Új Szó, 1963. június (16. évfolyam, 149-178.szám)

1963-06-05 / 153. szám, szerda

Hogy ne legyen zöldségprobléma Az utóbbi évtizedben a zöldségfo- étkezési kultúra terén a zöldségfo­gyasztás csaknem a háromszorosára gyasztás növekedését, mint pozitív növekedett. Ezt a figyelemre méltó tényezőt könyveljük el, és más az, tényt adatokkal bizonyltja a statisz- hogý a zöldségellátás terén fogyaté­tika. Eltekintve attól, hogy főképpen kosságok vannak, és ezeket minden a falusi emberek zöldségfogyasztásá- lehető eszközzel a legrövidebb időn ről a statisztikai kimutatások nem belül ki kell, s kl is lehet küszöbölni, adhattak egészen pontos képet, a vál- Eléggé természetesnek vettük, hogy tozás mégis szembeötlő. Hiszen az a nagyüzemi mezőgazdasági terme­élelmiszer-fogyasztás egyetlen tertile- léssel együttjáró szigorúan törvény­tén sem történt ilyen gyors növe- nek számító tervgazdálkodás a zöld­kedés. Ennek természetesen megvan s'égellátás terén is fedezi a szükségle­az oka. Nézzük először a falut. A me- tet. Nem így történt, méghozzá jő '.őgazdasági dolgozők — ._ néhány okból kifolyó­tülönösen az idénymun ril lag. Elsőnek talán azt fák napjaiban — légin- N említhetjük meg, hogy kább szárazkoszton éltek yjJgggQyUJglfl a mezőgazdasági üze­Elihez igazán kevés zöld —— 11 1 i mek — ugyanakkor amt­ség kellett. Egy másik tényező Szlo- kor munkaerőhiánnyal küzdöttek — vákia egyes vidékein a káposzián, nem tartották * kifizetődőnek a sok uborkán, sárgarépán, petrezselymen munkaerőt igénylő zöldségtermesz­és salátán kívül alig ismertek más tést, legalábbis nem olyan mérték­zöldséget Esetleg még a bab |öhe- ben, amilyet az igények követeltek, tett számításba, sőt néha a kukorl- Szólhatnánk itt arról is, hogy mező­cát is a zöldségek közé sorolták Kl gazdasági gépgyártásunk a nagyüze­ne felejtsük a hagymát, amely a ke- mi termelés más ágazatával összeha­nyéren kívül a summások, a rész- sonlítva a zöldségtermesztés gépesí­aratók, vagy a kubikusok fő eledele tésére igazán csak minimális gondot volt. Ezzel csaknem befejeződött a fordított, ami a zöldségtermesztés so r- gazdaságosságát illetően kedvezőtle­A kevés zőldségfogyasztásnak egy nül befolyásolta a kertészet fejlesz­másik oka az volt, hogy az arány- tését. Nézzük a jelenlegi helyzetet, lag sok lésztás ételt fogyasztó falusi Nem hivatalosan ugyan, de a piacon ember nem Is lehetett a zöldségfé- újra ott látjuk a kistermelőket. Ki­lék híve Mert ki látott már olyat, nek árt, hogy a vásárló megkaphatja hogy a pirított hagymán feleresz- tőlük a sárgarépát, a petrezselymet tett ún. gyorsleves után következő stb. ugyanolyan áron, mint a zöldség­káposztáskockára vagy szilvás gom- elárusítóban. Vagy kit károsltunk meg bócra még kelkáposzta- vagy spenót- azzal, ha a termelő egyenesen az el­főzeléket ls óhajtott volna a paraszt- árusítónak, vagy közvetlenül a pia­ember gyomra. Ez pedig azt jelenti, con (hivatalos áronj adja el a zöld­hogy a piaci vásárlást a falusi ember séget? A vásárlót semmiképpen sem. nemhogy terhelte a zöldségvásárlás És m^g valami: — Ha Bulgáriából és terén, hanem sokszor a saját számá- Magyarországról kifizetődik az, hogy ra termelt zöldséget is vásárra vitte autóval Prágáig szállítják a primőr a szegényember, mert kellett a pénz. árut, például a galántal járásbeli ter­A zöldségfogyasztás növekedésének melőnek nem lenne-e kifizetődő, hogy egy másik s talán a leglényegesebb a legközelebbi piacra maga szállítsa tényezője az üzemi konyhák, a diák- a zöldséget? internátusok, az óvodák és bölcsődék Novotný elvtárs beszédeiben már stb. hálózatának rohamos növekedése, többször hangsúlyozta, hogy a zöld­Ezekhez sorolhatnánk még az egész- ségellátás fogyatékosságaink egyik ségügyet, és az aggokról gondosko- okozója éppen a kereskedelem. Ezt a dó szociális létesítményeket is. S még XII. kongresszuson ismét megerősí­egy adat, amely sok mindent bizonyít, tette. Ha a zöldségszükségletet a je­A háború előttihez viszonyítva jelen- lenlegi körülmények között a nagy­leg mezőgazdaságunkban kétmillióval üzemi mezőgazdaság nem képes kielé­kevesebb ember dolgozik. Ezek a fa- gíteni, akkor az adott helyzet minden lusi emberek annakelőtte nemcsak lehetőségét fel kell használnunk, önellátók voltak a zöldségből, hanem persze termelőink felé is jogos az még piacra is adtak kertészetükből. a követelmény, hogy a zöldségter­Most nagy részük vásárló-fogyasztó, mesztés belterjességének fokozására örvendetes tény, hogy hazánkban éppen úgy használjanak fel minden a zöldségfogyasztás ilyen rohamosan lehetőséget, mint az egyéni gazdái ­növekedik. De más dolog az, hogy az kodás idején. HARASZTI GYULA eveieföre VASÜTI KEDVEZMÉNY A FIATALKORÜ BETEGEK MEGLÁTOGATÁSÁRA A Közlekedésügyi Minisztérium hoz­zájárult, hogy 50 százalékos vasúti kedvezményben részesüljenek azok a szülők is, akiknek 15—18 éves gyer­mekeik lakóhelyüktől távol négy-hat hónapnál hoszabb ideig tartó gyógy­kezelésben részesülnek. A szülőknek a vasúti kedvezmény­re jogosító igazolványt gyermekeik meglátogatásakor ez egészségügyi in­tézmény adja ki. Az egészségügyi in­tézmény igazgatója felelős, hogy csak arra jogosult személyek részesülje­nek kedvezményben, tehát 18 éven felüli beteg szülei nem, vagy, ha a betege kórházi tartózkodása idején tölti be a 18. életévét, a szülők az igazolványt adják vissza. —va Miért vagyok én kivétel? Poőr Gyula komáromi olvasónk pa­naszlevéllel fordult szerkesztőségünk­höz. Levelében többek között ezt írja: „Negyvenkilenc óta lakom a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tér 9. száma alatt. Régi épület ez, lehet vagy százéves. Negyvennégyben bom­batalálat érte az épület egy részét. Rossz állapotban van, mivel ma­gántulajdonban volt s csak pár éve vette át a lakáskezelőség. Azóta többször fordultam hozzájuk szóban és írásban is, hogy lakásom javítás­ra szorul. Sajnos, kérésem nem ta­lált meghallgatásra, bár az épület több lakójának kijavították szobáit, az enyémre mindmáig nem került sor. Miért vagyok én kivétel?" Olvasónk panaszával írásban for­dultunk a komáromi lakáskezelőség­hez. Válaszukban arről értesítenek, hogy négy ablak, a bejárati ajtó, va­lamint egy belső ajtó kicserélését tervezik Poór Gyula lakásában. Ha­táridőt azonban nem írtak. Így hát személyesen ls felkerestük a lakás­kezelőség Igazgatóságát. Stefan Jurás termelési felelős a kö­vetkezőkről tájékoztatott: A szóban forgó épület nagy-javí­tást kap. E célrq 100 000 koronát kaptunk, amelyből* már 40 000 kime­rítettünk. Vagyis csak addig végezhet­jük a lakások javítását, amíg a ke­ret engedi. A többi lakást majd jövő­re tesszük rendbe. Hogy Poórékra mikor kerül sor, azt nem tudom. A Járási Építő Vállalat még nem készí­tette el a költségvetést. Igy csupán annyit mondhatok, hogy a sorrendnél figyelembe vesszük a lakások állapo­tát. Ha ez valóban Így lesz, Poőrék la­kására is sor kerül. A bejárati ajtó ugyanis nem kettős s befúj rajta a szél. Az ablakok is rossz állapotban vannak. S arra, hogy Poór Gyula pa­naszlevelet Irt a rossz állapotban le­vő lakás niatt, afc-adott még okot, hogy az említett bérházban már több lakást rendbe tettek ott is, aiol gyermektelen család lakik. Poóréknál pedig három gyermek van. Igy tehát levélírónk felháborodása teljesen jo­gos. Olvasónk aligha írt volna panasz­levelet, ha a lakáskezelőség beadvá­nya után, felülvizsgálja kérelmét, mint ahogyan megtette ezt a szer­kesztőségünk levele után, ha akkor mindjárt megmagyarázta volna, miért nem került sor a javításra s miért tették rendbe a „szomszédok" laká­sait. Csakhogy a dolog úgy történt, hogy a beadvány az akták közé ke­rült, sorsával senki sem törődött. Az ilyen eljárás még akkor is helytelen, ha a lakáskezelőség dolgozói túl van­nak ls terhelve munkával, kérelmek­kel, panaszokkal. N. I. A TV MÜSORÁRÖL KET ERDEKES ESTE Az első, amelyről be akarunk szá­molni a múlt heti szerda esti műsor, amikor a képernyőn csaknem detek­tív-történetszerü riportot láthattunk a prágai Nemzeti Színház alapkövé­nek megtalálásáról, utána pedig a tör­ténelmi Volgográdi csatáról készült különösen érdekes dokumentumfilm következett. Az első részben egy kis­sé rontotta a hatást a riporter: Vla­dimír Kovafík túlságosan patetikus ünnepi hangvétele, amikor is felesle­gesen hangsúlyozta az alapkő megle­lésének tényét, amiről azonban a saj­tó már előbb kellő részletességgel tájékoztatta a közönséget. A nézőt sokkal inkább érdekelte volna, ha több szót kaptak volna e feltárás kez­deményezői és a szemtanúk. Az est további részében a második világháború legjelentősebb eseményé­ről, a volgai nagy csatáról készült dokumentumfilmet láttuk. Tizenöt szovjet katonai filmriporter egyesítet­te erejét húsz évvel ezelőtt, hogy a borzalmas harcok tüzében készített felvételekkel örök tanúságot állítson a jövő nemzedék számára a szovjet emberek ezreinek hősiességéről. Ar­ról a hősiességről és áldozatkészség­ről, amilyenre az emberiség történe­tében még nem volt példa. A hiteles felvételek sora bemutatta az egész volgográdi hadműveletet és azoknak arcát, akik személy szerint érdeme­ket szereztek a végleges, tengernyi vérrel kiváltott győzelem elérésében. Többek közöttt őrökre emlékezetünk­be véstük annak az ifjú komszomo­listának kifejező arcát, aki a legne­hezebb helyzetben, halálos sebből vé­rezve fogaival tartotta össze a tele­fonvezeték drótjait, hogy a két pa­rancsnokság között ne szakadjon meg az összeköttetés. Számtalan ilyen hő­si példa van e dokumentum filmben, amit nem felesleges ma hangsúlyoz­ni, amikor egyeseken már az átme­neti nehézségek hatására is elural­kodik a kishitűség. Nem felesleges felevenítení e nagy történelmi pilla­natokat, amelyek éppen az egyének­kel szemben támasztott igényességgel és a szovjet nép hősi áldozatvállalá­sával bizonyították a szocialista tár­sadalmi rend tartós életképességét. Néhány hét után újból beszámol­hatunk a bratislavai televízió-stúdió esti műsoráról. Hétfőn Reginald Ros „Lázadás a Sycamore utcában" című színművét [sugározta a bratislavai te­levlziós-adő. Az amerikai drámaíró darabja vitathatatlanul technikailag kiválóan megírt mű, ám maga a gon­dolat nem hat túlságosan meggyő­zően, mivel a. szerző inkább az érde­kes helyzetek varázsa alá került, ahe­lyett, hogy az egyes alakok belsőbb pszichológiai mélységeit építette vol­na ki. A játék — talán kissé bizonyta­lanabb formában -r ugyanazt a prob­lémát veti fel, mint AVthur Miller „A gyűlölet tűzfészke" című regé­nyének a közelmúltban sugárzott dra­matizációja. A történet lényege: a mai Egyesült Államokban a fasizáló­dó elemek rendkívül gondosan őrköd­nek környezetük állítólagos „tisztasá­ga" felett, óvják azt különösen a né­ger, zsidó és „vörös" „elemektől". Reginaid Ros finoman tompított drá­májában éppen az utóbbi esetről van szó. Am a darab befejezésével n<sm érthetünk teljesen egyet, miután az ejnberek gondolkodásában beállott fordulat Itt inkább mesterkélt, ahe­lyett, hogy a helyzet- logikájából adó­dott volua. F. Chmiel mesterségbeli tudással és — amennyire azt a szöveg engedte —, az alakok jellemét is feltáró ren­dezésében élvonalbeli bratislavai mű­vészek szerepeltek, akik közül külö­nös figyelmet érdemel Mária Kráfovi­Cová, Viera Strnisková, Dušan Blaš­kovič, Jozef Króner és Jozef Budský alakítása, utóbbi rendkívül finoman formálta meg az üldözött becsületes amerikai figuráját. Az adás további részében meggyő­ződhettünk róla, milyen ötletesen dol­goznak a Német Demokratikus Köz­társaság, televíziójának munkatársai, például a könnyű műfaj területén. A Bianca Cavallini énekesnőről készült filmben különböző szerepekben mu­tatták be a művésznőt. A körülbelül húsz perces film megkapöan ötletes, bájos és gyors ütemű, aminek hatását csak fokozza a valóban világszínvo­nalú kitűnő tánczene. Tulajdonkép­pen a művésznő arcélét mutatták be és az utóbbi években éppen az NDK televíziója több hasonló jól sikerült filmet készített. Mind ebben az irány­ban, mind az Intervízióból ismert ze­nés-dalos-táncos műsorokban — különösen ami az ízlést illeti —, a mi televíziónk is követhetné az NDK televíziójának példáját. STANISLAV VRBKA ei«itB*aaa« PJOTR ILJICS CSAJKOVSZKIJ világ­hírű orosz zeneszerző eddig ismeret­len kéziratát találta meg a Grúz SZSZK Tudományos Akadémiája kéz­iratokat őrző intézetében Grigol Cshi­kadze, a Tbiliszi Zeneművészeti Fő­iskola tanára. A kézirat 1887-ből származik. A bratislavai Gj Színpad a közel­múltban mutatta be a Csókolj meg, Katalin című vígjátékot. (Colé Porter darabja.) A képen Olga Gálová — Bianka szerepében. (Herec felvétele) (1) Nemrég Wernher von Braun „német—amerikai" rakéta­szakértőt a nyugat-berlini műszaki egyetem tiszteletbeli doktorává avatták. Ez alkalommal Braun „meghatódva" em­lékezett vissza arra, hogy 1930-ban ugyanabban a városban kezdte meg kísérleteit Hitler hírhedt V-l fegyvereivel. Az alábbiakban kivonatosan ismertetjük JULIUS MA­DER „Das Geheimnis von Huntsvills" (A hunstvillei titok) cimfi legújabb művét, amelyből bepillantást nyerünk az előkelő Braun-család életébe. Mader jeles berlini írú és publicista, aki életcéljául tűzte ki a háborús bűnüs „nagy ágyúk" kíméletlen leleplezését, szennyes múltjuk feltárását. A történelmi tényeknek megfelelő hiteles művei sokéves fá­radságos ás gyakran veszélyes munka eredményei. Mfive rö­videsen megjelenik magyarul ls. A titokzatos város Az USA déli részén, Tennes­see és Alabama államok hatá­rán fekszik Huntsvllle. A cum­berlandi hegyek nyúlványán elterülő község határában nemrégen még fekete bőrű munkások roskadoztak a ha­talmas gyapotbálák súlya alatt. Az egész vidéket és lakosságát a sápadt arcú farmer-arisztok­rácia uralta. De egy évtized alatt gyökeresen megváltozott ennek az Isten háta mögötti falunak az arculata. A lakosság száma hatvanezerre szökött. A rozoga munkásbarakkok he­lyén neonfényes áruházak, kor­szerű hotelok és motelok épül­tek. A 231. számú új ország­úton vég nélküli gépjármüosz­lopok kígyóznak, hangsebessé­gű és szuperszonikus repülő­gépek dübörögnek a város fö­lött. A gyapotültetvényesek mesés összegeket vágtak zseb­re földjükért és telkükért és most tovább élősködnek a vá­ros új, egyenruhás lakóin. Huntsvillében megindult a gaz­dasági fellendülés. A város rohamos fejlődését — közvetve vagy közvetlenül — annak a náci SS-tlsztből amerikai állampolgárrá vedlett „tudósnak" köszönheti, akinek V-l lövedékei a második vi­lágháborúban Londonra hullot­tak. Akit először Hitler, majd Eisenhower kitüntetett. És aki most Huntsvillében „dolgozik". HuntsviUétől délnyugatra na­ponta, sőt óránként mennydö­rög az ég, dübörög a föld. Sáf­ránysárga lángcsóvák lövell­nek az égnek, rozsdabarna füstgomolyagból karcsú „ezüst­halak" röppennek az űrbe. Gyakran mentőautók szirénája hasit az éjbe, majd szélesre tá­rulnak a kórházak kapui. A tűz- és savmarta sebekkel bo­rított szerencsétlenek mögött azután újra bezárulnak. Ma­gas árat fizettek a nagy fize­tésekért. Kockázat nélkül nincs jólét — tartják az amerikalak. Az egyik dombon rózsaiige tekbe ágyazott luxusvilla pom­pázik: a rakétabáró magénre­zidenciája. Chrysler-kocsiját maga vezeti. Minden évben újat vásárol. Minden reggel el­tűnik dolgozószobájának pán célajtaja mögött, a 4488-as he lyiségben, amelyet állig fel fegyverzett katonák őriznek. Négyezerkilencszáz technikus lesi parancsait. Amerikai ve­gyészek, fizikusok, matemati­kusok alázatosan várják a po­rosz junker rendelkezéseit, aki Amerikát is lebombázta volna, ha a szovjet hadsereg idejében nem üti ki a fegyvert a gyilko­sok kezéből. Főúri villája, személyzete, tübb magánrepülőgépe és va­gyona ellenére Wernher von Braun mégis remeteéletet él )egszűkebb családi körben. Lá­togatásokat nem fogad, mert nem szabad fogadnia. Az új­ságírókat és kíváncsi fotóri­portereket mégi közelébe se engedi az erélyes őrség. Park­jának kapuját a vezérkar leg­magasabb rangú tisztjeinek sem szabad átlépniük. Az ame­rikai legfelsőbb hadvezetőség díszmadara arany kalitkában trónol, de mégis — fogoly. Nagyravágyó tervek Hitler egykori nagy reménysé­ge Wernher von Braun, ma az Egyesült államok legjelentősebb rakétaszakértője. Wernher von Braun 1912. március 23-án született ez egykori Kelet-Németországban, mint ősrégi, nemesi rangra emelt porosz nagybirtokos család sarja. Tanítóival és ta­náraival többnyire „hadilábon" állt a született porosz milita­rista, akit a katonásdin és a tömegpusztító fegyvereken kí­vül a világon semmilyen tan­tárgy nem érdekelt. Megbu­kott, de mégis sikerült bejut­nia a zürichi Műszaki Főisko­lára. Zürichből azonban haza­tért és Hitlernek 1933. évi ha­talomra jutásától kezdve vesz­szőparipájának, a hadászati technikának, a rakétagyártás­nak élt. Éppen ilyen emberek­re volt szüksége a Führernek. A nagyravágyó rakétabáró ált ls kiváltságos helyzetével. Hihetetlenül „rövid" idő alatt mérnöki oklevelet szerzett, sőt érthetetlen módon le is dokto­rált. Legközelebbi munkatár­sai, akikre betegesen félté­kenykedett, ugyancsak gyanús körülmények között eltűntek mellőle: „államérdekből" más munkakörrel bízták meg őket vagy kísérletezés közben „vé­letlen" baleset áldozatai let­tek. Wernher von Braun nagy­szerűen tudott „könyökölni". Nemsokára SS-9turmbanführe­ri egyenruhában feszített. 1936. április 2-án a német állam Göring javaslatára meg­vette az Usedom szigetén fek­vő peenemündei erdőt, Wern­her von Braun anyai nagyaty­jának vadkacsa-vadászterüle­tét, aki a vételár fejében há­romnegyedmillió márkát vá­gott zsebre. A pénz tehát a családban maradt. 1937. november 5-én Hitler a véderő legmagasabb rangú leg­megbízhatóbb tisztjeinek leg­szűkebb körében kifejtette hó­dító háborúinak tervét. Sűrű asztaldöngetés közben hangsú­lyozta, hogy a német kérdés csak erőszakkal oldható meg. De ha elmulasztjuk — a ked­vező időpontot, ellenségeink a fejünkre nőnek, mivel fegyve­reik tökéletesebbek lesznek. Agyát már akkor a tömeges embermészárlás ördögi gondo­lata foglalkoztatta. Vezérkara kíséretében azután el is láto­gatott a peenemündei rakéta­kísérleti telepre és megszem­léUe a rakéták kilövését. A „kedélyes tűzijátéknak" — ahogyan mondotta — eszelős vihogással örült. És jóllehet az akkor 25 éves rakétabáró ma­ga se volt megelégedve addigi sikereivel, a hangulatos láng­csővákkal és pokoli durraga­tásokkal mégis „elbűvölte" a braunaui mázolósegédet. A sza­badtéri előadás után Braun po­zíciója még jobban megszilár­dult, a Peenemündébe folyó pénzözön zsilipjei még jobban megnyíltak. (Folytatjuk) 0] SZÖ 4 * ÍS 0 3- június 5.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom