Új Szó, 1963. május (16. évfolyam, 119-148.szám)
1963-05-07 / 125. szám, kedd
Világ proletárjai, egyesüljetek! Bratislava, 1963. május 7. kedd • 30 fillér • XVI. évfolyam, 125. szám Kövessük a legjobbak példáját problémái elől — ez nem válna a kitüntetett előnyére, sőt ellenkezőleg, ezzel megkötnénk szárnyait, megtörnénk alkotóképességeit. Ez nemcsak a közös érdeknek nem felelne meg, de ellentétben lenne a kitüntetett dolgozónak törekvéseivel is. Ezenkívül figyelembe kell venni azt is, hogy egy kiváló újító munkamódszere hamar túllépi az üzem kapuját s visszhangra talál más üzemekben, az egész országban. Ebben az esetben talán többet utazik, hogy tapasztalatait, munkamódszereit átadja másoknak. Találkozunk olyan emberekkel, akik ezt ellenzik, kétségbe vonják az utazások eredményeit. Az ilyen vélemény helytelen, mégpedig azért, mert egy Kiváló újító munkamódszereit nem zárhatjuk hét lakat alá. Önzés lenne, ha haladó munkamódszereiket, melyekkel az üzem számára jelentős megtakarításokat érnek el, mert feltárják a rejtett tartalékokat — nem terjesztenénk azokon a munkahelyeken, áhol hasonló eredményeket hozhatnak. Ez egyben a társadalmat is megkárosítaná. Egyes üzemekben ezeket a kérdéseket leszűkítik, holott népgazdaságunk fejlesztése szempontjából jelentőségük óriási. A kiváló dolgozókat társadalmunk megbecsüli s alkotó tevékenységüket messzemenően támogatja. ök viszont bizalommal támaszkodhatnak a kommunista pártra, támogatjuk őket valamennyien. Ezek közé tartoznak üzemeinkben a szocialista munkabrigádok is, ahol már gyökeret eresztettek az új hajtások, ahol harcolnak az újért, azokért a haladó munkamódszerekért is, melyeknek kezdeményezői éppen ők, a kiváló dolgozók. A szocialista munkabrigádok az alkotó erő forrásaivá válnak, viszonyuk a munkához, a társadalomhoz egyre öntudatosabb. A brigádok ápolják a kezdeményezést, a lelkesedést, de a segíteni akaró bírálatot is. Nem feledkeznek meg küldetésükről, olyan légkört teremtenek, melyből újabb és újabb egyéniségek kerülnek ki, akik becsületes, odaadó alkotómunkájukért megérdemlik a magas állami kitüntetést. Hangsúlyoznunk kell azonban azt is, hogy elsősorban a párt- és a szakszervezetekre, az üzemek vezetőire hárul nagy felelősség. Oda kell hatniuk, hogy egyetlen új, hasznos gondolat, egyetlen alkotó egyéniség se vesszen kárba, hogy minden munkahelyen az alkotó és kezdeményező szellem uralkodjék, hogy valamennyi dolgozó célja hozzájárulás legyen a társadalom fejlődéséhez. A kiváló dolgozók annak örülnek a legjobban, ha egyre többen követik példájukat. S hogy munkánkban hőstetteket hajtsunk végre — ez mindenki számára lehetővé van téve. Május 1. előestéjén ismét kitüntették azokat a dolgozókat és kollektívákat, amelyek kiváló munkájukkal sokban hozzájárultak a termelés s általában a népgazdaság fejlesztéséhez. Minden korszaknak vannak hősei. Az emberiség történetében a szocialista társadalom többek között abban is kivívta az elsőbbséget, hogy az alkotómunkát dicsőségre emelte, s ebben látja a hősiesség legnagyobb megnyilvánulását, ebben találja meg az ember értékelésének mércéjét. A szocialista munka újabb hőseit ismertük meg, magas érdemrendekkel kitüntetett embereket, akiknek ezúttal is a legjobbakat kívánjuk! Ezek a kiváló dolgozók az érdeklődés középpontjába kerülnek, fiatalok, öregek hívják meg őket beszélgetésekre, hogy tanuljanak, tapasztalatokat nyerjenek legjobbjainktól. Azoknak a munkáját, akik hozzájárulnak a termelés fejlesztéséhez, akik nehéz és bonyolult szervezési és műszaki problémát oldottak meg, akik milliókat, értékes nyersanyagokat takarítanak meg, s elősegítették a nehéz fizikai munka megkönnyítését, — szocialista társadalmunk nagyra értékeli. Kevés volna azonban, ha a kitüntetetteknek csupán tapsolnánk. Sokkal többről van szó. Arról, hogy egyre kedvezőbb feltételeket teremtsünk valamennyi munkahelyan további munkájukhoz, hogy kiváló dolgozóink számára biztosítsuk a feltételeket adottságaik kibontakozására, tapasztalataik alkalmazására s arra, hogy egyre többen kövessék őket. Természetesen mindez nem olyan egyszerű, itt-ott felüti fejét az ellenszenv és irigység is, sőt ami még komolyabb — néha az is előfordul, hogy a kitüntetettel szemben olyan igényeket támasztanak (saját munkahelyén és azon kívül ls), hogy a tökéletesség megtestesítőjévé kellene válnia, hogy az Igényeknek megfeleljen. Előfordulnak aztán olyan esetek is, hogy a munkahelyen megváltoznak a feltételek és akitüntetett számos nehézségbe ütközik. „Megbirkózik vele" — szokták mondogatni a párt- és a szakszervezeti funkcionáriusok ilyenkor, ahelyett, hogy elgondolkodnának a kérdések fölött, gondoskodnának a feltételek megváltoztatásáról és segítséget nyújtanának. Igaz ugyan, hogy a kiváló dolgozóktól jogosan elvárjuk: nyújtsanak többet és jobbat, mint a többiek, azonban ennek a követelménynek is az ésszerűség és a lehetőségek határán kell mozogni. Nem lenne azonban ésszerű az sem, ha a kitüntetett dolgozót az üzem elkényeztetné', s ha túlságosan, normálisnak nem mondható, kedvező feltételek közepette babusgatná' Mert ha a kitüntetett dolgozót .üvegházban tartanák" s így őriznék őt az élet Építők a kongresszus előtt A košicel Magasépítő Vállalat dolgozói 41 egyéni és 142 kollektív felajánlás alapján — melyek értéfte meghaladja a 840 000 koronát — vállalták, hogy határidőben 633 lakást adnak át. Az építők napjáig 52 tanterem építését fejezik be. A Spišská Nová Ves-i építők felajánlást tettek, hogy termelési tervüket 170 000 koronával túlteljesítik és 70 000 koronával csökkentik az önköltséget. Emellett a bevételek tervét 60 000 koronával túlszárnyalják. Az előregyártott elemek készítői a szakszervezeti kongresszus tiszteletére ígéretet tettek, hogy a' második negyedév folyamán — 100,9 százalékos tervteljesítés mellett — tervezett költségeikből 50 000 koronát takarítanak meg és 0,8 százalékkal csökkentik a selejtet. A téglakészítő üzemek dolgozói sem maradnak alul, akik felajánlást tettek, hogy termelési tervüket egymillió koronával túlteljesítik. Az önköltséget 300 000 koronával csökkentik és 8000 korona értékű villanyáramot és 32 000 korona értékű tüzelőanyagot takarítanak meg. —ik A köztársasági elnö k határozata 1 Tudományos művekért, tel• jesítményekért, vagy felfedezésekért; JAN KHCZÉRNAK csc., a CSTA prágai Fizikai Intézete tudományos LUBOMlR JAŠEK, JAROSLAV KOVÄCEK, KAROL POHL, JAROMlR KAŠPAR mérnököknek, A Klement Gottwald-államdíj kitüntetettje megtisztelő címmel járó Klement Gottwaldállamdíjat, mint a szocialista állam elism érését az emberi tudást gazdagító kiváló alkotásokért, művészi értékek megteremtéséért, vagy a szocialista építés feladatainak megoldásához s hazánk kultúrája további fejlesztéséhez való egyéb hozzájárulásért a következőknek adományozom: ANTONÍN BITZAN mérnöknek, JINDŔICH HOREL mérnöknek, DR. VILÉM MOŽ1Š mérnöknek, HYNEK HLASIVEC mérnöknek, . a prágai Üt és Vasútépítő Vállalat dolgozójának a mikrofizikai kuta- dolgozóinak az újfajta betonhíd a z Ostrava-Karvinai Egyesült Széntásban végzett úttörő munkájáért fejlesztéséért és építése megvalósí- bányák ostravai automatizácios és és új módszereiért. tásáért. Főként az Otava és Vltava gépesítési üzeme dolgozóinak, az DR. JlRl SICHER mérnöknek, drsc., folyókat áthidaló nagy hidak épl- ostrava-karvinai körzet új automaMAGDALENA PÁNKOVÁ mérnök- őséért; tizációs és gépesítő berendezései nek, csc., VÁCLAV HORÁK mérnöknek, csc., szerkesztésének és fejlesztésének MIROSLAV SVOBODA mérnöknek,' a CSTA prágai Elméleti és Alkal- progresszív megoldásáért és bevecs c mázott Mechanikai Intézete dolgo- zetéséért, főként a KNV 31-es komMILOŠ TICHÍ mérnöknek, csc., ^íft^BENDlK „i érnökne k, a pr á. b ŐÍ nér t' DR. FRANTIŠEK ŠIPOŠNAK csc., g ai Plynoprojekt dolgozójának^ a D R- LE 0 STEINHART docensnek, JlRI ZÁVADA oki. vegyésznek, prágai J. Fučík Kultúra és Pihenés DR. JIŔ1 ENDRYSNEK, a Károly csc., Parkja sportcsarnoka acélszerkezeti Egyetem Hradec Králové-i orvosi a CSTA prágai Szerves Vegyésze- tetőzetének megoldásáért és meg- fakultása dolgozóinak a szlvgyóti és Biokémiai Intézete tudományos valósításáért; gyászatban alkalmazott vizsgáló dolgozóinak: DR. ARPÁD TESÁR mérnöknek, módszerek tökéletesítéséért. KAREL JULIŠ mérnöknek, csc., a bratislavai Szlovák Műszaki Főis- . . • .„ vsniíi VLADIMÍR KOPRIVA mérnöknek, kola tanársegédjének, e függő cső- Q n o?* 1?™' *® pZ D"» híd eredeti tervéért és megvalósí- U* szí a" e s "Immuveszet szaDŔ. ALEŠ TONDL mérnöknek, "síért; kaszin alkotott művekért és telese., ZDENEK PLESNIK akadémikus- jesítményekért: a prágai Hűtőtechnikai Állami Ku- nak, vezető tervező építésznek; MILAN KÜNDERÁNAK a „Kulcstató Intézet tudományos dolgozói- FRANTIŠEK HALAS vezető terve- tulajdonosok" című színdarabjáért; n aJí' tf á i nÄ a Dt t t €mnnJ Ä éSt. e l" ZÖ tectl nologusnak, a prostgjovi j AN CIKKERNEK, a Feltámadás méleti és kísérleti munkájukért; j. Wolker Ruhaüzem tervéért; c ímü operáértDR. FRANTIŠEK FALTUS mérnök- D R. VLADIMÍR MARCELLI mérnök- frantií5k k ' TTROUDFKNFK » nek, drsc., a prágai Cseh Műszaki nek a Dizeňl Lenin Művpk Kntatfi FRANTIŠEK JIROUDEKNEK, az Főiskola építészeti fakultása taná- £Kísérleti Intézete séDkutatásfve 196 16 2" es években alkotott n a^ rának, a hegesztett acélszerkezetek zetőjének, a nagT rofi frk t ái" f i* uráll s kompozícióiért; fő statikai problémáinak megoldá- és részei rezgése pr oblémáinak KAROL MACHATÁNAK, a bratíssáért ; megoldásáért; lavai Szlovák Nemzeti Színház dráCSTA prágai B öíesé szet: i Intéz e t e „ KOVANIC mérnöknek csc., mai együttese tagjának, Csehov Ivatudományos dolgozójának, a Huszita IwLnl Atomkutató Intézete nov clm u drámájának címszerepéIdeológia című munkájáért. dolgozójának, ért és Goldonl Legyezö clmü ¥ lg j á. n A tPPhnika fejlesztésében KAREL WAGNE R mérnöknek, a tékában Crespin alakításáért; 2. elért kiváló találmányokért ^ľ'ľ"^ TTT' ^ PROCHÁZKÁNAK ötletes és és alapvető változtatásokért, va- J XySÄÍôlntS t af lma S fS a^nyveiért, nevelarnmt u] gyogymodszerek ki-. te doIgoz6 ]ô nak, az atomreaktorok zetesen a Szenvedés, a Zöld látóváló alkalmazásáért: szakaszán végzett kutatómunkáju- határ és má s filmek forgatókönyJAN VlTEK mérnöknek, csc., kért; veiért. Ha mindenütt így lenne... Lapunk egyik legutóbbi számában hírt adtunk arról, hogy Szlovákia építő vállalatai az év első négy hónap) ában csak hetvenöt százalékra teljesítették feladataikat. Azt is megemlítettük, hogy vannak üzemek — pl. a Bratislavai Magasépítővállalat, ahol a tél okozta nehézségek után már lélegzethez jutottak és az áprilisi tervet hiánytalanul teljesítették. Gajdoš elvtárs, a vállalat gyártásvezetője, elmondott egyet-mást arról, hogyan sikerült teljesíteniük az áprilisi tervet. A tervezés, úgy látszik, nem számolt a gyakorlat követelményeivel. Az ez évben épített panel lakóhőzak szerelését már megváltoztatott technológiai eljárásokkal végezzük. A boldog lakástulajdonosokat, akik már az idén beköltöznek az új hajlékba, nem érik kellemetlen meglepetések. Fő tényező: az ember A bratislavai építőknek semmivel sem volt könnyebb a dolguk, mint a többi építő vállalatnak. A tél okozta lemaradás itt is milliós értékeket tett ki, de,a hiány miatt — és ez volt a fő tényező — nemcsak az igazgató és általában a vezetők feje fájt, bántotta a lemaradás a kőműveseket és a termelésben dolgozó többi munkást is. A vállalat néhány ezer dolgozója egy emberként határozta el: behozzuk a lemaradást. Csak az elmúlt hónapban majdnem negyed millió koronával termeltek többet az előirt menynyiségnél. Ez pedig már számottevő összeg és a lemaradást ábrázoló grafikon vonalát ugyancsak lefelé kényszerítette. Nem lehetne az máshol is így? Fő feladat - lakásépítés A lakásépítés — mondják szerte az építkezéseken — közvetlenül ható gazdasági, de egyúttal mély nyomokat hagyó politikai tényező is. Aligha van még egy szakasz, ahol a bratislavai építők olyan nagy lendülettel számolják fel a lemaradást, mint a lakótelepek építésénél. — Most már világos, mondta a gyártásvezető, hogy a félévet a lakásépítkezéseken az eddigi lemaradások teljes felszámolásával ünnepeljük. Június elsején tehát elérjük a bűvös száz százalékot, amit mi építők is áhltunk, de még jobban elvárják tőlünk a lakásépítő szövetkezet tagjai. A minőség is fontos tényező — De még mennyire fontos, — mondják bizonyára azok az új lakástulajdonosok, akiknek az örömébe jó adag üröm is vegyül. Különösen a panelházak felső emeletjein lakók mérgelődnek a munka minősége miatt. Az építésvezető bólogat, jelzi, hogy egyetért a megjegyzéssel. — Valóban, tervezési hiba miatt a panelek összekötésénél rendszerint nem tudtunk tökéletesen szigetelni. Miért nincs legalább így másutt is? Az építési vállalatok vezetőivel folytatott eszmecserék alatt gyorsán felvetődik a kérdés: egyes vállalatok 'miért topognak egy helyen a lemaradások behozásában? Miért nem képesek most sem teljesíteni tervfeladatalkat, mikor már rég elolvadt a hó, kizöldelltek a fák? Talán még most ls a tél okozta nehézségekre hivatkoznak? Nem mellébeszélésekre van itt szükség. Ha a lemaradozó vállalatoknál is úgy gondoskodnának a dolgozókról, mint a bratislavai építőknél, biztosan más lenne a helyzet Mert nem a véletlen müve pl., hogy a štrkoveci lakótelepen a kőművesek szinte kivétel nélkül nyújtott műszakban dolgoznak. Céltudatos szervező, nevelő és felvilágosító munka eredménye ez. És az is ennek eredménye, hogy a bratislavalak áprilisban szá2 százalék felett teljesítették a tervet. (tn») Az amerikai négerek folylaflák tüntetéseiket Washington (CTK) — „Nem fé- tűzoltó fecskendőket alkalmazott, lünk!", „Alabama szabadságot akar!" Felhívta a tüntetőket, oszoljanak — Ilyen és hasonló jelszavakat han- szét. A menet szervezői a brutális goztatva menetelt a mintegy ezer megtorlások kikerülésére a közeli néger tüntető — idős emberek és parkban rendezték a gyűlést. A parkgyermekek — a birminghami fogház ban megtartott gyűlésen a négerek (Alabama) felé, ahol a múlt héten az elmúlt tüntetések Idején született letartóztatott ezer négert börtönöz- harci dalokat énekelték: „Nem hagyték be. A tüntetők útját rendőri juk magunkat zaklatni Bull Connor kordon zárta el. A rendőrség újra általi" (Bull Connor a rendőrség főnöke.) A tüntetők azIftll után a templom előtt -• - gyülekeztek. A rendőrség körülzárta a tüntetőket, és a rendőrparancsnok az egyik jelen* levő újságírónak kijelentette, hogy az első alkalommal parancsot ad brutális beavatkozásra. Dr. Martin Luther King a négerek vezetője az újsághírek szerint vasárnap kijelentette, hogy remény van a válság megoldására, majd hozzáfűzte, hogy a mérsékelt fehérek ls tárgyalni óhajtanak. Washingtonban a Fehér Ház előtt május 5én 500 néger tüntetett a birminghami rendőrakciók ellen s követelte, ...... hogy a szövetségi korA birminghami rendőrség vérebekkel támadott mánv tegyen lépéseket a békésen tüntető néger lakosságra. a tüntetők védelmére.