostock 3:1. Ebben a csoportban a Ruch Chorzównak 5, a Slovan Bratislavának és az OFK Belgrádnak 4— 4, az Empor Rostocknak pedig 3 pontja van. Az ötödik forduló döntő jelentőségű küzdelmet hoz: a Slovan Bratislava— Ruch Chorzów mérkőzést. Amennyiben ugyanis a bratislavai csapat visszavág a chorzówi vereségéért, akkor csoportja első helyére kerül, s azután Rostockban meg is őrizheti ezt a helyét. A C-CSOPORTBAN Vorwärts—Polonia Bytom 1:1, Crvena Zvezda— jednota Trenčín 5:1 eredményeket hozott a negyedik forduló. A Crvena Zvezdának és a Jednota Trenčlnnek 5—5, a Polonia Bytomnak és a Vorwärts Berlinnek pedig 3—3 pontja van. A csoport két vezető csapata vasárnap idegenben mérkőzik. A Crvena Zvezda Lengyelországba, a jednota Trenčín pedig az NDK-ba utazik. Könnyen megtörténhet tehát, hogy az ötödik forduló után mind a négy csapatnak 5—5 pontja lesz. A trenčlnieknek vasárnap Jobb Portisch és Gligorics a nemzetközi versenyek élén HALLE. A sakk-világbajnokság első európai zónaversenyén eddig 12 fordulót bonyolítottak le. A verseny élén jelenleg a magyar Portisch áll 8 1h ponttal, de vezető helye valószínűleg csak átmeneti, mivel a dán Larsennek 8 pontja és két függő játszmája van. A 12. fordulóban értékes győzelmet aratott a csehszlovák Kaválek Uhlmann német nagymester felett. Kaváleknek jelenleg 6 HÍ pontja van és a nyolcadik helyen áll. LOS ANGELES. A nagymesterek nemzetközi tornáján Benkő (USA) nagy meg- A birkózás kedvelői az elmúlt héten lepetésre legyőzte a vezető Najdorfot. nemzetközi esemény szemtanúi lehettek. TENISZ: A svédországi Baastadban rendezett nemzetközi versenyen a Jugoszláv Jovanovics 8:4, 3:8, 3:6, 7:5, 8:3 arányban legyőzte a wimbledoni győztes McKinley-t, a döntőben azonban 8:4, 7:5, 8:4 arányban vereséget szenvedett a svéd Lunquisttől. A düsseldorfi nemzetközi versenyen az ausztrál Stolle, és az ugyancsak ausztrál Smlth nyerte a férfi, illetve a női egyest. SÜLYEMELÉS: Magyarország Ifjúsági válogatottja 4:3 arányban győzött Lengyelország ellen Budapesten. ÖKÖLVÍVÁS: Siavoj C. Budéjovice—EV Wien 13:3. Nemzetközi mérkőzés Č. Budéjovicén. KERÉKPÁR: A Tour de Francé idei Jubileumi (50.) versenyét a francia Anquetil nyerte a spanyol Bahamontes előtt. Anquetll ezúttal negyedszer győzött a Tour de France-on. Előző győzelmeit 1957-ben, 1981-ben és 1982-ben aratta. ® Bocholtban NDK—Szovjetunió pályaversenyt bonyolítottak le, melyet a németek nyertek meg 8:4 arányban. ÖTTUSA: Az Odera menti Frankfurtban Graber (NDK) nyerte a nemzetközi verseny lovaglószámát. Négy szám lebonyolítása után az egyéni versenyben a magyar Balczó, csapatversenyben pedig a magyar válogatott állt az élen. KOSÁRLABDA: A Slovan Bratislava női és a Slávia Praha férfi csapata Minszkben szerepelt. A Slovan 70:54 arányú vereséget szenvedett a Minszki Dinamótól, a Slávia Praha viszont 81:64 arányban legyőzte a Minszki Szpartakot. RÖPLABDA: A csehszlovák férfillgában a Dukla Kolín áll az élen 22 ponttal (23 mérkőzésből). Második a Slávia PraÁi IISA allélo-vÉlggalolüo Moszkvában Üj szovjet világcsúcs és egyéb atlétikai érdekességek O A hat nemzet válogatott viadalán, melyet Hollandiában rendeztek, az NSZK atlétái érték el a legtöbb pontot. A sorrend így alakult: NSZK 146, Franciaország 119, Olaszország 97, Hollandia 68, Belgium 63, Svájc 60 pont. A francia atléták, akik szombaton és vasárnap Prágában szerepelnek a csehszlovák válogatott ellen, jö eredményeket értek el. Jazy 1500 m-en 3:38 p idővel győzött, Bngey 10 000 m-en 29:51,4 p időt futott, További eredmények: Gligorics—Keresz döntetlen, Panno—Olafsson döntetlen, Petroszjan—Reshewski döntetlen. A verseny első felének befejezése után Gligorics jugoszláv nagymester áll az élen 4 Vi ponttal. Keresz és Najdorf osztozik a második és harmadik helyen ,4 ponttal. Bratislavában és Somorján- vendégszerepeltek a japán birkózók. Ellenfelük a Dunajplavba jó képességű együttese volt. László, Mészáros, Bodö és a többiek mind megállták a helyüket. Felvételünkön Kunetka Sakuramával küzd. (CTK felvétele) a 4 X 400-as váltő pedig 3:07,5 eredménynyel francia csúcsot javított. % Üj világcsúcsot futottak a Szovjetunió 4X200 m-es női váltójának tagjai. Idejük: 1:35,1 p. Az eddigi csúcsot az NDK váltója tartotta 1:36 p eredménynyel. 9 Két magyar csúcsot Javítottak meg vasárnap Budapesten. Markó a 200 m-es női síkfutásban 24 mp-et futott, Csányi pedig 23,6 mp-et ért el a 200 m-es gátfutásban. Tartja kitűnő formáját Zsivótzky ls, aki vasárnap 69,06 m-t dobott kalapáccsal. • Válogatott viadalok: Spanyolország —Dánia 118:90, Olaszország—Görögország 117:95, Olaszország—Ausztria 115:9?, Görögország—Ausztria 115:97. 9 Az USA válogatott csapata, amely szombaton és vasárnap Moszkvában méri össze erejét a szovjet válogatottal, vasárnap küiönrepülőgépen megérkezett a szovjet fővárosba. Belföldi sporthírek 9 Görög játékvezetők vezetik majd a Dukla Praha Európa Kupa mérkőzéseit. A Duklának — mint ismeretes — a máltai bajnok La Valetta lesz az ellenfele az első fordulóban. • A ligaújonc Motorlet Praha 7:3 (2:0) arányú győzelmet aratott az SC Eglantlne belga csapat ellen. A Motorlet góljai közül Pergl kettőt, Pešek, Hemele, Pomahač, Helci és Rozehnal pedig egyetegyet lőtt. C Dubnlcán nemzetközi ökölvívó-tornát rendeznek. Eredmények: Spartak Dubnica—Austria Wien 16:4, Vointa Bukarest—Austria Wien 12:8. Ma este kerül sor a Spartak Dubnica—Vointa Bukarest mérkőzésre. ti TÖRETLEN kvw.wli?.?v?.v^ FEJL0DESE E hét végén Franciaország és Románia ellen kezdődik a válogatott viadalok sorozata FELFELÉ ÍVEL A CSEHSZLOVÁK ATLÉTIKA SZÍNVONALA A csehszlovák atlétika néhány évvel ezelőtt hullámvölgyben volt, melyből csak nehezen tudott kijutni. Tavaly az Ostraván megrendezett országos bajnokság után az volt az egyöntetű vélemény, hogy Ilyen színvonalas bajnoki küzdelmeket Csehszlovákiában még nem láthattak. Atlétáink fellépésében tavaly óta nem állt be törés, sőt tovább fejlődtek és így nem csoda, hogy az idei országos bajnokság küzdelmei magasan felülmúlták az előző évi színvonalát. Csehszlovákiában nem tartanak nyilván országos bajnoki csúcsokat, most 19 új bajnoki rekordot kellene regisztrálni. Hiszen a férfiak 12, a nők pedig 7 számban értek el a tavalyinál Jobb eredményt. Ez pedig önmagáért beszél. Szakembereink bizakodva tekintettek az országos bajnokság versenyei elé és nem indokolatlanul. A csehszlovák atléták az idei nemzetközi versenyeken már ízelítőt adtak kivételes tudásukból és így várható volt, hogy Az idei országos atlétikai bajnokságok küzdelmeit a Hradec Králové-I stadionban bonyolították le. Ez volt az 53 országos bajnokság történetében az első eset, hogy nem Prágában, Brnóban, Ostraván, vagy Bratlslában került sor a csehszlovák atléták bajnoki címéért folyó versenysorozatra. A rendezők azonban becsületes munkát végeztek és kitettek magukért a résztvevők is. A kétnapos versenysorozatot összesen mintegy húszezren tekintették meg s a Jelenlevők nemcsak érdekes, izgalmas összecsapásokban gyönyörködhettek, hanem számtalan kitűnő eredménynek és nyolc új országos rekordnak ls tapsolhattak. a hradeci stadionban több régi csúcs fog megdőlni, és jó eredményekben sem lesz hiány. A LEGJOBBAK FORMÁJA BIZTATÖ AZ OLIMPIA ELŐTT A derülátók ezúttal nem tévedtek. Az országos bajnokságon elért új csúcsok egytől egyig értékesek és néhány közülük világviszonylatban is az elsők közé tartozik. Kezdjük talán a sort Tömésekkel. Csehszlovákia külföldön is jól ismert rúdugró ja 400—482 cm-es eredményével Európa második legjobb ja lett, s ha verseny közben nem romlik el az Idő, az országos csúcs lényegesen jobb lenne. Az általános vélemény szerint nincs már messze az az Idő, amikor Tomášek is eléri a bűvös öt métert. A hármasugró Káleckyben is „benne van" a tizenhat méter, ami szintén nem megvetendő. A nőknél Pfikrylová 647 centiméteres távolugró csúcsával a világranglista első helyére került az idén, megelőzve a vllágcsúcstartó szovjet Scselkanovát (862 centiméter), aki az idei évadban „csak" 634 cm-t ugrott. Nem kevésbé értékes azonban NSmcová 55,8E méteres diszkoszvető eredménye sem, mert ennél jobbat ez idén csupán Tamara Pressz ért el, 59,29 méteres eredménnyel, ami új világcsúcsot jelentett. Az új rekordokon kívül többen kiváló teljesítményt nyújtottak. Ezek közül legértékesebb Danék 60 m-es diszkoszvető eredménye. Danék ugyan nem javította meg saját országos csúcsát, de olyan sorozatot ért el, (57,60, 60, 59,82, 56,45, 57,84) mellyel európai diszkoszvető eddig nem dicsekedhetett. Az együttesek közül a CH Praha volt a legeredményesebb, mert versenyzői összesen tíz bajnoki címet szereztek. Az egyéniben a legjobban Stollzová szerepelt, aki háromszor végzett az első helyen. Utána Votrubec és Vána következik, akik kétkét bajnokságot szereztek. A bajnokságon látottak alapján elmondhatjuk, hogy a csehszlovák atlétika megfelelően halad a fejlődés útján. Ez főleg a jövő évi tokiói olimpia szempontjából biztató. Örvendetes ez azonban azért is, mert a csehszlovák atléta-válogatottra a hét végén nehéz feladat megoldása vár. Prágában ugyanis a franciák legjobbjait látják vendégül, s itt kell majd bebizonyítaniuk azoknak, akiknek szereplésére a jövőben is számítunk, hogy mily mértékben tudták formájukat állandósítani. —ár— ha 21 ponttal (22 mérkőzésből). A női ligában a Dynamo Prahának és a CKD Prahának egyaránt 18—18 pontja van. MOTOSPORT: A motocross világbajnokság 11. versenyén, melyet Moszkvában bonyolítottak le, a 250 ccm-es gépek küzdelmében a csehszlovák Válek győzött. A világbajnokság állása: 1. Halman (svéd) 74 ponttal, 2. Válek (csehszlovák) 46 ponttal, 3. Grlgorjev (szovjet) 20 ponttal. Az első két helyezettet a többiek már nem érhetik be. Újpest—Wiener SC 6:1 A New York-i nemzetközi labdarúgótorna harmadik fordulójának eredményei: Újpesti Dózsa—Wiener SC 6:1 (4:1), Zágrábi Dinamó—Belenenses (portugál) 3:2, Górnik Zabrze (lengyel)—Valladolld (spanyol) 5:1. A torna élén veretlenül az Újpesti Dózsa áll 6 ponttal. Csehszlovák csapatok nemzetközi mérkőzései: Erfurt válogatottja—VSS Košice 3:4, Rotation Helligenstadt—VSS Košice 0:4, Partizán Bardejov—Rzesowia 3:4, Dynamo Karlovy Vary—SC Eglantlne (belga) 7:1. Külföldi eredmények: NDK junior válogatott—Csepeli Vasas 1:2, Tbiliszi Dinamó—Moszkvai Dinamó 0:0. A szovjet bajnokság élén változatlanul a Moszkvai Dinamó áll; Jelenleg 25 pontja van. Egy 15 éves kislány újabb Európa-csúcsa Tegnapi számunkban már beszámoltunk a 15 éves francia Cáron 200 méteres női hátúszó Európa-csúcsáról. A fiatal francia lány a párizsi nemzetközi verseny második napján 100 m-en is Európa-csúcsot ért el 1:09,8-es Időeredményével. A párizsi verseny kiemelkedő száma egyébként a 100 m-es gyorsúszás volt, melyet a Grand Prix-ért írtak kl. A nagydíjat a francia Gottvalles Európa-bajnok nyerte, aki 55,6 mp-es eredménynyel győzött. Második helyen a magyar Dobai végzett 58,4 mp-cel. Nagy sikert aratott Párizsban Dobai Gyula felesége, Madarász Csilla, aki a 100 m-es női gyorsúszásban legyőzte a hulland Tigellar-t. Madarász Ideje 1:03,9 p volt. A párizsi verseny néhány további eredménye: Donners (nyugatnémet) 200 mellen 2:42,4, Küppers (nyugatnémet) 200 m haton 2:16,6, Hetz (nyugatnémet) 400 m gyorson 4:27,8. Kedd, július 16. FILMSZÍNHÁZAK (Bratislava): HVIEJ. DA: A három testőr (francia) 15.30, 19.30, SLOVAN: A bíró (svéd) 15.30, 18, 20.30, PRAHA: Az olasz nők és a szerelem (olasz) 10.30, 13.30, 16, 18.30, 21. METROPOL: Dupla király (cseh) 15.30, 18, 20.30, POHRANIČNÍK: Szerelmi levelezés (román) 15.45, 18.15, 20.45, TATRA: A szerelem ára (lengyel) 15.45, 18.15, 20.45, PALACE: A zöld pokol (argentin) 22, HVIEZDA: (kertmozi): A nagy azúrkék országút (olasz) 20, MIER: A világ legkisebb mozija (angol) 16.30, 19, OBZOR: Kísértetkastély Spessartban (NSZK) 18, 20.30, PARTIZÁN: Amerika francia szemmel (francia) 17, 19,30, VÁRUDVAR: Ikaria XB-1 (cseh) 20, DUKLA: Vörös és fekete I.—II. rész (francia) 18, MÁJ: Álmok negyede (görög) 18, 20.30, MLADOSŤ: Extázis (cseh) 17.30, 20, ISKRAt Frigó gépen (USA) 17.45, 20.15, ZORA: Csodálatos vagy, Júlia (osztrák—francia) 17.30, 20, POKROK: Valentin, a Jófiú (cseh) 17.30, 20, DRUZBA: Hely a tetőn (angol) 19. FILMSZÍNHÁZAK (Košice): SLOVAN: Szerelmi levelezés (román), TATRA: Dupla király (cseh), DUKLA: La Cucaracha (mexikói), ÚSMEV: Árban (csehfrancia), KERTMOZI: Sikoly (olasz). SZÍNHÁZAK (Bratislava): NEMZETI SZÍNHÁZ: A windsori víg nők (19), HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Sebhely (19). MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZ: Gömörpanyit: A pék, Pólyán: Tékozló szerelem (19.30). A TELEVÍZIÓ MŰSORA Bratislava: 8.00: Reginaid Rose: Lázadás a Sycamore utcában, TV-Játék. 9.15: TV-érdekességek. 18.15: Ifjúsági adás. 19.15: Mezőgazdasági műsor. 19.30: TV Híradó. 20.00: Pontosan 601 A rejtvényműsor 7. része. 21.00: Algériai riportsorozat. II. rész. 21.50: Beszélgetés a lakások minőségéről (a július 11. műsor folytatása). 2J.20: TV Híradó. Budapest: 18.20: Hírek. 18.25: Táborozók köszöntése. A Fiatal Művészek Klubjának műsora. 19.30: TV Híradó. 19.45: Magas hőfokon. Közvetítés a Budafoki Zománcárugyárból. 20.10: Szép álmokat, gyerekekl 20.20: Miniatűrök. Monaco. 20.35: Az áldozat közbeszól I. Magyarul beszélő NDK-bünügyl film. 21.25: Kulcs, csehszlovák kisfilm. 21.40: Hírek. TV Híradó (Ism.). Reggel és délelőtt felhőtlen, napos Idő, később átmenetileg sűrűsödő és este ismét eloszló felhőzet. A hőmérséklet az észak-szlovákiai völgyekben éjjel 10 fok, másutt 12—15 fok, napközben 24— 26 fok, a síkságokon 27—29 fok. Enyha szél. „Oj Sző" kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő Szerkesztőség: Bratislava, Gorkého u. 10. sz. Telefon: 537-16 512-23, 335-68. 506-39. - főszerkesztő: 532-20, titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29. Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkého 8., telefon: 503-89. Előfizetési díj havonta 8.— Kčs. Terjeszti a Posta Hírlapszolgfiláta. Az előfizetéssel kapcsolatban felvilágosítást nyújt és előfizetéseket elfogad minden postahivatal és postai kézbesítő. A külföldi megrendeléseket a posta sajtóklviteli szolgálata — PNS-ústrednö expedícia tlače, odd. vývozu tlače, Praha 1., Jindflšskä 14. Intézi. K-08*31417