Új Szó, 1963. május (16. évfolyam, 119-148.szám)

1963-05-15 / 132. szám, szerda

Hosszú volt az út hazáig Eierkilencszázhúszban vettem kezembe először a kőműves kanalat. Makó János mesternél három esztendeig inaskodtam, aztán még évekig, mint „legény" dolgoztam a keze alatt. A mester Istenfélő ember volt, mert szerte az országban templomokat építettünk, de az is lenet, csak azért, hogy templomokat építhessünk, volt az öreg olyan istenfélő, tgy bejártam az egész országot, a földhözragadt falvakban az istennek pompás hajlékokat építettünk. Elgondolkoztam én már akkor is azon, miért van az így, hogy . mi „neki" ilyen szép épületeket emelünk, magunk kőművesek pedig otthon sárkunyhókban lakunk. Ha mesteremtől kértem erre feleletet, ő kurtán csak így válaszolt: „Ja, fiam, suszternek jó cipője, szabónak új ruhája soha sincs/' Hát okosabb lettem én az ilyen felelettől. Huszonhétben, mert azt hallottam, jól megy odakint az emberek dolga, magam ts megvettem a hajójegyet, a sógornak, komának megígértem, hogy: „Ha majd én hazajövök..." Egyszóval hittem és ígérgettem mielőtt hajóra ültem. Azt hittem, hogy az egész famíliának jobb lesz, ha kievezek a nagy vízen túlra. Gonddoltam, Amerikában is biztosan kell a kőműves. Mert dolgozni, azt világéletemben nagyon szerettem. Argentínában — Buenos Airesben — a nemzeti színház építésénél is ott raktam a téglát. A vállalkozók minket magyarokat meg szlovákokat szívesen felvettek munkára, mert látták, hogy akár meg is szakadnánk a dologban. Három év alatt kerestem ls annyit, hogy már-már azt hittem, a megtakarított pénzecskéből itthon majd ipart válthatok, vagy földet vehetek. Hanem a szegény embernek akkor nagyon szegény volt a szerencséje. Harmincegyben kitört a világválság, a vállalkozók szélnek eresztettek bennünket. Két év alatt — miközben folyton abban reménykedtem, majd csak jobbra fordul a helyzet, majd csak sikerül munkát szereznem — szinte az utolsó pesoig feléltem a megtakarított pénzem. Amerikába utazva se mentem luxushajón, de haza még nyomorultabbul és „elég" nagy kerülővel jöttem. Egy teherhajó kapitányával megegyeztem, hogy 385 pesoért hazahoz Európába. Argentínából Európába amúgy is elég hosszú az út, de még hosszabb, ha azt szénszállító teherhajón teszi meg az ember. Ausztrálián, a Kanári-szigeteken és Afrika több kikötőjén keresztül. A hajón majd megőszültem az unalomtól, mert ugye nem nagyon ugrálhat az ember, ha feketén utazik. Pedig a szénszállító hajón én a szó szoros értelmében ls, meg jogilag is feketén utaztam. Európában voltam már, majdnem itthon, de a hazaJövetelre gondolni z'S alig mertem. Annyi pénzem sem volt, hogy anyámnak, vagy testvéreimnek egy fejkendőt vegyek; vagy a rokongyerekeknek tíz deka cukrot hozzak. Mondhatom, az amerikai út elég dicstelenül végződött. Itthon még jó tizenhárom esztendeig kellett várnom, hogy emberibb életet kezdhessek. Negyvenötben aztán eljött a kőművesek aranykora. Soha még annyi helyre nem hívtak dolgozni, mint azóta. A háború óta építettem én már minden sarkában ennek az országnak KoSicétól Ostraváig mindenütt otthagytam a kezem nyomát. Jó három éve, hogy egyfolytában itt dolgozom a Vasmű hőerőművének az építésénél. Az elsők között jöttem ide. Mikor idejöttem, néhány malteros ládán, meg a partimon kívül még csak szárazon zörgő kukorica szárat látott, aki erre járt. Bn tettem le az első téglát, és azóta is hű maradtam a Vasműhöz. A több mint 100 méter magas kéményt is én építettem a csoportommái. Olyan gépeket használtunk mi itt, meg olyan munkafogásokat, amilyent még Argentínában sem láttam. Pedig ott is voltak ám gépek. Csakhogy azok egészen más ügyet szolgálták, mint a mieink. A magamfajta kőművesnek ott a gépek mellett annyi ideje sem volt, hogy cigarettára gyújtson. Itt a Vasműben — elmondhatom bátran — a gépek a mi kényelmünket szolgálják. Hatan vagyunk most a partiban — szocialista munkabrigád a csoport — és nagyon megértjük egymást. Valamennyien szlovákok, csak egyedül vagyok köztük magyar. Ügy élünk mi itt egymás mellett, mintha egy édesanya ringatott volna valamennyiünket. Érdekes, hogy öt szlovák engem — a hatodikat — a magyart választotta meg brigádvezetőnek. A brigád valamennyi tagjának van egy közös vonása: dolgozni igen szeretünk. Lassan már 70 éves leszek és akárhogy is ragaszkodom a kőműves kanálhoz, tudom, előbb utóbb csak le kell azt tennem. Ha erre gondolok, mindig a fiam fut az eszembe, a Pista gyerek. Mit mondják róla?! A fiúnak nagyon „passzol" ez a rendszer, sokkal jobban megérti a dolgokat, mint én, pedig az öreg Tenay István igazán sokat próbált már az életben. Ha valaki tudni akarja, mi a fiam véleménye a dolgokról, Bratislavában megkeresheti őt, az Ifjú Gárda diákotthonban lakik a gyerek, a 305-ös szobában. Elektromérnöknek készül. Ritkán jön haza, akkor is mindig „veszekszünk" mi ketten. Politizálunk. Az a gyanúm, hogy 6 az iskolapadból egy kicsit rózsásabban látja a dolgokat, mint amilyenek azok a valóságban. Vagy az is lehet, hogy ennyi élettapasztalat után én már túlságosan is kritikusan nézem a világot. Arra azonban mérget vehet akárki, hogy a fiamból jó vezető ember lesz, mert dolgozni ő is nagyon szeret. Vakáció alatt a szövetkezetben kapál, kaszál, vagy gépet javít — mindig azt teszi, amit kell. Elkalandoztam egy kicsit a gondolatokkal. Pedig annyit lehetne ám beszélni egyedül csak a Vasműről is. Ha úgy munka után végig megyek az építkezésen, vagy onnan a kémény tetejéről lenézek a Vasműre, mindig az jut az eszembe, milyen kár, hogy ilyen hosszú, vargabetűs utat kellett a hatvan-egynéhány évem alatt megtennem, amíg igazából hazaértem. Mert sokszor úgy érzem, hogy az egész eddigi életem, az argentínai, amerikai, afrikai utamat egybevéve egy nagy girbe -görbe út volt, amit végig f árva a hazámat kerestem. Most itt a Vasműben végre otthonra találtam. Valami két hete azt kérdezte tőlem egy újságíró: „Tenay bácsi, elmenne-e még egyszer Argentínába?" Azt feleltem neki: „Akkor, mikor már végre hazataláltam? Most már miniszteri bársonyszékkel sem cserélném fel a kőműves állványt. Nincs ma a Kelet-Szlovákiai Vasmű kőművesállványánál biztosabb alap a világon." TÖTH MIHÁLY IjJJ szó Szép eredményekkel dicsekedhetnek A Komárnói Állami Gazdaság pavlovi részlegének fejőgulyásai az év elején kötelezettséget vállaltak, hogy terven felül 7895 korona értékű te jet termelnek ki. Vállalásukat nemcsak teljesítették, hanem túl is szárnyalták. Eddig már 11140 korona értékű tejet termeltek ki terven felül. Rehák István, Nová Stráž Élenjáró sertésgondozó A Bajéi Állami Gazdaság kotelnicai üzemrészlegében a növénytermesztés mellett az állattenyésztés eredményei is szépek. Zsemlye Lajos elvtárs például, aki nyolcgyermekes családapa, feleségével együtt 26—26 anya kocáról gondoskodik. Több mint öt éven keresztül mindig túlszárnyalja termelési feladatait. A terv 13,3 malac elválasztását írta elő kocánként, ám nők 17 malacot neveltek fel a gazdaságnak és 130 százalékra teljesítették feladatukat. Psenák József, Bajč. Szépítik a játszóteret A komárnői Ipariskola tanulói, a „Klement Gottwald Gyermekpark" védnökei, az idén is megtartották Ígéretüket. A régebb keletű hintákat kijavították és két újat készítettek. A rendbehozott gyermekjátszótér átadása napján több mint 1000 gyermek szórakozott a szépen átfestett, felfrissített játékszereken. Szabó István, Paftá. Üjítók a kisipari szövetkezeiben A különféle termelési feladatokkal megbízott kisipari szövetkezetekről sokan fél sem tételeznék, hogy az újítómozgalom terén is milyen fontos tevékenységet fejt&nek ki. A bratislavai Drutechna szövetkezetben pl. egy újítási javaslat megvalósításával lényegesen sikerült csökkenteni a szerszámgépek javításának Idejét. A megvalósított újítási javaslat segítségével 1962-ben amellett, hogy jelentősen növekedett a munka-% termelékenység, az önköltségcsökkentés terén is mintegy 60 000 koronás megtakarítást tudtak elérni. Az Avana kisipari szövetkezetben egy másik újítási javaslat 57 000 korona megtakarítást eredményezett. Az újítási javaslat lényege, hogy a kötőgépek munkáját jelentősen egyszerűsítették, amiáltal lényegesen növekedett a kötött áruk minősége. Tovább lehetne még sorolni a sikereket. Ezek mind, mind azt bizonyítják, hogy az újítómozgalom szempontjából nincs kis-, vagy nagyüzem, mert a mozgalomnak mindenütt nagyok a lehetőségei. M. Frýd Az örök hála jeléül Défiín város méltó ünnepségeken emlékezett meg felszabadulásunk 18. évfordulóján a hős szovjet katonák sírjánál felszabadítóinkról. Az üzemek és hivatalok koszorúkkal, az iskolások virágcsokrokkal borították el a sírokat. A város a hősök emlékére gyűjtési akcióból szoborcsoportból álló emlékművet emeltet, amely a haricei szobrászati iskola növendékeinek munkája lesz. Gustáv Zák, Déčín. Ciernán (trebišovi járás) a helyi iskola pionírjai lampionos felvonulással, a falu népe tábortűz fényében gazdag műsorral köszöntötte a győzelem napját. Barta Béla, Čierna A sefiiankyi kilencéves iskola pdonírjai és CSISZ-tagjai is méltóan megünnepelték hazánk felszabadulásának 18. évfordulóját. A délutáni órákban felvonulást rendeztek, amelyet műsor, majd táncmulatság követett. Deák József, Sečianky. Hazánk felszabadulása 18. évfordulójának alkalmából Buíincén emlékművet avattak fel. A szobor fehér galambot tartó anyát és pionír fiát ábrázolja. Ax emlékmű felavatása után a kultúrotthonban szórakozott, illetve ünnepelt a falu apraja, nagyja. Budai József, Bušince. KEDVES TALÁLKOZÁS A Velký Biel-i nyugdíjasok otthonának lakói az elmúlt napokban baráti látogatást tettek a stupavai nyugdíjasok otthonában. A nyugdíjasok felidézték a múltat, elbeszélgettek arról, hogyan élnek s mivel töltik idejüket. Nem hiányoztak a magyar nóták sem, amely3k még emlékezetesebbé tették a két otthon lakóinak találkozásét. Homorník Aladár, Stupava. Két hír a rožňavai járásból A Mykoprodukta — prágai gombafeldolgozó vállalat — szárítóüzemet létesített Rožňaván, amelyből naponta 700—800 kiló szárított áru kerül majd a fogyasztók asztalára. Az idén jó gombatermés várható, ami igen örvendetes, mert három éven át alig termett gomba. Brzotín modern kultúrházat épít, kultúrteremmel, könyvtárral, mozihelyiséggel, nagyobbrészt társadalmi munkával, Az épületet már az idén átadják rendeltetésének. A kultúrház mellett épül a Jednota áruháza. Beke László, Plešivec. HAJLAMOSAK VAGYUNK arra, hogy a hétköznapok körülöttünk zajló apró-cseprő problémáit leegyszerűsítve szemléljük, esetleg egy kézlegyintéssel elintézettnek tekintsük. Leegyszerűsítve mindaddig, míg a közvetlen valóság ellenkezőjéről nem tanúskodik. így állunk valahogy a p í a c kérdésével is. A szó, már hangzásában is, egyszerűségével szerénykedő. S arra pedig, hógy a piacszervezés kérdése mennyire indokolt, első hallásra talán nem is gondolunk. Az átlagember közönyével természetesnek vesszük, hogy az illetékes szervek — a kínálat és kereslet igényeit figyelembe vévé — meghozzák a szükséges intézkedéseket, s alsóbb fokon pedig — gyakorlattá teszik azt. Látszólag tehát minden rendben volna... De csak látszólag. A szomszédasszonyom azonban — véleményével — a kivételt erősíti. Már abban is, hogy négy gyermek anyja, s ma ez nem divat. S mint ilyen, rendes háztartást vezet, otthon főz, a gyerekek és az apa is'otthon étkezik. Hogy jól főz, azt az ajtónyitáskor a folyosóra csapódó ínycsiklandozó illatok is elárulják. Nyolc éve lakunk egymás mellett s azóta Kocsisné — mert így hívják —, minden reggel a piacra jár bevásárolni. Onnan cipeli a zöldséget, gyümölcsöt, kukoricát, retket, tyúkot, savanyúkáposztái haza. Mindig azt, aminek az évadja van. Illetve, amíg cipelte, nem is volt semmi baj. Nem sajnálta a fáradságot, még a szomszédoknak is bevásárolt. egyet-mást, ha megkérték. Hozzá mindig be lehetett csengetni egj-szál répáért, vagy két szem krumpliért, ha a munkából hazaérve vettem észre, hogy valami hiányzik a vacsorához. A múlt ősszel egy bűvös, barátságtalan novemberi eStén azonban meglepetésemre ő csengetett nálunk: — Szomszédasszony, nem adna kölcsön egy-két cikk fokhagymát? A bablevesbe kellene, a férjem csak A rendelet, vagy a zöldség a fontos ? fokhagymával szereti. Vagy magának sincsen? — Van, adok szívesen. Mi az, ma nem volt a piacon? Csak nem beteg valamelyik gyerek? — Nincs azoknak semmi .bajuk. Voltam én a piacon, de felesleges utat tettem, képzelje megszüntették a piacot. Nem engedik a kistermelőket, de m.

ö az EFSZ-eket sem árulni. A zöldséges boltban meg nincs egy fia fokhagyma, egy fej vöröshagyma sem. Meglepődtem. Nem azon, hogy a piacot beszüntették, mert arról már előbb hallottam, hanem azon, hogy a zöldségboltokban nincs meg a szükséges áruválaszték, hogy készületlenül érte őket ez a rendelkezés. Megelőzően ugyanis a Zelovoc vállalati igazgatója azt fejtegette — amikor a zöldség- és gyümölcsellátás helyzetéről és távlatairól beszélgettünk —, hogy javulás csak akkor következhet be, ha a piacokat megszüntetik és ezzel elejét veszik a feketézés vagy lánckereskedelem lehetőségének. A felvásárlók átveszik a termelőktől, az EFSZ-től ls, — a friss zöldséget, gyümölcsöt és a vállalat gondoskodik róla, hogy az rövid úton jusson el az üzletekbe, Illetve a fogyasztókhoz. ILYEN VOLT AZ ELKÉPZELÉS. Erről a szomszédasszonyom nem tudott. Ö csak azt látta, hogy a piacot megszüntették, és ezt a hézagot az állami bolt nem képes kitölteni. Azóta gondterhelten jár, — életemben enynyi bajom nem volt a főzéssel — mondogatja. A piac megszüntetése óta viszont határozottan kibontakoztak jó szomszédi kapcsolataink. Nemcsak az ötödik emeleten, ahol lakunk, de le egészen a földszintig. Elragadtatással fogadtuk például az egyik lakó nagymamáját, aki egy nagy koffer fokhagymával érkezett látogatóba. Fél kilónként osztogatta szét a szomszédoknak — és mindöszsze 25 koronát számított kilójáért. Igaz, a fokhagyma kilója hivatalos áron 15 korona, de ha azt vesszük, hogy egy fél kilő daráithús megízesítéséhez két-három gerezd elég belőle, akkor észre sem venni az árkülönbözetet. Szóval örültünk, hogy kaptunk. így volt ez a zöldséggel, a szárazbabbal, a savanyúkáposztával ls. Miután a Zelovocban ha van répa, nincs petrezselyem, sokkal ügyesebb volt a kapuk alatt lopva áruló falusi aszszonyoktól beszerezni a levesnek valót. Hogy egy kicsit drágábban adták? — Ami elveszett a vámon, az megtérült a réven, — nem kellett három helyen sorba állni a zöldségért. A gyakorlat tehát alaposan eltért az elképzeléstől. Igaz, megszűnt a piac, üresen tátongott a tér — még a kirakedő állványokat is elvitték, — s ezzel a piactéren megszűnt a feketézés lehetősége. A feketézés azonban — ha ebben az esetben helyes ez a kifejezés — nem szűnt meg teljesen. Csak a piactérről vonult a kapualjakba, rokoni és szomszédi kapcsolatok mögé bújt, sőt kényelmes helyet talált a zöldséges boltok pultjai alatt ls. Hiszen érthető, hogy ebben a helyzetben az elárusítók — tisztelet a kivételnek — „megválogatták" nem az árut, hanem a vev-őközönséget. Kevésbé érthető, és külön magyarázatra szorulna viszont az, hogy miért volt kevés a hagyma és a zöldség az állami boltokban. A vidéket járva számos olyan szövetkezetet találunk, mint például a klskeszi EFSZ, ahol például 2,50-ért kínálták boldog-boltalannak az ősszel a hagymát, mert a felvásárlók nem vették át, vagy mint a nesvadyi EFSZ-t, ahol a tyúkokkal etették a gyönyörű sárgarépát ugyanannál az oknál fogva. Ilyen sors érte az EFSZ zöldpaprikáját ls. Sorolhatnám a példákat tovább, de nincs értelme, mert erre a magyarázatot mi nem tudjuk megadni. Talán a felvásárló szerv szolgálhatna magyarázattal. CSALÁDOM FÉRFITAGJAI rajonganak a húslevesért. Ez tulajdonképpen az olvasót nem érdekli, mégis megemlítem, mert a húslevesbe zellert is teszek. Illetve tettem volna, de nem volt. Mentem hát a szomszédasszonyhoz — és itt kapcsolódik öszsze a húsleves a cikkel — aki ragyogó arccal fogadott: — Van kedvesem, persze, hogy adok. Nézze, micsoda salátát vettem, akár egy káposztafej! Nem akar a kisfiúnak egy csomag friss retket? Elállt a szemem — szám. — Ilyen szép áru volt a Zelovocban? — Dehogy, hová gondol — A piacon voltam — vágta ki büszkén. — De hiszen nincs piac?! — Van bizony, már néhány napja. Higyje el óriási könnyebbség nekem. Az asszonyok mind dicsérik, aki a piacot \ issza állította, — okos ember lehet. Megköszöntem a zellert és ahelyett, hogy otthon betettem volna a levesbe, elővettem az utóbbi két hét újságjait és kerestem a piac engedélyezéséről szóló hirt. Nem találtam. Hát van piac, vagy nincs piac? Ami biztos, biztos, másnap reggel elmentem megnézni. Van. A Zelovuc bódék fonnyadt áruja — szomorú, hogy ígv van — ott szégyenkezik, senkinek sem kell, legfeljebb a saláta fogy. Nem csoda, kl vásárolná az apró, satnya és hibás sárgarépát, amikor két lépésre arréb öklömnyi karotkák között válogathat Harsogó saláta, diónyi plrosretek, kalarábé, fokhagyma, szárazbab.,. van ott minden a háziasszonyok örömére. Van vetőmag, virág és zöldségpalánta — milyen fontos ez ma, amikor azt szeretnénk, hogy minden talpa)atnyi földterület ki legyen használva legalább zöldségtermesztésre még a városokban is. — Az egyik szenei bácsi olyan paprika palántát árul, hogy bármelyik kísérleti intézetnek is dicséretére válna. A hordóskáposzta körül tolonganak az emberek. Ali a vásári Az engedélyezés körülményei iránt érdeklődöm a körzeti nemzeti bizottság illetékes osztályvezetőjénél. Nagyon bizonytalanul néz rám, és szinte mentegetődzve mondja: — A körülmények kényszerítenek rá, hogy egy kissé szemet hunyjunk. De ha alapos figyelemmel olvassuk a rendeletet, nincs is komolyabb kijátszásról sző, mi ugyanis szigorúan ellenőrizzük és meg Is büntetjük azokat, akik az előírt árakat nem tartják be. És csak a termelők árulhatnak a piacon, nem engedjük meg a feketézőt... Megköveteljük és ellenőrizni fogjul., hogy csak olyanok áruljanak, akik szerződéses kötelezettségeiket már teljesítették ... ...SZAVAIBÓL ÜGY TŰNT, Dár halaszthatatlanul szükségesnek bizonyult a piac viszaállitása, mégis lelkilsmeretfurdalásai vannak emiatt. Vétkesnek érzi magát, mert tulajdonképpen a felsőbb hatóság rendeletének megszegésére kényszerült. Nagy dilemma ez, ám a kocka el van *etve. Az első lépés már megtörtént: Nem várva a „felsőbb szervek" intézkedésére, kezdeményezően cselekedtek. A második lépés reméljük az lesz, hogy kellő figyelmet szentelnek a piacoknak, mégpedig olyan értelemben, hogy minél töpb friss zöldséget biztosítsanak a városi dolgozóknak. S mivel ez valóban a nép érdekében történik és megelégedettséget szül, ehhez kell majd idomítani a piacokra vonatkozó rendeletet. SKALINA KATALIN Ü] SZÖ 4 * 1983. május 15.