Új Szó, 1963. július (16. évfolyam, 179-209.szám)

1963-07-13 / 191. szám, szombat

A Bratislavai Városi Galériában a napokban kiállítás nyílt meg a XVIII. és XIX. századból fennmaradt Bratislavát és környékét ábrázoló képekből. Pracher: Devín című képét a kiállítás anyagából vettük MONOSZLÔY M. DEZSŐ Sej, haj kaszakö... Bár évek boglyája gyűlt fölé, zizeg az emlik szalmaként, s e mondat-enyvesztö suttogás úgy ragaszt, akár a habarék, belőle múltam perce nő: „Kaszálni kéne, kis Maris, sej, haj, kaszakö, sej, haj, kaszakö ..." Már fülelek ié, hogy mit dalol, ember lapul a szó alatt, előttem kalászos rónaság, s aratók ajkán dal fakad. Daluknak most már szárnya nő: „Kaszálni kéne, kis Maris, sef, haj, kaszakö, sej, haj kaszakö..." S míg zizeg az emlék szalmaként, múltamnak dala mába ér, a köröttem szálló pillanat úgy csVlog, akár a kaszaél, a hangja hozzám röpködő: „Kaszálni kéne, kis Maris, sej, haj, kaszakö, sej, haj, kaszakö..." Mert magamban is sok tábla vár kalászra éhes aratót és kaszára fürge friss legényt, termést magtárba hordozót, ki munkát, tettel dalba sző: „Kaszálni kéne, kis Maris, se], haj, kaszakö, s sej, haj, kaszakö..." AMI EGY KÖNYVTÁR RANGADÓJA A területi átszervezés előtt, amikor Revúca még járási székhely volt, természetesen járási népkönyvtárral rendelkezett. A könyvtár annak idején egy földszintes házikó két szűk, sötét helyiségében húzódott meg. Egyiket „olvasóteremnek", a másikat „kölcsönzőnek" hívták. Mondani sem kell, hogy a két helyiség állandó hatásköri rivalitásban volt egymással, mert mindkettő egyformán a könyvtári munkakör színhelyévé vált. Hogy miképpen bonyolította le az akkori járási könyvtár e munkakört, az ma már nem időszerű kérdés. A könyvtár igazgatónőjének, Antaliková elvtársnőnek széles körű szakmai képzettsége és tapasztalata segítette elő, hogy a volt kassal körzet nagy könyvtári kollektívájának Revúca mindig tekintélyes tagja volt. Antaliková elvtársnő nagy elfoglaltsága közben nem feledkezett meg a módszertani tanácsadásról sem, melylyel a volt járás falusi népkönyvtárainak munkáját irányította. A személyzeti és elhelyezési hiányosságok mellett a könyvtári tömegmunkát sem hanyagolta el. Sajnos, ma nem mondható el mindez a jelenlegi revúcai helyi népkönyvtár munkájáról, annak ellenére, hogy a könyvtár elhelyezése lényegesen megjavult. Egy revúcai új háztömb földszintjén kapott helyet, tágas, világos olvasóteremmel rendelkezik, elkülönített kölcsönzővel, külön adminisztrációs helyisége van s a könyveken kívül sok újság, folyóirat, társasjáték áll az olvasók rendelkezésére. Sajnos, mindez nem nyújt olyan szolgálatokat, mint amilyeneket szeretnénk. A hiányosság természetesen nem a szépirodalmi művek kölcsönzése terén mutatkozik, hiszen a revúcai közönség mindig szerette c jó és érdekes olvasmányokat. E téren is szélesebb körű tömegmunkát fejthetne ki a könyvtár, különösen az új irodalmi művek propagálása terén. A revúcai könyvtár felelőssége nem csökkent annak ellenére sem, hogy ma „csak" a helyi népkönyvtár jellegét viseli. Ténykedést körzetébe Revúca néhány ezer felnőtt és ifjúsági olvasóján kívül 12 község tartozik, összesen kb. 12 000 lakossal. A körzetben néhány jelentős ipartelep is van, mint a lubeníki Magnezitgyár, a muráňi fűrésztelep és a sirki bányák. A könyvtár faiOO kötetet számláló könyvállományának fele szépirodalom, negyede ifjúsági könyv, mintegy ezer kötet politikai és alig 3 százalék mezőgazdasági szakirodalom. Az 512 főt számláló olvasótábor fele fiatal. 1962-ben a könyvtár összesen 14 702 kötetet kölcsönzött ki. Ennek kétharmada szépirodalmi és ifjúsági mű, kb. 2 százaléka politikai és csupán 1 százaléka mezőgazdasági szakirodalom volt. Talán éppen az utolsó szám mellett kell megállnunk, ha a könyvtár munkáját elemezzük. Hazánkban a mezőgazdaság mindmáig kulcskérdés és ezt a szerepet tölti be még a jövőben is. Igen, kulcskérdés még olyan vidéken is, mint a revúcai határ, mely éppen dombos jellege miatt burgonyatermesztő vidékké változhatna. Itt terülnek el Muránska Lehota, Muránska Huta, Dlhá Lúka, meg az elhagyatott, de ma már életképes hegyi Zdychava lankái, melyek szerves részeivé válhattak volna a ma már oly ismert és népszerű poprádi burgonyatermesztő mozgalomnak. E kérdés megvalósításában fontos szerepet tölthetne be a revúcai helyi népkönyvtár is. Hogy mily módon, erre nem lehet néhány szóval felelni, mert fogas kérdésről van szó. Azt azonban egyszerűen le lehet szögezni, hogy elsősorban is — a könyvállomány mezőgazdasági szakirodalommal való lényeges felfrissítésével s ezen szakirodalom sokkal szélesebb körű propagálásával. Kétségtelen, hogy Antaliková elvtársnő, aki ma egyedül képviseli a könyvtár teljes „személyzetét", képtelen hiánytalanul elvégezni a könyvtári munka minden fontos szakaszát. De mégis az a véleményünk, hogy ezt a kérdést meg kellene oldani. Hiszen nincs messze a segítség, melyre támaszkodni lehetne. A kérdés megoldását lényegesen segíthetné a helyi művelődési otthon, mely a könyvtár tőszomszédságában van s mely a mezőgazdaságba vágó szakmai rendezvényei keretében hathatósan bekapcsolódhatna a könyvtár mezőgazdasági könyvállományának propagálásába. Sokrétű segítséget nyújthatna a revúcai Mezőgazdasági Technikum is. Segíthetne a Rozsnyói Járási Nemzeti Bizottság mezőgazdasági ügyosztálya is és nem utolsósorban a Rozsnyói Népkönyvtár. Hogyan? Mindenekelőtt a módszertani tanápsadás rendszeres és sokoldalú megszervezésével, melyet a revúcai könyvtár huzamos ideje nélkülöz. Ez pedig hiba, msrt a rozsnyói könyvtár egyben a járási módszertani központ fontos szerepét is betölti, e munkakör elvégzésére beosztott erővel rendelkezik, aki a könyvtár igazgatónőjének, Gallová elvtársnőnek sokoldalú szakmai tudására és tapasztalataira támaszkodhat. Nincs tehát ok arra, hogy a revúcai helyi népkönyvtár mai jellegénél fogva hamupipőkévé váljék. Rangfokozati elvek egyáltalán nem lehetnek irányadók, ha a közösség javáról van szó, különösen olyan kulturális központban, mint Revúca. VLADIMÍR KALYTCUK FÉNY ÉS áRN.Y Dráma Helen Kellerről A strážnicei dal- és táncünnepélyen nagy sikerrel fellépett hencovcei együttes tagjai. (Ernest Remp felvétele) A süketnémának és vaknak született Helen Kellerről az elmúlt évtizedekben számos tanulmány jelent meg. Szinte csodaszámba megy, miképp tudott ez a legtontosabb érzékszerveit nélkülöző leány az öntudatlanság állapotából kiemelkedni, emberi életet élni. William Gibson amerikai író darabot Irt Helen Kellerről; a színművet Párizsban már hosszú Ideje sorozatban játsszák. Most a nyugat-berlini Hansa Theater mutatta be a darabot német nyelven „Der Weg ius Licht" (A világosság felé) címmel. Látogatás az Elektrosvitben A népi alkotóversenyek 1962/63-as járási szemléjén Érsekújvárott sikeresen szerepeltek az Elektrosvit üzemi klubjának együttesel. *Több mint 160 személy vett részt tőlük a különböző versenyszámokban — színjátszók, tánczenekar, fúvószenekar, hangszerszólók, énekszámok, akrobatacsoport, pantomim, rádiókör, képzőművészeti kör stb., stb. — s többen közülük az első helyre kerültek. Ez adta áz Impulzust, hogy megnézzük, hogyan is működik ez az üzemi klub. Jalecz Kálmán, az üzemi klub fiatal vezetője mindössze két éve tölti be ezt a funkciót. A katonaságtól visszatérve vette át. — Higgye el, nem könnyű a munkánk — mondja — különösen eleinte nem volt az. Tudja, azt is meg kell tanulni, hogyan bánjunk az emberekkel. Ma már kb. 280 tqgja van az üzemi klubnak, többnyire fiatalok. Van magyar és szlovák színjátszó csoportunk, film- és fotoszakkörünk, tánc- és fúvószenekarunk, tánccsoportunk, képzőművészeti körünk stb. Az üzemi klub 17-tagú vezetősége kéthetenként ülésezik, negyedévi terveket dolgozunk ki és aszerint folyik a munka. Az Elektrosvit Irodaházának egyik szűkre szabott szobájában beszélgetünk. A szemben levő asztalnál Kamenecky János dolgozik, elszámolásokat ellenőriz, telefonál, — esténként azonban szenvedélyes zenész, ő a tánczenekar és a fúvószenekar vezetője. Fél füllel hallgatja csak, amint az üzemi klub vezetője meséli: — Április 27-én a Sokol-ház nagytermében 80 szereplő és 13-tagú zenekar részvételével mutattuk be az Én édes Katinkám című villámrevűt, amelyben operettrészletekkel, táncszámokkal, egyfelvonásosokkal, dalokkal lépünk fel. Érsekújvárott eddig négyszer adtuk elő olyan nagy sikerrel, hogy mielőtt július 22-én megkezdenénk a kéthetes üzemi szabadságot, előtte való este még egy előadást tartunk. Tavaly Farkas-Dékány Zeng az erdő című operettjével arattunk nagy sikert nemcsak itthon, hanem vidéken is, a szabadságok után ezt is fel szeretném újítani. S azonnal megkezdjük Gogol Revizorjának próbáit, amit az év vége felé akarunk a közönség elé vinni. — A szlovák színjátszó csoport hat héttel ezelőtt mutatta be Paulu: Slovo má babička (A nagymamáé a szó) című négyfelvonásos vígjátékát. Eddig négy községben mutatták be, mindenütt nagyon tetszett. Érsekújvárott a szabadság után adják elő. A szlovák színjátszó^ másik csoportja Filan Zoli című színművének bemutatójára készül. Az egész környéken híres és közkedvelt az Elektrosvit tánczenekara. Azonkívül, hogy a színjátszók előadásain ők szolgáltatják a zeneklséretet, minden szombat este és vasárnap délután táncos összejöveteleket rendeznek, télen a Sokol-házban, nyáron a szemben levő Igen kellemes kerthelyiségben. Az üzemi klub anyagilag legaktívabb szereplői a színjátszók és a zenekarok tagjai Az utóbbi évben 40 000 koronát költöttek csak hangszerekre — 18 000 koronáért vásároltak pl. villanyorgonát. Tizenötezer koronát fordítottak a színészek ruhatárára és csaknem százezer koronát fektettek be a Sokol-ház színpadának felszerelésébe. Ez igazán nagyon szép — gondolja az újságíró magában — úgy látszik, itt mindenki támogatja az üzemi klub tevékenykedését, megelégedettség uralkodik az egész vonalon, s ezért érhetnek el ilyen szép eredményeket. Majd pusztán a kép kiegészítése céljából kérdezi: — Természetesen a vidéki előadásokra az üzemi autóbusz szállítja a műkedvelőket. Ugye? — Van üzemi autóbuszunk, a kollektív szerződésbe bele ls vettük, hogy az autóbusz igénybevételénél az üzemi klubot előnyben részesítik, de sajnos az 1963-as évben még egyetlen egyszer sem volt szabad az üzemi klub céljaira. Kénytelenek voltunk tehát a Turistától autóbuszokat rendelni s ez alaposan növelte költségeinket. — De ez a kisebbik baj — tolia félre az iratokat szemben az asztalnál Kamenicky elvtárs. — Súlyosabb gond nekünk a helyiség hiánya. Mert hontalan az üzemi klub. A Sokolházban van ugyan három kis helyisé günk, de ott megtűrt rokonként kezelnek bennünket és már onnan is kifelé áll a rudunk. Érthető, hiszen az a ház a testnevelésé és nekik is szükségük van a helyiségekre. Dehat valahol gyakorolni, próbálni nekünk is kell. Egyelőre esténként egész kakofónia van a Sokol-házban. Az egyik helyiségben a tánczenekar próJelenet Hacsaturján: Kardtánc című zeneművéből bál, a másikban a tánccsoport, a harmadikban a színjátszók, a nagyteremben magnetofon-szalagra tornáznak. Ideges mindenki, sehol sem megy úgy a munka, ahogyan kellene. S ha még valamelyik másik szakkör is össze akar jönni valahol, kész a veszekedés. Igazságot sem lehet tenrú közöttünk, mert hiszen mindegyikhek igaza van. így azután a helyiség hiánya miatt sokan elmaradtak az üzemi klubból. Azt mondják, nem elég, ha otthon az asszony, vagy a férj veszekszik velem, mert este elmegyek hazulról? Még itt is vitatkozzam? És hagyják az egészet. — Pedig vannak jó elképzeléseink — szól közbe Jalecz elvtárs — ha lennének helyiségeink, az egyikben klubot rendeznénk be, a család ott nézhetné például a televíziót, amíg a papa vagy a mama próbál, előhív, rajzol stb. Sok családi perpatvarnak egyből végeszakadna. — A zenekar hetente ötször próbál — folytatja Kamenicky elvtárs —képzelheti, hogy az én feleségem sem állja meg szó nélkül. Még az a szerencse, hogy helyiséghiánnyal küzdünk, így a zenekar gyakran kénytelen az én lakásomon gyakorolni. Persze, ott nem jó az akusztika, űe az a helyzet, hogy a Sokol-házban levő helyiségben sem jobb. — Dr. Sivaček, a bratislavai Népművelési Intézet dolgozója elvállalta a védnökséget a zenekar felett. Kéthetenként jár ki hozzánk — ezt Jalecz Kálmán veti közbe — máris érezni a segítséget. De mindjárt az első alkalommal ő is azt mondta, hogy a zenekar fejlődéséhez feltétlenül helyiségre is szükség van. — A helyiség-probléma megoldódik. Csak még egy kis türelem — veszi át a szót Medek József elvtárs, az üzemi bizottság elnöke. — A városban hét évvel ezelőtt kezdték építeni a kultúrházat. Megkezdték, de nem folytatták. Ügy látszik illetékeseknek nem volt szívügyük a kultúra. Néhány hónapja azonban megtörtént a döntés, hogy a kultúrházat a ml üzemünk kapja meg, az üzem lesz az építkezés beruházója. Felépítjük tehát az üzemi klubot, amelyből természetesen nem zárjuk majd ki a városban működő többi, pl. Csemadok — kulturális csoportot sem. Még s hónapban átveszszük az építkezés dokumentációs anyagát, a leltárt és megkezdhetjük a munkát. Már másfél millió korona van a folyószámlánkon erre a célra. Ezt az öszszeget még ebben az évben beépítjük. Szerintem 2 éven belül elkészül az üzemi klub új, korszerű épülete és egy csapásra megszűnnek a helyiségproblémák. Számítunk azonban azzal, hogy az üzemi klub tagjai sem tagadják meg a segítséget, ha brigádmunkákra kerül sor. — Ez magától értetődik, bizony, hogy ott leszünk! Velünk számíthattok — lelkesedik az üzemi klub szevezetője — bennünk lid arcú, fiatal van ambíció! — Csakhogy az nem minden. Ha már így beszélgetünk, hadd mondjak még el egyét-mást — önti ki a szívét Kamenicky elvtárs. — Itt van pl. a fúvószenekar. A járási szemlén megnyerték az első díjat, továbbjutottak tehát a kerületi versenybe. A járási szemle óta azonban a kutya se kérdezte tőlük, nincs-e szükségük segítségre, készülnek-e a kerületi szemlére, hogyan fognak ott helytállni? Ebben talán az is szerepet játszik, hogy a járási népművelési otthon zenei felelőse nem szakember. Ezt nagyon hiányoljuk. — Egyáltalában nincs itt szakember a fúvószenéhez. Az újvári zeneiskola is évek óta ígéri, hogy megnyitja a fúvós szakot. De az ígéret kevés, a zenekar tagjai tanulni, fejlődni szeretnének. És erre nincs lehetőség. — Hiányoljuk azt is, hogy a népművelés nem támogatja az üzemi klubot. Honnan várjunk módszertani segítséget, ha nem tőlük. Csakhogy a járási népművelési ház és a népművelési otthon egymásra hárítják a feladatokat s nem csoda azután, hogy a két bába között elvész a gyerek. Nem, ez a gyerek nem vész el. Van ebben annyi erő és akarat, hogy éljen, sőt gyarapodjék is. De otthonra, nevelőre, tanítóra, irányítóra szüksége van. Az otthon kérdése végre jó kezekbe került és hamarosan valósággá válik. S egészen biztos, hogy a népművelés illetékesei sem maradnak érzéktelenek, ha tudják, hogy segítséget várnak tőlük. Hiszen az Elektrosvit üzemi klubjának további fejlődése az egész város kulturális életének fellendülését jelentené. SKALINA KATALIN 1963. július 13. * Oj SZÓ 7