Új Szó, 1963. június (16. évfolyam, 149-178.szám)
1963-06-06 / 154. szám, csütörtök
A jövő év elején Brno város Fémipari Vállalatában megkezdik egy új típusú tapadó autoantenna sorozatgyártását, Ivan Krlnčev javaslata alapján. Az új antenna előnye az, hogy a gépkocsi bármelyik üvegjére odaerősíthető. Az antennát odaerősítése után, 1140 mm magasságra lehet kihúzni. (CTK — Bican felvétele) SZAZHÜSZ halálos áldozatot követelt a nyugat-pakisztáni Thari faluban a vallási türelmetlenség, amikor — hivatalos kormányközlemény szerint — összecsaptak két ellenséges mohamedán szekta hívei. A falut a hatóságok lezárták, s a környékre rendőri megerősítés érkezett. KARLOVY VARYBAN a kávécserjén megérik az első termés. A kávécserjéket az Imperiál szanatórium kertészetének dolgozói üvegházakban nevelik. MONTERREY mexikói városban két hónapon belül több mint 80 ember halt meg vízhiány következtében. Az utóbbi 24 óra alatt 242 gyermeket kellett kórházba szállítani. Ezenkívül a nagy hőség következtében juarez városban a kutyák tömegesen megvesztek. A veszett állatok 50 lakost martak meg, akiket halál fenyeget. ÁRVÍZ pusztított e napokban OjZélandon Natier várostól északra. Több száz ember elmenekült otthonából, az ár nagy anyagi kárt okozott. A SZÉNAKASZÁLÁS kezdetén az erdészek megóvják az elhagyott fácánfészkeket. A réteken összeszedik az elhagyott fészkekből a tojásokat, és mesterséges keltetőkbe szállítják. A KRAVANYI mezőgazdasági tanoncIskola tanulói az idén tavasszal 4200 facsemetét ültettek ki. SZAZ MÉTER mély szakadékba zuhant egy autóbusz Szöultól délkeletre. A vezető és 9 utasa meghalt, 25-en súlyosan megsebesültek. A MOSZKVA melletti vnukovói repülőtéren június 4-én szállott le először az Il-62-es új szovjet utasszállító repülőgép. Ezt az új, négymotoros reaktív repülőgépet most próbálják ki és hamarosan rendes járatokat fog lebonyolítani. AZ ALASZKAI-ÖBÜLBEN a tengerbe zuhant az Orient Airlines társaság egyik négymotoros utasszállító repUlőgépe. A DC-7-es típusú repülőgép fedélzetén 101 személy tartózkodott, — 65 ámerlkai katona, 29 katonafeleség és gyermekek, valamint a személyzet tagjai valószínűleg mindnyájan elpusztultak. MÁSODIK azurpart kiépítéséhez ad támogatást a francia kormány. A kikötők, strandok építése a Marseílletől a spanyol határig terjedő tengerpart mentén rövidesen megkezdődnek. A KIJEVI operaház 230 tagú együttese Jugoszláviába érkezett, hogy a Don Quijote című táncjátékkal megkezdje vendégszereplését Belgrádban. AZ USÁ-BAN nemrégen műszert találtak fel, melynek segítségével pontosan és kétségtelenül meg lehet határozni a bor, a vodka, a konyak és a rum korát. E műszert most az amerikai vámőrök alkalmazzák és segítségével állapítják meg a szeszes italok vámjának nagyságát. HÉT OfABB kőolajlelőhelyet fedeztek fel Kubában. Előzetes megállapítások szerint az olajmező eléri az 50 000 négyzetkilométert. SZÄZEZER gyermek tanul zenét Jelenleg Magyarországon. Budapesten 200 helyen 13 000-en vesznek részt zenei oktatásban. A FIATAL operaénekesek második nemzetközi versenyét június 16- és július 9 között rendezik meg Szófiában. ÍTÉLETIDŐ pusztított Franciaországban. A villám két embert agyonsújtott, sok helyen pedig tüzet okozott. Több felé leállt a vasúti közlekedés is. ROMÁNIÁBAN a műszaki tervezésre hozott új intézkedések szerint a kivitelezési és részlegtervek kidolgozása az épltővállalatok hatáskörébe megy át. Ezután a gépipari tervező irodák is csak a műszaki terveket készítik el, a kivitelezési részletrajzokat a gépgyárak maguk fogják kidolgozni. A Sportok Plzeň és o Dynamo Praha búcsúzik a liaától .V.V.V.V.V.V.W.VWAVAV.'.WAV.W.V.V.' WW VifUiilll U IlUUbVO A prešoviak javítottak, a nitraiak rontottak helyzetükön A labdarúgó-liga 24. fordulójából elhalasztották a Slovnaft— Baník Ostrava mérkőzést, ennek ellenére ls éppen elég váratlan eredményt kaptunk, úgyhogy Jelentős változások történtek a bajnoki táblázaton. A Dynamo Praha és a Spartak Plzeň elvesztette otthoni mérkőzését, mindkét csapat 3 ponttal lemaradt az előtte állóktól, ami gyakorlatilag számukra a kiesést jelenti. Még mindiig nyílt kérdés maradt azonban, hogy melyik lesz a harmadik kieső csapat. Sokat javított helyzetén a Spartak Hradec és a ČKD Praha, sőt a Tatran Prešov is. Ezzel szemben igen nehéz helyzetbe kerültek a nitraiak. A bajnokság sorsára aligha lesz kihatással a Dukla otthoni pontvesztesége. A Dukla mögé a kitűnő trenčíni együttes kerQlt prágai győzelme révén. Ezt azonban részben az elhalasztott Slovnaft— Ostrava mérkőzésnek ú köszönheti. A forduló találkozóiról az alábbi jelentéseink számolnak be. 2:2 (2:2) Dukla Praha Tatran Prešov Prága, 4 000 néző. Játékvezető Spoták. Góllövők: Masopust (7. perc) 1:0, Seeman (20. perc) 1:1, Kučera (33. perc) 2:1, Laco Pavlovié (38. perc) 2:2. Érdekes, Izgalmas mérkőzést és aránylag jó labdarúgást láthatott a közönség. A Dukla jóval többet támadott, mint ellenfele, ennek ellenére a prešovi csapat lelkes játékával rászolgált az értékes döntetlenre. Az eperjesi együttesből kllönösen Bomba, Laco Pavlovič és Seeman játéka tűnt kl. Az eperjesiek általában a védelemre helyezték a fősúlyt, amikor azonban a Dukla vezetéshez jutott, gyorsan változtattak taktikájukon. A második félidőben a vendégcsapatból már csak három csatár töltött be támadó szerepet. A percben Kučera áttörte a védelmet, sőt az eperjesi kapust is kicselezte, de annyira kisodródott, hogy már csak a külső hálóba tudta lőni a labdát. Ez volt a Dukla legnagyobb gólhelyzete a második félidőben. Slovan Nitra Spartak Sokolovo 0:0 Nyitra: 9000 néző. Játékvezető: Kusák. A prágai csapat a mérkőzés első percétől kezdve szemmel láthatóan arr.a törekedett, hogy legalább az egyik pontot hazavigye Nyitráról. így megkönnyítették a hazai csatárok dolgát. Végig a Slovan Irányította a játékot. Igazán veszélyes támadás azonban csak elvétve akadt ezen a mérkőzésen. A nyitrai csatárok ugyanis nem bírtak a nagyon szervezetten védekező Sokolovo hátsó soraival. Kvašňák gyakran hárított a kapu közelében és Kramerlus is tói állt a lábán, ennek tulajdonítható, hogy a hazaiak egyetlen gólt sem tudtak lőni. A nyitrai csapat mezőfölényéről tanúskodik az is, hogy Paduchnak nagyon kevés dolga akadt a tegnapi mérkőzésen. A hazai támadásokból azonban hiányzott a nagyobb lendület, különösen az első félidőben. Szünet után ugyan lelkesebben Játszottak a Slovan Játékosai, de nyomasztó fölényük ellenére csak két veszélyes lövést küldtek kapura. Az utolsó negyedórában esett a játék irama, s úgy tűnt, hogy mindkét csapat tagjai belenyugodtak a döntetlenbe. A Slovan Nitra a döntelennel értékes pontot vesztett, mely nagyon fog hiányozni a következő találkozókon, hiszen a csapat még nem került ki a kiesési zónából. s&JP" 2:0 (0:0) Hradec, 13 000 néző. Játékvezető: Kolarczyk. Góllövők: Sonka (58. perc) és Kvaček (78. perc). A hazai együttes nagy lelkesedéssel küzdött, az első 20 percben azonban egyetlen lövést sem adtak le a csatárok. A hradeciek fölénye a második félidőben erősödött, s főleg a csatárok Játéka Javult fel. Annak ellenére, hogy a vendégcsapat is Jó teljesítményt nyújtott, a hazaiak biztosan, megérdemelten győztek. Slovan Bratislava 1:0 (0:0) Brno, 18 000 néző. Játékvezető Buchl. Góllövő: Lichtnegel. Mindkét csapat idegesen kezdte a játékot. Ez különösen a brnói játékosok pontatlan labdaleadásában mutatkozott meg. Az első negyedórában a Slovan többször áttörte a brnói védelmet, de eredményt elérni így sem tudott. Később feljavult a hazai együttes és mezőnyfölényre tett szert. Szünet után Bubnik már a negyedik percben gólt érhetett volna el, egyedül tört a kapu .felé, de lövése elkerülte a kaput. A mérkőzés ' egyetlen gólját Bubnik átadásából a 53. percben Ltchtnegel érte el. A gól után a Slovan nagy erővel támadott, Koblik középhátvéddel az élén, azonban nagyszerűen rombolt a brnói védelem. A Slovan legjobb Játékosa is a középhátvéd (Popluhár) volt. Dynamo Praha Q.O /Q.Q\ Jednota Trenčín w.A \\J,\Jf Prága, 25 000 néző. Játékvezető: Korelus. Góllövő: Masný az 50. és a 61. percben. Az első félidőben a kiesés ellen küzdő Dynamo — Nepomucký Irányításával — nagy mezőnyfölényt ért el. A prágai csapat támadásai azonban nem bizonyultak veszélyeseknek, mert a csatársor bal szárnya egész kezdetlegesen játszott, Patákot pedig jól őrizte a vendégcsapat védelme. Szünet után megváltozott a játék képe. Masný két gólja eldöntötte a küzdelem sorsát. A második trenčíni gólnál Jonák, a Dynamo kapusa nagy hibát vétett. A második gól után a Dynamo megadta magát sorsának, a vendégeik fölénybe kerültek s különösen fedezeteik uralták a mezőnyt. 1. Dukla Praha 24 16 2 6 48:21 34 2. Jednota Trenčín 24 12 B 6 33:21 30 3. Baník Ostrava 23 13 3 7 43:25 29 4. Slovnaft Brat. 23 12 5 6 30:21 29 5. Sp. Hr. Králové 24 9 S 10 32:35 23 6. ČKD Praha 24 10 3 11 34:39 23 7. SONP Kladno 24 9 5 10 38:43 23 8. SI. Bratislava 24 9 4 11 34:33 22 9. Spartak Brno 24 B 6 10 29:34 22 10. Tatran Prešov 24 9 3 12 43:45 21 11. Sp. Sokolovo 24 6 9 S 28:31 21 12. Slovan Nitra 24 7 7 10 32:40 21 13. Dynamo Praha 24 8 B 12 29:42 18 14. Spartak Plzeň 24 8 2 14 28:47 18 MI LESZ MÉG? Az I. liga hátralévő mérkőzéseinek műsora a következő: Szombaton: CKD Praha—Jednota Trenčín. Vasárnap: Spartak Sokolovo— Spartak Plzeň, SONP Kladno—Dukla Praha, Slovan Bratislava—Slovan Nitra, Tatran Prešov—Slovnaft Bratislava, Baník OstraCsiitörtök, június 6. FILMSZÍNHÁZAK (Bratislava): HVIEZDA: A szép amerikai (francia) 15.30, 18, 20.30, PRAHA: Frigó gépen (USA) 10.30, 13.30, 16, 18.30, 21, METROPOL: Harmadik csengetés (lengyel) 15.30, 18, 20.30, POHRANIČNÍK: Ellopott boldogság (magyar) 15.45, 18.15, 20.45, TATRA: Nyolcadik ajtó (Jugoszláv) 15.45, 18.15, 20.45, SLOVAN: Életem embere (EAK) 15.30, 18, 20.30, PALACE: Darázsfészek (francia) 22, MIER: Kápo (plasz) 16.30, 19, OBZOR: Ismeretlen határ (szovjet) 18, 20.30, MLADOSŤ: A / halál neve Engelchen (cseh) 17.30, 20, DIMITROV: Gombháború (irancla) 17.30, 20, PARTIZÁN: Bizonyítékok híján felmentve (NDK) 17, 19.30, DRUŽBA: Nehéz órában (szovjet) 19, VÁRUDVAR: Szélvihar (jugoszláv) 20, HVIEZDA: (kertmozi): A groteszk aranykora (USA) 20, PKO: Accattone (olasz) 19, DUKLA: Éjféli revü (NDK) 18, 20.30, MÁJ: A rendőr (olasz) 18. 20.30, ISKRA: Örökké "Zengő erdők (osztrák) 17.45, 20.15, ZORA: Nyugtalan szinten (cseh) 17.30, 20, POKROK: Dúvad (magyar) 17.30, 20, DRUŽSTEVNÍK: Tizenkét dühös ember (USA) 20, BRIGÁDNIK: A vihar küszöbén (szovjet) 17, 19.30. FILMSZÍNHÁZAK (Košice): SLOVAN: Frigó gépen (USA), TATRA: Ellopott boldogság (magyar), OSMEV: Kalipszo (francia-olasz), KERTMOZI: Háború és béke II. rész (USA). SZÍNHÁZAK (Bratislava): NEMZETI SZÍNHÄZ: Ahogy tetszik (19), HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: A legyező (19), KIS SZÍNPAD: Libikóka (19), 0) SZÍNPAD: Milliárdos botrány (19.30), ZENEI SZÍNHÁZ: West Side Story (19.30). ÁLLAMI SZÍNHÁZ (Košice): MA: Vízkereszt, vagy amit akartok, HOLNAP: A denevér (19). MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZ: ÖGYALLA: Az Asszony és a Halál (19.30). A TELEVÍZIÓ MŰSORA Bratislava: 8.00 Kínzás, csehszlovák film. 9.30 TV-érdekességek. 13.00 Kiállítási napló. 13.40 Min mulatunk. 14.15 Esztrádmüsor. 15.20 Tudomány és technika. 17.00 Orosz nyelvtanfolyam. 17.30 Gyermekműsor. 18.30 Ifjúsági adás. 19.30 TV Híradó. 20.00 A nézők fóruma. 20.40 Milliók zenéje. 21.00 Kamerával Afrikában. A Denys-házaspár filmjének befejező része a kenyai rezervációs területről. 21.40 Ruha teszi az embert. Vidám műsor a gyapjúról és a műrostról. 22.30 TV Híradó. 22.45 Orosz nyelvtanfolyam. Budapest: 17.35 Hírek. 17.40 Beszélgessünk oroszull Nyelvlecke haladóknak. 18.00 Paletta. Kisdobosok és úttörők műsora. 18.45 Parabola. Külpolitikai műsor. 19.05 Telesport. 19.30 TV Híradó. 19.45 Szép álmokat, gyerekekl 19.55 Mai vendégünk: Dr. Szénási Géza, a Magyar Népköztársaság legfőbb ügyésze, akivel a szocialista törvényességről beszélget Kovalik Károly. 20.10 Mortimer: Ne éljek, ha nem igaz, TV-játék. 21.20 Hol tart az orvostudomány? Beszélgetés a rákról orvosi szaktekintélyekkel. Kb. 22.00 Hírek. TV Híradó (Ism.). v, \ IDŐJÁRÁS Változó felhőzet. A délutáni órákban helyenként zivatarok. Éjszakai hőmérséklet 6—9 fok. Délnyugat-Szlovákiában 12 fok. Legmagasabb nappali hőmérséklet 20—24 fok. Délkeleti szél. va—Spartak Brno ZjS, Spartak Hradec Kr'lové—Dynamo Praha. Június 12: Slovnaft Bratislava—Bánik Ostrava. Június 16-án, az utolső fordulóban: Dynamo Praha— CKD Praha, Jednota Trenčín— Spartak Sokolovo, Dukla Praha —Spartak Hradec Králové, Slovnaft Bratislava—SONP Kladno, Slovan Nitra—Baník Ostrava, Spartak Plzeň—Slovan Bratislava, Spartak Brno ZJS—Tatran Prešov. Ostrava kiesett A KÖZÉP-EURÓPAI KUPÁÉRT: Baník Ostrava—Bp. Vasas 1:1 (1:0). Játszották Ostraván az osztrák Majer vezetésével. A két csapat első mérkőzésén — mint Ismeretes — a Vasas 5:0-ra győzött, s így az ostravai döntetlen eredményével biztosította továbbjutását. Igen érdekesen indult a Játék, mert már a 2. percben Mészöly a gólvonalról mentett, az "5. percben pedig a Baník kapufáján csattant a labda. A 10. percben Laciga megszerezte a hazai csapatnak a vezetést. Laciga később egy lövésével a kapufát is eltalálta. A hazai csapat általában fölényben volt, de Mészöly vezetésével kitűnően működött a Vasas védelme. Szünet után már a 4. percben egyenlített a budapesti -csapat, Pál I. révén. 4:2 (4:2) 0:3 (0:1) Spartak Plzeň CKD Praha Plzeň, 11000 néző. Játékvezető Fabšo. Góllövők: Píša (2) és Knebort. Nagyon nehéz, felázott talajon. Játszottak a csapatok, a mérkőzés előtt ugyanis erős zápor zúdult Plzeňre. A vendégcsapat meglepően Jól Játszott ezen a mérkőzésen. Főleg a vršovicei csatárok tűntek ki, akik ötletesen szőtték támadásaikat és meglepően jól lőttek. Piša, különösen elemében voltl Az első gólt bombafejessel, a másodikat egyéni akcióból érte el. Ráadásul egyszer a kapufát is eltalálta. A CKD megérdemelt győzelmére a 86. percben Knebort gólja tette fel a „koronát". A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA VSS KošiceIpswich Town A kassai együttes kitűnő teljesítmény után aratta komoly nemzetközi sikerét. A mérkőzés 19. percében Svarc (2) és Kassai góljaival már 3:0-ra vezetett az angol I. divízió tavalyi győztese ellen. A 25. és 27. percben Balckwood és Philips góljaival ugyan szépítettek az angolok, de a 38. percben Müller beállította a végeredményt. Szünet után a 25. percben Obtulovič Játékvezető kiállította Crawfordot, az angolok középcsatárát. A találkozót 7000 néző tekintette meg. • Meglepetés: Norvégia—Skócia 4:31 Játszották Bergenben. A skót labdarúgóválogatott félidőben még 2:l-re vezetett, de szünet után a norvégek megérdemelten kiharcolták értékes győzelmüket. • A Nagy-Britannia körüli kerékpárversenyen az angol Chlsman nyert a II. útszakaszon, ugyanő áll az összetett küzdelem élén Is, csapatversenyben pedig Anglia vezet. A csehszlovákok egyelőre gyengén szerepelnek; a csapat az utolsó helyen áll, Malten pedig 42. az egyéni versenyben. • Győzelemmel kezdett a csehszlovák női kosárlabda-utánpótlás csapata Szófiában. Bulgária ifjúsági válogatottját győzte le 75:40 arányban. A Davis Kupáért Amikor a Melbourneben elkészítették az tdet Davis Kupa európai zónájának beosztását, 32 ország csapatát sorsolták az európai zónába. A tavaly elődöntőbe jutott négy országot — Dél-Afrika, Svédország, Anglia és Olaszország — kiemelték, ezért 8 csapatnak selejtezőt kellett játszania. Az első fordulóban a papírforma érvényesült, és általában az esélyesek győztek. Csehszlovákia Dániától, Magyarország pedig Belgiumtól szenvedett vereséget, és így már az első forduló után búcsút mondhattak a DK Idei küzdelmeinek. Ebben a fordulóban a Spanyolország—NSZK találkozó sorsa csak az utolsó mérkőzésen dőlt el. A- kiegyensúlyozottabbnak látszó német válogatott végül ls minimális vereséget szenvedett a Santanát felvonultató spanyoloktól. Az eredményt sokan meglepetésnek tartották. Most a második fordulóban azonban a spanyolok bebizonyították, hogy megérdemelten győzték le a nyugatnémet teniszezőket, mert nagy meglepetésre a kiemelt és Igen erősnek vélt olasz válogatott felett arattak 4:1 arányú győzelmet. Ezt bizony kevesen várták. A spanyolok azonban ezen a találkozón ellenállhatatlanok voltak, és így Pietrangeliék nem tudták a vereséget elkerülni. Ebben a fordulóban szoros eredményt csupán a Románia—Dél-Afrika találkozó hozott, melyen a dél-afrikai csapat 3:2re győzte le a nagyon szívós ellenállást tanúsító fiatal román válogatottat. A negyeddöntőben — melynek találkozóit június 1 B-ig kell lebonyolítani — a következő országok válogatottjai küzdenek az elődöntőbe jutásáért: Svédország —jugoszlávta, Dél-Afrika—Dánia, Szovjetunió—Anglia, Franciaország—Spanyolország. NA négy mérkőzésen a tavalyi döntő három résztvevője /Olaszország a második fordulóban elvérzett) ezúttal is esélyes. Bár általában nagyon kiegyensúlyozott találkozókra számíthatunk, nem valószínű, hogy Svédország és Anglia vereséget szenvedjen, hiszen Jugoszlávia és a Szovjetunió könnyebb ellenfeleken keresztül jutott el a negyeddöntőig. DélAfrika és Dánia valószínűleg nehéz harcot vív maid egymással, és izgalmakban bővelkedő lesz a Franciaország—Spanyolország találkozó is. Az elődöntőket július 21-tg, a döntőt pedig augusztus 4-ig kell lejátszani. (-ár-) Érdekes mérkőzést és biztos VSS győzelmet hozott a kassai rangadó. A Lokomotíva védelme, különösen Ripper kapus, valamint Kamarás és Jarenbák hátvédek — sokáig állta a VSS csatársorának rohamát. A második félidőben azonban két alkalommal nem tudta megakadályozni, hogy a hálóba kerüljön a labda. (Berenhaut — felvétele) Az idén már tizedszer rendezték meg Luzernben a nyugat-európai országok „kisolimpIász"-át az ún. Clalre-Benedict emlékversenyt. Hat ország négy táblán mérkőzött egymással és akárcsak az elmúlt években, az idén is az NSZK sakkozói győztek a hollandok, angolok, osztrákok, spanyolok és a svájclak előtt. A győztes csapatban a második táblán Játszó Darga érte el a legjobb eredményt: három mérkőzésből három pontot szerzett. Bemutatjuk egyik szép győzelmét az angol Clarké ellen: Elfogadott vezércsel. Világos: Darga — Sötét: Clarké 1. d4 Hf6 2 i Hf3 d5 3. c4 dc4: 4. e3 e6 5. Fc4: c5 6. 0—0 a6 7. Ve2 (az elfogadott vezércsel sűrűn szerepelt a Petroszjan—Botvinnyik világbajnoki párosmérkőzés programján: Botvinnyik e helyen kizárólag 7. a4-el folytatta, de déntő előnyt csak egy alkalomma) sikerült elérnie — sötét többnyire a meggyöngült b4 pontot, a d5 mező ellenőrzésére és így gyors kiegyenlítésre tudta kihasználni.) 7. ... b5 8. Fb3 Fb7 9. a4 Hbd7 10. ab5: ab5: 11. Ba8: Va8: 12. Hc3 b4 13. Hb5 V'b8 14. e41 (esélyes gyalogáldozat a fejlődés érdekében.) 14. ... cd4: (az e-gyalogqs ütése kétes értékű 15. Hg51 miatt.) 15. Hfd4: Hc5l [a legjobb védelem. 15. ... He4:-re 16. He6: fe6: 17. Fe6: ill. 15. ... Fe4:-re 16. f3 majd He6: veszélyes támadást biztosít világosnak.) 16. e5 Hfd7 17. Ff4 Fe7 (sötét eddig Jól védekezett, de most elmulasztja a helyes 17. ... Hb3: 18. Hb3: Fd5! 19. H3d4 Fc5 folytatást.) 18. HÍ5II (merész tisztáldozat, melyet csak 18. ... ef5:l 19. Ff7:+ Kf8 20. Vh5 Fe4-el lehetett volna „n^pgdönteni". A változatok nehezen számíthatók át, de úgy véljük — világos minden esetben erélyes támadáshoz Jut.) 18. ... Hb3:? 19. Hbd6+ Fd6: (19. ... Kf8 20. He7: Ke7: a szövegfolytatáshoz vezet.) 20. Hd6:+ Ke7 (20. ... Kf8-ra 21^ Vh5 g6 22. Fh6+ Kg8-ra 23. Vh4 nyer, a kettős Ve7 és Vb4: fenyegetéssel.) 21. Vh5 Bf8 (vagy 21. ... g6 22. Vh4+ stb.) 22. Vg5+ f6 23. Vg7:+ Kd8 24. ef6: Bf6: (nincs más a Ve7+ fenyegetés miatt. 24. ... e5-re 25. Fe5:l következik.) 25. Hb7:+ Vb7: 26. Fg5 Vd5 27. Ff6: + Hf6: 28. Vf6: + és sötét feladta. 283. sz. fejtörő W. Speckmann frJJ mMí • B H WM ÉS L • • • ílll! álÉÍ ÉfB wm 1P émm i B mM. B B H H H H H B' • m mm iii l!l lU w/M, III Világos indul és 2 lépésben mattot ad. (2 pont) Ellenőrző Jelzés: Világos: Kh7, Va8, Fa4, Hd7, gy: e3 (5 báb). Sötét: Kd6, gy: e6 (2 báb). A megfejtés beküldésének határideje: Június 15. Megfejtések az Oj Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfejtők között minden héten könyveket sorsolunk kl, továbbá állandó megfejtési létraversenyt vezetünk. A 281. sz. fejtörő (W. Potempszkl) helyes megfejtése:l. AZ e heti nyertesek: Turček Stefan, IV. odd. Paseka u Sternberka, Anna Riazová, Kalinovo 374, lučeneci járás. Delmár Gábor „ŰJ Szó" kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség- Bratislava Gorkého u in <=7 TpIpW 537-16, 512-23, 335-68, 506-39, - főszerkesztő: 532-20, titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29. Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkého 8., telefon: 503-89. Előfizetés dí J havonta 8 - Kčs TerteszH J P ľ a' Hírlapszolgálata. Az előfizetéssel kapcsolatban felvilágosítást nyújt és előfizetéseket elfogad minden postahivatal és postai kézbesítő. A külföldi megrendeléseket a posta' saitőklvitelsVo náHta PNS-ústredná expedícia tlače, odd. vývozu tlače, Praha 1., Jindfišská 14. intézi. ť aajiumvueu szoigaiara— K-Uo 3134Q