Új Szó, 1963. április (16. évfolyam, 91-118.szám)

1963-04-25 / 114. szám, csütörtök

AZ ÜJ IRODALOM ÚTJÁN ESZMEI OFFENZÍVA! Manapság, ha az ideológiai munkáról szólunk, gyakran emlegetjük ezt a fogalmat. Századunk, mely a szocialista világrendszer hatalmas előretörésének korszaka, életünk minden területén felveti az eszmei harc szükségességét. A szocialista rend másfél évtizedét kétségtelenül nagy eredmények jelzik hazánkban, nem kicsinyek azonban azok a feladatok sem, melyek az el következő években — ahogy arról a XII. pártkongresszus szólott — megvalósításra várnak. A múlt, a régi világ eszmében, erkölcsben, Ízlésben és szokásban még tartja magát az emberek gondolkodásában, lelkivilágában, s az újfajta szemlélet, szocialista munkaerkölcs és tudományos világnézet csak állandó harc, a gondolkodás forradalma árán vívhatja meg győztes csatáit. Ha tehát a marxizmus eszmei offenzlvájának szükségességét hangsúlyozzuk, látnunk kell cselekedeteink'végcélját, az embert! Az emberek megnyerése, nevelése azonban összetett, bonyolult folyamat. Éppen ezért, amikor — az ideológiai munka sokrétű fegyvereivel — támadást Indítunk a tudatlanság és műveletlenség ellen, ezzel kiemeljük az eszmei harc hatékony fegyverének, az irodalomnak és a művészetnek a felelősségét is. Az elmúlt napokban — nemcsak a folyóiratok hasábjain — az írótanácskozásokon is sok szó esett erről a kérdésről. Ha a tanácskozások lényegét nézzük, leszögezhetjük, íróink helyesen látják feladataikat. A korszerűség fogalmát az életismerettel kötik össze, s az emberábrázolás sokszínű lehetőségében látják azt a művészi hozadékot, mely kitűzött céljaink megvalósítását a leghatékonyabban segítheti. Az életközelség — ahogy azt a Szlovákiai írószövetség magyar tagozatának tanácskozása is hangsúlyozta — sürgető igény hazai magyar irodalmunkban is. Az elmúlt évek eredményeit jelző 65 mű (15 verskötet, 27 széppróza) számszerűleg kétségtelenül figyelmet érdemlő eredmény, a minőségi mutatók azonban hátrányosan árnyékolják e megállapítás egyöntetűségét. Dohos László korreferátuma Irodalmunk helyzetét — szemléletesen — a nehéz csomagokkal útra induló ember példájával jellemezte, aki peronról-peronra szaladgálva lekési az induló vonatokat, hogy aztán egy tehervonat fékezőfülkéjébe felkapaszkodva végül is útnak Induljon. E jellemzés — a kevés kivételtől eltekintve — szinte az elevenre tapint, érzékeltetve irodalmunk izzóan maiságának követelményét. Sőt ezen túlmenően a cseh és szlovák Irodalmi alkotások művészi szintje elérésének igényét is! S EZ A KÖVETELMÉNY éppen a párt következetes lenini politikája révén megvalósuló erkölcsi-politikai egység szempontjából is rendkívül fontos. Ahhoz, hogy irodalmunk egészében a társadalmi feladatok magaslatára emelkedjék, elengedhetetlenül szükséges a tágabb horizont. A leszűkített írói világ s a helyi jellegzetességek megragadása az országos körültekintés helyett — csak a provincionalizmusba torkolhat. Márpedig hazai magyar irodalmunk az egész ország új irodalmának szerves, elválaszthatatlan része — a fejlődés törvényszerűségei egyformán adottak —, így az Író — nemzetiségi hovatartozásától függetlenül — az egész ország népének ír és dolgozik. Ha igaz az, hogy az író egy személyben történész, közgazdász és filozófus, akkor az életismeret, valóságismeret és széles körű műveltség hangsúlyozott igénye — különösen a fiataloknál — megszívlelendő. Ez nemcsak az egyes esztétikai kérdések megítélése, hanem a megjelenő müvek művészi igényessége, valamint a sokat emlegetett önkontroll szempontjából is fontos. Ugyanakkor biztonságos vértet jelenthet a kispolgári eszmék és ízlés előtti behódolás ellen ls. A feladatokat illetően lényegre tapintó volt Tóth Tibor megállapítása is, amikor hangsúlyozta: a lelkendező, de nem lelkesítő műveknek ma már nincs helyük az irodalomban. A fekete-fehér ábrázolási mód éppúgy helytelen, mint az elmúlt évek olyan gyakorlata, mely az irodalom illusztratív jellegére építve a valóságábrázolás csupa-rózsaszínjét kívánta. E téren nemcsak a pozitív hős kérdésében, hanem a pártosság megítélésében ís a lényegesen növekvő igények tanúi lehetünk. A deklaratív kinyilatkoztatások helyett ma már az ábrázolás művészi értékeire helyeződik a fősúly. A művészi értéket a tartalom és a forma elválaszthatatlan egysége határozhatja meg. így eleve képtelenné válik az a szemlélet, mely egyes művek eszmei mondanivalójában kiválót sejttet, míg a művészi tolmácsolást az igénytelenség jellemzi. A tartalom és a forma egysége a szocialista irodalom helyesen szabott követelménye. Ugyanakkor a „nincs fény árnyék nélkül" elv azt ls jelenti, hogy az írói ábrázolás nem szorítkozhat csakis a legöntudaiosabb emberek ábrázolására, hanem azt is meg kell mutatnia, kihez viszonyítva ilyenek. A problémamentes irodalom aligha segítheti a társadalmi haladást, s igazában aligha mondható pártosnak az az író, aki a valóság ábrázolásában, a felmerülő problémákban csupán szignalizál, irányt azonban nem szab. IRODALMUNK ESZMEISÉGÉT illetően mind a magyar tagozat, mind a Szlovák Írószövetség konferenciája leszögezte: a szociális és nemzetiségi felszabadulással induló irodalmunkat a tiszta és őszinte hangvétel, a szocialista hazafiság eszméjének érvényesítése jellemezte. S bár a dogmatikus szemlélet és az irodalom vulgarizáló megítélése elvétve még ma is érezteti hatását nemzetiségi irodalmunkban, kétségtelenül jó jel a költészetben megindult új hangvétel. Az Idősebb nemzedék mellett biztató a fiatalok — Cselényi László és Tőzsér Árpád — jelentkezése. Négy évtizedes írói munkásságával kimagasló helyet és megbecsülést vívott ki — nemcsak a hazai, hanem az európai irodalomban is — Fáhry Zoltán kritikai, esztétikai és publicisztikai munkássága. A prózában Egri Viktor Égő földje és Szabó Béla Mennyasszony-a sorakozik a legjobbak közé. Mellettük azonban újabb tehetségek tűnnek fel, Duba Gyula és Szőke József személyében. A drámában Dávid Teréz és Egri Viktor, az irodalomkritikában pedig Turczel Lajos vívott ki elismerést. A részeredmények ellenére azonban teljes mértékben indokolt a „nyissunk új fejezetet" igénye. Ahhoz, hogy irodalmunk a szocializmus ügyét, a párt kitűzte célokat maradéktalanul szolgálhassa, nem elég csak a mulasztásokat emlegetni. Ahhoz, hogy nemzetiségi irodalmunk a hazai irodalom perifériájáról az irodalmi élet eleven áramába kerüljön, múlhatatlanul szükséges, hogy a személyi kultusz helyenként még felbukkanó káros megnyilvánulásai, módszerei ellen is harcoljunk. A lenini munkastílust uélkülözö gyanúsítgatások és bizalmatlanságok szellemét a bizalomnak, a megértésnek és az eszmei offenzívának kell felváltania, hogy a kommunizmusért vívott harcunkban harci készenlétbe helyezhessük a kommunista nevelés olyan hatalmas eszközét ls, mint az irodalom és a művészet. PARTUNK KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK az 1956-ban tartott II. Irókongresszushoz intézett sorai ma sem veszítették időszerűségüket: ... nagyra értékeljük azon írók munkáját és bátorságát, akik a sikertelenségektől és a nehézségektől való félelem nélkUl becsületesen és legjobb tehetségük szerint új utakat kerestek jelen időszakunk művészi ábrázolására. E merészség és alkotó fantázia nélkül, keresés és esetleges sikertelenségek nélkiil a jövőben se lehetnének új művészi tettek, új utak a tartalomban és a formában, melyek előre viszik a művészet fejlődését. A mi irodalmunkban alapvető jelentőségű, hogy áthassa az élet igazsága, és a lehető legszorosabban összeforrjon a néppel. Mint a pártba és egész közős társadalmi életüokbe úgy az irodalomha is behatolt a személyi kultusz ... Ezért oly szUkséges, hogy a művészek figyelme teljesen a nép, az egyszerű dolgozó ember felé forduljon, aki az összes érték igazi alkotója." FŰNOD ZOLTÁN A közeljövőben vnnepü fennállásának 15. évfordulóját a Lúčnica. Képünkön a táncegyüttes tagjai: Táňa Mačuchová, Zora Toníková és Jarmila Boriková, próba előtt. (CTK felv.) Követésre méltó példa ír-e červeňák elvtárs újabb könyvet a fiatalok számára. A szerző elmondotta, hogy már dolgozik egy újabb könyvön, melyben a második világháború idején Ogyesszában harcolt szlovák partizánok harcait, hősiességét szeretné bemutatni az Ifjúságnak. Az ipolysági magyar diákok érdekes irodalmi délutánja, amely Köteles János igazgató kezdeményezésére és az iskola szlovák szakos tanárainak lelkes közreműködésével valósult meg, azt bizonyltja, hogy a szlovák nyelv és irodalom megkedveltetésének vannak ínég új s megfelelő előkészítés esetén kellő eredménnyel járó formái. Sági Tóth Tibor Érdekes irodalmi délután zajlott le a napokban a Sahy-l Városi Nemzeti Bizottság színháztermében. A helybeli magyar tannyelvű Általános Műveltséget Nyújtó Középiskola öszszes tanulói és az Alapfokú Kilencéves Iskola kilencedik osztályának tanulói gyűltek össze, .hogy szlovák szerzők művéről vitázzanak — szlovák nyelven. Fél három után néhány perccel viharos tapssal üdvözölték a diákok és tanáraik a színházterembe lépő szerzőt, a helybeli szlovák iskola tanárát, Juraj Červeňák elvtársat, akinek múlt év őszén jelent meg az első könyve a Közép-Szlovákiai Kiadóvállalat kiadásában „A szitnói lovag" (Sitnianský rytier) címmel. A könyv dokumentum-regény, a legendás hírű Ladislav Exnárról, az egyik legkorábban megalakult szlovák partizánegység parancsnokáról szól. A fiatalok igen élénken kapcsolódtak be a vitába. Szép szlováksággal mondták el véleményüket a könyvről, annak hőséről, Exnárról. Mindannyiuknak igen tetszett Exnár hősi jelleme, megingathatatlan kommunista meggyőződése, temperamentuma, ügyessége és az a következetes és bátor harci melyet elvtársainak lelkes támogatlfcával vívott a szebb holnapért, amit azonban ö már — sajnos — meg nem érhetett. A vita résztvevőit érdekelte az is, Az esztétikai nevelés nagy jelentőségű közművelődési feladat, s ebben a műkedvelő színjátszásnak elsőrendű szerepe van. Ez főként abban nyilvánul meg, hogy a szocialista tartalom és a nemzeti forma fejlődő egységének erejét biztosítja azáltal, hogy olyan müveket mutat be, amelyek feltárják társadalmunk időszerű problémáit. A műkedvelés jellemzője, hogy nem lehet róla csupán elméleti szempontokból tárgyalni, bürokratikusán kezelni. Cselekvő magatartásra van itt szükség és elsősorban a rendező határozott állásfoglalására. Szenvedélyektől telített korban élünk, amikor az egyén és a társadalom esztétikai nevelésének a kérdése már túljut a szavakon és bölcselkedő elméleteken, hogy a gyakorlati harcban, a gyakorlati megvalósítások szakaszában folytatódjék. Már teret hódít a kommentárokat mellőző, belülről értelmező és ábrázoló színjátszó módszer, ami valóban segítőtársa lett az esztétikai nevelésnek. Bár sajnos csoportjaink többsége még mindig valahol a múltban kullog, mert él még bennük és kihat rájuk az olcsó romantika és a szentimentalizmus iránti igény, amelynek káros hatása nagymértékben befolyásolja a helyes ítélőképesség kialakulását. Az ilyen községekben jptnak nehezen érvényre a helyeseri megfogalmazott közGondolatok a szocialista dráma fesztiváljáról ponti célkitűzések. Nem nehezíteni és bonyolítani, hanem lendíteni és biztatni kellene csoportjainkat. De erre csak az képes, aki a mában él és derülátón építi boldogabb jövőnket. Ehhez meg kell változtatni az eddigi szemléletet, amelynek hátterében még mindig ott settenkedik az a tudat, hogy a falusi igények kielégítése alacsonyabb rendű feladat. — Nem drámákat vagy pszichologizáló társadalmi színjátékot kell a falunak adni — mondják — hanem kisebb igényű vígjátékokkal, selejtbohózatokkal kell nekik kedveskedni. örüljünk, hogy játsszanak... Így van ez? Nincs így! Ha feladatunk a szocialista nevelés, az emberek szellemi és anyagi felemelése, akkor az egyre erőteljesebben körvonalazott szocialista kultúránk sem különbözhet alapvetően a városban és falun. Eltérhet esetleg külső formájában, de semmi esetre sem tartalmában, színvonalában, igényességében. Ha feladatunk az esztétikai tudatformálás, akkor megfelelően kell a falusi ember fejlődő kultúrájában Is színvonaligényekkel felllépnünk. Ilyen cél felé halad és ezt c célt közelíti meg az az akció is, amelynek keretében a Népművelési Intézet meghirdette a szocialista dráma ünnepét. Legtöbb városi és falusi színjátszó csoport már fel is készült erre a nemes vetélkedésre. Egyre több bemutatót látunk. A járási dramaturgiai tanácsok egy-egy önfeláldozó tagja részt is vesz ezeken az előadásokon, hogy véleményt mondjon és esetleg besoroltassa a járási szemlére, ahol a kerületi szakemberek határozzák majd meg a jelzett csoport esetleges továbbjutását. Értesülésünk szerint három járás-közti szemlén méri le négy-négy csoport színvonalának erejét, hogy aztán az itteni győztesek a központi szemlére kerülhessenek. A felelősség tehát jelenleg a járási bíráló bizottságokon van, rajtuk múlik, milyen együttesek kerülnek tovább, a központi szemlére. — szem — Gabriele Meyer-Dennewitz-nek, a lipcsei Könyvművészeti és Grafikai Főiskola tanárának fametszete az ,1961. augusztus 1,3" című triptichon (hármas osztatú mű) középső része. A negyvenéves művésznő ezzel az alkotásával a „Németország Jövője a szocializmus" című triptichonjának középső képével vett részt az V. német képzőművészeti kiállításon Drezdában. A Veszedelmes életkor Veľký Biel-en Felgördül a függöny. A nézők elcsendesedtek és megkezdődött az előadás: színre lépett az élet sokszínű helyzete, ez esetben a Hábacsalád három' generációjának tükörképe vetltődött felénk. A szerző — Bohuslav Brezovský — ez esetben főleg a szülőkhöz szólt nevelő célzattal és igyekezett meg9ldani felvetett problémáját. Témája túllép az egyén és a család ügyén, társadalmi kérdéssé terjed és nemcsak az új ember, a szocializmusban élő ember neveléséről beszél, hanem konkrétan a kommunista társadalom távlatait körvonalazza. A Veíký Biel-i előadás a szokványostól jóval erőteljesebbs.volt s a hang- és fényhatások céltudatos használásával s a jő szereposztással is kitűnt. Mindez persze a rendező érdeme, aki modern felfogásban tudta elmélyíteni Brezovský mondanivalójának olykor lélektanilag boncoló problémáit. Mind a hat szereplő kitűnő volt, nehéz lenne tehát a sorrend felállítása, de mégis kiemelésre kívánkozik Bauer Ferencné (Linka), Mazuch' Ferenc (János) és Szabó Sándor (jani) alakítása. Előadásuk fegyelmezett, Jóütemű és stílusában is egységes. — TTL — JADVIGA RUTKOVSZKA: JUBILEUM A bürokrácia áldozatai* nevű nagyvállalat nagy ünnepség keretében emlékezett meg fennállásának tizedik évfordulójáról. Az esemény sok látogatót csalt oda. A munkásoknak alkalmuk nyílt vezérigazgatójukat oly közelröl látni, hogy azok, akik elöl álltak, még az orrán levő rokonszenves szemölcsöt is észrevehették, amely az egyébként igen eszes arcnak a jólelkűség látszatát kölcsönözte. A vállalat vezetősége ts megjelent teljes számban. Fenséges képet nyújtott a vezetők csoportja: Igazán sokan voltak. (Ezen nem ts kell csodálkozni, mert az a vállalat, amelynek ennyi vezetője van, majdnem mindig teljesíti a tervet.) 0, mennyi ismeretlen, vagy majdnem ismeretlen arc volt ebben a csoportban! A jelenlevők közül sokan azt hitték kezdetben, hogy ezek a vendégek. De ezt a kérdést eloszlatta a reprezentációs kérdésekkel foglalkozó igazgató helyettese, aki a következő szívhez szóló beszéddel vezette be beszédét: — Kedves elvtársak! Itt mindnyájan egy nagy család tagjai vagyunk. Utána még a következők szólaltak fel: a perspektivikus tervezés vezetője, az aláírások hitelességének kivizsgálásával foglalkozó osztályhelyettes igazgatója és a vezetőségnek még sok jelentős tagja, akinek nevét és funkcióját nem lehetett megállapítani. Utolsónak a vezetők egyike szólalt fel, aki mindenkit harcra hívott fel a személyt kultusz ellen. Bátran, tekintet nélkül arra a felelősségteljes állásra, amelyet betöltött, személyesen hozta be a nagy reflektort, hogy az jól megvilágítsa a vezérigazgatót, mert az ünnepélyre eljöttek a hangos heti híradó filmfelvevői ls: Az ünnepély ekkor érte el tetőfokát, mert mindenki azt akarta, hogy őt ls megörökítsék a híradóban. Öriási íróasztalokat hoztak be, székeket és létrákat. Ennek ellenére, sajnos, ném sikerült az összes magas tisztségeket betöltőknek az első sorba kerülniök. A női szervezet elnöknője — egyébként ismert atlétanőnk — csak nagy erőfeszítés árán kapaszkodhatott meg a függőlámpán, fejjel lefelé. A lelkesedés oly határtalan volt, hogy alig lehetett megmenteni a filmfelvevőgépet, f soportos fényképezéssel fe^ jeződött be ez a fenséges ünnepély, amely emelkedett légkörben folyt le, minden incidens nélkül, egyet kivéve: a nagy tolongásban kevés híján megfojtották a vállalat egyetlen élmunkását. Lengyelből fordította: Bácski György 1983. április 24. ÜJ SZÖ 5 t