Új Szó, 1963. június (16. évfolyam, 149-178.szám)

1963-06-01 / 149. szám, szombat

Äz atomfegyvermentes övezetek a békét erősítik Genf (CTK) — Genfben a Nemze­tek Palotájában pénteken délelőtt James Barrington elnökletével meg­kezdődött a 18-hatalml leszerelési bizottság 139. ülése, melynek részt­vevői a nemzetközi feszültség enyhí­tésére irányuló további intézkedések­ről tárgyalnak. Á tegnapi ülésen Csehszlovákia, a Szovjetunió és az USA küldöttei is felszólaltak. DR. LADISLAV SlMQVlC FELSZÓLALÁSA Genf (CTK) — Dr. Ladislav Šimo­viő, a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság külügyminiszterének helyettese, A? amerikai néperek türelmének is von hotáro New York (CTK) — A faji meg­különböztetés megszüntetéséért fo­lyó mozgalom gyorsan terjed. A flo­ridai Tallahasseeben a négerek tün­tetései a faji egyenjogúság elismeré­séért már 11 nap óta tartanak. A rendőrség május 30-án több mint 200 tüntetőt őrizetbe vett. Az ottani moz­galom vezetői azonban kijelentették az újságírók előtt, hogy további tö­meges szabadságmeneteket rendez­nek annak ellenére, hogy a rendőr­ség a négereket könnyfakasztó gáz­zal, gumibottal zavarja szét, kutyá­kat uszít rájuk és számos tüntetőt n|é|h|á|n letartóztat. A Mississippi állambeli Jacksonban a színes lakosságot fel­karoló nemzeti szövetség vezetői a birminghami akciókhoz hasonlót szerveznek. A Newsweek címfi folyóirat közlése szerint a négerek közötti forrongás nagy gondot okoz Kenne­dy kormányának, mely tudatában van annak a ténynek, hogy a bir­minghami incidenshez hasonló ese­tek súlyos csapást jelentenek. Ezek az afrikai és ázsiai országokban megnyirbálják az Egyesült Államok tekintélyét F. Novák csehszlovák katonai at­tasé Moszkvában átadta M. M. Gli­dernek a Szlovák Nemzeti Felkelés elsőfokú érdemrendjét. Glider a szov­jet híradőfilm operatőrjeként, majd később a partizán-vezérkar komisz­szárjaként Szlovákiában aktívan részt vett Csehszlovákia felszabadítási har­cában. (CTK) Az Egyesült Államok és a Szovjet­unió szakemberei május 30-án tizen­negyedszer ültek össze, hogy a Wa­shington és Kreml közötti közvetlen telefonvonal létesítéséről tárgyalja­nak. (CTK) XXIII. János pápa egészségi álla­pota nagyon súlyosra fordult. Meg­újult a belső vérzés. A vatikáni rádió jelentése szerint állapota reményte­len. (CTK) A Görög Egységes Demokrata Bal­oldali Párt végrehajtó bizottsága a sajtóban közzétett nyilatkozatában Lambrakisz képviselő gyilkosainak megbüntetését és bíróság elé állí­tását, valamint az ország normális politikai helyzetének visszaállítását követelték. (CTK) Moszkvában gyűlést rendeztek Lambrakisz meggyilkolt görög kép­viselő emlékére. A szovjet békevédők ezen az összejövetelen határozottan támogatták a Szovjetuniónak a Föld­közi-tenger atommentes övezetté valő nyilvánításának javaslatát. (CTK) Az angol volt frontharcosok és bé­kevédők mozgalma május 30-án Lon­donban „Speidel, szedd a sátorfá­A NATO multilaterális nukleáris ereje fokozza az atomháború veszedelmét London (CTK) — Nagy-Britannia Kommunista Pártjának Végrehajtó Bizottsága nyilatkozatában ellenállás­ra szólítja fel a közvéleményt az Északatlanti Paktum „nukleáris ve­gyes hajórajának megteremtésére" vonatkozó amerikai tervvel szemben. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy az amerikai tervet a nyugatnémet mili­A múlt hét eseményei visszhang­jának jegyében telt el ez a hét. A világsajtó minduntalan visszatér az Addis Ababa-i afrikai csúcsértekezlet eredményeihez és behatóan foglalko­zik az ottawai NATO-értekezlet fe­szültségélező lépéseivel, különösen most, amikor az atomfegyvermentes övezetnek létesítésére tett szovjet javaslat a világ különböző részein élénk helyeslésre talált. A kis országok is távol tarthatják a nagyhatalmakat a végzetes lépéstől — ez a vezérelve annak a kezdemé­nyezésnek, mellyel Kekkonen finn köztársasági elnök fordult az érde­kelt országokhoz, hogy hozzák létre a skandináv atomfegyvermentes öve­zetet. Az elnök — mint a Times tu­dósítójának kijelentette, — ezzel is a kelet—nyugati feszültség enyhítését kívánja szolgálni. Érdekes az elnök­nek az a megállapítása, hogy bár a kis országok nem befolyásolhatják döntő módon a világeseményeket, mégis minduntalan figyelmeztethetik a nagyhatalmakat felelősségükre és magatartásukkal példát mutathatnak arra, hogy ki lehet kerülni a feszült­ség élezését. A finn elnök felhívása nem volt pusztába kiáltott szó. Élénk visszhan­got keltett a skandináv közvélemény­ben, mely ismét megragadja az al­kalmat a nukleáris politika elítélésé­re. Ez nem elszigetelt jelenség: a közismert Rapacki-terv óta a világ különböző részein hangzottak el ha­sonló javaslatok. Április' 29-én öt la­tin-amerikai állam — Brazília, Bolí­via, Chile, Ecuador és Mexikó kor­mányfői kötöttek megállapodást re­a csehszlovák küldöttség vezetője a 18-hatalmi leszerelési bizottság má­jus 31-1 ülésén' kijelentette, hogy az Egyesült Államok határozata az atom­tengeralattjárók elhelyezéséről a Földközi-tengeren olyan egyoldalú agresszív intézkedés, amely fokozza az atomkonfliktus veszedelmét min­den ebből eredő következményével. A csehszlovák küldöttség a Szovjet­uniónak a földközi-tengeri atomfegy­vermentes övezet létesítésére vonat­kozó javaslatát fontos hozzájárulás­nak tekinti a béke ügyéhez, amely jelentősen elősegítené az általános és teljes leszerelési egyezmény megkö­tését. NM1ID 'liiilll mTTfi fTPm mTm nmTl ITTTml dat!" jelszóval tiltakoztak a volt hit­leri tábornok tervezett angliai láto­gatása ellen. (CTK) Jomo Kenyatta, Kenya nemzeti fel­szabadítási harcának vezetője ismer­tette az új kormányt, melyet a nem­rég lezajlott választások eredményé­nek alapján állított össze. Kenyatta a miniszterelnök, Oginga Odinga a belügyminiszter, Tom Mboya igazság­ügyi miniszter és az alkotmányügyek minisztere. Valamennyi miniszter a KANU párt funkcionáriusa, illetve tagja. Az SZKP pártmunkásainak küldött­sége, mely a Román Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására Romániában időzik, Brassó iparváros­ban megtekintette a nagy traktor­gyártó üzemet. (CTK) Sukarno, indonéziai elnök és Ab­dullah Rahman maláj miniszterelnök Tokióban a délkelet-ázsiai feszültség enyhítésének lehetőségeiről tárgyalt. (CTK) A Jemeni Arab Köztársaságban új elnöki rendelet tiltja a politikai pár­tok és szervezetek alakításét. (CTK) Adenban hétszáz ember tüntetett a Jemeni Arab Köztársasághoz való csatlakozás mellett. A rendőrség könnyfakasztó gázzal kergette szét a tüntetőket. (CTK) Mexikóban az elégtelen táplálko­zás és a fertőző betegségek évente 200 ezer gyermek halálát okozzák. (CTK) regionális atomfegyvermentes övezet­ről, nemrégen a Szovjetunió mutatott rá jegyzékében egy földközi-tengeri atomfegyvermentes övezet felentősé­gére a földrész népeinek életében, mafd a héten haladó balkáni közéleti személyiségek foglalkoztak Bukarest­ben egy hasonló balkáni atomfegy­vermentes övezet létrehozásával. Most a finn köztársasági elnök kezdeményezett. „Észak-Európa atom­fegyverméntes övezetté nyilvánítása rendkívül fontos lépés lenne Európa szempontfából: enyhítené a feszültsé­get, megszilárdítaná a békét és meg­nehezítené Nyugat-Németország nuk­leáris felfegyverzését" — állapította meg a finn Kansan Uutiset. Ugyanez a hang, az atomklub kibővítésének elutasítása érezhető a többi skandi­náv sajtóban is, ezt az elvet képvi­selték az ottawai NATO-ülésen a skandináv külügyminiszterek. Nem véletlenül említette a skandináv sajtó a fő feladatok között a bonni állam kirekesztését az atomfegyverek bir­toklásából, hisz az ottawai értekezlet után a nyugatnémet militaristák egy lépéssel közelebb kerültek az atomfegyver ravaszához. Ez a világsajtó egyöntetű megállapí­tása. A NATO-értekezlet ugyanis nem oldotta meg a tagállamok között Irakban gyermekeket is elítélnek „kommunista tevékenységért" Bagdad (CTK) — A bagdadi had­bíróság már gyermekeket is elítél „kommunista tevékenységért". Május 30-án kétévi kényszermunkára ítélt egy középiskolai tanulót, mert „kom­munista tevékenységet fejtett ki és kommunista irodalmi alkotásokat ta­láltak nála". Hasonló vád alapján ítéltek el kétévi kényszermunkára egy baszrai munkást és 3 évre egy bagdadi cipészt. Aziz Malidit, a ra­madi kórház egyik ápolóját 10 évi kényszermunkára ítéltek el „kom­munista tevékenységéért". Szövetkezik az indiai reakció Delhi (CTK) — Kripalani, India szélső reakciójának képviselője a reakciós erők egységfrontjának meg­teremtését javasolja a kongresszusi párttal és India Kommunista Pártjá­val szemben. Az egységfront meg­alakításának célja a kongresszusi párt kormányának eltávolítása és a hatalom átvétele a reakció részéről. Kripalani erre nyíltan számított fel a május 31-i delhi nyilvános ülésen, amelyet Kripalani és Lohia, a jobb­oldali népi Szocialista Párt vezetője győzelmének megünneplésére rendez­tek, amelyet a képviselőházi tagok pót választása során arattak. Kripa­lani beszédében élesen támadta Neh­ru miniszterelnököt és az indiai kormány egész politikáját. A jobboldali politikai pártok egy­ségfrontjának megalakítását az in­diai reakció más képviselői, így pél­dául Radzsagopalacsanyi és Dzsa­japrakas Narajan „népvezérek" is követelik. Lefényképezték a Thresiier roncsait Norfolk (ČTK) — Vízalatti fényképe­zőgépek segítségével lefényképezték a Thresher amerikai atom-tengeralattjáró roncsalt. A tengeralattjáró április 10-én süllyedt el 129 főnyi legénységével. A fényképeket a Conrad kutatóhajó sze­mélyzete készítette. Az Egyesült Álla­mok norfolki haditengerészeti hivatala a fényképeket átadja a tengerészeti bí­róságnak. amely megállapítja a katasz­trófa okát. A fényképeken világosan lát­hatók a tengeralattjáró körvonalai. A vizsgáló bizottság ideiglenes jelentése beismerte, hogy a Thresher pusztulása műszaki hibák következménye. A nyo­mozó csoport néhány nappal ezelőtt az óceán fenekén a Thresher tengeralatt­járóról származó, különböző anyagot tartalmazó 15 ládát talált. fennálló Ismert ellentéteket; az atom­klub tagjai szempontjából félmegol­dásra, illetve látszateredményre kor­látozta munkáját. Ennek konkrét eredménye az ún. szövetségesközi atomerő felállítása volt. Tehát félre­tették az eredeti amerikai sokoldalú NATO-erő tervét, az angoloknak in­kább megfelelő multinacionális nuk­leáris erőről is hallgattak és a fran­ciák óhajának megfelelően névtelen szövetségesközi atomerőben állapod­tak meg, melyet ugyancsak névtelen európai főparancsnok-helyettesnek rendelnek alá. A nagy névtelenség­ben is világos, hogy a nyugatnémet militarista körökről van szó, melyek válogatás nélkül elfogadnak minden nukleáris javaslatot, mert nekik az a fontos, hogy az ujjukat az atomfegy­ver ravaszán tarthassák. Ebből a szempontból másodlagos kérdés a fegyverkezési kiadások pénzelése, ami az Egyesült Államok és szövetsé­gesei ellentéteinek egyik fő oka, vagy a születő szövetségközi nukleáris erő struktúrája. A lényeg az, hogy a bonni militarista politika előre tört, s céltudatosabban igyekszik elérni ag­resszív célfait, mint nyugati szövet­ségesei. A katonai költségvetését hor­ribilisen felduzzasztó (az összkiadá­sok kétötöde, azaz 18 milliárd már­ka) bonni állam atomfegyverhez akar jutni, s ezért olyan amerikai jeltéte­taristák szoros együttműködésével dolgozták ki. Adenauer és náci tá­bornokai támogatják az amerikai ter­vet, mert azt remélik, hogy ez a iépés Németországot közelebb viszi a nukleáris fegyverekhez. A nyilat­kozat rámutat arra, hogy az Egye­sült Államok e kérdésben nagy nyo­mást gyakorol az angol kormányra. Minden jel arra mutat, hogy Macmil­lan konzervatív kormánya ismét kész a meghátrálásra az Egyesült Álla­mok előtt. A nyilatkozat figyelmeztet arra, hogy a multilaterális nukleáris erő megteremtése még fokozná az atomháború veszedelmét. A nyilat­kozat befejező részében hangsúlyoz­ta, hogy az amerikai tervet már most meg kell hiúsítani. New York (CTK) — Az USA kor­mánya, amely az USA Kommunista Pártja fölött tavaly hozott szégyen­teljes ítélet után a hírhedt McCarran­törvény alapján „idegen hatalom ügynökeiként" üldözi a kommunista funkcionáriusokat, e napokban meg­szüntette azt a bírósági eljárást, me­lyet 15 évvel ezelőtt indítottak a kommunista párt 8 vezető funkcio­náriusa ellen. A nyolc vádlott az USA Kommu­nista Pártja 11 vezető képviselőjének csoportjába tartozik, akiket 1949-ben börtönbüntetésre ítéltek, mert állító­lag „összeesküvést szőttek" a kor­mány ellen. Ezenkívül azzai vádolták őket, hogy az USA Kommunista Párt­ja „konspiratív" jellegének tudatában léptek a pártba. Amikor az első vád alapján rájuk kirótt büntetésüket ki­töltötték, egy további vád alapján ismét letartóztatták, de azután — mivel megfizették fejenként az 5000 dollár óvadékot — szabadon bocsá­tották őket. A kormány utasítására most hatály­talanították ezt a második vádat. A vádlottak csoportjába tartozott töb­bek között Henry Winston, az USA Kommunista Pártjának alelnöke, aki , a börtönben megvakult, Benjámin J. ' Dawis, az USA Kommunista Pártjának elnöke és Gus Hall, a párt főtitkára. Az amerikai „igazságszolgáltatás" leket is vállal, amilyeneket a többiek elutasítanák. A skandináv államok jól látják a veszélyt, hisz Dánia és Norvégia egy­szer már áldozatul esett a hitleristák agressziójának. Ha sikerülne a Kek­konen-terv, és hasonlóképpen a világ többi részén az atomfegyvermentes övezetek létrehozása, lényegesen ösz­szébb zsugorodna az atomfegyver zó­náfa, az atomháború góca, s az atom­fegyverről lemondó országokat nem fenyegetné az a veszély, hogy terüle­tük atomcsapás céltáblája lehet. Eu­rópában ez elszigetelné a bonni mili­tarizmus veszélyét, Latin-Amerikában pedig jelentősen akadályozhatná a Kuba ellen irányuló provokációkat. Konkrét tartalmat az egységnek — ez a gondolat olvasható ki vala­mennyi haladó afrikai lapból az Ad­dis Ababa-i csúcsértekezlet után. Az értekezlet az afrikai egységszervezet alapokmányának elfogadásával és szervezeti kérdéseiben hozott további határozatokkal zárult. Eredményeivel lecsillapította a neokolonialisták szol­gálatában álló vészmadarak kuvikolá­sát: az afrikai egység — bár formá­lisan — megszületett és az afrikai államfők igyekeznek fokozatosan át­hidalni az egyes csoportosulások kö­zötti nézeteltéréseket. Természetesen nem hallgathatjuk Tízezres tüntetések Argentínában Buenos Aires (CTK) — Az argen­tin dolgozók a „Tiltakozások heté­ben" tömeges akciókkal tiltakoznak az országban uralkodó nehéz gazda­sági és politikai helyzet ellen. E na­pokban Buenos Aires közelében Avel­lanedában több mint 30 000 fémipari munkás rendezett tiltakozó felvonu. lást. Bár a rendőrség könnyfakasztó gázzal és fecskendőkkel igyekezett szétkergetni a tüntetőket, mégis el­érték céljukat — a -Fémipari Mun­kások Szakszervezeti Szövetségének avellanedai székházát, amely előtt rögtönzött nagygyűlést tartottak. A fővárosban is több helyen" tün­tettek. A Fémipari Munkások Szak­szervezeti Szövetségének székháza előtt ugyancsak több mint 30000 dolgozó tartott gyűlést. e „nagylelkűsége" azonban még nem jelenti azt, hogy az USA-ban véget ért a kommunisták üldözése. Az igaz­ságügyminisztérium röviddel a párt ellen decemberben folytatott bűnper lezajlása után felszólította az illeté­kes bíróságot, tűzze ki a bírósági tárgyalások időpontját Gus Hall és Benjámin Dawis ügyében, akiket — úgy, mint általában az USA Kommu­nista Pártját — azzal vádolnak, hogy mint egy „idegen hatalom ügynökei, elutasították nyilvántartásba vételü­ket. Az igazságügyminisztérium ez év áprilisában arra utasította a „Fel­forgató Tevékenységet Ellenőrző Hi­vatalt", állapítsa meg, nem kötelező-e az említett „nyilvántartás" a párt további öt vezető funkcionáriusára is, többek között Irving Potashra, akit 1949-ben a már előbb említett 11 kommunistával együtt börtönbe vetettek. Börtön és nagy pénzbün­tetés fenyegeti William Pattersont és Dorothy Heaiy asszonyt, az USA Kommunista Pártjának tagjait az esetben, ha elutasítják a McCarran­törvény értelmében előírt „nyilván­tartásba vételüket." Toulouse-ban valamennyi repülő­gépgyártó üzem alkalmazottjai má­jus 30-án bérkövetelésekért egyórás sztrájkot tartottak. (CTK) el azt sem, hogy ez a formális egy» ség is nehéz vajúdás után született meg és különféle tényezők hatottak az Addis Ababa-i értekezleten. A leg­következetesebb antikolonialista poli­tikusok kiállása bizonyos mértékben hatott, mert a neokoloniaiistákkal szorosabb kapcsolatot fenntartó afri­kai vezetők kénytelenek voltak komp­romisszumra lépni. A kompromisszummal elfogadott alapokmány fő célul tűzi ki az afri­kai egység és szolidaritás megterem­tését, a gazdasági együttműködést a magasabb életszínvonal, a Jobb élet megteremtése érdekében, az» egyes országok szuverenitásának és területi épségének védelmét, a gyarmatosítás minden formájának megszüntetését és a nemzetközi együttműködést. A nemes szándék konkrét formát öl­tött, most már az a fontos, hogy as alapokmányban lefektetett elvek konkrét tartalmat kapjanak. Helye­sen mutatott rá a Ghanaian Times, hogy az „Addis Ababa-i alapokmány inkább megállapodás, vagy eskütétel az egység mellett, mint politikai esz­köz. Értékét majd a jövő mutatja meg, ha majd az afrikai nép a követ­kevő években tettekkel bizonyítja be jelentőségét." Az Addis Ababában megszületett formális egység csak úgy válhat reá­lis egységgé, ha az afrikai államok vissza tudják verni d volt gyarmat­tartók ismétlődő cselszövéseit. Má­zsás súlyként húzza vissza őket a múltba évszázados gazdasági és kul­turális elmaradottságuk. Ez a legjobb törekvések kerékkötője. Így tehát az ígéretteljes kezdet ellenére nehéz harcok árán fog megszületni az igazi afrikai egység, melynek jövőjét nehéz előre meghatározni. LÖRINCZ LÁSZLÖ V.^V.V.VAV.V.V.VVAV.V.V.VAVAV.V.VňV.V.V.V.V.V,' A Donyee-vidék esisztyakovi bányájában Vaszilij Sztyebljanko ifjúsági kommunista munkabrigádja a legjobbak közé tartozik. Nemcsak a mun­kában vezet, hanem a társadalmi életben is tevékeny szerepet játszik. A helyi középiskola egyik osztályának védnöke. A képen balról: Pac< kor, Maszijucsenko, Tarakanov, Sztyebljanko és Procenko, a brigád tag­jai. (CTK — TASZSZ felvétele) egy het b a nagyvilágban Indokolatlanul üldözik az USA Kommunista Pártját 1963. június t 0f SZÔ 3 M

Next

/
Oldalképek
Tartalom