Új Szó, 1963. április (16. évfolyam, 91-118.szám)

1963-04-20 / 109. szám, szombat

RIPORTUNK A SZOVJETUNIÓBÓL Utazás a „másik Olaszországban g VILÁGOSSÁGOT AKARUNK! Az Űj Szó számára írta HERBERT BERGER 66 A

míg Reggio Calabria tar- vagy harminc család lakhetományban tartózkod- lyét. Elszántan gázolunk a tam, dr. Argiroffl többször latyakban, magával vitt kocsiján pa- Gyermeksereg vesz körül ciensel meglátogatására. Űt- bennünket, különösen a fényközben meg-megállt és elese- képezőgépem kelt érdeklővegett az emberekkel. Egy- dést. Egy kútból öregasszony szer egy öreg asszonnyal ta- kötélen pléhvödröt húz fellálkoztunk. „Jónapot Raffae- felé s a vizet egy korsóba la, hogy vagy?" — kérdi. önti. Ez Cella „vízvezetéke". „Tűrhetően érzem magam, Dr. Argiroffl megmagyarázza, doktor úr, csak itt bent" — hogy a település nélkülözi a mondja mellére mutatva, civilizáció bármilyen beren„Mondd csak doktor úr, nincs dezését. Nincsen csatornázás, valami tablettád az öregedés WC, villamos áram, vízvezeellen?" „Mennyi tdős vagy ték. Semmi abból, ami száRaffaela?" — kérdi a doktor, munkra már szinte nélkülözAz anyóka mosolyogva szá- hetetlen. Eszembe jut, hogy mólja az ujjain:. „Ötven, hat- évekkel ezelőtt Szicíliában, van, hetven — hetvenöt. Igen, most pedig újból Calabrlában ennyi vagyok — hetvenöt furcsa választási jelszót oléves!" vastam. Mésszel ez volt a De nem megy ez ám mindig Ilyen f^ľ^fT^LTFH^^^ vidáman. Ciuseppe ........ • • -ár. •••• * M Demaria munkás lakásába érkezünk. A „lakosztály" egy helyiségből áll, melyben Demaria feleségével és három gyermekével él. Sötét utcai boltíves helyiség, a berendezés primitív, de minden szép tiszta. A férfi sovány és elcsigázott, a fiatal asszony takaros. Giuseppe Demaria hazájában nem tudott munkát találni, s ezért — mint oly sokan mások — Franciaországba vándorolt ki. Családjának havonta néhány ezer lírát küldött. Azután Édesapjuk messze idegenben keresi kenyerét megbetegedett: [A szerző felvétele) mellhártyagyullaladás munkaképtelenné tette, falra haza kellett térnie. „Kivándoroltam, hogy családom helyzetén javítsak. Most pedig még nagyobb bajban vagyunk, mint azelőtt" — meséli. • Vogliamo luce pingálva: „Vogliamo luce!" (Világosságot akarunk!) • Graeia Cardacciotto története „Tekintsen csak meg egy ilyen szállást" — mondja az orvos. Bemegyünk az egyik Gyönyörű olajbogyó-erdők- asszony-pácienséhez. A lakás kel övezett kis településre megint csak egy szobából áll, érkezünk, melyet Cellának abban ágy, néhány szék, egy neveznek. Az út egyre rosz- asztal és egy almárium. A szabb. Végül nem marad más falakon családi fényképek. Az hátra, mint elhagyni az au- asszony a sarokban gubbaszt tót és gyalog nekivágni az út- esy ki

s tűzhelynel, melynek nak. Napokkal ezelőtt hava- füs

tl

e a tetőnyíláson át távozott meg esett ls, ezért sártenger veszi körül a földszin- Az orvos beszédbe elegyetes barakkszerű viskókat, dik Grazia Cardacciottoval (így hívják a nőt), és ez évekkel ezelőtt meghalt férjéről mesél s hét gyermekéről, akik közül négyen Franciaországba, ketten pedig Ausztrállába vándoroltak ki, egyik fia pedig börtönben van. „Miért?" — kérdem az orvostól, aki éppen Calabria elmaradottságának, nyomorának és kulturálatlanságának egyik legborzalmasabb kísérő jelenségét magyarázza nekem. Mindenekelőtt elmondja a fiatal Cardacciotto történetét, mert az anya hallgat. Élt Cella környékén egy ember, aki Grazia Cardacciotto egy másik fiát akarta meggyilkolni. De az, aki most a börtönben ül megelőzte. Még mielőtt fivérének baja esett volna, megölte ennek ellenségét... Az anyóka most újból megszólal: „Örülök, hogy ezt még megérhettem. Már úgy sincs sok időm hátra. Büszkeséggel tölt el, hogy ftam megakadályozta fivérének meggyilkolását. Igaz, helyzetem nem könnyű. Férjem már nem él, gyermekeim távol vannak és én beteg és egészen elhagyatott vagyok ..." • A vérbosszú Calabriának sok mindenben van szomorú elsősége: a gyermekhalandóságban, az írástudatlanságban, lakosságának nyomorában és beteg-, ségében. S ehhez jön még a bűnözés. Kétféle bűnözés létezik Itt, s Calabria mindkettőben vezet. Az egyik a közönséges bűnözés. A másiknak neve: becsületbeli gyilkolás. A vendetta ez, a vérbosszú, melyet Szicíliából és Szardíniából ismerünk. Dr. Argiroffl szerint Calabriában jobban tombol a vérbosszú, mint bárhol másutt Olaszországban. Egy megszegett házassági ígéret, egy asszony szökése a férjétől, egy szidalmazás, egy jószáglopás, vagy bármilyen lényegtelen dolog ls elegendő ok egy ember agyonlövésére, vagy leszúrására. Ha valaki megsérti egy férfi „becsületét", akkor egy íratlan törvény arra kötelez, hogy ezt vér árán újból helyreállítsák. Ugyanezen törvény alapján a meggyilkolt rokonainak bosszút kell állniuk. Végtelen lánc ez, se vége se hossza emiatt a gyilkosságoknak. E viszályok tüzét pedig szörnyű szenvedéllyel és szívóssággal egyre tovább szítják. A bosszúálló fanatikus makacssággal üldözi áldozatát és addig nem nyugszik, míg nem sikerül végeznie vele. Ezekfaz állapotok csak akkor szűnnek majd meg, ha felszámolják a nyomort Dél-Olaszországban. Calabria lakossága a hatóságokban, a rendőrségben és a bíróságokban az északi „idegen hatalomnak" képviselőit látja. És ebben látja — mégpedig nem is ok nélkül — minden szerencsétlenségének okozóját. Ennek a hatalomnak tehát nincsen joga beleártania magát a délvidék dolgaiba. A calabriaiak úgy vélik, hogy csakis ők maguk hivatottak arra, hogy igazságot tegyenek. Becsületbeli bűncselekmények tehát őrájuk tartoznak s ezért saját maguk „tisztázzák" őket. És mit szól ehhez az olasz igazságszolgáltatás? A büntető-törvénykönyv szerint legalább három év börtönbüntetés jár „becsületbeli gyilkosságért". Ha a büntetett jól viselkedik, vagy amnesztia esetén sikerül ezt két évvel ls megúsznia. • Mezzogiornói ellentétek Amikor dr. Argiroffit beteglátogatásaira kísértem el, megfigyeltem, bárhová jön ez az orvos, mindenütt barátságosan fogadják, de mégsam ügy, ahogy nálunk az orvost fogadni szokás. Több ez a szokásos kedvességnél. A gyermekek, fiatalok és öregek egyaránt már messziről köszöntik egészen különös szívélyességgel. Elébe jönnek, elbeszélgetnek vele, és ő belemegy mindenbe, tréfáikra visszatréfál. Páciensei mind szegény emberek. Ű pedig az ő orvosuk. Mindenki tudja Taurianovában, hogy közéjük való. Nem kommunista, helyesebben mondva nem tagja az Olasz Kommunista Pártnak, de baloldali, a szegény kiszipolyozott nép oldalán áll. Egyszer sem láttam, hógy pénzt kapott volna a betegektől. Talán a betegsegélyző fizeti, talán nem? Sohasem firtattam. Abban azonban bizonyos vagyok, hogy ezekből a pánciesekből nem élhet meg. A JÖVÖ SZOMBATON KÖVETKEZIK: 3. NÉPVÁNDORLÁS VAGY EMBERVÄSÄR A kommunizmus hajtásai Újság fizetett szerkesztő nélkül • Iskola önkéntes tanítókkal ® Szakiskolák az üzemben • A kulturális életet is önkéntes társadalmi munkások szervezik N

yugat-Szibéria legnagyobb városában, az egymillió lakosú Novoszibirszkben látogattam meg azt a nagy vegyipari üzemet, amelynek jó híre messzire eljutott. Nemcsak arról híres ez az iizem, hogy dolgozói a „Kommunista munkaüzem" címért versenyeznek. Hasonló akad itt tucatszámra. Inkább -arról nevezetes, hogy minden második dolgozója szabad Idejében hasznos önkéntes társadalmi munkát végez. A párttitkár szívesen fogadott, de néhány mondat után azt ajánlotta, hogy a helyszínen tanulmányozzam az önkéntes intézmények ténykedését. Szívesen megfogadtam tanácsát és egy novoszibirszki újságíró kollégámmal végigjártuk az üzem legfigyelemreméltóbb műhelyeit. A munkásokkal, mérnökökkel való beszélgetés közben azonban senki sem dicsekedett a végzett társadalmi munkával. A

z Szemben már három éve tevékenykedik egy önkéntes tervezőiroda, melyet a komszomolisták szerveztek, az újítómozgalom támogatására. A vegyipari Özem újítási javaslatokkal évente több millió értékű anyagot és munkát takarít meg. Ezért az üzem már többször elnyerte a novoszibirszki szovnarhoz vörös vándorzászlaját. Természetes, hogy ebben a sikerben oroszlánrésze van az önkéntes tervezőiroda héttagú » csoportjának is, amelyet Genadij Balandin vezet. Az Üzemben minden negyedik munkás újító. Közülük azonban nem mindegyiküknek van a jó ötlethez technikai tudása is. A munkások ötletekkel, újítási javaslatokkal gyakran keresik fel a tervezőirodát, hogy a fiatal mérnökök segítségével papírra vessék újításukat. Tavaly ez a kis csoport szabad idejéből több mint 1500 órát szentelt az újítómozgalom fejlesztésére. A dolgozók munkaidejük után gyakran jöttek el ide szaktanácsot kérni, vagy nehéz, egyszerű munkáskézzel rajzolt újítási Javaslatukat pontos technikai előírások szerint kidolgozni. A komszomollsta csoport sohasem utasította vissza őket. Ha sürgős volt a dolog, bizony néha késő éjszakáig égett irodájukban a lámpa. Balandin mérnök, a csoport vezetője, kérdésemre munkájukról röviden elmondott egyet-mást: — Eleinte, amikor az önkéntes tervezőirodánkat megszerveztük, attól tartottunk, hogy az újítók bizalmatlanok lesznek velünk szemben. A műhelyekben a faliújságokra felhívást ragasztottunk kl, amelyben a munkásokkal közöltük, hogy hoľ és mikor találnak meg bennünket. Az első héten legnagyobb bánatunkra nem jött senki. így aztán mi mentünk a műhelyekbe az újítók után. A harmadik és a negyedik héten már annyi volt a munka, hogy alig győztük. Egyszerre . annyira sürgős volt a dolog, hogy ketten dolgoztunk egy rajztábla felett. A pártszervezet és a Komszo-mol-szervezet támogatta kezdeményezésünket és így csakhamar megindult a verseny hasonló önkéntes intézmények létesítésére. Csak újfNIGÉRIAI ÚTIJEGYZETEK T*NUGU — mint sok más nigériai város — az őserdő lábánál kezdődik. A városba vezető trópust úton eleinte ritkábban, majd mind gyakrabban tünedeznek jel négyszögletes vályogkunyhók. Később igazi utcákba és negyedekbe jutunk, majd a város zajos és tarka központjában találjuk magunkat. Enugu fiatal város. A legutóbbi ötven évben épült ki. 1909-ben egy ezüstkutató geológus-expedíció Ngwo falu közelében szénre bukkant. Nyugat-Afrika elég szegény ebben a nyersanyagban, ezért érthető, hogy a felső köröket nagyon foglalkoztatta az ügy. Csakhamar megjelentek az első tárnák, körülöttük lakótelep, ahonnan vasutat építettek Port Harcourt kikötőig. A bányásztelep lassan várossá fejlődött. A 80 ezer lakosú Enugu ma a Keleti Tartomány központja. A helyi parlament és kormány székhelye. A széntrösztök ls itt székelnek. A parlament képviselőinek többsége a Nigériai Lakosság Nemzeti Tanácsa párthoz tar tozik. A párt komoly szerepet játszott a felszabadító mozgalomban. A város központjában vanENUGUBAN nak a legnagyobb cégek és bankok irodái. Itt székelnek a legnagyobb angol pénzintézetek. A nigériai tőke elég szerény. El kell hagynunk a város központját, ha beszélni akarunk a munkásnéppel, mely a perifériákon él. IWA WELLY MINES Autóbuszunk a várostól 5 mérföldnyire az lwa Welly Mines (lwa Welly Bányák j feliratú kapunál áll. meg. Egyike az ország négy legnagyobb szénbányájának. Ezek együtt évente 800 ezer tonna szenet adnak. Az Itteni szenet gőzmozdonyok vagy hajók kazánjaiban használják fel és más nyugat-afrlkal_ országokba szállítják. Az enugul bányák nyolcezer munkást foglalkoztatnak, akik a nigériai ipari proletariátus egyik legkomolyabb osztagát alkotják. A nigériaiak máig sem felejtették el 1949 november 19-ét, amikor az angol csapatok sortüzet adtak le a gyarmati önkényuralom ellen tüntető bányászokra lwa Wellyben. A sortüznek országos visszhangja volt. Erre emlékeznek ma ts, valahányszor a tegnapi gyarmattartók olyan színben tüntetik jel a dolgokat, mintha tálcán hozták volna a függetlenséget Nigériának. ... Amott egy óriást szivattyúnál munkások csoportja áll. Köztük többen szemtanúi és részvevői voltak az 1949-es eseményeknek. — Még 19 éves sem voltam s azon a napon a bánya közelében „fociztunk", — meséli Mangus Obone fiatal bányász. — Ügy három óra tájban fehér katonákat pillantottunk meg az úton. „Fehér fegyveresek jót nem hozhatnak!" — mondta az anyám. Valóban, nemsokára lövések hallatszottak. Később holtan szállították haza barátomat, Ozoanít... Odu Ozude személyesen részt vett a tüntetésben El vezet minket arra a helyre, amelyet társaínak vére öntözött. Tucatszámra rogytak össze holtan azért, mert béremelést, rövidebb munkanapot, egyenjogúságot követeltek. — E s hirdeti valamilyen szobor november 19 hőseinek emlékét? — kérdem. — Azt mondták, hogy valahol Enuguban emlékművet állítanak nekik, de semmiesetre sem itt. Mi azonban a magunk módján megtesszük ezt. Nézze ... Két vasúti sínpár között fél méternél nagyobb betonkocka emelkedik. — Azért tették ide, hogy könnyebben felkapaszkodhassanak a mozdonyra. Ml pedig éppen erre az alapzatra állítunk egykor bronzból bányászszobrot bajtársaink emlékére — mondja határozottan Odu. Útközben életükről érdeklődünk. — Nehéz élet — panaszkodik. — Reggel fél hétkor lépünk munkába és csak este fél nyolckor végzünk. Naponta hat shillinget keres egy családfenntartó, akinek rendszerint hét éhes szálat kell betömnie. A munkások többsége azonban ennyit sem keres, mert a nem szakmunkás 4 shillingnél valamivel többet, közepes ' képzettségű munkás pedig csak 5 shillinget keres. „MAJD A JÖVŐ MEGMUTATJA'! 'A kompon, mely átvitt minket a Niger túlsó partjára, megismerkedtem egy jól megtermett sofőrrel. Mit akart kifejezni feliratával a mi sofőrünk? Mogubo Tuyo a neve, geodéziai munkás volt, részt vett az ifjúsági mozgalomban, azután belépett Nigéria és Kamerun Nemzeti Tanácsába. A gyarmati hivatalok akkoriban kegyetlenül üldözték a párt munkásfrakcióját. A pártot 1949-ben valójában szétforgácsolták, de csak azt érték el vele, hogy a munkásoknak több mint a fele a szakszervezetekbe tömörült. Két szakszervezeti központ van az országban: az Egyesült Munkáskongresszus és a Független Egyesült Munkáskongresszus. Vezetőik tavaly májusban tárgyaltak, de nem tudtak megegyezni az akcióegységről. Ťuyo derülátó: A munkásosztálynak még lesz szava az ország politikai életében. A jövő majd megmutatja! — Ismétli az autójára festett szavakat. E. BASZKAKOV tóink tavaly 500 ezer rubelt (5 millió koronát) takarítottak meg, nem beszélve a többi hasznos társadalmi munkáról. Üzemünkben megnyílt az Ifjúmunkások középiskolája önkéntes tanítókkal, fizetett szerkesztők nélküli üzemi újság, — mesélte el egyszerűen, nyugodtan a fiatal Balandin mérnök, éppúgy, mintha csak mindennapi dolgokról lenne szó. S

xámomra szinte hihetetlennek tűnt, hogy az üzemi újságnak, mely rendszeresen hetenkónt jelenik meg, nincs fizetett szerkesztője. A főszerkesztői tisztséget szabad Idejében a személyi osztály vezetője, Petrisko elvtárs végzi. Három helyettese gyári munkás. Na, itt aztán biztosan az anyaghiány a legfőbb probléma, gondoltam. Pedig tévedtem. Az üzemi újságot a gyár munkásai szinte elárasztják cikkekkel, fényképekkel, hírekkel. Bírálnak, javasolnak, dicsérnek. Azért várják minden héten annyira megjelenését, mert az újság a társadalmi munka gyümölcse. Megtörténik, hogy az éles bírálat, ha van rá komoly ok, az üzem Igazgatóját, vagy helyetteseit sem kíméli meg, mert hisz az újságot a pártbizottság irányítja. Mégsem haragszik se(nki sem az üzemi újságra, mert tudják, hogy ennek egyetlen célja — új kommunista erkölcsre nevelni a dolgozókat. Ezért foglalkozik oly gyakran az újság a társadalmi munkát végző intézményekkel. — Újságunk nemcsak neveli dolgozóinkat — mondotta a főszerkesztő — de nagyon sokat segít a terv teljesítésében Is. Van néhány állandó rovata, minden műhelyben 2—3 munkáslevelezője. A fényképészeti munkát Sebinszki géplakatos vállalta magára. Gyakran fényképez ott, ahol rendetlenség van, vagy a legjobb dolgozók munkahelyein. A múltkor elromlott a gőzkazán automatikus mérőműszere és így kiesés volt a termelésben. Amig újságunkban nem Jelent meg egy éles bíráló cikk, addig a karbantartók rá sam hederítettek a kijavítására. Csak azután Jöttek el a szerkesztőségünkbe jelenteni, hogy már minden rendben van és hogy ezt a hírt is jó lenne az üzemi újságban leközölni. Az üzemben az ifjúmunkások továbbképzését úgy oldatták meg, hogy itt helyben üzemi középiskolát létesítettek. A Szovjetunió csaknem minden Ipari nagyüzemében a tanulnivágyó munkások részére, egyenesen az üzem keretén belUl léteznek gép-, vegyi-, textil-, építészeti, — vagy elektrotechnikai ipariskolák, sőt néhol a főiskolák egyes fakultásai is. Ezekben az iskolákban nagy szakképzettségű mérnökök, az üzem legkiválóbb szakemberei adnak elő. De az említett 11 éves iskola, mely az itteni üzemben 3 évvel ezelőtt nyílt meg, Novoszibirszkben mégis egyedülálló. Az üzem vezetősége rendezte ba az iskola számára a tantermeket, iskolai felszerelést és másféle támogatást nyú)t, nem beszélve a kedvezményekről. Mindezt azért, mert az üzem saját érdeke, hogy dolgozói műveltek, szakképzettek legyenek. A tanítók — és ez benne a különleges —, fizetés nélkül dolgoznak az iskolában. A novoszibirszki Pedagógiai Főiskola negyed-ötödéves hallgatói járnak el szabad idejükben az üzemi Iskolába rendszeresen előadni. Itt gyakorolják jövő hivatásukat. Maga az iskola „igazgatója" 21 éves ötödéves hallgató diáklány, számtant ad elő az ifjúmunkásoknak. Ebben az iskolában már több mint 250 dolgozó érettségizett ls. torolhatnám tovább az üzem f többi önkéntes intézményeit. Beszélhetnék az önkéntes fizetésnélküli újságárusokról, mérnökökről, munkásokról, akiknek az érdeme, hogy a gyár udvarát tetszetős virágoskert, fasor és park díszíti, hogy az üzemben több önkéntos könyvtáros törődik a dolgozók kulturális szükségleteivel. Az üzemben rendszeresen működik az agitációs központ, a vörös sarok, a pártiskola, állandó kiállítás, termelést ökonómiai tanácsadó stb. Az említett Intézményeket az üzemi pártbizottság mellett működő ideológiai tanács Irányítja. Figyelemreméltó eredményeket is értek már el e téren az üzemben. Mégsem dicsekedtek vele, senki sem beszélt erről nagy szavakkal. Ügy mondták, hogy mindez munkás becsület, fis éppen ezt a mindennapi egyszerű dolgot, a köz érdekében végzett munkát nevezhetjük bátran a kommunizmus első hajtásának. H. S. ÜJ SZÖ 4 * 1913, április zgj,