Új Szó, 1963. április (16. évfolyam, 91-118.szám)

1963-04-20 / 109. szám, szombat

HOGYAN TOVÁBB? A MŰKEDVELÉS MARGÓJÁRA MI A CÉLJA ÉS A SZEREPE? Van-e fdvője? Szükséges-e egyáltalán...? Megannyi kérdés s mindez a műked­velő mozgalommal kapcsolatban hangzik el szinte naponta. Tudjuk miért. A televízió rohamosan terjed. Oda ls eljut, ahol a kulturális élet valamikor kizárólag a műkedvelőkre épült. S a kettő közül nem vitás, melyik a jobb, melyik nyújt nem­csak mennyiségileg, hanem tartalmi­lag is többet, változatosabbat. S ha a televízió műsora Jobb, mint a mű­kedvelőké, miért ne választanánk a jobbikat...? Az csak természetes és magától értetődő, hogyha az em­ber választhat, a jobbik mellett dönt. A" Jelenségből, amely a mérleg ser­penyőjét e televízió oldalára billen­ti, sokan arra a következtetésre jut­nak, hogy a műkedvelésnek nincs jövője, a mozgalom szükségtelen. A dolog azonban nem ilyen egysze­rű. A/műkedvelés sokkal mélyebb gyökerű, minthogy egyik napról a másikra pálcát törhetnénk felette. Különösen a mi életünkben, a nem­zetiségnek az életében nyer különös jelentőséget. Mivel a komárnói Magyar Területi Színházat és a CSISZ Magyar Nép­művészeti Együttesét kivéve más hi­vatásos művészeti együttesünk nincs, kultúránk ápolása — főleg a népi hagyományok gyűjtése és továbbfej­lesztése a műkedvelő együttesekre vár. E feladatot műkedvelőink már eddig is sikerrel teljesítették. Bizo­nyítják ezt az évente megrendezésre kerülő dal- és táncünnepélyek, a színjátszó fesztiválok, a szavalóver­senyek és más kulturális rendezvé­nyek, amelyek bizonyos vonatkozás­ban kifejezői az egy-egy időszakban a kultúra ápolása, terjesztése és fej­lesztése terén elért eredményeink­nek. Nem lebecsülendő az sem, hogy műkedvelő mozgalmunk méreteit te­kintve nagyobb, mint a tőlünk sokkal számosabb népeké. Ami érthető, hi­szen a mozgalom munkáját megköny­nyíti, hogy van egy államilag támo­gatott szervezetünk, a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete, amelynek többek között az a felada­ta, hogy szervezze és irányítsa a magyarlakta vidékek népművészeti együtteseit, tehát támogassa a mű­kedvelőket. Egy ilyen kiterjedt, nagy múltú és eredményes munkát végző mozga­mat megbéníthat-e a televízió? Sze­rintünk nem. A televízió a mfikedve­lést visszavetheti, munkáját befolyá­solhatja, szükségtelenné azonban nem teszi és a jövőben sem teheti. És nem ís lenne jó, ha feleslegessé tenné. Elsősorban azért, «nert a mű­kedvelés nemcsak a mi esetünkben, ahol sajátos küldetése van, hanem mindenütt hasznos és szükséges. Kér lenne róla lemondani, még akkor ls, ha a televízió sok tekintetben többet és jobban ad. A MŰKEDVELÉS NEM MAS. MINT társadalmi szükségletből létrejött kollektív tevékenység: művészeti tö­megmozgalom. A benne résztvevő ezreken kívül milliókra gyakorol ne­velőhatást. A szereplési vágy, a ta­nulást kedv, az ismeretterjesztés és a közlés vágya hozta létre és tartja életben. A tömegek számára egyrészt a művészi alkotás tapasztalatét és iskoláját, másrészt a művészeti neve­lés egyik eszközét jelenti. Ezreknek és ezreknek kitölti a szabad Idejét, •millióknak közvetít műsort. Lehető­séget nyújt a művészi kifejezés vá­gyának és a magukban tehetséget érző emberek tevékenységének a ki­bontakoztatására s olyan tömegeket indít el a művelődés útján, amelye­ket más módon nehéz lenne erre megnyerni. A művészettel történő aktív foglalkozás révén felkelti a művészetek iránti vágyat, a művésze­• • • • • • Jozef Kôstka festőművész, államdí­jas — műtermében, alkotás közben. \ (M. Slosaríková — CTK felv.J tek megismerésére és szeretére ne­vel... Az együttesek tevékenyen közreműködnek a különböző politi­kai, gazdasági és kulturális feladatok megoldásában, szerepet vállalnak társadalmi és családi ünnepeken. Előadásaikkal, művészi nevelőmunká­jukkal felbecsülhetetlen jelentőségű munkát végeznek az üzemekben, szö­vetkezetekben, munkásszállásokon, falvakon, tanyákon, és általában min­denütt. A műkedvelés végső soron: szórakoztató, nevelő, ízlésfejlesztő, közönséget szervező — játék és mű­velődés. E szerepkörből nagyon sokat tel­jesít a televízió. Mindenben azonban — még ha többet ls ad nála — még­sem helyettesíti a műkedvelést. A kö­zönségszervezés, a családi és társa­dalmi ünnepek, az egyén művészi vágyának a kifejezése, a kollektív tevékenység és még sok-sok más a televízióval nem oldható meg. Nem beszélve arról, hogy a televízió pasz­szivitásra, a műkedvelés viszont ak­tivitásra ösztönöz. Ügy értjük: a te­levízió anélkül is rendelkezésünkre áll, hogy bármit tennénk érte. Ezzel szemben a műkedvelés elképzelhetet­len az egyének önkéntes közremű­ködése: a tömegek aktivitása nélkül. Az meg már a társadalom szem­pontjából sem mindegy, hogy a kul­túrának néma szemlélői, vagy tevé­keny alkotói vagyunk-e. A műkedvelés szükségességét két­ségbe vonó nézeteken kívül találkoz­ni olyan véleményekkel, amelyek — bár létezését nem tartják felesleges­nek — a mozgalom szerepét értelme­zik tévesen. Ezek szerint: a műked­velés nem nyújt művészi élményt, dilettantizmus ... Konkurrál a hiva­tásos művészettel... Falun szükség van rá, de városon nem ... stb. stb.. Nem térünk ki a kérdések részletes elemzésére. Csupán annyit Jegyzünk meg, e vélemények képviselői megfe­ledkeznek arról, hogy — bár sajátos adottságaihoz illő művek bemutatá­sával a műkedvelés is képes művészi élményt nyújtani — a mozgalomnak nem célja a hivatásos művészettel történő színvonalverseny... Az élő művészet sok helyre még ma sem jut el, tehát nincs kivel konkurrál­nia... Mivel nem időleges, nem egyszerűen művészetpótló és nem csupán szórakoztató jelenség, hanem elsősorban közönségszervező — vá­roson éppúgy szükséges, mint falun. MINDEZZEL TÄVOLRÚL SEM akar­juk a műkedvelés szerepét eltúlozni. Csupán azt hangsúlyozzuk: a mű­kedvelés a televízió korában is létjo­gosult. Egyrészt mert a társadalom művészi kincsesháza a tömeges mű­kedvelő tevékenységgel is fejlődik és gazdagodik, másrészt mert a kollek­tív munka, a szocialista brigádmoz­galom és még sok más tényező nél­külözhetetlenné teszi a társas együtt­élést, amihez a műkedvelés nagysze­rű feltételeket teremt. A műkedvelés tehát Jó és szüksé­ges. Nem vitás az sem, hogy a moz-' galomnak nemcsak célja és szerepe, hanem jövője ls van. A kommuniz­musban a mai hivatásos együttesek szerepét is egyre inkább a tömeges műkedvelő tevékenység tölti majd be. Sajnos pillanatnyilag néha mégis ügy tűnik, hogy műkedvelő mozgal­munk válságba Jutott. Komárnóban például, ahol néhány évvel ezelőtt országos viszonylatban is a legjobb együttesek működtek, ma még köze­pesen dolgozó együttesek sincsenek. És még számos városban hasonló a helyzet. A visszaesés okét sokan a televí­ziónak tulajdonítják. Igen ám, csak­hogy televízió mindenütt van. A műkedvelő tevékenység csökkenése azonban, még ha elterjedt is, nem általános. Falvainkon ma is számos együttes jól működik. És vannak vá­rosok is, ahol a műkedvelő csopor­tok semmivel sem dolgoznak gyen­gébben, mint évekkel ezelőtt. Példa erre Nové Zámky és Rimavská Sobo­ta. Az egyik helyen a Ki mit tud­dal, a másikon az irodalmi színpad­dal aratnak olyan sikert, mint a múltban ritkán. E tény ml mást bizonyít, mint azt; igen, a televízió hat a műkedvelők­re, elvonja a közönséget, korlátozza a működési területet, de csak ott, ahol a mozgalom gyenge lábon áll, ahol nem találja meg az új viszony­nak megfelelő munkaformákat, ahol az együtteseket nem kiséri a közér­deklődés egészséges szelleme... Ahol a műkedvelők feltalálják magu­kat, ahol van tennlakarás, ahol a tele­víziót nem konkurrensnek, hanem sa­ját munkájukat is helyesen befolyá­soló segítőtársnak tekintik — ott a műkedvelés a televízió korában is életképes: ma éppúgy virágzik, mint a múltban bármikor. NE HIVATKOZZUNK HAT mindig a televízióra — nyilvánuljon meg a visszaesés műkedvelőinknél akár « színjátszás, akár más téren. Gondol­junk inkább arra, vajon nem a módszerek hibásak-e? Vajon megta­láltuk-e már, vagy keressük-e egyál­talán azokat az új népszerű és von­zó formákat, amelyekkel — biztosít­va a mozgalom létét és továbbfej­lődését — korszerű műkedvelést te­remthetnénk? Ilyesmire sajnos ritkán gondolunk. Tudomásul vesszük a tényeket és be­lenyugszunk abba, hogyha nem megy, hát nem megy. Pedig van megoldás, van kivezető út. Hogy mi a korszerű műkedvelés, arra nincs egyformán érvényes re­cept. Egyesek a korszerűséget tar­talmi, mások formai jellegűnek vé­lik. Az előbbiek az irodalmi színpa­dokat, az utóbbiak a technika nyúj­totta lehetőséget (vetítés, hangkulisz­szák. fényeffektusok alkalmazásátl tartják korszerűnek. Pedig ez egyik éppúgy lehet korszerűtlen és unalmas, mint a másik. És megfordítva: a kor­szerűtlennek minősített háromfelvoná­sos színművek is lehetnek korsze­rűek. Szerintünk a műkedvelés ak­kor korszerű, ha ügyesen egyesítve a tartalmat és a formát, minden al­kalommal jót jól nyújt... A jó az, ami szórakoztat, ugyanakkor új is­mereteket nyújt, lelkesít, befolyásol­ja munkánkat, szélesíti látókörünket, tehát nevel. Legyen az akár három, vagy egyfelvonásos színmű, akár Iro­dalmi színpad, akár más. A továbbfejlődés biztosításának egyik feltétele tehát a minőség ja­vítása, a mindig Jót jól szem előtt tartása. A másik a munkaterületek szélesítése. Műkedvelő mozgalmunk Jelenleg réngeteg színjátszó és tánc­együttesből, valamint néhány ének­és népi zenekarból áll. Szinte moz­galmon kívüli ténykedésnek tekint­jük a társastánc-tanfolyamok, és a tánczenekarok működését, a táncdal­éneklést, a pantomint, a szavalást, a bohózatot, a balettot, az amatőr bűvészetet, az amatőr artistaművé­szetet és még sok-sok mást. Pedig velük nemcsak számbelileg, hanem színben is jelentősen gazdagodna műkedvelő mozgalmunk. Ne legye­nek hát a jövőben ezek b műkedve­lő^ és műkedvelői területek se mos­tohagyerekek. Számoljunk velük, se­gítsük munkájukat, kapcsoljuk "őket is be a szervezeti. életbe. Szereplé­sükkel számos összejövetelt tehet­nénk vonzóvá, érdekessé. AZ ÜJ UTAK ÉS AZ ÜJ MUNKA­MÓDSZEREK kialakításakor nem fe­ledkezhetünk meg arról, hogy a dog­matikus irodalom és művelődéspoli­tika a műkedvelő mozgalomban ís éreztette hatását. A hagyományok túlzott fetisizálása és a mozgalom­nak szűk körre történő korlátozása például éppoly helytelen volt, mint az operettek merev, feltétel nélküli elutasítása. A hibák felismerése és kiküszöbö­lése, az új formák keresése a szín­skála gazdagítása, a korszerű mű­kedvelés megteremtése azonban nem történhet úgy, hogy moít — a másik végletbe esve — eldobjuk azt is, ami a múltban Jónak bizonyult. Az ilyen „átváltás" újabb hibákat szülne. Az operettek esetében: nem követ­hetjük a múltban használt, károsnak bizonyult merev, feltétel nélküli el­utasítást. Ahol sikerrel alkalmazzák és szükségesnek érzik, éljen ez a műfaj is. Továbbra sem szorgalmaz­hatjuk azonban, hogy azok az együt­tesek ls operettet játszanak, amelyek énekesek és zenekar hiányában nem biztosíthatnak megfelelő előadást. Operettet azok az együttesek játsza­nak, amelyek megbirkóznak a zenei feladattal-, de ezzel se mindig csak ezt. Az operett élhet, de nem kizáró­lagosan, nem más rovására. Ha most az ilyen irányú ténykedést helyez­nénk előtérbe más előjellel, de lé­nyegét tekintve a régi hibát ismétel­nénk meg... Sokan az operettben látják a válságból kivezető utat. Pe­dig a műkedvelés nem az operetten áll, vagy bukik. Az operett lehet népszerű, lehet vonzó, a műkedvelők problémáját azonban nem oldja meg. Ez a műsorforma is csak addig lesz kedvelt, míg nem biztosítunk nála jobbat, megnyerőbbet. Írásunk mondanivalóját összegez­ve és a címként adott Hogyan to­vább? kérdésre válaszolva még any­nyit: szerintünk a műkedvelés jövő­jét azzal biztosíthatjuk, ha a csopor­tok adottságainak és a helyi viszo­nyoknak megfelelően az eddig itf jó­nak bizonyult munkaformákat a múltban méltatlanul elhanyagoltak­kal kiegészítjük és újakkal felfrissít­jük. NAGYARÁNYÚ VÉRÁTÖMLESZTÉS­SEL, a hagyományos és ű) munka­módszerek harmonikus egyesítése ré­vén teremtsünk olyan műkedvelést, amely valóban korszerű, amelyik mind tartalmi, mind formai szem­pontból megfelel a mának. BALÁZS BÉLA A szép reprodukció áke a lakásnak. A könyvesboltokon keresz­tül ma már mindenkinek lehetősége nyílik arra, hogy a művészet a lakásba költözzön. Méghozzá minimális anyagi befektetéssel. Képünkön: A Csehszlovák írószövetség prágai könyvesboltjában az érdeklődők a művészeti alkotásokkal ismerkednek. (Foto: ČTK — Humpálová felv.J ŰJ VERSEK CSONTOS VILMOS: ÜZENET Messze vagy Guatemala, Megláneolt testvér messze vagy, Da a szíved itt dobog, S a véred itt pezseg Bennem, S, indulatom gyeplőjét ta tartod Kezedben. Te szorítod keményre öklöm, S jajodtól hangosodik hangom. Láncod hogy sokáig ne csörögjön: Elégni azt szívem tüzébe tartom. — Messze vagy, De a barázdát neked szántom, S benne neked csírázik a mag,' Neked tündökölnek a kalászon A napsugarak... FECSÓ PÁ L I Mert hozzőm hozta a szél bánatod: Haza, Szabadság-szerelmedet, S megértettem, hogy a föld Megszépülni nem tud — nélküled. — Messze vagy Gaatemala, Megláncolt testvér messze vagy, De a szíved itt dobog bennem, S testvéri szóval üzenem: Kenyeret szegtem, A kedves család hogy Éhen ne vesszen! Vedd, — Vegyétek. Hajnalodik már, Keleten fellángolt a nap, Legyen erőtök talpra állni! GöiCCapAzexenád Mint a gépek az azúr égen lökhajtással jutnak a napok, repülök tettben, gondolatban, az élettől el nem maradok, zümmögve zúg a villamos, forgalmat izzad az utca; megállok, átölelem a terei (szívemből erre is futja) megsimítom szemem fényével é földgolyó urát az Embert kit a jövőbe üz a vágy, munkában, dalban, szerelemben. Átölelem a városok falvak, tanyák vívódó népét, valaki elvetett szavából egy pici morzsa nekem nagy érték; dédelgetem dadogva, sírva egyedül milliók között, így bolyonghat at űrhajó a hidegen fénylő csillagok fölött< Egy káros szemlélet ellen Nem ismerem közelebbről. Vélet­lenül hallgattam végig panaszkodá­sát. Annyit tudok csak, hogy főis­kolás, ez idén végez és zeneszakot tanul. ' Az egyik bratislava! presszóban szürcsölgettem a kávémat, amikor két fiatalember társaságában az asz­talomnál foglalt helyet. S mintha ott sem lennék, könnyes szemmel öntötte ki barátai előtt a szívét. Amiatt panaszkodott, hogy a végzett főiskolások legalább három eszten­deig a saját szakmájukban kötele­sek elhelyezkedni. — Nekem — mondotta — vidékre kellesz mennem. Dehát mi várna itt egy nagyvárosi lányra? Hogyan fo­gom itt feltalálni magamat? Milyen lesz a társaságom, a szórakozás ... Nem szóltam közbe, mivel azon­ban más fiataloktól is hallottam már ilyesmit, téves felfogásáról ezúton mondok véleményt. Nem a társadalom szükségleteire és nem arra akarom felhívni a fi­gyelmét, hogy tanulmányait az állam pénzén végezte el, tehát természetes, ha a társadalmunk oda irányítja, ahol szükséges a munkája. Egy tör­ténetet mesélek el egy magához ha­sonló főiskolásról. Három vagy négy évvel ezelőtt történt, egy bratlslavai lányt tanár­női oklevéllel a zsebében vidéki vá­rosba helyeztek. Nem töprengett so­kat, pedig 6 ls szerette a nagyvárost. Elment egy olyan zeneiskola Igazga­tónőjének,' mely iskola akkor még neta is működött. Neki kellett meg­nyitnia s mindössze egy zongorával, egy harmónikával és három hegedű­vel rendelkezett akkor. Ö nem jjedt meg a nehézségektől. Küzdött azért, hogy Iskolájuk minél megfelelőbb helyiséget kapjon. Há­zalt az édesanyáknál, hogy tanítvá­nyokat szerezzen. És minden tehet­ségét arra fordította, hogy ne csak a gyermekekkel, de a város felnőtt­jeivel is megkedveltesse a muzsikát. Először tehetségesebb tanítványait szerepeltette a nyilvánosság elfitt. Majd kirándulásokat szervezett. Bra­tislaval operaelőadásokra vitte el a ze­nekedvelőket. Végül pedig neves ze­neművészeket hívott meg és hang­versenyeiken keresztül kedveltettô meg a komoly muzsikát. Ez idén már ott tart, hogy ínég­nyithatja városában az első Zenei Tavaszt, amit minden évben április 8-a és június 4-e között rendez majd meg, Ismert művészek és együttesek közreműködésével. És, hogy hol történik mindez? Egy vidéki városban, Samorinban. A város dolgozóinak szórakozási Igényeiről többek között a művelő­dési otthon és a kulturális szerve­zetek gondoskodnak. Unalomra te­hát vidéken se ítélnek senkit. És még valamit, az a bátor kis ze­netanárnő, aki ott merte hagyni „ál­mai városát" nemcsak hivatását, da boldogságát Is megtalálta a „poros vidéken". Ma főorvos hitvese és két gyermek anyja. Neve: Hudek Mi­lánná. Neumann János 1983, Sprílls 20. • ÜJ SZÖ 7,

Next

/
Oldalképek
Tartalom