Új Szó, 1963. április (16. évfolyam, 91-118.szám)

1963-04-20 / 109. szám, szombat

N Vágmenti város, 1962.?, H- Altmanné, legyen végre esze! -És ha tévedek? Tizennyolc év telt el azóta... — Első érzésében ritkán csalatkozik az ember. — Elállt a szívverésem is! I — Akkor biztosan ő az! Menjen és jelentse íell — Én? — Mitől fél? Maga most nem félhet! Neki kell félnie! — A gyilkos nem £él... — A gyilkos is félhet. Most félhet... — Ha tudnák az emberek... — Mondja el nekik! Maga látta őtl — Csak a szemét... — Furcsa! Egy városban él a gyilkossal, és tizennyolc év kellett ahhdz, hogy újra lássa ... — Most is csak a szemét láttam ... — Előbb is láthatta vola! Miért nem jár az emberek közé?! - Jól tudja szomszédasszony, miért veti a szememre?! Rossz a lábam, bottal is nehezen vonszo- » lom magam. Ott romlott el. És öreg vagyok már... — öreg, öreg ... mit mondjak akkor én?! Maga még alig hagyta el az ötvenet, én már hatvan múltam... — Ott öregedtem én meg... ott... Mihez is kezdtem volna maga nélkül, szomszédasszony?! Az enyémeimet mind megölték az istentelenek ... Ojra köszönöm magának, hogy segít, ennivalót hoz nekem ... — Most ne köszönjön semmit! Ha tegnap be tudott menni a városba, bemehetett volna az első évben is! — Most még jobban félek, mint akkor... — Ne beszéljen bolondságokat! — Nem mertem az utcára menni. Féltem, hogy találkozom vele... A félelem zárt a négy fal közé... — Tizennyolc éven át nem tudtam megérteni, mitől fél annyira. Én nem tudnék Igy félni! — Maga azt nem élte át... — A partizán-férjemet felakasztották ... — Az más! Ha élne a férje, megértene. Ezerszer bánom, hogy tegnap kitettem a lábam a lakásból. — Sose bánja, Altmanné! Én bánom, hogy már régen nem vittem be magát a városba ... — Ha látta volna akkor a szemét! Az életem végéig fogom látni... — A brezinai erdőben? — Ott... — A múltkor Jártam ott. Nem említettem magának, nem akartam elkeseríteni. De sok kereszt, sír van abban az erdőben. Mennyi embert öltek meg akkor ... — Ne mondja tovább! Nem is tudom, hogy maradtam életben. Ott bújkáltam, mint ez űzött vad. Egyedül voltam. A bokrok sűrűjében kunyhót építettem, kicsit, laposat. Ogy bújtam bele, mint ürge a lyukába ... — Erről már mesélt, de arról nem tett említést! — Azóta mindig magam előtt látom a szemét. Amikor szólni akartam, a szeme belém fojtotta a szót... Csak a szemét láttam, azt is egy pillanatra, ahogy a bokor mögött hasalva megpillantottam a gallyak között. Két embert vittek magukkal. Az egyik hajcsár, lehet, hogy ő volt, elkiáltotta magát: „Holnap is seprűzni fogjuk a söpredéket! Kifüstöljük őket a patkánylyukakból!'

v És nevetett a sátán. A másik bosszankodott: „Két büdös zsidó miatt ennyit gyalogolni! Puffantsuk le őket!" „Nem lehet, még közel vagyunk a városhoz ..." — mondta a társa..^ Nemsokára két lövést hallottam. A következő napokban még több lövés csattant... — Nem tudja kinek a szemét látta ma? — Futni, menekülni akartam előle, de nem tudtam... Utána mentem, mintha álomkóros lettem volna... I.áttam, melyik épületbe fordult be ... — Meg tudná mutatni? — A téren ... — Jelentse fel! ' — *élek... — Az ég szerelmére, mitől fél anynyira?! — A szemétől... x — Akkor én jelentem fel! — Várjon ... — Minek? — Hátha tévedek... — Nem téved! — Elmegyek abba az épületbe. Megnézem még egyszer a szemét... — Volt nála, Altmanné? — Nem látja, hogy remeg a kezem, lábam?! — Tessék, igyon egy kis vizet... Igy ni... / — Köszönöm, szomszédasszony... Ä szívem majd kiugrik a helyéből... — Beszélt vele? Mit mondott? — Még szörnyűbb volt, mint az erdőben! — Mondja nfár, mi történt? — Már kora reggel ott vártam rá az épület előtt... És megláttam őt... Nem ls tudom, mi bújt belém, mint az árnyék utána sántikáltam. Benyitott az egyik szobába. Az ajtón tábla volt. Valami rangja lehet a kutyának... A szemem csak látott, de nem olvasott. Képzelje el, szomszédasszony ... — Mondja már! Bement hozzá? — Nem is kopogtattam. Épp a kaETRÖCI BÁLINT : — Nem, nem, csoszogást hallok! — Altmanné,

; mi van magával? Nyisson ajtót! Én vagyok! Én! Tejet, kenyeret hoztam! — Nem akarok senkit sem látnil Magát se ... — Nyisson ajtót Altmanné! Éhen hal nélkülem!... Tudja, elvtárs... — halkan mondom, nehogy meghallja — én etetem őt tizennyolc éve ... Aztán okosan beszéljen vele... — Bízza csak rám... Már nyitja az ajtót... — Végre! Mi van magával, Altmanné?! Miért zárja be világos nappal az ajtót? Ne féljen, az elvtárs Jó ismerősöm... — Jő napot, Altmanné asszony ... Bocsásson meg a zavarásért. — Mit akar? Kicsoda maga? — Mondtam, hogy Jó ismerősöm ... Jöjjön csak beljebb elvtárs! Ültessen le bennünket, Altmanné! — Tessék ... fáradjanak beljebb ... — Hogy él, Altmanné asszony? — Miért kíváncsi erre? — Segíteni szeretnénk ... — Tizennyolc éve senki sem akart segíteni... — Ha nem szóltak... BÉCSI L E V É L Néphatározat Brecht mellett bátot vette le magáról. Mint a megszállott, úgy álltam előtte, csak a szemét láttam ... — Mit mondott neki? „Ismerem a maga szemét.. „Na ... na ... nénikém ... Talán nem szerelmes belém?" „Ott láttam a maga szemét!" „Hol?" . „A brezinai erdőben!" „Ne beszéljen marhaságokat! Soha életemben nem jártam arra! Nem szoktam titokban szerelmeskednil" „Akkor láttam..." „Mikor?" „Tizennyolc éve .. — Vihart vetett a szeme ... Jaj, mit tettem! — Ne nyöszörögjön, Altmanné! Ha annyi mersze volt, hogy bemenjen hozzá, most ne sírjon! — Nem sírok ... — Mi történt azután? Mit mondott? — Elém ugrott, nyakon ragadott... Jaj! Hogy fáj most is... — Ne sírjon! Mit csinált magával? — Szorította a nyakam ... „Kirázom, azt a piszkos, büdös, zsidó lelkedetl Mondd, hol voltáL- akkor?" „A bokor mögött..." „Mit láttál?" „A szemed .. „Ha szólni mersz valakinek, petróleumot öntök rád, te boszorkány! Meggyújtalak! Érted?!" — És kilódított a szobájából... Jaj... jaj... . — Ne zokogjon, Altmanné! •— Már zokogni sem tudok ... — Megyek! Feljelentem a gyilkost! — Altmanné, Altmanné, de gyáva asszony maga! Beidézték, és ... Ejnye, ejnye, hát nem tudja, hogy a rendőrség most minket véd?! — Kétszer is ott álltam az ajtó előtt, és mind a kétszer visszafordultam. Kisiettem az utcára. A szemét láttam magam előtt és hallottam hangját: „Ha szólni mersz valakinek, petróleumot öntök rá ..." — Még engem hoz baü)a, Altmanné! Rám fogták, hogy namis vádat emeltem... — Félek, szomszédasszony, félek ... Magától is félek... Menjen! Ne jöjjön többé hozzám! — Éhen hal nélkülem, Altmannél — Én már úgyis halott vagyok... — A gyilkos meg éli a világátl — Porrá éget... jaj... jaj... — Hagyja már abba a'sírást! Menjen el oda harmadszor ls, és öntse kl a lelkét! Meglátja, megszabadul terhétől, nem fog többé félni... — Jöjjön, elvtárs ... Halló, Altmanné! Nyisson ajtót! ... Nem nyitja ... Miért zárta magára az ajtót? — Várjon, majd én dörömbölök ... — Nem nyitja ... Szent isten! Talán csak nem...?! — De most szóltam ... — Maga hozta ide az urat, szomszédasszony? — Én ... — Nyugodjon meg, Altmanné aszszony, meglátja, segíteni fogunk. Mondja csak el, hogyan történt... Tanúvallomás nélkül nem tehetünk semmit... — Szomszédasszony! Mit tett maga? — Mondja csak, Altmanné asszony, mikor látta őt a brezinai erdőben? — Brezina ... Jaj... szpmszédaszszony! Jaj... — Ne sírjon, Altmanné asszony! Beszéljen! Ne féljen! — Jaj... jaj... — Mondtam, hogy megfenyegette! Elégeti, ha szólni mer... Ne sírjon, Altmanné! Itt az ideje, hogy végre elmondja az embereknek!... Látja ... csak sír... sír... Még azt fogják gondolni, hogy hazudtam ... — Beszéljen, Altmanné asszony! Értse meg, mi csak jót akarunk... -Jaj... jaj... — Csak sír ... Mit csináljunk, elvtárs? Nekem elmondta! Azzal ijesztgette, hogy leönti petróleummal, felgyújtja... < - Jaj... jaj... — Hallja?! Érti a szót! Félelmében Jajgat... Fél tőle, azért nem beszél! — Vallomás nélkül... két tanú vallomása nélkül nem tehetünk semmit ... — Két tanú?! Honnan vegyünk másik tanút? Csukják le azt az embert, majd bevallja! \ — Jaj... jaj... — Ne zokogjon Altmanné'!... Tudja mit, elvtárs, Altmannéval együtt menjünk el hozzá ... — Jaj... jaj... — Hiába jöttem, ma nem fog beszélni ... — Mit tegyünk elvtárs? Hogyan bírjuk szóra? — Jaj... jaj... — Orvost kellene hívni... — Jaj... jaj... — Itt az orvos se segít! Könnyeiben sorvad el... — Jaj... jaj... — Eljövök holnap, hátha... — Nem fog ő holnap se beszélni... Tizennyolc éve ismerem, tizennyolc éve nem tud szabadulni a félelemtől... — Nem értem ... — Én már értem! — Jaj... jaj... — Elvtárs, hogy lehetséges az, aki szenvedett, most ls szenvedjen?! Aki pedig ölt, az ... — Megyek hozzá, a szemébe nézek! — jaj... jaj... jaj... — Az istenért, ne emlegesse a szemét! Most már száz harapófogóval sem csikarja ki belőle a szót.. Könynyeibe fojtja vallomását... — jaj... jaj... — A petróleum, az égő hús szagát érzi... — Jaj... jaj... jaj... — Menjünk ... ne kínozzuk ... — Menjünk elvtárs ... Talán megnyugszik ... — Jaj... jaj... „Néphatározat Brecht mellett" — ezekkel a szavakkal jellemezte a kormánykoalíció sajtószervének, a Neues Ösierrelch-nek tudósítója azt az óriási sikert, amelyet Berthold Brecht „Kurázsi mama" című színdarabjának bemutatója aratott a bécsi Volkstheaterben. Ez a siker egyben ragyogó győzelem is. Győzelem koronázta azt az évek hosszú során át folytatott szívós harcot, amelyet a józan ész hívei vívtak a korlátoltakkal. Az emberiség diadala ez a reakciósok izzó gyűlölettel szított embertelensége fölött. Diadal, amely azt bizonyítja, hogy a kultúra erősebb, mint a hidegháború eszeveszett híveinek kultúrátlansága. És ez a győzelem olyan országban, mint Ausztria, szerfölött értékes és rendkívül nagy jelentőségű! Miért? Azért, mert megérdemelten szenvedett vereséget az arcátlan kultúrdiktátorok maroknyi klikkje, amely a sajtó, a rádió s a televízió közvélemény-hamisítóival összefogva nyilvánvalóan a kommunistaellenes uszító propagandát tekinti életcéljának, és több mint egy évtizeden át rá is kényszerítette akaratát az osztrák színművészetre. Ennek a klikknek méltó vezérei Friedrich Torgberg és Hans Weigel hírhedt bértollnokok, akik csalhatatlan kultúrpápák szerepében tetszelegnek, és úgy vélik, hogy saját elképzelésük szerinti mcCarthyzmusukkal megmásíthatatlanul irányt szabhatnak Ausztria kulturális életének. Ezek az „írók" természetesen semmitől sem riadnak vissza, tehát a megfélemlítés legpiszkosabb eszközeinek felhasználásától sem. Amikor már több nyugati országban, így az USA-ban, sőt Nyugat-Németországban is mind nagyobb közönségsikert vívtak ki Brecht színdarabjainak egymást követő bemutatói s előadásai, a haladó emberek Ausztriában is egyre erélyesebben követelték, hogy minél előbb véget kell vetni Brecht egyaránt megszégyenítő és nevetséges bojkottálásának. „Adjunk elő Brecht-darabokat?" Ez a kérdés különösen az értelmiségiek, a művészek, de elsősorban a színházi emberek körében hovatovább heves vitákra adott okot. Mi mindent nem vetettek azonban „harcba" a derék osztrák polgárok „helyes" meggyőződése fölött őrködő „kultúrlovagok", hogy megindokolhassák, miért nem kerülhetnek színre Ausztriában is Brecht alkotásai. Únos úntalan azt szajkózták, hogy Brecht a szocializmus eszméi mellett tört lándzsát és elhárította a Német Demokratikus Köztársaságról a leggyalázatosabb rágalmazások szennyes áradatát stb. Már ez is elegendő volt ahhoz, hogy Brecht az osztrák színházak számkivetette legyen. Brecht „költő, de kommunista is", ami „nem lehetségés", mert nem szabad lennie, és ezért, bár ő a jelenkor legnagyobb német költője, nem közölheti mondanivalóját az osztrák színpadokról. Ebben és hasonló „bölcselkedésekben" csúcsosodott ki az ostobaság apostolainak „elmejuttatása". • Az idő múlásával azonban mindinkább lankadtak a Brecht elleni arcvonal kirohanásai. Az Osztrák Szakszervezeti Szövetség központi sajtószerve — a Solidarität — 1961 októberében azt írta, hogy az ausztriai színházak már nem zárkózhatnak el sokáig más országok színházainak példamutatásától. Leon' Epp profeszszor, a bécsi Volkstheater igazgatója, néhány héttel ezelőtt kijelentette, hogy egy-két úriember önkényeskedése nem térítheti el eltökélt szándékától, — Brecht „Kurázsi mamájának" bemutatásától. A polgári Wochenpresse ezeket a kijelentéseket idézve, bár nem szívesen, de szintén nyilatkozott: „Minden világnézeti vitát mellőzve, meg kell mondanunk, hogy a Bécsben is elterjedt általános vélemény szerint legfőbb ideje rr^ár, hogy véget vessünk Brecht bojkottálásának..." Ezek a vélemények végső fokon meg is törték a jeget. Bécsben és Linzben egyszerre került sor Brecht „Kurázsi mama" című színművének bemutatójára ... Néhány osztrák lap Ausztria kulturális életének kimagasló eseményeként méltatta a Brecht bemutatókat. A már említett Neues Österreich mint modern klasszikusról írt Brechtről, és „híres háborúellenes színdarabjáról", hogy a tragédia s a tragikomédia hatásos eszközeivel könyörtelenül leplezi le a minden heroizmustól mentes háborús tömegmészárlások „üzleti" jellegét! A Brecht bemutatók általános sikere ugyanakkor zavarba ejtette más lapok szerkesztőségeit, vagy pedig féktelen dühre gerjesztette. Igy például Edwin Rollett neves osztrák kritikus a hivatalos Wiener Zeitung hasábjain így méltatta a „Kurázsi mama" sikerét: „Ez a színmű Berthold Brecht roppant erejű s a lényegre tapintó mesterműve, melynek mondanivalójával bátran, szellemesen és minden korlátot félredobó merész• séggel száll vitába a háború lényegével." Ez a hivatalos lap azonbati, hogy arai és parancsolói felelősségre ne vonhassák kommunista barátságáért, Rollett méltatásával egyidejűleg közölte magyarázkodását ls, melý Szerint a Wiener Zeitung csupán a költőt „mint olyant" méltatja, de korántsem az NDK kormányrendszerének „udvari lantosát", aki végső fokon „csak propagandista"! Mindez azonban semmit sem változtat azon a tényen, hogy a bécsi Volkstheaterben előadják Brecht színművét. E színház igazgatósága nem elégszik meg csupán a „Kurázsi mama" előadásával. Kiszivárgott hírek szerint előkészületeket tesz a Brecht darabok egész sorának színpadra hozására. A bécsi Volkstheater érdeme tehát, hogy Ausztriában is megtették az első lépéseket Brecht zsenijének elismerése felé. A konzervatív Burgtheater igazgatója — Häussermann — azonban még mindig nem tudja magát arra elszánni, hogy Brecht darabjait „bebocsássa" Ausztria leghagyományosabb drámai színházába. Szolgalelkűgn alkalmazkodik a lélekromboló ' közleményhamisítók akaratához, sőt oly bárdolatlan, hogy Ausztria semlegességével „indokolja" Brecht bojkottálásának „jogosultságát". Hivatkozik Ausztria európai „peremhelyzetére" is, amely a legnagyobb óvatosságot követeli, hogy e kis ország ne keveredjék a kommunizmussal való paktálás gyanújába. A Burgtheater „óvatos" igazgatója jól tudja, mivel tartozik közvetlen felettesének — az új fasisztákat minden módon s lelkesen támogató klerikális közoktatásügyi miniszternek — aki becsületbeli kötelességének tartja annak megakadályozását, hogy Ausztria kulturális egyezményt kössön a Szovjetunióval, vagy bármelyik más szocialista országgal. Nemsokára mégis felvirrad az a nap, amikor a Burgtheater lelkes nézőközönsége tapsviharral köszöni meg a Brecht-darabok sorozatos előadásait. FRANZ KUNÉRT A Magyar Területi Színház a napokban matatta be Sós György: A pék című darabját. Felvételünkön: Király Dezső — a pék, és Nádasdy Károly — Ember András szerepében. (Foto: Nagy L. felv.J Üf S3Ő R * 1983, április